Csendélet

Nyíló zár hangja, tompa, puffanó léptek indulnak el a ketrec ajtajától. Egy lánc halk és betegesen édes csilingelése visszhangzik a torony tetejében. Aléptek egy pillanatra sem állnak meg, csak lassan cammognak lefelé. Egy kapu dörrenése jelzi leérkeztét. Méllyen beleszimatol a esti levegő zsibbasztóan nyugtató levegőjébe. "Milyen kiváló idő..." - Gondolja, majd ráérős léptekkel elindul, és alakját hamar magukba ölelték az árnyak. Egy torz, erőteljesen lepukkant vár emelkedik föléje. "Itt jó pont jó lesz..." - Gondolja, majd leül egy tőle nem messze terpeszkedő, ám, igencsak ramaty állapotban lévő padra. Mintha az Ég nem nézte volna jó szemmel, hogy mire készül, egy hatalmasa villant az egész tér, majdnem nappali világosságot kölcsönzve a várat elött fekvő parányi térnek, majd tiltakozóan, hangosan felmordult. Ám őt ez cseppet sem zavarta, sőt, arcára gonosz kis mosolyt is csalt ez a kis közjáték.

Mikor a morjlás teljesen elcsendesedett, és elfoglalta helyét a csend, amely már-már fájdalmasan is nyugodtá tette őt, s kivette zsebéből az eddig ott rejtegett kis fehér alapon kék csíkos, középen nem túl díszes címerrel díszitett dobozkáját. Kicsit megkopogtatta az alját, majd a szájába helyezett egy szál vékony papírba tekert, dohánylevelekkel vastagon, de szép, formásan kialakított cigarettát, és belobbantotta sötétszűrkés, nonfiguratív mintás öngyújtójával. Elégedetten szippantott egy hatalmasat belőle, alaposan kiélvezve a dohány aromásan édes, fűszeres ízét, miközben lassan hátradőlt, s fáradt, szomorkás szemét az égre szegezte, és figyelte a felhők játékát a sötét éjszaka egén, ahogy futkosnak a bámulatosan szépen ragyogó Hold elött. Elméje kezdett kellemesen elzsibbadni, ellazulni az őt béklyóként tartó problémák láncok alól. Szíve kezdett megnyugodni, ideiglenesen, ám de annál hatásosabban csillapítodni kezdett a gyötrő fájdalom, mely már egy jó ideje állandóan mardosta. Az őt körülvevő világ egy pillanat erejéig teljesen megszűnik létezni számára, csak ő és a szájából előtörő lomha, és hatalmas füstfelhő az, ami egyedül valóságosnak tűnik.

Olyannyira magába feledkezett, hogy észre se vette, hogy elment mellette két egyén, akik összesúgtak, amikor meglátták ezt az anomáliát, melynek éppen részese volt. Mire felocsudott, már rég elnyelte őket a jótékonyan takaró esti sötétség. Majd rápillant kezében égő cigaretta csikkre, elmosolyodik, majd könnyedén, belepöcinti a legközelebbi szemetesbe.

"Ez jól esett, - gondolta - de most már igazán vissza kell térnem a valóságba.." - S ezzel elindult vissza, a torony felé, ám pár lépés után egy pillanatra megállt, felnézett a Holdra, búcsúzoul biccentett felé egyet, majd ő is eltünt a sötétben.

Bocsika, csak kicsit írhatnékom volt. ;) Remélem, azért tetszett ez a kis szösszenet. Majd azért próbálok kicsit magamról is írni... no meg kicsit gyakrabban is... ;)

N. M. Darky

ui:bocsi a sok hibáért, szervízben van a szemcsim, és nem látok. :p