Party Mix 2: It's Crime-Time!

A helyzetem úgy nagyjából változatlan, hiszen, továbbra sincs munkám. Illetve, ha úgy nézzük, azért mégis változott valami: mégpedig az, hogy immáron már tudom, az a nyári meló amire a legjobban alapoztam, tulajdonképp elúszott. No, nem az én hibámból, hanem mindenki kedvenc barátjának hibájából, akit úgy hívnak, "Gazdasági Válság." Nem is fecsérlem tovább a szót erre, a lényeg az, hogy ezt most megszívtam. De majd dob a gép mást.
A tegnap estém története viszont azért mókás volt, csak hogy valami szívderítőbbet is írjak, még így a Pestre indulásom előtt. No, nem felköltözni megyek, hanem pofavizitre. De az este története!Mint ugye azt mindenki tudja, ma - azaz május másodikán - anyák napja van, szóval ilyenkor illik a kedves szülőnket egy csokor virággal, és némi kedves, dicsérő szóval megajándékozni, mint amolyan hála, illetve tiszteletadás, amiért e világra hozott bennünket. Nos, bátyámmal mi is meg kívántuk lepni anyukánkat egy kedves kis virágcsokorral, úgyhogy az éj leple alatt elmentünk... khm... virágot kétszer venni. Észre és el. Hé, az nem bűn! Szóval olyan éjjel fél 11 magasságában elindultunk, bátyám egy gettó-szerelésben nyomta, míg én kicsit lazábbra vettem a figurát, és acapulco ingben küldtem. Csak később jöttem rá, hogy nem kicsit nézhettünk ki furán, hiszen még a stukkerem is ott mosolygott az oldalamon, ami elég érdekesen fest egy orgona-csokorral együtt. A virág begyűjtő műveletünk első állomása után elindultunk a vasúton túlra, mert bátyám ott is látott szép orgona bokrokat, és gondoltuk, onnan is szedünk még, hiszen a kedves mamának is vinni kívántunk.
A másik bokorhoz vezető úton belebotlottunk valami helyi csuriba is, aki épp a nőjének ecsetelt valami fantasztikus történetet, miközben cigány-walkmaneztek. Igen színvonalas muzsikákat hallgattak, amire a kölök időnként valami beatbox-félét akart produkálni, de kb úgy hangzott, mintha valami epilepsziás roham gyötörte volna csupán. Miután hangosan kiröhögtünk, abbahagyta. A kölöktől nem messze ringatózott a késő esti lágy szellőben a következő orgona bokor.
Ahogy ott vagdostuk metszőollóval a szép, illatos virágokat, halk léptek, s neszezés csapta meg a fülünket. Kezemet azonnal a pisztolytáskámra csúsztattam, s finoman kicsatoltam, hogy könnyebben hozzá tudjak férni, ha esetleg gáz lenne. Mivel a neszezés abbamaradt, ezért folytattuk tovább a küldetésünket, noha vérkeringésem továbbra is tekintélyes mennyiségű adrenalint termelt. S akkor, egyszercsak halk hörgés ütötte meg fülünket. Azonnal előrántottam a pisztolyt, s a hang vélt forrása felé irányítottam. Ugyanezen mozdulatsorral ki is biztosítottam, szóval ha ott van valami, akkor azonnal lőni is tudjak. Ahogy bátyám a telefonjával eloszlatta a sötétség fátylát, szemünk elé semmiféle állat nem tárult. Valószínűleg valamelyik kertben tartott kutya volt az, aki nem örvendezett késő esti látogatásunk miatt, de mivel nem tudtunk biztosra menni, ezért eljöttünk inkább onnan. Biztos ami biztos.
Visszafelé ugyanazon az úton jöttünk, így ismét elsétáltunk az a nőjének feszítő suttyó előtt is, ám ezúttal, gondoltuk megvicceljük őket.
Ahogy biztos távolban éreztük magunkat attól a morgó valamitől, tesómmal elkezdtünk műsorozni az egészen, hogy mennyire para volt ez az egész, és hogy mennyire, jó hogy ott volt a pisztoly. Mivel ez egy enyhe sokk hatás volt, ezért ilyenkor ugye az agy hajlamos a történet többszöri ismétlésére, nos, ezúttal se volt ez másképp. Persze, közben jókat röhögtünk rajta meg minden. Szóval ahogy egyre közeledtünk a sráchoz, elkezdtem a beszélgetést a pisztoly felé terelni, és hogy milyen szerencse, hogy nálam volt, és így tovább. A tag amint meghallotta a pisztoly szót, ledermedt, és feszülten figyelni kezdett minket. A félelem első szikráját akkor véltem felfedezni a tekintetében, amikor a fejében megpróbálta összerakni a képet, hogy mi is történhetett, ami miatt mi ilyen izgatottak vagyunk. Biztos arra gondolt, hogy jól betörtünk valahova, - és a virág csak egy rafinált álca - de a tulaj észrevett minket, ezért én pisztolyt rántottam, és őt így sakkban tartva elmenekültünk a helyszínről. A nevetésünket direkt sokkal betegebbé, ijesztőbbé torzítottuk, hogy még hatásosabbak legyünk. A kegyelemdöfést bátyám adta meg a srácnak, - aki ekkor már közel remegett - azzal, hogy nevetve azt mondta: "De legalább megvan amiért jöttünk!" Mire mégjobban felnevettünk mindketten. Ekkor a srácban valami megtört, mert a kerítést tartó alacsony kősorra rogyott a kis barátnője mellé - de ezt már csak a szemem sarkából láttam, hiszen, úgy adtuk elő ezt az egész kis színjátékot, hogy céltudatosan haladtunk egy irányba és mintha nem is vettük volna őket észre. Amint magába nyelt bennünket az éj setét leple, tesómmal hatalmasat röhögtünk - persze fojtott hangon, nehogy meghallják. Korábban a beszélgetésüket és zenélgetésüket már messziről hallani lehetett, de a jelenet amelyet levágtunk nekik, asszem megölte az estéjüket. Kisgyerekeknek olyankor már rég ágyban a helyük, nem az utcán!
Hazafelé menet, a szomszéd ház előtt, bátyám kiszúrt egy, a fűben hasaló lemezt, ami a Party Mix 2 címet viselte. Valahogy annyira abszurdan váratlan volt, hogy rettenetes módon felröhögtünk rajta. Miután kiröhögtük magunkat, jött az ötlet, hogy vigyük haza, és nézzük be a "Party Mix 2"-t. Már hazaértünk, mire abbahagytuk a röhögést.
Hát valami borzasztó számok voltak rajta. Aki ezekre tud partyzni, hát annak gratulálok. Kezdetnek rajta volt a "Numa numa" aztán folytatódott az Irigy Hónaljmiriggyel, majd zárult a Royal Gigolo-val, de érintett olyan művészeket is, mint a Belga, és Madonna. Szóval nagyon nagy party mixet kombináltak össze, az ízlés mindennemű nélkülözésével.
Ám tesóm amekkora paraszt, nem elégedett meg annyival, hogy szétvisítjuk magunkat rajtuk, ő tovább ütötte a vasat. Összefirkáltuk a lemezt mindenféle feliratokkal, visszamentünk a szomszéd ház elé, és ragasztószalaggal felragasztottuk a ház ajtajára. Készültek is erről fotók, amiket mindjárt fel is töltök ide jól. Íme:


Ugye, hogy jó móka volt? Na, én megmondtam. Egyébként anyukám nagyon örült a virágnak.

Peace!

N. M. Darky

8-bit Pain

Jó napot. Itt ismét a könyörtelen valóság szinkronhangja beszél. Izé, ír.
Első "jelentésem" ez, amióta ismét Pécsen vagyok. Nem lesz egy túlzottan mélyreható írás, de azért mégis írjak már egy kicsit arról, hogy mégis mi történik itt.
Nos, amióta lejöttem, munkát igazából idáig még nem találtam, habár igyekszem keresni, és embereknél érdeklődni. Voltak, illetve vannak lehetséges, ám bizonytalan kilátásaim munkákra, de ezekkel nem foglalkoznék egyelőre, hiszen felesleges lenne. Tulajdonképp tegnap zártam ki egy ilyen lehetőséget, de lesz majd helyette más, majd úgyis dob valamit a gép. De egyébként talán jobb is, hogy így alakult. Nem mondom meg miért, mert így, a háta mögött nem kenyerem különösebben másokat kulázni. Megvan a véleményem az ilyen emberekről, maradjunk annyiban.
Most perpillanat a számlámra utalt segílykébü' tengetem mindennapjaimat, ami szerény véleményem szerint már nem fog túl sokáig nálam landolni. Jut eszembe, ezen apropóból következő hó legelején fel kell ugranom Pestre egy laza pofavizitre is.
De a Pécsi helyzetre visszatérve! A tervem - legalábbis irány amelyben haladni kívánok - az, hogy egyelőre leechelem még a segélyt, aztán a nyárra bepróbálkozom a régi melóhelyemre, miután lejátszottam egy deathmatchet a büszkeségemmel szemben, amelyet reményeim szerint én fogok megnyerni. Ha az bejön, akkor 1-3 hónapig - ideális esetben 3 hónapig - lenne munkahelyem, ami azért hozna némi pénzmagot a konyhára, ami nagyjából annyira lenne elég, hogy fenn tudnám magam belőle tartani, és be tudnám fejezni a biztonságiőrösdi papírjait. Mivel arra még el kell, hogy szórjak 30 ropit - de asszem erről már írtam. Szóval ha minden klappol, akkor őszre már akár mint személy-, vagyon-, és testőrként is állást foglalhatnék, ami úgy nem lenne rossz. (Tehát akinek ilyen-olyan okból kifolyólag testőr kéne, hát itt elérhet engem. Jutányos árakon felbérelhető vagyok. Az első 3 kuncsaft ajándékba kap egy széles mosolyt tőlem. Reklámot hallottak.) De ha az nem jönne össze - mármint hogy találok magamnak biztonságiőr melót - akkor is van már egy B tervem, ami elég kellemesen kihúzhat a csávából, de egyelőre az maradjon titok. Ha nyári meló sem jönne be, hát arra is van már egy backup plan, de azt is fedje egyelőre a tudatlanság oltalmazó sötétsége. Nagyjából ennyit a meló témáról.
Aztán van nekem ugye egy csodálatos barátnőm, akivel továbbra is nagyszerűen megvagyunk, ő az én egyetlen fénysugaram az életnek nevezett sötét éjszakában. Volt szerencsém már meglátogatnom őt szülővárosában, azaz Zalaegerszegen. Bemutatkoztam a szüleinek is, hogy én vagyok az a csúnya, gonosz gazember, aki alattomos, és előre megfontolt szándékkal elrabolta a lányuk szívét. (szóval igen, szervkereskedek.) Nos, ők bennem nem hagytak épp túlságosan jó benyomást, de tulajdonképp nem is miattuk megyek Zegre, szóval különösebben nem izgatnak. Őket - mármint a szüleit - leszámítva, egy csodálatos tavaszolást - ez a tavaszi nyaralást jelenti. most találtam ki, tetszik? - töltöttünk el együtt Zalaegerszeg dimbes-dombos ölén. Nagyon remélem hogy még sok-sok ilyen napom lesz veled, kicsim!
Ami meg az itthoni dolgokat illeti, hát, ismét eszembe lett juttatva, hogy miért is akartam elköltözni. Azt hiszem ez írja le legjobban a helyzetemet. Továbbá igazat kell adnom Kenji barátomnak: Igazad volt Ken, tényleg nem fog menni.
Zárásképp, az előző bejegyzésemet ignorálja nyugodtan mindenki, az egy értelmetlen alkoholálom volt. Utólag visszagondolva én magam sem értem teljesen, mit akartam azzal a bejegyzéssel, de azért fennhagyom, a saját okulásomra.
Ami pedig az elmúlt félév kiértékelését illeti, hát, az még várat magára egy picit. Van még pár elvarratlan szál, szóval amíg azoknak a végére nem járok, addig nem írok semmit, majd csak aztán fogok nyilatkozni.
Oh, és bocsi az extra-ritka jelentkezésért, de kicsit nehéz nekem mostanság összeszedni a gondolataimat. A fejemben ordító káosz ismét túlságosan nagyra duzzadt. Igyekszem jelentkezni, no. De fel a fejjel mindenki, hisz itt a tavasz, és dagad a fasz!

N. M. Darky

Raw Gonzoness

Nos, hát ismét jelentkezem erről a Földnek nevezett sárgolyóról. A velem történt eseményekkel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoznék, hiszen nem vagyok épp teljesen beszámítható állapotban.
Konkrét célja nincs ezen írásomnak. De ha mindenképpen meg kéne jelölnöm valamiféle témakört, hát az a gonzó-életérzésről szólna. Hogy az mi is pontosan? Nos, ezen sajátságos értelmezésben a tények - avagy érzések, gondolatok - szavakba illesztése, formálása, materializálása tudatmódosító szerek hatása alatt. Jelen esetben alkoholról van szó, bár ha akartam volna, lehetett volna szerencsém máshoz is - de az a világ már inkább csak teher megsebzett lelkemnek, a múlt egy folyton-folyvást, csalfán kísértő darabkája, egy merő illúzió. Egy olyan dolog, amely jobb ha elvész a múlt jótékonyan, feledő homályában. Mint már említettem, ezen írásomnak se célja, se értelme, ez egy pusztán kapkodó egymásutánban, egymás mögé helyezett, látszólag egymáshoz illeszkedni látszó mondatok halmaza, amely az elmém egyfajta kivetülésének egy bizarr kivetülése. Számotokra jelentősséggel nem bíró dolgok ezek, számomra mégis, az eufóriához közeli élmény szavakba öntése. Minden egyes szó, amelyet legépelek, borzasztó, nem evilági örömöt okozó élvezet. Egy narkó. Tulajdonképpen ez az a bizinyos dolog, amit minden egyes drogos keres. A Hegy Csúcsa, amit soha nem érhetsz el, nem számít mennyi tudatmódosító mérget pumpálsz is magadba. Ez az az érzés amit mindenki érez, illetve érezni akar. Ez az a pont, amikor az eufória olyan szintre emelkedik, hogy azt hiszed, már csak pusztán egy karnyújtásnyira van tőled az a semmihez sem fogható gyönyör-örvény, ami gyakorlatilag magába szippantaná egész egzisztenciádat. Ez az a pont ahova mindenki, aki ilyen szerekkel él, el akar jutni. A végeérhetetlen út, amelyet mindenki hajt. Van aki a drogokon keresztül próbálja elérni, van aki a szesz töménytelen fogyasztása árán próbál ide eljutni, van aki a nemi élet töméntelen habzsolásában látja a megoldást, de soha, senkinek sem sikerül. Ez az illúzió, amelyet mind kergetünk, ez a Boldogság.
Ez az, amit soha nem érhetünk el itt, hiába törekszünk.
Kell lennie egy másik útnak ami végre áttöri ezt az áttörhetetlen falat, és végre eljuttat minket abba a bizonyos eufória-örvénybe. Szerintem valahol ezt jelenti a gonzóság, hisz tulajdonképp, mindnyájan ugyanazt keressük... a Boldogságot.

N. M. Darky

Liquid Paranoia

Hogy is kezdjek most ebbe bele? Nehéz kérdés ez így, közvetlenül ébredés után, egy nagyon csúnya másnapossággal megfejelve. Alapvetően most ilyesmi fejem lehet, és itt most nem csak a pofám szőrösségére utalok. Szóval a lényeg az, hogy okkal nem írtam ennyi ideig. Eleinte többnyire a lustaság volt ez az ok, de aztán kissé felgyorsultak körülöttem az események, és meg akartam várni, hogy valamicskét nyugodtabb mederbe terelődjenek gondolataim, és valamiféle elhatározáshoz, megoldáshoz, vagy legalábbis megoldási tervig jussak el, ami tulajdonképpen meg is van, így hát jöhet az írás.
A szituáció a következő: adva vagyon egy mexikói - ez nem én vagyok - aki visszalátogat szülőhazájába. Nos, hogy egész pontosan fejezzem ki magam, nem oda, egy picivel odébbra megy, New Jersey-be. Ez idáig hibátlanul hangzik meg minden, de a probléma ott kezdődik, hogy azáltal, hogy ő átlépi a határt, elhagyván ezáltal az S. S. Sincave-t, e hajó muszáj, hogy lehorgonyozzon egy bizonytalan időre, hiszen a kapitány nem hajózhat az Első Tisztje nélkül. Már csak azért sem, mert a kapitánynak akkor albérletet kéne fizetnie az első tiszt édesanyjának, és az úgy meg most perpill elég rosszul jönne ki a kapitánynak. Tudjátok, a kalózkodás most már nem olyan könnyű, és jól fizető meló a műholdas figyelőrendszer feltalálása óta. Ez az albérletes helyzet nagyon nem kóser, mert túl jákár. Így hát vissza kell, hogy költözzek Pécsre, amivel tulajdonképp semmi problémám nincs is, csak nem tudtam, hogy az Áfonykám erre mit fog mondani.
Ha belegondolunk, tényleg nehezebb lesz ezt a kapcsolatot eztán is megtartani, így hát bevallom, kicsit fel voltam spannolva egy jó két hétig - de szerintem még több is volt az - hiszen annyi ideig nem tudtunk találkozni, ergo nem volt lehetőségünk, hogy megbeszélhessük ezt a kissé kellemetlen helyzetet. De asszonykám most hétfőn fel tudott hozzám jönni, és megbeszéltük, hogy továbbra is együtt maradunk, hiszen szeretjük egymást, így a legnehezebb terhet, amely idáig a szívemet nyomta, végre letehettem.
Szóval a végkonklúzió - úgy néz ki legalábbis idáig, de még elképzelhető, hogy mégis lesz egy megoldás, hogy maradhassak, de az... - az, hogy maradok még fenn egy hónapot - ha összejön az a meló project, amit Yuber/Blue/László barátomon keresztül próbálunk intézni - és utána, tehát olyan április elején visszamegyek, ha meg nem jön össze, akkor lehet, hogy előbb oldok kereket. Noha azt még pontosan nem tudom, hogy mégis hogy a jó viharban fogom én egyszerre lehozni az összes motyómat, de majd beoldom valahogy.
Még így zárógondolatként erről a témáról még leírnék annyit, hogy mennyire átérezhetően ironikus ez a bejegyzés az előző fényében. Úgy értem, ott épp azt boncolgattam, hogy még max egy év meg etc, de hát tulajdonképp ismét odáig jutottam, - mint idáig már olyan sokszor - hogy Ember tervez, Isten végez. Továbbá roppant mód meglepő volt számomra, hogy azon emberek, akiknek idáig elmondtam, hogy vissza fogok költözni, hogy reagáltak. A Pécsiek kivétel nélkül örültek neki, de egyúttal szomorkodtak is kicsit, mert hiába voltam távol tőlük, azért tudták, hogy nekem jó itt, mégis vissza kell, hogy jöjjek, míg a Pestiek, csak elszomorodtak, de mindegyikük szinte biztosított arról, hogy ha valamikor Pesten járnék, csak szóljak nekik, és intéznek nekem szállást meg minden. Hát na, nem vagyok én fából, szóval nagyon jólesett nekem, hogy így reagáltak az emberek. Ez tehát valószínűleg azt jelenti, hogy mégsem vagyok akkora seggfej, mint amilyennek érzem magam. Ha kicsit még talán több alkohol keringene még a véremben, akkor talán most még egy árva könnycseppet is elmorzsoltam volna, de mivel nem kering, így könnycsepp sincs. Heh... talán már megint túlságosan őszinte vagyok. Dehát ez van, ha iszok. Nos, ez a rész volt a szokásos "helyzetjelentés" és agymenés rovatom.
Most jönnie kéne valami blogolós, történeteket leírós résznek is mi? Jó, de csak ha a Vori még alszik. Ránéztem, alszik. Az a vicces ebben a szivarba, hogy akármikor nézek rá, mindig más és más lehetetlen pozícióban alszik. Én legalábbis jókat kuncogok itt magamban. Hehe.
Hát most így igazán nem nagyon jut eszembe semmi olyan, ami úgy különösebben említésre, elmesélésre lenne méltó. Ja, de. Volt egy Miki születésnap múlt pénteken, és nagyon ordas részegre ittam magam, szóval kiadtam magamból a bent tomboló feszültséget. Sokmindenre nem emlékszem, mert a filmszakadásokkal megtűzdelt estéből sok nem maradt meg, csak egymás mellé sorakoztatott, összefüggéstelennek tűnő képek sokasága pereg le a szemem előtt, amikor próbálom felidézni az azon az estén történteket. Egy valamire viszont kristálytisztán emlékszem, mégpedig arra, hogy a Lili - Vori barátnőjének az ikernővére - nem akarta lerakni a kalapácsot, de én kivettem a kezéből, és ezért ő fülön csapott. Persze kézzel, de a helixem azóta is fáj, és véres kissé, bár nincsenek kocsányon lógó szemeim - de bár lennének! milyen tréfás lenne már? hátra tudnék nézni még akkor is ha kapucni van rajtam! - ezért nem tudom nap mint nap figyelni a gyógyulás ütemét, de a lényeg, hogy nem egészséges a kinézete szegénykémnek.

Oh, és időközben félévesek lettünk asszonykámmal, szóval ezúton is szeretnék neki boldog féléves évfordulót kívánni! Köszönöm, hogy mellettem vagy, szeretlek! \o/

Történt mégvalami. Ez egy kicsit komolyabb flash, mint az eddigiek, szóval jól nyissátok ki az érzékelőiteket, meg tegyétek fel a 3d-s szemüvegeket is, mert úgy látványosabb, és meg mert ha minden igaz, mindent többször írtam le egymás mellé. De lehet csak az én szemem csal egy picit.
Na, de khm... *ujj ropogtatás, Vori alvópozíción röhögés* és íme a történet.
A Miki bulija után ittaludt nálunk a Barna, mert nem érezte jól magát - gy.k. egy róka családot hívott a világra és velük konzultált majd' egész este - így hát a szokásos, kihúzzuk a kanapét, ahol én szoktam úgy általánosságban aludni, meg a vendég ha van, de most a Barna állapota miatt nem ő aludt ott, hanem a Vori. Nos, ez magában említésre se nagyon méltó dolog, de ami az éjjel történt, miután lefeküdtünk aludni! Na, aki most azt hiszi, hogy most homár-soft-pornót fog olvasni, az szégyellje el magát de nagyon csúnyán, és érezze nyakoncsapva magát egy péklapáttal.
Szóval a szokásos esti műsorom volt, azaz sok-sok különböző, rövid álmom volt. Reggel úgy keltem fel, hogy "huu... baszki, az éjjel mennyire beteg álmom volt..." amire Vori a szokásos reggeli, "unom a világot" hangján válaszolt, hogy ő is hasonlóképp volt ezzel, és megkérdezte, hogy mit álmodtam. Elkezdtem leírni, és a sztori felénél átvette a szót és ő fejezte be, mert én nem vágom hogy, de pontosan ugyanazt álmodta. Halvány lila gőzöm nincs róla, hogy a francba sikerült ezt az egészet így összehoznunk, de szerintem valami bitang kemény. Az álom maga nem volt hosszú, ám annál betegebb volt.
Egy hatalmas elmegyógyintézethez hasonlatos helyen sétáltunk Vorival. Lassan, mégis céltudatos léptekkel haladtunk egy bizonyos irányba. Valakit kerestünk. A hely maga olyan volt, mint egy tervezési stádiumban ragadt rajzfilm. Egy végeláthatatlanul hatalmas, nyitott, szürkés fehéres placc hófehér égbolttal, ahol tudtad, hogy valahol ennek vége van, és hogy ott oszlopmagas, vastag betonfalakkal zárják, torlaszolják el a menekülési útját ezeknek az őrülteknek. Ahova néztünk, mindenhol ön- és közveszélyes elmebetegek voltak, olyanok, akiket az intézetek legmélyére szoktak rakni, ahol az életükben többet mégcsak napfény se éri őket, annyira nincsenek szem előtt.
Volt olyan, aki úgy mozgott, mintha a csuklója és a bokája törött lenne, és "zombit játszana," miközben habzó, nyáladzó szájjal gügyögve, hörögve céltalanul bolyongott a többi elmeroggyant között. Volt olyan, aki levegőben verte szét a fejét. Fejelte a levegőt, mintha az egy láthatatlan fal lenne. A legijesztőbb benne az volt, hogy láttam, ahogy ezen tevékenysége közben folyamatosan roncsolódik szét a feje. Időnként vért és fogakat köpött maga elé, alkalmanként pedig állatias hangon felmordult, és motyogott. A többieket nem írom le, mert azt hiszem ennyi is elég lesz, hogy jellemezni tudjam a környezetet amiben voltunk.
Szóval mi ezek a zizzentek között kerestünk valakit, aki valahol itt élt. Ezek a kreatúrák között úgy haladtunk, mintha árnyékok lettünk volna csupán. Semmiféle tudomást nem vettek rólunk, mintha nem is egy dimenzióban lettünk volna. Ismeretlen célunk felé haladtunk rendíthetetlenül, amikor is hirtelen kiszúrtunk egy emberkét, aki ennek a káosznak pontosan a közepén ült. Egy középkorú, szakállas férfi volt, aki a földön törökülésben ülve tejbe gabonapelyhet kanalazgatott. Ilyen kis pici, - valószínűleg fahéjas - karikák úszkáltak a valószínűleg tejben. Az egész álom során mindkettőnk tudata az abnormális nyugodtság óceánjában merült el, s ez fikarcnyit sem változott aztán sem, hogy rátaláltunk erre az emberre, aki vélhetőleg az oka volt annak, hogy ott voltunk, ahol. Közelebb léptem hozzá, és jobban szemügyre vettem az arcát, míg Vori tőlem egy kicsit hátrébb állt meg, és kissé elmélázva egy szál cigarettát gyújtott meg, s közben a távolba meredt. Nem keresett semmit, csak szimplán a messzeségbe szúrta tekintetét, mintha az ordító káosz nem is létezne, annyira ignorálta a közvetlen környezetét.
A szakállas fickó nem ide való volt. Egy kívülálló, mint mi, aki valahogy, valamilyen furcsa oknál fogva itt kötött ki. Beteges nyugodtság, és némi unalom sugárzott a szemeiből. Azon tanakodtam, hogy is kérdezhetném meg tőle, mit keres itt, vagy hogy egyáltalán hogy kezdjem vele a beszélgetést, amikor a fickó minden érzelem változás, figyelmeztetés, vagy arra utaló jel, illetve szó nélkül elővett egy pisztolyt, amit rögtön be is vett a szájába, és habozás nélkül meg is húzta a ravaszt. A tag koponyája szétnyílt, és parabola alakban mindenhova vér, agyvelő- és koponyadarabkák fröccsentek. Arról a képről nekem az jutott eszembe, hogy ha a pokolban van tornádó, akkor az pontosan így néz ki, csak sokkal hatalmasabb.
A pisztolydörrenés elhalásával egyidőben nézett oda Vori is, aki már csak azt látta, ahogy a fickó kezéből kiesik a pisztoly, és belesik a tálkájába. Ekkor Vorival összenéztünk, egy szót sem szóltunk, és két különböző irányba elindultunk.
Ezek után felteszem a kérdést, vajon egy ilyen jelenség egészségesnek számít? De ettől függetlenül ez a "közös álmodás" mi lehet? Vajon van e valami jelentése ennek az álomnak? Mindenesetre nagyon sick ez az egész.

N. M. Darky

Oldschool Ways

Ismét Pesten vagyok egy tartalmas Pécsett eltöltött hét után. Nagyon sokmindenen gondolkoztam, amíg lent voltam, és mégtöbb dolgon, amíg utaztam felfelé, de hagyjuk a "csattanót" a végére!
Kedden este érkeztem meg szülővárosomba, ahol már várt rám tesóm és Csege. Nem terveztünk semmi programot aznapra, úgyhogy lassan hazasétáltunk. Útközben sokat meséltem a Pesti kalandjaimról, a fényes sikeremről a Személy- és Vagyonőr vizsgán, és még egy csomó más dologról. Egyébként a vizsga alapján a szakma hozzám legjobban illő ága a testőr lenne, de én pont az akarnék a legkevésbé lenni. Ez egy ilyen zárójeles mondat volt, megfűszerezve némi büszkélkedéssel.
Otthon volt nagy örömködés a megérkezésem miatt. A kutya pl már akkor nekiállt kiabálni, amikor még csak a másodikon lehettem, Anyám rögtön a nyakamba ugrott, húgom meg hogy leplezze egyértelmű örömét - mivel ő ilyen macho. van ennek a szónak egyáltalán női változata, vagy ez eleve egy ilyen unisex szó? - csak annyit mondott a teája fölött rámnézve, hogy "Hé, te már megint itt vagy?" Persze én se hagyhattam ezt szó nélkül, és rögvest megjelöltem a foglalkozását, - azaz kellemetlen illatú, foghíjas, a kisebbségi etnikumhoz tartozó prostituált - majd nyomtam a fejére egy hatalmas barackot - nem azt az obamásat! Micsoda szójáték, ha! Az este folyamán igazából nem nagyon történt semmi extra, igyekeztem mindenkivel beszélgetni, aztán amikor eljött az idő, lekísértem Csegét a buszmegállóba és vártam vele egy buszt.
Szerda. Teljesen oldschool flasshel indítottam - pont ugyanúgy, és ugyanabban a sorrendben csináltam mindent mintha fel sem jöttem volna. Mivel apám előző nap melózott, ezért csak most találkoztam vele, így hát jól eldumálgattam az öregemmel. Jópár órán keresztül beszélgettünk, aztán nekiálltam az ebéd elkészítésének, ami nem más volt mint sufni-tuningolt pestotészta Darky módra. A trükk annyi volt, hogy ez nem a szokásos piros fajta volt, aminek az elkészítését közel tökéletességre fejlesztettem Pesti lézengésem során, hanem a zöld, amivel még annyira nem kísérleteztem, szóval kissé pánikban voltam, hogy na, ezzel mit kezdjek. Azért az a csekély tapasztalat amit eddigi pályafutásom alatt szereztem a főzőtudomány égisze alatt, most nem jött rosszul. Hatalmas sikert aratott a főztem, olyannyira, hogy bátyám rögtön követelte anyámtól, hogy csináljon ő is ilyet, ami azért is elég nagy szó, mert bátyám nagyon válogatós, de hogy olyan huszonegyedikszázadiasan fejezzem ki magam, nagy ínyenc. Szóval totális siker volt.
Kaja után rohantam be a városba, mert találkozóm volt az én országos cimborámmal, Lakival. Első körben megvette magának a F. E. A. R.-t plusz a kiegjét egy csomagban, egy ezresé', majd elindultunk bank-vadászatra, hogy tudjak kivenni pénzt az ördögien gonosz terveinkhez. Miután azon is túlestünk, Laki bedobott egy gyrost, aztán egy nagy lélegzetvétel után, céltudatos léptekkel megindultunk a Tribal Tattoo felé, ahol csináltattunk egy közös, szimbolikus jelentéssel bíró piercinget, egy Helix-et, plusz a Laki kicseréltette egyformára az ajkában található 3 ékszert.
Miután mindezeken átestünk, jöhetett a jól megérdemelt piálás. A szépen felújított szétesegyházat "törtük be" immáron már mi is. Kb mire elfogyott a szesz, addigra Laki barátomnak mennie is kellett, szóval bevártam a buszát, majd fülfájósan hazaindultam. Egy lájtos vacsora után ledőltem aludni.
Csütörtök. Pokoli másnaposan keltem fel, pedig nem is ittam sokat. Igaz ami igaz, már "elég régen" ittam utoljára, szóval nem volt már annyira hozzászokva a szervezetem. Délelőtt találkoztam Sanyival, egy kis sétára meg beszélgetésre. Említette, hogy szeretne laptopot vagy pc-t venni, szóval gondoltuk, ha már úgy is sétálgatunk céltalanul, akkor belesünk olyan helyekre, mint a tesco meg e. world. A tescoban miután kinézelődtük magunkat, gondoltuk, átlényegülünk a következő állomásunkra, ám a következő anomáliába ütközünk: épp a kijáratnál voltunk - ahol az őr enged ki, nem a fő ki/bejáratra gondolok - amikor hirtelen, baromi erős, szúró és fojtogató bűz töltötte meg orrunkat, erős fulladást és köhögő rohamot előidézve. Amint megcsapta orromat a bűz rögtön visszafojtottam a lélegzetem, és meggyorsítottam lépteimet a kijárat felé. Sanyi szintén így tett.
A szúró fulladás, és a köhögő roham elviselhetetlen szintre fokozódott, pedig éppenhogy csak "beleszippantottam." Amikor odaértünk az őrhöz, nagy nehezen kipréseltem a tüdőmből, hogy "mi a jó kurva élet ez?" amire csak egy hülyén néző fejet kaptam válaszul, annyira mondjuk nem érdekelt a válasz, hogy percekig várjak rá amíg a tulok dekódolja eltorzult, s hörgő hangon feltett kérdésemet, így hát kirohantunk a friss, hideg, téli levegőre. A friss levegő percek alatt kipurgálta belőlünk azt a szart. De tulajdonképp mi lehetett az? Paprika/bors/gáz spray? A franc se tudja, de nem akarok mégegyszer ilyet átélni, viszont, legalább megtudtam, hogy milyen érzés abszurdisztában tüntetőnek lenni.
Miután jobban lettünk, benéztünk, még az elektromos világba, majd hazamentünk, mert Sanyi kicsit rosszul érezte magát. A délután hátralévő részét, otthoni punnyadással és alvással töltöttem.
Este ütköztem Motorossal, akivel szét mortál kolbászoltuk az agyunkat. Az őrület egészen olyan éjfél magasságáig tartott, utána hazamentem, mert neki másnap suli volt.
Péntek. Délután találkoztam Freakkel, akinek próbáltam segíteni ajándékot venni, de szerintem nem sokat tudtam segíteni. Beszélgettünk egy jót, de neki is hamar mennie kellett, mert megbeszélnivalója volt egy csoporttársával egy koprodukciót illetőleg. Így hát miután felraktam a buszára, én magam is felugrottam a sajátomra, és elugrottam az öreg tetovált medvéhez, Márkóhoz.
Eldumálgattunk egymás dolgairól, aztán amikor a beszélgetés kezdett már rámenni a politikára, megérkezett Kötél elvtárs is, aki szintén hamar magáévá tette a témakört, szóval elég gyorsan belengte a helyet a kocsmahangulat. Némi rendszer-szapulás után elhatároztuk, hogy nem fogunk inni, csak beütünk egy-két sört, szóval elindultunk a tescoba. Természetesen a sör helyett a szokásos whisky márkánk landolt a kosárban. Mellé vettünk még gyömbért, aztán elindultunk a béke parkba. Elég hamar elfogyott a nedű, mi meg hát elég erőteljesen be lettünk uhh... rúgva. Persze ezt akkor még nem éreztük különösebben, az a rész csak később érkezett el. De a történet ezen részét nem írnám le, mert hát elég para dolgok is voltak.
Ha ez egy trailere lenne valami filmnek, akkor olyan címszavakkal illetném, mint pl:
Majdnem lábtörés! Nyilvános vizelés! Rendőrök! Menekülés! Sör! Tüdüdüdümmm!!!
Szóval valamelyest el lehet képzelni.
Szombaton délelőtt meglátogattam a mamámat, akivel szintén politizálnom kellett. De ezt mondjuk nagyon bírom benne. Mindig úgy kezdi a beszélgetést, hogy "Na, most ne politizáljunk!" Aztán kb. 1 perc múlva már szidja is a rendszert. Nagyon poén!
Öreganyám után meglátogattam öregapámat is, aki ha így halad tovább, már szerintem nincs neki sok hátra. De attól függetlenül ez alkalommal teljesen normális volt, szóval rendesen el tudtam vele beszélgetni.
Öregapámtól egyenesen Janikáékhoz mentem, ahova hivatalos volt egy finom ebédre, és egy kis filmezésre. A finom ebéd egyértelműen nagyon finom volt, viszont a filmezés technikai okok miatt elmaradt, mert inkább kártyáztunk. De mivel valamiért kicsit rosszul éreztem magam, ezért nem tudtam túl sokáig maradni, szóval korán hazamentem.
Az úton elkísért Janika és Ildi is, mert nem nagyon akartak engem úgy elengedni, hogy egyedül vagyok és még kicsit rosszul is. Szóval kijöttek velem egészen uránvárosig. Ott sétálgattunk egy darabig még, és beszélgettünk, meg közben összefutottunk bátyámmal is de mivel az Ildi fázni kezdett, ezért nem maradtak túl sokáig, szóval mi is hazamentünk.
Tomival megnéztük a Macskajajt, ami egy nagyon súlyos film, én tényleg csak ajánlani tudom, de arra azért tessék felkészülni, hogy nagyon meg fogja enni az agyad ha megnézed. A film után ledőltem aludni, mert vasárnap, azaz tegnap utaztam vissza, és ahhoz korán kellett kelnem. Jó, relatíve korán. A búcsúzás elég gyorsra sikeredett, mert kicsit benéztem az időt, szóval gyakorlatilag futnunk kellett tesómmal, hogy elérjük a buszt, ami kivisz az állomásra. Ott még összefutottunk Csege Jánossal, aki kiugrott elénk, hogy elbúcsúzzon tőlem.

Az utazás maga unalmas volt. Alapvetően szeretek utazgatni, de most valahogy volt valami ami nyomasztott. Egész sokat olvasgattam, de mégtöbbet gondolkoztam. Nagyon sokmindenen átrágtam magam, és hát nem az, hogy konkrét elhatározásra jutottam vagy ilyesmi, de megmondom őszintén, a szívem Pécsre húz vissza. Pest egy szar. Gusztustalan város, az emberek képmutatóak, s köpönyegforgatók és rendkívül bunkók, tahók. Egyszerűen beteg vagyok már ettől a helytől. De mindezek ellenére is megvannak a maga előnyei.
Tulajdonképpen a végső célja ennek az elköltözésnek az volt, hogy kipróbáljam a szárnyaimat. Azt hiszem ezt megtettem, és nem buktam bele. Képes vagyok rá, hogy önállóan, a saját lábaim megállva éljek, úgyhogy tulajdonképpen a Project S. S. Sincave-et gyakorlatilag sikeresnek lehet nevezni. Részemről. De! Vannak még itt olyan dolgok, amiket még ki akarok próbálni, meg akarok tenni, de nem nagyon tartom valószínűnek, hogy túlzottan sokáig akarok még itt fent időzni. Én úgy saccolnám, hogy ez az idő, amit még itt fent akarok eltölteni - ami még persze változhat!! - az úgy max még egy év. Most fél évnél járok lassan. De azt hiszem annyi idő bőven elég lesz nekem itt. De hogy az életem hogy alakul még itt és aztán, azt csakis Isten tudja.

Ui 1: köszönöm szépen minden Pécsi ismerősömnek, akikkel most volt szerencsém találkozni, hogy feltöltöttetek. Veletek könnyebb minden!

Ui 2: és persze köszönöm szépen az én egyetlen áfonykámnak a tegnapi napot, hogy végtelen kedvességével, aranyosságával, s szeretetével beragyogta sötét, fellegektől terhes egemet. Szeretlek!

N. M. Darky

Fear and Loathing in the Police Academy

Hát a fejemben tomboló vihar némelyest csillapodott, de azért még koránt sem ért véget a móka. Kicsit tisztábban látom már a képet, noha vannak még akadályok előttem dögivel, de azért már legalább jobb. Egy kicsit.
A legutóbbi jelentésem óta nemsokminden történt velem. Nem nagyon moccantam ki itthonról, igyekeztem erre az őrvizsgára készülni, meg persze valamennyire helyreállítani a lelki háztartásom. Valahol útközben sikerült összeszednem egy kellemes kis tüdőgyulladást, ami hát... nem volt egy vidám trip. Több napon keresztül folyamatosan lázálmokat láttam, szóval elmentem orvoshoz. Átestem pár vizsgálaton, és végülis két nap alatt rájöttek, hogy tüdőgyulladásom van, amit komolyan kéne vennem. Természetesen így is tettem. Kiváltottam azt a kisebb méretű patikát - ugyanis majd' annyi gyógyszert írtak fel - és reggeltől estig teáztam, és feküdtem. Egy kis időre még asszonykám is feljött hozzám, hogy ápolgasson, ami borzasztó jólesett. Szerintem csakis az ő ápolgatása miatt léptem rá a gyógyulás útjára. Nagyon szépen köszönöm, kincsem!

Eddig nem említettem jóformán senkinek se a dolgot - mert lévén, hogy nem volt biztos a dolog - de most már nagyon úgy néz ki, hogy lesz munkám e hó közepétől. Egy bio- és reformétteremben fogok dolgozni, mint konyhai besegítő. Ez annyit tesz, hogy zöldségeket készítek elő, mosogatok, meg hasonlók. Nem mondom, hogy csúcskarrier, de valahol el kell kezdeni, és ez ugródeszkának több mint tökéletes.
Amikor még jobban beteg voltam, ami hogy egész pontos legyek 29.-ét takar, voltam egy ilyen megbeszélésen is a melóval kapcsolatban, ahol elmondták a fontosabb dolgokat, de sajnos az egészségügyi állapotom nem engedte meg, hogy végig maradjak, mert akkor még eléggé lázas voltam, szóval pont lemaradtam az étterem megleséséről. De az a lényeg, hogy úgy néz ki van munka.
Aztán aztán mi volt még... - ez a folyamatos punnyadás nagyon lezúzta a memóriám, és a kedvemet - oh, igen. Vori barátom egy évvel idősebb lett! Úgyhogy innen mégegyszer Boldog Születésnapot kívánok ennek a vénember-wannabe-nek! :)

Oh, meg túlestem most szerdán az írásbeli vizsgámon is. Ami hát... elég érdekesen sikerült. Úgy értem, nem az, hogy rosszul sikerült, hanem.... de inkább kezdjük az elejéről.
Reggel 8-ra mentünk Vorival a fogasig, ami egy ilyen hegyen-felfelé-menő-gondolom-fogaskerekes-vonat-szerűség, ahol ütköztem az osztálytársaimmal. Eredetileg Andréval találkoztam volna itt, de mások is úgy gondolták, hogy előbb jönnek kicsivel. A fogassal egészen a hegy tetejéig utaztunk, ugyanis ott van a rendőrtiszti főiskola - ahol nekünk vizsgáznunk kellene. Megmondom őszintén, kicsit olyan furcsán éreztem magam a disznó-képzőben, de végülis tartanivalóm nem volt semmi, úgyhogy tulajdonképpen teljesen nyugodt voltam, bár mégis olyan érdekes volt. A vizsga 9 órakor kezdődött, de mi már olyan félkor ott voltunk, szóval addig megittunk egy kávét, meg dumálgattunk. Pár perccel egész előtt egy rendőrtiszt jött be a termünkbe, aki - hogy ne eresszem bő lére a mondandómat - arról panaszkodott, hogy valakik a wc-ben dohányzott közülünk. Mármint a mi osztályunkból valakik, nem azok az emberek akik velem voltak - nekik több eszük van annál. Tulajdonképpen egyértelmű volt, hogy kik voltak azok a szerencsések, akik ismét - vagy először? - megízlelték a középiskolás éveket idéző feelinget, hiszen már messziről ki lehetett szúrni, hogy leányos zavarukban azt sem tudják merrefelé nézzenek, köpjenek e vagy nyeljenek. Végülis súlyosabb probléma nélkül megúsztuk a dolgot, de azért hangosan gratuláltam nekik, amiért ilyen értelmesek voltak. Aztán Andréval azon kezdtünk el kattogni, hogy mekkora cumi lenne, hogy ha az a tiszt lenne a vizsgabiztosunk. De hála az Égnek, nem ő volt az, hanem egy idősebb szivar, aki pár perccel az iménti kis közjáték után érkezett. Nagyon korrekt és konkrét egy figura. Úgy kezdte a dumáját, miután kiosztotta a papírokat, hogy, idézem: "Nos, mivel eredetileg 96 kérdés lett volna, de mivel maguk csak a felét kapták meg ennek, ezért segíteni fogok egy kicsit, hogy mindenkinek meglegyen az 51%. Szóval lássuk is az első kérdést..." És akkor a faszi elkezdte diktálni az első kérdésre a választ! Mindenkinek szinte leesett az álla a meglepetéstől, ám miután a szivar lediktálta az első mondatot, észrevette, hogy senki se ír, ezért elordította magát, hogy "Hát maguk meg mi a jó büdös francért nem írják?" amire mindenki szinte egy emberként elkezdte levésni a szavakat, melyek korábban elhagyták a vizsgabiztos úr száját. Nagyon komoly volt! Miután végzett a tag a válaszok 75%-nak lediktálásával, leült, és mindenki kedvére kipuskázhatta a fennmaradó kérdésekre a válaszokat. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy megkockáztatom, elég jól sikerült a vizsgám. ;D Bár ettől függetlenül tanulok rendesen a szóbelire, mert ott már lehet, hogy kicsit más lesz a szitu. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy attól kicsit tartok, bár ha az is olyan lesz, mint az írásbeli... hát na, majd eldől.

Remélem senki se bánja, hogy ha közben töltök magamnak egy pohár vizet, mert kiszáradt a szám a sok írástól.

Hmm... Más nem nagyon jut eszembe, úgyhogy mesélek a mai napomról, hogy mi történt idáig. Mivel ugye elvileg egy konyhában fogok melózni, ezért el kellett/kell intéznem pár alkalmassági vizsgálatot, többek között gitt mintát is kell vizsgáltatom. Na, ezen estem túl ma - ami nem volt egy olyan könnyű feladat mint annak elsőre tűnik. No, a minta beszerzése nem volt nehéz, de az ántsz-hez való eljutás! Na, az kurva jó volt. Valamelyik netes útvonaltervező valami olyan utat adott meg, ami komplett szívatás tulajdonképp. Az Isten háta mögött kéne leszállni, és gyalogolni vagy fél óráig, és akkor lyukadnánk ki ott ahol kellene, viszont, ha egy megállóval korábban szállsz le, akkor 2 percnyi sétával már ott is vagy. Ez idáig oké, de annyi volt a bökkenő, hogy mi nemhogy a rossz megállóban szálltunk le, véletlenül az azt követő megállónál. Szóval egy nagyon kellemes kis séta várt ránk a bőven sípcsontig érő hóban. De hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, ma pont mindketten deszkás cipőben nyomultunk bakker helyett, mert arra gondoltunk, hogy úgyse kell majd a hóban sokat nyomulnunk. Aha, jah. Ilyen az én formám. Nos, végülis egy hosszú, hosszú kaland után végül eljutottunk a célállomásra ahol újabb akadályokkal kellett szembesülnünk. A háziorvosom, eredetileg nekem nagyon sok vizsgálatot jelölt be nekem, hogy végezzenek el a mintámon, ami nekem 24k-ba fájt volna. De a nő aki a mintát átvette, normál volt, és elmagyarázta, hogy ez így tulajdonképpen felesleges, szóval 3k-ból megúsztam a dolgot. Kicsit olcsóbb, mint a 24... Némi macera és papírkitöltögetés után végeztem ezzel is, szóval indultunk is hazafele. Itthon rögtön lefürödtem jó forró vízben, mert eléggé átfáztam.

Oh, és még valami. De csak azoknak akik végigolvasták, akik nem, azok ezt a részt nem olvashatják el. Pont.
Úgy tűnik, hogy 9.-én hazalátogatok, és 14.-ig maradok is Pécs cityben. Masletov!

N. M. Darky

Inner Chaos no 21.

Már vagy egy éve, hogy nem írtam, szóval épp itt az ideje valami firkantgatásnak. Szerintem nem nagy spoiler, ha elárulom azért nem jelentkeztem ilyen sokáig, mert úgy túlzottan sok kedvem nincs. Úgy an block semmihez se. Sőt, megmondom őszintén, eléggé magamba fordultam. A fejem számtalan kérdés kering. Kissé úgy érzem, meg vagyok zavarodva. Az a helyzet, hogy annyira nem is nagyon tudom hova kötni a dolgot, noha azért vannak tippjeim. Ez a folyamatosan változó idő ad egy nagyszerű alapot a kedvemnek, amit csak tovább emel, hogy a helyzetem kezd kissé a kilátástalanság mocsarába süllyedni. Bár mindezen tényezők ellenére se veszítettem szem elől a reményt, sőt, igazából fogalmazhatunk úgy is, hogy van még pár trükk a tarsolyomban. Ám azokkal az az egyetlen probléma, hogy azok kivitelezéséhez, egy kis időre van szükségem. Ez most így első blikkre nagyon kaotikusnak, átláthatatlannak, zavarosnak tűnhet - de az az igazság, hogy az is. Nem baj, idővel remélem letisztul a fejemben tomboló katasztrófikus méretű vihar, s akkor majd alaposabban beszámolhatok a gondolataimról. Ez a bejegyzés is csak azért született, hogy "papíron" is láthassam egy részét. Hátha segít kicsit letisztulni.

Hogy írjak mást is - de csak azoknak a diehard rajongóknak, akiket tényleg érdekel - elvégre ölég régen jelentkeztem, s azért volna mit mesélni, noha túl nagy kedvet nem érzek magamban rá.
Amikor az utolsó bejegyzésemet írtam, akkor elejtettem egy olyan kifejezést, miszerint "apokaliptikus vihar." Akkor ez még csak egy pusztán mókás szóhasználat volt részemről - de tulajdonképpen valósággá vált. Itt voltunk vagy 10-en még az elején, aztán szépen lassan lemorzsolódtak, s a végére maradtunk 5-en. Nekem sikerült valami irtózatosan szétcsapnom magam. Hogy teljesen őszinte legyek, alkoholmérgezésem volt. Kettős látás, remegés, teleport, képszakadás, etc. Szóval sikerült "jól megünnepelnem" a Szilvesztert. Effektíve azért jó volt a buli, de azért egy pár dolgot azért kihagytam volna. Például néhány ember azért megtanulhatott volna viselkedni, meg azért vigyázhattak volna egy kicsit jobban a kecóra. Egy egész komoly kis katasztrófát kellett eltakarítanunk - Vori csinálta a nagyrészét. De csak azért mert mesterien takarít. Mondhatni, a vérében van - hahaha! De mondjuk azért a Miki arcára faszrajzolás azért kurva vicces volt. Arról azért nem teszek fel képet, mert az nagyon napiszar gyanús fotó, és nem akarok kibabrálni vele.
3.-án nekiugrottam a Személy- és Vagyonőr képzésnek. Idáig már túl vagyok két órán, és elég sok anyag van amit meg kéne tanulnom. Így hát igyekszem sokat tanulni, bár a nagyon ramaty kedvem miatt elég nehezen szánom rá magam. A suliról magáról nincs nagyon mit elmondani, egy sportkocsma hátsó termében tartják az órákat, és vagyunk vagy 25-en.
Sikerült lespanolnom 4 arccal, tehát azért az idő relatíve hamar elmegy, mert lehet velük műsorozgatni. A tanár valami olyan eszméletlenül lassan, és idegesítően beszél, hogy kb majd bealszol írás közbe. A végkonklúzió az, hogy azért nem annyira para ez az egész. A vizsgáktól azért tartok, de hát az még odébb van, ráérek majd a finishben parázni.
Az idei év eddigi csúcspontja, hogy most hétvégén itt volt asszonykám, aki jelenlétével beragyogta az egem, s a szenvedés sűrű, sötét fellegeit tovaűzte. Nagyon sokat javított a kedvemen, de az egyetlen probléma az volt, hogy nagyon hamar elment a hétvége. Oh, és kaptam tőle egy 12 mm-es fültágítót, szóval úgy nézek ki, mint egy elfuserált unikornis, akinek a a szarva a fülén van. (Áh, pusztán a babym említése is mennyit javított a kedvemen! :) )
Hétfőn feljött kereszttesóm - Csabi - Pestre, egy Depeche Mode koncert miatt, ami előtt még el akart menni vásárolni is, úgyhogy benéztünk pár boltot. De azért mondjuk nagyon szép egy csapat volt az. Ott volt ugye Csabi, aki külsőre olyan, mint egy igényes diszkós, Tibi, aki egy szana-szét tetovált srác, de úgy első blikkre olyan átlagosnak kinéző emberke, Csaba bá' a Csabi faterja, aki a szó szoros értelmében egy régi motoros, tehát full bőrszerkós, csizmás, láncos meg minden ami motoros kellék, így van, kettéválasztott szakálla is volt. De ott volt még a felesége is, a Csabi édesanyja is, aki meg hát egy tipikus középkorú nő, meg ugye én. Néha jókat kacagtam azon, hogy mennyire megnéztek minket az emberek.

Nagyjából ezek voltak azok a dolgok, amik így hirtelenjében eszembe jutottak. Majd még jelentkezem egyszer.

ui 1: Köszönöm mégegyszer Janika a múltkori, igazán nemes gesztusod. Nem fogom elfelejteni!

ui 2: Freak, ha ezt olvasod, akkor ez azt jelenti, hogy kurvára eltűntél, és nem adsz magadról életjeleket. Tessék már valami infót lőni!

N. M. Darky

Happy Jew Year!

Nos, így, jóllakottan, nemrég ébredve, de lefürödve jelentkezem ismét Bukarest szívéből. Felértem. Élek meg minden. Majd egy másik postomban fogok részletesebben írkálni a gondolataimról, most viszont csak pár perc erejéig jöttem ide.
Kihasználván ezt a pár röpke pillanatot még így, az apokaliptikus vihar előtt, szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánni! Köszönöm, hogy idáig soraim olvasásával pusztítottátok agysejtjeitek számát! Remélem, jövőre is így döntötök majd! ;)

N. M. Darky

Bear Caviar

Ohh, micsoda ébredés volt ez a mai!
Amióta felköltöztem Pestre el is felejtettem, hogy milyen felemelő érzés úgy felébredni kora reggel, hogy ahogy próbálsz a guggoló majom pozícióból átmenni kérdőjelbe - mert nagyjából csak így tudok aludni, hiszen egy szőrös állat folyton odaköltözik az ágyamba, aki hál' Istennek nem a bátyám! - akkor váratlanul beléd hasít - szó szerint! - a felismerés, hogy egy kellemesen átfőtt, még szaftos disznó csülökre feküdtél rá. Ez nem egy szokványos Istenfélő jószág patalenyomata, erre nem lehet senki sem képes, csak ez a büdös jószág. A Shiva kuty... cica. Szóval így indult a napom.

24. Dél környékén meglátogattuk öreganyámat, ilyen kötelező karácsony környéki látogatás címén. Elbeszélgettünk egy pár órát vele, aztán hazacipeltünk a Tomival egy halom cuccot, amit anyám hagyott ott még korábban. Többek között egy porszívót is. Igazi nagy öröm ám azt egy gigantikus teszkós kék zöldszatyorban cipelni.
A cipekedés után nekiugrottunk a fa feldíszítésének, amivel egész hamar végeztünk is. Ezt a részét bírom a karácsonynak. A munkamegosztást. Apám felrakja az égőket, húgom a díszeket meg a szalonna cukrokat, én meg amíg ők pakolják tesómmal "szúrjuk" a szaloncukrokat. Mindeközben persze megy a televízió, amire persze senki se figyel, de hát így megy ez ebben a civilizált világban. A tv a család része. Mint mindig, most is valami atom hülyeség - vagy legalábbis nem az alkalomhoz illő - ment a tv-ben. Ezúttal a barna medvék téli táplálkozási szokásai voltak a fókuszban. Bátyámmal azon röhögtünk egy fél órán keresztül, hogy a kommentátor - aki azt leszámítva, hogy úgy vezette a műsort, mintha ez valami, nem is tudom, mintha valami izgalmas box meccs lenne - kissé félreérthetően fogalmazott, és annyit fogtunk csak fel tesómmal, hogy beszélnek valamit a halakról - a vörös lazacokról - meg a medvékről, és hát, amikor az ember félig figyel csak, akkor könnyen összemosódhatnak a mondatok, és így effektíve teljesen mást, az eredeti mondatoktól teljesen eltérő, merőben új dolgot ért ki belőle, mi valami olyasmi értettünk, hogy "a medvéket az ikrájukért halásszák."
Voltak még egyéb ilyen hülyeségek, de azok most így kora hajnalban nem nagyon jutnak eszembe.
A fa feldíszítése után egy kis keveredés támadt, mert mi Tomival hivatalosak voltunk a központ VIP bulijára, ezt persze mondtuk is itthon. A mi eredeti tervünk az volt, hogy feldíszítjük a fát, aztán elmegyünk a központba, és korán megjövünk - 7-8 fele - és akkor tartjuk magát az ünnepséget. Végül apám kívánsága alapján "legyünk rajta túl minél előbb, aztán akkor le van tudva a dolog." Így hát "túl lettünk rajta" hamar, és elmentünk a központba. Volt nagy karácsonyi feast, ami alatt jót beszélgettünk, meg sokat nevettünk. A központ után egy kis kitérővel hazakísértük Janikáékat, mert hazaugrottak az ünnepek miatt. (Jani és a bátyja "Madárka" már nem laknak otthon. Jani az asszonykájánál lakik, míg a testvére egy avatott szerzetes.) Aztán a Tomival mi is hazamentünk.

25. Kissé kaotikusan indult a tegnapi nap, hiszen minden nagyon az utolsó pillanatban derült ki, így hát össze-vissza kellett telefonálgatnom mindenfele. De végülis asszem sikerült mindent beoldani, sőt, még az öreg Tábornokot is meg tudtam látogatni, bár csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtam maradni.
Délelőtt - mivel a délelőtti programom elmaradt - a húgomat tanítottam verekedni, ha már a Pollack-ba jár ugyebár. Szegény pára ettől annyira fellelkesült, hogy azt hitte, mivel tanítottam neki pár dolgot, én már rögtön homokzsák vagyok, és folyton ütlegelni akart. Este mikor hazaértem, még akkor is azt hitte, hogy fából vagyok és továbbra is gyakorolni akart velem. Azért aranyos volt, ilyet szólt: "Gabi, gyere gyakorold velem a verekedést!" "Mondom, jól van, pakolj fel." "De úgy értem, hogy te nem ütsz vissza!" Hehe. Hát nem jött neki össze. Seggbe rúgtam.
No, de, eltértem az eredeti gondolatmenettől. Olyan 2 felé átugrottam a Motoroshoz, műsoroztunk egy jót, aztán megmutatta a Karácsonyi vízipipáját. Nagyon pöpec kis pájpja van. Frankó volt a hozzá lévő dohány, és a szén is. Szóval füstölögtünk egy kellemeset, aztán megjelent egy erőteljesen kopaszodó, csemege borostás egyén is, akit Laci néven szoktak emlegetni.
Kicsivel Laci megérkezése után a Motoros édesanyja utasítására kiment forralt bort készíteni. Mi meg csatlakoztunk Lacival, hogy mi majd segítünk. Hát nézni legalábbis néztük ahogy Tamás csinálja. Végülis nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy ez volt az első, amit a Tábornok csinált. Miután megittam, észrevettem, hogy erőteljesen késésben vagyok a Józseftől. Így hát gyorsan beleugrottam a bakancsomba, és szélsebesen elvágtattam a parasztelosztó fele. Az út kb 70%-át lefutottam. Többre azért nem voltam képes, mert azt hittem, hogy ki fogom dobni a rókabőrt, annyit zötykölődött bennem a fentebb említett nedű. Végülis kevesebb mint 20 perces késéssel meg is érkeztem - az eredetileg számolt érkezéshez képest. A gyakorlat viszont az volt, hogy Jószef - direkt sz-el! - majd' egy órát várt rám, hisz annyival korábban érkezett meg a hajója. Igazából annyi ilyen Jocóval kapcsolatos történetet írtam már le, hogy ezt már nem fogom. Kb pont ugyanolyan mint az összes többi. Használjátok a fantáziátok egy kicsit. Annyit azért leírok, hogy nemsokkal a busz indulása előtt elkezdett szakadni az eső, szóval mire hazaértem csurom vizes lettem. Nagyjából ennyi volt az összes különbség a többi történethez képest. De így is rohadt jól éreztem magam. Tudjátok, ezek azok a feelingek, amik csak Pécsen vannak - Pesten nincsenek. Ebben soha a büdös életben nem lesz jobb egyetlen város sem. Nálam legalábbis biztos.

Vajon Gábor megnyeri e az 5-ös lottót? Vajon kiderül, Gábor mégis tud e repülni? Vajon savállóvá tesz e a túlzott 7up fogyasztás? Megtudhatják a következő bejegyzésből, vagy tőlem, ha találkoztok velem. Kellemes ünnepeket mindenkinek addig is! Peace!

N. M. Darky

I'm Back! Well, Temporarly.

Ismét volt már egy ideje, hogy utoljára írtam valamit is. Ez a mostani bejegyzés viszont kissé különleges lesz. Meg retro. Nem nagyon. Csak egy picit. Ez annyit takar, hogy ismét Pécs lakosságát tartom rettegésben, s terrorban megszállásommal. Öröm! Szóval aki ráér, és ütközne velem, az ne habozzon, keressen! (ez itt a reklám helye volt. de hey, ez az én blogom, itt azt reklámozok, ami nekem jólesik!)

Múlt héten pénteken tiszteletét tette nálunk asszonykám, s egészen hétfőig maradt. Még megérkezése napján átugrott pár cimbora, akikkel pókerezgettünk, meg pipázgattunk. Egy amolyan lazulós nap volt, bár szegény Zsófim szerintem nagyon fáradt lehetett már a nap végére, hiszen az előző este nem nagyon tudott aludni.
Szombaton egész nap otthon voltunk Zsófival. Kettesben, mert Vori karácsonyi ajándék-beszerző körúton volt. Nagyon jó volt ez a nap, mert már tényleg rég voltunk így együtt a kis apróságommal. Utoljára azt hiszem, akkor töltöttünk el ennyi időt kettesben, amikor Pécsre jött le hozzám, és az ő egyik ismerősének az ismerőse - hu de hülye szóösszetétel - kecójában voltunk.
Vasárnap mi dobtuk be magunkat Zsófival ajándék vásárlás terén, bár én kicsit nehéz helyzetben voltam, lévén, hogy nem voltam épp eleresztve "lével." Első körben Vori ajándékát akartuk elintézni, mert az tűnt problémásabbnak. A terv az volt, hogy szerválunk neki valami batman-es cuccot, mert mostanában nagyon rápörgött, - egy ideig az oldschool filmsorozat intro zenéje volt a csengőhangja - ám a valóságban nem olyan könnyű ám batman-es holmikat szerezni. Órákon át kerestük a neten, de végül egy fórumon keresztül találtam egy jó kapaszkodót, ahova el is száguldottunk iziben. Ez egy "akció figurákkal" és egyéb film/sorozat/rajzfilm/anime/játék holmikkal foglalkozó üzlet volt, ahol a Twilight-os párnahuzattól elkezdve, a Darth Vader-es alvós plüssig minden volt.
Az ötletem végülis jónak bizonyult, mert sikerült egy olyan istenverte figurát szerválnunk. Plusz asszonykámat is sikerült meglepnem egy kis apró ajándékkal.
Amíg keresgéltünk, Zsófi szabályosan rendet bontott, és mindenféle cuccokat magára aggatott, és úgy tűnt piszok mód élvezi, hiszen végig fülig ért a szája. Komolyan mondom, néha olyan mint egy rossz kisgyerek - de valamiért piszok mód jól áll neki ez az aranyosság! Engedelmeddel közölnék is két képet, amin megörökítettem Zsófi "tombolását."

Hát nem aranyos? Aki mást mond, az hazudik. (A sál, ami a nyakában van, azt tőlem kapta. :3)

A fizetéskor bevetettem titkos - na jó, annyira azért nem titkos. a pajeszem nem hagy sokat a képzeletnet - zsidó erőimet, és jól lealkudtam az árat. Majd' az áru feléért vittük el a cuccot. Jew Power!! \o/
Miután letudtuk a Vori ajándékát, elmentünk a Deák - vagy Vörösmarty? - térre, a karácsonyi vásárra, hogy a Zsófi a szüleinek is vegyen valamit. Az édesapjának végül sikerült ajándékot találni. Egy díszüveges bort kap, de meg ne mondjátok neki!
Este Zsófi találkozott egy barátnőjével, akivel elmentek egy koncertre, mi meg Vorival amíg az asszony szórakozni volt, újraraktuk a gépet, s közben boroztunk. Vindóz hét került rá. A gépet mintha teljesen kicserélték volna ettől. Csak úgy szakít mint a villám. Nagyon meg vagyok vele most elégedve! Mire a gépet felraktuk, a borunk is elfogyott, és kicsit be is rúgtam. Aztán elmentünk cigizni a Duna-partra, mit nekünk hó és fagy, minket fűt a hazaszeretet! Miután azt hittem elhagytam a lábujjaimat, visszamentünk, hogy felengedjünk. Olyan 20 perc olvadás után kimentünk asszonykám elé, hiszen ne mászkáljon késő este Bukarest utcáin egyedül. Hazaérkezés után Vori még elvégezte a gépen az utolsó simításokat, aztán eltettük magunkat hétfőre.
Hétfőn korán reggel keltünk a babyvel, mert sajnos mennie kellett haza. Szegénykém, mivel a koliból jött fel hozzám, a szünetre, ezért nagyon sok cucca volt, ami addig a pontig nem para, amíg Pesten van, mert addig viszem én a dolgokat, de... de sajnos mivel lejárt a bérletem, ezért csak a metrómegállóig tudtam csak kísérni, mivel már nem volt/van pénzem jegyre se. Visszafelé menet felfedeztem, hogy az mp3 lejátszóm kijelzője betört. Marhára örültem neki. De főleg az ami idegesít, hogy nem is vágom hogyan/mikor/miért történt. Egyszerűen lövésem sincs. Viszont arra jöttem rá, hogy amikor a Zsófi elutazik tőlem, akkor mindig rossz dolgok történnek velem valamiért. No, nem mintha a Zsófi elmenetele jó dolog lenne, de azon felül. Furcsa...
Délután átugrott a Miki, aztán felkerekedtünk, és vettünk egy kis kaját, meg fel akartunk adni egy csekket a Postán, ami sajnos nem jött össze, mert az a köcsög alkalmazott minden szó nélkül bebaszta nemsokkal előttünk az ablakát. És miután már így is vártunk a Postán vagy 20 percet, ezért nem volt már kedvünk átállni egy 5x hosszabb sorba, ahol kb legalább még egy jó órát állnunk kellett volna. Valamiért kihagytuk.
Hazaérkezés után én főztem egy egész ehető chilis babot - ez a kaja lassan már a védjegyem lesz! - amit legyűrvén pókereztünk egy kicsit. Pókerezés után benéztük a Félelem és Reszketést, ami alatt Vori is és Miki is bealudt, de én, mint diehard fan végignéztem rendíthetetlenül. Már csak azért is, mert nemrég olvastam ki a könyvet, és kíváncsi voltam a filmbeli ferdítésekre.
Tegnap - azaz Kedden - elintéztük Vorival a hétfői csekket - csak egy másik Postában ezúttal. Végül a nap hátralévő részét lazulással töltöttük. A Pécsre tartó hajóm háromnegyed 6-kor rajtolt el a keletiből, és a fél 8 helyett 9 órára érkezett meg. Marhára örültem neki. De az még hagyján, hogy nem volt hely a másodosztályon, elsőn osztályon kellett utaznom, és kb az egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy szlovákul volt kiírva minden, s az ülések szakadtabbak voltak.
No, de miután megéreztem, gondoltam, most jól visszakérem a pénzemet a késés meg egyebek miatt. És nem fogjátok elhinni mennyit adtak. 140 Ft-ot. 140! Hát az összes fejes a Mávnál leszophat egy taliga aprómajmot.
Szeretek Abszurdisztában élni. Olyan varázslatos hely.

Este, amikor itthon kikötöttem volt nagy örömködés, meg beszélgetés. Szóval jó érzés visszatérni.

N. M. Darky

Living Dead Superstar

Nos, khm... Az előző postom mégsem aratott akkora sikert, mint terveztem - bár tulajdonképp nézőpont kérdése. Eredetileg csak egy poén volt, de - úgy látszik - annyira élethűen írtam le, hogy jópáran azt hitték eleinte, hogy valóban baj van. Persze később aztán rájöttek, hogy fake a dolog, de... szóval elnézést kérek mindenkitől az esetleges szívrohamok miatt, azok nem voltak betervezve. De mindenesetre azért jólesett, hogy ennyien aggódnak értem. Szóval többet ilyet - vagy akár hasonló írást - nem fogtok itt látni, mert ez így nem volt vicces annyira. Meg már csak azért sem, mert az asszony asszondta, hogy ez az írásom miatt meg fog verni.
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,

A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!

N. M. Darky

Broken Heart?

A tegnapi nap megmondom őszintén, nagyon megviselt. Igazából nem is nagyon tudom hova tenni... Egyszerűen nem bírtam/bírom feldolgozni, hogy ez hogy is történhetett. Meg főleg, hogy miért is? Nem értem...
S most itt állok, összetört szívvel, s próbálom megemészteni a történteket. Gondolataim zavarosak, szívem tele szomorúsággal, s bánattal. Nem tudom, valaha fel fogom ezt tudni dolgozni....

Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztam, meglepem a Zsófit, és titokban leutazok Veszprémbe, és jól meglepem. Mivel kicsit korábban érkeztem meg, gondoltam körbenézek, fotózgatok is esetleg - ha már elcsórtam Vori fényképezőjét. Megnéztem a szerelmesek parkját, körbenéztem a Karácsonyi vásárban, majd elindultam a várhoz. Már majdnem odaértem a várfalhoz, amikor is egy borzasztóan ismerős alakot vettem észre. Először nem akartam, nem bírtam elhinni, amit látok. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, valósnak tűnt de mégis oly csalókának, hamisnak tűnt e látvány mely elém tárult. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan lefotóztam - hátha majd az elűzi e illúziót. De nem tette... a képen is pontosan az látszódott, ami a valóságban is elém tárult. Szinte teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogy ez hogy lehetséges, dehát a kép nem hazudik... íme:

Elhiszitek ezt? Most komolyan. Gondoltátok volna, hogy a Zsófi és... Chewbacca?? Képzeljétek magatokat a helyembe. Leutazol titokban 112 km-t a szerelmedhez, csak azért hogy meglepd, és örömet okozz neki, és az a látvány kell, hogy fogadjon, hogy az asszony épp... Ráadásul pont Chewbaccával?? Feldolgozhatatlan...

Miután felocsúdtam, hogy amit látok az a könyörtelen valóság, dühömben odaordítottam, hogy "Húzzál vissza az Endorra, te büdös vuki!" Erre láthatóan nagyon dühös lett, s rögtön, ordítozva azon a jellegzetes hangján rohanni kezdett felém, miközben vadul lövöldözött az ég felé lézerágyújával. Persze, én is rögtön futásnak eredtem, de mivel pont diktafon üzemmódban volt az mp3 lejátszóm, ezért sikerült az ordítozásának egy részét is megörökítenem. Tessék a felvétel:

Sajnos ilyen keveset tudtam csak megörökíteni belőle, mert már nem volt több helyem.
Futás közben - mivel én ilyen médiageci vagyok - még sikerült egy utolsó, bár kissé rossz minőségű felvételt készítenem róla.

Még így is, hogy ennyire rossz minőségű a kép, tisztán kivehető az arcára kiült végtelen düh, és vérszomj.
A kép elkészülte után gyorsan elraktam a gépet, és veszett tempót diktálva rohantam az életemért, a nyomomban ezzel az illegális bevándorlóval. Hosszasan menekültem előle, végül egy zsákutcába - a hegyorom végén található keresztig - kergetett. Egészen a peremig hátráltam, s már azt hittem, itt a vég. Chewbacca egyre közelebb és közelebb jött hozzám, közben diadalittasan bömbölt valamit, furcsa, s torz nyelvén. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, amikoris megjelent az égen a Millennium Falcon. Szemem teljesen kikeredett, s egy pillanatra el is feledkeztem a karnyújtásnyira lévő haláltól. A Millennium Falcon ablaka lassan letekeredett, és Han Solo ordított ki rajta.

- Chewbiiiiiiii!!!

...De itt hagyom abba, mert ez már kezd rohadtul agyszívó lenni. Annak, akinek esetleg nem esett le - van olyan? :D - ez egy csak egy poén volt.
Bár igaz ami igaz, a chewbaccás részig szóról szóra igaz, azt kivéve, hogy nem titokban mentem le, és nem egyedül flangáltam a városban, hanem az én kis Áfonyámmal. No, meg azért kihagytam dolgokat is, csak hogy ne legyenek logikai bukfencek a történetben. Olyan események maradtak ki, mint például, hogy be lettem mutatva az egyik szobatársának - aki az Adri nevet viseli egyébként. Aztán a bemutatkozás után elmentünk ebédelni. Pontosabban a Zsófi evett, mi meg néztük az Adrival. Az ebéd közben adtam nekik tippeket, hogy hogyan lehet megszívatni a kollégistatársaikat. No, nem mintha alapjáraton félteni kéne őket ilyen téren, de azért az ötletek sosem árthatnak... *ez itt a kacsintás helye*
Az ebéd után nagyon furfangosan megpróbáltak engem bejuttatni a lánykoleszba, ahova értelemszerűen egy hímnemű egyén se juthat be. A terv - amelyet így név nélkül az Adri eszelt ki - az volt, hogy lehoz utazóbőröndöt, és hogy azt kéne nekem segíteni felcipelni, mert hogy nehéz. Nos, ha az Adri nem a porta előtt haladt volna el a bőröndöt vígan lóbálva, - ergó, egyértelműen látszódott, hogy üres, vagy nagyon könnyű - akkor talán még sikerült is volna, de sajnos így elég hamar bebuktunk. Én próbáltam menteni a menthetőt, de a portás bá' szigorú volt, szóval vissza kellett somfordálnom. De mindenesetre vicces volt maga a szituáció.
Aztán aztán... Kóstoltunk ízesített mézeket a karácsonyi vásárban. Ettünk bodzásat, citromosat, mentásat, levendulásat, fahéjasat, cappuccinósat, csokisat, meggyeset, és áfonyásat. Hát egytől egyik nagyon durvák voltak. Megmondom őszintén, én egészen eddig a pontig, nem is gondoltam volna, hogy ilyen mézek léteznek. Úgy értem, a méz magában is zseniálisan finom, szóval eszembe se jutott volna, hogy ízesítsem. Lehet ez másnak nem újdonság, nekem az volt. De még milyen finom újdonság!

Nagyon jó volt a tegnapi napom, igazi felüdülés volt számomra. A depresszióm is drasztikusan csökkent. Most már olyan "elviselhető" szinten van, amiről szerintem továbbra is az időjárás tehet, hiszen nagyon rühellem. Köszönöm, kicsiny Zsófim a tegnapot!

N. M. Darky

Fun in the Rain

Ez a mai nap se az én napom volt...

A történet úgy kezdődik, hogy tegnap lejárt a segélyem, de a hölgy aki az ügyemet kezelte, azt mondta, hogy ha elmegyek az önkormányzathoz, akkor ott kérvényezhetem, hogy támogassanak - ösztönözzenek - a munkakeresésben.
Hohó, csillant fel a fény biboldó szememben. El is határoztam rögvest, hogy nekem egy kis ösztönzésre van szükségem ahhoz, hogy melót keressek, így hát szőttem egy olyan ördögien egyszerű tervet, amit akár egy idióta is kitalálhatott volna: másnap - azaz ma - elmegyek az önkormányzathoz!
Így is történt, bár az első akadály leküzdése se ment problémamentesen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, elaludtunk de rohadtul. 11 körül keltünk fel, ami alapvetően nem is lenne annyira vészes, de Vorinak délután sulija van, szóval szűkös az időkorlátunk. Gyorsan elkészültünk, aztán elnyargaltunk a célállomásunk felé. Ám a kapun kiérve szembesülnünk kellett a könyörtelen valósággal: szar az idő. Szemerkélő eső, mindenhol víz, - és ezek következményében az utcákon már majd' folyékony állagú, állati(?) eredetű fekália csordogált mindenfele - s ehhez még természetesen hozzáadódik az amúgy sem lelkes kedélyállapotom is, tehát igen. Nagyszerű start volt.
De mindezen tényezők ellenére is, sikerült eljutnunk a Polgármesteri Hivatal Szocális Osztály részlegére, ahol előzetes félelmeim nem igazolódtak be. Ugyanis csak egy... khm... őszinte, s szorgalmas mexikói dolgozóval találkoztam - aki nem a Vori volt. Tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolkozzon el ezen a szituáción: Ti is azt vártátok volna hogy ez a részleg tulajdonképpen egy átjáró Afrika szívébe? Naaa... legyünk már őszinték. Nem? Hát, lehet, hogy csak én vagyok ennyire sztereotip? Ki tudja. No, szóval!
Szerény másfél órás várakozás után végre eljött az én időm is, ahol kb két mondat után hazaküldtek egy formanyomtatvánnyal, hogy töltsem ki, és hozzak el még pár papírt... Hmm. Rendben. Hazajöttünk, megreggel... akarom mondani ebédeltünk, aztán Vori el is hajózott suliba, ahonnan már így is késésben volt.
Mivel még ma el akartam intézni ezt a marhaságot, ezért gyorsban átrágtam magam a nyomtatványon, kitöltöttem amit ki kellett, összeszedtem a még hibádzó papírokat, s elindultam, hogy pontot tegyek az ügy végére. Ezúttal csak 3/4 órát kellett várnom a soromra, de oda se neki, Gabika nagyon kreatív volt, mert ezen alkalommal hozott magával könyvet is! Szinte csak úgy repült az idő, miközben az író fondorlatos szavain csüngtem a dallamosan síró, s ordító kisdedek hangjára, melyhez igazán relaxáló hatást keltve, további 20 ember összemosódó katoikus beszéde keveredett...
...de végülis minimális agyi károsodással túléltem a dolgot. A hölgy aki az ügyemet kezelte igazán kedves, készséges, és dagadt volt, így nagyon hamar, s könnyedén túljutottam az egészen. Közvetlenül eme kérvény elintézte után átugrottam az Okmányirodába is, ami egyébként a Szociális Osztály közvetlen szomszédságában található. Hétfőre kértem időpontot a személyigazolványom érvényességének meghosszabbításának céljából. Azért kértem hétfőre, mert addigra talán megérkezik az anyakönyvi kivonatom másolata. Talán. Azért vicces ez a szitu. Édesanyám csütörtökön már feladta elsőbbségivel Postán, de még mindig nem érkezett meg. Éljen a villámgyors Posta! \o/
Az időpont kérés után még fel kellett adnom egy csekket, szóval innen utam a Nyugati mellett található Posta felé vezetett. Útközben, a villamoson fennakadt a fülhallgatóm zsinórja egy öreglány kabátjának gombján. Senki se kérdezze, hogy azt hogy sikerült bealakítanom/unk, de gyakorlatilag majdnem masnit kötöttem a gombra a kábellel, mindezt úgy, hogy csak felszálltam a villamosra. Ezt überelje valaki!
A Postán sikerült - ismét - a legjobb sorba állnom. Valahogy nekem mindig sikerül kifognom a lehető legjobb sorokat mindenhol. Pl vásárlásnál. Ziher, hogy aki előttem van, az kuponnal, utalvánnyal ÉS kártyával fizeti ki a dolgait. Egyszerűen mindig ez van. Igazából már beletörődtem, és le sem írtam volna ezt a részt, de sajnos...
...Szóval ott állok már egy jó 20 perce, amikor is észreveszem, hogy az előttem álló sertés kissé pironkodva, de sunyin körbenézelődik, s mintha valamiféle reakciót keresne. Először nem értettem, mit keres ennyire lelkesen. Aztán megértettem. Épp akkor érkezett hozzám a coca értetlen tekintete, amire egy iszonyatosan gyötrelmes, arcom minden izmát igénybe vevő, görcs-szerű fintorral reagáltam. Ettől nagyon megijedhetett, hiszen nagyon hirtelen elkapta a tekintetét - nekem meg összerándúlt a gyomrom. Az a hízó a fullosan tömött, heringpartys Postán, hát én nem is tudom, hogy fejezzem ki magam... Tojássalátát szart. Ez nem lehetett egy szimpla "gázszivárgás," ez annál sokkal durvább, és áthatóbb volt. Azzal próbáltam magam lefoglalni, hogy más emberek arcain röhögök, hiszen, amikor ez a biológiai fegyver hozzájuk is elért, ők is hasonló arc-rándulással válaszoltak. Szóval végülis színes ásítás nélkül megúsztam a dolgot - de tulajdonképp nem sokon múlott.
Mire hazaértem beázott a cipőm, úgyhogy volt nagy öröm. És még mindig nincs vége a napnak... Arrghh...

ui: Freak! Épp a napokban gondolkoztam a pizza evésen! :O De nincs rá keret sajnos... :(
Úgyhogy addig be kell érnem ezekkel az első osztályú, indiai ételcsodákkal.... ;(

N. M. Darky

Paradox

Hmm... Kissé nagy lett itt a csend, szóval azt hiszem, ideje, hogy kicsit "zajongjak."
Azért nem írtam mostanában, mert kissé magába szippantott ez a fránya időszakos depresszió, illetve hatalmába kerített az antiszociális magatartásforma. Ilyenkor szívem szerint elmenekülnék egy őserdőbe vagy barlangba - tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hova, csak messze, nagyon messze legyek minden embertől. No, ez nem azt jelenti, hogy bárkivel bármi bajom lenne vagy valami, sőt! Inkább nagyon is úgy érzem, hogy mindenkit hanyagolok - de egyszerűen valami mintha blokkolná bennem azt a fajta vágyat, hogy bárkit is keressek. Ami azért furcsa mert hiányoznak a barátaim/cimboráim. Szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy egy paradoxonnal állunk szemben.
Véleményem szerint valamennyire igazuk lehet azoknak az embereknek, akik a medvékhez szoktak hasonlítani, hiszen szívem szerint egész nap aludnék - és még sokszor brummogok is. Nos, nem tudom mi áll pontosan a dolgok hátterében, de mindenesetre elnézést kérek mindenkitől, amiért hanyagoltam őket.

"We have encountered technical difficulties, sorry for any inconvenience!"

Annak ellenére, hogy "remetéhez hasonlatos" életmódot folytatok, történtek errefelé érdekes és mókás dolgok. Múlt pénteken az eredeti tervek szerint Yuberrel találkoztam volna, hogy jól összeverjük egymást - persze virtuálisan. Nos, találkozni találkoztunk is, csak közben Voriék leszerveztek egy bulit, úgyhogy a virtuális hirig helyett inkább csoportosat ittunk. Pesten is megünnepeltük a 20. születésnapomat. Másodjára. Nálunk volt az összeröffenés, amelyen Barna, Vori, Zsigi és egy limitált ideig Miki is részt vett. Felavattuk az új vizipipa kerámiát is, ami Zsigitől kaptunk. A buli olyan fél 5-től hajnali 1-ig tartott kb és elég véresre sikerült. Elég tetemes mennyiségű folyékony agysejtmérget termeltünk be a banzáj során, dehát 7 óra fogyasztás alatt azért ez nem annyira meglepő. Két emberben elég mély nyomott - hehe, az irónia! - hagyott a party, hiszen mint már említettem folyt vér rendesen. Valamikor már eléggé este Vorinak eszébe jutott, hogy menjünk le sétálni a Duna-partra, mert hogy mennyire feeling lenne, és még fotózgatni is lehetne. Mindenki természetesen rábólintott, így hát felkerekedtünk, és elindultunk. A part kikötő részére mentünk, ami azon kívül, hogy hajók kötnek ott ki, úgy néz ki, hogy van egy sík betonplacc, és ahogy azon mész a víz felé, egyszer csak elkezd elég éles szögben lejteni, ami egészen a sziklatöltésig tart. A kettő között - mármint a töltés és a lejtő között - van egy kis szakasz ahol pont el lehet férni. Nos, a cél az a kis szakasz volt, ám azt két módon is meg lehet közelíteni. Az egyik, - ahogy egyébként én tettem pl. - lesétálsz a lépcsőn, míg a másik az, hogy lemész a lejtőn. A bátrabbak - Vori, Yuber, Barna - ott mentek le, ahol menetközben jól el is csúsztak. Persze rögtön fel is pattantak, szóval nem is foglalkoztunk különösebben vele. A töltés vízbe dobálása jobban lekötött bennünket. Amit Vori meg is örökített a gépével, bár én nem vettem észre. Úgy pár kép után odasereglettünk Vori köré, hogy megnézzük milyenek lettek a képek. Az egyik képen iszonyatosan elkezdtem röhögni, mert rohadt viccesnek tűnt számomra, hogy Yuber időközben vörösre festette a körmét. Pár perc röhögés után leesett, hogy befestette a körmét??! Na nézzük csak meg közelebbről azt a kezet! Amikor már fényben kezdtük el tanulmányozni a kezét jöttünk csak rá, hogy amikor jött le a lejtőn, esés közben beletenyerelt egy üvegszilánkba, ami elég durván elvágta a kezét. Na, akkor hatalmas pánik, hogy jaj, jaj, jaj, mi tévők legyünk? Meg fog halni? De nem halt meg, hanem gyorsan bekötötte az ujját, dehát addigra csurom véres lett a keze, meg a kabátját is beszínezte néhol. Miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, rádöbbentünk, hogy Barna is hasonlóképp járt, csak az ő keze nem volt annyira megsebesülve. Mikor aztán tényleg lehiggadtak a kedélyek, eszembe jutott a kép, meg a hozzá fűzött kommentem, és ismét valami iszonyatosan elkezdtünk röhögni. Készítettünk még pár képet, aztán hazamentünk, és elláttuk a sebeket, meg megetettük a sérülteket, majd folytattuk tovább az önpusztítást.

És most engedelmetekkel postolnám azt az ominózus képet is - de ha zavar letörlöm!

"Baszki, odanézz! Hogy ki van festve a körme!"

Viszont ezzel egyenlőre búcsúznék is, most ennyi tellett, de majd még idővel jelentkezem ismételten!

N. M. Darky

Drugs, Violence and Zombies.

Szeretném azzal kezdeni eme bejegyzésemet, hogy köszönetet nyilvánítok. Köszönöm szépen annak a nagyon sok embernek akinek eszébe jutottam születésem 20. évfordulójának alkalmából! Igazán jólesett, hogy eszetekbe jutottam!

Hogy keddi napom további történéseit datáljam, így azon nap történéseivel kezdenék. Egész délután unatkoztam, és punnyadtam otthon. Már kínomban vizipipázgattam futurama nézés közben. Miután azt is meguntam, elmosogattam, s kitakarítottam a lakást. De mivel még semmi se akart történni ezért, unalmam és tétlenségem odáig fajult, hogy leültem ps-ezni. Végre fél 7-et ütött az óra, szóval leültem a számítógéphez, mivel Zsófi azt mondta, valami nagyon fontosat akar mondani. Kicsit megijedtem, hogy mi lehet az a nagyon fontos, de mivel azért az is bennem volt, hogy a Vori - aki sokszor olyan, mint egy pletykás vénasszony... - korábban többször is elejtett pár igencsak sokatmondó információ morzsát, így kicsit gyanakodni kezdtem.
Egy olyan órája beszélgethettem msn-en, amikor megszólalt a csengő. Arcomon egy széles mosollyal indultam az ajtó felé, s odaérkezvén finoman kinyitottam a kukucsot, s - tanulván a korábbi eseményekből - ezúttal kicsit alaposan körbenéztem. Ki is szúrtam egy felettébb ismerős zöld sálat az ablakban, s egy pár méterrel odább egy felettébb ismerős, guggoló alakot is. Kinyitottam az ajtót, s az az alak valóban elég ismerős volt aztán is, hiszen nem más volt, mint Zsófi, kezében egy nagy, gyertyákkal megtűzdelt, szív alakú tortával. Bevallom őszintén, eléggé meglepődtem, hiszen nem számítottam tortára - meg hát úgy an block a baby látogatására. Jó, kicsit azért gyanakodtam, de nem voltam biztos benne, hogy ő akar majd jól meglepni.
A tortán kívül kaptam még tőle egy sólámpát, és egy díszdobozos Fütyülőst is. A sólámpa méltó dísze lett a kecónak, passzol oda. Ha csak az a lámpa ég, akkor valami iszonyú hangulatos félhomályt varázsol a lakásba. Szóval umm... Köszönöm szépen itt is, kicsim!
Az ajándékátadás és némi beszélgetés után az asszony elment fürödni, mert útközben nagyon elázott. Pancsolás után kicsivel Vori is befutott, aztán együtt nekiugrottunk a tortának, ami teljes mértékben Zsófi-recept alapján készült. Tudom, hogy nem fejezzük ki magunkat így, mert nem illő, meg furcsán is hangzik egy tortával kapcsolatban, de beszarás mód finom volt. Ilyen narancsos-csokis volt, és huhh... de ennék most még belőle!
Tortázás után elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi lenne ha Zsófi már nem menne vissza Veszprémbe, hanem ottaludna nálunk. Nem írom le a gondolatmeneteket, mert hosszú lenne és én most lusta vagyok, meg éhes. Szóval a végkonklúzió az lett, hogy visszament Veszprémbe, - mert kellett neki váltóruha - de szerda hajnalban visszajött, s együtt leutaztunk Pécsre, hogy jól meglepjük az itthoniakat.
Nos, a hatás elsöprő volt. Nem is kívánhattam volna ennél jobb elrendezést.
Amikor beléptünk a lakásba, még mindenki mélyen aludt. Muhahahahaha! Először leraktam a cuccomat, s felébresztettem tesómat. Az arcára kiülő meglepetés megfizethetetlen volt. Szegény pára, hirtelen azt se tudta, hogy hol van, és mi történik! Mondjuk érthető, nem szokta meg, hogy hajnali 12 órakor keltsék fel.
Tesóm után anyámékhoz mentem be, s őket is felébresztettem. Édesanyámnak úgy elkerekedtek a szemei, hogy azt hittem menten kiugranak a helyükről. Volt nagy örömködés, meg miegyéb, majd elmondtam, hogy elhoztam magammal az én imádnivaló kis asszonykámat is, szóval rögvest be is mutattam nekik. Nagyon elnyerte a tetszésüket a "hozományom" azóta is mindig mondogatja anyám, hogy milyen helyes kis barátnőm van. Szóval: Totális siker.
Beszélgettem mindenkivel egy kicsit, ebédeltünk egy könnyedet, aztán sajnos kb indulnunk is kellett, mert Zsófi akart még mobilnetet venni, és azt mindenképp el akartuk intézni, szóval hiába próbáltak marasztalni minket, nem tudtunk sajnos tovább maradni. Meg különben is, asszonykámnak sulija van, onnan meg nem szabad lógni. Nem ám!
A netet sikerült végülis minimális várakozás után elintézni, tehát maradt időnk meginni egy kávét is. A Virág cukrászdában fogyasztottuk el a frissítőnket, miközben beszélgetünk egy jót. Sajnos nem volt sok időnk, a kávé után mennünk is kellett a paraszthoz, hogy elérjük a buszt. A könnyes búcsú után egyenesen a szokásos Laki-Freak találkozóhelyre siettem, ahol Freak már ott is volt. Hogy ne az esőben várjuk be a Lakit, bementünk a kádárba.
Laki hajója is hamar befutott, szóval beugrottunk a spártába kajáért és... egy kis üdítőért, hogy jobban csússzon a sajtos bagett(?). Aztán, mivel hogy esett az eső, ezért próbáltunk olyan helyre menni ahol van némi tető-szerűség a fejünk felett, így hát kikötöttünk a szokásos játszóterén. Ahol Jocó barátkozni akart a kukával. Így már asszem mindenki vágja, hogy melyikről van szó. Szóval lehorgonyoztunk ott és csaptunk egy laza martinizős partyt. Hiába tartott nagyon rövid ideig, - nagyon sajnos :/ - nagyon jól éreztem magam. Régen nevettem ennyit és ennyire szívből. Szóval köszi Laki, Freak!
Hazafele jövet blicceltem egy egészségeset a buszon. Ezt neked pk rt! ,,|,, ^^
Csütörtök. Azaz tegnap. A délelőtt és a délután egy része olyan volt mint egy flashback. Mintha fel se mentem volna Pestre, mintha minden pontosan ugyanabban a mederben folyt volna tovább. Nagyon durva érzés. Olyan, mintha a Pestre költözésem egy hosszú hosszú álom lett volna. Ennél jobban nem tudom leírni. Eszméletlen!
Olyan fél 5 magasságában átugrottam az én tetovált cimborámhoz, és beszélgettünk egy kiadósat, amíg meg nem érkezett Kötél is. Utána összeszedtük magunkat, és megünnepeltük a születésnapunkat. Mivel ugye Márkónak is nem olyan rég volt, és bepótoltuk azt is. A terítékre ezúttal egy Black Velvet whiskey került. Hát hogy mit alakítottunk, én nem merem leírni. Nagyon, nagyon, NAGYON csúnyán néztünk ki.
Sikerült ismét iszonyat sokat visítanom a sok hülye műsorunkon. Nagyon jó volt ez a nap is, baromi jól éreztem magam! Köszi Márkó és Kötél!
Itthon még este tesómmal is műsoroztunk egy csomót, és sikerült megint rohadt sokat röhögnöm. Iszonyat, hogy mennyit visítok itt... But I guess that's Pécs for ya!

Hogy mit tartogat a mai nap számomra, még nem tudom, de azt igen, hogy mit álmodtam mára virradóra. Az egész álmot nem fogom elmesélni, mert még azzal vádolnátok meg, hogy sablonosak az álmaim. Úgy tudnám jellemezni az álmom, hogy: Drugs, Violence and Zombies. (Hmm... ez jó lesz címnek is. Hahahaha!!) Álmom egy post-apokaliptikus rémálomba kalauzolt el (ismét). Az a lényeg, hogy ezúttal egy uránváros alatti titkos laboratóriumban voltunk, és hát na, gyüttek azok a fránya zombik. Történés történést követett - ez az a rész amit nem mesélek el, mert hosszú, és... igen. - és menekülőre fogtunk a dolgot. Egy olyan metró kinézetű, de síneken futó villamossal menekültünk uránváros utcáin - ahol nem voltak sínek, ám a jármű mégis süvített - egészen addig amíg nem karamboloztunk. Akkor menekülvén a zombi tenger elől, el akartuk lopni egy nő kocsiját, aki miután kitéptem az autóból, és elvettem a kocsi kulcsait, elkezdte hívni a rendőrséget, hogy neki bizony épp lopják a kocsiját. És akkor rögtön az ugrott be nekem, hogy a zombikra is ki kéne hívni a rendőröket - hiszen az élet közben pontosan ugyanúgy zajlott tovább, szóval mindenki ment dolgozni sétáltatta a kutyáját, stb. csak közben a zombik ölték az embereket, és hát úgy eleve "ott voltak," de láthatólag senkit se zavart ez a tény. - ők talán tudnának csinálni valamit. Bár eleve nem értem, hiszen állig fel voltunk fegyverezve - még asszonykámon egy is egy helikopterágyú figyelt - szóval mi is kézbe vehettük volna az ügyet, de mi inkább menekültünk. Szóval a gondolatmenet az volt, hogy ha azt mondom a disznóknak, hogy jöjjenek ki, mert itt zombik vannak és le kéne irtani őket, akkor kiröhögnének, úgyhogy azt mondtam nekik, hogy jöjjenek gyorsan, mert a Magyar Gárda vonul fel itt, és nagyon félek. Aztán felébredtem. Hát igen, na. Furcsákat álmodok.

Ui: Nagyon szépen köszönöm kicsim, hogy bevállaltad velem ezt a kis kalandot. Sokat jelent ez számomra. Köszönöm! <3

N. M. Darky