Miután felkeltem és az ilyenkor szokásos teendőimet elvégeztem, elindultam öregapámhoz, hogy meglátogassam, és ha kell neki valami, akkor azt megvegyem neki a boltból. Amikor kiértem a buszmegállóba, nem mondom, hogy meglepetésként ért, de pont lekéstem a buszomat.
"Jól van, akkor leülök és lazítok amíg nem jön a következő." - Gondoltam, és ledobtam magam arra a padra, ami a legárnyékosabb helyen volt. Már-már majdnem megtaláltam a belső békét, amikor a "meditációmat" megzavarta egy nyugger, aki - természetesen - mindenféle kérdés nélkül levetette magát mellém, kishíjján bebontva azzal a pad háttámláját. Egy enyhe fintorral az arcomon arrébb ültem. Kicsit nehezebb volt már úgy lazítani, hogy valaki elszívja a felém áramló
pozitív chi nagy részét, de azért visszasüllyedtem az én kis világomba. De hamarosan ismét kizökkentett
Zen Mester állapotomból egy nyugdíjas, aki nem a padot zúzta be, - természetesen ő se kérdezte meg, hogy héló, ugye le lehet e ülni ide - hanem ahogy ledobta magát a padra, majdnem az ölembe ült. Hmm... szóval a pad úgy nézett ki, hogy én ültem középen, és mintha
smasszerek lennének, úgy ült mindkét oldalaomon, egy-egy nyugger. Nekem valahogy már alapban nem jött be ez a
hering-party a padon, szóval így már biztos nem fogok tudni ismét ellazulni, de azért mégiscsak kellemesebb volt a padon, az árnyékban ücsörögni, mint állni a tűző napon. Tehát nyeltem egy nagyon keserűt, és maradtam. Ekkor vettem észre, hogy a hozzám legközelebb eső padon ülő - milyen meglepő - nyugi valami iszonyadt meredt szemekkel bámul engem. De rendesen perceken keresztül folyamatosan, megszakítás és pislogás nélkül, ezerrel zoomolt az arcomba. Komolyan mondom, ha még egy picit jobban kinyitotta volna a szemeit, szerintem látta volna már ahogy beszélgetnek a bőrsejteim. Egy olyan 5 perc folyamatos hesszelés után, már kezdte kivinni hajam, amikor valami váratlan dolog történt. Nem tudom, hogy akkor tünt csak fel, vagy hogy akkor ért csak oda hozzám az illatfelhőcske - igazából édesmindegy, hogy melyik volt. Ami viszont lényeges, hogy valami eszméletlen büdös volt a mellettem ülő nő. Én nem tudom hogy az mit csinált - és a tippjeimet se fogom leírni, mert csúnyán lerontaná a cikkeim minőségét. :P De abban a pillanatban valahogy sokkal vonzóbbnak tünt számomra a déli, tűző napon való ácsorgás. Szerencsére, nem álltam túl sokat a napon, mert megjött a várva várt 1-es busz. A busz mégcsak be sem állt, de az összes nyugger - amiből amúgy volt vagy hány - egy emberként szinte "megostromolta" azt a szerencsétlen gépjárművet. Egymást és a leszálló pár szerencsétlent verték, lökdösték, csak azért, hogy biztosan jusson ülőhelyük - a csaknem teljesen üres buszon...
Utat törtem magamnak én is a vének között, majd bevettem az egyik kétszemélyes ülést és helyet foglaltam. Tudjátok ki ült le mellém? Ki volt olyan jófej volt, hogy mellém üljön? Hát a sasolós nyanya! Na mondom, ez kurva jó, a buszon se lesz már nyugtom. Erősen néztem kifelé az ablakon, hogy ne kelljen látnom azt a rusnyaságot. A sors fintora, hogy az üveg tükröződésében természetesen
TÖKÉLETESEN láttam. Két megálló után viszont valami borzasztóan ijesztő dolog történt. Az a bányarém kommunikállni szeretett volna velem, ezért úgy gondolhatta, hogy ennek az a legmegfelelőbb módja, hogy ha nekem dörgölődzik izzadt, nyálkás, bőrbetegségektől hemzsegő, fekélyes testével. Miután hozzámért
Jabba, én rögtön visszahúzódtam a falhoz, levettem a fejhallgatómat, és totálisan rémült fejet vágtam, de ő azért csak nyomult még felém, hogy mégtovább dörgölőzzön. Miuán konstatálta, hogy levettem a fejhallgatót, még azért megkpogtatott betegesen mozgó ujjaival - szóval teljesen megvolt a psycho horror hatás.
"Ez az 1-es busz?" - Hangzott el a vérfagyasztó kérdés Jabba nyálkás szájából.
"
WTF??!" - gondoltam magamban, majd válaszoltam a kérdésre, - továbbra is totál sápadt, halálra várt arcal hogy - "Igen.. ez az... 1-es busz... Igen..."
Tetszik érteni? Felszáll egy buszra az öreglány, de arról már lövése sincs, hogy az tulajdonképpen melyik! Hát nem tudom, szerintem az ilyen öreg embereket, felügyelet nélkül nem igazán kéne kiengedni már...
A buszozás után végülis csak eljutottam öregapámhoz, akivel beszélgettem egy kicsit, - ő közben aljas módon leitatott - és elmentem neki boltba. Majd felpattantam egy buszra ami visszavitt uránba, ahol összeszedtem a sport cuccaimat, majd elmentem
József barátom elé a paraszthoz. Hát igen, attól tartok az egy határozottan kellemes kis baseball
mecs volt. Kár, hogy a revansot is én nyertem, de fel a fejjel
József, legközelebb talán te fogod jobban bírni az ütemet. ;D
Mikor indultunk vissza uránba, a sportolás örömétől még mindig mámorosan, a buszon ismét nyugger kalandban volt részünk. Egy vén papa, le akart ülni az általam foglalt helyre, amikor is közöltem vele - teljesen korrekt hangnemben és stílusban - hogy: "Bocsánat, de ez a hely foglalt." Mivel Jocó nem ért még oda, de azt már nem bírtam hozzátenni, mert ő máris elkezdett okoskodni, ahelyett, hogy bocsánatot kért volna az illetlen viselkedéséért.
"Nem tudtam, hogy a buszon van olyan hogy foglalt.." "Peddig van, tudja, van olyan is hogy illem." Na, itt pattant el az összes közelben lévő nyugdíjas agya, hogy én mit képzelek magamról, hogy itt "ki merem oktatni" a nálamnál sokkal idősebbeket. "Én ne akarjam megmagyarázni neki, hogy mi az az illem - ő már 50 évet dolgozott!!" Nem tudom az hogy függ össze, de biztos igaza van. Akinek bármilyen ilyen kalandja volt már nyuggerekkel, az tudja, hogy innen mi következik. Beszállnak mások is, és akkor szidják a fiatalokat, és azt hangoztatják, hogy ők már 80 évesek, és 50 évet dolgoztak meg stb. Én ezeken csak nevetek, és indőnként beosztok nekik valamit, ami helyrerakjam őket - tudják már, hogy hol a helyük. Az az úr, aki nekem akarta bemagyarázni, hogy ő bizony tudja, hogy mi azaz illem, hát... Nem tudom. Kinézetre egy kicsit jobban szituált hajléktalanra emlékeztett, karján - legalábbis ott minden bizonnyal - egy halom
börtön tetoválás díszelgett. A "Szeretlek Maris" egy szivecskében - igen, a szokásos igényességel - természetesen fellelhető volt összeaszalódott bőrén. Hát köszönjük szépen.
Este még sikerült beiktatnom egy kis minigolfot, majd a sok testmozgástól agyilag és testileg is fáradtan, masszív terrorban részesítettem az msnen partnereimet, az ő legnagyobb örömükre. Szóval ezúton is bocsánat, ha netán túlságosan is lefárasztottam volna valakit.
Az éjszakám egyébként olyan szar volt, mint amilyen jó volt a nappalom. Szinte semmit se aludtam, és még azt a keveset is, amit sikerült, azt is csak jóformán félálomban töltöttem, szóval ma szerintem egy szobanövény szintjén leszek kb.
N. M. Darky
Ui: Újabb számokkal bővítettem a kis zenedobozkámat. Tessék hallgatni őket olvasás közben - vagy akár csak úgy, amúgy is. :3
