Nos, így, jóllakottan, nemrég ébredve, de lefürödve jelentkezem ismét Bukarest szívéből. Felértem. Élek meg minden. Majd egy másik postomban fogok részletesebben írkálni a gondolataimról, most viszont csak pár perc erejéig jöttem ide.
Kihasználván ezt a pár röpke pillanatot még így, az apokaliptikus vihar előtt, szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánni! Köszönöm, hogy idáig soraim olvasásával pusztítottátok agysejtjeitek számát! Remélem, jövőre is így döntötök majd! ;)
N. M. Darky
2009. december 31., csütörtök
2009. december 26., szombat
Bear Caviar
Ohh, micsoda ébredés volt ez a mai!
Amióta felköltöztem Pestre el is felejtettem, hogy milyen felemelő érzés úgy felébredni kora reggel, hogy ahogy próbálsz a guggoló majom pozícióból átmenni kérdőjelbe - mert nagyjából csak így tudok aludni, hiszen egy szőrös állat folyton odaköltözik az ágyamba, aki hál' Istennek nem a bátyám! - akkor váratlanul beléd hasít - szó szerint! - a felismerés, hogy egy kellemesen átfőtt, még szaftos disznó csülökre feküdtél rá. Ez nem egy szokványos Istenfélő jószág patalenyomata, erre nem lehet senki sem képes, csak ez a büdös jószág. A Shiva kuty... cica. Szóval így indult a napom.
24. Dél környékén meglátogattuk öreganyámat, ilyen kötelező karácsony környéki látogatás címén. Elbeszélgettünk egy pár órát vele, aztán hazacipeltünk a Tomival egy halom cuccot, amit anyám hagyott ott még korábban. Többek között egy porszívót is. Igazi nagy öröm ám azt egy gigantikus teszkós kék zöldszatyorban cipelni.
A cipekedés után nekiugrottunk a fa feldíszítésének, amivel egész hamar végeztünk is. Ezt a részét bírom a karácsonynak. A munkamegosztást. Apám felrakja az égőket, húgom a díszeket meg a szalonna cukrokat, én meg amíg ők pakolják tesómmal "szúrjuk" a szaloncukrokat. Mindeközben persze megy a televízió, amire persze senki se figyel, de hát így megy ez ebben a civilizált világban. A tv a család része. Mint mindig, most is valami atom hülyeség - vagy legalábbis nem az alkalomhoz illő - ment a tv-ben. Ezúttal a barna medvék téli táplálkozási szokásai voltak a fókuszban. Bátyámmal azon röhögtünk egy fél órán keresztül, hogy a kommentátor - aki azt leszámítva, hogy úgy vezette a műsort, mintha ez valami, nem is tudom, mintha valami izgalmas box meccs lenne - kissé félreérthetően fogalmazott, és annyit fogtunk csak fel tesómmal, hogy beszélnek valamit a halakról - a vörös lazacokról - meg a medvékről, és hát, amikor az ember félig figyel csak, akkor könnyen összemosódhatnak a mondatok, és így effektíve teljesen mást, az eredeti mondatoktól teljesen eltérő, merőben új dolgot ért ki belőle, mi valami olyasmi értettünk, hogy "a medvéket az ikrájukért halásszák."
Voltak még egyéb ilyen hülyeségek, de azok most így kora hajnalban nem nagyon jutnak eszembe.
A fa feldíszítése után egy kis keveredés támadt, mert mi Tomival hivatalosak voltunk a központ VIP bulijára, ezt persze mondtuk is itthon. A mi eredeti tervünk az volt, hogy feldíszítjük a fát, aztán elmegyünk a központba, és korán megjövünk - 7-8 fele - és akkor tartjuk magát az ünnepséget. Végül apám kívánsága alapján "legyünk rajta túl minél előbb, aztán akkor le van tudva a dolog." Így hát "túl lettünk rajta" hamar, és elmentünk a központba. Volt nagy karácsonyi feast, ami alatt jót beszélgettünk, meg sokat nevettünk. A központ után egy kis kitérővel hazakísértük Janikáékat, mert hazaugrottak az ünnepek miatt. (Jani és a bátyja "Madárka" már nem laknak otthon. Jani az asszonykájánál lakik, míg a testvére egy avatott szerzetes.) Aztán a Tomival mi is hazamentünk.
25. Kissé kaotikusan indult a tegnapi nap, hiszen minden nagyon az utolsó pillanatban derült ki, így hát össze-vissza kellett telefonálgatnom mindenfele. De végülis asszem sikerült mindent beoldani, sőt, még az öreg Tábornokot is meg tudtam látogatni, bár csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtam maradni.
Délelőtt - mivel a délelőtti programom elmaradt - a húgomat tanítottam verekedni, ha már a Pollack-ba jár ugyebár. Szegény pára ettől annyira fellelkesült, hogy azt hitte, mivel tanítottam neki pár dolgot, én már rögtön homokzsák vagyok, és folyton ütlegelni akart. Este mikor hazaértem, még akkor is azt hitte, hogy fából vagyok és továbbra is gyakorolni akart velem. Azért aranyos volt, ilyet szólt: "Gabi, gyere gyakorold velem a verekedést!" "Mondom, jól van, pakolj fel." "De úgy értem, hogy te nem ütsz vissza!" Hehe. Hát nem jött neki össze. Seggbe rúgtam.
No, de, eltértem az eredeti gondolatmenettől. Olyan 2 felé átugrottam a Motoroshoz, műsoroztunk egy jót, aztán megmutatta a Karácsonyi vízipipáját. Nagyon pöpec kis pájpja van. Frankó volt a hozzá lévő dohány, és a szén is. Szóval füstölögtünk egy kellemeset, aztán megjelent egy erőteljesen kopaszodó, csemege borostás egyén is, akit Laci néven szoktak emlegetni.
Kicsivel Laci megérkezése után a Motoros édesanyja utasítására kiment forralt bort készíteni. Mi meg csatlakoztunk Lacival, hogy mi majd segítünk. Hát nézni legalábbis néztük ahogy Tamás csinálja. Végülis nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy ez volt az első, amit a Tábornok csinált. Miután megittam, észrevettem, hogy erőteljesen késésben vagyok a Józseftől. Így hát gyorsan beleugrottam a bakancsomba, és szélsebesen elvágtattam a parasztelosztó fele. Az út kb 70%-át lefutottam. Többre azért nem voltam képes, mert azt hittem, hogy ki fogom dobni a rókabőrt, annyit zötykölődött bennem a fentebb említett nedű. Végülis kevesebb mint 20 perces késéssel meg is érkeztem - az eredetileg számolt érkezéshez képest. A gyakorlat viszont az volt, hogy Jószef - direkt sz-el! - majd' egy órát várt rám, hisz annyival korábban érkezett meg a hajója. Igazából annyi ilyen Jocóval kapcsolatos történetet írtam már le, hogy ezt már nem fogom. Kb pont ugyanolyan mint az összes többi. Használjátok a fantáziátok egy kicsit. Annyit azért leírok, hogy nemsokkal a busz indulása előtt elkezdett szakadni az eső, szóval mire hazaértem csurom vizes lettem. Nagyjából ennyi volt az összes különbség a többi történethez képest. De így is rohadt jól éreztem magam. Tudjátok, ezek azok a feelingek, amik csak Pécsen vannak - Pesten nincsenek. Ebben soha a büdös életben nem lesz jobb egyetlen város sem. Nálam legalábbis biztos.
Vajon Gábor megnyeri e az 5-ös lottót? Vajon kiderül, Gábor mégis tud e repülni? Vajon savállóvá tesz e a túlzott 7up fogyasztás? Megtudhatják a következő bejegyzésből, vagy tőlem, ha találkoztok velem. Kellemes ünnepeket mindenkinek addig is! Peace!
N. M. Darky
Amióta felköltöztem Pestre el is felejtettem, hogy milyen felemelő érzés úgy felébredni kora reggel, hogy ahogy próbálsz a guggoló majom pozícióból átmenni kérdőjelbe - mert nagyjából csak így tudok aludni, hiszen egy szőrös állat folyton odaköltözik az ágyamba, aki hál' Istennek nem a bátyám! - akkor váratlanul beléd hasít - szó szerint! - a felismerés, hogy egy kellemesen átfőtt, még szaftos disznó csülökre feküdtél rá. Ez nem egy szokványos Istenfélő jószág patalenyomata, erre nem lehet senki sem képes, csak ez a büdös jószág. A Shiva kuty... cica. Szóval így indult a napom.
24. Dél környékén meglátogattuk öreganyámat, ilyen kötelező karácsony környéki látogatás címén. Elbeszélgettünk egy pár órát vele, aztán hazacipeltünk a Tomival egy halom cuccot, amit anyám hagyott ott még korábban. Többek között egy porszívót is. Igazi nagy öröm ám azt egy gigantikus teszkós kék zöldszatyorban cipelni.
A cipekedés után nekiugrottunk a fa feldíszítésének, amivel egész hamar végeztünk is. Ezt a részét bírom a karácsonynak. A munkamegosztást. Apám felrakja az égőket, húgom a díszeket meg a szalonna cukrokat, én meg amíg ők pakolják tesómmal "szúrjuk" a szaloncukrokat. Mindeközben persze megy a televízió, amire persze senki se figyel, de hát így megy ez ebben a civilizált világban. A tv a család része. Mint mindig, most is valami atom hülyeség - vagy legalábbis nem az alkalomhoz illő - ment a tv-ben. Ezúttal a barna medvék téli táplálkozási szokásai voltak a fókuszban. Bátyámmal azon röhögtünk egy fél órán keresztül, hogy a kommentátor - aki azt leszámítva, hogy úgy vezette a műsort, mintha ez valami, nem is tudom, mintha valami izgalmas box meccs lenne - kissé félreérthetően fogalmazott, és annyit fogtunk csak fel tesómmal, hogy beszélnek valamit a halakról - a vörös lazacokról - meg a medvékről, és hát, amikor az ember félig figyel csak, akkor könnyen összemosódhatnak a mondatok, és így effektíve teljesen mást, az eredeti mondatoktól teljesen eltérő, merőben új dolgot ért ki belőle, mi valami olyasmi értettünk, hogy "a medvéket az ikrájukért halásszák."
Voltak még egyéb ilyen hülyeségek, de azok most így kora hajnalban nem nagyon jutnak eszembe.
A fa feldíszítése után egy kis keveredés támadt, mert mi Tomival hivatalosak voltunk a központ VIP bulijára, ezt persze mondtuk is itthon. A mi eredeti tervünk az volt, hogy feldíszítjük a fát, aztán elmegyünk a központba, és korán megjövünk - 7-8 fele - és akkor tartjuk magát az ünnepséget. Végül apám kívánsága alapján "legyünk rajta túl minél előbb, aztán akkor le van tudva a dolog." Így hát "túl lettünk rajta" hamar, és elmentünk a központba. Volt nagy karácsonyi feast, ami alatt jót beszélgettünk, meg sokat nevettünk. A központ után egy kis kitérővel hazakísértük Janikáékat, mert hazaugrottak az ünnepek miatt. (Jani és a bátyja "Madárka" már nem laknak otthon. Jani az asszonykájánál lakik, míg a testvére egy avatott szerzetes.) Aztán a Tomival mi is hazamentünk.
25. Kissé kaotikusan indult a tegnapi nap, hiszen minden nagyon az utolsó pillanatban derült ki, így hát össze-vissza kellett telefonálgatnom mindenfele. De végülis asszem sikerült mindent beoldani, sőt, még az öreg Tábornokot is meg tudtam látogatni, bár csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtam maradni.
Délelőtt - mivel a délelőtti programom elmaradt - a húgomat tanítottam verekedni, ha már a Pollack-ba jár ugyebár. Szegény pára ettől annyira fellelkesült, hogy azt hitte, mivel tanítottam neki pár dolgot, én már rögtön homokzsák vagyok, és folyton ütlegelni akart. Este mikor hazaértem, még akkor is azt hitte, hogy fából vagyok és továbbra is gyakorolni akart velem. Azért aranyos volt, ilyet szólt: "Gabi, gyere gyakorold velem a verekedést!" "Mondom, jól van, pakolj fel." "De úgy értem, hogy te nem ütsz vissza!" Hehe. Hát nem jött neki össze. Seggbe rúgtam.
No, de, eltértem az eredeti gondolatmenettől. Olyan 2 felé átugrottam a Motoroshoz, műsoroztunk egy jót, aztán megmutatta a Karácsonyi vízipipáját. Nagyon pöpec kis pájpja van. Frankó volt a hozzá lévő dohány, és a szén is. Szóval füstölögtünk egy kellemeset, aztán megjelent egy erőteljesen kopaszodó, csemege borostás egyén is, akit Laci néven szoktak emlegetni.
Kicsivel Laci megérkezése után a Motoros édesanyja utasítására kiment forralt bort készíteni. Mi meg csatlakoztunk Lacival, hogy mi majd segítünk. Hát nézni legalábbis néztük ahogy Tamás csinálja. Végülis nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy ez volt az első, amit a Tábornok csinált. Miután megittam, észrevettem, hogy erőteljesen késésben vagyok a Józseftől. Így hát gyorsan beleugrottam a bakancsomba, és szélsebesen elvágtattam a parasztelosztó fele. Az út kb 70%-át lefutottam. Többre azért nem voltam képes, mert azt hittem, hogy ki fogom dobni a rókabőrt, annyit zötykölődött bennem a fentebb említett nedű. Végülis kevesebb mint 20 perces késéssel meg is érkeztem - az eredetileg számolt érkezéshez képest. A gyakorlat viszont az volt, hogy Jószef - direkt sz-el! - majd' egy órát várt rám, hisz annyival korábban érkezett meg a hajója. Igazából annyi ilyen Jocóval kapcsolatos történetet írtam már le, hogy ezt már nem fogom. Kb pont ugyanolyan mint az összes többi. Használjátok a fantáziátok egy kicsit. Annyit azért leírok, hogy nemsokkal a busz indulása előtt elkezdett szakadni az eső, szóval mire hazaértem csurom vizes lettem. Nagyjából ennyi volt az összes különbség a többi történethez képest. De így is rohadt jól éreztem magam. Tudjátok, ezek azok a feelingek, amik csak Pécsen vannak - Pesten nincsenek. Ebben soha a büdös életben nem lesz jobb egyetlen város sem. Nálam legalábbis biztos.
Vajon Gábor megnyeri e az 5-ös lottót? Vajon kiderül, Gábor mégis tud e repülni? Vajon savállóvá tesz e a túlzott 7up fogyasztás? Megtudhatják a következő bejegyzésből, vagy tőlem, ha találkoztok velem. Kellemes ünnepeket mindenkinek addig is! Peace!
N. M. Darky
2009. december 23., szerda
I'm Back! Well, Temporarly.
Ismét volt már egy ideje, hogy utoljára írtam valamit is. Ez a mostani bejegyzés viszont kissé különleges lesz. Meg retro. Nem nagyon. Csak egy picit. Ez annyit takar, hogy ismét Pécs lakosságát tartom rettegésben, s terrorban megszállásommal. Öröm! Szóval aki ráér, és ütközne velem, az ne habozzon, keressen! (ez itt a reklám helye volt. de hey, ez az én blogom, itt azt reklámozok, ami nekem jólesik!)
Múlt héten pénteken tiszteletét tette nálunk asszonykám, s egészen hétfőig maradt. Még megérkezése napján átugrott pár cimbora, akikkel pókerezgettünk, meg pipázgattunk. Egy amolyan lazulós nap volt, bár szegény Zsófim szerintem nagyon fáradt lehetett már a nap végére, hiszen az előző este nem nagyon tudott aludni.
Szombaton egész nap otthon voltunk Zsófival. Kettesben, mert Vori karácsonyi ajándék-beszerző körúton volt. Nagyon jó volt ez a nap, mert már tényleg rég voltunk így együtt a kis apróságommal. Utoljára azt hiszem, akkor töltöttünk el ennyi időt kettesben, amikor Pécsre jött le hozzám, és az ő egyik ismerősének az ismerőse - hu de hülye szóösszetétel - kecójában voltunk.
Vasárnap mi dobtuk be magunkat Zsófival ajándék vásárlás terén, bár én kicsit nehéz helyzetben voltam, lévén, hogy nem voltam épp eleresztve "lével." Első körben Vori ajándékát akartuk elintézni, mert az tűnt problémásabbnak. A terv az volt, hogy szerválunk neki valami batman-es cuccot, mert mostanában nagyon rápörgött, - egy ideig az oldschool filmsorozat intro zenéje volt a csengőhangja - ám a valóságban nem olyan könnyű ám batman-es holmikat szerezni. Órákon át kerestük a neten, de végül egy fórumon keresztül találtam egy jó kapaszkodót, ahova el is száguldottunk iziben. Ez egy "akció figurákkal" és egyéb film/sorozat/rajzfilm/anime/játék holmikkal foglalkozó üzlet volt, ahol a Twilight-os párnahuzattól elkezdve, a Darth Vader-es alvós plüssig minden volt.
Az ötletem végülis jónak bizonyult, mert sikerült egy olyan istenverte figurát szerválnunk. Plusz asszonykámat is sikerült meglepnem egy kis apró ajándékkal.
Amíg keresgéltünk, Zsófi szabályosan rendet bontott, és mindenféle cuccokat magára aggatott, és úgy tűnt piszok mód élvezi, hiszen végig fülig ért a szája. Komolyan mondom, néha olyan mint egy rossz kisgyerek - de valamiért piszok mód jól áll neki ez az aranyosság! Engedelmeddel közölnék is két képet, amin megörökítettem Zsófi "tombolását."
Hát nem aranyos? Aki mást mond, az hazudik. (A sál, ami a nyakában van, azt tőlem kapta. :3)
A fizetéskor bevetettem titkos - na jó, annyira azért nem titkos. a pajeszem nem hagy sokat a képzeletnet - zsidó erőimet, és jól lealkudtam az árat. Majd' az áru feléért vittük el a cuccot. Jew Power!! \o/
Miután letudtuk a Vori ajándékát, elmentünk a Deák - vagy Vörösmarty? - térre, a karácsonyi vásárra, hogy a Zsófi a szüleinek is vegyen valamit. Az édesapjának végül sikerült ajándékot találni. Egy díszüveges bort kap, de meg ne mondjátok neki!
Este Zsófi találkozott egy barátnőjével, akivel elmentek egy koncertre, mi meg Vorival amíg az asszony szórakozni volt, újraraktuk a gépet, s közben boroztunk. Vindóz hét került rá. A gépet mintha teljesen kicserélték volna ettől. Csak úgy szakít mint a villám. Nagyon meg vagyok vele most elégedve! Mire a gépet felraktuk, a borunk is elfogyott, és kicsit be is rúgtam. Aztán elmentünk cigizni a Duna-partra, mit nekünk hó és fagy, minket fűt a hazaszeretet! Miután azt hittem elhagytam a lábujjaimat, visszamentünk, hogy felengedjünk. Olyan 20 perc olvadás után kimentünk asszonykám elé, hiszen ne mászkáljon késő este Bukarest utcáin egyedül. Hazaérkezés után Vori még elvégezte a gépen az utolsó simításokat, aztán eltettük magunkat hétfőre.
Hétfőn korán reggel keltünk a babyvel, mert sajnos mennie kellett haza. Szegénykém, mivel a koliból jött fel hozzám, a szünetre, ezért nagyon sok cucca volt, ami addig a pontig nem para, amíg Pesten van, mert addig viszem én a dolgokat, de... de sajnos mivel lejárt a bérletem, ezért csak a metrómegállóig tudtam csak kísérni, mivel már nem volt/van pénzem jegyre se. Visszafelé menet felfedeztem, hogy az mp3 lejátszóm kijelzője betört. Marhára örültem neki. De főleg az ami idegesít, hogy nem is vágom hogyan/mikor/miért történt. Egyszerűen lövésem sincs. Viszont arra jöttem rá, hogy amikor a Zsófi elutazik tőlem, akkor mindig rossz dolgok történnek velem valamiért. No, nem mintha a Zsófi elmenetele jó dolog lenne, de azon felül. Furcsa...
Délután átugrott a Miki, aztán felkerekedtünk, és vettünk egy kis kaját, meg fel akartunk adni egy csekket a Postán, ami sajnos nem jött össze, mert az a köcsög alkalmazott minden szó nélkül bebaszta nemsokkal előttünk az ablakát. És miután már így is vártunk a Postán vagy 20 percet, ezért nem volt már kedvünk átállni egy 5x hosszabb sorba, ahol kb legalább még egy jó órát állnunk kellett volna. Valamiért kihagytuk.
Hazaérkezés után én főztem egy egész ehető chilis babot - ez a kaja lassan már a védjegyem lesz! - amit legyűrvén pókereztünk egy kicsit. Pókerezés után benéztük a Félelem és Reszketést, ami alatt Vori is és Miki is bealudt, de én, mint diehard fan végignéztem rendíthetetlenül. Már csak azért is, mert nemrég olvastam ki a könyvet, és kíváncsi voltam a filmbeli ferdítésekre.
Tegnap - azaz Kedden - elintéztük Vorival a hétfői csekket - csak egy másik Postában ezúttal. Végül a nap hátralévő részét lazulással töltöttük. A Pécsre tartó hajóm háromnegyed 6-kor rajtolt el a keletiből, és a fél 8 helyett 9 órára érkezett meg. Marhára örültem neki. De az még hagyján, hogy nem volt hely a másodosztályon, elsőn osztályon kellett utaznom, és kb az egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy szlovákul volt kiírva minden, s az ülések szakadtabbak voltak.
No, de miután megéreztem, gondoltam, most jól visszakérem a pénzemet a késés meg egyebek miatt. És nem fogjátok elhinni mennyit adtak. 140 Ft-ot. 140! Hát az összes fejes a Mávnál leszophat egy taliga aprómajmot.
Szeretek Abszurdisztában élni. Olyan varázslatos hely.
Este, amikor itthon kikötöttem volt nagy örömködés, meg beszélgetés. Szóval jó érzés visszatérni.
N. M. Darky
Múlt héten pénteken tiszteletét tette nálunk asszonykám, s egészen hétfőig maradt. Még megérkezése napján átugrott pár cimbora, akikkel pókerezgettünk, meg pipázgattunk. Egy amolyan lazulós nap volt, bár szegény Zsófim szerintem nagyon fáradt lehetett már a nap végére, hiszen az előző este nem nagyon tudott aludni.
Szombaton egész nap otthon voltunk Zsófival. Kettesben, mert Vori karácsonyi ajándék-beszerző körúton volt. Nagyon jó volt ez a nap, mert már tényleg rég voltunk így együtt a kis apróságommal. Utoljára azt hiszem, akkor töltöttünk el ennyi időt kettesben, amikor Pécsre jött le hozzám, és az ő egyik ismerősének az ismerőse - hu de hülye szóösszetétel - kecójában voltunk.
Vasárnap mi dobtuk be magunkat Zsófival ajándék vásárlás terén, bár én kicsit nehéz helyzetben voltam, lévén, hogy nem voltam épp eleresztve "lével." Első körben Vori ajándékát akartuk elintézni, mert az tűnt problémásabbnak. A terv az volt, hogy szerválunk neki valami batman-es cuccot, mert mostanában nagyon rápörgött, - egy ideig az oldschool filmsorozat intro zenéje volt a csengőhangja - ám a valóságban nem olyan könnyű ám batman-es holmikat szerezni. Órákon át kerestük a neten, de végül egy fórumon keresztül találtam egy jó kapaszkodót, ahova el is száguldottunk iziben. Ez egy "akció figurákkal" és egyéb film/sorozat/rajzfilm/anime/játék holmikkal foglalkozó üzlet volt, ahol a Twilight-os párnahuzattól elkezdve, a Darth Vader-es alvós plüssig minden volt.
Az ötletem végülis jónak bizonyult, mert sikerült egy olyan istenverte figurát szerválnunk. Plusz asszonykámat is sikerült meglepnem egy kis apró ajándékkal.
Amíg keresgéltünk, Zsófi szabályosan rendet bontott, és mindenféle cuccokat magára aggatott, és úgy tűnt piszok mód élvezi, hiszen végig fülig ért a szája. Komolyan mondom, néha olyan mint egy rossz kisgyerek - de valamiért piszok mód jól áll neki ez az aranyosság! Engedelmeddel közölnék is két képet, amin megörökítettem Zsófi "tombolását."
Hát nem aranyos? Aki mást mond, az hazudik. (A sál, ami a nyakában van, azt tőlem kapta. :3)
A fizetéskor bevetettem titkos - na jó, annyira azért nem titkos. a pajeszem nem hagy sokat a képzeletnet - zsidó erőimet, és jól lealkudtam az árat. Majd' az áru feléért vittük el a cuccot. Jew Power!! \o/
Miután letudtuk a Vori ajándékát, elmentünk a Deák - vagy Vörösmarty? - térre, a karácsonyi vásárra, hogy a Zsófi a szüleinek is vegyen valamit. Az édesapjának végül sikerült ajándékot találni. Egy díszüveges bort kap, de meg ne mondjátok neki!
Este Zsófi találkozott egy barátnőjével, akivel elmentek egy koncertre, mi meg Vorival amíg az asszony szórakozni volt, újraraktuk a gépet, s közben boroztunk. Vindóz hét került rá. A gépet mintha teljesen kicserélték volna ettől. Csak úgy szakít mint a villám. Nagyon meg vagyok vele most elégedve! Mire a gépet felraktuk, a borunk is elfogyott, és kicsit be is rúgtam. Aztán elmentünk cigizni a Duna-partra, mit nekünk hó és fagy, minket fűt a hazaszeretet! Miután azt hittem elhagytam a lábujjaimat, visszamentünk, hogy felengedjünk. Olyan 20 perc olvadás után kimentünk asszonykám elé, hiszen ne mászkáljon késő este Bukarest utcáin egyedül. Hazaérkezés után Vori még elvégezte a gépen az utolsó simításokat, aztán eltettük magunkat hétfőre.
Hétfőn korán reggel keltünk a babyvel, mert sajnos mennie kellett haza. Szegénykém, mivel a koliból jött fel hozzám, a szünetre, ezért nagyon sok cucca volt, ami addig a pontig nem para, amíg Pesten van, mert addig viszem én a dolgokat, de... de sajnos mivel lejárt a bérletem, ezért csak a metrómegállóig tudtam csak kísérni, mivel már nem volt/van pénzem jegyre se. Visszafelé menet felfedeztem, hogy az mp3 lejátszóm kijelzője betört. Marhára örültem neki. De főleg az ami idegesít, hogy nem is vágom hogyan/mikor/miért történt. Egyszerűen lövésem sincs. Viszont arra jöttem rá, hogy amikor a Zsófi elutazik tőlem, akkor mindig rossz dolgok történnek velem valamiért. No, nem mintha a Zsófi elmenetele jó dolog lenne, de azon felül. Furcsa...
Délután átugrott a Miki, aztán felkerekedtünk, és vettünk egy kis kaját, meg fel akartunk adni egy csekket a Postán, ami sajnos nem jött össze, mert az a köcsög alkalmazott minden szó nélkül bebaszta nemsokkal előttünk az ablakát. És miután már így is vártunk a Postán vagy 20 percet, ezért nem volt már kedvünk átállni egy 5x hosszabb sorba, ahol kb legalább még egy jó órát állnunk kellett volna. Valamiért kihagytuk.
Hazaérkezés után én főztem egy egész ehető chilis babot - ez a kaja lassan már a védjegyem lesz! - amit legyűrvén pókereztünk egy kicsit. Pókerezés után benéztük a Félelem és Reszketést, ami alatt Vori is és Miki is bealudt, de én, mint diehard fan végignéztem rendíthetetlenül. Már csak azért is, mert nemrég olvastam ki a könyvet, és kíváncsi voltam a filmbeli ferdítésekre.
Tegnap - azaz Kedden - elintéztük Vorival a hétfői csekket - csak egy másik Postában ezúttal. Végül a nap hátralévő részét lazulással töltöttük. A Pécsre tartó hajóm háromnegyed 6-kor rajtolt el a keletiből, és a fél 8 helyett 9 órára érkezett meg. Marhára örültem neki. De az még hagyján, hogy nem volt hely a másodosztályon, elsőn osztályon kellett utaznom, és kb az egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy szlovákul volt kiírva minden, s az ülések szakadtabbak voltak.
No, de miután megéreztem, gondoltam, most jól visszakérem a pénzemet a késés meg egyebek miatt. És nem fogjátok elhinni mennyit adtak. 140 Ft-ot. 140! Hát az összes fejes a Mávnál leszophat egy taliga aprómajmot.
Szeretek Abszurdisztában élni. Olyan varázslatos hely.
Este, amikor itthon kikötöttem volt nagy örömködés, meg beszélgetés. Szóval jó érzés visszatérni.
N. M. Darky
2009. december 17., csütörtök
Living Dead Superstar
Nos, khm... Az előző postom mégsem aratott akkora sikert, mint terveztem - bár tulajdonképp nézőpont kérdése. Eredetileg csak egy poén volt, de - úgy látszik - annyira élethűen írtam le, hogy jópáran azt hitték eleinte, hogy valóban baj van. Persze később aztán rájöttek, hogy fake a dolog, de... szóval elnézést kérek mindenkitől az esetleges szívrohamok miatt, azok nem voltak betervezve. De mindenesetre azért jólesett, hogy ennyien aggódnak értem. Szóval többet ilyet - vagy akár hasonló írást - nem fogtok itt látni, mert ez így nem volt vicces annyira. Meg már csak azért sem, mert az asszony asszondta, hogy ez az írásom miatt meg fog verni.
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,
A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!
N. M. Darky
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,
A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!
N. M. Darky
2009. december 11., péntek
Broken Heart?
A tegnapi nap megmondom őszintén, nagyon megviselt. Igazából nem is nagyon tudom hova tenni... Egyszerűen nem bírtam/bírom feldolgozni, hogy ez hogy is történhetett. Meg főleg, hogy miért is? Nem értem...
S most itt állok, összetört szívvel, s próbálom megemészteni a történteket. Gondolataim zavarosak, szívem tele szomorúsággal, s bánattal. Nem tudom, valaha fel fogom ezt tudni dolgozni....
Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztam, meglepem a Zsófit, és titokban leutazok Veszprémbe, és jól meglepem. Mivel kicsit korábban érkeztem meg, gondoltam körbenézek, fotózgatok is esetleg - ha már elcsórtam Vori fényképezőjét. Megnéztem a szerelmesek parkját, körbenéztem a Karácsonyi vásárban, majd elindultam a várhoz. Már majdnem odaértem a várfalhoz, amikor is egy borzasztóan ismerős alakot vettem észre. Először nem akartam, nem bírtam elhinni, amit látok. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, valósnak tűnt de mégis oly csalókának, hamisnak tűnt e látvány mely elém tárult. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan lefotóztam - hátha majd az elűzi e illúziót. De nem tette... a képen is pontosan az látszódott, ami a valóságban is elém tárult. Szinte teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogy ez hogy lehetséges, dehát a kép nem hazudik... íme:
Elhiszitek ezt? Most komolyan. Gondoltátok volna, hogy a Zsófi és... Chewbacca?? Képzeljétek magatokat a helyembe. Leutazol titokban 112 km-t a szerelmedhez, csak azért hogy meglepd, és örömet okozz neki, és az a látvány kell, hogy fogadjon, hogy az asszony épp... Ráadásul pont Chewbaccával?? Feldolgozhatatlan...
Miután felocsúdtam, hogy amit látok az a könyörtelen valóság, dühömben odaordítottam, hogy "Húzzál vissza az Endorra, te büdös vuki!" Erre láthatóan nagyon dühös lett, s rögtön, ordítozva azon a jellegzetes hangján rohanni kezdett felém, miközben vadul lövöldözött az ég felé lézerágyújával. Persze, én is rögtön futásnak eredtem, de mivel pont diktafon üzemmódban volt az mp3 lejátszóm, ezért sikerült az ordítozásának egy részét is megörökítenem. Tessék a felvétel:
Sajnos ilyen keveset tudtam csak megörökíteni belőle, mert már nem volt több helyem.
Futás közben - mivel én ilyen médiageci vagyok - még sikerült egy utolsó, bár kissé rossz minőségű felvételt készítenem róla.
Még így is, hogy ennyire rossz minőségű a kép, tisztán kivehető az arcára kiült végtelen düh, és vérszomj.
A kép elkészülte után gyorsan elraktam a gépet, és veszett tempót diktálva rohantam az életemért, a nyomomban ezzel az illegális bevándorlóval. Hosszasan menekültem előle, végül egy zsákutcába - a hegyorom végén található keresztig - kergetett. Egészen a peremig hátráltam, s már azt hittem, itt a vég. Chewbacca egyre közelebb és közelebb jött hozzám, közben diadalittasan bömbölt valamit, furcsa, s torz nyelvén. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, amikoris megjelent az égen a Millennium Falcon. Szemem teljesen kikeredett, s egy pillanatra el is feledkeztem a karnyújtásnyira lévő haláltól. A Millennium Falcon ablaka lassan letekeredett, és Han Solo ordított ki rajta.
- Chewbiiiiiiii!!!
...De itt hagyom abba, mert ez már kezd rohadtul agyszívó lenni. Annak, akinek esetleg nem esett le - van olyan? :D - ez egy csak egy poén volt.
Bár igaz ami igaz, a chewbaccás részig szóról szóra igaz, azt kivéve, hogy nem titokban mentem le, és nem egyedül flangáltam a városban, hanem az én kis Áfonyámmal. No, meg azért kihagytam dolgokat is, csak hogy ne legyenek logikai bukfencek a történetben. Olyan események maradtak ki, mint például, hogy be lettem mutatva az egyik szobatársának - aki az Adri nevet viseli egyébként. Aztán a bemutatkozás után elmentünk ebédelni. Pontosabban a Zsófi evett, mi meg néztük az Adrival. Az ebéd közben adtam nekik tippeket, hogy hogyan lehet megszívatni a kollégistatársaikat. No, nem mintha alapjáraton félteni kéne őket ilyen téren, de azért az ötletek sosem árthatnak... *ez itt a kacsintás helye*
Az ebéd után nagyon furfangosan megpróbáltak engem bejuttatni a lánykoleszba, ahova értelemszerűen egy hímnemű egyén se juthat be. A terv - amelyet így név nélkül az Adri eszelt ki - az volt, hogy lehoz utazóbőröndöt, és hogy azt kéne nekem segíteni felcipelni, mert hogy nehéz. Nos, ha az Adri nem a porta előtt haladt volna el a bőröndöt vígan lóbálva, - ergó, egyértelműen látszódott, hogy üres, vagy nagyon könnyű - akkor talán még sikerült is volna, de sajnos így elég hamar bebuktunk. Én próbáltam menteni a menthetőt, de a portás bá' szigorú volt, szóval vissza kellett somfordálnom. De mindenesetre vicces volt maga a szituáció.
Aztán aztán... Kóstoltunk ízesített mézeket a karácsonyi vásárban. Ettünk bodzásat, citromosat, mentásat, levendulásat, fahéjasat, cappuccinósat, csokisat, meggyeset, és áfonyásat. Hát egytől egyik nagyon durvák voltak. Megmondom őszintén, én egészen eddig a pontig, nem is gondoltam volna, hogy ilyen mézek léteznek. Úgy értem, a méz magában is zseniálisan finom, szóval eszembe se jutott volna, hogy ízesítsem. Lehet ez másnak nem újdonság, nekem az volt. De még milyen finom újdonság!
Nagyon jó volt a tegnapi napom, igazi felüdülés volt számomra. A depresszióm is drasztikusan csökkent. Most már olyan "elviselhető" szinten van, amiről szerintem továbbra is az időjárás tehet, hiszen nagyon rühellem. Köszönöm, kicsiny Zsófim a tegnapot!
N. M. Darky
S most itt állok, összetört szívvel, s próbálom megemészteni a történteket. Gondolataim zavarosak, szívem tele szomorúsággal, s bánattal. Nem tudom, valaha fel fogom ezt tudni dolgozni....
Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztam, meglepem a Zsófit, és titokban leutazok Veszprémbe, és jól meglepem. Mivel kicsit korábban érkeztem meg, gondoltam körbenézek, fotózgatok is esetleg - ha már elcsórtam Vori fényképezőjét. Megnéztem a szerelmesek parkját, körbenéztem a Karácsonyi vásárban, majd elindultam a várhoz. Már majdnem odaértem a várfalhoz, amikor is egy borzasztóan ismerős alakot vettem észre. Először nem akartam, nem bírtam elhinni, amit látok. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, valósnak tűnt de mégis oly csalókának, hamisnak tűnt e látvány mely elém tárult. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan lefotóztam - hátha majd az elűzi e illúziót. De nem tette... a képen is pontosan az látszódott, ami a valóságban is elém tárult. Szinte teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogy ez hogy lehetséges, dehát a kép nem hazudik... íme:
Elhiszitek ezt? Most komolyan. Gondoltátok volna, hogy a Zsófi és... Chewbacca?? Képzeljétek magatokat a helyembe. Leutazol titokban 112 km-t a szerelmedhez, csak azért hogy meglepd, és örömet okozz neki, és az a látvány kell, hogy fogadjon, hogy az asszony épp... Ráadásul pont Chewbaccával?? Feldolgozhatatlan...
Miután felocsúdtam, hogy amit látok az a könyörtelen valóság, dühömben odaordítottam, hogy "Húzzál vissza az Endorra, te büdös vuki!" Erre láthatóan nagyon dühös lett, s rögtön, ordítozva azon a jellegzetes hangján rohanni kezdett felém, miközben vadul lövöldözött az ég felé lézerágyújával. Persze, én is rögtön futásnak eredtem, de mivel pont diktafon üzemmódban volt az mp3 lejátszóm, ezért sikerült az ordítozásának egy részét is megörökítenem. Tessék a felvétel:
Sajnos ilyen keveset tudtam csak megörökíteni belőle, mert már nem volt több helyem.
Futás közben - mivel én ilyen médiageci vagyok - még sikerült egy utolsó, bár kissé rossz minőségű felvételt készítenem róla.
Még így is, hogy ennyire rossz minőségű a kép, tisztán kivehető az arcára kiült végtelen düh, és vérszomj.
A kép elkészülte után gyorsan elraktam a gépet, és veszett tempót diktálva rohantam az életemért, a nyomomban ezzel az illegális bevándorlóval. Hosszasan menekültem előle, végül egy zsákutcába - a hegyorom végén található keresztig - kergetett. Egészen a peremig hátráltam, s már azt hittem, itt a vég. Chewbacca egyre közelebb és közelebb jött hozzám, közben diadalittasan bömbölt valamit, furcsa, s torz nyelvén. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, amikoris megjelent az égen a Millennium Falcon. Szemem teljesen kikeredett, s egy pillanatra el is feledkeztem a karnyújtásnyira lévő haláltól. A Millennium Falcon ablaka lassan letekeredett, és Han Solo ordított ki rajta.
- Chewbiiiiiiii!!!
...De itt hagyom abba, mert ez már kezd rohadtul agyszívó lenni. Annak, akinek esetleg nem esett le - van olyan? :D - ez egy csak egy poén volt.
Bár igaz ami igaz, a chewbaccás részig szóról szóra igaz, azt kivéve, hogy nem titokban mentem le, és nem egyedül flangáltam a városban, hanem az én kis Áfonyámmal. No, meg azért kihagytam dolgokat is, csak hogy ne legyenek logikai bukfencek a történetben. Olyan események maradtak ki, mint például, hogy be lettem mutatva az egyik szobatársának - aki az Adri nevet viseli egyébként. Aztán a bemutatkozás után elmentünk ebédelni. Pontosabban a Zsófi evett, mi meg néztük az Adrival. Az ebéd közben adtam nekik tippeket, hogy hogyan lehet megszívatni a kollégistatársaikat. No, nem mintha alapjáraton félteni kéne őket ilyen téren, de azért az ötletek sosem árthatnak... *ez itt a kacsintás helye*
Az ebéd után nagyon furfangosan megpróbáltak engem bejuttatni a lánykoleszba, ahova értelemszerűen egy hímnemű egyén se juthat be. A terv - amelyet így név nélkül az Adri eszelt ki - az volt, hogy lehoz utazóbőröndöt, és hogy azt kéne nekem segíteni felcipelni, mert hogy nehéz. Nos, ha az Adri nem a porta előtt haladt volna el a bőröndöt vígan lóbálva, - ergó, egyértelműen látszódott, hogy üres, vagy nagyon könnyű - akkor talán még sikerült is volna, de sajnos így elég hamar bebuktunk. Én próbáltam menteni a menthetőt, de a portás bá' szigorú volt, szóval vissza kellett somfordálnom. De mindenesetre vicces volt maga a szituáció.
Aztán aztán... Kóstoltunk ízesített mézeket a karácsonyi vásárban. Ettünk bodzásat, citromosat, mentásat, levendulásat, fahéjasat, cappuccinósat, csokisat, meggyeset, és áfonyásat. Hát egytől egyik nagyon durvák voltak. Megmondom őszintén, én egészen eddig a pontig, nem is gondoltam volna, hogy ilyen mézek léteznek. Úgy értem, a méz magában is zseniálisan finom, szóval eszembe se jutott volna, hogy ízesítsem. Lehet ez másnak nem újdonság, nekem az volt. De még milyen finom újdonság!
Nagyon jó volt a tegnapi napom, igazi felüdülés volt számomra. A depresszióm is drasztikusan csökkent. Most már olyan "elviselhető" szinten van, amiről szerintem továbbra is az időjárás tehet, hiszen nagyon rühellem. Köszönöm, kicsiny Zsófim a tegnapot!
N. M. Darky
2009. december 1., kedd
Fun in the Rain
Ez a mai nap se az én napom volt...
A történet úgy kezdődik, hogy tegnap lejárt a segélyem, de a hölgy aki az ügyemet kezelte, azt mondta, hogy ha elmegyek az önkormányzathoz, akkor ott kérvényezhetem, hogy támogassanak - ösztönözzenek - a munkakeresésben.
Hohó, csillant fel a fény biboldó szememben. El is határoztam rögvest, hogy nekem egy kis ösztönzésre van szükségem ahhoz, hogy melót keressek, így hát szőttem egy olyan ördögien egyszerű tervet, amit akár egy idióta is kitalálhatott volna: másnap - azaz ma - elmegyek az önkormányzathoz!
Így is történt, bár az első akadály leküzdése se ment problémamentesen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, elaludtunk de rohadtul. 11 körül keltünk fel, ami alapvetően nem is lenne annyira vészes, de Vorinak délután sulija van, szóval szűkös az időkorlátunk. Gyorsan elkészültünk, aztán elnyargaltunk a célállomásunk felé. Ám a kapun kiérve szembesülnünk kellett a könyörtelen valósággal: szar az idő. Szemerkélő eső, mindenhol víz, - és ezek következményében az utcákon már majd' folyékony állagú, állati(?) eredetű fekália csordogált mindenfele - s ehhez még természetesen hozzáadódik az amúgy sem lelkes kedélyállapotom is, tehát igen. Nagyszerű start volt.
De mindezen tényezők ellenére is, sikerült eljutnunk a Polgármesteri Hivatal Szocális Osztály részlegére, ahol előzetes félelmeim nem igazolódtak be. Ugyanis csak egy... khm... őszinte, s szorgalmas mexikói dolgozóval találkoztam - aki nem a Vori volt. Tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolkozzon el ezen a szituáción: Ti is azt vártátok volna hogy ez a részleg tulajdonképpen egy átjáró Afrika szívébe? Naaa... legyünk már őszinték. Nem? Hát, lehet, hogy csak én vagyok ennyire sztereotip? Ki tudja. No, szóval!
Szerény másfél órás várakozás után végre eljött az én időm is, ahol kb két mondat után hazaküldtek egy formanyomtatvánnyal, hogy töltsem ki, és hozzak el még pár papírt... Hmm. Rendben. Hazajöttünk, megreggel... akarom mondani ebédeltünk, aztán Vori el is hajózott suliba, ahonnan már így is késésben volt.
Mivel még ma el akartam intézni ezt a marhaságot, ezért gyorsban átrágtam magam a nyomtatványon, kitöltöttem amit ki kellett, összeszedtem a még hibádzó papírokat, s elindultam, hogy pontot tegyek az ügy végére. Ezúttal csak 3/4 órát kellett várnom a soromra, de oda se neki, Gabika nagyon kreatív volt, mert ezen alkalommal hozott magával könyvet is! Szinte csak úgy repült az idő, miközben az író fondorlatos szavain csüngtem a dallamosan síró, s ordító kisdedek hangjára, melyhez igazán relaxáló hatást keltve, további 20 ember összemosódó katoikus beszéde keveredett...
...de végülis minimális agyi károsodással túléltem a dolgot. A hölgy aki az ügyemet kezelte igazán kedves, készséges, és dagadt volt, így nagyon hamar, s könnyedén túljutottam az egészen. Közvetlenül eme kérvény elintézte után átugrottam az Okmányirodába is, ami egyébként a Szociális Osztály közvetlen szomszédságában található. Hétfőre kértem időpontot a személyigazolványom érvényességének meghosszabbításának céljából. Azért kértem hétfőre, mert addigra talán megérkezik az anyakönyvi kivonatom másolata. Talán. Azért vicces ez a szitu. Édesanyám csütörtökön már feladta elsőbbségivel Postán, de még mindig nem érkezett meg. Éljen a villámgyors Posta! \o/
Az időpont kérés után még fel kellett adnom egy csekket, szóval innen utam a Nyugati mellett található Posta felé vezetett. Útközben, a villamoson fennakadt a fülhallgatóm zsinórja egy öreglány kabátjának gombján. Senki se kérdezze, hogy azt hogy sikerült bealakítanom/unk, de gyakorlatilag majdnem masnit kötöttem a gombra a kábellel, mindezt úgy, hogy csak felszálltam a villamosra. Ezt überelje valaki!
A Postán sikerült - ismét - a legjobb sorba állnom. Valahogy nekem mindig sikerül kifognom a lehető legjobb sorokat mindenhol. Pl vásárlásnál. Ziher, hogy aki előttem van, az kuponnal, utalvánnyal ÉS kártyával fizeti ki a dolgait. Egyszerűen mindig ez van. Igazából már beletörődtem, és le sem írtam volna ezt a részt, de sajnos...
...Szóval ott állok már egy jó 20 perce, amikor is észreveszem, hogy az előttem álló sertés kissé pironkodva, de sunyin körbenézelődik, s mintha valamiféle reakciót keresne. Először nem értettem, mit keres ennyire lelkesen. Aztán megértettem. Épp akkor érkezett hozzám a coca értetlen tekintete, amire egy iszonyatosan gyötrelmes, arcom minden izmát igénybe vevő, görcs-szerű fintorral reagáltam. Ettől nagyon megijedhetett, hiszen nagyon hirtelen elkapta a tekintetét - nekem meg összerándúlt a gyomrom. Az a hízó a fullosan tömött, heringpartys Postán, hát én nem is tudom, hogy fejezzem ki magam... Tojássalátát szart. Ez nem lehetett egy szimpla "gázszivárgás," ez annál sokkal durvább, és áthatóbb volt. Azzal próbáltam magam lefoglalni, hogy más emberek arcain röhögök, hiszen, amikor ez a biológiai fegyver hozzájuk is elért, ők is hasonló arc-rándulással válaszoltak. Szóval végülis színes ásítás nélkül megúsztam a dolgot - de tulajdonképp nem sokon múlott.
Mire hazaértem beázott a cipőm, úgyhogy volt nagy öröm. És még mindig nincs vége a napnak... Arrghh...
ui: Freak! Épp a napokban gondolkoztam a pizza evésen! :O De nincs rá keret sajnos... :(
Úgyhogy addig be kell érnem ezekkel az első osztályú, indiai ételcsodákkal.... ;(
N. M. Darky
2009. november 26., csütörtök
Paradox
Hmm... Kissé nagy lett itt a csend, szóval azt hiszem, ideje, hogy kicsit "zajongjak."
Azért nem írtam mostanában, mert kissé magába szippantott ez a fránya időszakos depresszió, illetve hatalmába kerített az antiszociális magatartásforma. Ilyenkor szívem szerint elmenekülnék egy őserdőbe vagy barlangba - tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hova, csak messze, nagyon messze legyek minden embertől. No, ez nem azt jelenti, hogy bárkivel bármi bajom lenne vagy valami, sőt! Inkább nagyon is úgy érzem, hogy mindenkit hanyagolok - de egyszerűen valami mintha blokkolná bennem azt a fajta vágyat, hogy bárkit is keressek. Ami azért furcsa mert hiányoznak a barátaim/cimboráim. Szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy egy paradoxonnal állunk szemben.
Véleményem szerint valamennyire igazuk lehet azoknak az embereknek, akik a medvékhez szoktak hasonlítani, hiszen szívem szerint egész nap aludnék - és még sokszor brummogok is. Nos, nem tudom mi áll pontosan a dolgok hátterében, de mindenesetre elnézést kérek mindenkitől, amiért hanyagoltam őket.
Annak ellenére, hogy "remetéhez hasonlatos" életmódot folytatok, történtek errefelé érdekes és mókás dolgok. Múlt pénteken az eredeti tervek szerint Yuberrel találkoztam volna, hogy jól összeverjük egymást - persze virtuálisan. Nos, találkozni találkoztunk is, csak közben Voriék leszerveztek egy bulit, úgyhogy a virtuális hirig helyett inkább csoportosat ittunk. Pesten is megünnepeltük a 20. születésnapomat. Másodjára. Nálunk volt az összeröffenés, amelyen Barna, Vori, Zsigi és egy limitált ideig Miki is részt vett. Felavattuk az új vizipipa kerámiát is, ami Zsigitől kaptunk. A buli olyan fél 5-től hajnali 1-ig tartott kb és elég véresre sikerült. Elég tetemes mennyiségű folyékony agysejtmérget termeltünk be a banzáj során, dehát 7 óra fogyasztás alatt azért ez nem annyira meglepő. Két emberben elég mély nyomott - hehe, az irónia! - hagyott a party, hiszen mint már említettem folyt vér rendesen. Valamikor már eléggé este Vorinak eszébe jutott, hogy menjünk le sétálni a Duna-partra, mert hogy mennyire feeling lenne, és még fotózgatni is lehetne. Mindenki természetesen rábólintott, így hát felkerekedtünk, és elindultunk. A part kikötő részére mentünk, ami azon kívül, hogy hajók kötnek ott ki, úgy néz ki, hogy van egy sík betonplacc, és ahogy azon mész a víz felé, egyszer csak elkezd elég éles szögben lejteni, ami egészen a sziklatöltésig tart. A kettő között - mármint a töltés és a lejtő között - van egy kis szakasz ahol pont el lehet férni. Nos, a cél az a kis szakasz volt, ám azt két módon is meg lehet közelíteni. Az egyik, - ahogy egyébként én tettem pl. - lesétálsz a lépcsőn, míg a másik az, hogy lemész a lejtőn. A bátrabbak - Vori, Yuber, Barna - ott mentek le, ahol menetközben jól el is csúsztak. Persze rögtön fel is pattantak, szóval nem is foglalkoztunk különösebben vele. A töltés vízbe dobálása jobban lekötött bennünket. Amit Vori meg is örökített a gépével, bár én nem vettem észre. Úgy pár kép után odasereglettünk Vori köré, hogy megnézzük milyenek lettek a képek. Az egyik képen iszonyatosan elkezdtem röhögni, mert rohadt viccesnek tűnt számomra, hogy Yuber időközben vörösre festette a körmét. Pár perc röhögés után leesett, hogy befestette a körmét??! Na nézzük csak meg közelebbről azt a kezet! Amikor már fényben kezdtük el tanulmányozni a kezét jöttünk csak rá, hogy amikor jött le a lejtőn, esés közben beletenyerelt egy üvegszilánkba, ami elég durván elvágta a kezét. Na, akkor hatalmas pánik, hogy jaj, jaj, jaj, mi tévők legyünk? Meg fog halni? De nem halt meg, hanem gyorsan bekötötte az ujját, dehát addigra csurom véres lett a keze, meg a kabátját is beszínezte néhol. Miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, rádöbbentünk, hogy Barna is hasonlóképp járt, csak az ő keze nem volt annyira megsebesülve. Mikor aztán tényleg lehiggadtak a kedélyek, eszembe jutott a kép, meg a hozzá fűzött kommentem, és ismét valami iszonyatosan elkezdtünk röhögni. Készítettünk még pár képet, aztán hazamentünk, és elláttuk a sebeket, meg megetettük a sérülteket, majd folytattuk tovább az önpusztítást.
És most engedelmetekkel postolnám azt az ominózus képet is - de ha zavar letörlöm!
Viszont ezzel egyenlőre búcsúznék is, most ennyi tellett, de majd még idővel jelentkezem ismételten!
N. M. Darky
Azért nem írtam mostanában, mert kissé magába szippantott ez a fránya időszakos depresszió, illetve hatalmába kerített az antiszociális magatartásforma. Ilyenkor szívem szerint elmenekülnék egy őserdőbe vagy barlangba - tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hova, csak messze, nagyon messze legyek minden embertől. No, ez nem azt jelenti, hogy bárkivel bármi bajom lenne vagy valami, sőt! Inkább nagyon is úgy érzem, hogy mindenkit hanyagolok - de egyszerűen valami mintha blokkolná bennem azt a fajta vágyat, hogy bárkit is keressek. Ami azért furcsa mert hiányoznak a barátaim/cimboráim. Szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy egy paradoxonnal állunk szemben.
Véleményem szerint valamennyire igazuk lehet azoknak az embereknek, akik a medvékhez szoktak hasonlítani, hiszen szívem szerint egész nap aludnék - és még sokszor brummogok is. Nos, nem tudom mi áll pontosan a dolgok hátterében, de mindenesetre elnézést kérek mindenkitől, amiért hanyagoltam őket.
"We have encountered technical difficulties, sorry for any inconvenience!"
Annak ellenére, hogy "remetéhez hasonlatos" életmódot folytatok, történtek errefelé érdekes és mókás dolgok. Múlt pénteken az eredeti tervek szerint Yuberrel találkoztam volna, hogy jól összeverjük egymást - persze virtuálisan. Nos, találkozni találkoztunk is, csak közben Voriék leszerveztek egy bulit, úgyhogy a virtuális hirig helyett inkább csoportosat ittunk. Pesten is megünnepeltük a 20. születésnapomat. Másodjára. Nálunk volt az összeröffenés, amelyen Barna, Vori, Zsigi és egy limitált ideig Miki is részt vett. Felavattuk az új vizipipa kerámiát is, ami Zsigitől kaptunk. A buli olyan fél 5-től hajnali 1-ig tartott kb és elég véresre sikerült. Elég tetemes mennyiségű folyékony agysejtmérget termeltünk be a banzáj során, dehát 7 óra fogyasztás alatt azért ez nem annyira meglepő. Két emberben elég mély nyomott - hehe, az irónia! - hagyott a party, hiszen mint már említettem folyt vér rendesen. Valamikor már eléggé este Vorinak eszébe jutott, hogy menjünk le sétálni a Duna-partra, mert hogy mennyire feeling lenne, és még fotózgatni is lehetne. Mindenki természetesen rábólintott, így hát felkerekedtünk, és elindultunk. A part kikötő részére mentünk, ami azon kívül, hogy hajók kötnek ott ki, úgy néz ki, hogy van egy sík betonplacc, és ahogy azon mész a víz felé, egyszer csak elkezd elég éles szögben lejteni, ami egészen a sziklatöltésig tart. A kettő között - mármint a töltés és a lejtő között - van egy kis szakasz ahol pont el lehet férni. Nos, a cél az a kis szakasz volt, ám azt két módon is meg lehet közelíteni. Az egyik, - ahogy egyébként én tettem pl. - lesétálsz a lépcsőn, míg a másik az, hogy lemész a lejtőn. A bátrabbak - Vori, Yuber, Barna - ott mentek le, ahol menetközben jól el is csúsztak. Persze rögtön fel is pattantak, szóval nem is foglalkoztunk különösebben vele. A töltés vízbe dobálása jobban lekötött bennünket. Amit Vori meg is örökített a gépével, bár én nem vettem észre. Úgy pár kép után odasereglettünk Vori köré, hogy megnézzük milyenek lettek a képek. Az egyik képen iszonyatosan elkezdtem röhögni, mert rohadt viccesnek tűnt számomra, hogy Yuber időközben vörösre festette a körmét. Pár perc röhögés után leesett, hogy befestette a körmét??! Na nézzük csak meg közelebbről azt a kezet! Amikor már fényben kezdtük el tanulmányozni a kezét jöttünk csak rá, hogy amikor jött le a lejtőn, esés közben beletenyerelt egy üvegszilánkba, ami elég durván elvágta a kezét. Na, akkor hatalmas pánik, hogy jaj, jaj, jaj, mi tévők legyünk? Meg fog halni? De nem halt meg, hanem gyorsan bekötötte az ujját, dehát addigra csurom véres lett a keze, meg a kabátját is beszínezte néhol. Miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, rádöbbentünk, hogy Barna is hasonlóképp járt, csak az ő keze nem volt annyira megsebesülve. Mikor aztán tényleg lehiggadtak a kedélyek, eszembe jutott a kép, meg a hozzá fűzött kommentem, és ismét valami iszonyatosan elkezdtünk röhögni. Készítettünk még pár képet, aztán hazamentünk, és elláttuk a sebeket, meg megetettük a sérülteket, majd folytattuk tovább az önpusztítást.
És most engedelmetekkel postolnám azt az ominózus képet is - de ha zavar letörlöm!
"Baszki, odanézz! Hogy ki van festve a körme!"
Viszont ezzel egyenlőre búcsúznék is, most ennyi tellett, de majd még idővel jelentkezem ismételten!
N. M. Darky
2009. november 13., péntek
Drugs, Violence and Zombies.
Szeretném azzal kezdeni eme bejegyzésemet, hogy köszönetet nyilvánítok. Köszönöm szépen annak a nagyon sok embernek akinek eszébe jutottam születésem 20. évfordulójának alkalmából! Igazán jólesett, hogy eszetekbe jutottam!
Hogy keddi napom további történéseit datáljam, így azon nap történéseivel kezdenék. Egész délután unatkoztam, és punnyadtam otthon. Már kínomban vizipipázgattam futurama nézés közben. Miután azt is meguntam, elmosogattam, s kitakarítottam a lakást. De mivel még semmi se akart történni ezért, unalmam és tétlenségem odáig fajult, hogy leültem ps-ezni. Végre fél 7-et ütött az óra, szóval leültem a számítógéphez, mivel Zsófi azt mondta, valami nagyon fontosat akar mondani. Kicsit megijedtem, hogy mi lehet az a nagyon fontos, de mivel azért az is bennem volt, hogy a Vori - aki sokszor olyan, mint egy pletykás vénasszony... - korábban többször is elejtett pár igencsak sokatmondó információ morzsát, így kicsit gyanakodni kezdtem.
Egy olyan órája beszélgethettem msn-en, amikor megszólalt a csengő. Arcomon egy széles mosollyal indultam az ajtó felé, s odaérkezvén finoman kinyitottam a kukucsot, s - tanulván a korábbi eseményekből - ezúttal kicsit alaposan körbenéztem. Ki is szúrtam egy felettébb ismerős zöld sálat az ablakban, s egy pár méterrel odább egy felettébb ismerős, guggoló alakot is. Kinyitottam az ajtót, s az az alak valóban elég ismerős volt aztán is, hiszen nem más volt, mint Zsófi, kezében egy nagy, gyertyákkal megtűzdelt, szív alakú tortával. Bevallom őszintén, eléggé meglepődtem, hiszen nem számítottam tortára - meg hát úgy an block a baby látogatására. Jó, kicsit azért gyanakodtam, de nem voltam biztos benne, hogy ő akar majd jól meglepni.
A tortán kívül kaptam még tőle egy sólámpát, és egy díszdobozos Fütyülőst is. A sólámpa méltó dísze lett a kecónak, passzol oda. Ha csak az a lámpa ég, akkor valami iszonyú hangulatos félhomályt varázsol a lakásba. Szóval umm... Köszönöm szépen itt is, kicsim!
Az ajándékátadás és némi beszélgetés után az asszony elment fürödni, mert útközben nagyon elázott. Pancsolás után kicsivel Vori is befutott, aztán együtt nekiugrottunk a tortának, ami teljes mértékben Zsófi-recept alapján készült. Tudom, hogy nem fejezzük ki magunkat így, mert nem illő, meg furcsán is hangzik egy tortával kapcsolatban, de beszarás mód finom volt. Ilyen narancsos-csokis volt, és huhh... de ennék most még belőle!
Tortázás után elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi lenne ha Zsófi már nem menne vissza Veszprémbe, hanem ottaludna nálunk. Nem írom le a gondolatmeneteket, mert hosszú lenne és én most lusta vagyok, meg éhes. Szóval a végkonklúzió az lett, hogy visszament Veszprémbe, - mert kellett neki váltóruha - de szerda hajnalban visszajött, s együtt leutaztunk Pécsre, hogy jól meglepjük az itthoniakat.
Nos, a hatás elsöprő volt. Nem is kívánhattam volna ennél jobb elrendezést.
Amikor beléptünk a lakásba, még mindenki mélyen aludt. Muhahahahaha! Először leraktam a cuccomat, s felébresztettem tesómat. Az arcára kiülő meglepetés megfizethetetlen volt. Szegény pára, hirtelen azt se tudta, hogy hol van, és mi történik! Mondjuk érthető, nem szokta meg, hogy hajnali 12 órakor keltsék fel.
Tesóm után anyámékhoz mentem be, s őket is felébresztettem. Édesanyámnak úgy elkerekedtek a szemei, hogy azt hittem menten kiugranak a helyükről. Volt nagy örömködés, meg miegyéb, majd elmondtam, hogy elhoztam magammal az én imádnivaló kis asszonykámat is, szóval rögvest be is mutattam nekik. Nagyon elnyerte a tetszésüket a "hozományom" azóta is mindig mondogatja anyám, hogy milyen helyes kis barátnőm van. Szóval: Totális siker.
Beszélgettem mindenkivel egy kicsit, ebédeltünk egy könnyedet, aztán sajnos kb indulnunk is kellett, mert Zsófi akart még mobilnetet venni, és azt mindenképp el akartuk intézni, szóval hiába próbáltak marasztalni minket, nem tudtunk sajnos tovább maradni. Meg különben is, asszonykámnak sulija van, onnan meg nem szabad lógni. Nem ám!
A netet sikerült végülis minimális várakozás után elintézni, tehát maradt időnk meginni egy kávét is. A Virág cukrászdában fogyasztottuk el a frissítőnket, miközben beszélgetünk egy jót. Sajnos nem volt sok időnk, a kávé után mennünk is kellett a paraszthoz, hogy elérjük a buszt. A könnyes búcsú után egyenesen a szokásos Laki-Freak találkozóhelyre siettem, ahol Freak már ott is volt. Hogy ne az esőben várjuk be a Lakit, bementünk a kádárba.
Laki hajója is hamar befutott, szóval beugrottunk a spártába kajáért és... egy kis üdítőért, hogy jobban csússzon a sajtos bagett(?). Aztán, mivel hogy esett az eső, ezért próbáltunk olyan helyre menni ahol van némi tető-szerűség a fejünk felett, így hát kikötöttünk a szokásos játszóterén. Ahol Jocó barátkozni akart a kukával. Így már asszem mindenki vágja, hogy melyikről van szó. Szóval lehorgonyoztunk ott és csaptunk egy laza martinizős partyt. Hiába tartott nagyon rövid ideig, - nagyon sajnos :/ - nagyon jól éreztem magam. Régen nevettem ennyit és ennyire szívből. Szóval köszi Laki, Freak!
Hazafele jövet blicceltem egy egészségeset a buszon. Ezt neked pk rt! ,,|,, ^^
Csütörtök. Azaz tegnap. A délelőtt és a délután egy része olyan volt mint egy flashback. Mintha fel se mentem volna Pestre, mintha minden pontosan ugyanabban a mederben folyt volna tovább. Nagyon durva érzés. Olyan, mintha a Pestre költözésem egy hosszú hosszú álom lett volna. Ennél jobban nem tudom leírni. Eszméletlen!
Olyan fél 5 magasságában átugrottam az én tetovált cimborámhoz, és beszélgettünk egy kiadósat, amíg meg nem érkezett Kötél is. Utána összeszedtük magunkat, és megünnepeltük a születésnapunkat. Mivel ugye Márkónak is nem olyan rég volt, és bepótoltuk azt is. A terítékre ezúttal egy Black Velvet whiskey került. Hát hogy mit alakítottunk, én nem merem leírni. Nagyon, nagyon, NAGYON csúnyán néztünk ki.
Sikerült ismét iszonyat sokat visítanom a sok hülye műsorunkon. Nagyon jó volt ez a nap is, baromi jól éreztem magam! Köszi Márkó és Kötél!
Itthon még este tesómmal is műsoroztunk egy csomót, és sikerült megint rohadt sokat röhögnöm. Iszonyat, hogy mennyit visítok itt... But I guess that's Pécs for ya!
Hogy mit tartogat a mai nap számomra, még nem tudom, de azt igen, hogy mit álmodtam mára virradóra. Az egész álmot nem fogom elmesélni, mert még azzal vádolnátok meg, hogy sablonosak az álmaim. Úgy tudnám jellemezni az álmom, hogy: Drugs, Violence and Zombies. (Hmm... ez jó lesz címnek is. Hahahaha!!) Álmom egy post-apokaliptikus rémálomba kalauzolt el (ismét). Az a lényeg, hogy ezúttal egy uránváros alatti titkos laboratóriumban voltunk, és hát na, gyüttek azok a fránya zombik. Történés történést követett - ez az a rész amit nem mesélek el, mert hosszú, és... igen. - és menekülőre fogtunk a dolgot. Egy olyan metró kinézetű, de síneken futó villamossal menekültünk uránváros utcáin - ahol nem voltak sínek, ám a jármű mégis süvített - egészen addig amíg nem karamboloztunk. Akkor menekülvén a zombi tenger elől, el akartuk lopni egy nő kocsiját, aki miután kitéptem az autóból, és elvettem a kocsi kulcsait, elkezdte hívni a rendőrséget, hogy neki bizony épp lopják a kocsiját. És akkor rögtön az ugrott be nekem, hogy a zombikra is ki kéne hívni a rendőröket - hiszen az élet közben pontosan ugyanúgy zajlott tovább, szóval mindenki ment dolgozni sétáltatta a kutyáját, stb. csak közben a zombik ölték az embereket, és hát úgy eleve "ott voltak," de láthatólag senkit se zavart ez a tény. - ők talán tudnának csinálni valamit. Bár eleve nem értem, hiszen állig fel voltunk fegyverezve - még asszonykámon egy is egy helikopterágyú figyelt - szóval mi is kézbe vehettük volna az ügyet, de mi inkább menekültünk. Szóval a gondolatmenet az volt, hogy ha azt mondom a disznóknak, hogy jöjjenek ki, mert itt zombik vannak és le kéne irtani őket, akkor kiröhögnének, úgyhogy azt mondtam nekik, hogy jöjjenek gyorsan, mert a Magyar Gárda vonul fel itt, és nagyon félek. Aztán felébredtem. Hát igen, na. Furcsákat álmodok.
Ui: Nagyon szépen köszönöm kicsim, hogy bevállaltad velem ezt a kis kalandot. Sokat jelent ez számomra. Köszönöm! <3
N. M. Darky
Hogy keddi napom további történéseit datáljam, így azon nap történéseivel kezdenék. Egész délután unatkoztam, és punnyadtam otthon. Már kínomban vizipipázgattam futurama nézés közben. Miután azt is meguntam, elmosogattam, s kitakarítottam a lakást. De mivel még semmi se akart történni ezért, unalmam és tétlenségem odáig fajult, hogy leültem ps-ezni. Végre fél 7-et ütött az óra, szóval leültem a számítógéphez, mivel Zsófi azt mondta, valami nagyon fontosat akar mondani. Kicsit megijedtem, hogy mi lehet az a nagyon fontos, de mivel azért az is bennem volt, hogy a Vori - aki sokszor olyan, mint egy pletykás vénasszony... - korábban többször is elejtett pár igencsak sokatmondó információ morzsát, így kicsit gyanakodni kezdtem.
Egy olyan órája beszélgethettem msn-en, amikor megszólalt a csengő. Arcomon egy széles mosollyal indultam az ajtó felé, s odaérkezvén finoman kinyitottam a kukucsot, s - tanulván a korábbi eseményekből - ezúttal kicsit alaposan körbenéztem. Ki is szúrtam egy felettébb ismerős zöld sálat az ablakban, s egy pár méterrel odább egy felettébb ismerős, guggoló alakot is. Kinyitottam az ajtót, s az az alak valóban elég ismerős volt aztán is, hiszen nem más volt, mint Zsófi, kezében egy nagy, gyertyákkal megtűzdelt, szív alakú tortával. Bevallom őszintén, eléggé meglepődtem, hiszen nem számítottam tortára - meg hát úgy an block a baby látogatására. Jó, kicsit azért gyanakodtam, de nem voltam biztos benne, hogy ő akar majd jól meglepni.
A tortán kívül kaptam még tőle egy sólámpát, és egy díszdobozos Fütyülőst is. A sólámpa méltó dísze lett a kecónak, passzol oda. Ha csak az a lámpa ég, akkor valami iszonyú hangulatos félhomályt varázsol a lakásba. Szóval umm... Köszönöm szépen itt is, kicsim!
Az ajándékátadás és némi beszélgetés után az asszony elment fürödni, mert útközben nagyon elázott. Pancsolás után kicsivel Vori is befutott, aztán együtt nekiugrottunk a tortának, ami teljes mértékben Zsófi-recept alapján készült. Tudom, hogy nem fejezzük ki magunkat így, mert nem illő, meg furcsán is hangzik egy tortával kapcsolatban, de beszarás mód finom volt. Ilyen narancsos-csokis volt, és huhh... de ennék most még belőle!
Tortázás után elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi lenne ha Zsófi már nem menne vissza Veszprémbe, hanem ottaludna nálunk. Nem írom le a gondolatmeneteket, mert hosszú lenne és én most lusta vagyok, meg éhes. Szóval a végkonklúzió az lett, hogy visszament Veszprémbe, - mert kellett neki váltóruha - de szerda hajnalban visszajött, s együtt leutaztunk Pécsre, hogy jól meglepjük az itthoniakat.
Nos, a hatás elsöprő volt. Nem is kívánhattam volna ennél jobb elrendezést.
Amikor beléptünk a lakásba, még mindenki mélyen aludt. Muhahahahaha! Először leraktam a cuccomat, s felébresztettem tesómat. Az arcára kiülő meglepetés megfizethetetlen volt. Szegény pára, hirtelen azt se tudta, hogy hol van, és mi történik! Mondjuk érthető, nem szokta meg, hogy hajnali 12 órakor keltsék fel.
Tesóm után anyámékhoz mentem be, s őket is felébresztettem. Édesanyámnak úgy elkerekedtek a szemei, hogy azt hittem menten kiugranak a helyükről. Volt nagy örömködés, meg miegyéb, majd elmondtam, hogy elhoztam magammal az én imádnivaló kis asszonykámat is, szóval rögvest be is mutattam nekik. Nagyon elnyerte a tetszésüket a "hozományom" azóta is mindig mondogatja anyám, hogy milyen helyes kis barátnőm van. Szóval: Totális siker.
Beszélgettem mindenkivel egy kicsit, ebédeltünk egy könnyedet, aztán sajnos kb indulnunk is kellett, mert Zsófi akart még mobilnetet venni, és azt mindenképp el akartuk intézni, szóval hiába próbáltak marasztalni minket, nem tudtunk sajnos tovább maradni. Meg különben is, asszonykámnak sulija van, onnan meg nem szabad lógni. Nem ám!
A netet sikerült végülis minimális várakozás után elintézni, tehát maradt időnk meginni egy kávét is. A Virág cukrászdában fogyasztottuk el a frissítőnket, miközben beszélgetünk egy jót. Sajnos nem volt sok időnk, a kávé után mennünk is kellett a paraszthoz, hogy elérjük a buszt. A könnyes búcsú után egyenesen a szokásos Laki-Freak találkozóhelyre siettem, ahol Freak már ott is volt. Hogy ne az esőben várjuk be a Lakit, bementünk a kádárba.
Laki hajója is hamar befutott, szóval beugrottunk a spártába kajáért és... egy kis üdítőért, hogy jobban csússzon a sajtos bagett(?). Aztán, mivel hogy esett az eső, ezért próbáltunk olyan helyre menni ahol van némi tető-szerűség a fejünk felett, így hát kikötöttünk a szokásos játszóterén. Ahol Jocó barátkozni akart a kukával. Így már asszem mindenki vágja, hogy melyikről van szó. Szóval lehorgonyoztunk ott és csaptunk egy laza martinizős partyt. Hiába tartott nagyon rövid ideig, - nagyon sajnos :/ - nagyon jól éreztem magam. Régen nevettem ennyit és ennyire szívből. Szóval köszi Laki, Freak!
Hazafele jövet blicceltem egy egészségeset a buszon. Ezt neked pk rt! ,,|,, ^^
Csütörtök. Azaz tegnap. A délelőtt és a délután egy része olyan volt mint egy flashback. Mintha fel se mentem volna Pestre, mintha minden pontosan ugyanabban a mederben folyt volna tovább. Nagyon durva érzés. Olyan, mintha a Pestre költözésem egy hosszú hosszú álom lett volna. Ennél jobban nem tudom leírni. Eszméletlen!
Olyan fél 5 magasságában átugrottam az én tetovált cimborámhoz, és beszélgettünk egy kiadósat, amíg meg nem érkezett Kötél is. Utána összeszedtük magunkat, és megünnepeltük a születésnapunkat. Mivel ugye Márkónak is nem olyan rég volt, és bepótoltuk azt is. A terítékre ezúttal egy Black Velvet whiskey került. Hát hogy mit alakítottunk, én nem merem leírni. Nagyon, nagyon, NAGYON csúnyán néztünk ki.
Sikerült ismét iszonyat sokat visítanom a sok hülye műsorunkon. Nagyon jó volt ez a nap is, baromi jól éreztem magam! Köszi Márkó és Kötél!
Itthon még este tesómmal is műsoroztunk egy csomót, és sikerült megint rohadt sokat röhögnöm. Iszonyat, hogy mennyit visítok itt... But I guess that's Pécs for ya!
Hogy mit tartogat a mai nap számomra, még nem tudom, de azt igen, hogy mit álmodtam mára virradóra. Az egész álmot nem fogom elmesélni, mert még azzal vádolnátok meg, hogy sablonosak az álmaim. Úgy tudnám jellemezni az álmom, hogy: Drugs, Violence and Zombies. (Hmm... ez jó lesz címnek is. Hahahaha!!) Álmom egy post-apokaliptikus rémálomba kalauzolt el (ismét). Az a lényeg, hogy ezúttal egy uránváros alatti titkos laboratóriumban voltunk, és hát na, gyüttek azok a fránya zombik. Történés történést követett - ez az a rész amit nem mesélek el, mert hosszú, és... igen. - és menekülőre fogtunk a dolgot. Egy olyan metró kinézetű, de síneken futó villamossal menekültünk uránváros utcáin - ahol nem voltak sínek, ám a jármű mégis süvített - egészen addig amíg nem karamboloztunk. Akkor menekülvén a zombi tenger elől, el akartuk lopni egy nő kocsiját, aki miután kitéptem az autóból, és elvettem a kocsi kulcsait, elkezdte hívni a rendőrséget, hogy neki bizony épp lopják a kocsiját. És akkor rögtön az ugrott be nekem, hogy a zombikra is ki kéne hívni a rendőröket - hiszen az élet közben pontosan ugyanúgy zajlott tovább, szóval mindenki ment dolgozni sétáltatta a kutyáját, stb. csak közben a zombik ölték az embereket, és hát úgy eleve "ott voltak," de láthatólag senkit se zavart ez a tény. - ők talán tudnának csinálni valamit. Bár eleve nem értem, hiszen állig fel voltunk fegyverezve - még asszonykámon egy is egy helikopterágyú figyelt - szóval mi is kézbe vehettük volna az ügyet, de mi inkább menekültünk. Szóval a gondolatmenet az volt, hogy ha azt mondom a disznóknak, hogy jöjjenek ki, mert itt zombik vannak és le kéne irtani őket, akkor kiröhögnének, úgyhogy azt mondtam nekik, hogy jöjjenek gyorsan, mert a Magyar Gárda vonul fel itt, és nagyon félek. Aztán felébredtem. Hát igen, na. Furcsákat álmodok.
Ui: Nagyon szépen köszönöm kicsim, hogy bevállaltad velem ezt a kis kalandot. Sokat jelent ez számomra. Köszönöm! <3
N. M. Darky
2009. november 10., kedd
Pray for Rain
Hmm... November 10.-e. Egy esős, szomorkás napnak indul ez a mai. Már nem várom úgy ezt a napot, mint régen. Már nem nem tölt el ez a nap oly heves izgalommal, mint mikor még csak kisgyerek voltam. Érdekes, milyen gyorsan, mintha csak egy pillantás lett volna, úgy szaladt el ez a 20 év. Nem számít nagy kornak ez a két évtizednyi élettartamom, de hé! Ez az én személyes rekordom!
A hetem nagyon jó volt. Szerda estétől egészen tegnap reggelig itt volt Zsófim, ami garancia arra, hogy fülig ér a szám egész nap. Igazából annyira extra dolgok nem nagyon történtek, leszámítva a szombatot, de a többi nap úgy telt, mintha egy vidám kis család lennénk. Zsófi, az aprócska termetű, de gondoskodó anyuka, én a néha morgolódó, de alapvetően mókás apuka, és Vori a mexikói bevándorló. Tisztára mint egy tv-só.
Szombaton egy spontán ötlettől vezérelve Zsófival elmentünk az Apacs-ba, és vettünk fültágítókat. Ő magának egy 4 mm-eset vett én meg két 10 mm-est. Hazafelé menet Zsófim szervált két szeletet a kedvenc sütijéből, amit otthon be is kóstoltunk rögvest. Igazán nagyon finom volt, csak volt egy nagy hibája: hamar elfogyott. Oh, ez a sütemény egyébként a Marlenka névre hallgat.
A süteményezés után nekiláttunk, hogy betoljuk az új ékszereket. Még csak épp az előkészületeknél tartottunk, amikor Vori is befutott, így hát lett nézőközönségünk is. Felhúztam a gumikesztyűmet - olyan Dr. Mengele-ésen (és rajosan!) pózolva - és elkezdtem a kínzást.
Első áldozatom Zsófi volt. Nála 2 mm-ről ugrottunk 4 mm-re. Emlékszem, amikor anno még magamnak csináltam azt a szakaszt fültágítós karrieremben. Én is nagyon megszenvedtem. Igaz ami igaz, én 2-ről ugrottam 5-re. Szegény Zsófimnak nagyon fájt, mert végig úgy kapaszkodott a lábamba, s sikoltott, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Nagyon fájó volt nézni, már csak azért is, hiszen én okoztam neki azokat a kínokat. De másnapra már nem volt a fülével gond, szóval leapadt a gyulladás, és ahogy levettem, nagyon örül, s szereti az új fülesét.
Zsófi után én is behelyeztem magamnak az új ékszeremet, amit most nem fogok rajosan villantani, mert lusta vagyok képet készíteni, de nagyon tutin néz ki. Maga a "műtét" számomra semmilyen fájdalommal nem járt, hiszen nekem már eléggé nyúlik a fülem, így könnyen beült a helyére az ékszer. Szóval Laki fiam, ez annyit tesz, hogy növeltem az előnyöm, jobb lesz ha belehúzol! *Sátáni kacaj*
A régi ékszereim Vori fülében kaptak helyet, amelyeket szintén sikerült könnyedén betolnom a helyükre. Vori azt mondta nem nagyon fájt neki, majd később hozzátette: "talán már csak megszoktam ezt a fajta fájdalmat és nem tűnik fel."
A tágítás után elhatároztuk, hogy elmegyünk kávézni egyet, mert olyan feelinges, és meg mert olyan rég voltunk - én legalábbis biztos.
Ezen küldetésünk viszont már nem járt sikerrel, mert nem találtunk normális kávézót, vagy ha mégis, akkor az zárva volt már. Így hát vettünk inkább instant capuccino port, és abból csinált a babym nagyon finom, sufnituningolt capuccinot.
Olyan este 5 fele kb átjött Barna, és Miki. Mivel ők - és Vori - mentek este bulizni, ezért itt nálunk tartottak egy kis "bemelegítőt" amiben én is részt vettem természetesen. Pipázgattunk, műsorozgattunk, aztán olyan 7 felé kb elrajtoltak a buliba. Mi meg asszonykámmal elmentünk a tékába, kivettünk a Simpson család movie-t - bár eredetileg a Brüno-t akartuk, de az nem volt benn - aztán elmentünk a tecsóba némi kaktusz pálinkáért, és kettesben megcsináltuk mi is a kis saját bulinkat. Nagyon frankóra sikerült egyébként - csak én vittem kicsit túlzásba a végén, aminek meg is lett az eredménye. Egész vasárnap agonizálhattam a saját hülyeségem miatt. Dehát, ez a karma törvénye. Nem lehet elkerülni.
Hétfő. Na, aki erről a napomról kérdez, azt lelövöm. Komolyan. Régen volt ilyen elcseszett napom - legalábbis ami a nap 90%-át illeti. Az aznapi kedvenc számom a Limp Bizkit - Break stuff. Hallgasd meg és megérted miért az lett nálam a "nap száma."
Két pozitív dolog történt velem egyedül aznap. Az egyik, hogy Vori őseinek - tehát mamájának, nagyapjának, s édesanyjának - sikerült baromira meglepniük születésnapom alkalmából. Az ajándékuk egy csomag édesség, és egy nagy könyv a háromdimenziós fotózásról, ami a Térbe zárt pillanat címet viseli. Annyira megilletődtem ezen a nemes gesztuson, hogy újfent "köpni-nyelni" nem tudtam. Ez a Szász család már csak ilyen. Kifejezhetetlenül kedvesek, s törődöek. Köszönöm szépen!
A másik pozitív dolog, hogy ismét mentem a Govindába segíteni. Jót beszélgettem a bhaktákkal mosogatás, illetve törölgetés közben. Az a durván egy óra szinte elrepült. Segítségemet most is természetesen rengeteg finom étellel honorálták. Szóval mondhatjuk, hogy amilyen szarul indult e nap, olyan jó lett a vége.
Viszont, van egy bejelentésem. Pécsi emberek figyelem! Csütörtökön baljós események fognak történni! Nem fogjátok elhinni, de... olyan borzasztó, hogy leírni is alig merem. Szóval... visszaugrom Pécsre. No, persze csak limitált időre, de amíg lent vagyok, szeretnék azért összefutni Veletek. Aki ráérne az jelezzen nekem valahogy! Iwiw, sms, itt komment - ahogy jólesik. Mivel msn-en nem igen tudom, hogy leszek e addig.
Ui: van egy pattanás a könyökömön, és KURVÁRA idegesít, hogy nem tudok miatta könyökölni. Nááágyon irritáló.
N. M. Darky
A hetem nagyon jó volt. Szerda estétől egészen tegnap reggelig itt volt Zsófim, ami garancia arra, hogy fülig ér a szám egész nap. Igazából annyira extra dolgok nem nagyon történtek, leszámítva a szombatot, de a többi nap úgy telt, mintha egy vidám kis család lennénk. Zsófi, az aprócska termetű, de gondoskodó anyuka, én a néha morgolódó, de alapvetően mókás apuka, és Vori a mexikói bevándorló. Tisztára mint egy tv-só.
Szombaton egy spontán ötlettől vezérelve Zsófival elmentünk az Apacs-ba, és vettünk fültágítókat. Ő magának egy 4 mm-eset vett én meg két 10 mm-est. Hazafelé menet Zsófim szervált két szeletet a kedvenc sütijéből, amit otthon be is kóstoltunk rögvest. Igazán nagyon finom volt, csak volt egy nagy hibája: hamar elfogyott. Oh, ez a sütemény egyébként a Marlenka névre hallgat.
A süteményezés után nekiláttunk, hogy betoljuk az új ékszereket. Még csak épp az előkészületeknél tartottunk, amikor Vori is befutott, így hát lett nézőközönségünk is. Felhúztam a gumikesztyűmet - olyan Dr. Mengele-ésen (és rajosan!) pózolva - és elkezdtem a kínzást.
Első áldozatom Zsófi volt. Nála 2 mm-ről ugrottunk 4 mm-re. Emlékszem, amikor anno még magamnak csináltam azt a szakaszt fültágítós karrieremben. Én is nagyon megszenvedtem. Igaz ami igaz, én 2-ről ugrottam 5-re. Szegény Zsófimnak nagyon fájt, mert végig úgy kapaszkodott a lábamba, s sikoltott, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Nagyon fájó volt nézni, már csak azért is, hiszen én okoztam neki azokat a kínokat. De másnapra már nem volt a fülével gond, szóval leapadt a gyulladás, és ahogy levettem, nagyon örül, s szereti az új fülesét.
Zsófi után én is behelyeztem magamnak az új ékszeremet, amit most nem fogok rajosan villantani, mert lusta vagyok képet készíteni, de nagyon tutin néz ki. Maga a "műtét" számomra semmilyen fájdalommal nem járt, hiszen nekem már eléggé nyúlik a fülem, így könnyen beült a helyére az ékszer. Szóval Laki fiam, ez annyit tesz, hogy növeltem az előnyöm, jobb lesz ha belehúzol! *Sátáni kacaj*
A régi ékszereim Vori fülében kaptak helyet, amelyeket szintén sikerült könnyedén betolnom a helyükre. Vori azt mondta nem nagyon fájt neki, majd később hozzátette: "talán már csak megszoktam ezt a fajta fájdalmat és nem tűnik fel."
A tágítás után elhatároztuk, hogy elmegyünk kávézni egyet, mert olyan feelinges, és meg mert olyan rég voltunk - én legalábbis biztos.
Ezen küldetésünk viszont már nem járt sikerrel, mert nem találtunk normális kávézót, vagy ha mégis, akkor az zárva volt már. Így hát vettünk inkább instant capuccino port, és abból csinált a babym nagyon finom, sufnituningolt capuccinot.
Olyan este 5 fele kb átjött Barna, és Miki. Mivel ők - és Vori - mentek este bulizni, ezért itt nálunk tartottak egy kis "bemelegítőt" amiben én is részt vettem természetesen. Pipázgattunk, műsorozgattunk, aztán olyan 7 felé kb elrajtoltak a buliba. Mi meg asszonykámmal elmentünk a tékába, kivettünk a Simpson család movie-t - bár eredetileg a Brüno-t akartuk, de az nem volt benn - aztán elmentünk a tecsóba némi kaktusz pálinkáért, és kettesben megcsináltuk mi is a kis saját bulinkat. Nagyon frankóra sikerült egyébként - csak én vittem kicsit túlzásba a végén, aminek meg is lett az eredménye. Egész vasárnap agonizálhattam a saját hülyeségem miatt. Dehát, ez a karma törvénye. Nem lehet elkerülni.
Hétfő. Na, aki erről a napomról kérdez, azt lelövöm. Komolyan. Régen volt ilyen elcseszett napom - legalábbis ami a nap 90%-át illeti. Az aznapi kedvenc számom a Limp Bizkit - Break stuff. Hallgasd meg és megérted miért az lett nálam a "nap száma."
Két pozitív dolog történt velem egyedül aznap. Az egyik, hogy Vori őseinek - tehát mamájának, nagyapjának, s édesanyjának - sikerült baromira meglepniük születésnapom alkalmából. Az ajándékuk egy csomag édesség, és egy nagy könyv a háromdimenziós fotózásról, ami a Térbe zárt pillanat címet viseli. Annyira megilletődtem ezen a nemes gesztuson, hogy újfent "köpni-nyelni" nem tudtam. Ez a Szász család már csak ilyen. Kifejezhetetlenül kedvesek, s törődöek. Köszönöm szépen!
A másik pozitív dolog, hogy ismét mentem a Govindába segíteni. Jót beszélgettem a bhaktákkal mosogatás, illetve törölgetés közben. Az a durván egy óra szinte elrepült. Segítségemet most is természetesen rengeteg finom étellel honorálták. Szóval mondhatjuk, hogy amilyen szarul indult e nap, olyan jó lett a vége.
Viszont, van egy bejelentésem. Pécsi emberek figyelem! Csütörtökön baljós események fognak történni! Nem fogjátok elhinni, de... olyan borzasztó, hogy leírni is alig merem. Szóval... visszaugrom Pécsre. No, persze csak limitált időre, de amíg lent vagyok, szeretnék azért összefutni Veletek. Aki ráérne az jelezzen nekem valahogy! Iwiw, sms, itt komment - ahogy jólesik. Mivel msn-en nem igen tudom, hogy leszek e addig.
Ui: van egy pattanás a könyökömön, és KURVÁRA idegesít, hogy nem tudok miatta könyökölni. Nááágyon irritáló.
N. M. Darky
2009. november 1., vasárnap
Munkásököl Vasököl, Oda Üt Ahová Köll!
Nos, még élek. Azt hiszem. Átvészeltem ezt a hetet is, bár igaz, eddigi "tündöklésemet" kissé elhomályosítja a szerdai napon történt balesetem. De minden a maga idejében!
Hétfőn reggel - mint ugye minden rendes munkásember - melóba készülődés közben valamiért hirtelen rosszul lettem, és egy szép nagyot színeset ásítottam. Egy ilyen nagyszerű start után inkább szóltam a főnökömnek, hogy inkább nem mennék be aznap dolgozni, lévén, hogy a gyomrom tartalma "rossz nyíláson keresztül" távozott a szervezetemből, s mellette még a közérzetem is nagyon "toppon" van. Így inkább visszafeküdtem aludni, és egész nap pihentem, mert másnap már viszont mindenféleképpen menni akartam melózni.
Kedd. Tulajdonképp egy "szürke hétköznap" volt. Reggel felkeltem, összekészültem és elmentem dolgozni. Egész nap szigeteltem - ami nem épp egy hálás feladat. Aki még életében nem szigetelt - Oh, hogy irigylem őket! - azoknak leírnám, hogy mennyire kellemes eme feladat. Fogod a szigetelőanyagot, amit úgy kell elképzelni, mint egy bazinagy alufólia lapot, amit átfuttattak szövetszálakkal, s az egyik oldalára egy gyapotkeverék anyagot ragasztottak. Nos, ezt az anyagot kellett első körben méretre vágni, ami tulajdonképpen nem is para, de a felrakás! No, az egy merőben más tészta. Ha szimpla csövekről van szó, amik még nincsenek beépítve, akkor ez a művelet igazán könnyű, és néha még szórakoztató - szerintem legalábbis tök mókás ahogy ráfekszel a csőre és vele együtt gurulsz, miközben méretezed rá az anyagot - is tud lenni, de ha viszont már be van építve, akkor már kicsit nehezebb, mert általában ott már vannak nehezítő tényezők is, mint például a plafon, további csövek, kábelek, sinek, stb. de ezek többnyire még mindig relatíve könnyedén leküzdhető akadályok - csak sokszor sokat kell velük pepecselni. De az igazi jóság, amikor az úgynevezett "könyököt" kell beburkolni. Na, az Hardcore! Biztos én vagyok tapasztalatlan, és érzékem sincs hozzá, de ezekkel rohadt sokat szívóztam. A könyök maga a kanyarodó cső, ami ilyen kis szelvényekre van osztva. Ezekkel az a probléma, hogy iszonyúan lehetetlen helyeken találhatóak meg általában, és nagyon sokat kell velük szívózni. Megvan a maga technikája persze, de nekem elég sok fejtörést okoztak sokszor.
Nos, röviden és tömören összefoglalván, ezekkel szívóztam a múlt héten és ezen a héten is.
A szerdai nap az, amelyik tulajdonképpen említésre méltó még, hiszen akkor történt a balesetem. A kollégám utasítására le kellett volna szigetelnem egy csövet, ami épp akkor lett beállítva a helyére. Hogy egészen pontos legyek, nem is magát a csövet kellett volna leszigetelnem, hanem a bilincsek miatt kivágott részeket kellett ismét lefednem. Épp azon munkálkodtam, amikor egyszercsak egy tompa ütést éreztem a fejeztem, majd a karomon. S mikor ránéztem a kezemre, azt vettem észre, hogy egy furcsa, lilás színű, ragadós massza folyt szét a karomon, amely első pillantásra úgy festett, mintha fel akarta volna falni a kezemet. A már épp megkötni készülő purhab volt az. A vérnyomásom azonnal az eget kezdte el súrolni, s egy pillanatra még a vérem is megfagyott, amikor ráeszméltem: két ütést éreztem. Feszülten nyúltam fel hajamhoz, miközben szép lassan keltem fel az addigi, guggoló pozíciómból. Egy hatalmas gombócnyi lilás massza kuporgott a fejemen. A felismeréstől ajkaimat rögtön válogatott szitokszavak hagyták el, melyek olyannyira voltak dühtől fröcsögőek, s obszcének, hogy a körülöttem dolgozó kőművesek elégedetten csettintettek. Rögtön rohantam a kollégámhoz, hogy megtudjam, ilyenkor mégis mi a teendő, de ő csak annyit mondott, hogy gyorsan keressek valami csapot, és mossam le azt a kezemről, mert hamarosan megszilárdul. Mint az őrült ki letépte láncát, rohantam a legközelebbi csaphoz, s veszett tempóban kezdtem el ledörzsölni azt a ragadós szart magamról. Nem sok sikerrel. A víz egyáltalán nem akarta leszedni, sőt, inkább csak szétkentem magamon. Futottam vissza a kollégámhoz, hogy na most aztán ügyeskedjen nekem valamit, amivel le tudom szedni magamról. Hosszas keresgélés után egy festő srác szerzett nekem nitro hígítót, amivel valamennyire le tudtam szedni magamról - a bőröm egy rétegével együtt. Sajnos a hígító hamar elfogyott, hiszen alig volt az üvegben, de az az átkozott purhab viszont pillanatról pillanatra egyre jobban megkötött rajtam, égető, fájó érzést hozván magával. Olyan volt, mintha tűzbe raktam volna a kezem könyéktől az ujjaim végéig. Időközben - mivel külön keresgéltük a megoldást - előkerült a kollégám, s miután közöltem vele, hogy te bizony most hazaviszel engem kocsival, amire rögvest rá is bólintott.
Dél környékén értem haza. Miután leírtam Vorinak, hogy mi történt, rögtön át is ugrottunk hozzájuk. Vori nagyapja levágta a hajamban tomboló káoszt, aztán utána nekiláttam, hogy letépjem, illetve vágjam magamról a purhab azon részeit ami még ottmaradtak a kezemen. Olyan 3-4 órán keresztül tartott a "kínzásom," amibe azért beiktattunk egy finom ebédkét is, aztán úgy döntöttem, aznapra befejezem a kínzásomat, s hazamegyünk. Így hát megköszöntem a segítséget, s visszaindultunk. A végeredmény: a hajamon első blikkre semmi se látszik, viszont ha lehajtom a fejem, akkor azért eléggé kiszúrható, hogy hátul a forgómnál kb negyed akkora a hajam, mint másutt. A karomon díszelgő darabkák pedig távolról úgy festenek, mintha egy elbaszott non-figuratív tetoválás lennének.
Ha végülis jobban meggondolom, hogy mi is történt, tulajdonképpen hálás vagyok az Úrnak, hogy nem mondjuk a szemembe csöppent az a szutyok - azzal kicsit jobban befürödtem volna. Szóval jah, egész olcsón megúsztam, bár attól függetlenül, hogy a rőzsém nagyrésze megvan még, le fogom vágatni, mert rohadtul zavar az a kis "folt."
Csütörtök. Azt leszámítva, hogy mindenki, aki látta/hallotta mi történt odajött hozzám, hogy kérdezősködjön, vagy hogy csak viccelődjön egy kicsit velem, meg a purhabbal, pontosan ugyanolyan volt, mint a többi munkanapom. Meló után hazamentem, agonizáltam, fürödtem, ettem, lazultam kicsit, majd lefeküdtem aludni. Mondom, szürke hétköznap.
Péntek. A meló ugyanaz volt mint eddig. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Anyázás. Mérés. Vágás. Stb.
Este viszont mikor hazaértem, egy kisebb méretű party volt itt, ami nem tartott sokáig, mert Voriék elmentek bulizni a Morrison's-ba, én meg ledőltem aludni, mert szombaton is meló volt.
Szombat. Laza nap volt. Délig dolgoztam csak, aztán kidobták a fizut is, úgyhogy volt öröm és bódottá! Délután elmentünk nagybevásárolni, aztán estig punnyadtunk. És korán lefeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam.
Viszont elvonatkoztatva a hét eseményeitől, és kicsit elmerülvén a gondolataimban, írnék kicsit most azokról is. Ez egy blog ugyebár, és abba ez is belefér még. Szóval azon gondolkoztam, hogy mennyiben változott meg a kapcsolatom a pécsi cimboráimmal, mióta felköltöztem. Tulajdonképpen iszonyú kevés emberke veszi a fáradtságot, hogy akármilyen szinten is érdeklődjön felőlem. Pedig anno hogy mondogatták, hogy így keresünk majd, meg úgy! Bah. Kicsit meglepődtem pár emberke viselkedésén. Az érem másik oldalához az is hozzátartozik, hogy én se nagyon vagyok elérhető msn-en különböző okokból kifolyólag - de az msn koránt sem az egyetlen út amivel el lehetne engem érni! Én igyekszem tartani a kapcsolatot, de rengeteg akadályt le kell küzdenem. Pl telefonálgatni nem nagyon tudok, hiszen már nem vagyok előfizetéses, már kártyás vagyok - s azt is én fizetem. Nehezebb ám úgy, hogy nem támogatnak már az ősök. Nem kell ezt feltétlenül szemrehányásnak tekinteni, hiszen nyílván én se teszek meg mindent, de Belőletek még a törekvés is hiányzik. Én legalább próbálok blogot vezetni, hogy lássátok, mi van velem, no de visszafele nem igen kapok visszajelzéseket. Kinek nem inge, ne vegye magára.
N. M. Darky
Hétfőn reggel - mint ugye minden rendes munkásember - melóba készülődés közben valamiért hirtelen rosszul lettem, és egy szép nagyot színeset ásítottam. Egy ilyen nagyszerű start után inkább szóltam a főnökömnek, hogy inkább nem mennék be aznap dolgozni, lévén, hogy a gyomrom tartalma "rossz nyíláson keresztül" távozott a szervezetemből, s mellette még a közérzetem is nagyon "toppon" van. Így inkább visszafeküdtem aludni, és egész nap pihentem, mert másnap már viszont mindenféleképpen menni akartam melózni.
Kedd. Tulajdonképp egy "szürke hétköznap" volt. Reggel felkeltem, összekészültem és elmentem dolgozni. Egész nap szigeteltem - ami nem épp egy hálás feladat. Aki még életében nem szigetelt - Oh, hogy irigylem őket! - azoknak leírnám, hogy mennyire kellemes eme feladat. Fogod a szigetelőanyagot, amit úgy kell elképzelni, mint egy bazinagy alufólia lapot, amit átfuttattak szövetszálakkal, s az egyik oldalára egy gyapotkeverék anyagot ragasztottak. Nos, ezt az anyagot kellett első körben méretre vágni, ami tulajdonképpen nem is para, de a felrakás! No, az egy merőben más tészta. Ha szimpla csövekről van szó, amik még nincsenek beépítve, akkor ez a művelet igazán könnyű, és néha még szórakoztató - szerintem legalábbis tök mókás ahogy ráfekszel a csőre és vele együtt gurulsz, miközben méretezed rá az anyagot - is tud lenni, de ha viszont már be van építve, akkor már kicsit nehezebb, mert általában ott már vannak nehezítő tényezők is, mint például a plafon, további csövek, kábelek, sinek, stb. de ezek többnyire még mindig relatíve könnyedén leküzdhető akadályok - csak sokszor sokat kell velük pepecselni. De az igazi jóság, amikor az úgynevezett "könyököt" kell beburkolni. Na, az Hardcore! Biztos én vagyok tapasztalatlan, és érzékem sincs hozzá, de ezekkel rohadt sokat szívóztam. A könyök maga a kanyarodó cső, ami ilyen kis szelvényekre van osztva. Ezekkel az a probléma, hogy iszonyúan lehetetlen helyeken találhatóak meg általában, és nagyon sokat kell velük szívózni. Megvan a maga technikája persze, de nekem elég sok fejtörést okoztak sokszor.
Nos, röviden és tömören összefoglalván, ezekkel szívóztam a múlt héten és ezen a héten is.
A szerdai nap az, amelyik tulajdonképpen említésre méltó még, hiszen akkor történt a balesetem. A kollégám utasítására le kellett volna szigetelnem egy csövet, ami épp akkor lett beállítva a helyére. Hogy egészen pontos legyek, nem is magát a csövet kellett volna leszigetelnem, hanem a bilincsek miatt kivágott részeket kellett ismét lefednem. Épp azon munkálkodtam, amikor egyszercsak egy tompa ütést éreztem a fejeztem, majd a karomon. S mikor ránéztem a kezemre, azt vettem észre, hogy egy furcsa, lilás színű, ragadós massza folyt szét a karomon, amely első pillantásra úgy festett, mintha fel akarta volna falni a kezemet. A már épp megkötni készülő purhab volt az. A vérnyomásom azonnal az eget kezdte el súrolni, s egy pillanatra még a vérem is megfagyott, amikor ráeszméltem: két ütést éreztem. Feszülten nyúltam fel hajamhoz, miközben szép lassan keltem fel az addigi, guggoló pozíciómból. Egy hatalmas gombócnyi lilás massza kuporgott a fejemen. A felismeréstől ajkaimat rögtön válogatott szitokszavak hagyták el, melyek olyannyira voltak dühtől fröcsögőek, s obszcének, hogy a körülöttem dolgozó kőművesek elégedetten csettintettek. Rögtön rohantam a kollégámhoz, hogy megtudjam, ilyenkor mégis mi a teendő, de ő csak annyit mondott, hogy gyorsan keressek valami csapot, és mossam le azt a kezemről, mert hamarosan megszilárdul. Mint az őrült ki letépte láncát, rohantam a legközelebbi csaphoz, s veszett tempóban kezdtem el ledörzsölni azt a ragadós szart magamról. Nem sok sikerrel. A víz egyáltalán nem akarta leszedni, sőt, inkább csak szétkentem magamon. Futottam vissza a kollégámhoz, hogy na most aztán ügyeskedjen nekem valamit, amivel le tudom szedni magamról. Hosszas keresgélés után egy festő srác szerzett nekem nitro hígítót, amivel valamennyire le tudtam szedni magamról - a bőröm egy rétegével együtt. Sajnos a hígító hamar elfogyott, hiszen alig volt az üvegben, de az az átkozott purhab viszont pillanatról pillanatra egyre jobban megkötött rajtam, égető, fájó érzést hozván magával. Olyan volt, mintha tűzbe raktam volna a kezem könyéktől az ujjaim végéig. Időközben - mivel külön keresgéltük a megoldást - előkerült a kollégám, s miután közöltem vele, hogy te bizony most hazaviszel engem kocsival, amire rögvest rá is bólintott.
Dél környékén értem haza. Miután leírtam Vorinak, hogy mi történt, rögtön át is ugrottunk hozzájuk. Vori nagyapja levágta a hajamban tomboló káoszt, aztán utána nekiláttam, hogy letépjem, illetve vágjam magamról a purhab azon részeit ami még ottmaradtak a kezemen. Olyan 3-4 órán keresztül tartott a "kínzásom," amibe azért beiktattunk egy finom ebédkét is, aztán úgy döntöttem, aznapra befejezem a kínzásomat, s hazamegyünk. Így hát megköszöntem a segítséget, s visszaindultunk. A végeredmény: a hajamon első blikkre semmi se látszik, viszont ha lehajtom a fejem, akkor azért eléggé kiszúrható, hogy hátul a forgómnál kb negyed akkora a hajam, mint másutt. A karomon díszelgő darabkák pedig távolról úgy festenek, mintha egy elbaszott non-figuratív tetoválás lennének.
Ha végülis jobban meggondolom, hogy mi is történt, tulajdonképpen hálás vagyok az Úrnak, hogy nem mondjuk a szemembe csöppent az a szutyok - azzal kicsit jobban befürödtem volna. Szóval jah, egész olcsón megúsztam, bár attól függetlenül, hogy a rőzsém nagyrésze megvan még, le fogom vágatni, mert rohadtul zavar az a kis "folt."
Csütörtök. Azt leszámítva, hogy mindenki, aki látta/hallotta mi történt odajött hozzám, hogy kérdezősködjön, vagy hogy csak viccelődjön egy kicsit velem, meg a purhabbal, pontosan ugyanolyan volt, mint a többi munkanapom. Meló után hazamentem, agonizáltam, fürödtem, ettem, lazultam kicsit, majd lefeküdtem aludni. Mondom, szürke hétköznap.
Péntek. A meló ugyanaz volt mint eddig. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Anyázás. Mérés. Vágás. Stb.
Este viszont mikor hazaértem, egy kisebb méretű party volt itt, ami nem tartott sokáig, mert Voriék elmentek bulizni a Morrison's-ba, én meg ledőltem aludni, mert szombaton is meló volt.
Szombat. Laza nap volt. Délig dolgoztam csak, aztán kidobták a fizut is, úgyhogy volt öröm és bódottá! Délután elmentünk nagybevásárolni, aztán estig punnyadtunk. És korán lefeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam.
Viszont elvonatkoztatva a hét eseményeitől, és kicsit elmerülvén a gondolataimban, írnék kicsit most azokról is. Ez egy blog ugyebár, és abba ez is belefér még. Szóval azon gondolkoztam, hogy mennyiben változott meg a kapcsolatom a pécsi cimboráimmal, mióta felköltöztem. Tulajdonképpen iszonyú kevés emberke veszi a fáradtságot, hogy akármilyen szinten is érdeklődjön felőlem. Pedig anno hogy mondogatták, hogy így keresünk majd, meg úgy! Bah. Kicsit meglepődtem pár emberke viselkedésén. Az érem másik oldalához az is hozzátartozik, hogy én se nagyon vagyok elérhető msn-en különböző okokból kifolyólag - de az msn koránt sem az egyetlen út amivel el lehetne engem érni! Én igyekszem tartani a kapcsolatot, de rengeteg akadályt le kell küzdenem. Pl telefonálgatni nem nagyon tudok, hiszen már nem vagyok előfizetéses, már kártyás vagyok - s azt is én fizetem. Nehezebb ám úgy, hogy nem támogatnak már az ősök. Nem kell ezt feltétlenül szemrehányásnak tekinteni, hiszen nyílván én se teszek meg mindent, de Belőletek még a törekvés is hiányzik. Én legalább próbálok blogot vezetni, hogy lássátok, mi van velem, no de visszafele nem igen kapok visszajelzéseket. Kinek nem inge, ne vegye magára.
N. M. Darky
2009. október 25., vasárnap
No Dogfood for Me Tonight!
Túléltem az első melós hetet. Az eddigi tapasztalatok alapján elég húzós meló ez. Mint ugye korábban írtam már, egy építkezési vállalatnál dolgozom jelenleg, azon belül is egy légtechnikai cégnél. A munkálatok az Országos Idegsebészeti Intézetnél zajlanak, ami a Seychelle-szigeteki Nagykövetség és a zsidó kórház közvetlen szomszédságában található a 14. kerületben, az Amerikai úton. A dolgom idáig nagyjából minden nap más volt, de többségében leginkább csöveket szigeteltem, és szakmunkássegédkeztem. Ezek tulajdonképpen nem olyan veszélyes feladatok, sőt, rá lehetne fogni, hogy "könnyű," de én nem fogom rá. Egyrészt azért, mert igen tapasztalatlan vagyok e téren, másrészt mert tulajdonképp egész nap talpalok, nem igazán van időm/lehetőségem pihenni. Reggel negyed 7-re kell bejárnom, és egészen délután 5 óráig ottvagyok, ami azért - számomra - elég kimerítő, hiszen nagyon elszoktam már a munkától.
A napi bérem 6k, ami azért elég frankó szerintem, bár úgy érzem, megdolgozom érte. A fizetést hetente kapom, ami annyit jelent, hogy csütörtökön már meg is kaptam az első fizumat, szóval örülünk.
Elvileg a munkálatokra kapott munkatér még 1 hét erejéig szól, - amit mindenképp le szeretnék még nyomni! - de a helyzet az, hogy az az 1 hét édeskevés, hiszen sokszor nagyon lassan lehet csak haladni, és még amúgy is van munka bőséggel. Szóval elméletileg ez a munka tovább tartana, de nem biztos, hogy a fejesek rá fognak bólintani, hogy ez a cég vigye tovább a munkákat, így már viszont korántsem biztos, hogy ennél az 1 hétnél tovább fogok tudni itt dolgozni. Bevallom őszintén, én annyira nem is sajnálnám, hogy ha csak annyit tudnék dolgozni itt, mert valahogy nagyon nem fekszik nekem ez a meló, úgy érzem, hatalmas rajtam a nyomás - bár valószínű, csak én helyezem magamra ezt a nyomást. Sajnos én már csak ilyen vagyok. De tulajdonképp ha letelik még ez a hét, akkor onnantól kezdve már végülis jó leszek, mivel lesz annyi pénzem, hogy legalább egy hónapig fenn tudjam magam tartani, ergó bőven lesz lehetőségem, hogy munkát szerezzek magamnak.
A hetem maga effektíve majd' csak a melóból állt, így tulajdonképpen szinte semmit se csináltam azon kívül. A hét fénypontja a szerda volt, amikoris feljött Zsófim, aki bearanyozta a napom. Sőt, grátiszként még nagyon finom lecsót is főzött nekünk. Borzasztóan örültem látogatásának, számomra olyan volt, akár egy korty hűs víz, a pokolian perzselő sivatagot járó vándornak.
Pénteken - 23.-a révén - nem dolgoztam, úgyhogy egy lájtos koktélozás keretében lazultunk egyet Vorival, Mikivel, és Barnával.
Szombaton egész nap lazultam, kipihentem a hét fáradalmait, és főztem nagyon finom, és nagyon csípős chilis babot, és este megnéztük Vorival az Ellenség a Kapuknál című filmet.
A nap bónusza, ami teljesen váratlanul ért, - s különösebb okot se láttam/látok, hogy mivel érdemeltem ki - Vori és édesanyja megleptek engem egy pólóval. Nagyon megörültem neki, hiszen igazán nagyon jóleső a kedvességük, s maga a póló is nagyon babán néz ki. Szóval köszönöm szépen Vori és édesanyukája! ;)
Nálunk, Pesten, nagyon kicsavart az időjárás. Tegnap még 20 fok volt, ma már csak 5-6. Itt az ősz, s vele együtt ez az undorító hideg, szeles idő is. Nagyon nem szeretem ezt az időt, nagyon befordulok tőle, ilyenkor előbújik belőlem az időszakos depresszióra való hajlam, és az antiszociális magatartásforma is.
Igyekszem minnél előbb kijönni belőle, de ez nálam ilyentájt mindig elő szokott jönni, elég nehezen múlik csak el.
N. M. Darky
A napi bérem 6k, ami azért elég frankó szerintem, bár úgy érzem, megdolgozom érte. A fizetést hetente kapom, ami annyit jelent, hogy csütörtökön már meg is kaptam az első fizumat, szóval örülünk.
Elvileg a munkálatokra kapott munkatér még 1 hét erejéig szól, - amit mindenképp le szeretnék még nyomni! - de a helyzet az, hogy az az 1 hét édeskevés, hiszen sokszor nagyon lassan lehet csak haladni, és még amúgy is van munka bőséggel. Szóval elméletileg ez a munka tovább tartana, de nem biztos, hogy a fejesek rá fognak bólintani, hogy ez a cég vigye tovább a munkákat, így már viszont korántsem biztos, hogy ennél az 1 hétnél tovább fogok tudni itt dolgozni. Bevallom őszintén, én annyira nem is sajnálnám, hogy ha csak annyit tudnék dolgozni itt, mert valahogy nagyon nem fekszik nekem ez a meló, úgy érzem, hatalmas rajtam a nyomás - bár valószínű, csak én helyezem magamra ezt a nyomást. Sajnos én már csak ilyen vagyok. De tulajdonképp ha letelik még ez a hét, akkor onnantól kezdve már végülis jó leszek, mivel lesz annyi pénzem, hogy legalább egy hónapig fenn tudjam magam tartani, ergó bőven lesz lehetőségem, hogy munkát szerezzek magamnak.
A hetem maga effektíve majd' csak a melóból állt, így tulajdonképpen szinte semmit se csináltam azon kívül. A hét fénypontja a szerda volt, amikoris feljött Zsófim, aki bearanyozta a napom. Sőt, grátiszként még nagyon finom lecsót is főzött nekünk. Borzasztóan örültem látogatásának, számomra olyan volt, akár egy korty hűs víz, a pokolian perzselő sivatagot járó vándornak.
Pénteken - 23.-a révén - nem dolgoztam, úgyhogy egy lájtos koktélozás keretében lazultunk egyet Vorival, Mikivel, és Barnával.
Szombaton egész nap lazultam, kipihentem a hét fáradalmait, és főztem nagyon finom, és nagyon csípős chilis babot, és este megnéztük Vorival az Ellenség a Kapuknál című filmet.
A nap bónusza, ami teljesen váratlanul ért, - s különösebb okot se láttam/látok, hogy mivel érdemeltem ki - Vori és édesanyja megleptek engem egy pólóval. Nagyon megörültem neki, hiszen igazán nagyon jóleső a kedvességük, s maga a póló is nagyon babán néz ki. Szóval köszönöm szépen Vori és édesanyukája! ;)
Nálunk, Pesten, nagyon kicsavart az időjárás. Tegnap még 20 fok volt, ma már csak 5-6. Itt az ősz, s vele együtt ez az undorító hideg, szeles idő is. Nagyon nem szeretem ezt az időt, nagyon befordulok tőle, ilyenkor előbújik belőlem az időszakos depresszióra való hajlam, és az antiszociális magatartásforma is.
Igyekszem minnél előbb kijönni belőle, de ez nálam ilyentájt mindig elő szokott jönni, elég nehezen múlik csak el.
N. M. Darky
2009. október 18., vasárnap
Growl.
Ezt a bejegyzést már kedd óta húzom-halasztom. No, nem azért nem akartam megírni - pont ellenkezőleg. Rohadtul meg akartam már írni, csak mindig közbejött valami, valahogy, valamiért. S akkor most, mint egy vénember, megtömöm a pipám, és nekilátok, hogy elmeséljem mi minden történt velem mostanság, miközben elgondolkodó arcot vágva lágyan pöfékelem a füstkarikákat.
Annyi az elmaradásom, hogy hirtelenjében azt sem tudom hol kezdjem. Mondjuk múlt csütörtöknél, mert kb odáig emlékszem a történésekre. A sors fintora, hogy ugyebár mindenki tudja rólam, hogy nagyon feledékeny vagyok, amit nem direkt csinálok - egyszerűen ilyen vagyok, bár dolgozom rajta, hogy ez megváltozzék. Éppen ezen apropóból kezdtünk el szedni Vorival egy Ginkgobiloba nevű gyógynövény készítményt, aminek - elvileg - az a hatása, hogy mivel tágítja az agyban az ereket, ezáltal megnöveli az emlékezőkésséget. Nos, ez esetünkben pont hogy fordított hatást ért el - azaz feledékenyebbek vagyunk, mint előtte. No, de térjünk vissza az eredeti gondolatfűzérhez.
A csütörtöki nap maga átlagosan telt el, egészen késő délutánig, mert akkor érkezett meg Zsófim. A Népligeten találkoztunk, mert ott dobta le a hajója, ahonnan egyenesen a Tesco-ba mentünk, hogy bevásároljunk estére. Miután Vori hazajött megvacsorztáunk, majd utána a fentebb említett mexikói elugrott a videotékába, ahonnan kivette az Ananász Express című filmet amit 2 üveg bor társaságában megnéztünk.
A péntek reggel egy nem várt meglepétessel, kedveskedett. Hogy konkretizáljam a dolgot, elég keményen lebetegedtem. Lázasan ébredtem fel és ennek köszönhetően eléggé odavoltam. Mivel a láz miatt elég korán ébredtem fel, ezért fel kellett keltenem Vorit is, hogy legyen olyan kedves és ugorján át a szüleihez, hogy hozzon át egy lázmérőt, mert meg akartam tudni mennyire komoly is a helyzetem. Természetesen azonnal átsietett, és hozott még egy neocitránt is, amit a lázmérés után rögtön be is öklöztem. Akkor még nem volt súlyos az állapotom, csak egy lájtos kis lázam volt, olyan 38 fok körüli. Megreggeliztünk, majd Zsófival elmentünk laptopot venni, mivel nem hagyhattam, hogy egyedül menjen el. Ennek ő nem nagyon örült, mert igazság szerint a betegnek az ágyban a helye ugyebár. És végülis igaza is volt, de valamiért akkor se akartam elengedni egyedül.
Utunk az Oktogon felé vezetett, azon belül az Eötvös utca volt a célunk. Ahogy beléptünk abba az utcába, hirtelenjében azt hittem, hogy valahol Zimbabwébe kerültünk, annyi "rosszarcú" emberke gyűlt ott össze a lomtalanítás miatt. Némi keresgélés után végülis sikerült célbaérnünk, és küldetésünket siker koronázta.
Hazafelé menet még elugrottunk a Lehel-piacra is propoliszos mézért. A propoliszos mézet nagyon kedvező olyankor fogyasztani, amikor az ember beteg, mert számtalan betegségre gyógyír, így többek között a köhögésre és a lázra is.
Hazaérkezésünk után kicsit megbütyköltem Zsófi újdonsült gépét, bár túlzottan sokat nem tudtam rajta ügyeskedni a net hiánya miatt. Az itteni netet valami miatt nem lehet rákötni - nem vágom pontosan miért. Ha jól emlékszem valami jelszó kéne hozzá, de nem tuti. A nap hátralévő részét teázással és ágybanfekvéssel töltöttem.
Eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk a bébim egyik barátnőjének - Kingának - a koncertjére, de lévén, hogy így le voltam pukkanva nem mentünk el. Ami - ez most olyan furcsán hangzik, de nem nagyon tudnám máshogy leírni - "nagyon meglepett" hogy a Zsófi, ahelyett, hogy elment volna szórakozni, inkább azt választotta, hogy ittmarad velem, és gondomatviseli. Tulajdonképp nem az, hogy meglepődtem rajta, mert az úgy nem lenne teljesen helyes. Itt több érzelem kavargott bennem egyszerre. Meglepődtem, mert nem nagyon gondoltam volna, hogy van még olyan rendes ember, mint ő, aki ahelyett, hogy elmenne, és szórakozna, inkább mellettem marad, és szívből jövő odaadással dolgozik azon, hogy mihamarabb felgyógyuljak, s megdöbbentem, hogy egy ilyen személy a párom. Szavakba nem tudnám önteni, milyen jólesett nekem a törődése, s hogy milyen hálás vagyok neki. Köszönöm, kicsim!
Szombaton sajnos hamar el kellett Zsófinak mennie, mert dolga volt a szüleivel, így hát korán kellett kelnünk. Miután visszaértem a Zsófit villamosmegállóba kísérésből, visszadöglöttem az ágyba, és nagyjából egész nap ott is voltam, hiszen még eléggé magas volt a lázam.
A vasárnap is lábadozással telt, de már csak hőemelkedésre tellett, hála a rengeteg teának - gyakorlatilag csak azon éltem.
Hétfőre a torkom kezdett el rohadtul fájni, úgyhogy az miatt nem nagyon csináltam semmit, mert tartottam tőle, hogy visszaesek, szóval egész nap - még a lakásban is - sálba rohangáltam. Nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy túlbuzgó, kezdő terrorista. Este kivettük a tékából a Gran Torino című igencsak tanulságos filmet, amit ezúton is ajánlok minden kedves olvasómnak, mert egyszerűen beszarás az a film. Nekem nagy kedvencem lett az a film, s bizton állíthatom, sokan tanulhatnánk attól a vén tatától. (Csege, ezt a filmet ne hagyd ki!) A film után, a mexikói ötlete alapján leugrottunk falafelezni egyet. Hajnali 1-kor. Késő esti nasi - we are doin' it right.
Kedd. Eredetileg úgy volt, hogy találkozom egy volt munkatársammal, aki Pesten tanul, de a torokfájás miatt le kellett, hogy mondjam, hiszen nem akartam visszaesni. Úgy terveztem, ezt a napot is pihenéssel fogom tölteni, de történt valami igazán meglepő dolog. Épp Vorival lazultunk az erkélyen, amikor meghallottam, hogy csöngetnek. Bejöttem megnézni, ki lehet az. Kilestem a kukucson de semmi és senki nem volt ott. Egy hangos "Na, bazdmeg!"-el nyugtáztam, hogy csak a csengő szarakodik, vagy valaki szívat minket. Kicsit frusztráltan vágtattam vissza az erkélyre, s elkezdtem Vorinak azt ecsetelni, hogy ez a műsor már kezd rohadtul idegesítő lenni, ez a hülye csengő időről-időre megszólal. Szóval a konklúzió az, hogy valaki vagy szívat, vagy szar a csengő. Erre "Bang!" megszólal ismét. Na, itt fogyott el a cérnám, a fejemben egyetlen szó villogott szüntelenül, minden más egyéb gondolatot maga mögé utasítva: "Szívatnak." Mint egy felpaprikázott rinocéroz, végigsüvítettem a lakáson, ki se lestem a kukucson, csak majd' beletörtem a kulcsot a zárba, úgy nyitottam ki az ajtót, hogy na, most, egyszer s mindenkorra jól lerendezem azt a mocskot aki itt szívat minket. A zár nyelve visszahúzódik, s erőnek erejével tépem fel az ajtót és erre megpillantok egy vidáman mosolygó Zsófit, aki csak annyit azzal az édes hangjával, "Szia kicsim." Ha Zsófi elég figyelmes lett volna, észrevehette volna a "System Error" feliratot ami veszettül villogott a szememben, de csak annyit látott, hogy valami abban a pillanatban összedőlt bennem. Életemben nem lepődtem még ennyire. Az az arckifejezés priceless lehetett, ahogy rádöbbenek a valóságra, hogy mégis mi zajlott le az imént előttem. Zsófi eközben persze végig rajtam kuncogott. Percek kellettek hozzá, hogy megemésszem a történteket, majd miután ezt megtettem - ismétlem, vagy 5 perc is eltelhetett - halkan köszöntem neki én is. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom, újra felrémlett előttem az a kép, ahogy ott áll az ajtóban, arcáról csak úgy sugárzik a vidámság, és kicsiny kezében a szivárvány minden színében pompázó esernyőjét szorongatja. Azt hiszem ez a jelenség bőven kimerítette a váratlan meglepetés fogalmát.
Nemsokkal Zsófi érkezése után Vorinak mennie kellett a suliba, így hát kettesben maradtunk. Megnéztük ismét vizipipázgatás közben a Gran Torino-t - amit ismét csak ajánlani tudok csak! - majd, miután a film után megnyugodtak a kedélyek, elmentem boltba, bébi meg nekilátott megfőzni az estebédet. A menü krumplipüré - ala Darky - mellé rántott karfiol, és sajt, ami még meg lett koronázva egy kis tejberizzsel. Zseniális.
Mivel Zsófi nagyon fáradtnak érezte magát, és meg mert nem akart késő este egyedül Veszprémben rohangálni, - amiért mondjunk és rajonganék - ezért ittaludt.
A sorban következő nap a szerda. Nemsokkal reggeli után elkísértem Zsófit a Népligetbe, mert korán vissza akart érni a koleszba, hogy még elérje az ebédet.
Csütörtökön találkoztam a volt munkatársammal, a Móriczon, majd onnan elmentünk egy koleszben található kricsmibe, ahol legurítottunk pár sört, meg eldumálgattunk. Olyan 5 fele hazaértem, és főztem ebédet, mert nagyon éhes voltam már.
A péntek általában a szórakozásé, ami most sem volt másképp. Délután felhívtam egy még Pécsről kapott, melóval kapcsolatos telefonszámot, ami egyenlőre úgy néz ki, hogy bejött. Egy kéthetes melóról van szó egyenlőre egy építkezési vállalatnál. Nem épp a legpihentetőbb meló, de legalább megfizetik - ami valljuk be, most nem jönne rosszul. Majd ha bővebb információm lesznek a dologról, tudósítani fogok róla.
Olyan 5 fele átjött a Miki, később a Barna is, aztán megkóstoltuk az új mézes bodzás fütyülőst. Miután az elfogyott, beütöttünk 2 sört, majd elmentünk a Morrison's-ba. Mindnyájan ittunk egy Long Island Ice Tea-t, aztán elmentünk pörögtünk egy kicsit, de mivel atom heringparty volt, annyira nem jött be a hely, így hát elég hamar eljöttünk onnan.
Tegnap átjött délután a Barna meg a Zsigi, akikkel pipázgattunk. Olyan 8 fele Vorival elmentünk boltba, hogy bevásároljunk, aztán a hazaérkezés után nekiláttam, hogy csináljak vacsorát, ami párolt zöldséges tészta lett. Szerintem elég finomra sikerült, amit az üres tányérok jócskán be is igazoltak.
Viszont most lépek kajálni, mert a gyomrom már türelmetlenkedik, hogy idáig még nem kapott semmit.
Ui 1: Tudom, hogy kicsit csúsztam, de ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni az én öreg tetovált cimborámnak, Márkónak! Legyen még sok ilyen, te vén trottyos! ;)
Ui 2: Szerda estefele Vorival elmentünk még az Örsre, mert nagybevásárolni akartunk az interspártában. Ám, mivel kint nagyon ramaty volt az idő, - szakadt a havaseső, és csípős hideg szél fúj, ráadásul olyan 5 fok körül mozgott a hőmérséklet - ezért úgy döntöttünk, mind a ketten acélbetétesben megyünk el, hiszen egyikünk se akarta, hogy beázzon a lépője. Innen az Örsre úgy tudunk a leggyorsabban és legkényelmesebben eljutni, hogy ha felszállunk a 3-as metróra, azzal elmegyünk a Deákig, és ott átszállunk a 2-es metróra, onnan meg már egyenes utunk van a boltig, szóval nincs más dolgunk, mint élvezni, a menetet. Most is ezen az útvonalon mentünk, - mert minek mentünk volna másikon? - zökkenőmentesen el is jutottunk a Deákig, ahol szinte zéró várakozás után meg is érkezett a metró, amire természetesen felugrottunk. Olyan szerencsénk volt, hogy nem hogy még ülőhelyünk is akadt, de annyira nem is voltak sokan a járaton. Ám, az élet sosem ilyen egyszerű, s mindig vannak emberek, akiknek semmi se jó. Így volt ezzel a velünk közvetlenül szemben ücsörgő, korosdó férfi is. Eleinte csak annyiban vettem szemügyre a már lassacskán aggastyánkorba érő embert, mert elég mogorva arccal méregetett. Ez nálam már megszokott dolog, úgyhogy szilárdan álltam a tekintetét. Hamar észrevette, hogy nem fogok el hátrálni az ő már-már állatias erőfitoktatásától, úgyhogy visszavett a tempóból, és meghúzta magát. Nem is szenteltem rá több figyelmet, egészen addig a pillanatig, amíg szegény párának melege nem lett. Amikor felállt, hogy levegye kaf.. kabátját, feltűnt, a tipikus, zsidók által viselt sál - utánanéztem, de nem találtam meg mi a neve sajnos. Nyomban kapcsoltam, és felhívtam rá Vori figyelmét is, és gondoltam magamban, na, most vicces leszek, és egyben tesztelem, mennyire is rettegnek ezek a szegény zsidók. Szóval fogtam magam, és kinyújtottam a lábamat, olyan közel a fickóhoz, hogy pont ne érjek hozzá. Szeretném elismételni, acélbetétes bakancs volt rajtam, és az ugye nácifasiszta dolog. Bizony. A fickó felfogta a célzásom, és alig észrevehetően, - de számomra könnyedén kiszúrhatóan - mégjobban összébbhúzta magát. Egy darabig hagytam, had főljön a saját levében a vén bibsi, aztán gondoltam, fokozom az izgalmakat, és továbblépek a következő szintre. Tehát fogtam magam és feldobtam a jobb lábamat a bal lábamra, úgy hogy a jobb bokám a bal térdemen pihenjen. A fickó szemei majd kiúgrottak a helyéről, úgy fennakadt rajta a tekintete. Majd szép lassan feljebb kúszott a pillantása, és találkozott az enyémmel. A félelem szikrái tisztán kivehetőek voltak a szemében, majd ez a jelentősgételjes pillanat után hirtelen elkapta a fejét, és mégjobban összehúzta magát. Úgy festett az öreg körülmetélt, mint egy kisiskolás, akit épp megszidott a tanító néni. Amint befutott a metró a Stadionok megállóba a biboldó úgy rohant, menekült le a metróról, mintha a járaton ücsörgő összes gój az ő vérét akarta volna meginni. Hahahaha! Ezek szerint tényleg rettegnek szegények!
N. M. Darky
Annyi az elmaradásom, hogy hirtelenjében azt sem tudom hol kezdjem. Mondjuk múlt csütörtöknél, mert kb odáig emlékszem a történésekre. A sors fintora, hogy ugyebár mindenki tudja rólam, hogy nagyon feledékeny vagyok, amit nem direkt csinálok - egyszerűen ilyen vagyok, bár dolgozom rajta, hogy ez megváltozzék. Éppen ezen apropóból kezdtünk el szedni Vorival egy Ginkgobiloba nevű gyógynövény készítményt, aminek - elvileg - az a hatása, hogy mivel tágítja az agyban az ereket, ezáltal megnöveli az emlékezőkésséget. Nos, ez esetünkben pont hogy fordított hatást ért el - azaz feledékenyebbek vagyunk, mint előtte. No, de térjünk vissza az eredeti gondolatfűzérhez.
A csütörtöki nap maga átlagosan telt el, egészen késő délutánig, mert akkor érkezett meg Zsófim. A Népligeten találkoztunk, mert ott dobta le a hajója, ahonnan egyenesen a Tesco-ba mentünk, hogy bevásároljunk estére. Miután Vori hazajött megvacsorztáunk, majd utána a fentebb említett mexikói elugrott a videotékába, ahonnan kivette az Ananász Express című filmet amit 2 üveg bor társaságában megnéztünk.
A péntek reggel egy nem várt meglepétessel, kedveskedett. Hogy konkretizáljam a dolgot, elég keményen lebetegedtem. Lázasan ébredtem fel és ennek köszönhetően eléggé odavoltam. Mivel a láz miatt elég korán ébredtem fel, ezért fel kellett keltenem Vorit is, hogy legyen olyan kedves és ugorján át a szüleihez, hogy hozzon át egy lázmérőt, mert meg akartam tudni mennyire komoly is a helyzetem. Természetesen azonnal átsietett, és hozott még egy neocitránt is, amit a lázmérés után rögtön be is öklöztem. Akkor még nem volt súlyos az állapotom, csak egy lájtos kis lázam volt, olyan 38 fok körüli. Megreggeliztünk, majd Zsófival elmentünk laptopot venni, mivel nem hagyhattam, hogy egyedül menjen el. Ennek ő nem nagyon örült, mert igazság szerint a betegnek az ágyban a helye ugyebár. És végülis igaza is volt, de valamiért akkor se akartam elengedni egyedül.
Utunk az Oktogon felé vezetett, azon belül az Eötvös utca volt a célunk. Ahogy beléptünk abba az utcába, hirtelenjében azt hittem, hogy valahol Zimbabwébe kerültünk, annyi "rosszarcú" emberke gyűlt ott össze a lomtalanítás miatt. Némi keresgélés után végülis sikerült célbaérnünk, és küldetésünket siker koronázta.
Hazafelé menet még elugrottunk a Lehel-piacra is propoliszos mézért. A propoliszos mézet nagyon kedvező olyankor fogyasztani, amikor az ember beteg, mert számtalan betegségre gyógyír, így többek között a köhögésre és a lázra is.
Hazaérkezésünk után kicsit megbütyköltem Zsófi újdonsült gépét, bár túlzottan sokat nem tudtam rajta ügyeskedni a net hiánya miatt. Az itteni netet valami miatt nem lehet rákötni - nem vágom pontosan miért. Ha jól emlékszem valami jelszó kéne hozzá, de nem tuti. A nap hátralévő részét teázással és ágybanfekvéssel töltöttem.
Eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk a bébim egyik barátnőjének - Kingának - a koncertjére, de lévén, hogy így le voltam pukkanva nem mentünk el. Ami - ez most olyan furcsán hangzik, de nem nagyon tudnám máshogy leírni - "nagyon meglepett" hogy a Zsófi, ahelyett, hogy elment volna szórakozni, inkább azt választotta, hogy ittmarad velem, és gondomatviseli. Tulajdonképp nem az, hogy meglepődtem rajta, mert az úgy nem lenne teljesen helyes. Itt több érzelem kavargott bennem egyszerre. Meglepődtem, mert nem nagyon gondoltam volna, hogy van még olyan rendes ember, mint ő, aki ahelyett, hogy elmenne, és szórakozna, inkább mellettem marad, és szívből jövő odaadással dolgozik azon, hogy mihamarabb felgyógyuljak, s megdöbbentem, hogy egy ilyen személy a párom. Szavakba nem tudnám önteni, milyen jólesett nekem a törődése, s hogy milyen hálás vagyok neki. Köszönöm, kicsim!
Szombaton sajnos hamar el kellett Zsófinak mennie, mert dolga volt a szüleivel, így hát korán kellett kelnünk. Miután visszaértem a Zsófit villamosmegállóba kísérésből, visszadöglöttem az ágyba, és nagyjából egész nap ott is voltam, hiszen még eléggé magas volt a lázam.
A vasárnap is lábadozással telt, de már csak hőemelkedésre tellett, hála a rengeteg teának - gyakorlatilag csak azon éltem.
Hétfőre a torkom kezdett el rohadtul fájni, úgyhogy az miatt nem nagyon csináltam semmit, mert tartottam tőle, hogy visszaesek, szóval egész nap - még a lakásban is - sálba rohangáltam. Nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy túlbuzgó, kezdő terrorista. Este kivettük a tékából a Gran Torino című igencsak tanulságos filmet, amit ezúton is ajánlok minden kedves olvasómnak, mert egyszerűen beszarás az a film. Nekem nagy kedvencem lett az a film, s bizton állíthatom, sokan tanulhatnánk attól a vén tatától. (Csege, ezt a filmet ne hagyd ki!) A film után, a mexikói ötlete alapján leugrottunk falafelezni egyet. Hajnali 1-kor. Késő esti nasi - we are doin' it right.
Kedd. Eredetileg úgy volt, hogy találkozom egy volt munkatársammal, aki Pesten tanul, de a torokfájás miatt le kellett, hogy mondjam, hiszen nem akartam visszaesni. Úgy terveztem, ezt a napot is pihenéssel fogom tölteni, de történt valami igazán meglepő dolog. Épp Vorival lazultunk az erkélyen, amikor meghallottam, hogy csöngetnek. Bejöttem megnézni, ki lehet az. Kilestem a kukucson de semmi és senki nem volt ott. Egy hangos "Na, bazdmeg!"-el nyugtáztam, hogy csak a csengő szarakodik, vagy valaki szívat minket. Kicsit frusztráltan vágtattam vissza az erkélyre, s elkezdtem Vorinak azt ecsetelni, hogy ez a műsor már kezd rohadtul idegesítő lenni, ez a hülye csengő időről-időre megszólal. Szóval a konklúzió az, hogy valaki vagy szívat, vagy szar a csengő. Erre "Bang!" megszólal ismét. Na, itt fogyott el a cérnám, a fejemben egyetlen szó villogott szüntelenül, minden más egyéb gondolatot maga mögé utasítva: "Szívatnak." Mint egy felpaprikázott rinocéroz, végigsüvítettem a lakáson, ki se lestem a kukucson, csak majd' beletörtem a kulcsot a zárba, úgy nyitottam ki az ajtót, hogy na, most, egyszer s mindenkorra jól lerendezem azt a mocskot aki itt szívat minket. A zár nyelve visszahúzódik, s erőnek erejével tépem fel az ajtót és erre megpillantok egy vidáman mosolygó Zsófit, aki csak annyit azzal az édes hangjával, "Szia kicsim." Ha Zsófi elég figyelmes lett volna, észrevehette volna a "System Error" feliratot ami veszettül villogott a szememben, de csak annyit látott, hogy valami abban a pillanatban összedőlt bennem. Életemben nem lepődtem még ennyire. Az az arckifejezés priceless lehetett, ahogy rádöbbenek a valóságra, hogy mégis mi zajlott le az imént előttem. Zsófi eközben persze végig rajtam kuncogott. Percek kellettek hozzá, hogy megemésszem a történteket, majd miután ezt megtettem - ismétlem, vagy 5 perc is eltelhetett - halkan köszöntem neki én is. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom, újra felrémlett előttem az a kép, ahogy ott áll az ajtóban, arcáról csak úgy sugárzik a vidámság, és kicsiny kezében a szivárvány minden színében pompázó esernyőjét szorongatja. Azt hiszem ez a jelenség bőven kimerítette a váratlan meglepetés fogalmát.
Nemsokkal Zsófi érkezése után Vorinak mennie kellett a suliba, így hát kettesben maradtunk. Megnéztük ismét vizipipázgatás közben a Gran Torino-t - amit ismét csak ajánlani tudok csak! - majd, miután a film után megnyugodtak a kedélyek, elmentem boltba, bébi meg nekilátott megfőzni az estebédet. A menü krumplipüré - ala Darky - mellé rántott karfiol, és sajt, ami még meg lett koronázva egy kis tejberizzsel. Zseniális.
Mivel Zsófi nagyon fáradtnak érezte magát, és meg mert nem akart késő este egyedül Veszprémben rohangálni, - amiért mondjunk és rajonganék - ezért ittaludt.
A sorban következő nap a szerda. Nemsokkal reggeli után elkísértem Zsófit a Népligetbe, mert korán vissza akart érni a koleszba, hogy még elérje az ebédet.
Csütörtökön találkoztam a volt munkatársammal, a Móriczon, majd onnan elmentünk egy koleszben található kricsmibe, ahol legurítottunk pár sört, meg eldumálgattunk. Olyan 5 fele hazaértem, és főztem ebédet, mert nagyon éhes voltam már.
A péntek általában a szórakozásé, ami most sem volt másképp. Délután felhívtam egy még Pécsről kapott, melóval kapcsolatos telefonszámot, ami egyenlőre úgy néz ki, hogy bejött. Egy kéthetes melóról van szó egyenlőre egy építkezési vállalatnál. Nem épp a legpihentetőbb meló, de legalább megfizetik - ami valljuk be, most nem jönne rosszul. Majd ha bővebb információm lesznek a dologról, tudósítani fogok róla.
Olyan 5 fele átjött a Miki, később a Barna is, aztán megkóstoltuk az új mézes bodzás fütyülőst. Miután az elfogyott, beütöttünk 2 sört, majd elmentünk a Morrison's-ba. Mindnyájan ittunk egy Long Island Ice Tea-t, aztán elmentünk pörögtünk egy kicsit, de mivel atom heringparty volt, annyira nem jött be a hely, így hát elég hamar eljöttünk onnan.
Tegnap átjött délután a Barna meg a Zsigi, akikkel pipázgattunk. Olyan 8 fele Vorival elmentünk boltba, hogy bevásároljunk, aztán a hazaérkezés után nekiláttam, hogy csináljak vacsorát, ami párolt zöldséges tészta lett. Szerintem elég finomra sikerült, amit az üres tányérok jócskán be is igazoltak.
Viszont most lépek kajálni, mert a gyomrom már türelmetlenkedik, hogy idáig még nem kapott semmit.
Ui 1: Tudom, hogy kicsit csúsztam, de ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni az én öreg tetovált cimborámnak, Márkónak! Legyen még sok ilyen, te vén trottyos! ;)
Ui 2: Szerda estefele Vorival elmentünk még az Örsre, mert nagybevásárolni akartunk az interspártában. Ám, mivel kint nagyon ramaty volt az idő, - szakadt a havaseső, és csípős hideg szél fúj, ráadásul olyan 5 fok körül mozgott a hőmérséklet - ezért úgy döntöttünk, mind a ketten acélbetétesben megyünk el, hiszen egyikünk se akarta, hogy beázzon a lépője. Innen az Örsre úgy tudunk a leggyorsabban és legkényelmesebben eljutni, hogy ha felszállunk a 3-as metróra, azzal elmegyünk a Deákig, és ott átszállunk a 2-es metróra, onnan meg már egyenes utunk van a boltig, szóval nincs más dolgunk, mint élvezni, a menetet. Most is ezen az útvonalon mentünk, - mert minek mentünk volna másikon? - zökkenőmentesen el is jutottunk a Deákig, ahol szinte zéró várakozás után meg is érkezett a metró, amire természetesen felugrottunk. Olyan szerencsénk volt, hogy nem hogy még ülőhelyünk is akadt, de annyira nem is voltak sokan a járaton. Ám, az élet sosem ilyen egyszerű, s mindig vannak emberek, akiknek semmi se jó. Így volt ezzel a velünk közvetlenül szemben ücsörgő, korosdó férfi is. Eleinte csak annyiban vettem szemügyre a már lassacskán aggastyánkorba érő embert, mert elég mogorva arccal méregetett. Ez nálam már megszokott dolog, úgyhogy szilárdan álltam a tekintetét. Hamar észrevette, hogy nem fogok el hátrálni az ő már-már állatias erőfitoktatásától, úgyhogy visszavett a tempóból, és meghúzta magát. Nem is szenteltem rá több figyelmet, egészen addig a pillanatig, amíg szegény párának melege nem lett. Amikor felállt, hogy levegye kaf.. kabátját, feltűnt, a tipikus, zsidók által viselt sál - utánanéztem, de nem találtam meg mi a neve sajnos. Nyomban kapcsoltam, és felhívtam rá Vori figyelmét is, és gondoltam magamban, na, most vicces leszek, és egyben tesztelem, mennyire is rettegnek ezek a szegény zsidók. Szóval fogtam magam, és kinyújtottam a lábamat, olyan közel a fickóhoz, hogy pont ne érjek hozzá. Szeretném elismételni, acélbetétes bakancs volt rajtam, és az ugye nácifasiszta dolog. Bizony. A fickó felfogta a célzásom, és alig észrevehetően, - de számomra könnyedén kiszúrhatóan - mégjobban összébbhúzta magát. Egy darabig hagytam, had főljön a saját levében a vén bibsi, aztán gondoltam, fokozom az izgalmakat, és továbblépek a következő szintre. Tehát fogtam magam és feldobtam a jobb lábamat a bal lábamra, úgy hogy a jobb bokám a bal térdemen pihenjen. A fickó szemei majd kiúgrottak a helyéről, úgy fennakadt rajta a tekintete. Majd szép lassan feljebb kúszott a pillantása, és találkozott az enyémmel. A félelem szikrái tisztán kivehetőek voltak a szemében, majd ez a jelentősgételjes pillanat után hirtelen elkapta a fejét, és mégjobban összehúzta magát. Úgy festett az öreg körülmetélt, mint egy kisiskolás, akit épp megszidott a tanító néni. Amint befutott a metró a Stadionok megállóba a biboldó úgy rohant, menekült le a metróról, mintha a járaton ücsörgő összes gój az ő vérét akarta volna meginni. Hahahaha! Ezek szerint tényleg rettegnek szegények!
N. M. Darky
2009. október 6., kedd
Damn you, Ginseng!
Egy kis dobozka kerül a kezem ügyébe, melyből finoman, lágy mentol illat szivárog ki, ami gyengéden megtölti orrlyukaimat kellemes, hűsítő illatával. Csippentek egy picikét a nedves dohányból, s a kerámia edénykébe helyezem, finoman elosztva azt. Alufólia zörgése töri meg a dub zene hipnotikusan punnyasztó ütemét. Finoman betakarom a dohányt, s a kerámia dohánytartó egységet, majd kiválsztok egy szimpatikus gombostűt, hogy lyukakat bökdössek a fóliára, majd ezen műveletsor elvégzése után ráhelyezek egy éjfekete szénkorongot az immáron lyukas fóliára. S ekkor döbbenek rá, hogy nincs itthon öngyújtó...
- You win again, Mexican! - Kiáltom az ég felé emelt öklökkel, miután ráébredtem arra a szomorú tényre, hogy most bizony nem lesz vizipipázás blogírás közben.
Nos, akkor vágjuk is bele. Hol is kezdjem, hisz' annyi mindenről tudnék most írni, de ajh, a bőség zavara! A változatosság kedvéért induljunk el visszafelé az időben. A mai nap említésre méltó(?) eseményeivel kezdek, aztán haladok szép lassan visszafelé. Én gond nélkül aludtam egész éjjel és valahogy még a reggeli kutya-ugatós-krízis-helyzetet is sikerült átvészelnem - nem úgy mint egyeseknek, hehehehe. Reggeli után kidekoráltuk kicsit a hűtőszekrényünket - igen, ennyire ráértünk ma - Pécsről hozott criminalskate-es matricákkal. Szerintem full jól néz ki. Sőt, szerintem kéne indítani egy műsort, "Pimp my Fridge" címmel, ami arról szólna, hogy hűtőszekrényeket turbóznak fel benne. Én most így teljesen el tudnék képzelni egy lángnyelves festésű, hifivel, tv-vel, dvd lejátszóval, és GPS-el feltuningolt hűtőszekrényt, amiben belül egy külön fotel van kialakítva, hátha valaki filmet szeretne nézni benne. Mennyire durva lenne, nem? Rohadtul fel lehetne vele vágni a spanok előtt. Vagy így elképzelem, hogy csajozásnál is mennyire plusz pont lehet. "Szia szépségem, nem volna kedved megnézni velem egy filmet a hűtőmben? ;)"
Na, de khm... olyan fél 1 magasságában elkísértem Vorit a nagyszüleihez, mert a mamájával mentek egy másik röntgeneshez, mivel akinél tegnap voltunk az... na, erről majd egy kicsit később.
A röntgen eredményéről még nem tudok semmit, mivel a vizsgálat után suliba is ment, szóval valszeg este fogom csak megtudni, hogy mitől is lilult be az Achilles-ínánál a lába.
Tegnap, tehát hétfő. Reggeli után elmentünk kórházba, hogy meglessék, mitől fáj még mindig a másfél-két hete történt balszerencsés kapuátugrás következménye. Elég sokáig tartott, mire megállapították, hogy Fastum géllel kell kenegetni a lábát. Úgy röpke 2 óriág, ami alatt kétszer is megröntgenezték a lábát. Éljen a magyar egészségügy. Gyors és halálpontos. Amíg ott evett minket a fene, találkoztunk egy igazi "celebbel" - hú, hogy én mennyire gyűlölöm ezt a kifejezést! - is, aki nem más volt, mint Hajós András személyesen. A találkozásunk végkonklúziója számomra az volt, hogy kiindulván abból, hogy egy kórházban találkoztunk, ezek a "celebek" mégiscsak emberek.
A kórház-kommandó után elmentünk a tesco-ba bevásárolni, ahonnan visszafelemenet megtaláltam a földön a Vori elhagyott leletét. Amiben az a vicces, hogy egészen addig észre se vettük, hogy elveszett!
A bevásárlás után egyenesen hazamentünk, én meg nekiálltam hogy főzzek valami ebédfélét. Az aznapi menü négysajtos mártásos tészta volt Darky módra. Kicsit szerintem sótlanra sikeredett, de azért még így is nagyon finom lett, így hát jó alaposan belakmároztunk belőle.
Vasárnap. Délelőtt, átjöt a Vori édesanyja, illetve öregapja. Megnézték a kecót, hoztak sütit, - \o/ - majd elmentünk együtt boltba. A bevásárlás után még beszélgettünk egy kicsit nálunk, aztán Vori elkísérte az édesanyját vasalót venni, mivel az előző megadta magát. Amíg ők elvoltak, én kertészkedtem. Átültettem a fűszernövényeinket a kis műanyag cserepükből egy nagyobb műanyag virágládába. Szóval most már köszönik szépen jólérzik magukat, hiszen most már tudnak kicsit terpeszkedni is - már ha akarnak.
Vori hazaérkezése után - mivel nem akartunk főzni - elmentünk falafelezni, ahol sikerült jól lespanolnom a tulajjal, aki megígérte nekem, hogy, külön a kedvemért hozat otthonról - Törökországból - egy valami extra brutálisan csípős paprikát, mert nem hiszi el, hogy én még nem találkoztam olyan étellel, ami annyira csípős lett volna, hogy én azt ne tudtam volna elfogyasztani, de azért sietve hozzátette, hogy azt a paprikát csak saját felelősségre szabad fogyasztani.. Nos, igaz, hogy azon szavak hallatán kicsit elszállt az önbizalmam, de attól függetlenül borzasztóan kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet az a paprika.
A kajálás után nemsokkal felugrott Barna, akivel Ps-eztünk, és az egekbe tornásztuk a vérnyomásunkat egy rohadt ellenség miatt a Tekken-ben. Agyvérzés ide, agyvérzés oda - nem sikerült lenyomnunk azt a rohadékot, így hát felhagytunk az önkínzással.
A szombati nap egy lazulós nap volt. Itthon punnyadtunk végig.
Péntek. Szintén egy laza nap volt. Délután átugrott Miki egy közös lazulásra, amit megfejeltünk egy kis Ps-ezéssel.
Csütörtökön az egyetlen említésre méltó dolog ami történt, az az asszonykám esti látogatása volt. Bemutatta nekem a két Pesti barátnőjét, Kingát és Íriszt. Ám ez a bemutatkozás nagyon gyorsra sikeredett, mivel a bemutatkozás után kb azonnal elmentek, - gondolom haza - hogy kettesben hagyjanak minket Zsófival. Ismét a Duna partra mentünk ücsörögni, és sétálgatni. Valahogy nagyon ottvan a feelingje a Dunának este. Olyan negyed 10 fele felugrottunk hozzánk, és közösen elfogyasztottuk a Zsófi által hozott meglepetés édességet. 10-kor viszont el kellett indulnunk, mert 50-kor indult a babym utolsó busza, szóval kikísértem a Népligethez. Visszafelé jövet sikerült annyira beleléptem egy "ajándékcsomagba" ami amúgy békésen pihengetett a földön, hogy majdnem elborultam. Azt mondják, ilyenkor szerencséje lesz az embernek, nos, ha viszont ez igaz, akkor most legalább nyernem kéne az 5-ös lottón, akkora volt az a "szeretetcsomag."
Nem tudom már pontosan melyik nap, de a lakásunk egy újabb taggal bővült, akit Grétanak hívnak és egy kétajtós szekrény. Majd rakok fel róla képet. Illetve, már most is tennék fel, csak nem tudom Vori hova pakolta el a fényképezőgépet. Anélkül meg ugye problémás lenne a képkészítés. Továbbá a falakra is került most már némi érték, két Szász Endre festmény formájában. Tudtátok, hogy Vori ennek a kiváló festőnek a rokona? Nem? Nos, egy pár nappal ezelőttig én se tudtam.
De viszont vége a mókának mára, zár a Darky móka-tára, mert már rohadtul éhes vagyok.
N. M. Darky
- You win again, Mexican! - Kiáltom az ég felé emelt öklökkel, miután ráébredtem arra a szomorú tényre, hogy most bizony nem lesz vizipipázás blogírás közben.
Nos, akkor vágjuk is bele. Hol is kezdjem, hisz' annyi mindenről tudnék most írni, de ajh, a bőség zavara! A változatosság kedvéért induljunk el visszafelé az időben. A mai nap említésre méltó(?) eseményeivel kezdek, aztán haladok szép lassan visszafelé. Én gond nélkül aludtam egész éjjel és valahogy még a reggeli kutya-ugatós-krízis-helyzetet is sikerült átvészelnem - nem úgy mint egyeseknek, hehehehe. Reggeli után kidekoráltuk kicsit a hűtőszekrényünket - igen, ennyire ráértünk ma - Pécsről hozott criminalskate-es matricákkal. Szerintem full jól néz ki. Sőt, szerintem kéne indítani egy műsort, "Pimp my Fridge" címmel, ami arról szólna, hogy hűtőszekrényeket turbóznak fel benne. Én most így teljesen el tudnék képzelni egy lángnyelves festésű, hifivel, tv-vel, dvd lejátszóval, és GPS-el feltuningolt hűtőszekrényt, amiben belül egy külön fotel van kialakítva, hátha valaki filmet szeretne nézni benne. Mennyire durva lenne, nem? Rohadtul fel lehetne vele vágni a spanok előtt. Vagy így elképzelem, hogy csajozásnál is mennyire plusz pont lehet. "Szia szépségem, nem volna kedved megnézni velem egy filmet a hűtőmben? ;)"
Na, de khm... olyan fél 1 magasságában elkísértem Vorit a nagyszüleihez, mert a mamájával mentek egy másik röntgeneshez, mivel akinél tegnap voltunk az... na, erről majd egy kicsit később.
A röntgen eredményéről még nem tudok semmit, mivel a vizsgálat után suliba is ment, szóval valszeg este fogom csak megtudni, hogy mitől is lilult be az Achilles-ínánál a lába.
Tegnap, tehát hétfő. Reggeli után elmentünk kórházba, hogy meglessék, mitől fáj még mindig a másfél-két hete történt balszerencsés kapuátugrás következménye. Elég sokáig tartott, mire megállapították, hogy Fastum géllel kell kenegetni a lábát. Úgy röpke 2 óriág, ami alatt kétszer is megröntgenezték a lábát. Éljen a magyar egészségügy. Gyors és halálpontos. Amíg ott evett minket a fene, találkoztunk egy igazi "celebbel" - hú, hogy én mennyire gyűlölöm ezt a kifejezést! - is, aki nem más volt, mint Hajós András személyesen. A találkozásunk végkonklúziója számomra az volt, hogy kiindulván abból, hogy egy kórházban találkoztunk, ezek a "celebek" mégiscsak emberek.
A kórház-kommandó után elmentünk a tesco-ba bevásárolni, ahonnan visszafelemenet megtaláltam a földön a Vori elhagyott leletét. Amiben az a vicces, hogy egészen addig észre se vettük, hogy elveszett!
A bevásárlás után egyenesen hazamentünk, én meg nekiálltam hogy főzzek valami ebédfélét. Az aznapi menü négysajtos mártásos tészta volt Darky módra. Kicsit szerintem sótlanra sikeredett, de azért még így is nagyon finom lett, így hát jó alaposan belakmároztunk belőle.
Vasárnap. Délelőtt, átjöt a Vori édesanyja, illetve öregapja. Megnézték a kecót, hoztak sütit, - \o/ - majd elmentünk együtt boltba. A bevásárlás után még beszélgettünk egy kicsit nálunk, aztán Vori elkísérte az édesanyját vasalót venni, mivel az előző megadta magát. Amíg ők elvoltak, én kertészkedtem. Átültettem a fűszernövényeinket a kis műanyag cserepükből egy nagyobb műanyag virágládába. Szóval most már köszönik szépen jólérzik magukat, hiszen most már tudnak kicsit terpeszkedni is - már ha akarnak.
Vori hazaérkezése után - mivel nem akartunk főzni - elmentünk falafelezni, ahol sikerült jól lespanolnom a tulajjal, aki megígérte nekem, hogy, külön a kedvemért hozat otthonról - Törökországból - egy valami extra brutálisan csípős paprikát, mert nem hiszi el, hogy én még nem találkoztam olyan étellel, ami annyira csípős lett volna, hogy én azt ne tudtam volna elfogyasztani, de azért sietve hozzátette, hogy azt a paprikát csak saját felelősségre szabad fogyasztani.. Nos, igaz, hogy azon szavak hallatán kicsit elszállt az önbizalmam, de attól függetlenül borzasztóan kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet az a paprika.
A kajálás után nemsokkal felugrott Barna, akivel Ps-eztünk, és az egekbe tornásztuk a vérnyomásunkat egy rohadt ellenség miatt a Tekken-ben. Agyvérzés ide, agyvérzés oda - nem sikerült lenyomnunk azt a rohadékot, így hát felhagytunk az önkínzással.
A szombati nap egy lazulós nap volt. Itthon punnyadtunk végig.
Péntek. Szintén egy laza nap volt. Délután átugrott Miki egy közös lazulásra, amit megfejeltünk egy kis Ps-ezéssel.
Csütörtökön az egyetlen említésre méltó dolog ami történt, az az asszonykám esti látogatása volt. Bemutatta nekem a két Pesti barátnőjét, Kingát és Íriszt. Ám ez a bemutatkozás nagyon gyorsra sikeredett, mivel a bemutatkozás után kb azonnal elmentek, - gondolom haza - hogy kettesben hagyjanak minket Zsófival. Ismét a Duna partra mentünk ücsörögni, és sétálgatni. Valahogy nagyon ottvan a feelingje a Dunának este. Olyan negyed 10 fele felugrottunk hozzánk, és közösen elfogyasztottuk a Zsófi által hozott meglepetés édességet. 10-kor viszont el kellett indulnunk, mert 50-kor indult a babym utolsó busza, szóval kikísértem a Népligethez. Visszafelé jövet sikerült annyira beleléptem egy "ajándékcsomagba" ami amúgy békésen pihengetett a földön, hogy majdnem elborultam. Azt mondják, ilyenkor szerencséje lesz az embernek, nos, ha viszont ez igaz, akkor most legalább nyernem kéne az 5-ös lottón, akkora volt az a "szeretetcsomag."
Nem tudom már pontosan melyik nap, de a lakásunk egy újabb taggal bővült, akit Grétanak hívnak és egy kétajtós szekrény. Majd rakok fel róla képet. Illetve, már most is tennék fel, csak nem tudom Vori hova pakolta el a fényképezőgépet. Anélkül meg ugye problémás lenne a képkészítés. Továbbá a falakra is került most már némi érték, két Szász Endre festmény formájában. Tudtátok, hogy Vori ennek a kiváló festőnek a rokona? Nem? Nos, egy pár nappal ezelőttig én se tudtam.
De viszont vége a mókának mára, zár a Darky móka-tára, mert már rohadtul éhes vagyok.
N. M. Darky
2009. szeptember 30., szerda
Scortisoare Macinat!
Hűen a megbeszéltekhez, Vorival korán keltünk ma, és elmentünk a munkaügyi központ 13. kerületi kirendeltségébe. Egy órával annak nyitása előtt. De mindezek ellenére is legalább vagy 10-en voltak előttünk. Rohadt unalmasan telt el az az egy óra, de azért próbáltuk menteni a menthetőt, szóval műsorozgattunk Vorival. Némelyik beszólásunkon mások is felröhögtek, ami azért is jó volt, mert legalább láttuk, hogy nem egyedül unatkozunk. A nyitással egy olyan 5 percet csúsztak ugyan, de kárpótoltak a gyors ügyintézéssel, szóval relatíve hamar túlvoltam mindenen. Az egyetlen bökkenő már csak az, hogy fel kell hívnom a Pécsi központot, hogy ne Postai úton küldjék ki a segílykémet, hanem utalják inkább a bankszámlaszámomra - mert ugye nekem van olyan is. De még úgy is, hogy hamar el lett intézve az adatmódosítás, Vori így még sem tudta már megvárni velem, mivel haza kellett sietnie, mert mennek az öregapjával szekrényt nézni/venni. Ami annyit jelent, hogy hamarosan lesz szekrényünk - no, már ha minden igaz.
Amikor még ott ácsorogtunk a bejárat előtt, kiszúrtam, hogy a távolban igen sötét fellegek gyülekeztek az égen, és azon kezdtünk el viccelődni a Mexikóival, hogy esni fog az eső hamarosan, de szigorúan csak azután, hogy én kiértem a munkaügyiből. Ezen akkor jót röhögtünk, de baszki, tényleg nemsokkal azelőtt kezdett el esni az eső, hogy kiértem. Ám a sors iróniája, hogy abba is maradt, amint hazaértem. Erre mit lehet mondani? Tipikus? Jah. Kurvára. Bár azért jót mulattam az anomálián.
Miután hazaértem - gondoltam - most jól megoldom a már egy ideje húzódó problémámat, azaz lecserélem végre a telefonomon ezt a díjcsomagot, mert ez így nagyon szopik. Akármikor hívok akárkit, az nekem egy vagyonba kerül. Csúcsidőn kívül 72 pénzért hívom az "enyéim." Röhejes nem?
- Sok büdös pénzéhes biboldó, de mostjólkicseszekveletek! Muhahahahaha! - ültem le ezzel a csatakiáltással a géphez, s nekiálltam, hogy regisztráljam magam a témobíl honlapján, hogy majd itthonról, neten keresztül szúrhassak ki jól a kilincsorrúakkal.
Nagyon ügyesen, fél óra baszakodás után végül nyélbe is ütöttem a regisztrációt, majd nekiálltam megkeresni a díjcsomagokat. Meg is találtam a nekem megfelelőt, aztán hozzáláttam, hogy megrendeljem a csomagot. Jó, oké, be is léptem nagy nehezen, erre asszondja a rendszer, hogy "Error! Az oldal nem található." Ohh... Shhhhhit! Így hát mégsem sikerült még kiszúrnom jól ezekkel a bibsikkel, sőt, ők szivattak meg inkább engem.
Viszont azért szeretnék némi jóhírt is közölni. Jani barátom nekiállt blogolni, úgyhogy tessék olvasni. De ha már lúd, legyen kövér, itten van a János asszonykájának blogja is. A blogok a linkek közé is ki fognak kerülni. Kérem, lehet csemegézni.
N. M. Darky
Amikor még ott ácsorogtunk a bejárat előtt, kiszúrtam, hogy a távolban igen sötét fellegek gyülekeztek az égen, és azon kezdtünk el viccelődni a Mexikóival, hogy esni fog az eső hamarosan, de szigorúan csak azután, hogy én kiértem a munkaügyiből. Ezen akkor jót röhögtünk, de baszki, tényleg nemsokkal azelőtt kezdett el esni az eső, hogy kiértem. Ám a sors iróniája, hogy abba is maradt, amint hazaértem. Erre mit lehet mondani? Tipikus? Jah. Kurvára. Bár azért jót mulattam az anomálián.
Miután hazaértem - gondoltam - most jól megoldom a már egy ideje húzódó problémámat, azaz lecserélem végre a telefonomon ezt a díjcsomagot, mert ez így nagyon szopik. Akármikor hívok akárkit, az nekem egy vagyonba kerül. Csúcsidőn kívül 72 pénzért hívom az "enyéim." Röhejes nem?
- Sok büdös pénzéhes biboldó, de mostjólkicseszekveletek! Muhahahahaha! - ültem le ezzel a csatakiáltással a géphez, s nekiálltam, hogy regisztráljam magam a témobíl honlapján, hogy majd itthonról, neten keresztül szúrhassak ki jól a kilincsorrúakkal.
Nagyon ügyesen, fél óra baszakodás után végül nyélbe is ütöttem a regisztrációt, majd nekiálltam megkeresni a díjcsomagokat. Meg is találtam a nekem megfelelőt, aztán hozzáláttam, hogy megrendeljem a csomagot. Jó, oké, be is léptem nagy nehezen, erre asszondja a rendszer, hogy "Error! Az oldal nem található." Ohh... Shhhhhit! Így hát mégsem sikerült még kiszúrnom jól ezekkel a bibsikkel, sőt, ők szivattak meg inkább engem.
Viszont azért szeretnék némi jóhírt is közölni. Jani barátom nekiállt blogolni, úgyhogy tessék olvasni. De ha már lúd, legyen kövér, itten van a János asszonykájának blogja is. A blogok a linkek közé is ki fognak kerülni. Kérem, lehet csemegézni.
N. M. Darky
2009. szeptember 29., kedd
Fail.
A mai napomat úgy terveztem, a munkaügyi központ 13. kerületi kirendeltségének meglátogatásával kezdem. Nos, így is történt, meglátogattam. Csak aztán hamar rájöttem, hogy ha én megszeretném azt várni, hogy itt sorra kerüljek, akkor kb több napra elég hideg élelmet kellett volna magammal hoznom. Így hát az lett a dolog végkifejlete, hogy Vorival megegyeztünk, majd holnap lessük be, de akkor pár órával nyitás előtt nézünk be. Úgy talán még ebben az életemben sorrakerülnék.
A délelőtt hátralévő részében néztem ahogy Vori takarít, és közben Ps-eztem. Olyan dél felé megcsináltam az ebédet - azaz kicsit "felturbóztam" a tegnapi chilis babot némi tésztával, hogy laktatóbb legyen. A célomat sikerült elérni, hiszen mindketten jóllaktunk belőle. Kaja után a mexikói származású szobatársam elugrott haza a szüleihez, majd onnan suliba ment. Én meg a délután nagyrészét idegeskedéssel töltöttem, hiszen nem hallottam tegnap délután óta semmit a barátnőm felől, és kezdtem már attól tartani, hogy történt vele valami. Számtalanszor próbáltam felhívni, de hasztalanul - sosem vette fel. Hogy kicsit eltereljem a gondolataim róla, megtömtem mentholos dohánnyal a vizipipát, és leültem Futuramát nézni.
Olyan 4 óra magasságában Zsófi küldött egy sms-t, hogy nem tud felhívni, mert valamiért kikapcsoltat jelez neki amikor hív. Ami azért érdekes, mert nekem folyamatosan be van kapcsolva a telefonom - még éjjel is sokszor!
Éppen azon töprengtem, hogy mégis mi lehet a gubanc, amikor csengetett valaki. Kicsit lassabban, olyan maximum 1 perc alatt értem oda az ajtóhoz, mivel időközben meglátogattam a wc-t, és hát na, vannak akadályok az életben amit mindenkinek le kell küzdenie. Ez is egy ilyen volt. Szóval dolgom végeztél rögtön az ajtóhoz siettem, de mire kilestem, már közel s távol senki nem volt. Deja vu. Ismét pontosan ugyanez a jelenség játszódik le. Ismét kedden, ismét ugyanezen időtájt. Hmm... Furcsa. Ez az anomália után rögvest küldtem Vorinak egy sms-t, hogy hívjon fel, amint tud. Egy sms-t küldött, hogy nem tud felhívni, mert elvileg ki vagyok kapcsolva. Deja vu.... Megint! Nosza, felhívtam inkább én őt, s elmeséltem neki ezt az érdekességet, majd megbeszéltük, hogy biza ide kelleni fog valami rács-szerűség, és hogy vigyem el a telefonom szervizbe, mivel nagyon valószínű, hogy valami megadta magát benne. A beszélgetés után felhívtam apámat is, akit megkértem, hogy hívjon fel, de nála is pontosan ugyanezt produkálta ez a szar. Hmm... Immáron bizonyos, hogy a telefonom a hunyó. Így hát, nem volt mit tenni, nekiindultam, hogy elvigyem szervizbe, hogy ott aztán majd jól meggyógyítsák szegénykét.
Ám a történet váratlan fordulathoz érkezett, hiszen mire odaértem a szervizhez, az mint kiderült, már zárva van. Kérdeztem az illetékest, hogy mikor zárt be a szerviz, amire azt a választ kaptam egy keserű mosoly kíséretében, hogy úgy kb 2 perce. Mivel 6-ig volt nyitva, én meg 6 után két perccel érkeztem... Ohh Shhh...it! Ezen a ponton kissé kiment a pofám. Ez már amolyan kegyelemdöfés volt. Nem elég, hogy lehet, hogy valaki figyeli a lakásunkat és mondjuk be akar törni hozzánk, vagy csak szimplán szivatnak, de ezen felül még a kibaszott telefonom is megadta magát. Arrrgghh!!
A hazafele úton az jutott eszembe, mint stresszoldó, hogy csinálok képeket a kecóról, és majd jól kiteszem őket ide, szóval így is tettem, és még a stressz is oldódott! Behold!
Előszoba cipőkiállítással.
Előszoba konyhával ÉS cipőkiállítással!
A csodálatos konyha. Ilyenkor vajon merre járhat a takarítóbrigád?
Titkos nasi-sziget.
Ahova még a király is gyalog jár...
A fürdőszoba belülről.
Ugyanaz a zuhanykabin csak de-Darkyzálva.
Csak azért mert trendy, és meg mert unatkoztam is.
A főszoba.
Főszoba kanapéval és tükörrel.
Viharsarok.
Rajság van meg pénz.
Babym féle olaszos tészta. (az én tányérom!)
Zsófim tálkája.
Vori szolidan (be)mutat(ja) az övét.
Utolsó. Grátisz. Kép. Segédkezem a szakácsnak.
A délelőtt hátralévő részében néztem ahogy Vori takarít, és közben Ps-eztem. Olyan dél felé megcsináltam az ebédet - azaz kicsit "felturbóztam" a tegnapi chilis babot némi tésztával, hogy laktatóbb legyen. A célomat sikerült elérni, hiszen mindketten jóllaktunk belőle. Kaja után a mexikói származású szobatársam elugrott haza a szüleihez, majd onnan suliba ment. Én meg a délután nagyrészét idegeskedéssel töltöttem, hiszen nem hallottam tegnap délután óta semmit a barátnőm felől, és kezdtem már attól tartani, hogy történt vele valami. Számtalanszor próbáltam felhívni, de hasztalanul - sosem vette fel. Hogy kicsit eltereljem a gondolataim róla, megtömtem mentholos dohánnyal a vizipipát, és leültem Futuramát nézni.
Olyan 4 óra magasságában Zsófi küldött egy sms-t, hogy nem tud felhívni, mert valamiért kikapcsoltat jelez neki amikor hív. Ami azért érdekes, mert nekem folyamatosan be van kapcsolva a telefonom - még éjjel is sokszor!
Éppen azon töprengtem, hogy mégis mi lehet a gubanc, amikor csengetett valaki. Kicsit lassabban, olyan maximum 1 perc alatt értem oda az ajtóhoz, mivel időközben meglátogattam a wc-t, és hát na, vannak akadályok az életben amit mindenkinek le kell küzdenie. Ez is egy ilyen volt. Szóval dolgom végeztél rögtön az ajtóhoz siettem, de mire kilestem, már közel s távol senki nem volt. Deja vu. Ismét pontosan ugyanez a jelenség játszódik le. Ismét kedden, ismét ugyanezen időtájt. Hmm... Furcsa. Ez az anomália után rögvest küldtem Vorinak egy sms-t, hogy hívjon fel, amint tud. Egy sms-t küldött, hogy nem tud felhívni, mert elvileg ki vagyok kapcsolva. Deja vu.... Megint! Nosza, felhívtam inkább én őt, s elmeséltem neki ezt az érdekességet, majd megbeszéltük, hogy biza ide kelleni fog valami rács-szerűség, és hogy vigyem el a telefonom szervizbe, mivel nagyon valószínű, hogy valami megadta magát benne. A beszélgetés után felhívtam apámat is, akit megkértem, hogy hívjon fel, de nála is pontosan ugyanezt produkálta ez a szar. Hmm... Immáron bizonyos, hogy a telefonom a hunyó. Így hát, nem volt mit tenni, nekiindultam, hogy elvigyem szervizbe, hogy ott aztán majd jól meggyógyítsák szegénykét.
Ám a történet váratlan fordulathoz érkezett, hiszen mire odaértem a szervizhez, az mint kiderült, már zárva van. Kérdeztem az illetékest, hogy mikor zárt be a szerviz, amire azt a választ kaptam egy keserű mosoly kíséretében, hogy úgy kb 2 perce. Mivel 6-ig volt nyitva, én meg 6 után két perccel érkeztem... Ohh Shhh...it! Ezen a ponton kissé kiment a pofám. Ez már amolyan kegyelemdöfés volt. Nem elég, hogy lehet, hogy valaki figyeli a lakásunkat és mondjuk be akar törni hozzánk, vagy csak szimplán szivatnak, de ezen felül még a kibaszott telefonom is megadta magát. Arrrgghh!!
A hazafele úton az jutott eszembe, mint stresszoldó, hogy csinálok képeket a kecóról, és majd jól kiteszem őket ide, szóval így is tettem, és még a stressz is oldódott! Behold!
Előszoba cipőkiállítással.
Előszoba konyhával ÉS cipőkiállítással!
A csodálatos konyha. Ilyenkor vajon merre járhat a takarítóbrigád?
Titkos nasi-sziget.
Ahova még a király is gyalog jár...
A fürdőszoba belülről. (A szemfülesebbek viszont észrevehetik, hogy a képen van egy kis furcsaság. Igen, az én vagyok, és nem az a vadonat új slip on cipő a zuhanykabin tetején.)
Ugyanaz a zuhanykabin csak de-Darkyzálva.
Csak azért mert trendy, és meg mert unatkoztam is.
A főszoba.
Főszoba kanapéval és tükörrel.
Viharsarok.
Rajság van meg pénz.
Babym féle olaszos tészta. (az én tányérom!)
Zsófim tálkája.
Vori szolidan (be)mutat(ja) az övét.
Utolsó. Grátisz. Kép. Segédkezem a szakácsnak.Nos, remélem ezzel a sok-sok képpel mindenkinek kielégítettem a kíváncsiságát. Bár sajnos nem lettek olyan jók a képek véleményem szerint, de igaz ami igaz, sietnem kellett a képek készítésével, mivel alig volt már kraft a gépezetben. De azért végülis a célnak szerintem megfelelnek.
N. M. Darky
N. M. Darky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
