A tegnapi napom elég pörgős és eseménydús volt. Ébredésem, és a reggeli szokásos tennivalók után szinte azonnal indulnom is kellett, hogy időben odaérjek Lalához, szellemvárosba. Mivel durván egy éve voltam náluk utoljára, ezért kissé gombóc volt a torkomban, hogy vajon tényleg jó helyen fogok e majd kilyukadni - de végül elsőre odataláltam hála a fotó-memóriámnak. Ám a házba való bejutás már kissé tesztes volt. A kaputelefon rendszere valami irdatlan gyökér volt. Rohadtul más mint az amihez eddig valaha volt szerencsém. De végülis kb 5 perc szarakodás után csak sikerült üzembe helyeznem a kicsikét, és így behatolhattam a Lala-lakba. Némi beszélgetés után eldöntöttük, hogy melyik minta fog rámkerülni, majd neki is ugrottuk, hogy a festékanyagot felhelyezzük bőrömre. Az első réteg után megnéztünk pár filmet amik hogy finom legyen nagyon durván megsütötték az agyamat. A második film után megfűztem Laurát, hogy dobja föl még a második réteget is, mert lassan indulnunk kell. Szóval elindítottuk a Wanted-et, és amíg azt csekkoltuk, a mintákat tökéletesen befejezte a művésznő. A film vége előtt kicsivel csörgött a telefon, hogy menni kéne, mert megérkezett a kocsi, amit le kéne pakolnunk. Így hát befejeztük a filmet és már nyargaltunk is utunkra. Olyan óra alatt el is jutottunk szellemvárosból az Isten háta mögé, ahol pikk-pakk kirámoltunk egy személygépkocsit, majd utána nekiugrottunk a telepakolt terepjárónak is. A púposan telepakolt teherautó kb akkor érkezhetett meg pont, amikor végeztünk a másik két autó kipakolásával. Innentől váltottunk át egy magasabb nehézségi fokozatra, mert a teherautón főleg csak bútorok voltak, amiknek ugye az jó szokásuk, hogy "jó" a fogásuk, és könnyűek. Végülis azért annyira nem lett volna vészes ez az egész rámolgatósdi, ha valaki nem pattogott volna folyamat, hogy mit, hogyan, merre... De végül megcsináltuk. Egy kis pihenő és kaja után viszont Motoros kollégával elindultunk hozzájuk mert a második forduló még visszavolt. Az mondjuk már csak egy kicsi kocsi volt, de azt azért szépen meg volt pakolva. Ebben a fordulóban volt még egy kis grátisz nehezítés - egy profi kuka-horgász, így nem lehetett a kocsit őrizetlenül hagyni, mert fennállt volna a veszélye annak, hogy nem a kukából fog kipecázni magának valamit, hanem a kocsiból. De végül ezt is megoldottuk. Hibátlanul. A segítségünket némi öreg, de annál finomabb whiskey-vel honorálták, ami igazán jólesett a hosszú és fárasztó nap után. A pakolászás után beszélgettünk még egy kicsit, majd mivel mindenki szinte kidőlt már a fáradtságtól, eloldalogtam haza, ahol útközben sikerült megúsznom egy tömegverekedést, mert a kokettások inkább egymás bökdösésével voltak elfoglalva, így fel tudtam szívódni a házak között. Így hát minden jó ha a vége jó, nem igaz? Csak hogy még mindig fáradtnak érzem magam, holott sokat aludtam nagyon is.
Ui: Igazából nem tetoválva lettem, hanem csak hennázva lettem. x3 De elég babán néz ám ki attól függetlenül! \o/
N. M. Darky
2009. április 25., szombat
2009. április 23., csütörtök
Rampage!
S most had meséljek el egy történtet. Egy történetet, mely velem, s Tamással történt meg tegnap.
Minden, csak egy ártatlan DMC-ésnek indult...
Épp a Simpson családot nézve punnyadtam, amikor hirtelen bátyám rontott be, hogy hozzám vágja a telefonomat, melyből már javában ordított a System of a Down - Old School Hollywood. Motoros volt az. Szóval befejeztem az aktuális epizódot, majd átugrottam hozzá. Útközben a buszon kissé megbotránkoztattam az embereket, pusztán a megjelenésemmel. A babakocsi tárolóhoz pecóztam be magam, halál lazán, karjaimat ráfektetve az egyik korlátra. Nem mentem két megállónál többet, amikor is hirtelen heringparty lett a buszon, mivel az emberek hirtelenjében kiszabadultak a sulikból. Ennek a heringpartynak egyetlen jó oldala az volt csupán, hogy szinte csak bögrékből állt, akik amúgy elég keményen be is néztek maguknak. Amikor elértem a megállómhoz, ledobtam a fejhallgatómat a nyakamra, így hirtelen megtöltötte a közvetlen környezetemet a Rob Zombie - Feel so Numb című nótája, és kb mindenki valami iszonyat módon bestírölt, így észrevették, hogy én épp leszállni kívánok, s ezért szabályos folyosót nyitottak nekem, s ahogy haladtam az ajtó felé az emberek között totálisan olyan flashem volt, mintha a testőrségem állna ott. Mondjuk érdekes lenne csak női testőreim lennének... de hagyjuk az ilyesfajta vizióimat későbbre. Érkezésem a buszról sima, és zökkenőmentes volt, de egy öreglányt halálra rémisztettem. Szegény pára a szívéhez is kapott. Szal csak a szokásos műsorok.
Tamás nemsokkal a hozzá való becsapódásom után megmutatta a számaiban történt legújabb változásokat, majd rendeltünk pizzát. Amíg vártunk a futárra bedobtuk a DMC-t, s hadjáratot indítottunk a démonsereg ellen. Nagyjából egy óra után tömény hentelés után befutott a futár hajója, szóval tartottunk egy kis szünetet, amíg elfogyasztottuk a kissé kései ebédünket. Én 4-sajtos pizzát ettem, míg ő valami húsos lófaszt. (Igen. Diszkriminatív vagyok. Mert én megtehetem.) A táplálkozást megfejeltük egy kis önmérgezéssel - dohányzás - és egy kis beszélgetéssel, majd folytattuk végeláthatatlan küzdelmünket a démonhordával szemben. Amerre utunk vitt minket mindenütt patakokban folyó vérrel, levágott testrészekkel, ocsmány démonfejekkel, s gazdátlan fegyverekkel jeleztük - Mi voltunk az erősebbek. Mi volt a győztesek. De még további pár óra után már leszívta agyunkat az agresszió, szóval levittük Bettykét - ő egy szőnyegcírkáló - sétálni, amolyan fej kiszellőztetés címén. A séta után meg akartunk nézni a Brian élete című rekeszizom gyilkos szösszenetet, de őszinte sajnálatomra mivel nem volt éppen "túl hangos" a film - mondhatnám úgy is, hogy lószart se lehetett hallani max hangerőn se - ezért fülünket a hangszórókra tapasztva megnéztük a kedvenc pillanatainkat, és hatalmasakat visítottunk rajta. Miután kiműsoroztuk magunkat, Tábornok úr előkapott egy nagy üveg házibort. Ekkor indultunk el megállíthatatlanul a részegség lejtőjén. Pohár poharat követett, s az üveg hamarost kiürült. Amikor azon kezdtem volna el gondolkozni, hogy honnan szerzünk még innivalót, az ivópajtásom előkapott egy szép, kövér üveg jóféle Sangriát. Valamikor itt az iszogatás közben hangzott el a nap aranyköpése, ami valami hasonlóképp festett:
- Ezek mekkora geci nagy drogosok baszki... - tört ki belőlem kissé elismerő hangon.
- De profin tolják... - kontrázott rá Motoros szívből jövő elismeréssel.
Ez így lehet hogy már nem adja be azt a hangulatot ami akkor volt, de nagyon nyerítettünk rajta akkor. Az piázgatás során a részegség majdnem összes fázisán átestünk. Kezdetben kicsit szélesebb volt a mosolyunk mint szokott lenni. Akkor is nevettünk, amikor lényegében semmi vicces nem történt. Majd a hangunkat egyre jobban emeltük, s nevetéseink is sokkal hangosabbá, betegebbé váltak. A klimax akkor érkezett el amikor bedobtuk a Coal Chamber-től a Sway című számot. Tudatunk olyan szinten volt már a nagy dózisú alkoholtól, hogy együtt üvöltöttük, hörögtük Dez Fafarávál a szöveget. Miután lenyomtuk egymás után kétszer is ezt a számot, jöttünk csak rá, hogy az ablak tulajdonképp nyitva volt, mi meg hát izomból hörögtünk. Hát igen. Elég régen voltam már ennyire ordas készen. Ilyen tombolós bekészülésem utoljára valami koncerten volt még évekkel ezelőtt.
Mivel az idő az alkohol hatása miatt kissé eltorzult számomra, így nem tudom még csak megbecsülni se, hogy mennyi ideig tartott a totális lezüllésünk a teljesen állatias szintre, de idővel felülemelkedtünk ezen a szinten, s elértük a katarzist, és egy filozófiai beszélgetésben merültünk el. A filozófia alatt ténylegesen kemény filozófiát értek, és nem valami butaságot. Mivel az események kissé már kezdenek nekem kiesni, mindenesetre számomra a következő dolog az volt, hogy átmentünk a másik szobába és némi beszélgetés után ledőltünk aludni.
Szerintem nem kell különösebben kifejtenem, hogy milyen borzasztó volt az ébredés. Szabályosan úgy éreztem magam, mint egy vizihulla. Csak nem voltam vizes. Hulla viszont igen. És grátiszként még mindig enyhén ittas vagyok.
Amíg elkísértem Tamást a buszmegállóba, s vártam vele egy buszt - mivel neki még így, ezek után suliba is kell mennie - addig kitaláltunk valami mókásat, szóval nagyon valószínűnek látom, hogy hamarosan egy új project fog majd elindulni. Egyenlőre még nem mondanék róla semmit, mivel még nincsen lefixálva a dolog, de én személy szerint nagyon lelkes vagyok rá. Majd tájékoztatok mindenkit időben! ;D
Ui 1: Küsz küsz kicsiny Freakem! <3 x3
N. M. Darky
Minden, csak egy ártatlan DMC-ésnek indult...
Épp a Simpson családot nézve punnyadtam, amikor hirtelen bátyám rontott be, hogy hozzám vágja a telefonomat, melyből már javában ordított a System of a Down - Old School Hollywood. Motoros volt az. Szóval befejeztem az aktuális epizódot, majd átugrottam hozzá. Útközben a buszon kissé megbotránkoztattam az embereket, pusztán a megjelenésemmel. A babakocsi tárolóhoz pecóztam be magam, halál lazán, karjaimat ráfektetve az egyik korlátra. Nem mentem két megállónál többet, amikor is hirtelen heringparty lett a buszon, mivel az emberek hirtelenjében kiszabadultak a sulikból. Ennek a heringpartynak egyetlen jó oldala az volt csupán, hogy szinte csak bögrékből állt, akik amúgy elég keményen be is néztek maguknak. Amikor elértem a megállómhoz, ledobtam a fejhallgatómat a nyakamra, így hirtelen megtöltötte a közvetlen környezetemet a Rob Zombie - Feel so Numb című nótája, és kb mindenki valami iszonyat módon bestírölt, így észrevették, hogy én épp leszállni kívánok, s ezért szabályos folyosót nyitottak nekem, s ahogy haladtam az ajtó felé az emberek között totálisan olyan flashem volt, mintha a testőrségem állna ott. Mondjuk érdekes lenne csak női testőreim lennének... de hagyjuk az ilyesfajta vizióimat későbbre. Érkezésem a buszról sima, és zökkenőmentes volt, de egy öreglányt halálra rémisztettem. Szegény pára a szívéhez is kapott. Szal csak a szokásos műsorok.
Tamás nemsokkal a hozzá való becsapódásom után megmutatta a számaiban történt legújabb változásokat, majd rendeltünk pizzát. Amíg vártunk a futárra bedobtuk a DMC-t, s hadjáratot indítottunk a démonsereg ellen. Nagyjából egy óra után tömény hentelés után befutott a futár hajója, szóval tartottunk egy kis szünetet, amíg elfogyasztottuk a kissé kései ebédünket. Én 4-sajtos pizzát ettem, míg ő valami húsos lófaszt. (Igen. Diszkriminatív vagyok. Mert én megtehetem.) A táplálkozást megfejeltük egy kis önmérgezéssel - dohányzás - és egy kis beszélgetéssel, majd folytattuk végeláthatatlan küzdelmünket a démonhordával szemben. Amerre utunk vitt minket mindenütt patakokban folyó vérrel, levágott testrészekkel, ocsmány démonfejekkel, s gazdátlan fegyverekkel jeleztük - Mi voltunk az erősebbek. Mi volt a győztesek. De még további pár óra után már leszívta agyunkat az agresszió, szóval levittük Bettykét - ő egy szőnyegcírkáló - sétálni, amolyan fej kiszellőztetés címén. A séta után meg akartunk nézni a Brian élete című rekeszizom gyilkos szösszenetet, de őszinte sajnálatomra mivel nem volt éppen "túl hangos" a film - mondhatnám úgy is, hogy lószart se lehetett hallani max hangerőn se - ezért fülünket a hangszórókra tapasztva megnéztük a kedvenc pillanatainkat, és hatalmasakat visítottunk rajta. Miután kiműsoroztuk magunkat, Tábornok úr előkapott egy nagy üveg házibort. Ekkor indultunk el megállíthatatlanul a részegség lejtőjén. Pohár poharat követett, s az üveg hamarost kiürült. Amikor azon kezdtem volna el gondolkozni, hogy honnan szerzünk még innivalót, az ivópajtásom előkapott egy szép, kövér üveg jóféle Sangriát. Valamikor itt az iszogatás közben hangzott el a nap aranyköpése, ami valami hasonlóképp festett:
- Ezek mekkora geci nagy drogosok baszki... - tört ki belőlem kissé elismerő hangon.
- De profin tolják... - kontrázott rá Motoros szívből jövő elismeréssel.
Ez így lehet hogy már nem adja be azt a hangulatot ami akkor volt, de nagyon nyerítettünk rajta akkor. Az piázgatás során a részegség majdnem összes fázisán átestünk. Kezdetben kicsit szélesebb volt a mosolyunk mint szokott lenni. Akkor is nevettünk, amikor lényegében semmi vicces nem történt. Majd a hangunkat egyre jobban emeltük, s nevetéseink is sokkal hangosabbá, betegebbé váltak. A klimax akkor érkezett el amikor bedobtuk a Coal Chamber-től a Sway című számot. Tudatunk olyan szinten volt már a nagy dózisú alkoholtól, hogy együtt üvöltöttük, hörögtük Dez Fafarávál a szöveget. Miután lenyomtuk egymás után kétszer is ezt a számot, jöttünk csak rá, hogy az ablak tulajdonképp nyitva volt, mi meg hát izomból hörögtünk. Hát igen. Elég régen voltam már ennyire ordas készen. Ilyen tombolós bekészülésem utoljára valami koncerten volt még évekkel ezelőtt.
Mivel az idő az alkohol hatása miatt kissé eltorzult számomra, így nem tudom még csak megbecsülni se, hogy mennyi ideig tartott a totális lezüllésünk a teljesen állatias szintre, de idővel felülemelkedtünk ezen a szinten, s elértük a katarzist, és egy filozófiai beszélgetésben merültünk el. A filozófia alatt ténylegesen kemény filozófiát értek, és nem valami butaságot. Mivel az események kissé már kezdenek nekem kiesni, mindenesetre számomra a következő dolog az volt, hogy átmentünk a másik szobába és némi beszélgetés után ledőltünk aludni.
Szerintem nem kell különösebben kifejtenem, hogy milyen borzasztó volt az ébredés. Szabályosan úgy éreztem magam, mint egy vizihulla. Csak nem voltam vizes. Hulla viszont igen. És grátiszként még mindig enyhén ittas vagyok.
Amíg elkísértem Tamást a buszmegállóba, s vártam vele egy buszt - mivel neki még így, ezek után suliba is kell mennie - addig kitaláltunk valami mókásat, szóval nagyon valószínűnek látom, hogy hamarosan egy új project fog majd elindulni. Egyenlőre még nem mondanék róla semmit, mivel még nincsen lefixálva a dolog, de én személy szerint nagyon lelkes vagyok rá. Majd tájékoztatok mindenkit időben! ;D
Ui 1: Küsz küsz kicsiny Freakem! <3 x3
N. M. Darky
2009. április 22., szerda
Mystic Forest
Kissé kedvetlenül keltem fel reggel, amit valamelyest csak tovább fokozott, hogy merőben feleslegesen mentem el orvoshoz. Az úgy volt lehetséges, hogy anno, másfél hónappal ezelőtt időpontot kértem a szemészetre és a nő nekem akkor azt mondta, hogy 21.-én jöjjek vissza fél 1-re. Ezt kétszer is elismételte, szóval bizonyosra vettem, hogy akkorra kéne jönnöm. És most jön a csavar! A hölgy a beutalóm hátuljára is rávéste a dátumot, de a két dátum nem stimmelt, mivel ott az szerepelt, hogy 27.-e és negyed 1. Hmm... Hát mi tévő legyek, bementem a rendelőbe és megkérdeztem, hogy akkor most melyik időpont a nyerő. A 27. Nagyszerű! De most már legalább biztosan tudom hogy mikor kell mennem. Öröm!
Egyéb tennivalóm nem lévén hazaindultam. Nem sokkal megérkezésem után apám rögtön a nyakamba varrta az ebédjének elkészítését, mivel szegénykém annyira elmerült valami játékban. Hát végülis egyéb lehetséges opció nem lévén rábólintottam. Neki is láttam főzni, de szándékon kívül kibabráltam ősömmel, mert a tésztáját reflexből megsajtoztam, mivel időközben húgom nyaggatott hogy csináljak már sajtos tésztát. Nos, ez van, amikor az embernek furcsa berögződései vannak és túlságosan tompa, hogy időben észrevegye őket.
Nemsokkal kajálás után felhívott kereszttesóm, hogy ugorjak le. Összeszedtem magam, és elmentem a szokásos helyünkre - ami amúgy a garázssor előtti egyik lámpa alatt van. Amikor leértem Cs. már ott volt és izomból ordíttatta a kocsijából az új Depeche Mode lemezt, amit kb fél órával korábban vásárolt. Ő amúgy nagy DM buzi. Elmesélte a fantasztikus történeteit, hogy majdnem vett ennyiért ezt, meg azt, meg hogy nagyon gondolkozott azon, hogy mi lenne ha megvenné még azt a Depeche Mode pakkot ami egyébként 20 rongyba kóstál. Kissé viszi már a pofámat, hogy így felvág nekem a pénzével, amikor kurvára jól tudja, hogy nekem kibaszottul nincs, sőt, melóm se, de nekem itt ezzel feszül. Legközelebb elküldöm melegebb éghajlatra ez a faszsága miatt. De legalább jól kiröhögtem ma a hatalmas "mázlija" miatt. Ahogy épp ecsetelgette nekem a dolgait, feltűnt számomra, hogy valami iszonyú büdös szarszag van. Nézelődök, vajon mi lehet a szag forrása. Megnézem a lépőimet, nem e én léptem bele valami szeretet-csomagba, de nem én voltam. Viszont kiszúrtam, hogy a kocsi kereke egy hatalmas halom barna szeretet közepén pihenget. Szóltam a Csabinak, hogy mi történt, majd elkezdtem röhögni a tehetséges parkolásán. Egy jódarabig szidta a szituációt, majd mondtam neki, hogy nézze meg a talpát, nem ám belelépett ő is. Hát erre nem ott lapított a talpán is? Na, akkor méghangosabban kezdtem el visítani rajta, míg az ő agya egyre jobban kezdett eldurranni. Elment a fűbe, hogy levakarja magáról, de ezt olyan tehetségesen tette, hogy e művelet közben a másik lábával is belelépett egy másik nagy adag kutya pudingba. Én ekkor már sírvaröhögtem. 20 percnyi bohóckodás után sikerült lekaparnia magáról a lekvárt, aztán dühösen beugrott a kocsijába, és arrább parkolt.
Nemsokkal később megjelent bátyám is a helyszínen, aki miután elmeséltem neki a történetet szénné visított magát. Csacsogtunk egy picit, majd tesómnak bepattant a fejébe egy ötlet, hogy csináljunk már valami kalandosat. Élből rávágtam, hogy alap, mit csináljunk? Erre felvázolta nekünk, hogy van fent a Tettyén egy nagyon hátborzongató hely, és azt lessük be. Összekészültünk és felmentünk. Természetesen vittem magammal a fényképezőmet is.
Ez a hely a Tettye fölött található tulajdonképp az erdő közepén, ahova egy titkos bejáraton keresztül juthat el az ember. De annyira titkos ez a bejárat, hogy ha nem tudod, hogy hol keresd, szinte kizárt, hogy megtalálod. Mivel tesóm már járt ott párszor, ezért nem volt olyan nagy kihívás ezt megtalálni.
Ahogy alakunkat magába nyelték a fák, bevallom egy kissé baljós érzés kerített hatalmába. Ahogy átléptünk azon a "kapun" olyan érzésem támadt, mintha egy merőben másik világba csöppentünk volna bele. Igyekeztem minnél több képet készíteni, de nagyon furcsa volt, hogy a fényviszonyok nem voltak végső soron rosszak, mégis pocsék minőségű képek készültek. Sokféle beállítás variáció próbálkoztam, de hasztalan volt - a minőség nem változott. A hely már nem úgy volt ijesztő, mint ahogy azt korábban bátyám leírta, mivel azóta kicsit "rendbeszedték" a helyet, de véleményem szerint pont ez volt az egyik dolog ami ijesztővé tette, mivel csak úgy szelektíven tették helyre. Korábban volt egy csomó farönk a fákra ráhelyezve, amolyan kapu-félét formázva, nos, ezek eltűntek. Viszont rengeteg szemét volt. Ha valaki(k) lejött(ek) hogy rendet tegyen(ek), hát érdekes elképzelései(k) vannak a rendrakásról. Nem tudom leírni kellően, hogy milyen volt az a nyomasztó érzés ami egész idő alatt mintha "megakadt volna a torkomon." Végig olyan érzésem volt, mintha figyeltek volna - ám rajtunk kívül senki sem volt ott, semmiféle neszezést nem hallottunk. Találtunk szanaszét dobált cipőket, amelyeket valami kissé már megtépázott. De a cipőknek az elhelyezkedése is olyan fura volt. Továbbá megtaláltuk egy hajdani - vélhetőleg - kutyának a koponyáját, és még pár csontját. Tesóm furcsának találta, hogy a többi csontot - amelyeket még korábban látott - nem látta, viszont a koponya korábban nem volt még ott. Készítettem a koponyáról is pár fotót, aztán eljöttünk, mert már mindnyájunknak kezdtek egyre sötétebb gondolatai lenni.
A koponyáról készült képek lettek érdekes mód a legjobbak - legélesebbek, legtisztábbak - így az egyik fotót megdolgoztam kissé photoshoppal és felraktam DeviantArt-ra. Akit érdekel, ott megtalálhatja.
N. M. Darky
Egyéb tennivalóm nem lévén hazaindultam. Nem sokkal megérkezésem után apám rögtön a nyakamba varrta az ebédjének elkészítését, mivel szegénykém annyira elmerült valami játékban. Hát végülis egyéb lehetséges opció nem lévén rábólintottam. Neki is láttam főzni, de szándékon kívül kibabráltam ősömmel, mert a tésztáját reflexből megsajtoztam, mivel időközben húgom nyaggatott hogy csináljak már sajtos tésztát. Nos, ez van, amikor az embernek furcsa berögződései vannak és túlságosan tompa, hogy időben észrevegye őket.
Nemsokkal kajálás után felhívott kereszttesóm, hogy ugorjak le. Összeszedtem magam, és elmentem a szokásos helyünkre - ami amúgy a garázssor előtti egyik lámpa alatt van. Amikor leértem Cs. már ott volt és izomból ordíttatta a kocsijából az új Depeche Mode lemezt, amit kb fél órával korábban vásárolt. Ő amúgy nagy DM buzi. Elmesélte a fantasztikus történeteit, hogy majdnem vett ennyiért ezt, meg azt, meg hogy nagyon gondolkozott azon, hogy mi lenne ha megvenné még azt a Depeche Mode pakkot ami egyébként 20 rongyba kóstál. Kissé viszi már a pofámat, hogy így felvág nekem a pénzével, amikor kurvára jól tudja, hogy nekem kibaszottul nincs, sőt, melóm se, de nekem itt ezzel feszül. Legközelebb elküldöm melegebb éghajlatra ez a faszsága miatt. De legalább jól kiröhögtem ma a hatalmas "mázlija" miatt. Ahogy épp ecsetelgette nekem a dolgait, feltűnt számomra, hogy valami iszonyú büdös szarszag van. Nézelődök, vajon mi lehet a szag forrása. Megnézem a lépőimet, nem e én léptem bele valami szeretet-csomagba, de nem én voltam. Viszont kiszúrtam, hogy a kocsi kereke egy hatalmas halom barna szeretet közepén pihenget. Szóltam a Csabinak, hogy mi történt, majd elkezdtem röhögni a tehetséges parkolásán. Egy jódarabig szidta a szituációt, majd mondtam neki, hogy nézze meg a talpát, nem ám belelépett ő is. Hát erre nem ott lapított a talpán is? Na, akkor méghangosabban kezdtem el visítani rajta, míg az ő agya egyre jobban kezdett eldurranni. Elment a fűbe, hogy levakarja magáról, de ezt olyan tehetségesen tette, hogy e művelet közben a másik lábával is belelépett egy másik nagy adag kutya pudingba. Én ekkor már sírvaröhögtem. 20 percnyi bohóckodás után sikerült lekaparnia magáról a lekvárt, aztán dühösen beugrott a kocsijába, és arrább parkolt.
Nemsokkal később megjelent bátyám is a helyszínen, aki miután elmeséltem neki a történetet szénné visított magát. Csacsogtunk egy picit, majd tesómnak bepattant a fejébe egy ötlet, hogy csináljunk már valami kalandosat. Élből rávágtam, hogy alap, mit csináljunk? Erre felvázolta nekünk, hogy van fent a Tettyén egy nagyon hátborzongató hely, és azt lessük be. Összekészültünk és felmentünk. Természetesen vittem magammal a fényképezőmet is.
Ez a hely a Tettye fölött található tulajdonképp az erdő közepén, ahova egy titkos bejáraton keresztül juthat el az ember. De annyira titkos ez a bejárat, hogy ha nem tudod, hogy hol keresd, szinte kizárt, hogy megtalálod. Mivel tesóm már járt ott párszor, ezért nem volt olyan nagy kihívás ezt megtalálni.
Ahogy alakunkat magába nyelték a fák, bevallom egy kissé baljós érzés kerített hatalmába. Ahogy átléptünk azon a "kapun" olyan érzésem támadt, mintha egy merőben másik világba csöppentünk volna bele. Igyekeztem minnél több képet készíteni, de nagyon furcsa volt, hogy a fényviszonyok nem voltak végső soron rosszak, mégis pocsék minőségű képek készültek. Sokféle beállítás variáció próbálkoztam, de hasztalan volt - a minőség nem változott. A hely már nem úgy volt ijesztő, mint ahogy azt korábban bátyám leírta, mivel azóta kicsit "rendbeszedték" a helyet, de véleményem szerint pont ez volt az egyik dolog ami ijesztővé tette, mivel csak úgy szelektíven tették helyre. Korábban volt egy csomó farönk a fákra ráhelyezve, amolyan kapu-félét formázva, nos, ezek eltűntek. Viszont rengeteg szemét volt. Ha valaki(k) lejött(ek) hogy rendet tegyen(ek), hát érdekes elképzelései(k) vannak a rendrakásról. Nem tudom leírni kellően, hogy milyen volt az a nyomasztó érzés ami egész idő alatt mintha "megakadt volna a torkomon." Végig olyan érzésem volt, mintha figyeltek volna - ám rajtunk kívül senki sem volt ott, semmiféle neszezést nem hallottunk. Találtunk szanaszét dobált cipőket, amelyeket valami kissé már megtépázott. De a cipőknek az elhelyezkedése is olyan fura volt. Továbbá megtaláltuk egy hajdani - vélhetőleg - kutyának a koponyáját, és még pár csontját. Tesóm furcsának találta, hogy a többi csontot - amelyeket még korábban látott - nem látta, viszont a koponya korábban nem volt még ott. Készítettem a koponyáról is pár fotót, aztán eljöttünk, mert már mindnyájunknak kezdtek egyre sötétebb gondolatai lenni.
A koponyáról készült képek lettek érdekes mód a legjobbak - legélesebbek, legtisztábbak - így az egyik fotót megdolgoztam kissé photoshoppal és felraktam DeviantArt-ra. Akit érdekel, ott megtalálhatja.
N. M. Darky
2009. április 21., kedd
Ciganas Ataques
Tegnap, miután hazaértem Tamástól, pont a gépnél találtam bátyámat. Volt délután kirándulni és borult egy szép nagyot. Azt mondta, úgy érezte, hogy egyszercsak eltűnt alóla a talaj, és bukfencezett kettőt. A legsúlyosabb sérüléseket a szemüvege szenvedte el, - az egyik lencse kiesett és egy kissé amorf kinézetett fett fel a keret - de a testi épsége megúszta néhány horzsolással, illetve zúzódással. Egy kis beszélgetés után feldobta a labdát, hogy elkísérném e benzinkútra cigit venni, mert hát nem igazán látna semmit. Rábólintottam, mivel mégse akarhatom, hogy esetleg eltévedjen itt nekem, nem? Szóval beleugrottunk a cipőnkbe és elballagtunk a kútra. Én mentem be, s vettem meg a dohányárut, mert tesóm kettőig se látott. Ahogy haladtunk visszafelé, öreganyámék háza melletti óvodánál járhattunk, amikor három kissé "érdekes akcentussal beszélő" - pontosabban ordibáló - alak jött velünk szemben. Különösebb figyelmet nem is tulajdonítottunk nekik, láttunk már ennél érdekesebb arcokat is életünk során. Ők azonban nem így gondolták.
- Hát mit szívól, jointot? Jointot szívsz mi? Az joint mi? Az egy joint innen látom! Nincs egy kis füvetek? Megveszem ám! - mondta már szinte kiabálva a degenerált abortuszmaradék.
- Áh, ez sima cigi, és különben sincs nekünk olyanunk. - mondtam halál nyugodtan, s közben egy percre se álltunk meg, haladtunk tovább.
Jóformán rájuk se pillantottunk, annyira szartunk a pofájukra, de ez a műsor kicsit rosszul esett egyikőjüknek, aki utánunk indult. De a cimborája visszafogta és berakta a kocsiba. Történt ez két háznyira az uránvárosi rendőrfőkapitányságtól. Oh, és szerintem nem lesz nehéz senkinek se kitippelnie a származását ennek a három fiatalnak. Akinek mégse menne, azoknak elárulom. Panelniggerek. Meglepődtél?
Egyébként szinte deja vu-m volt tegnap este mert egy dettó ugyanilyen eset történt meg velem szombaton, amikor kereszttesómmal a Tettyén jártunk. Csak akkor a kokettás a kocsiból kérdezősködött, de miután nemleges választ kapott, látványosan elkezdett minket méregetni, de végül jól döntött és elkoccolt. Szóval itt tartunk. Le akarnak húzni Téged, a saját otthonodban, és ha te ezt nem engeded, akkor meg ki akarnak ütni, meg akarnak ölni, ki akarnak rabolni? Ilyenkor hol a rendőrség? Akkor hol volt, amikor majdnem elütöttek fényes nappal a zebránál? Nos, akkor _pont_ ott volt egy rendőr, csak ő szimplán ignorálta amit látott, azaz hogy úgy húzott el mögöttem az autó, hogy elcsapta a táskámat. Majd később még a rendőrök néztek be engem. Most komolyan, hova halad ez az ország? Mi lesz itt még? A rendőrségre nem lehet számítani. Azok a bűnözőket védik. Eljött az az idő, amikor nekünk kell saját magunkat megvédeni, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja. Számomra ez a tanulság ebből. Szóval mindenki vigyázzon magára odakinn!
Ui: Kicsiny Freakem! Azokat a képeket már láttad. :) Az utolsó 3 képem volt az. De ha szerencsénk lesz, akkor a kereszttesóm látogatásakor készült képek közül fog talán azért kikerülni pár használható. ;3 Azoknak most fogok nekiállni. X3 <3
N. M. Darky
- Hát mit szívól, jointot? Jointot szívsz mi? Az joint mi? Az egy joint innen látom! Nincs egy kis füvetek? Megveszem ám! - mondta már szinte kiabálva a degenerált abortuszmaradék.
- Áh, ez sima cigi, és különben sincs nekünk olyanunk. - mondtam halál nyugodtan, s közben egy percre se álltunk meg, haladtunk tovább.
Jóformán rájuk se pillantottunk, annyira szartunk a pofájukra, de ez a műsor kicsit rosszul esett egyikőjüknek, aki utánunk indult. De a cimborája visszafogta és berakta a kocsiba. Történt ez két háznyira az uránvárosi rendőrfőkapitányságtól. Oh, és szerintem nem lesz nehéz senkinek se kitippelnie a származását ennek a három fiatalnak. Akinek mégse menne, azoknak elárulom. Panelniggerek. Meglepődtél?
Egyébként szinte deja vu-m volt tegnap este mert egy dettó ugyanilyen eset történt meg velem szombaton, amikor kereszttesómmal a Tettyén jártunk. Csak akkor a kokettás a kocsiból kérdezősködött, de miután nemleges választ kapott, látványosan elkezdett minket méregetni, de végül jól döntött és elkoccolt. Szóval itt tartunk. Le akarnak húzni Téged, a saját otthonodban, és ha te ezt nem engeded, akkor meg ki akarnak ütni, meg akarnak ölni, ki akarnak rabolni? Ilyenkor hol a rendőrség? Akkor hol volt, amikor majdnem elütöttek fényes nappal a zebránál? Nos, akkor _pont_ ott volt egy rendőr, csak ő szimplán ignorálta amit látott, azaz hogy úgy húzott el mögöttem az autó, hogy elcsapta a táskámat. Majd később még a rendőrök néztek be engem. Most komolyan, hova halad ez az ország? Mi lesz itt még? A rendőrségre nem lehet számítani. Azok a bűnözőket védik. Eljött az az idő, amikor nekünk kell saját magunkat megvédeni, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja. Számomra ez a tanulság ebből. Szóval mindenki vigyázzon magára odakinn!
Ui: Kicsiny Freakem! Azokat a képeket már láttad. :) Az utolsó 3 képem volt az. De ha szerencsénk lesz, akkor a kereszttesóm látogatásakor készült képek közül fog talán azért kikerülni pár használható. ;3 Azoknak most fogok nekiállni. X3 <3
N. M. Darky
2009. április 18., szombat
Time Distortion
Volt már egy ideje, hogy írtam ide, szóval azt hiszem most épp itt az ideje. Bár eddig tulajdonképp semmi olyan dolog nem történt, amit úgy túlságosan meg kívánnék osztani a "nagyvilággal," de az is közrejátszik a nem írásomban, hogy említésre érdemes dolgok sem igazán történtek velem. Sajnos most ez egy ilyen unalmas időszak volt.
De! A mai nap - ezt már reggel megéreztem - kecsegtetni fog némi izgalommal. Nem sokkal ébredésem után összefutottam Jocóval, akivel némi séta - és egy csalódott boltlátogatás - után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az uránvárosi tesco-ba. Vettünk 1-1 sört és leültünk egy fa árnyékába iszogatni. Mivel Mr. J. ismét punnyadt volt, ezért a sör legurítása után nemsokkal el is lépett haza. Én is úgy tettem. Otthon egy darabig lazulgattam, aztán nekiláttam, hogy főzzek némi ebédet. Ami, halkan jegyezném meg: finom lett. Kaja után felkerestem Motorost, akivel utána hamarost ütköztünk is. Elhülyültünk egy darabig, majd elhatároztuk, hogy folytatjuk a fotósorozatot. "Hova menjünk? Mi legyen a háttér?" volt a dilemma. Szóval azt hiszem az én javaslatomra felmásztunk a házuk - tehát a PÉTÁV - tetejére. Rettentő hangulatos volt a tetőn nyomulni. Nagyszerű rálátásunk nyílt Uránvárosra. Onnét fentről nézvén még egész szépnek, hangulatosnak is tűnt, pedig már ismerem az igazi arcát, s az igazából nem is oly szép...
A nap lemenőben járt már amikor felmásztunk, így egy gyors terepszemle után nekiláttunk a fotók elkészítésének. Nagyon hangulatos volt ez a fotózás. Valahogy a régi szép időket idézte fel bennem, amikor még anno, jópár évvel ezelőtt a 10 emeletesek tetején barmoltunk. Hehe, azok a régi szép idők! Miután a nap elbújt a házak mögött, elrejtvén ezzel gyönyörű, narancsos sugarait előlünk, leültünk, és rágyújtottunk egy cigire. Nem akármilyen cigire - Blackre. Annak aki ismeri ezt a márkát, annak nem kell túlságosan bemutatnom milyen hangulatos olyat szívni. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy hu, hát van még két söre, szóval leugrik értük. Amikor azt hittem ezt a pillanatot nem lehet már javítani, ismét eszébe jutott valami. A didgeridoo! Pikk-pakk ő is fent volt már a tetőn. Szóval fent ültünk a tetőn, cigiztünk, söröztünk, didgeridooztunk - főleg Tamás - s néztünk a naplementét és közben barmoltunk, műsorozgattunk. Az az érzés leírhatatlanul jó volt. De mint minden ebben a világban, semmi se tart örökké, így ez a nagyszerű pillanat is elromlott. Szinte a semmiből jelent meg egy maréknyi szerelő, akik lezavartak minket a tetőről, mivel valami akciónyugdíjasnak szúrta a szemét, hogy fent voltunk a tetőn. Nem tudom, hogy szimplán hülyének néztek bennünket, mert hogy majd jól leugrunk/esünk onnan, mert ugyan tény, ott figyeltek a sörösüvegek, de székhelyünket a tető közepén helyeztük el, így ha onnét leesnénk, akkor tényleg megérdemelnénk a földbecsapódást. De mi van, ha valaki azért hívta ki az embereket értünk, mert azt hitte, hogy be akarunk törni a lakásokba. Hát ha valaki ezt gondolta, annak tényleg gratulálni tudok, mert aki erre gondolt, az egy nagyon okos személy. Én valószínűleg úgy törnék be valahova, hogy előtte a háztetőn sörözni, illetve zenélgetni kezdek a cimborámmal, aztán majd miután kellően jó lesz a hangulatunk, utána jól betörünk. Hát mindenesetre letessékeltek minket, szóval a partynak ennyi lett. De mindenesetre én nagyon nagyon sokáig emlékezni fogok még erre. Köszi, Tamás! ;)
Hümm... igazság szerint ezt a bejegyzést, még szerdán este - valamikor hajnali egy óra fele - írtam meg úgy nagyjából félig, de miután bealudtam egy pár percre a billentyűzeten, ezért inkább elmentettem, és most fejeztem csak be, mert eddig valahogy nem volt erőm írni. De most befejeztem, így most mindenki örülhet. Az szövegben lévő időelcsúszással ne foglalkozzatok, csak könyveljétek el úgy magatokban, hogy ezt szerdán olvastátok.
N. M. Darky
De! A mai nap - ezt már reggel megéreztem - kecsegtetni fog némi izgalommal. Nem sokkal ébredésem után összefutottam Jocóval, akivel némi séta - és egy csalódott boltlátogatás - után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az uránvárosi tesco-ba. Vettünk 1-1 sört és leültünk egy fa árnyékába iszogatni. Mivel Mr. J. ismét punnyadt volt, ezért a sör legurítása után nemsokkal el is lépett haza. Én is úgy tettem. Otthon egy darabig lazulgattam, aztán nekiláttam, hogy főzzek némi ebédet. Ami, halkan jegyezném meg: finom lett. Kaja után felkerestem Motorost, akivel utána hamarost ütköztünk is. Elhülyültünk egy darabig, majd elhatároztuk, hogy folytatjuk a fotósorozatot. "Hova menjünk? Mi legyen a háttér?" volt a dilemma. Szóval azt hiszem az én javaslatomra felmásztunk a házuk - tehát a PÉTÁV - tetejére. Rettentő hangulatos volt a tetőn nyomulni. Nagyszerű rálátásunk nyílt Uránvárosra. Onnét fentről nézvén még egész szépnek, hangulatosnak is tűnt, pedig már ismerem az igazi arcát, s az igazából nem is oly szép...
A nap lemenőben járt már amikor felmásztunk, így egy gyors terepszemle után nekiláttunk a fotók elkészítésének. Nagyon hangulatos volt ez a fotózás. Valahogy a régi szép időket idézte fel bennem, amikor még anno, jópár évvel ezelőtt a 10 emeletesek tetején barmoltunk. Hehe, azok a régi szép idők! Miután a nap elbújt a házak mögött, elrejtvén ezzel gyönyörű, narancsos sugarait előlünk, leültünk, és rágyújtottunk egy cigire. Nem akármilyen cigire - Blackre. Annak aki ismeri ezt a márkát, annak nem kell túlságosan bemutatnom milyen hangulatos olyat szívni. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy hu, hát van még két söre, szóval leugrik értük. Amikor azt hittem ezt a pillanatot nem lehet már javítani, ismét eszébe jutott valami. A didgeridoo! Pikk-pakk ő is fent volt már a tetőn. Szóval fent ültünk a tetőn, cigiztünk, söröztünk, didgeridooztunk - főleg Tamás - s néztünk a naplementét és közben barmoltunk, műsorozgattunk. Az az érzés leírhatatlanul jó volt. De mint minden ebben a világban, semmi se tart örökké, így ez a nagyszerű pillanat is elromlott. Szinte a semmiből jelent meg egy maréknyi szerelő, akik lezavartak minket a tetőről, mivel valami akciónyugdíjasnak szúrta a szemét, hogy fent voltunk a tetőn. Nem tudom, hogy szimplán hülyének néztek bennünket, mert hogy majd jól leugrunk/esünk onnan, mert ugyan tény, ott figyeltek a sörösüvegek, de székhelyünket a tető közepén helyeztük el, így ha onnét leesnénk, akkor tényleg megérdemelnénk a földbecsapódást. De mi van, ha valaki azért hívta ki az embereket értünk, mert azt hitte, hogy be akarunk törni a lakásokba. Hát ha valaki ezt gondolta, annak tényleg gratulálni tudok, mert aki erre gondolt, az egy nagyon okos személy. Én valószínűleg úgy törnék be valahova, hogy előtte a háztetőn sörözni, illetve zenélgetni kezdek a cimborámmal, aztán majd miután kellően jó lesz a hangulatunk, utána jól betörünk. Hát mindenesetre letessékeltek minket, szóval a partynak ennyi lett. De mindenesetre én nagyon nagyon sokáig emlékezni fogok még erre. Köszi, Tamás! ;)
Hümm... igazság szerint ezt a bejegyzést, még szerdán este - valamikor hajnali egy óra fele - írtam meg úgy nagyjából félig, de miután bealudtam egy pár percre a billentyűzeten, ezért inkább elmentettem, és most fejeztem csak be, mert eddig valahogy nem volt erőm írni. De most befejeztem, így most mindenki örülhet. Az szövegben lévő időelcsúszással ne foglalkozzatok, csak könyveljétek el úgy magatokban, hogy ezt szerdán olvastátok.
N. M. Darky
2009. április 9., csütörtök
Lil' Rolling Mental Crumbs
A tavaszi szünet örömére elterveztük Tamással, hogy elmegyünk kirándulni és fotózgatni egyet. Amit ma meg is tettünk. De bizony ám! Uticélunk a Malomvölgyi-tó volt. Az időjárás csodálatosan szép volt. A nap végig fényesen ragyogott, ezáltal kellemes meleget biztosított - és nem elhanyagolandó az a tény is, hogy jó fényviszonyokat biztosított, így jobb volt fotózni is!
Olyan fél dél magasságában indultunk el Tamástól. Busszal elmentünk a kertvárosi tesco-ba, ahol feltankoltuk magunkat némi hűsítő nedűvel, majd tovaindultunk a messzi vadvilág irányában. Talán olyan 1 óra és 2 óra között érhettünk ki a helyszínre. Olyan kb. 4 óráig fotózgattunk és barmoltunk, ami közben elkészítettem 200 képet kereken, és borultam is egy szépet, aminek eredményeképpen tiszta fű lett a nadrágom, ergó most már nyugodtan mondhatom magamra, hogy füves vagyok. Hahahaha! Micsoda szójáték, Istenem!
A kirándulás után hazaértem, gyorsan letusoltam, és ettem egy pizzát, majd siettem ki a vasútállomásra, mivel egy Pösti ösmerős jött le látogatóba a szüleihez, így hát megdumáltuk, hogy összefutunk. Elcsacsogtunk egy pár órát aztán hazaléptem, mert úgy éreztem magam, mint egy zöld kígyó, amin átment egy kamion.
Itthon - jobb dolgom nem lévén - nekiálltam, hogy kicsit megdolgozzam a képeket PS-ban. A végkonklúzió tehát az, hogy sikerült 7 darab - szerintem - elég pofás kis képet készítenem. Melyeknek elkészítésében Tamás cimborám is segített építő jellegű tippjeivel. Köszönöm ezúton is őket. ;)
És mivel gondoltam már régen írtam ide, ezért úgy döntöttem felhasználom kreativitásom és fizikai erőm utolsó morzsáit, és firkantok ide valami nagyon okosat. Hátha elolvassák. Hátha.
N. M. Darky
Olyan fél dél magasságában indultunk el Tamástól. Busszal elmentünk a kertvárosi tesco-ba, ahol feltankoltuk magunkat némi hűsítő nedűvel, majd tovaindultunk a messzi vadvilág irányában. Talán olyan 1 óra és 2 óra között érhettünk ki a helyszínre. Olyan kb. 4 óráig fotózgattunk és barmoltunk, ami közben elkészítettem 200 képet kereken, és borultam is egy szépet, aminek eredményeképpen tiszta fű lett a nadrágom, ergó most már nyugodtan mondhatom magamra, hogy füves vagyok. Hahahaha! Micsoda szójáték, Istenem!
A kirándulás után hazaértem, gyorsan letusoltam, és ettem egy pizzát, majd siettem ki a vasútállomásra, mivel egy Pösti ösmerős jött le látogatóba a szüleihez, így hát megdumáltuk, hogy összefutunk. Elcsacsogtunk egy pár órát aztán hazaléptem, mert úgy éreztem magam, mint egy zöld kígyó, amin átment egy kamion.
Itthon - jobb dolgom nem lévén - nekiálltam, hogy kicsit megdolgozzam a képeket PS-ban. A végkonklúzió tehát az, hogy sikerült 7 darab - szerintem - elég pofás kis képet készítenem. Melyeknek elkészítésében Tamás cimborám is segített építő jellegű tippjeivel. Köszönöm ezúton is őket. ;)
És mivel gondoltam már régen írtam ide, ezért úgy döntöttem felhasználom kreativitásom és fizikai erőm utolsó morzsáit, és firkantok ide valami nagyon okosat. Hátha elolvassák. Hátha.
N. M. Darky
2009. április 3., péntek
Loner
Tegnap elég mozgalmas napom volt, ami olyannyira fárasztó volt, hogy estére a harci potenciám egy vizihulla szintje alá süllyedt. Az egész úgy indult, hogy felkeltem, elintéztem a szokásos dolgaimat, majd nekiálltam főzőcskézni. Kajálás után elmentem sétálni egy picit, mivel annyira csábító volt a tavaszi hangulat. Idén először küldhettem 3/4-es nadrágban és pólóban. Yay!
Mivel senkinek se volt kedve/ideje velem ütközni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek kirándulni. Úgy jó magányosan. Szóval felugrottam az első buszra ami jött, - egy 2-es volt az - és behaladtam vele Pécs város szívébe. Ott sikerült elcsípnem egy 33-ast, és felnyomultam vele Tettyére. Onnan első utam a havihegyi templom felé vezetett. Számomra kissé meglepő volt, de szabályosan tömeg volt fent. Biztos a jóidő volt az oka. A templomnál fotózgattam egy kicsit, itt sikerült készítenem olyan 30-40 képet, de ebből csak 2 lett "használható." Elmentem és mászkáltam egy kicsikét a házak között is, hátha látok valami érdekes fotóalanyt. De nem találtam. Ezért úgy döntöttem, bevetem magam az erdőbe. Elég sokáig bolyongtam ott. Találkoztam pár elég furcsa alakkal, de betudtam a jóidőnek, hogy még néhány monitorfejűnek is eszébe jutott kirándulni egyet. Bár vicces volt, ahogy ott sétálgatnak, és gyakorlatilag kiabálva beszélgetnek - holott egymás mellett mentek - ám beszélgetésükben lépten nyomon befigyelhetőek voltak a tipikusan kocka-nyelvrendszerből származó nevetséges kifejezések. Például a vérkomoly arccal elkövetett - de "elvileg" humoros környezetben használt - 'lol' meg 'rofl' és még sorolhatnám. Mindenesetre kiröhögtem őket. Ők meg megijedtek. Muhaha!
Szerencsére az erdőben annyira már végülis nem volt tömeg, mint másutt, így volt lehetőségem elmerülni a gondolat-óceánomban, ahol úgy érzem, sikerült lematekoznom pár, eddig még függőben maradt, megoldatlan kérdést. Néha kissé szomorkás eredmény jött ki, dehát ez a világ korántsem olyan szép, színes, és boldog, így nem ért különösebb meglepetés. Mindenesetre mégha a kedvemen végső soron rontottak is ezek a dolgok, akkor is könnyebbnek érzem magam, mivel legalább ezeken a szarokon már túlvagyok.
Az erdei séta során sikerült sok szép képet készítenem, szintén olyan 30-40-et, de valahogy egyikükben se láttam meg azt, amit kerestem, így belőlük sajnos egy sem kerül feltöltésre DA-ra.
Olyan 7 óra magasságában elindultam hazafelé, de mivel pont lekéstem a buszomat - amit így utólag visszagondolva cseppet se bántam meg - ezért inkább elindultam gyalog. Lefelé menet döbbenten konstatáltam: elvitték azt a csúszdát, ahol egyszer - még "fiatalkoromban" - eltöltöttem egy éjszakát. Viszont észrevettem, hogy megnyílt - lehet ez csak nekem újdonság - a Mecseki Mésztufa Barlang, ahova mindenféleképpen el akarok jutni, mert baromira felcsigázott. [Volnának egyébként jelentkezők akiket szintén érdekelne? Bár minek is kérdezem...] Gyorsan le is kaptam a nyitvatartásának idejét, így már azt is tudom.
Ahogy haladtam tovább lefelé utamon, észrevettem - hogy is felejthettem el?! - hogy ott a tettyei patak is. Van hozzá vízlépcső meg minden. Hangulatos kis helyecske. Ott is megpróbáltam alkotni valamit, de kissé csalódottan kellett tapasztalnom, a gépem elég kevés egy vízlépcső fotózásához. Majd ha lesz valami erősebb gépem, akkor aztán lesz itt nemulass!
Végül 8 óra magasságában hazaértem. Talán olyan 2 órát is elvacakoltam a képek photoshopolgatásával, de azt hiszem megérte. A 3 képből mindhárom nagyon tetszik nekem - de remélem mások számára is bejövősek lettek!
Oh, és kiderült, hogy öregapám rákos.
Ui: Ez volt a 108. bejegyzésem. Hey, de régóta írom már ezt a szart!
N. M. Darky
Mivel senkinek se volt kedve/ideje velem ütközni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek kirándulni. Úgy jó magányosan. Szóval felugrottam az első buszra ami jött, - egy 2-es volt az - és behaladtam vele Pécs város szívébe. Ott sikerült elcsípnem egy 33-ast, és felnyomultam vele Tettyére. Onnan első utam a havihegyi templom felé vezetett. Számomra kissé meglepő volt, de szabályosan tömeg volt fent. Biztos a jóidő volt az oka. A templomnál fotózgattam egy kicsit, itt sikerült készítenem olyan 30-40 képet, de ebből csak 2 lett "használható." Elmentem és mászkáltam egy kicsikét a házak között is, hátha látok valami érdekes fotóalanyt. De nem találtam. Ezért úgy döntöttem, bevetem magam az erdőbe. Elég sokáig bolyongtam ott. Találkoztam pár elég furcsa alakkal, de betudtam a jóidőnek, hogy még néhány monitorfejűnek is eszébe jutott kirándulni egyet. Bár vicces volt, ahogy ott sétálgatnak, és gyakorlatilag kiabálva beszélgetnek - holott egymás mellett mentek - ám beszélgetésükben lépten nyomon befigyelhetőek voltak a tipikusan kocka-nyelvrendszerből származó nevetséges kifejezések. Például a vérkomoly arccal elkövetett - de "elvileg" humoros környezetben használt - 'lol' meg 'rofl' és még sorolhatnám. Mindenesetre kiröhögtem őket. Ők meg megijedtek. Muhaha!
Szerencsére az erdőben annyira már végülis nem volt tömeg, mint másutt, így volt lehetőségem elmerülni a gondolat-óceánomban, ahol úgy érzem, sikerült lematekoznom pár, eddig még függőben maradt, megoldatlan kérdést. Néha kissé szomorkás eredmény jött ki, dehát ez a világ korántsem olyan szép, színes, és boldog, így nem ért különösebb meglepetés. Mindenesetre mégha a kedvemen végső soron rontottak is ezek a dolgok, akkor is könnyebbnek érzem magam, mivel legalább ezeken a szarokon már túlvagyok.
Az erdei séta során sikerült sok szép képet készítenem, szintén olyan 30-40-et, de valahogy egyikükben se láttam meg azt, amit kerestem, így belőlük sajnos egy sem kerül feltöltésre DA-ra.
Olyan 7 óra magasságában elindultam hazafelé, de mivel pont lekéstem a buszomat - amit így utólag visszagondolva cseppet se bántam meg - ezért inkább elindultam gyalog. Lefelé menet döbbenten konstatáltam: elvitték azt a csúszdát, ahol egyszer - még "fiatalkoromban" - eltöltöttem egy éjszakát. Viszont észrevettem, hogy megnyílt - lehet ez csak nekem újdonság - a Mecseki Mésztufa Barlang, ahova mindenféleképpen el akarok jutni, mert baromira felcsigázott. [Volnának egyébként jelentkezők akiket szintén érdekelne? Bár minek is kérdezem...] Gyorsan le is kaptam a nyitvatartásának idejét, így már azt is tudom.
Ahogy haladtam tovább lefelé utamon, észrevettem - hogy is felejthettem el?! - hogy ott a tettyei patak is. Van hozzá vízlépcső meg minden. Hangulatos kis helyecske. Ott is megpróbáltam alkotni valamit, de kissé csalódottan kellett tapasztalnom, a gépem elég kevés egy vízlépcső fotózásához. Majd ha lesz valami erősebb gépem, akkor aztán lesz itt nemulass!
Végül 8 óra magasságában hazaértem. Talán olyan 2 órát is elvacakoltam a képek photoshopolgatásával, de azt hiszem megérte. A 3 képből mindhárom nagyon tetszik nekem - de remélem mások számára is bejövősek lettek!
Oh, és kiderült, hogy öregapám rákos.
Ui: Ez volt a 108. bejegyzésem. Hey, de régóta írom már ezt a szart!
N. M. Darky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
