A tegnap estém története viszont azért mókás volt, csak hogy valami szívderítőbbet is írjak, még így a Pestre indulásom előtt. No, nem felköltözni megyek, hanem pofavizitre. De az este története!Mint ugye azt mindenki tudja, ma - azaz május másodikán - anyák napja van, szóval ilyenkor illik a kedves szülőnket egy csokor virággal, és némi kedves, dicsérő szóval megajándékozni, mint amolyan hála, illetve tiszteletadás, amiért e világra hozott bennünket. Nos, bátyámmal mi is meg kívántuk lepni anyukánkat egy kedves kis virágcsokorral, úgyhogy az éj leple alatt elmentünk... khm... virágot kétszer venni. Észre és el. Hé, az nem bűn! Szóval olyan éjjel fél 11 magasságában elindultunk, bátyám egy gettó-szerelésben nyomta, míg én kicsit lazábbra vettem a figurát, és acapulco ingben küldtem. Csak később jöttem rá, hogy nem kicsit nézhettünk ki furán, hiszen még a stukkerem is ott mosolygott az oldalamon, ami elég érdekesen fest egy orgona-csokorral együtt. A virág begyűjtő műveletünk első állomása után elindultunk a vasúton túlra, mert bátyám ott is látott szép orgona bokrokat, és gondoltuk, onnan is szedünk még, hiszen a kedves mamának is vinni kívántunk.
A másik bokorhoz vezető úton belebotlottunk valami helyi csuriba is, aki épp a nőjének ecsetelt valami fantasztikus történetet, miközben cigány-walkmaneztek. Igen színvonalas muzsikákat hallgattak, amire a kölök időnként valami beatbox-félét akart produkálni, de kb úgy hangzott, mintha valami epilepsziás roham gyötörte volna csupán. Miután hangosan kiröhögtünk, abbahagyta. A kölöktől nem messze ringatózott a késő esti lágy szellőben a következő orgona bokor.
Ahogy ott vagdostuk metszőollóval a szép, illatos virágokat, halk léptek, s neszezés csapta meg a fülünket. Kezemet azonnal a pisztolytáskámra csúsztattam, s finoman kicsatoltam, hogy könnyebben hozzá tudjak férni, ha esetleg gáz lenne. Mivel a neszezés abbamaradt, ezért folytattuk tovább a küldetésünket, noha vérkeringésem továbbra is tekintélyes mennyiségű adrenalint termelt. S akkor, egyszercsak halk hörgés ütötte meg fülünket. Azonnal előrántottam a pisztolyt, s a hang vélt forrása felé irányítottam. Ugyanezen mozdulatsorral ki is biztosítottam, szóval ha ott van valami, akkor azonnal lőni is tudjak. Ahogy bátyám a telefonjával eloszlatta a sötétség fátylát, szemünk elé semmiféle állat nem tárult. Valószínűleg valamelyik kertben tartott kutya volt az, aki nem örvendezett késő esti látogatásunk miatt, de mivel nem tudtunk biztosra menni, ezért eljöttünk inkább onnan. Biztos ami biztos.
Visszafelé ugyanazon az úton jöttünk, így ismét elsétáltunk az a nőjének feszítő suttyó előtt is, ám ezúttal, gondoltuk megvicceljük őket.
Ahogy biztos távolban éreztük magunkat attól a morgó valamitől, tesómmal elkezdtünk műsorozni az egészen, hogy mennyire para volt ez az egész, és hogy mennyire, jó hogy ott volt a pisztoly. Mivel ez egy enyhe sokk hatás volt, ezért ilyenkor ugye az agy hajlamos a történet többszöri ismétlésére, nos, ezúttal se volt ez másképp. Persze, közben jókat röhögtünk rajta meg minden. Szóval ahogy egyre közeledtünk a sráchoz, elkezdtem a beszélgetést a pisztoly felé terelni, és hogy milyen szerencse, hogy nálam volt, és így tovább. A tag amint meghallotta a pisztoly szót, ledermedt, és feszülten figyelni kezdett minket. A félelem első szikráját akkor véltem felfedezni a tekintetében, amikor a fejében megpróbálta összerakni a képet, hogy mi is történhetett, ami miatt mi ilyen izgatottak vagyunk. Biztos arra gondolt, hogy jól betörtünk valahova, - és a virág csak egy rafinált álca - de a tulaj észrevett minket, ezért én pisztolyt rántottam, és őt így sakkban tartva elmenekültünk a helyszínről. A nevetésünket direkt sokkal betegebbé, ijesztőbbé torzítottuk, hogy még hatásosabbak legyünk. A kegyelemdöfést bátyám adta meg a srácnak, - aki ekkor már közel remegett - azzal, hogy nevetve azt mondta: "De legalább megvan amiért jöttünk!" Mire mégjobban felnevettünk mindketten. Ekkor a srácban valami megtört, mert a kerítést tartó alacsony kősorra rogyott a kis barátnője mellé - de ezt már csak a szemem sarkából láttam, hiszen, úgy adtuk elő ezt az egész kis színjátékot, hogy céltudatosan haladtunk egy irányba és mintha nem is vettük volna őket észre. Amint magába nyelt bennünket az éj setét leple, tesómmal hatalmasat röhögtünk - persze fojtott hangon, nehogy meghallják. Korábban a beszélgetésüket és zenélgetésüket már messziről hallani lehetett, de a jelenet amelyet levágtunk nekik, asszem megölte az estéjüket. Kisgyerekeknek olyankor már rég ágyban a helyük, nem az utcán!
Hazafelé menet, a szomszéd ház előtt, bátyám kiszúrt egy, a fűben hasaló lemezt, ami a Party Mix 2 címet viselte. Valahogy annyira abszurdan váratlan volt, hogy rettenetes módon felröhögtünk rajta. Miután kiröhögtük magunkat, jött az ötlet, hogy vigyük haza, és nézzük be a "Party Mix 2"-t. Már hazaértünk, mire abbahagytuk a röhögést.
Hát valami borzasztó számok voltak rajta. Aki ezekre tud partyzni, hát annak gratulálok. Kezdetnek rajta volt a "Numa numa" aztán folytatódott az Irigy Hónaljmiriggyel, majd zárult a Royal Gigolo-val, de érintett olyan művészeket is, mint a Belga, és Madonna. Szóval nagyon nagy party mixet kombináltak össze, az ízlés mindennemű nélkülözésével.
Ám tesóm amekkora paraszt, nem elégedett meg annyival, hogy szétvisítjuk magunkat rajtuk, ő tovább ütötte a vasat. Összefirkáltuk a lemezt mindenféle feliratokkal, visszamentünk a szomszéd ház elé, és ragasztószalaggal felragasztottuk a ház ajtajára. Készültek is erről fotók, amiket mindjárt fel is töltök ide jól. Íme:
Ugye, hogy jó móka volt? Na, én megmondtam. Egyébként anyukám nagyon örült a virágnak.
Peace!
N. M. Darky
