Szívem kissé nosztalgikusan, izgatottan zakatolt, amikor az iskola kapujának hatalmas kilincsét megragadtam. Vettem egy mély levegőt, s kinyitottam az ajtót. Megnyugodtam, hogy még mindig ugyanazok az élőhalott-szerű portások vannak, mint régen. Meg se fordult a fejükben, hogy megkérdezzék mi keresnivalóm az iskolában - pedig nyilvánvaló volt, hogy nem ide járok. Bár igazából teljesen mindegy. Legalább megspóroltam magamnak egy kisebb magyarázkodást. Utam az udvarra vezetett először - hiszen ez az iskola szociális gócpontja amikor szünet van. Rögtön ki is szúrtam egyik volt osztálytársamat, így oda is mentem, és beszélgettem vele egy picit. A beszélgetést egy artikulálatlan "Hééé öcsém, hátte itt?" ordítás szakította félbe, melyet a vidék gyöngye, Szűcs - szintén volt osztálytárs - hallatott a kosárpályáról. Oda is mentem hozzá dumálni egy kicsit. Éppen tesi órájuk volt, szóval ott volt a komplett osztály is. Mindenki elhalmozott kérdésekkel - ilyen alap dolgokkal, hogy pl: mit csinálok? miért vagyok itt? és hasonlók. Majd megjelent Motoros kolléga is. Akivel egy villámgyors kezelés után teljesen el is gettósítottuk az egész környéket. Időközben megszólalt az óra végét jelző csengő is, szóval az emberek elkezdtek kiözönleni az udvarra dohányozni, és egyéb tevékenységeket folytatni. Hát a felhozatal cseppet sem javult, sőt romlott. Nagyon lepukkant arcok nyomulnak már csak itt szinte, kevés az olyan akiben látni némi fantáziát. Az egyetlen ilyen személy talán a Rapid csúfnéven emlegetett nagyon pörgős, de emellett laza, jófej kiscsaj. Neki azért voltak mókás műsorai - én legalábbis jókat flashelgettem a kis mini showján. Ő egyébként breakel szabadidejében.
A szünet után beültem az utolsó osztályom osztályfőnöki órájára - ahol egy kisebb meglepetést - vagy sokkot - okoztam a "kedves" volt osztályomnak, illetve osztályfőnökömnek. Nagyon sokan gyűlölködő pillantásokkal illettek - de szerencsére ők voltak kisebbségben. Mindenesetre vicces volt látni retardált pofájukat, ahogy pillantásukkal legszívesebben megöltek volna - de mellette még mindig a mi - Laki és én - műsorainkat tolják. Még mindig. Immáron két éve, hogy nem járok oda, de még mindig a mi műsorainkon vannak rajta. Sőt sokan mások - az osztályon kívül - is el-el engedtek egy-két "ismerős" szöveget. Hát mit is mondhatnék? Arcok vagyunk Lakival? Nem kizárt. Maradandót alkottunk volna? Lehet. De én inkább mégis azt mondanám, hogy a vakok közt a félszemű már császár - csak hogy ne hasítson fel az egekbe az egóm. Mindenesetre nosztalgikus volt újra visszahallani a régi hülyeségeket.
Ahogy bent ücsörögtem az órákon, figyeltem, mit csinálnak azok az emberek akikkel régen minden nap egy levegőt kellett szívnom, és összevetettem az akkori magamat a mostanival, és arra kellett rájönnöm, hogy elmondhatatlanul sokat változtam, komolyodtam. De ők? Kétség kívül változtak, de a többségük még mindig nagyon gyerek. Az első óra végülis gyorsan eltelt - amit azért nem éreztem anno túl gyakran. A szünetban ismét lementünk az udvarra. Ezúttal is sikerült elműsorozgatni lenn, de ezúttal annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy sikeresen késtünk is pár percet a következő óráról - ami egyébként töri volt. Amikor beléptünk az ajtón reflexől mondtam a szokásos mentegetőző mantrákat - hogy elkerüljem az esetleges büntetést. De csak az után kapcsoltam, hogy milyen helyzetben is vagyok, miután leültem. Nagyon kinevettem utánna magamban magamat. Hát igen, ezek a csúnya beidegződések. Ezen az órán viszont tapasztaltam valami igen furcsát. Először ment le úgy egy óra, hogy az anyag hiába nem érdekelt különösebben, mégis nagyon lekötött, és szívesen tettem magvas megjegyzéseket, hozzáfűzéseket az anyaghoz - hiába volt gyakorlatilag teljesen ismeretlen számomra az anyagrész. Nem tudom, hogy ez minek volt köszönhető, de mindenesetre először éreztem életemben, hogy tényleg élveztem egy órát, annak ellenére, hogy a sok retardált abortusz-maradék végig ordította az órát. Az oka az lenne, hogy komolyodtam azóta? Talán. Szimplán csak nem volt tulajdonképp semmi tétje és azért? Meglehet. Mindenesetre érdekes érzés volt.
Az óra után maradtunk még egy picit Motorossal és beszélgettünk még egy kicsit Rapiddal, majd mivel a hölgynek órája volt, és mert a Tábornok éhes is volt, ezért elég hamar kikötöttünk a tábornoki lakosztályon. Ahol - valóban meglepő módon - RE 4-eztünk, majd olyan 4 felé hazamentem, mert főznöm kellett. Hazafelé menet bevásároltam az ebédhez. A kaja nagyszerűen sikerült - bár a jobb kezemen található bunda bánta kissé. Egy apró malőr miatt, leégettem róla a szőrt. De az ilyesmi jobb helyeken is megesik, szóval nyugalomra semmi ok.
Ez nap akkor lehett volna csak teljesebb, ha összefutottam volna Freakkel is, akit amúgy szintén meg akartam lepni érkezésemmel, de sajnos nem volt már addigra benn, mire odaértem. Nagy kár. :(
A mai nap során is ismét nekem kellett főznöm. Ezúttal falafel-tál volt az ebéd, Darky módra. Finom lett. De hát mit is várunk? A nevem garancia a jó minőségre. (höhö ego-flash)
Ebéd után meglátogattam Tamást, és végre befejeztük az RE 4-et. Szóval elkezdtük elölről ismét. Majd megnéztük a Biohazard: Degeneration című animációs filmet - ami tulajdonképp egy Resident Evil film. Na, erre aztán már végképp senki nem számított, mi? Tulajdonképp én se. Viszont ideje zárni soraimat, mert ahogy hallom, a tengeri disznó ismét elszabadult és a kutya kajájának dézsmálására készül. Viszont tessék egy kis zene:
Guano Apes - Big in Japan
N. M. Darky
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése