Happy Jew Year!

Nos, így, jóllakottan, nemrég ébredve, de lefürödve jelentkezem ismét Bukarest szívéből. Felértem. Élek meg minden. Majd egy másik postomban fogok részletesebben írkálni a gondolataimról, most viszont csak pár perc erejéig jöttem ide.
Kihasználván ezt a pár röpke pillanatot még így, az apokaliptikus vihar előtt, szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánni! Köszönöm, hogy idáig soraim olvasásával pusztítottátok agysejtjeitek számát! Remélem, jövőre is így döntötök majd! ;)

N. M. Darky

Bear Caviar

Ohh, micsoda ébredés volt ez a mai!
Amióta felköltöztem Pestre el is felejtettem, hogy milyen felemelő érzés úgy felébredni kora reggel, hogy ahogy próbálsz a guggoló majom pozícióból átmenni kérdőjelbe - mert nagyjából csak így tudok aludni, hiszen egy szőrös állat folyton odaköltözik az ágyamba, aki hál' Istennek nem a bátyám! - akkor váratlanul beléd hasít - szó szerint! - a felismerés, hogy egy kellemesen átfőtt, még szaftos disznó csülökre feküdtél rá. Ez nem egy szokványos Istenfélő jószág patalenyomata, erre nem lehet senki sem képes, csak ez a büdös jószág. A Shiva kuty... cica. Szóval így indult a napom.

24. Dél környékén meglátogattuk öreganyámat, ilyen kötelező karácsony környéki látogatás címén. Elbeszélgettünk egy pár órát vele, aztán hazacipeltünk a Tomival egy halom cuccot, amit anyám hagyott ott még korábban. Többek között egy porszívót is. Igazi nagy öröm ám azt egy gigantikus teszkós kék zöldszatyorban cipelni.
A cipekedés után nekiugrottunk a fa feldíszítésének, amivel egész hamar végeztünk is. Ezt a részét bírom a karácsonynak. A munkamegosztást. Apám felrakja az égőket, húgom a díszeket meg a szalonna cukrokat, én meg amíg ők pakolják tesómmal "szúrjuk" a szaloncukrokat. Mindeközben persze megy a televízió, amire persze senki se figyel, de hát így megy ez ebben a civilizált világban. A tv a család része. Mint mindig, most is valami atom hülyeség - vagy legalábbis nem az alkalomhoz illő - ment a tv-ben. Ezúttal a barna medvék téli táplálkozási szokásai voltak a fókuszban. Bátyámmal azon röhögtünk egy fél órán keresztül, hogy a kommentátor - aki azt leszámítva, hogy úgy vezette a műsort, mintha ez valami, nem is tudom, mintha valami izgalmas box meccs lenne - kissé félreérthetően fogalmazott, és annyit fogtunk csak fel tesómmal, hogy beszélnek valamit a halakról - a vörös lazacokról - meg a medvékről, és hát, amikor az ember félig figyel csak, akkor könnyen összemosódhatnak a mondatok, és így effektíve teljesen mást, az eredeti mondatoktól teljesen eltérő, merőben új dolgot ért ki belőle, mi valami olyasmi értettünk, hogy "a medvéket az ikrájukért halásszák."
Voltak még egyéb ilyen hülyeségek, de azok most így kora hajnalban nem nagyon jutnak eszembe.
A fa feldíszítése után egy kis keveredés támadt, mert mi Tomival hivatalosak voltunk a központ VIP bulijára, ezt persze mondtuk is itthon. A mi eredeti tervünk az volt, hogy feldíszítjük a fát, aztán elmegyünk a központba, és korán megjövünk - 7-8 fele - és akkor tartjuk magát az ünnepséget. Végül apám kívánsága alapján "legyünk rajta túl minél előbb, aztán akkor le van tudva a dolog." Így hát "túl lettünk rajta" hamar, és elmentünk a központba. Volt nagy karácsonyi feast, ami alatt jót beszélgettünk, meg sokat nevettünk. A központ után egy kis kitérővel hazakísértük Janikáékat, mert hazaugrottak az ünnepek miatt. (Jani és a bátyja "Madárka" már nem laknak otthon. Jani az asszonykájánál lakik, míg a testvére egy avatott szerzetes.) Aztán a Tomival mi is hazamentünk.

25. Kissé kaotikusan indult a tegnapi nap, hiszen minden nagyon az utolsó pillanatban derült ki, így hát össze-vissza kellett telefonálgatnom mindenfele. De végülis asszem sikerült mindent beoldani, sőt, még az öreg Tábornokot is meg tudtam látogatni, bár csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtam maradni.
Délelőtt - mivel a délelőtti programom elmaradt - a húgomat tanítottam verekedni, ha már a Pollack-ba jár ugyebár. Szegény pára ettől annyira fellelkesült, hogy azt hitte, mivel tanítottam neki pár dolgot, én már rögtön homokzsák vagyok, és folyton ütlegelni akart. Este mikor hazaértem, még akkor is azt hitte, hogy fából vagyok és továbbra is gyakorolni akart velem. Azért aranyos volt, ilyet szólt: "Gabi, gyere gyakorold velem a verekedést!" "Mondom, jól van, pakolj fel." "De úgy értem, hogy te nem ütsz vissza!" Hehe. Hát nem jött neki össze. Seggbe rúgtam.
No, de, eltértem az eredeti gondolatmenettől. Olyan 2 felé átugrottam a Motoroshoz, műsoroztunk egy jót, aztán megmutatta a Karácsonyi vízipipáját. Nagyon pöpec kis pájpja van. Frankó volt a hozzá lévő dohány, és a szén is. Szóval füstölögtünk egy kellemeset, aztán megjelent egy erőteljesen kopaszodó, csemege borostás egyén is, akit Laci néven szoktak emlegetni.
Kicsivel Laci megérkezése után a Motoros édesanyja utasítására kiment forralt bort készíteni. Mi meg csatlakoztunk Lacival, hogy mi majd segítünk. Hát nézni legalábbis néztük ahogy Tamás csinálja. Végülis nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy ez volt az első, amit a Tábornok csinált. Miután megittam, észrevettem, hogy erőteljesen késésben vagyok a Józseftől. Így hát gyorsan beleugrottam a bakancsomba, és szélsebesen elvágtattam a parasztelosztó fele. Az út kb 70%-át lefutottam. Többre azért nem voltam képes, mert azt hittem, hogy ki fogom dobni a rókabőrt, annyit zötykölődött bennem a fentebb említett nedű. Végülis kevesebb mint 20 perces késéssel meg is érkeztem - az eredetileg számolt érkezéshez képest. A gyakorlat viszont az volt, hogy Jószef - direkt sz-el! - majd' egy órát várt rám, hisz annyival korábban érkezett meg a hajója. Igazából annyi ilyen Jocóval kapcsolatos történetet írtam már le, hogy ezt már nem fogom. Kb pont ugyanolyan mint az összes többi. Használjátok a fantáziátok egy kicsit. Annyit azért leírok, hogy nemsokkal a busz indulása előtt elkezdett szakadni az eső, szóval mire hazaértem csurom vizes lettem. Nagyjából ennyi volt az összes különbség a többi történethez képest. De így is rohadt jól éreztem magam. Tudjátok, ezek azok a feelingek, amik csak Pécsen vannak - Pesten nincsenek. Ebben soha a büdös életben nem lesz jobb egyetlen város sem. Nálam legalábbis biztos.

Vajon Gábor megnyeri e az 5-ös lottót? Vajon kiderül, Gábor mégis tud e repülni? Vajon savállóvá tesz e a túlzott 7up fogyasztás? Megtudhatják a következő bejegyzésből, vagy tőlem, ha találkoztok velem. Kellemes ünnepeket mindenkinek addig is! Peace!

N. M. Darky

I'm Back! Well, Temporarly.

Ismét volt már egy ideje, hogy utoljára írtam valamit is. Ez a mostani bejegyzés viszont kissé különleges lesz. Meg retro. Nem nagyon. Csak egy picit. Ez annyit takar, hogy ismét Pécs lakosságát tartom rettegésben, s terrorban megszállásommal. Öröm! Szóval aki ráér, és ütközne velem, az ne habozzon, keressen! (ez itt a reklám helye volt. de hey, ez az én blogom, itt azt reklámozok, ami nekem jólesik!)

Múlt héten pénteken tiszteletét tette nálunk asszonykám, s egészen hétfőig maradt. Még megérkezése napján átugrott pár cimbora, akikkel pókerezgettünk, meg pipázgattunk. Egy amolyan lazulós nap volt, bár szegény Zsófim szerintem nagyon fáradt lehetett már a nap végére, hiszen az előző este nem nagyon tudott aludni.
Szombaton egész nap otthon voltunk Zsófival. Kettesben, mert Vori karácsonyi ajándék-beszerző körúton volt. Nagyon jó volt ez a nap, mert már tényleg rég voltunk így együtt a kis apróságommal. Utoljára azt hiszem, akkor töltöttünk el ennyi időt kettesben, amikor Pécsre jött le hozzám, és az ő egyik ismerősének az ismerőse - hu de hülye szóösszetétel - kecójában voltunk.
Vasárnap mi dobtuk be magunkat Zsófival ajándék vásárlás terén, bár én kicsit nehéz helyzetben voltam, lévén, hogy nem voltam épp eleresztve "lével." Első körben Vori ajándékát akartuk elintézni, mert az tűnt problémásabbnak. A terv az volt, hogy szerválunk neki valami batman-es cuccot, mert mostanában nagyon rápörgött, - egy ideig az oldschool filmsorozat intro zenéje volt a csengőhangja - ám a valóságban nem olyan könnyű ám batman-es holmikat szerezni. Órákon át kerestük a neten, de végül egy fórumon keresztül találtam egy jó kapaszkodót, ahova el is száguldottunk iziben. Ez egy "akció figurákkal" és egyéb film/sorozat/rajzfilm/anime/játék holmikkal foglalkozó üzlet volt, ahol a Twilight-os párnahuzattól elkezdve, a Darth Vader-es alvós plüssig minden volt.
Az ötletem végülis jónak bizonyult, mert sikerült egy olyan istenverte figurát szerválnunk. Plusz asszonykámat is sikerült meglepnem egy kis apró ajándékkal.
Amíg keresgéltünk, Zsófi szabályosan rendet bontott, és mindenféle cuccokat magára aggatott, és úgy tűnt piszok mód élvezi, hiszen végig fülig ért a szája. Komolyan mondom, néha olyan mint egy rossz kisgyerek - de valamiért piszok mód jól áll neki ez az aranyosság! Engedelmeddel közölnék is két képet, amin megörökítettem Zsófi "tombolását."

Hát nem aranyos? Aki mást mond, az hazudik. (A sál, ami a nyakában van, azt tőlem kapta. :3)

A fizetéskor bevetettem titkos - na jó, annyira azért nem titkos. a pajeszem nem hagy sokat a képzeletnet - zsidó erőimet, és jól lealkudtam az árat. Majd' az áru feléért vittük el a cuccot. Jew Power!! \o/
Miután letudtuk a Vori ajándékát, elmentünk a Deák - vagy Vörösmarty? - térre, a karácsonyi vásárra, hogy a Zsófi a szüleinek is vegyen valamit. Az édesapjának végül sikerült ajándékot találni. Egy díszüveges bort kap, de meg ne mondjátok neki!
Este Zsófi találkozott egy barátnőjével, akivel elmentek egy koncertre, mi meg Vorival amíg az asszony szórakozni volt, újraraktuk a gépet, s közben boroztunk. Vindóz hét került rá. A gépet mintha teljesen kicserélték volna ettől. Csak úgy szakít mint a villám. Nagyon meg vagyok vele most elégedve! Mire a gépet felraktuk, a borunk is elfogyott, és kicsit be is rúgtam. Aztán elmentünk cigizni a Duna-partra, mit nekünk hó és fagy, minket fűt a hazaszeretet! Miután azt hittem elhagytam a lábujjaimat, visszamentünk, hogy felengedjünk. Olyan 20 perc olvadás után kimentünk asszonykám elé, hiszen ne mászkáljon késő este Bukarest utcáin egyedül. Hazaérkezés után Vori még elvégezte a gépen az utolsó simításokat, aztán eltettük magunkat hétfőre.
Hétfőn korán reggel keltünk a babyvel, mert sajnos mennie kellett haza. Szegénykém, mivel a koliból jött fel hozzám, a szünetre, ezért nagyon sok cucca volt, ami addig a pontig nem para, amíg Pesten van, mert addig viszem én a dolgokat, de... de sajnos mivel lejárt a bérletem, ezért csak a metrómegállóig tudtam csak kísérni, mivel már nem volt/van pénzem jegyre se. Visszafelé menet felfedeztem, hogy az mp3 lejátszóm kijelzője betört. Marhára örültem neki. De főleg az ami idegesít, hogy nem is vágom hogyan/mikor/miért történt. Egyszerűen lövésem sincs. Viszont arra jöttem rá, hogy amikor a Zsófi elutazik tőlem, akkor mindig rossz dolgok történnek velem valamiért. No, nem mintha a Zsófi elmenetele jó dolog lenne, de azon felül. Furcsa...
Délután átugrott a Miki, aztán felkerekedtünk, és vettünk egy kis kaját, meg fel akartunk adni egy csekket a Postán, ami sajnos nem jött össze, mert az a köcsög alkalmazott minden szó nélkül bebaszta nemsokkal előttünk az ablakát. És miután már így is vártunk a Postán vagy 20 percet, ezért nem volt már kedvünk átállni egy 5x hosszabb sorba, ahol kb legalább még egy jó órát állnunk kellett volna. Valamiért kihagytuk.
Hazaérkezés után én főztem egy egész ehető chilis babot - ez a kaja lassan már a védjegyem lesz! - amit legyűrvén pókereztünk egy kicsit. Pókerezés után benéztük a Félelem és Reszketést, ami alatt Vori is és Miki is bealudt, de én, mint diehard fan végignéztem rendíthetetlenül. Már csak azért is, mert nemrég olvastam ki a könyvet, és kíváncsi voltam a filmbeli ferdítésekre.
Tegnap - azaz Kedden - elintéztük Vorival a hétfői csekket - csak egy másik Postában ezúttal. Végül a nap hátralévő részét lazulással töltöttük. A Pécsre tartó hajóm háromnegyed 6-kor rajtolt el a keletiből, és a fél 8 helyett 9 órára érkezett meg. Marhára örültem neki. De az még hagyján, hogy nem volt hely a másodosztályon, elsőn osztályon kellett utaznom, és kb az egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy szlovákul volt kiírva minden, s az ülések szakadtabbak voltak.
No, de miután megéreztem, gondoltam, most jól visszakérem a pénzemet a késés meg egyebek miatt. És nem fogjátok elhinni mennyit adtak. 140 Ft-ot. 140! Hát az összes fejes a Mávnál leszophat egy taliga aprómajmot.
Szeretek Abszurdisztában élni. Olyan varázslatos hely.

Este, amikor itthon kikötöttem volt nagy örömködés, meg beszélgetés. Szóval jó érzés visszatérni.

N. M. Darky

Living Dead Superstar

Nos, khm... Az előző postom mégsem aratott akkora sikert, mint terveztem - bár tulajdonképp nézőpont kérdése. Eredetileg csak egy poén volt, de - úgy látszik - annyira élethűen írtam le, hogy jópáran azt hitték eleinte, hogy valóban baj van. Persze később aztán rájöttek, hogy fake a dolog, de... szóval elnézést kérek mindenkitől az esetleges szívrohamok miatt, azok nem voltak betervezve. De mindenesetre azért jólesett, hogy ennyien aggódnak értem. Szóval többet ilyet - vagy akár hasonló írást - nem fogtok itt látni, mert ez így nem volt vicces annyira. Meg már csak azért sem, mert az asszony asszondta, hogy ez az írásom miatt meg fog verni.
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,

A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!

N. M. Darky

Broken Heart?

A tegnapi nap megmondom őszintén, nagyon megviselt. Igazából nem is nagyon tudom hova tenni... Egyszerűen nem bírtam/bírom feldolgozni, hogy ez hogy is történhetett. Meg főleg, hogy miért is? Nem értem...
S most itt állok, összetört szívvel, s próbálom megemészteni a történteket. Gondolataim zavarosak, szívem tele szomorúsággal, s bánattal. Nem tudom, valaha fel fogom ezt tudni dolgozni....

Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztam, meglepem a Zsófit, és titokban leutazok Veszprémbe, és jól meglepem. Mivel kicsit korábban érkeztem meg, gondoltam körbenézek, fotózgatok is esetleg - ha már elcsórtam Vori fényképezőjét. Megnéztem a szerelmesek parkját, körbenéztem a Karácsonyi vásárban, majd elindultam a várhoz. Már majdnem odaértem a várfalhoz, amikor is egy borzasztóan ismerős alakot vettem észre. Először nem akartam, nem bírtam elhinni, amit látok. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, valósnak tűnt de mégis oly csalókának, hamisnak tűnt e látvány mely elém tárult. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan lefotóztam - hátha majd az elűzi e illúziót. De nem tette... a képen is pontosan az látszódott, ami a valóságban is elém tárult. Szinte teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogy ez hogy lehetséges, dehát a kép nem hazudik... íme:

Elhiszitek ezt? Most komolyan. Gondoltátok volna, hogy a Zsófi és... Chewbacca?? Képzeljétek magatokat a helyembe. Leutazol titokban 112 km-t a szerelmedhez, csak azért hogy meglepd, és örömet okozz neki, és az a látvány kell, hogy fogadjon, hogy az asszony épp... Ráadásul pont Chewbaccával?? Feldolgozhatatlan...

Miután felocsúdtam, hogy amit látok az a könyörtelen valóság, dühömben odaordítottam, hogy "Húzzál vissza az Endorra, te büdös vuki!" Erre láthatóan nagyon dühös lett, s rögtön, ordítozva azon a jellegzetes hangján rohanni kezdett felém, miközben vadul lövöldözött az ég felé lézerágyújával. Persze, én is rögtön futásnak eredtem, de mivel pont diktafon üzemmódban volt az mp3 lejátszóm, ezért sikerült az ordítozásának egy részét is megörökítenem. Tessék a felvétel:

Sajnos ilyen keveset tudtam csak megörökíteni belőle, mert már nem volt több helyem.
Futás közben - mivel én ilyen médiageci vagyok - még sikerült egy utolsó, bár kissé rossz minőségű felvételt készítenem róla.

Még így is, hogy ennyire rossz minőségű a kép, tisztán kivehető az arcára kiült végtelen düh, és vérszomj.
A kép elkészülte után gyorsan elraktam a gépet, és veszett tempót diktálva rohantam az életemért, a nyomomban ezzel az illegális bevándorlóval. Hosszasan menekültem előle, végül egy zsákutcába - a hegyorom végén található keresztig - kergetett. Egészen a peremig hátráltam, s már azt hittem, itt a vég. Chewbacca egyre közelebb és közelebb jött hozzám, közben diadalittasan bömbölt valamit, furcsa, s torz nyelvén. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, amikoris megjelent az égen a Millennium Falcon. Szemem teljesen kikeredett, s egy pillanatra el is feledkeztem a karnyújtásnyira lévő haláltól. A Millennium Falcon ablaka lassan letekeredett, és Han Solo ordított ki rajta.

- Chewbiiiiiiii!!!

...De itt hagyom abba, mert ez már kezd rohadtul agyszívó lenni. Annak, akinek esetleg nem esett le - van olyan? :D - ez egy csak egy poén volt.
Bár igaz ami igaz, a chewbaccás részig szóról szóra igaz, azt kivéve, hogy nem titokban mentem le, és nem egyedül flangáltam a városban, hanem az én kis Áfonyámmal. No, meg azért kihagytam dolgokat is, csak hogy ne legyenek logikai bukfencek a történetben. Olyan események maradtak ki, mint például, hogy be lettem mutatva az egyik szobatársának - aki az Adri nevet viseli egyébként. Aztán a bemutatkozás után elmentünk ebédelni. Pontosabban a Zsófi evett, mi meg néztük az Adrival. Az ebéd közben adtam nekik tippeket, hogy hogyan lehet megszívatni a kollégistatársaikat. No, nem mintha alapjáraton félteni kéne őket ilyen téren, de azért az ötletek sosem árthatnak... *ez itt a kacsintás helye*
Az ebéd után nagyon furfangosan megpróbáltak engem bejuttatni a lánykoleszba, ahova értelemszerűen egy hímnemű egyén se juthat be. A terv - amelyet így név nélkül az Adri eszelt ki - az volt, hogy lehoz utazóbőröndöt, és hogy azt kéne nekem segíteni felcipelni, mert hogy nehéz. Nos, ha az Adri nem a porta előtt haladt volna el a bőröndöt vígan lóbálva, - ergó, egyértelműen látszódott, hogy üres, vagy nagyon könnyű - akkor talán még sikerült is volna, de sajnos így elég hamar bebuktunk. Én próbáltam menteni a menthetőt, de a portás bá' szigorú volt, szóval vissza kellett somfordálnom. De mindenesetre vicces volt maga a szituáció.
Aztán aztán... Kóstoltunk ízesített mézeket a karácsonyi vásárban. Ettünk bodzásat, citromosat, mentásat, levendulásat, fahéjasat, cappuccinósat, csokisat, meggyeset, és áfonyásat. Hát egytől egyik nagyon durvák voltak. Megmondom őszintén, én egészen eddig a pontig, nem is gondoltam volna, hogy ilyen mézek léteznek. Úgy értem, a méz magában is zseniálisan finom, szóval eszembe se jutott volna, hogy ízesítsem. Lehet ez másnak nem újdonság, nekem az volt. De még milyen finom újdonság!

Nagyon jó volt a tegnapi napom, igazi felüdülés volt számomra. A depresszióm is drasztikusan csökkent. Most már olyan "elviselhető" szinten van, amiről szerintem továbbra is az időjárás tehet, hiszen nagyon rühellem. Köszönöm, kicsiny Zsófim a tegnapot!

N. M. Darky

Fun in the Rain

Ez a mai nap se az én napom volt...

A történet úgy kezdődik, hogy tegnap lejárt a segélyem, de a hölgy aki az ügyemet kezelte, azt mondta, hogy ha elmegyek az önkormányzathoz, akkor ott kérvényezhetem, hogy támogassanak - ösztönözzenek - a munkakeresésben.
Hohó, csillant fel a fény biboldó szememben. El is határoztam rögvest, hogy nekem egy kis ösztönzésre van szükségem ahhoz, hogy melót keressek, így hát szőttem egy olyan ördögien egyszerű tervet, amit akár egy idióta is kitalálhatott volna: másnap - azaz ma - elmegyek az önkormányzathoz!
Így is történt, bár az első akadály leküzdése se ment problémamentesen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, elaludtunk de rohadtul. 11 körül keltünk fel, ami alapvetően nem is lenne annyira vészes, de Vorinak délután sulija van, szóval szűkös az időkorlátunk. Gyorsan elkészültünk, aztán elnyargaltunk a célállomásunk felé. Ám a kapun kiérve szembesülnünk kellett a könyörtelen valósággal: szar az idő. Szemerkélő eső, mindenhol víz, - és ezek következményében az utcákon már majd' folyékony állagú, állati(?) eredetű fekália csordogált mindenfele - s ehhez még természetesen hozzáadódik az amúgy sem lelkes kedélyállapotom is, tehát igen. Nagyszerű start volt.
De mindezen tényezők ellenére is, sikerült eljutnunk a Polgármesteri Hivatal Szocális Osztály részlegére, ahol előzetes félelmeim nem igazolódtak be. Ugyanis csak egy... khm... őszinte, s szorgalmas mexikói dolgozóval találkoztam - aki nem a Vori volt. Tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolkozzon el ezen a szituáción: Ti is azt vártátok volna hogy ez a részleg tulajdonképpen egy átjáró Afrika szívébe? Naaa... legyünk már őszinték. Nem? Hát, lehet, hogy csak én vagyok ennyire sztereotip? Ki tudja. No, szóval!
Szerény másfél órás várakozás után végre eljött az én időm is, ahol kb két mondat után hazaküldtek egy formanyomtatvánnyal, hogy töltsem ki, és hozzak el még pár papírt... Hmm. Rendben. Hazajöttünk, megreggel... akarom mondani ebédeltünk, aztán Vori el is hajózott suliba, ahonnan már így is késésben volt.
Mivel még ma el akartam intézni ezt a marhaságot, ezért gyorsban átrágtam magam a nyomtatványon, kitöltöttem amit ki kellett, összeszedtem a még hibádzó papírokat, s elindultam, hogy pontot tegyek az ügy végére. Ezúttal csak 3/4 órát kellett várnom a soromra, de oda se neki, Gabika nagyon kreatív volt, mert ezen alkalommal hozott magával könyvet is! Szinte csak úgy repült az idő, miközben az író fondorlatos szavain csüngtem a dallamosan síró, s ordító kisdedek hangjára, melyhez igazán relaxáló hatást keltve, további 20 ember összemosódó katoikus beszéde keveredett...
...de végülis minimális agyi károsodással túléltem a dolgot. A hölgy aki az ügyemet kezelte igazán kedves, készséges, és dagadt volt, így nagyon hamar, s könnyedén túljutottam az egészen. Közvetlenül eme kérvény elintézte után átugrottam az Okmányirodába is, ami egyébként a Szociális Osztály közvetlen szomszédságában található. Hétfőre kértem időpontot a személyigazolványom érvényességének meghosszabbításának céljából. Azért kértem hétfőre, mert addigra talán megérkezik az anyakönyvi kivonatom másolata. Talán. Azért vicces ez a szitu. Édesanyám csütörtökön már feladta elsőbbségivel Postán, de még mindig nem érkezett meg. Éljen a villámgyors Posta! \o/
Az időpont kérés után még fel kellett adnom egy csekket, szóval innen utam a Nyugati mellett található Posta felé vezetett. Útközben, a villamoson fennakadt a fülhallgatóm zsinórja egy öreglány kabátjának gombján. Senki se kérdezze, hogy azt hogy sikerült bealakítanom/unk, de gyakorlatilag majdnem masnit kötöttem a gombra a kábellel, mindezt úgy, hogy csak felszálltam a villamosra. Ezt überelje valaki!
A Postán sikerült - ismét - a legjobb sorba állnom. Valahogy nekem mindig sikerül kifognom a lehető legjobb sorokat mindenhol. Pl vásárlásnál. Ziher, hogy aki előttem van, az kuponnal, utalvánnyal ÉS kártyával fizeti ki a dolgait. Egyszerűen mindig ez van. Igazából már beletörődtem, és le sem írtam volna ezt a részt, de sajnos...
...Szóval ott állok már egy jó 20 perce, amikor is észreveszem, hogy az előttem álló sertés kissé pironkodva, de sunyin körbenézelődik, s mintha valamiféle reakciót keresne. Először nem értettem, mit keres ennyire lelkesen. Aztán megértettem. Épp akkor érkezett hozzám a coca értetlen tekintete, amire egy iszonyatosan gyötrelmes, arcom minden izmát igénybe vevő, görcs-szerű fintorral reagáltam. Ettől nagyon megijedhetett, hiszen nagyon hirtelen elkapta a tekintetét - nekem meg összerándúlt a gyomrom. Az a hízó a fullosan tömött, heringpartys Postán, hát én nem is tudom, hogy fejezzem ki magam... Tojássalátát szart. Ez nem lehetett egy szimpla "gázszivárgás," ez annál sokkal durvább, és áthatóbb volt. Azzal próbáltam magam lefoglalni, hogy más emberek arcain röhögök, hiszen, amikor ez a biológiai fegyver hozzájuk is elért, ők is hasonló arc-rándulással válaszoltak. Szóval végülis színes ásítás nélkül megúsztam a dolgot - de tulajdonképp nem sokon múlott.
Mire hazaértem beázott a cipőm, úgyhogy volt nagy öröm. És még mindig nincs vége a napnak... Arrghh...

ui: Freak! Épp a napokban gondolkoztam a pizza evésen! :O De nincs rá keret sajnos... :(
Úgyhogy addig be kell érnem ezekkel az első osztályú, indiai ételcsodákkal.... ;(

N. M. Darky