Az éjjel már megint valami nagyon érdekeset sikerült álmodnom. Az álmom mint mostanában oly sokszor, ismét egy post-apokaliptikus rémálom volt. A mostani álomban annyi volt a különbség a többihez képest, hogy ez egy picit tudathasítóbb a korábbiakhoz képest. Ebben az álomban egyszerre két valóság létezett. A mostani világ - melyben elcseszett életünket tengetjük napjainkban - , ami még nincs annyira ugyan elpusztulva, bár már azért láthatóan haldoklik, s a post-apolkalpiktus világ, mely teljesen el van pusztulva, életnek szinte semmi jele, mindenhol a múlt elcsökevényesedett maradványai lelhetőek fel. Az emberek nagy része teljesen visszavedlett állati szintre. Mészárlás, vér, brutalitás. Ezek jellemzik a legjobban a világ ezen formáját. Szóval ez a két világ, folyamatosan váltogatja magát. Ezt úgy kell elképzelni, mintha valaki két csatorna között kapcsolgatna unottan. A két világ folyamatosan, pszichedelikus módon váltogatja egymást, ám a cselekmény zökkenőmentesen zajlik, és ami a legtudathasítóbb az egészben, hogy az egyetlen ember akinek feltűnik ez, egyedül én vagyok... Nos, nem kívánok annyira belemenni az álmom történetébe, mert hát nem kicsit brutális, és különösebben értelme sincs nagyon - legalábbis egy külső szemlélő számára. Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy billentyűzetet ragadok, az az, hogy az álmomban volt egy nagyon mókás tényező. Mégpedig az, hogy volt rajtam egy tetoválás. Ez így önmagában még nem is akkora nagy durranás, mert ilyet már biztos, hogy mindenki álmodott már. De itt most maga a tetkó a poén. A minta a jobb lapockámon foglalt helyet, s két szereplőből állt. Az egyik, egy magas, és vékony, rasta hajú figura, oldschool, fekete deszkás cipőben. Lábain egy lepukkant bőnadrág van, amit megfejelt egy szintén oldschool kockás inggel, amelynek az ujjai fel voltak tűrve. Az ingen egyébként pedig egy csurom véres hentes köpeny hord. Alkarját végig agyszakítóan beteg nonfiguratív minták díszitették, melyek valószínűleg folytatódnának a teste többi részén is. Szemei végtelen unalmat és nemtörődömséget tükröznek, ám ajkain betegesen torz, pszichopata vigyor ül - leírhatatlanul beteggé, s groteszké téve ezt az amúgy is abszurd képet. A figura jobb kezében egy hatalmas, véres kasza van, amire mint valami hatalmas sétabotra támaszkodik. Bal kezében pedig egy - ugyan színtelen volt a tetoválás, én mégis így vélem - piros lufi van. A másik karakter a tag mellett, közvetlenül a bal oldalánál foglalt helyet, s nem más, mint egy zombi teknős, aki a két hátsó lábán áll, míg a másik két kis lábát "karba teszi." Feje mereven a kasza irányába tekint, nem tudom, vajon azt nézi e, vagy csak a távolt fürkészi. Ohh... és egy septum figyel be nála. (további infó a septumról itt.) Nem tudom, kinek hogy tetszett e tetoválás, de nekem személy szerint nagyon bejött.
A mai napom egyébként "nagyon izgalmasan" telt. A délelőttömet a upc szidalmazásával - mivel már sokadjára nem volt net - illetve a blogom írásával töltöttem, de sajnos félbe kellett hagynom az írást - pont a klimaxnál - mivel lépnem kellett az orvoshoz. Mivel ugye már nem vagyok gyermek, ezért már ugye evidens, hogy nem gyermekorvoshoz kell járnom, így hát átiratkoztam egy másik orvoshoz. A rendelő várótermében röpke 2 és fél órát kellett várnom, ami kis híján áttaszított a totális őrület peremén. Noha a várakozás még csak-csak elviselhető lenne úgy magában... de amikor az ember motyogó és "kocsma-hangulatot-teremtő-és-kormány-szidalmazó" öregekkel van összezárva, akkor bizony minden egyes perc órákká nyúlik. De amikor úgy érzed, ennél jobban már nem vághatják tönkre az amúgy is meggyötört elmédet, akkor bizony tévedsz, mert megjelenik egy gy.k. agyhalott öreglány, aki úgy néz ki, és úgy viselkedik mint egy zombi - legalábbis nálam ez volt. De tényleg! Ha nem rángatózott volna a feje olyan ritmusosan, és nem cuppogott volna rendszeresen, akkor az ember fia tényleg könnyedén bezsákolhatta volna az öreglányt, azt gondolván, hogy szegény pára már temető érett. Ám kínzásom ennyivel még nem ért véget! Amikor már épp azzal akartam múlatni az időt, hogy megnézzem az öreglány él e még, belépett egy jól szituált, öltönyös öregúr, akinek az öltöny nadrágja - ami mellesleg hózentrógeres volt - mellmagasságig volt felhúzva. Hát amikor megláttam, el kellett futnom a mosódba kiröhögni magam, mert nem bírtam megemészteni a látványt. Miután ki-sírvaröhögtem magam, visszaraktam magamra a mogorva arckifejezés maszkomat, és visszaültem a helyemre. Akkor döbbentem rá, hogy hatalmas hibát követtem el. Ez az öregúr a "folyton-beszélek-ha-akarod-ha-nem" kategóriába tartozott, szóval megállás nélkül mesélte nekem az élettörténetét. Baromi izgalmas volt, mondhatom. Noha alapvetően értelmes, jó szándékú, normális figura az öreg, de valahogy én nem voltam kíváncsi az önéletrajzára. Fél óra hallgatás és bólogatás után végre szólítottak, szóval sietve bementem. Elmondtam a problémámat, elvégeztek rajtam pár rutin vizsgálatot, majd sikeresen felvették az adataimat. A végkonklúzió egyenlőre az, hogy kaptam két beutalót: egyet a laborba, vérvételre, és mégegyet ÉKG-ra. Nagyszerű! De a doki legalább jófej. Mondhatnám úgy is, hogy egy igazi angyal az öreg. De tényleg! Hiszen úgy hívják, Dr. Angyal Károly. Háháhá! Ez egy szar szójáték volt. Tudom.
N. M. Darky
2009. február 27., péntek
2009. február 22., vasárnap
Yesterday Is The Day When I Almost Died...
A tegnap délutánom felettébb kellemesen telt. Viszonylag hosszú idő után összefutottam a Tábornokkal, akivel csaptunk egy görbe délutánt. Söröztünk, barmoltunk és gameltünk. A gaming asztal terítékére ezúttal némi Devil May Cry 3, illetve Quake III került. Utóbbi csúnyán odavert a retro műsornak. Emlékszem, régen pár cimborámmal mekkorákat Quake-eztünk multiban. Aww... Micsoda cinkek mentek akkoriban. Jó volt ezeket az régi emlékeket ismét magamba szívni. Kár, hogy azokkal a figurákkal már eléggé eltávolodtunk egymástól. De hát ezt dobta a gép. Nincs nagyon mit tenni. A sörözös-gamelős műsor után hazacammogtam. Útközben sikerült megrémisztenem ismét valakit. Ezúttal egy 18-20 év körüli leányzó volt az áldozatom. Noha, semmiféle rossz szándék nem dolgozott bennem, szimplán csak sétálgattam. Ez van, ha az ember kissé ijesztően néz ki.
Miután hazaértem csacsogtam pár arccal msnen, majd úgy döntöttem eleget teszek üres gyomrom követeléseinek, s eszek valamit. A kissé kései vacsorám után, úgy gondoltam mókás lenne ha megmérném a vérnyomásom, mivel kíváncsi voltam, hogy mennyit változott azóta, hogy már 10 kg-mal könnyebb vagyok. Szóval felraktam magamra a karszalagot, s elkezdtem pumpálni a levegőt. Elsőre nem jött össze, mert rosszul raktam fel. Megigazítottam, s az után már rendesen pittyegett, ahogy azt kell neki. Az eredmények amik kijöttek kissé ijesztőek voltak. A vérnyomás 197 volt, a pulzusom 76. Nos, a poén ebben mindössze az, hogy teljesen nyugodt voltam, semmi idegesség frusztráció nem dolgozott bennem. Semmi olyat nem csináltam/használtam/tettem ami vérnyomás emelkedéshez vezetett volna, mégis egy ilyen magas érték jött ki. A 200 feletti vérnyomás már akár halálos kimenetelű is lehet, úgyhogy bevallom, egy pillanat erejéig megijedtem, hogy itt valami nagyon nagy para van, de szerencsére a gondolataim higgadtak maradtak. Ha elengedtem volna magam, s hagytam volna hogy a pánik, és a félelem teljesen elborítsa elmémet, akkor könnyedén elképzelhető lenne, hogy most nem írogatnék ide...
Hogy az esetleges infarktust elkerüljem, szélsebesen beöklöztem a vérnyomás csökkentő gyógyszerem, ami hamarosan hatott is, így minden rendesen helyreállt.
A végkonklúzió az, hogy úgy látszik lehet valami tényleg nem stimmel nálam ami a szívügyeimet illeti. Biztos azért vannak ezek a defektek nálam, mert már annyiszor összetörték a kicsiny szívem. Hahaha! Csak vicceltem. Szerintem egy genetikai hulladék vagyok. Bár tökmindegy melyik az igaz, nagyon sürgősen el kell mennem orvoshoz. Nem ám itt a végén ilyen gyorsan kihalok. De a világnak úgysincs akkora mázlija, így én személy szerint nem gazolok.
N. M. Darky
Miután hazaértem csacsogtam pár arccal msnen, majd úgy döntöttem eleget teszek üres gyomrom követeléseinek, s eszek valamit. A kissé kései vacsorám után, úgy gondoltam mókás lenne ha megmérném a vérnyomásom, mivel kíváncsi voltam, hogy mennyit változott azóta, hogy már 10 kg-mal könnyebb vagyok. Szóval felraktam magamra a karszalagot, s elkezdtem pumpálni a levegőt. Elsőre nem jött össze, mert rosszul raktam fel. Megigazítottam, s az után már rendesen pittyegett, ahogy azt kell neki. Az eredmények amik kijöttek kissé ijesztőek voltak. A vérnyomás 197 volt, a pulzusom 76. Nos, a poén ebben mindössze az, hogy teljesen nyugodt voltam, semmi idegesség frusztráció nem dolgozott bennem. Semmi olyat nem csináltam/használtam/tettem ami vérnyomás emelkedéshez vezetett volna, mégis egy ilyen magas érték jött ki. A 200 feletti vérnyomás már akár halálos kimenetelű is lehet, úgyhogy bevallom, egy pillanat erejéig megijedtem, hogy itt valami nagyon nagy para van, de szerencsére a gondolataim higgadtak maradtak. Ha elengedtem volna magam, s hagytam volna hogy a pánik, és a félelem teljesen elborítsa elmémet, akkor könnyedén elképzelhető lenne, hogy most nem írogatnék ide...
Hogy az esetleges infarktust elkerüljem, szélsebesen beöklöztem a vérnyomás csökkentő gyógyszerem, ami hamarosan hatott is, így minden rendesen helyreállt.
A végkonklúzió az, hogy úgy látszik lehet valami tényleg nem stimmel nálam ami a szívügyeimet illeti. Biztos azért vannak ezek a defektek nálam, mert már annyiszor összetörték a kicsiny szívem. Hahaha! Csak vicceltem. Szerintem egy genetikai hulladék vagyok. Bár tökmindegy melyik az igaz, nagyon sürgősen el kell mennem orvoshoz. Nem ám itt a végén ilyen gyorsan kihalok. De a világnak úgysincs akkora mázlija, így én személy szerint nem gazolok.
N. M. Darky
2009. február 20., péntek
Overshadowed
Nos, majdnem egy hete, hogy írtam ide. Az oka ennek is megvan - mint mindennek. Kicsit... hogy is mondjam... elszaladt velem a ló - pont a rossz irányba. Annyira nem voltam "tip-top" hogy amikor egyik nap ránéztem az órámra, s miután megállapítottam, hogy fél 7 van, csak annyit mondtam magam elé, már-már reflex-szerűen: "Aww... még csak fél hét van, de már most meg akarok halni." Tesóm ezen hatalmasat nevetett, majd miután végiggondoltam a helyzet komikumát, én is nagyot nevettem rajta. De amikor kimondtam, abban a pillanatban azt nagyjából úgy is gondoltam. Nyugalomra semmi ok - nem tervezek semmi ilyesmit. Úgy túl könnyű lenne. Szóval egész hetem nagyjából hasonló hangulatban telt, bár már jól érzem magam. Ezért is írok.
A hétvégéről még tartozom egy leírással, hogy milyen volt. Nehogy már az én jó öreg Vori cimborám Pécsi látogatása maradjon ki. Szóval Vori vonata 10 perc késéssel, de rendben megérkezett. A Nagykövet úr elsőre nem ismert fel, de amikor hirtelen ott találta magát, hogy egy nagydarab fejhallgatós, piercinges arc hesszel bele az arcába, akkor kénytelen volt rá, hogy felismerjen. A formális üdvözlések után megvettük a vonatjegyét, hogy azért holnap haza tudjon majdan menni, majd lépteinket az interspárta felé irányítottuk, hogy azért szomjan ne haljunk a nap során. A kosárba befigyelt egy Portoricoi rum, 2 sör, és... hát biztos volt még ott valami, csak már nem emlékszek rá. Szenilis vagyok.
A bevásárlást egy kellemes falafelezés követte. Mindketten megettünk egy-egy falafel tálat. Így utólagosan visszagondolva, végülis jó volt, finom volt... de én akkor is pita párti maradok. Úgy a true. Az ebédünket egy kisebb séta követte, végül letelepedtünk az "Új Parkban." Elsörözgettünk, és eldumálgattunk sokmindenről, hiszen volt miről bőséggel.
Sörözgetés után úgy döntöttem, megveszem azt a cipőt, amit előző nap kinéztem magamnak Freakkel, de sajnos mire odaértünk már nem volt a méretemben. Hát, most ezt dobta a gép, de majd legközelebb másként lesz. E kudarc után, s a hóvihar nyomására felhívtam bátyámat, hogy nem lenne e gáz, ha bevackolnánk magunkat oda hozzánk, amire végülis rábólintott, de voltak vendégei, így hát úgy döntöttünk Vorival, hogy beülünk Dante-ba. Egyből befoglaltam a kedvenc fotelemet, majd rendeltünk 2 Portoricoi rumot citromos zöldteával. De finom is volt az! De hogy a pillanatot még tovább fokozzuk, Vori barátom előkapott a táskájából egy szivart. Na annak hamar neki is ugrottam - szivarvágó híjján - a bicskámmal, s lekaptam a végét. Hihetetlen nagy hangulat volt abban a nagy dög fotelban ücsörögni, szivarozni, s rumos teát szürcsölgetve beszélgetni, miközben lágy jazz zene szól a háttérben. Leírhatatlan érzés.
A nagyon kellemes lazulás után úgy döntöttünk, hogy lépjünk el hozzánk, de végülis út közben a tervet megváltoztattuk egy tesco-s bevásárlásra. Felszerelkeztünk jó alaposan egy mozizós estéhez, majd hazajöttünk. Lepakoltuk a cuccainkat, dumáltunk tesómmal egy darabig, majd megnéztük az új Futurama mozit. Beszarás mód kemény volt. Nagyon tetszett! A movie végére a nikotion-hiány hívása már túlságosan csábító volt, szóval engedtünk a gaz csábítónak, s lementünk rágyújtani. Figyelem, ez általában úgy néz ki, hogy leugrunk a ház elé, elszívunk egy szál cigit, és feljövünk. Na, ez a mostani helyzet kicsit rendhagyó volt. Lementünk, s a cigi mellett annyira jól elbeszélgetünk, hogy az első cigit mégegy, majd mégegy, majd... és így tovább amíg a teljesen szűz doboz közel 70%-át elszívtuk egyhuzamban. Máskor ettől már régen a sarokba ültem volna a rosszulléttől, de akkor valahogy semmi rosszullétet nem generált bennem. Nagyon régen volt már szerencsém ilyen hosszú, s kiadós beszélgetéshez, szóval nagyon örültem neki, hogy ez is megadódhatott számomra.
A cigizés után még további futurama részeket nézegettünk, és persze iszogattuk a rumot is, szóval végig jókedvünk volt. Majd olyan 3-4 fele aludni tértünk.
A vasárnap túlnyomó része egy régimódi, "piálós-gamelős" nap volt. Nincs ezen nagyon mit firtatni, játékosan berúgtunk. Pont. Végül fél 5 felé elindultunk a vasút felé, hogy a nagykövet úr nehogy lekésse a hazafelé tartó vonatát. Útközben is beszélgettünk egy jót. Összességében egy teljesen jó hétvégéhez volt szerencsém, maximálisan élveztem minden egyes pillanatát. Remélem Vori nem bántad meg hogy lejöttél. ;D
Ami talán némi árnyékot vet a hétvégére az az, hogy bizonyos emberek kissé segget csináltak a szájukból, ezáltal kellemetlen helyzetbe hozván engem. Srácok, ez nem esett jól.
A hét egyéb történései közül a két talán említésre méltó dolog, hogy rühellem a upc-t amiért már 3. napja majdnem egész nap nincs net, míg a másik hogy az az illető aki lógott nekem kidobta a cashem, szóval nem kellett begorombulnom. Szóval minden jó, ha a vége jó. Nem igaz?
Ui: A bejegyzés írás közben épp a The Witcher játékzenéjét hallgattam, amikor a lejátszó programom váratlanul - mivel shuffle módban volt - bedobta a harcok alatt szóló zenét, s az első gondolatom az volt, hogy "Te jó Isten, megtámadott egy szörny?" s vad fejforgatásba kezdtem, hogy merre van a "támadtóm," de csak a kutyám nyújtozkodott egyet álmosan a vendégágyon... Hát hatalmasat nevettem saját magamon, majd odamentem és megsimogattam a kis álmos buksiját a kutyámnak. Tanulság: Nem szabad hagyni egy játék ennyire megkaparintsa az elmédet, mert könnyen úgy járhatsz mint én.
N. M. Darky
A hétvégéről még tartozom egy leírással, hogy milyen volt. Nehogy már az én jó öreg Vori cimborám Pécsi látogatása maradjon ki. Szóval Vori vonata 10 perc késéssel, de rendben megérkezett. A Nagykövet úr elsőre nem ismert fel, de amikor hirtelen ott találta magát, hogy egy nagydarab fejhallgatós, piercinges arc hesszel bele az arcába, akkor kénytelen volt rá, hogy felismerjen. A formális üdvözlések után megvettük a vonatjegyét, hogy azért holnap haza tudjon majdan menni, majd lépteinket az interspárta felé irányítottuk, hogy azért szomjan ne haljunk a nap során. A kosárba befigyelt egy Portoricoi rum, 2 sör, és... hát biztos volt még ott valami, csak már nem emlékszek rá. Szenilis vagyok.
A bevásárlást egy kellemes falafelezés követte. Mindketten megettünk egy-egy falafel tálat. Így utólagosan visszagondolva, végülis jó volt, finom volt... de én akkor is pita párti maradok. Úgy a true. Az ebédünket egy kisebb séta követte, végül letelepedtünk az "Új Parkban." Elsörözgettünk, és eldumálgattunk sokmindenről, hiszen volt miről bőséggel.
Sörözgetés után úgy döntöttem, megveszem azt a cipőt, amit előző nap kinéztem magamnak Freakkel, de sajnos mire odaértünk már nem volt a méretemben. Hát, most ezt dobta a gép, de majd legközelebb másként lesz. E kudarc után, s a hóvihar nyomására felhívtam bátyámat, hogy nem lenne e gáz, ha bevackolnánk magunkat oda hozzánk, amire végülis rábólintott, de voltak vendégei, így hát úgy döntöttünk Vorival, hogy beülünk Dante-ba. Egyből befoglaltam a kedvenc fotelemet, majd rendeltünk 2 Portoricoi rumot citromos zöldteával. De finom is volt az! De hogy a pillanatot még tovább fokozzuk, Vori barátom előkapott a táskájából egy szivart. Na annak hamar neki is ugrottam - szivarvágó híjján - a bicskámmal, s lekaptam a végét. Hihetetlen nagy hangulat volt abban a nagy dög fotelban ücsörögni, szivarozni, s rumos teát szürcsölgetve beszélgetni, miközben lágy jazz zene szól a háttérben. Leírhatatlan érzés.
A nagyon kellemes lazulás után úgy döntöttünk, hogy lépjünk el hozzánk, de végülis út közben a tervet megváltoztattuk egy tesco-s bevásárlásra. Felszerelkeztünk jó alaposan egy mozizós estéhez, majd hazajöttünk. Lepakoltuk a cuccainkat, dumáltunk tesómmal egy darabig, majd megnéztük az új Futurama mozit. Beszarás mód kemény volt. Nagyon tetszett! A movie végére a nikotion-hiány hívása már túlságosan csábító volt, szóval engedtünk a gaz csábítónak, s lementünk rágyújtani. Figyelem, ez általában úgy néz ki, hogy leugrunk a ház elé, elszívunk egy szál cigit, és feljövünk. Na, ez a mostani helyzet kicsit rendhagyó volt. Lementünk, s a cigi mellett annyira jól elbeszélgetünk, hogy az első cigit mégegy, majd mégegy, majd... és így tovább amíg a teljesen szűz doboz közel 70%-át elszívtuk egyhuzamban. Máskor ettől már régen a sarokba ültem volna a rosszulléttől, de akkor valahogy semmi rosszullétet nem generált bennem. Nagyon régen volt már szerencsém ilyen hosszú, s kiadós beszélgetéshez, szóval nagyon örültem neki, hogy ez is megadódhatott számomra.
A cigizés után még további futurama részeket nézegettünk, és persze iszogattuk a rumot is, szóval végig jókedvünk volt. Majd olyan 3-4 fele aludni tértünk.
A vasárnap túlnyomó része egy régimódi, "piálós-gamelős" nap volt. Nincs ezen nagyon mit firtatni, játékosan berúgtunk. Pont. Végül fél 5 felé elindultunk a vasút felé, hogy a nagykövet úr nehogy lekésse a hazafelé tartó vonatát. Útközben is beszélgettünk egy jót. Összességében egy teljesen jó hétvégéhez volt szerencsém, maximálisan élveztem minden egyes pillanatát. Remélem Vori nem bántad meg hogy lejöttél. ;D
Ami talán némi árnyékot vet a hétvégére az az, hogy bizonyos emberek kissé segget csináltak a szájukból, ezáltal kellemetlen helyzetbe hozván engem. Srácok, ez nem esett jól.
A hét egyéb történései közül a két talán említésre méltó dolog, hogy rühellem a upc-t amiért már 3. napja majdnem egész nap nincs net, míg a másik hogy az az illető aki lógott nekem kidobta a cashem, szóval nem kellett begorombulnom. Szóval minden jó, ha a vége jó. Nem igaz?
Ui: A bejegyzés írás közben épp a The Witcher játékzenéjét hallgattam, amikor a lejátszó programom váratlanul - mivel shuffle módban volt - bedobta a harcok alatt szóló zenét, s az első gondolatom az volt, hogy "Te jó Isten, megtámadott egy szörny?" s vad fejforgatásba kezdtem, hogy merre van a "támadtóm," de csak a kutyám nyújtozkodott egyet álmosan a vendégágyon... Hát hatalmasat nevettem saját magamon, majd odamentem és megsimogattam a kis álmos buksiját a kutyámnak. Tanulság: Nem szabad hagyni egy játék ennyire megkaparintsa az elmédet, mert könnyen úgy járhatsz mint én.
N. M. Darky
2009. február 14., szombat
Snowrush
Tegnap péntek 13 volt. Távol álljon tőlem, hogy babonásnak tituláljanak, mivel nem vagyok az. Sőt, felettébb nevetségesnek találom azt. Mégis péntek 13.-a számomra sosem volt egy túlzottan jó élmény. Mindig volt valami olyan dolog, ami kivitte keményen a pofámat. Nem kívánok példákkal élni, mivel már csak ha rájuk gondolok is, felhúzom magam. De! A mostani péntek 13 elég lazára vette a figurát - hála az Égnek! Mondhatnánk úgy is, hogy olyan volt ez a nap, mint az összes többi.
Annyi a különbség csak talán, hogy picit mozgalmasabb volt számomra, mint egy átlagos napom. A délelőttömet az adóbevallásom kitöltögetésével töltöttem, amit ugyan sikerült - elvileg - helyesen kitöltenem, leadni mégsem tudtam, mert bezárt az a szutyok, mire odaértem. Hogy szakadnának meg. Így más egyéb tennivalóm hiányában odaköltöztem a konzumhoz, és várakozó álláspontot vettem fel, hiszen még volt fél órám a Freakkel való találkozás vélt időpontjáig. Ez a fél óra a hóviharban, nos, finoman fogalmazva is elég lassan telt, bár időközben felbukkant egyik volt osztálytársam, akivel azért el tudtam barmolni, szóval nem olyan vészes a várakozás. Miután nagyon olybá tűnt a dolog, hogy az én kis imádnivaló gömböm nem igazán akar jönni, úgy döntöttem felhívom. Nos, ő felvilágosított, hogy hát biza a hiba az én készülékemben van, mivel 1 órával előbb mentem a megbeszélt helyre... Ohh shit! Hát az idő fennmaradó részét már valahogy nem akartam kint a hidegben eltölteni, ezért bemenekültünk az árkádba. Ott legalább meleg van. És sok hiperpigmentált sárga színű déligyümölcs is. Bár utóbbiakat elkerültük azért. Thomasz nem tudta megvárni velem Freaket, mert ment a busza, így lekísértem a paraszthoz, és megvártam vele, majd komótos léptekkel visszaindultam a konzumhoz, mivel már majdnem idő volt.
Pár perc ácsorgással és néhány szcientológus elkergetésével később meg is érkezett a stylistom. Ismét sikerült szerintem 2 újabb frankó ruhadarabbal bővítenem a kollekcióm. A "nagy" bevásárlás után még időztünk ott egy picit Józsefre várva, aki sajnos nem bukkant fel. Biztos elrabolták a buckalakók. Szóval így, József-hiányosan, de nadrágban túltengve elmentünk Freakhez, mivel elég ramaty volt az idő a kint időzéshez. Beszélgettünk egy nagyot, amire sajnos nem nagyon volt mostanság időnk. Felettébb feldobott a dolog, mert már kezdtem tényleg lassan teljesen elvénemberesedni.
Tegnap éjjel olyan orbitálisan nagy baromságokat álmodtam, hogy már csupán a gondolatától is kiráz a hideg, szóval aludni nem igazán tudtam, ami a mai nap során nem fog épp előnynek számítani, mivel ma látogat el hozzám a Mexikói-Magyar Nagykövet. Remélem ez a 4-5 óra alvás után nem az lesz, hogy menet közben hirtelen elalszom valahol.
A kevés alvás miatt ugye már elég korán - 8 fele - fenn voltam. Mivel volt egy kevés időm, a nagykövet megérkezéséig, elhatároztam, fotózgatok párat az éjjel leesett hó tiszteletére. Nos, készítettem jópár képet, de azokat még ki kell szelektálnom, szóval azokból valamikor talán vasárnap este, vagy hétfőn lesz csupán valami is - már ha készültek elfogadható képek. Viszont most már nekiállok készülődni, mivel az időm már csaknem elment, s nem akarok elkésni.
Mivel már egy ideje nem volt zene ajánlva, ezért most enyhíteném ezt a fájó hiányt:
Ui: József, te büdös, tróger, citromképű lajhár. Ezért kérvényezni fogom a heréid orvosi úton való eltávolítását. De azért majd mesélj, hogy "mi folyt Gyönyösön!" ;D
N. M. Darky
Annyi a különbség csak talán, hogy picit mozgalmasabb volt számomra, mint egy átlagos napom. A délelőttömet az adóbevallásom kitöltögetésével töltöttem, amit ugyan sikerült - elvileg - helyesen kitöltenem, leadni mégsem tudtam, mert bezárt az a szutyok, mire odaértem. Hogy szakadnának meg. Így más egyéb tennivalóm hiányában odaköltöztem a konzumhoz, és várakozó álláspontot vettem fel, hiszen még volt fél órám a Freakkel való találkozás vélt időpontjáig. Ez a fél óra a hóviharban, nos, finoman fogalmazva is elég lassan telt, bár időközben felbukkant egyik volt osztálytársam, akivel azért el tudtam barmolni, szóval nem olyan vészes a várakozás. Miután nagyon olybá tűnt a dolog, hogy az én kis imádnivaló gömböm nem igazán akar jönni, úgy döntöttem felhívom. Nos, ő felvilágosított, hogy hát biza a hiba az én készülékemben van, mivel 1 órával előbb mentem a megbeszélt helyre... Ohh shit! Hát az idő fennmaradó részét már valahogy nem akartam kint a hidegben eltölteni, ezért bemenekültünk az árkádba. Ott legalább meleg van. És sok hiperpigmentált sárga színű déligyümölcs is. Bár utóbbiakat elkerültük azért. Thomasz nem tudta megvárni velem Freaket, mert ment a busza, így lekísértem a paraszthoz, és megvártam vele, majd komótos léptekkel visszaindultam a konzumhoz, mivel már majdnem idő volt.
Pár perc ácsorgással és néhány szcientológus elkergetésével később meg is érkezett a stylistom. Ismét sikerült szerintem 2 újabb frankó ruhadarabbal bővítenem a kollekcióm. A "nagy" bevásárlás után még időztünk ott egy picit Józsefre várva, aki sajnos nem bukkant fel. Biztos elrabolták a buckalakók. Szóval így, József-hiányosan, de nadrágban túltengve elmentünk Freakhez, mivel elég ramaty volt az idő a kint időzéshez. Beszélgettünk egy nagyot, amire sajnos nem nagyon volt mostanság időnk. Felettébb feldobott a dolog, mert már kezdtem tényleg lassan teljesen elvénemberesedni.
Tegnap éjjel olyan orbitálisan nagy baromságokat álmodtam, hogy már csupán a gondolatától is kiráz a hideg, szóval aludni nem igazán tudtam, ami a mai nap során nem fog épp előnynek számítani, mivel ma látogat el hozzám a Mexikói-Magyar Nagykövet. Remélem ez a 4-5 óra alvás után nem az lesz, hogy menet közben hirtelen elalszom valahol.
A kevés alvás miatt ugye már elég korán - 8 fele - fenn voltam. Mivel volt egy kevés időm, a nagykövet megérkezéséig, elhatároztam, fotózgatok párat az éjjel leesett hó tiszteletére. Nos, készítettem jópár képet, de azokat még ki kell szelektálnom, szóval azokból valamikor talán vasárnap este, vagy hétfőn lesz csupán valami is - már ha készültek elfogadható képek. Viszont most már nekiállok készülődni, mivel az időm már csaknem elment, s nem akarok elkésni.
Mivel már egy ideje nem volt zene ajánlva, ezért most enyhíteném ezt a fájó hiányt:
The Pixies - Where is my Mind?
Ui: József, te büdös, tróger, citromképű lajhár. Ezért kérvényezni fogom a heréid orvosi úton való eltávolítását. De azért majd mesélj, hogy "mi folyt Gyönyösön!" ;D
N. M. Darky
2009. február 12., csütörtök
Evil Unleashed
Ma elvoltam fotózgatni kicsit. A mai főproject az ég volt. Kicsit kiábrándítóak lettek az eredmények számomra. Egyetlen olyan pillanatot sem sikerült úgy megörökítenem, hogy látszódott volna benne az, amit akartam, hogy ott legyen. Hát néha vannak, hogy így sikerülnek a dolgok. Most ezt dobta ugyan a gép, de ez kedvemet cseppet sem szegi. Majd legközelebb ügyesebb leszek. Tapasztalat ez is.
Továbbá este Vori a legszebb ajándékot adta nekem, amit egy ember adhat egy zene-függő személynek mint én. Egy linket, ami az új Zeromancer albumra mutat. Aki egy picit is ismeri zenei világom, az tudhatja, most mit érzek. Szívemet az öröm mámora könny-ócsenban füröszti, hogy végre valahára meghallgathatom az új Zeromancer albumot, ami a Sinners International címet viseli. Zseniális lett. Most is épp azt hallgatom, és az extázis tavában fürdök, annyira jó ez a zene. Erre már inkább nem is a "zene" szót használnám. Ez már narkó. Színtiszta drog. Az. E felől nincs kétség. Köszönöm Vori. ;)
Ám az este még tartogatott számomra érdekes pillanatokat. Édesanyám kitalálta, hogy most - szóval 11 óra felé - hajózzunk el bátyámmal a boltba, mert elfelejtett venni ezt-azt. Jól van. Igaz, hogy kint olyan az idő, hogy jóérzésű ember a kutyáját se engedné ki, de nekünk nem volt más választásunk. Miután megvettük amit kellett, beálltunk a pénztárhoz, hogy fizessünk. Már csak egyetlen pénztár volt csupán nyitva, így elég nagy sor volt ahhoz képest, hogy az idő fél éjfél felé járt már. Alighogy leraktam a kosarat, kinyitották az egyik szomszédos pénztárat. A pénztáros hölgy oda is kiáltott, hogy ide is lehet már jönni. No, hát uccu neki, felkaptam a kosarat és meg is indultam az üres kassza felé - mivel hülye lennék egy óráig várni, amíg a ferdeszeműek kifizetik azt halom cuccot. Szóval azt a kb 10 métert, ami elválasztott célomtól jóformán 3 lépésből meg is tettem, akkora lendülettel indultam meg. Ahogy megérkeztem a futószalaghoz, hallottam, hogy a hátam mögött egy csemegebajszos fószer sunyin maga elé mormog, hogy "basszátok meg!" Mondta azt ugye nekünk, mivel mi voltunk a gyorsabbak. Miután leraktam a kosarat, arcomat megkeményítve visszafordultam, s mélyen, fenyegetően a szemébe néztem, majd azt mondtam:
- Tessék? - kérdésem feltétele után, a kosaram felé fordultam és elkezdtem kipakolni.
- Áh, kérlek tessék csak... - felelte arcán roppant mód erőltetett "udvarias" mosollyal, miközben valami meghajlás félét produkált.
- Mintha az előbb teljesen mást mondtál volna... - feleltem vészjósló hangon, miközben számra szép lassan beteges vigyor ült ki, s belehajoltam az arcába.
- De hát én... de hát... az úgy volt... khm... - nyöszörögte elfúló hangon, miközben a padló figyelmes tanulmányozgatásába kezdett.
Erre már csak legyintettem. Minek emberkedik az, aki mikor épp cselekvésről lenne szó beszarik és lapítani kezd? Szánalmas. Hát, legalább nem volt unalmas a vásárlás. Ennyire legalább jó volt ez a csemegebajszos veréb. Habár a vicc az, hogy a csóka bőven 30-on felül volt...
Kicsit mintha mostanában agresszívebb lennék mint szoktam lenni alapjáraton. Vagy ez csak nekem tűnik így?
N. M. Darky
Továbbá este Vori a legszebb ajándékot adta nekem, amit egy ember adhat egy zene-függő személynek mint én. Egy linket, ami az új Zeromancer albumra mutat. Aki egy picit is ismeri zenei világom, az tudhatja, most mit érzek. Szívemet az öröm mámora könny-ócsenban füröszti, hogy végre valahára meghallgathatom az új Zeromancer albumot, ami a Sinners International címet viseli. Zseniális lett. Most is épp azt hallgatom, és az extázis tavában fürdök, annyira jó ez a zene. Erre már inkább nem is a "zene" szót használnám. Ez már narkó. Színtiszta drog. Az. E felől nincs kétség. Köszönöm Vori. ;)
Ám az este még tartogatott számomra érdekes pillanatokat. Édesanyám kitalálta, hogy most - szóval 11 óra felé - hajózzunk el bátyámmal a boltba, mert elfelejtett venni ezt-azt. Jól van. Igaz, hogy kint olyan az idő, hogy jóérzésű ember a kutyáját se engedné ki, de nekünk nem volt más választásunk. Miután megvettük amit kellett, beálltunk a pénztárhoz, hogy fizessünk. Már csak egyetlen pénztár volt csupán nyitva, így elég nagy sor volt ahhoz képest, hogy az idő fél éjfél felé járt már. Alighogy leraktam a kosarat, kinyitották az egyik szomszédos pénztárat. A pénztáros hölgy oda is kiáltott, hogy ide is lehet már jönni. No, hát uccu neki, felkaptam a kosarat és meg is indultam az üres kassza felé - mivel hülye lennék egy óráig várni, amíg a ferdeszeműek kifizetik azt halom cuccot. Szóval azt a kb 10 métert, ami elválasztott célomtól jóformán 3 lépésből meg is tettem, akkora lendülettel indultam meg. Ahogy megérkeztem a futószalaghoz, hallottam, hogy a hátam mögött egy csemegebajszos fószer sunyin maga elé mormog, hogy "basszátok meg!" Mondta azt ugye nekünk, mivel mi voltunk a gyorsabbak. Miután leraktam a kosarat, arcomat megkeményítve visszafordultam, s mélyen, fenyegetően a szemébe néztem, majd azt mondtam:
- Tessék? - kérdésem feltétele után, a kosaram felé fordultam és elkezdtem kipakolni.
- Áh, kérlek tessék csak... - felelte arcán roppant mód erőltetett "udvarias" mosollyal, miközben valami meghajlás félét produkált.
- Mintha az előbb teljesen mást mondtál volna... - feleltem vészjósló hangon, miközben számra szép lassan beteges vigyor ült ki, s belehajoltam az arcába.
- De hát én... de hát... az úgy volt... khm... - nyöszörögte elfúló hangon, miközben a padló figyelmes tanulmányozgatásába kezdett.
Erre már csak legyintettem. Minek emberkedik az, aki mikor épp cselekvésről lenne szó beszarik és lapítani kezd? Szánalmas. Hát, legalább nem volt unalmas a vásárlás. Ennyire legalább jó volt ez a csemegebajszos veréb. Habár a vicc az, hogy a csóka bőven 30-on felül volt...
Kicsit mintha mostanában agresszívebb lennék mint szoktam lenni alapjáraton. Vagy ez csak nekem tűnik így?
N. M. Darky
2009. február 7., szombat
Steamy Hell and Heaven
Délután olyan 4 óra magasságában kezdtem készülődni a délutáni szalagavatóra. Lefürödtem, meg borotválkoztam, kifényesítettem a bakancsomat. Az acélosat. Beleugrottam a laza, fekete bőnadrágomba - ami azóta "bő" amióta kissé lefogytam - magamra húztam azt a pólómat amin egy nagy koponya van, körülötte csillagokkal, s a koponya alatt a "pig" szócska figyel. Arra ráhúztam apám öltönyének felső részét, amit még megfejeltem az elengedhetetlen fejhallgatómmal. Eléggé polgár pukkasztóan néztem ki véleményem szerint - és bátyám véleménye szerint is! - az öltözékemnek már-már olyan punk-os kinézete volt. Azért választottam ezt a design-t, mert ha sima ruháimba mentem volna, azért lógtam volna ki a sorból, ha full öltönyben mentem volna, úgy néztem volna ki, mint egy strici - így maradt a kettő közötti átmenet, ami nekem mocskosul bejött. De hát, mindennek megvan a maga ára. Ennek az elegánsan elvadult külsőnek ez. De ilyen áldozatokat azért néha vállalni kell...
Indulásom előtt olyan 2 órával az eső a vicc kedvéért szakadni kezdett, így kabátot is húznom kellett, mert nem mertem bevállalni apám vad, tüzes dühét, ha esetleg eláztattam volna az öltönyét. Ha azt megtettem volna, minden bizonnyal nyomban kasztráltatott volna.
Fél 6-kor találkoztam a meglepetés karakterrel, Jocóval a parasztnál. Eléggé sietnünk kellett, hogy odaérjünk 6-ra a... milyen kolesz is volt az? No, mindegy, a lidl mellé kellett mennünk. Az eredeti terv szerint Freak szülei lepasszolták volna nekem a személyre szóló meghívómat, - jah bocsi, igazán nem kéne beszólni nekem - de sajnos mire odaértünk, a telefon már le volt halkítva, így nem kaptam meg időben a belépőt, szóval kemény 300 pénzért kellett vennem egy nem névre szólót. Utólag azért megkaptam! Most is ott figyel az ágyam mellett, szóval minden reggel ébredés után az első dolgom az lesz, hogy gyönyörködöm kicsit a névre szóló meghívómban. Említettem már, hogy ez a meghívó névre szóló volt? Ha nem, akkor most megemlíteném. Névre szóló volt. Úgy biza. És még most is névre szól.
Tekintve, hogy a szalagavató a volt iskolám rendezvénye volt, rengeteg ismerőssel találkoztam ott. Nagyon sokkal. Nem győztem kezelni a sok emberkével - Kötél legnagyobb "örömére." Hát igen, a hírnév átka ugye. Vagy azé, hogy 3 évig nyomultam abban szutyok iskolában. De mindenesetre mindenki kitörő örömmel fogadott, ami be kell, hogy valljam nagyon meglepett. Olyan figurák jöttek oda hozzám dumálni, akikről a legkevésbé gondoltam volna. Bár azért felmerül bennem egy kérdés - megjegyzem, jogosan - ha ilyenkor ilyen jó tag vagyok, akkor minek kellett engem fikázni a hátam mögött, miután elléptem a suliból? Viszont azért móka, hogy még a mai napig emlegetnek. Muhahaha!
Behatolásunk után becserkésztem a ruhatárat, hogy lepasszoljam a kabátom. A 60-as számú foga lett az enyém. Öröm! A kabát-akció után egyenesen behatoltunk magába a fülled halszagú pokolba. Nagyon meleg volt ott bent! Továbbá ilyen brutális heringpartyban már elég rég voltam. Annyira valahogy nem hiányzott, de hát ezt dobta a gép. A rendezvény maga simán lezajlott, bár engem különösebben csak egy osztály érdekelt, ahova a kicsiny Freak jár. A 12/D. Bár a többi osztály is jó volt a maga műfajában, mégis a D vitte nálam messze a prímet. ;)
A szalagtűzés és a táncok után az igazgató mondott egy csöpögős beszédet, majd beszabadultunk egy terembe, aminek a közepén volt egy bazi nagy asztal - vagy több kisebb összetologatva - rogyásig pakolva étellel, itallal. Én ugyan nem csipegettem az ételekből, mivel egyik sem volt menyétáriánus, így csak Freak-anyuka sütijét pusztítottam. Ami nem meglepő módon finom volt. De hát ez alap tőle. A figyelmem középpontjába inkább az italok kerültek. Természetesen főleg az alkoholmentesek. Mint a kóser-pia, a Traubi. De azért még lecsúszott ez-az...
Oh, és egy hatalmasat táncoltam Freakkel. Hiába a teljesen szimmetrikus gömbtest, igazán ügyesen táncolt.
Mindent összevetve, nem bántam meg, hogy elmentem, igencsak jól szórakoztam. Rengeteget visítottam, bár ennek azért sokan nem nagyon örültek, de hát az engem legkevésbé sem érdekel.
Sajna hamar el kellett lépni, mert Józs.FM-nek ment a busza, így 3/4 9-kor elhajóztunk a helyszínről, s utunkat az uránsvárosi buszvég felé vettük. Ott egy igencsak érdekes - és felettébb irritáló - anomáliába ütköztünk. Rágyújtottam egy szál cigarettára, s elégedetten ízlelgetve pöfékelgettem a gyengéden aromás füstöt, amikor is megjelent előttem egy kiskölök, aki egyébként egy 6-7 fős csordáról szakadt le. A beszélgetés a következőképp zajlott.
- Bocsi, nem tudnál adni egy szál cigarettát?
Arcomra fájdalmas megdöbbenés, és idegesség költözött. Szemeim fenyegetően kiguvadtak.
- Te ember, hány éves vagy? - kérdeztem félelemkeltően komoly hangon.
- Tizenkettő. - felelte a kissrác kissé félénken.
- Hát nem mész te akkor anyád büdös picsájába? - tört ki belőlem dühömben.
- De. - vágta rá teljesen megrémülve.
- De nem nekem kéne... - tette hozzá sietve.
Ekkor megjelent a "vezérhím," nőstényével kézen fogva. Ez a kölök se lehetett több 14-nél.
- Na, mi van? Cigit tarhálunk? - vetette oda valami primitív dialektusban az "alfahím," csicskásának.
- Jah, neked! - ugrált oda kissé zavartam vihorászva a kis sutyerák, aki az imént megpróbált lehúzni engem.
Hát igen. 2009. Itt tartunk.
N. M. Darky
Indulásom előtt olyan 2 órával az eső a vicc kedvéért szakadni kezdett, így kabátot is húznom kellett, mert nem mertem bevállalni apám vad, tüzes dühét, ha esetleg eláztattam volna az öltönyét. Ha azt megtettem volna, minden bizonnyal nyomban kasztráltatott volna.
Fél 6-kor találkoztam a meglepetés karakterrel, Jocóval a parasztnál. Eléggé sietnünk kellett, hogy odaérjünk 6-ra a... milyen kolesz is volt az? No, mindegy, a lidl mellé kellett mennünk. Az eredeti terv szerint Freak szülei lepasszolták volna nekem a személyre szóló meghívómat, - jah bocsi, igazán nem kéne beszólni nekem - de sajnos mire odaértünk, a telefon már le volt halkítva, így nem kaptam meg időben a belépőt, szóval kemény 300 pénzért kellett vennem egy nem névre szólót. Utólag azért megkaptam! Most is ott figyel az ágyam mellett, szóval minden reggel ébredés után az első dolgom az lesz, hogy gyönyörködöm kicsit a névre szóló meghívómban. Említettem már, hogy ez a meghívó névre szóló volt? Ha nem, akkor most megemlíteném. Névre szóló volt. Úgy biza. És még most is névre szól.
Tekintve, hogy a szalagavató a volt iskolám rendezvénye volt, rengeteg ismerőssel találkoztam ott. Nagyon sokkal. Nem győztem kezelni a sok emberkével - Kötél legnagyobb "örömére." Hát igen, a hírnév átka ugye. Vagy azé, hogy 3 évig nyomultam abban szutyok iskolában. De mindenesetre mindenki kitörő örömmel fogadott, ami be kell, hogy valljam nagyon meglepett. Olyan figurák jöttek oda hozzám dumálni, akikről a legkevésbé gondoltam volna. Bár azért felmerül bennem egy kérdés - megjegyzem, jogosan - ha ilyenkor ilyen jó tag vagyok, akkor minek kellett engem fikázni a hátam mögött, miután elléptem a suliból? Viszont azért móka, hogy még a mai napig emlegetnek. Muhahaha!
Behatolásunk után becserkésztem a ruhatárat, hogy lepasszoljam a kabátom. A 60-as számú foga lett az enyém. Öröm! A kabát-akció után egyenesen behatoltunk magába a fülled halszagú pokolba. Nagyon meleg volt ott bent! Továbbá ilyen brutális heringpartyban már elég rég voltam. Annyira valahogy nem hiányzott, de hát ezt dobta a gép. A rendezvény maga simán lezajlott, bár engem különösebben csak egy osztály érdekelt, ahova a kicsiny Freak jár. A 12/D. Bár a többi osztály is jó volt a maga műfajában, mégis a D vitte nálam messze a prímet. ;)
A szalagtűzés és a táncok után az igazgató mondott egy csöpögős beszédet, majd beszabadultunk egy terembe, aminek a közepén volt egy bazi nagy asztal - vagy több kisebb összetologatva - rogyásig pakolva étellel, itallal. Én ugyan nem csipegettem az ételekből, mivel egyik sem volt menyétáriánus, így csak Freak-anyuka sütijét pusztítottam. Ami nem meglepő módon finom volt. De hát ez alap tőle. A figyelmem középpontjába inkább az italok kerültek. Természetesen főleg az alkoholmentesek. Mint a kóser-pia, a Traubi. De azért még lecsúszott ez-az...
Oh, és egy hatalmasat táncoltam Freakkel. Hiába a teljesen szimmetrikus gömbtest, igazán ügyesen táncolt.
Mindent összevetve, nem bántam meg, hogy elmentem, igencsak jól szórakoztam. Rengeteget visítottam, bár ennek azért sokan nem nagyon örültek, de hát az engem legkevésbé sem érdekel.
Sajna hamar el kellett lépni, mert Józs.FM-nek ment a busza, így 3/4 9-kor elhajóztunk a helyszínről, s utunkat az uránsvárosi buszvég felé vettük. Ott egy igencsak érdekes - és felettébb irritáló - anomáliába ütköztünk. Rágyújtottam egy szál cigarettára, s elégedetten ízlelgetve pöfékelgettem a gyengéden aromás füstöt, amikor is megjelent előttem egy kiskölök, aki egyébként egy 6-7 fős csordáról szakadt le. A beszélgetés a következőképp zajlott.
- Bocsi, nem tudnál adni egy szál cigarettát?
Arcomra fájdalmas megdöbbenés, és idegesség költözött. Szemeim fenyegetően kiguvadtak.
- Te ember, hány éves vagy? - kérdeztem félelemkeltően komoly hangon.
- Tizenkettő. - felelte a kissrác kissé félénken.
- Hát nem mész te akkor anyád büdös picsájába? - tört ki belőlem dühömben.
- De. - vágta rá teljesen megrémülve.
- De nem nekem kéne... - tette hozzá sietve.
Ekkor megjelent a "vezérhím," nőstényével kézen fogva. Ez a kölök se lehetett több 14-nél.
- Na, mi van? Cigit tarhálunk? - vetette oda valami primitív dialektusban az "alfahím," csicskásának.
- Jah, neked! - ugrált oda kissé zavartam vihorászva a kis sutyerák, aki az imént megpróbált lehúzni engem.
Hát igen. 2009. Itt tartunk.
N. M. Darky
2009. február 6., péntek
Relaxin'
Az időjárás ma kifejezetten kellemes volt. 23 fok, felhőtlen ég, ragyogó napsütés. Pompás! Ez a kiváló klíma meghozta a kedvemet a kirándulgatásra, így ismét elhatároztam, elmegyek fotózgatni. Ezúttal a Tettyére mentem fel. Nagyon megvolt ez a lazítós, hangulat nálam, ami igazi gyógyír volt háborgó lelkemnek. A kis kirándulás édes gyümölcse pár - szerintem - egész jó képecske. Aki kíváncsi rájuk a szokott helyen fellelheti őket.
Igazán pihentető volt ez a mai nap. Örülök neki, hogy felkeltem.
N. M. Darky
Igazán pihentető volt ez a mai nap. Örülök neki, hogy felkeltem.
N. M. Darky
2009. február 5., csütörtök
Shakin' it Up
Délután egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy elmegyek fotózgatni. Szóval magamhoz vettem mindent ami egy fotózáshoz csak kellhet: Egy fejhallgatót, egy Cowon iAudio 7-et, Ganga Giri-t, és persze a fényképezőgépemet.
Kiléptem az ajtón s egy hatalmasat szippantottam a finom, friss levegőből. Nagyon kellemes volt az idő, mondhatni pont ideális egy "téli" fotózgatáshoz. Úgy 17 fok volt, a nap szépen sütött, tehát világos volt, ami nem hátrány, ha az ember ilyen akciókra készül. Lépteimet először a Kresz-park felé irányítottam, majd később ellátogattam a Béke-parkba is. A mostani kiruccanásom kicsivel kalandosabb volt mint a többi, ami igazi felüdülés volt a négy fal szürkés unalmassága után. Volt részem mindenféle földi jóban: Kerítés mászásban, árok ugrálásban, mocsárban gázolásban, végül toxikus anyagok inhalálásában, amit egy kisebb futás követett, mert egy csöves nem örült neki, hogy készítettem pár képet elég szerény hajlékáról. A futóverseny győztese én voltam. A csövesen kifogott a tabisbor, és pár lépés után akkorát borult, hogy öröm volt nézni. Szegény pára pont belefejelt egy vakondtúrásba. Ami után rögtön felpattant, és hangosan, artikulálatlanul, valami primitív dialektusban káromkodni kezdett, végül bölcsebbnek látta visszaaraszolgatnia a kannás borocskájához. Váljék egészségére.
Miután úgy éreztem eleget fotózgattam, meglátogattam öreganyámat, aki nagyon örült a látogatásomnak. Egy jót beszélgettünk, majd hazaindultam, hogy magamhoz vegyek valami ehetőt is, mivel addig még nem ettem semmit. Miután belakmároztam, épp dvd-t akartam írni, és mellesleg kidolgozgatni valamelyest a képeimet, amikor merő véletlenségből kitekintettem az ablakon, ahol egy lélegzetelállítóan gyönyörű naplemente tárult a szemeim elé. Hagytam is a csudába az összes gondolatomat, s tennivalómat! Szélsebessen beleugrottam a cipőmbe, feldobtam a fejhallgatómat, felkaptam a fényképezőgépet, és lélekszakadva száguldottam lefelé az utcára, hogy elcsípjem ezt a gyönyörűséget. A túl nagy sietség miatt, megcsúsztam az egyik lépcsőn, ezért kénytelen voltam ugrani egy hatalmasat, hogy elkerüljem a totális borulást, ami valószínűleg több csontom eltörésével végződött volna, így viszont csak az egyik szomszéd ajtajában találtam magam, aki ha látta volna a földet érésemet, valószínűleg nagyon megrémült volna. De nem látta. Szóval becsapódásom után töretlen elszántsággal vágtattam kifelé a lépcsőházból, majd rohantam egyenesen a "vasúton túlra," a szántóföldek felé. Sikerült ugyan pár képet készítenem, de őszinte sajnálatomra a képek nem tudják visszaadni azt bámulatosan szép tájat. Ebben az is közrejátszik sajnos, hogy nem kapcsoltam időben, így lemaradtam a naplemente nagy részéről.
Az egész napi termésből 8 kép került ki győztesen, amelyeket bárki megtekinthet deviantart profilomon. Link jobb oldalt és picit lejjebb.
S most elégedetten dőlök hátra a főnök fotelban, s kortyolok egy nagyot a tonicomból. Hibátlan.
N. M. Darky
Kiléptem az ajtón s egy hatalmasat szippantottam a finom, friss levegőből. Nagyon kellemes volt az idő, mondhatni pont ideális egy "téli" fotózgatáshoz. Úgy 17 fok volt, a nap szépen sütött, tehát világos volt, ami nem hátrány, ha az ember ilyen akciókra készül. Lépteimet először a Kresz-park felé irányítottam, majd később ellátogattam a Béke-parkba is. A mostani kiruccanásom kicsivel kalandosabb volt mint a többi, ami igazi felüdülés volt a négy fal szürkés unalmassága után. Volt részem mindenféle földi jóban: Kerítés mászásban, árok ugrálásban, mocsárban gázolásban, végül toxikus anyagok inhalálásában, amit egy kisebb futás követett, mert egy csöves nem örült neki, hogy készítettem pár képet elég szerény hajlékáról. A futóverseny győztese én voltam. A csövesen kifogott a tabisbor, és pár lépés után akkorát borult, hogy öröm volt nézni. Szegény pára pont belefejelt egy vakondtúrásba. Ami után rögtön felpattant, és hangosan, artikulálatlanul, valami primitív dialektusban káromkodni kezdett, végül bölcsebbnek látta visszaaraszolgatnia a kannás borocskájához. Váljék egészségére.
Miután úgy éreztem eleget fotózgattam, meglátogattam öreganyámat, aki nagyon örült a látogatásomnak. Egy jót beszélgettünk, majd hazaindultam, hogy magamhoz vegyek valami ehetőt is, mivel addig még nem ettem semmit. Miután belakmároztam, épp dvd-t akartam írni, és mellesleg kidolgozgatni valamelyest a képeimet, amikor merő véletlenségből kitekintettem az ablakon, ahol egy lélegzetelállítóan gyönyörű naplemente tárult a szemeim elé. Hagytam is a csudába az összes gondolatomat, s tennivalómat! Szélsebessen beleugrottam a cipőmbe, feldobtam a fejhallgatómat, felkaptam a fényképezőgépet, és lélekszakadva száguldottam lefelé az utcára, hogy elcsípjem ezt a gyönyörűséget. A túl nagy sietség miatt, megcsúsztam az egyik lépcsőn, ezért kénytelen voltam ugrani egy hatalmasat, hogy elkerüljem a totális borulást, ami valószínűleg több csontom eltörésével végződött volna, így viszont csak az egyik szomszéd ajtajában találtam magam, aki ha látta volna a földet érésemet, valószínűleg nagyon megrémült volna. De nem látta. Szóval becsapódásom után töretlen elszántsággal vágtattam kifelé a lépcsőházból, majd rohantam egyenesen a "vasúton túlra," a szántóföldek felé. Sikerült ugyan pár képet készítenem, de őszinte sajnálatomra a képek nem tudják visszaadni azt bámulatosan szép tájat. Ebben az is közrejátszik sajnos, hogy nem kapcsoltam időben, így lemaradtam a naplemente nagy részéről.
Az egész napi termésből 8 kép került ki győztesen, amelyeket bárki megtekinthet deviantart profilomon. Link jobb oldalt és picit lejjebb.
S most elégedetten dőlök hátra a főnök fotelban, s kortyolok egy nagyot a tonicomból. Hibátlan.
N. M. Darky
Economic Crisis
Nos, ma reggel ismét megpróbáltam a lehetetlent, és ellátogattam a volt munkahelyemre, mivel a legutóbbi küldetésem csúfos kudarcba fulladt. A mai sem járt különösebb sikerrel sajnos, mivel azt hallottam csak, amire amúgy is számítottam. Leves a dolog. Nincs meló. Nem mintha ez különösebben meglepett volna. Az meg főleg nem ért váratlanul, hogy mennyire közhelyes oka volt ennek. 3-at találhattok, hogy mi volt az. Nem, nem a globális felmelegedés. Nem, nem az volt az oka, hogy zsidó vagyok. Igen, a gazdasági válság. Meglepő. Bár azért a tisztelt főnök úr próbált azzal hitegetni, hogy majd később elképzelhető, hogy lesz még meló, úgy március-április felé. Én erre már cseppet sem alapozok, bár mint - még ha csekély is ugyan - lehetőség, nem fogom kihagyni. Sosem tudni, mit hoz a holnap - szokták ugye mondani. Bár ez a jelen szituáció azt jelenti, hogy kénytelen vagyok más irányokban is gondolkozni munka terén. Valószínű, hogy a napokban meg fogom látogatni a munkaügyi központot. Hátha lesz ott valami nékem. Még ha munka mondjuk nem is, hát legalább valami képzést talán sikerül elcsípnem. Idővel úgyis megtudom, mit tartogat számomra még a sors.
N. M. Darky
N. M. Darky
2009. február 4., szerda
This Sick World We Live In
Ahogy telnek múlnak a napok, azt veszem észre, hogy ez a világ napról napra egyre rohadtabb, gusztustalanabb. Nem, ez nem az a "depressziós-vagyok-ezért-szar-a-világ" hangulat. Aki nem így látja a világot, azzal szerény véleményem szerint nagy gondok vannak, vagy egy burokban él és vak, hogy nem látja ezt a határtalan degenerációt, züllést. Ez a világ rothad. Ezt bátran bevallhatja mindenki. A társadalom alapvetően "emberekből" áll. Ám milyen társadalom az ilyen? Az ember szót nem véletlenül tettem idézőjelbe. Nézzétek meg, mit csinálnak már ezek az állatok. Vágóhidak millióit üzemeltetik, ahol állatok millióit mészárolják le naponta. Normális ez? Tényleg van ahhoz joga bárkinek is, hogy elvegye egy másik élőlény életét? Ez egy olyan kérdés, amiért az emberek 99%-ban lehurrognak, mivel a "hús kell a szervezetnek" meg "ez így van rendjén" és sorolhatnám a végtelenségig ezeket az ostoba érveket, amikkel az emberek merőben csak nyugtatgatják magukat. Nem, ez így nagyon nincs rendjén! Ahhoz senkinek sincsen joga, hogy önző gondolatoktól irányítva elvegye egy másik élőlény életét! Nem! Ez így nincs rendjén. Noha tudom, ilyenkor én vagyok hülyének nézve, mert hogy merem én kritizálni a húsevőket, és etc. Sokáig - 14 éves koromig - húsevő voltam jómagam is. Sokáig nem is gondoltam abba bele, hogy az ami tulajdonképpen az asztalra kerül, mi is, és hogy került az oda. Nos, idővel kinyíltak a szemeim, s rájöttem, ez így nagyon nem helyes, s azóta vegetáriánus vagyok, aminek idestova lassan 5 éve. Köszönöm szépen jól vagyok. Nem, nem "haltam éhen," illetve nem, nem őrültem meg. Továbbá teljes, egészséges Embernek érzem magam. Tudja valaki, az embert mi emeli az állatok fölé? Nos, az intelligenciája. Ami azért van, hogy használjuk. Ha használod azt, akkor emelkedhetsz csak fel az állati szintről az emberire. Az állatok nem tesznek mást, csak esznek, párzanak, s védekeznek. Az ember pontosan ugyanezt teszi finom szinten, azzal a különbséggel, hogy ő közben brutálisan pusztítja a környezetét és önmagát is. De említhetném azt is, hogy állatok - hiába "csak" állatok! - sosem ölnek ok nélkül. Az ember még erre se képes sok esetben!
Egy másik példa az emberi életszínvonal lecsúszottságára. Nézzük meg, a mostani szülőknek miből is áll a "gyermek nevelés." Megfogják a szerencsétlen kölköt és lerakják a tv elé. "Az majd úgyis leköti a gyereket." - gondolja okosan a kedves szülő. Valóban, tényleg leköti. De nézzük meg az eredményét! A gyerekeknek már nem az az élet ami anno nekem volt. Nem vagyok öreg csóka, 19 éves vagyok, de csupán ilyen kevés idő alatt is mennyivel csökkent ez a színvonal! Míg nekem 8, 9, 10 évesen a legnagyobb vágyam a fagyi és a barátaimmal való játék, továbbá a kirándulás volt, addig ennek a generációnak? A szex, a drogok, a pia. Nem egy olyan esettel találkoztam eddig életem során, ahol ennyi idős kiskölkök narkóztak, piáztak. Sőt volt olyan is, hogy engem akartak megkérni rá, hogy szerezzek nekik drogot vagy szeszt. És ami a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy ezek nem a szélsőséges esetek, hanem ez már az átlag hangulata ennek a korosztálynak. A dohányzás meg már teljesen alap. Sokkalta nagyobb természetességgel gyújtanak rá ezek a srácok, mint mondjuk jómagam. (No, nem mintha bölcs dolog volna a dohányzás részemről. Bár már több mint egy hónapja nem gyújtottam rá.)
Január hónapban csak 3-4 olyan cikket, illetve hírt olvastam - úgy, hogy csak néha-néha ránéztem valamelyik hírportálra - ahol 10 év körüli gyerekek 2-5 fős csoportban nemi erőszakoltak. És ezek csak magyarországi esetek. Akkor most dőljünk hátra és gondolkozzunk el, hogy ezen az egész világon hány ember is él? Ebből mennyi a gyerek? Akkor most a nagy számok törvénye alapján hányan vannak akik ennyi idősen már ilyen betegen viselkednek? Nagyon sokan. De mit is várunk egy olyan világtól, ahol az interneten már olyan blogok/siteok vannak ahol pl.: nők vidám pózolnak, mosolyognak, mutogatnak a kamerába, miközben nyilvános helyen letolt gatyával vizelnek? Hogy a rape-porn nevű pornó műfajról már ne is beszéljünk. (Aki nem értené, hogy az micsoda, akkor annak most gyorsan vázolnám. Felveszik videóra, ahogy valaki - vagy valakik - megerőszakolnak valakit.) Pont egy ilyen fentebb említett cikk volt az, ami ezen bejegyzés megírására inspirált. A cikk lényege a következő volt: két 12 éves kislány megerőszakolt egy 10 éves kislányt egy wc kefével. Amit ők azért csináltak, mert "hülyéskedtek." Nem beteg ez már egy picit? No, és ez vajon minek az eredménye? Úgy hiszem, itt globális szintű, radikális megoldásokra van szükség, hogy visszafordítsuk ezt az igen beteg, és groteszk irányba fordult szekeret. De vajon menne? Én azt mondom nem, mert az emberekből már kihalt az összefogás, és mert az emberek tulajdonképpen nem látják át, hogy ez így rossz.
Szóval itt tartunk. Ez a mai világ. Hová fog ez még süllyedni? Én mindenesetre nem merek belegondolni.
Bár lehet, a baj bennem van, amiért olyannak születtem, akit ezek a "hétköznapi dolgok" zavarnak.
N. M. Darky
Egy másik példa az emberi életszínvonal lecsúszottságára. Nézzük meg, a mostani szülőknek miből is áll a "gyermek nevelés." Megfogják a szerencsétlen kölköt és lerakják a tv elé. "Az majd úgyis leköti a gyereket." - gondolja okosan a kedves szülő. Valóban, tényleg leköti. De nézzük meg az eredményét! A gyerekeknek már nem az az élet ami anno nekem volt. Nem vagyok öreg csóka, 19 éves vagyok, de csupán ilyen kevés idő alatt is mennyivel csökkent ez a színvonal! Míg nekem 8, 9, 10 évesen a legnagyobb vágyam a fagyi és a barátaimmal való játék, továbbá a kirándulás volt, addig ennek a generációnak? A szex, a drogok, a pia. Nem egy olyan esettel találkoztam eddig életem során, ahol ennyi idős kiskölkök narkóztak, piáztak. Sőt volt olyan is, hogy engem akartak megkérni rá, hogy szerezzek nekik drogot vagy szeszt. És ami a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy ezek nem a szélsőséges esetek, hanem ez már az átlag hangulata ennek a korosztálynak. A dohányzás meg már teljesen alap. Sokkalta nagyobb természetességgel gyújtanak rá ezek a srácok, mint mondjuk jómagam. (No, nem mintha bölcs dolog volna a dohányzás részemről. Bár már több mint egy hónapja nem gyújtottam rá.)
Január hónapban csak 3-4 olyan cikket, illetve hírt olvastam - úgy, hogy csak néha-néha ránéztem valamelyik hírportálra - ahol 10 év körüli gyerekek 2-5 fős csoportban nemi erőszakoltak. És ezek csak magyarországi esetek. Akkor most dőljünk hátra és gondolkozzunk el, hogy ezen az egész világon hány ember is él? Ebből mennyi a gyerek? Akkor most a nagy számok törvénye alapján hányan vannak akik ennyi idősen már ilyen betegen viselkednek? Nagyon sokan. De mit is várunk egy olyan világtól, ahol az interneten már olyan blogok/siteok vannak ahol pl.: nők vidám pózolnak, mosolyognak, mutogatnak a kamerába, miközben nyilvános helyen letolt gatyával vizelnek? Hogy a rape-porn nevű pornó műfajról már ne is beszéljünk. (Aki nem értené, hogy az micsoda, akkor annak most gyorsan vázolnám. Felveszik videóra, ahogy valaki - vagy valakik - megerőszakolnak valakit.) Pont egy ilyen fentebb említett cikk volt az, ami ezen bejegyzés megírására inspirált. A cikk lényege a következő volt: két 12 éves kislány megerőszakolt egy 10 éves kislányt egy wc kefével. Amit ők azért csináltak, mert "hülyéskedtek." Nem beteg ez már egy picit? No, és ez vajon minek az eredménye? Úgy hiszem, itt globális szintű, radikális megoldásokra van szükség, hogy visszafordítsuk ezt az igen beteg, és groteszk irányba fordult szekeret. De vajon menne? Én azt mondom nem, mert az emberekből már kihalt az összefogás, és mert az emberek tulajdonképpen nem látják át, hogy ez így rossz.
Szóval itt tartunk. Ez a mai világ. Hová fog ez még süllyedni? Én mindenesetre nem merek belegondolni.
Bár lehet, a baj bennem van, amiért olyannak születtem, akit ezek a "hétköznapi dolgok" zavarnak.
N. M. Darky
2009. február 3., kedd
The Glad Roach
A mai napom talán egyetlen említésre méltó dolga az volt, hogy negyed 2-kor találkoztam József cimborámmal. Ismét a Keronál találkoztunk. Hát ismét volt szerencsém látni egy halom hmm... felettébb érdekes kinézetű, illetve viselkedésű embert. Valami kölöknek aki egy 4 főből álló citrom hordában ácsorgott nagyon felcsigáztam az érdeklődését, pusztán a megjelenésemmel, amit úgy kívánt a tudtomra adni újra és újra, hogy hátrafelé - azaz felém - nyújtózkodott, torna gyakorlatokat végzett, köhögött, orrot fújt miközben "én-nem-nézek-ám-oda-de-azért-mégis-sunyin-odasasolok" fejjel nézegetett magának. Bár később már az egész galeri figyelmét magaménak tudhattam - legnagyobb örömömre. De azért a kedvencem akkor is az a hölgyemény volt, aki annyira megbámulta a pólómat, meg úgy engem, hogy ha nem dobok egy piruettet, akkor fellöktem volna szegénykémet. Mondjuk eléggé vicces képet vágott, amikor felocsúdott, hogy hoppá, mennyire elbambult. Tényleg ennyire feltűnő jelenség lennék?
Mivel József éhes volt, ezért beugrottunk a törzshelyünkre, a Sahara nevű gyoroszosba. Én kivételesen nem ettem falafelt, mert nem volt rá pénzem. (Hát igen, tényleg kéne már valami munka.) Miután Jocó elfogyasztotta gyrosát, elindultunk, hogy megigyuk a sörünket, ám időközben elkezdett esni az eső, így a színház fedett garázsában húztuk meg magunkat, ahol nyugodtan megittuk a sörünket, miközben kidumáltuk a dolgainkat, illetve elnosztalgiázgattunk pár mókásabb műsorunkon. Jó volt ismét hatalmasakat nevetni, már eléggé hiányzott ez az életemből. Egyszóval: nagyon jól éreztem ma magam, hiába nem állt ma az oldalunkra a szerencse, s esett szüntelen egész délután az eső. De legalább nem volt hideg! Viszont azt továbbra se értem, hogyan érthette Józs.Fm az "itt most egy gyors jobbos kanyag közeledik"-et "Itt egy csótány örvendezik"-nek...
Jocó szerint így örvendezhet egy csótány:
Örvendező csótány és "Jocóék" (avagy Jocó és én - gondolom.)
Mivel József éhes volt, ezért beugrottunk a törzshelyünkre, a Sahara nevű gyoroszosba. Én kivételesen nem ettem falafelt, mert nem volt rá pénzem. (Hát igen, tényleg kéne már valami munka.) Miután Jocó elfogyasztotta gyrosát, elindultunk, hogy megigyuk a sörünket, ám időközben elkezdett esni az eső, így a színház fedett garázsában húztuk meg magunkat, ahol nyugodtan megittuk a sörünket, miközben kidumáltuk a dolgainkat, illetve elnosztalgiázgattunk pár mókásabb műsorunkon. Jó volt ismét hatalmasakat nevetni, már eléggé hiányzott ez az életemből. Egyszóval: nagyon jól éreztem ma magam, hiába nem állt ma az oldalunkra a szerencse, s esett szüntelen egész délután az eső. De legalább nem volt hideg! Viszont azt továbbra se értem, hogyan érthette Józs.Fm az "itt most egy gyors jobbos kanyag közeledik"-et "Itt egy csótány örvendezik"-nek...
Jocó szerint így örvendezhet egy csótány:
Ver 1.0
Örvendező csótány és "Jocóék" (avagy Jocó és én - gondolom.)
Kész Picasso a srác, mi? Nos, szerintem igen kiválóan sikerült megörökítenie a bal oldali személy tekintetét. Igazán érezni benne a kitörő örömöt. De annak a jobboldali fickónak - aki egyébként vélhetőleg szemüveges - szintén nagyon eltalálta az arckifejezését. Szinte táncolni támad kedvem az örömtől amit az arca sugároz.
N. M. Darky
N. M. Darky
2009. február 1., vasárnap
Sunking
Nos, úgy döntöttem, hogy fél óra masszív agonizálás, illetve szédülés és méla undor után felkelek. Az óra most 4:25-öt mutat. Kissé korai ez az ébredés. Valahogy nem erre számítottam, amikor lefeküdtem aludni. De hát, szokás mondani, ne igyon az, ki nem bírja. Nos, én ebbe a hibába estem bele. Méghozzá eléggé. Mondhatnánk úgy is, hogy úgy néztem ki mint egy disznó, és még be is rúgtam. Emlékképeim a tegnap estéről eléggé zavarosak, összefolytak, illetve kiesett számos dolog. Például nem tudom, hogy jutottam haza. Mindenesetre most itthon vagyok. A sors mókás iróniája, hogy miután leírtam az utolsó mondatomat, a biztonság kedvéért azért körülnéztem. Csúnya lett volna, ha másképp van. De nem volt.
Tegnapi napom nagy részét a fények városában, avagy Komló cityben töltöttem. A fél 4-es busszal hajóztam le, ami fittyet hányva a sok hóra, rekord sebességgel ért célba. Kökönyösben - legalábbis asszem ott voltam - szálltam le, ahol pár perces várakozás után ütköztem kereszttesómmal. Utunk először hozzájuk vezetett, de útközben betértünk az egyik kisboltba, ahol magunkhoz vettünk némi muníciót. Balázséknál csacsogtunk egy keveset, és beöklöztük a sörünket, majd elhatároztuk, hogy borozni fogunk. Ez már csak így megy nálunk. Szóval lassacskán összeszedelőzködtünk, s elindultunk a lidl felé. Út közben ismét betértünk ugyanabba a kisboltba, ahol ismételten magunkhoz vettünk némi szomj oltót. Csak hogy ne maradjon száraz a torkunk addig se. A lidlig való lejutás is kalandosnak ígérkezett, mivel már nagyon picit kezdtem érezni az alkohol mámorát a fejemben, ami annyira volt csak elég, hogy elbizonytalanodjak kissé lépteimben, ami valljuk be, nem éppen pozitívum amikor az ember egy nagyon nagyon hosszú lépcsősoron kíván lemenni, ami mellesleg tiszta hó, illetve jég. De végül csak lejutottunk. Esés nélkül méghozzá! Bár tény, érdekesen festhettünk...
Lidlben vettünk 2 üveg bort és egy kis kólát is. Ezt a vasútállomáson bekevertük, és megiszogattunk. Bár viccesen jött ki a szituáció, mivel a vasútállomás azon része ahol szomjunkat oltottuk egy eléggé félreeső helyen van, ezért ugye nem igazán vagyunk szem előtt. Ez maga még nem akkora móka, de az kissé komikus volt, hogy míg mi borozgatunk és dumálgatunk a placc egyik oldalán - néha egészen érdekes témákról - addig a másik oldalán egy párocska "romantikázott." Hát nem tudom. Én nem éppen magunkat választottam volna mint aláfestő zene. De amikor elkezdtek hozzánk csapódni még páran "hosszú hajú emberkék" akkor valamiért elpárologtak. Pedig aztán mi semmi rosszat nem terveztünk velük. Miután elfogyott a bor, elindultunk, hogy vegyünk még, de ez úttal asszem a Penny felé. Nos, igen. Addigra már kissé kezdtem beoffolni. A feltankolás után - aminek az eredménye 4 üveg bor lett - a Jenő névre hallgató kocsma felé indultunk meg. Útközben elfogyott egy üveg bor, a kocsma előtt szintén. Innentől viszont már csak ködös képek élnek csupán elmémben a történtekről.
Nemsokkal a beérkezésünk után arra lettem figyelmes, hogy a pár hiperpigmentált citromképű erősnek érezte magát, s bekóstolta a kis csapatunkat. Én beálltam a csaj elé, hogy védjem őt. Nem tudom ki, megkért, hogy vigyem le a csajt a buszmegállóba, s vigyázzak rá. Következő kép lent vagyunk a buszmegállóban, s hívom kereszttesómat, hogy mi történik. Azt mondta, nem volt balhé, mindenki jól van. Kérdeztem, mi legyen, menjek e vissza, mire azt a választ kaptam, hogy menjek nyugodtan haza, úgyis pont jött a buszom, meg már amúgy is eléggé bekészültem már.
És most itt írok... Hogy közben mi történt, nem tudom. Elég csúnya látvány vagyok még mindig, de valamiért mégse jön álom a szememre, pedig most nagy szükségem lenne az alvásra. Lehet ennek az a fő oka, hogy úgy érzem magam, mintha egy hordóban lennék, ami éppen vígan gurul lefelé egy domboldalon...
Ui: A pénteki meló-akcióm sajnos csúfos kudarcot vallott, mivel nem tudtam elérni az illetékes urat. A végső választ még ugyan nem tudom, de a volt főnököm azt mondta ne reménykedjek semmi jóban, mert létszám stop lépett érvénybe. Ennek ellenére "már csak azért is" bemegyek a jövő héten valamikor, s biztosra megyek.
N. M. Darky
Tegnapi napom nagy részét a fények városában, avagy Komló cityben töltöttem. A fél 4-es busszal hajóztam le, ami fittyet hányva a sok hóra, rekord sebességgel ért célba. Kökönyösben - legalábbis asszem ott voltam - szálltam le, ahol pár perces várakozás után ütköztem kereszttesómmal. Utunk először hozzájuk vezetett, de útközben betértünk az egyik kisboltba, ahol magunkhoz vettünk némi muníciót. Balázséknál csacsogtunk egy keveset, és beöklöztük a sörünket, majd elhatároztuk, hogy borozni fogunk. Ez már csak így megy nálunk. Szóval lassacskán összeszedelőzködtünk, s elindultunk a lidl felé. Út közben ismét betértünk ugyanabba a kisboltba, ahol ismételten magunkhoz vettünk némi szomj oltót. Csak hogy ne maradjon száraz a torkunk addig se. A lidlig való lejutás is kalandosnak ígérkezett, mivel már nagyon picit kezdtem érezni az alkohol mámorát a fejemben, ami annyira volt csak elég, hogy elbizonytalanodjak kissé lépteimben, ami valljuk be, nem éppen pozitívum amikor az ember egy nagyon nagyon hosszú lépcsősoron kíván lemenni, ami mellesleg tiszta hó, illetve jég. De végül csak lejutottunk. Esés nélkül méghozzá! Bár tény, érdekesen festhettünk...
Lidlben vettünk 2 üveg bort és egy kis kólát is. Ezt a vasútállomáson bekevertük, és megiszogattunk. Bár viccesen jött ki a szituáció, mivel a vasútállomás azon része ahol szomjunkat oltottuk egy eléggé félreeső helyen van, ezért ugye nem igazán vagyunk szem előtt. Ez maga még nem akkora móka, de az kissé komikus volt, hogy míg mi borozgatunk és dumálgatunk a placc egyik oldalán - néha egészen érdekes témákról - addig a másik oldalán egy párocska "romantikázott." Hát nem tudom. Én nem éppen magunkat választottam volna mint aláfestő zene. De amikor elkezdtek hozzánk csapódni még páran "hosszú hajú emberkék" akkor valamiért elpárologtak. Pedig aztán mi semmi rosszat nem terveztünk velük. Miután elfogyott a bor, elindultunk, hogy vegyünk még, de ez úttal asszem a Penny felé. Nos, igen. Addigra már kissé kezdtem beoffolni. A feltankolás után - aminek az eredménye 4 üveg bor lett - a Jenő névre hallgató kocsma felé indultunk meg. Útközben elfogyott egy üveg bor, a kocsma előtt szintén. Innentől viszont már csak ködös képek élnek csupán elmémben a történtekről.
Nemsokkal a beérkezésünk után arra lettem figyelmes, hogy a pár hiperpigmentált citromképű erősnek érezte magát, s bekóstolta a kis csapatunkat. Én beálltam a csaj elé, hogy védjem őt. Nem tudom ki, megkért, hogy vigyem le a csajt a buszmegállóba, s vigyázzak rá. Következő kép lent vagyunk a buszmegállóban, s hívom kereszttesómat, hogy mi történik. Azt mondta, nem volt balhé, mindenki jól van. Kérdeztem, mi legyen, menjek e vissza, mire azt a választ kaptam, hogy menjek nyugodtan haza, úgyis pont jött a buszom, meg már amúgy is eléggé bekészültem már.
És most itt írok... Hogy közben mi történt, nem tudom. Elég csúnya látvány vagyok még mindig, de valamiért mégse jön álom a szememre, pedig most nagy szükségem lenne az alvásra. Lehet ennek az a fő oka, hogy úgy érzem magam, mintha egy hordóban lennék, ami éppen vígan gurul lefelé egy domboldalon...
Ui: A pénteki meló-akcióm sajnos csúfos kudarcot vallott, mivel nem tudtam elérni az illetékes urat. A végső választ még ugyan nem tudom, de a volt főnököm azt mondta ne reménykedjek semmi jóban, mert létszám stop lépett érvénybe. Ennek ellenére "már csak azért is" bemegyek a jövő héten valamikor, s biztosra megyek.
N. M. Darky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
