Photo of the Day

Épp Vori ismerősei között nézelődtem iwiwen, amikor is megtaláltam egy bizonyos hölgyeményt, aki kellően felkeltette az érdeklődésemet ahhoz, hogy meglessem a profilját. A képei között pedig ezt találtam:

Annyira felnyerítettem rajta, hogy leborultam a fotelágyamról, és még a földet érésem után is hosszasan, agonizálva visítottam ezen a képen. Hát én már komolyan nem tudom mikor nevettem ilyen erőteljesen utoljára. Ohh, annak aki esetleg nem venné ki, ez egy tengeri malac piros, (tequilás) műanyag sombreroval a fején. A felirat pedig magáért beszél, de a szavat adom rá, hogy nem ért írtam oda. Köszönöm ennek a szemrevaló kis hölgyeménynek hogy így sikerült megnevetettetnie!

N. M. Darky

Last Revelation

Ma este ahogy jöttem haza a belvárosból, egy igen érdekes anomáliába ütköztem. Ez az anomália nem más volt, mint hogy a belváros nagy részén meghalt a közvilágítás, így hát nem volt kérdés utam merre fog vezetni. Nem én lennék, ha ezt a ritka lehetőséget kihagynám. Szóval lépteim a sötét, kihalt utcák felé vezettek.

- Na, ez jó lesz! - gondoltam magamban, majd arcomra széles mosoly kúszott, s szép lassan magába ölelt jótékony takarásával az éj sötétsége.

Tempómon semmit sem változtattam, csak sétálgattam nyugodtan, zsebre vágott kézzel, miközben jóféle melodic death metalt hallgattam. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladtam a sötét utcában egyre magasabbra hágott az adrenalin szintem. Noha, nem azért, mert féltem volna, csak annyira vártam, hogy történjen végre valami, ami felpezsdítené kissé végre milliónyi szilánkra hasadt szívemet. Mindegy, hogy micsoda, csak végre valami igazán mókás dolog. Épp ezen járt akkor is az agyam, amikor megpillantottam, hogy a távolban mintha jönnének velem szemben. Gondoltam, most jól megtréfálom.

Légzésemet visszafolytva haladtam felé az éj sötétének leple alatt rendíthetetlenül. Próbáltam úgy kiszámítani a lépteimet és az övét, hogy pont egy bizonyos helyen, s időben legyünk nagyjából kartávolságra egymástól. Minnél közelebb értem hozzá, annál tisztábban láttam, hogy ki lesz az áldozatom. Nos, a sors nagyon kegyes volt hozzám, mert nem egy ember jött velem szemben, hanem egy fiatal párocska, akik gyakorlatilag egymásba voltak gabalyodva annyira intenzíven smárolgattak.

- Hibátlan... - suttogtam magam elé alig hallhatóan.

Kicsit meggyorsítottam a lépteimet, s a falhoz lapulva haladtam tovább, mert a távolság vészesen csökkent, és félő volt, hogy elhibázom, mert észrevesznek, vagy mert rossz lesz az időzítés. Mindenütt továbbra is a végtelen sötétség dominált. Még az ég is vészesen komor volt a vastag felhőtakarótól, ami elrejtette az összes parányi kis csillagot, így csupán egyetlen egy lámpácska volt az, amely némelyest elűzte a sötétséget. Ez a kis lámpácska egy garázsajtónak a narancssárga színű, folyamatosan villódzó, figyelmeztető fénye volt. Áldozatomra pont a lámpa alatt igyekeztem lecsapni. A párocska változatlan sebességgel közeledett felém továbbra is - még mindig mit sem sejtve. No, de mit is várhatnánk, amikor annyira el vannak foglalva egymás nyálának cserélgetésével.

Már csak 3 lépés...

Már csak 2 lépés...

Már csak egyetlen lépés...

...MOST!!

S azzal a lámpa fénye kialudt. Ismét eluralkodott a teljes sötétség. Kiléptem a fal árnyai közül, s azzal a mozdulattal le is dobtam fejemről a fejhallgatót vállaimra, s visszaraktam a kezemet a zsebembe. Ahogy elmozdult a fejemtől a fejhallgató, a belőle üvöltő zene - Zao - pont abban a pillanatban érte el klimaxát - vagyis a szám lehető legbrutálisabb részét. Ahogy elmémben lefutott ez a kép, arcomra egy betegesen torz vigyor költözött, s ekkor lépett be elém a pár. A lámpa felvillant egy röpke másodpercre, s akkor ott álltam én, halál lazán, arcomon beteges vigyorral, mintha a pokol legmélyebb, legsötétebb bugyraiból másztam volna elő, hogy elhozzam az örök sötétséget, miközben a háttérből masszív gitárzúzás és hörgés hallatszik. A lámpa kialudt. Döbbent csend, csak hörgés volt hallható egyedül. Mintha a levegő is megfagyott volt, olyan drámai volt megjelenésem. A lámpa ismét felvillant. Arcomon talán még szélesebb vigyorral bámulok bele teljes életnagyságban a sápadt kis pofikájukba. Tekintetük rémült volt. Arcuk falfehér. S a lámpa lekapcsolt. Majd felharsant két hangos, félelemtől terhes sikoltás, mely olyan mély, szívből jövő, gonosz nevetést váltott ki belőlem, hogy azt már nem bírtam magamba fojtani, szóval utat engedtem neki, s felnevettem. Nevetésemtől kiáltásuk még riadtabbá vált, s futásnak eredtek. Én meg visszatoltam a fejhallgatóm, és folytattam tovább az utamat a buszmegálló felé.

Huuu... de gonosz tudok lenni néha. Sajnos ez van, ha az embernek vannak antiszociális hajlamai. Mindenesetre én jót nevettem az egészen - ha már ilyen fejjel áldott meg az Élet, akkor már kihasználom az általa nyújtott lehetőségeket. Meg különben is, mindenkinek kell valami hobby. Hahaha!

Ui: Umm... *hugs Freak* - hátha segít. <3 x3 \o/

N. M. Darky

Retroflash

Tegnap a móka kedvéért ellátogattam a volt sulimba, a Zipibe. 3 elég érdekes évet küzdöttem ott le. Az egyetlen értelmes dolog amit az iskolától kaptam az két barát volt. Noha, nem mintha az nem lenne elég!

Szívem kissé nosztalgikusan, izgatottan zakatolt, amikor az iskola kapujának hatalmas kilincsét megragadtam. Vettem egy mély levegőt, s kinyitottam az ajtót. Megnyugodtam, hogy még mindig ugyanazok az élőhalott-szerű portások vannak, mint régen. Meg se fordult a fejükben, hogy megkérdezzék mi keresnivalóm az iskolában - pedig nyilvánvaló volt, hogy nem ide járok. Bár igazából teljesen mindegy. Legalább megspóroltam magamnak egy kisebb magyarázkodást. Utam az udvarra vezetett először - hiszen ez az iskola szociális gócpontja amikor szünet van. Rögtön ki is szúrtam egyik volt osztálytársamat, így oda is mentem, és beszélgettem vele egy picit. A beszélgetést egy artikulálatlan "Hééé öcsém, hátte itt?" ordítás szakította félbe, melyet a vidék gyöngye, Szűcs - szintén volt osztálytárs - hallatott a kosárpályáról. Oda is mentem hozzá dumálni egy kicsit. Éppen tesi órájuk volt, szóval ott volt a komplett osztály is. Mindenki elhalmozott kérdésekkel - ilyen alap dolgokkal, hogy pl: mit csinálok? miért vagyok itt? és hasonlók. Majd megjelent Motoros kolléga is. Akivel egy villámgyors kezelés után teljesen el is gettósítottuk az egész környéket. Időközben megszólalt az óra végét jelző csengő is, szóval az emberek elkezdtek kiözönleni az udvarra dohányozni, és egyéb tevékenységeket folytatni. Hát a felhozatal cseppet sem javult, sőt romlott. Nagyon lepukkant arcok nyomulnak már csak itt szinte, kevés az olyan akiben látni némi fantáziát. Az egyetlen ilyen személy talán a Rapid csúfnéven emlegetett nagyon pörgős, de emellett laza, jófej kiscsaj. Neki azért voltak mókás műsorai - én legalábbis jókat flashelgettem a kis mini showján. Ő egyébként breakel szabadidejében.

A szünet után beültem az utolsó osztályom osztályfőnöki órájára - ahol egy kisebb meglepetést - vagy sokkot - okoztam a "kedves" volt osztályomnak, illetve osztályfőnökömnek. Nagyon sokan gyűlölködő pillantásokkal illettek - de szerencsére ők voltak kisebbségben. Mindenesetre vicces volt látni retardált pofájukat, ahogy pillantásukkal legszívesebben megöltek volna - de mellette még mindig a mi - Laki és én - műsorainkat tolják. Még mindig. Immáron két éve, hogy nem járok oda, de még mindig a mi műsorainkon vannak rajta. Sőt sokan mások - az osztályon kívül - is el-el engedtek egy-két "ismerős" szöveget. Hát mit is mondhatnék? Arcok vagyunk Lakival? Nem kizárt. Maradandót alkottunk volna? Lehet. De én inkább mégis azt mondanám, hogy a vakok közt a félszemű már császár - csak hogy ne hasítson fel az egekbe az egóm. Mindenesetre nosztalgikus volt újra visszahallani a régi hülyeségeket.

Ahogy bent ücsörögtem az órákon, figyeltem, mit csinálnak azok az emberek akikkel régen minden nap egy levegőt kellett szívnom, és összevetettem az akkori magamat a mostanival, és arra kellett rájönnöm, hogy elmondhatatlanul sokat változtam, komolyodtam. De ők? Kétség kívül változtak, de a többségük még mindig nagyon gyerek. Az első óra végülis gyorsan eltelt - amit azért nem éreztem anno túl gyakran. A szünetban ismét lementünk az udvarra. Ezúttal is sikerült elműsorozgatni lenn, de ezúttal annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy sikeresen késtünk is pár percet a következő óráról - ami egyébként töri volt. Amikor beléptünk az ajtón reflexől mondtam a szokásos mentegetőző mantrákat - hogy elkerüljem az esetleges büntetést. De csak az után kapcsoltam, hogy milyen helyzetben is vagyok, miután leültem. Nagyon kinevettem utánna magamban magamat. Hát igen, ezek a csúnya beidegződések. Ezen az órán viszont tapasztaltam valami igen furcsát. Először ment le úgy egy óra, hogy az anyag hiába nem érdekelt különösebben, mégis nagyon lekötött, és szívesen tettem magvas megjegyzéseket, hozzáfűzéseket az anyaghoz - hiába volt gyakorlatilag teljesen ismeretlen számomra az anyagrész. Nem tudom, hogy ez minek volt köszönhető, de mindenesetre először éreztem életemben, hogy tényleg élveztem egy órát, annak ellenére, hogy a sok retardált abortusz-maradék végig ordította az órát. Az oka az lenne, hogy komolyodtam azóta? Talán. Szimplán csak nem volt tulajdonképp semmi tétje és azért? Meglehet. Mindenesetre érdekes érzés volt.

Az óra után maradtunk még egy picit Motorossal és beszélgettünk még egy kicsit Rapiddal, majd mivel a hölgynek órája volt, és mert a Tábornok éhes is volt, ezért elég hamar kikötöttünk a tábornoki lakosztályon. Ahol - valóban meglepő módon - RE 4-eztünk, majd olyan 4 felé hazamentem, mert főznöm kellett. Hazafelé menet bevásároltam az ebédhez. A kaja nagyszerűen sikerült - bár a jobb kezemen található bunda bánta kissé. Egy apró malőr miatt, leégettem róla a szőrt. De az ilyesmi jobb helyeken is megesik, szóval nyugalomra semmi ok.

Ez nap akkor lehett volna csak teljesebb, ha összefutottam volna Freakkel is, akit amúgy szintén meg akartam lepni érkezésemmel, de sajnos nem volt már addigra benn, mire odaértem. Nagy kár. :(

A mai nap során is ismét nekem kellett főznöm. Ezúttal falafel-tál volt az ebéd, Darky módra. Finom lett. De hát mit is várunk? A nevem garancia a jó minőségre. (höhö ego-flash)
Ebéd után meglátogattam Tamást, és végre befejeztük az RE 4-et. Szóval elkezdtük elölről ismét. Majd megnéztük a Biohazard: Degeneration című animációs filmet - ami tulajdonképp egy Resident Evil film. Na, erre aztán már végképp senki nem számított, mi? Tulajdonképp én se. Viszont ideje zárni soraimat, mert ahogy hallom, a tengeri disznó ismét elszabadult és a kutya kajájának dézsmálására készül. Viszont tessék egy kis zene:

Guano Apes - Big in Japan

N. M. Darky

Broken Butterfly

- A kurva életbe! - kiáltottam fel dühömben magam elé, ám kiáltásomra a kastély visszhangja felelt csupán, ahogy újra és újra ismételte dühödt kiáltásomat, mintha csak provokálni akarna vele.

Nagyszerű. Egyszerűen csak nagyszerű. Nem elég, hogy itt vagyok egy isten háta mögötti településen, ahol mindenki teljesen meg van őrülve, akik ha meglátnak azzal támadnak rám ami épp a kezük ügyébe akad. Ó, nem! Ez nem elég. Ashley drága, miért vagy ilyen hülye? Látod most milyen bajba kerültél? Tessék, ide vezet a ostoba, női logikád. Óh, persze, ebből a balhéból egyedül nem tudsz kimászni. És, ki lesz az szerencsés, aki meg kell, hogy mentse a formás kis segged? Na ki? Oh, hát persze, hogy én. Ki más. A francba, hogy nem tudsz bírni magaddal! Grr! Na, és az a kalapos gyíkarc? Kinek hiszi ez egyáltalán magát, Napóleonnak? Hehe, azt meg kell hagyni, röhejes egy szerelése van. Komolyan mondom, ha még egyszer rámászik a rádió frekvenciámra, golyót röpítek abba a sunyi kis pofájába. Oh, de szép is lenne... megfojtani a saját beleivel! Hmm... Kicsit kezdem magam elragadtatni. Ideje a munkára koncentrálnom. Mit is mondott, a csatornába vitték? Jól van Ashley, maradj nyugton, és bírd ki amíg odaérek, mert ha nem teszed, akkor az elnök golfozni fog a golyóimmal. No, ideje indulnom, mert azok a csuhások bármelyik pillanatban itt lehetnek utánpótlással, aminek most valahogy nem örülnék.

- De vajon merre is lehet a csatorna lejárata? - suttogom halkan magam elé. - Áh! Az lesz az! - kiáltok fel örömömben, s sietve el is indultam a csapóajtó felé.

Éppen hogy odaértem a létrához, arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögötti teremből hangok szűrődnek át. Azoknak az eszeveszett szerezeteseknek a félelmetes mantrázása volt az, amit hallottam, s a hangok egyre közelebbről, s közelebbről voltak hallhatóak...

- A francba! Nincs nekem erre időm! - S azzal le is ugrottam a csatornába. Egy nagy bukfenccel és némi horzsolásokkal végül sikeresen leérkeztem. Gyorsan a falhoz lapultam, s vártam, vajon utánam jönnek e. A mantravibráció egy ideig még zavartalanul hallató volt, ám hirtelen elhallgatott. Lélegzetem is visszafolytottam, annyira füleltem. A néma csend, mely hirtelen a kastélyra telepedett szinte fülsértőnek hatott. Nem tudom, meddig várhattam ott, lélegzetvisszafojtva, saját szívverésemet hallgatva. Számomra az idő kereke fájdalmas lassúsággal haladt csak előre. Úgy éreztem talán, órák teltek el, ám valójában egy röpke pillanat telt csak el. S ekkor egy velőtrázóan félelmetes röhögést engedett meg magának az egyik csuhás, majd becsapta és bezárta azt a csapóajtót, ahonnét az imént leugrottam. S ekkor, mintha a szemem világát vették volna, oly sűrű sötétség nyelte magába a csatornát. Felkapcsoltam a zseblámpámat. Vajmi keveset ér ez a kis fénycsóva a sötétség tengerével szemben, ám azért valamivel több a semminél. A zseblámpa fényénél leellenőríztem a pisztolyom. Teli a tár. Hibátlan. Fél kézzel a falat simítva elindultam a sötétségben, miközben a lámpával világítottam magam elé. A folyosó felénél járhattam, amikor hirtelen futó léptek zajára lettem figyelmes. Kezem, mely eddig a falat támasztotta, rögvest a pisztolyért nyúlt. Tekintetemmel próbáltam bemérni a hang forrását. Előröl? Hátulról? Honnét jöhetett ez a hang? Megdermedtem. Szívem annyira vert, hogy tisztán kivehető volt ütemes dobogása. Lélegzetemet is visszafolytottan, csak hogy jobban tudjak a hang forrására összpontosítani. Nem jöhetett a csapóajtó felől, mert hallottam volna, ha kinyílik. Akkor honnan jöhetett volna még? S akkor, még a vér is megfagyott ereimben a felismeréstől.

Fölöttem! Azonnal hátrébb ugrottam, s tekintetemet a plafon felé irányítottam. Amit akkor láttam... Négy baljóslóan világító zöld szempár tekintett le rám a plafonról, melyek egy entitáshoz tartoztak. Ennek a kiszúrásához lámpa sem kellett - oly gonoszul parázslottak a szemei. Egy röpke pillanat erejéig azt hittem, most itt a vég. A szívem, úgy éreztem, rögvest túl fog pörögni, és meg fog állni. De nem! Elmémben egy hang azt ordította veszettül: "Lőjj! Lőjj már!! Mire vársz öcsém, meg akarsz halni?" E szavak hatására, valahogy sikerült leküzdenem a félelem szoros béklyóit. Megacéloztam akaratomat, s reszkető kezeimmel erősen megszorítottam a pisztolyom és a lény pofájára irányítottam. Támadóm ekkor döntött úgy, hogy befejezi ezt a kis színjátékot, és egy nem evilági üvöltést hallatva rámvetette magát. Ám ugyanabban a pillanatban sült el a pisztolyom is. Broken Butterfly szája tüzet okádott, s a szörny jópár métert hátravágódott. Hirtelen eltűnt a szemeim elől. Lámpámmal végigpásztáztam azt a helyet ahova kb érkezhetett, de egyszerűen semmi. Nem találtam sehol. Már épp a plafont akartam végignézni, hátha visszaugrott, amikor hirtelen ismét észrevettem a zölden ragyogó szemeket. Ám ezúttal nyolc helyett csak három darab volt. Ezek szerint túlélte. A mutáns egy fülrepesztően hangos, elszánt üvöltést hallatva végső, elkeseredett rohamra szánta el magát. Pisztolyomat két kézzel előretartottam, hogy csökkentsem kezeim remegését. Célbavettem a fejét, s tüzet nyitottam. Broken Butterfly okádta magából a halált. Az első töltény mélyen a jobb melső lábába fúródott, szóval kissé megbicsaklott futás közben. Ez miatt félrerántotta a fejét, így a második lövés nem talált célt, az lepattant az egyik falról. A lény utolsó erejéből elrugaszkodott a földtől s egyenesen felém száguldott. Kattant a ravasz, s a harmadik golyónak is szárnyai nőttek, melyek szélsebesen, süvítve repültek, hogy beteljesítsék kívánságom. A fej szétrobbant, s ragyogó szemei, melyek eddig fejét díszítették akár a legszebb drágakövek, kialudtak, s a földön tompán koppanva megpihentek.

Légzésem még mindig nehéz, a szívem veszettül ver. Testemet elborította az izzadtság.

- Nyugalom, már vége. Megdöglött. - Suttogtam magamnak a sötétben, bár a pisztolyt még mindig nem eresztettem le.

Percekig álltam még ott a pisztolyt maga elé tartva, de végül megnyugodtam, s leeresztettem hű társamat, ki már oly régóta szolgált mellettem. Belenyúlok a zsebembe, s kiveszek egy szál cigarettát. Meggyújtom, s beleszívok egy hatalmasat. Kifújom a lomhán szálló füstöt, majd lassacskán továbbindulok. Még mindig meg kell, hogy mentsem Ashleyt. Elvégre azért vagyok itt. Ez a küldetésem. Újratöltöm a pisztolyom, majd visszateszem a helyére, s tovaindulok. Útközben még belerúgtam egyet ebbe a rohadékba, aki időközben már teljes egészében láthatóvá vált. Bár ne tette volna...

A folyosó egy jobbos kanyar után folytatódott tovább. Majd úgy 30 méter után egy balos kanyar következett. A kanyar egy hatalmas szobába torkollott, amelyben térdmagasságig ért a víz nagyjából mindenütt. A szoba felénél tartottam, amikor hirtelen neszezésre lettem figyelmes. Lámpámat a zaj vélt irányába fordítottam, ám hirtelen valami elrohant közvetlenül előttem, s kivágta kezemből a lámpát, ami nagyot csobbanva elmerült a vízben, s szinte azonnal a becsapódás után ki is kapcsolt. Azonnal kezembe vettem a pisztolyomat, s láthatatlan támadóm felé lőttem. Szerencsém volt. A golyó átszakította a koponyáját, s a lény hangosan agonizálva elterült a földön. Pár pillanatig még hörgött, s haláltusáját vívta, de végül megtalálta az örök nyugalmat általam. Csend költözött a szobára. Épp indultam volna tovább, amikor hirtelen ismételten neszezésre lettem figyelmes, csak ezúttal egyszerre nagyon sok irányból. Tekintetem végigfuttattam a szobán, s amit láttam, az nem tetszett. A szobában teljes sötétség honolt, csak zöld és vörös szempárokat lehetett látni... Mindenütt.

---

Ez kérem a tegnapi Resident Evil hatása volt. Mivel nagyon unatkoztam, gondoltam összedobok belőle valamit. Hát, ez lett belőle. Remélem azért lesz akinek tetszeni fog. :)

Ebéd - amint ismét én főztem - után összefutottam Freakkel, aki szerencsére már jobban volt, szóval minden szép és jó volt - egyedül azt sajnálom, hogy csak olyan rövid ideig ért csak rá, ami mondjuk érthető, mivel ma dogát írt, szal fel kellett rá készülnie. [Remélem jól sikerült a doga! x3] Freak után Motoroshoz mentem át, aki megmutatta a frissen írt számait, majd elmerültünk az RE-ben. Jó móka ez így, csak néha tényleg lehet gazolni a játék alatt.

Olyan 1 óra magasságában jöttem el Tamástól, mert ugye neki mégiscsak suliba kell mennie. Amikor nagyjából félúton lehettem - tehát az Uránvárosi SZTK-nál voltam - amikor arra lettem figyelmes, hogy egy elég szép darab németjuhász keverék kutya egyedül - szal gazdi nélkül - egy bokor körül szaglászgat. Először ügyet se vetett rám, de végül csak észrevett, s közeledni kezdett felém. A magatartásából, és a mozgásából arra következtettem, hogy barátságos, szóval elkezdtem magamhoz hívni. Utólag jöttem rá, hogy hiba volt. Odajött, s egy gyors szagminta után totálisan oda lett értem, és folyamat játszani akart. Nagyon kedves, aranyos egy jószág volt - csak sajna eszméletlenül hiperaktív, és büdös. Ahogy ugrabugrálgatott körülöttem, észrevettem, hogy van biléta a nyakán. Na, akkor egy jó negyed óráig tartott mire lebirkóztam és le tudtam olvasni a blöki nevét, s gazdájának telefonszámát. Felhívtam a tulajt, de lévén, hogy már hajnali fél 2 óra volt, nem volt túlzottan meglepő, hogy a szám nem volt elérhető. Szóval nem volt mit tenni, mentem tovább haza. Bodza kutya pedig hűségesen jött mellettem, és mindenki más embert akivel találkoztunk megugatott. Érdekes egy teremtés. Végül amikor búcsúzóilag megsimogattam annyira belelkesült, hogy lefejelt. De annyira, hogy letörte a már amúgy kissé meglazult piercingem egyik "fejét." Szóval most kénytelen vagyok venni egy másikat magamnak. Nagyszerű, pont a legjobbkor. De az ebnek szerencsére azért nem lett baja. Miután felértem elmeséltem bátyámnak Bodza kutyával való találkozásomat, kiderült, hogy ő már egyszer visszajuttatta gazdájának az ebet. Úgy látszik ismét megszökött. Tényleg fura ez a kutya.

Ma délelőtt még sétáltam egy nagyot a hóviharban(!), hátha meglelem a kutyust, de sajnos nem találtam meg. Remélem visszajut(ott) a gazdájához.

És akkor a végére még egy kis vidámság, de elég lesz belőlem most egy időre, mivel elég hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. Íme az új orvosotok:

Doctor Steel's Back an Forth



The Dr. Steel Show: Episode 1

N. M. Darky

Black Milk

Tegnap valamiért nagyon kelendő voltam, olyan 5-6 emberke is találkozni akart velem. Ennyi emberre természetesen nem volt se időm, se kedvem, mindenesetre azért meglepett, hogy ma hirtelen mindenkinek eszébe jutottam. Máskor persze sehol senki - de hát így szokott ez már csak lenni.

A napom ugyanúgy indult mint bármelyik másik. Elvégeztem a szokásos teendőimet, de mivel elég sok tennivaló volt kiírva erre a napra ezért nem ücsörögtem a gépnél sokáig, hanem megtettem amit meg kellett tennem. Ebédet főztem. Nagy kár, hogy végül csak én ettem belőle - no, nem azért mert olyan rossz volt, vagy ilyesmi. Nem. A többieknek volt más kajájuk, csak azt én valamiért nem kedvelem, ezért kihagytam. Az étel nevét leírni is félek, annyira nem bírom. Derelye. Aaaarrrrghhh!!

Alighogy befejeztem az ebédemet, a kaputelefon fülsértően felsikoltott. Ettől annyira megrémültem - inkább attól, hogy ki csöröghetett fel, nem is a váratlan hangtól - hogy rögvest levert a víz. Nos, a rémületem nem volt alaptalan. Egy ufóka volt az. Pont aki hiányzott. Öröm! Végül lementem a ház elé, és beszélgettem vele arról, hogy ő meg akar őrülni. Nos a beszélgetés végére már nem akarta azt csinálni. Vagy lehet, hogy mégis - nála sosem lehet tudni. A földönkívüli látogatása után hazaugrottam a leleteimért, majd elmentem tesómmal az orvoshoz.

Meglepő módon senki nem volt a váróteremben, ezért majdnem mindenféle kopogás, érdeklődés nélkül visszafordultunk, mondván, biztos mégsincs rendelés. Végül megnéztük és van rendelés, csak most pont egy olyan nap volt, amikor pangás van. Szóval kényelmesen elhelyezkedtünk a székekben, amelyek ugye egytől egyik túristamentesek voltak, s várakozó álláspontra süllyedtünk. Pár perc várakozás után be is hívtak minket - már komolyan kezdtem azon gondolkozni, hogy ez valami átverés lesz, és keresni kezdtem a kamerákat. De nem voltak. Viszont kaptam beutalót további kivizsgálásokra. Marhára örülök neki, mert megint vissza kell mennem a sok rohadt, haldokló beteg közé.

Az orvos után gondoltam még hazaugrok egy picit, mert még volt időm a Freakkel való találkozás előtt, ám időközben kaptam tőle egy sms-t, hogy tegyük át mára, mert rosszul van. [Remélem már jól vagy! x3] Szóval mivel ez a program ki lett lőve, ezért átmentem Motoroshoz. A napom hátralévő részét nála töltöttem. Resident Evil-öztünk, cigiztünk, barmoltunk, boroztunk és még főztünk is. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Olyan 3/4 11 felé eljöttem, mert neki holnap sulija volt, és hát nem ártana aludnia is egy keveset. Mivel már én is eléggé offon voltam, ezért nagyjából úgy terveztem a nap hátralévő nagyon csekély részét, hogy hazalépek és bedöglök aludni. De mivel volt még egy szál cigim, ezért úgy döntöttem azt még elszívom a kedvenc helyemen, azaz a házunk előtti játszótéren, a favonat tetején. A bagó felénél járhattam, amikor felhívott kereszttesóm... Parancsoló hangon közölte velem, hogy menjek oda ahol ő van, mert. Szóval komótosan elszívtam a cigimet, majd szép lassan elcammogtam felé. Hogy mi volt neki ilyen fontos? Semmi olyasmi, amit nem lehetett volna normálisan közölni. Szimplán megint beütött nála "az én vagyok a világ közepe" mentalitás program, és ilyenkor ő a faszacsávó. Ezt nagyon gyűlölöm benne. Ha nem lenne ez a műsora, atom jótag lenne, de így... Szóval a totális lefárasztás határának elérése előtt még pont sikerült leráznom. Miután elhúzott, rögtön bedőltem az ágyba és el is aludtam. Most meg fáj a fejem. Minek iszik aki nem bírja ugye...

Ui: Boldog szülinapot Omi! ;)

N. M. Darky

Creeps

A tegnapi napom fénypontja akkor jött el, amikor délután - olyan 2-3 óra magasságában - megcsörrent a kaputelefon. Kissé remegve, adrenalintól túltengve indultam el, hogy felvegyem, mert féltem, hogy ki lesz a vonal másik oldalán. Azért gazoltam, mert a napom tulajdonképp elég szar volt egészen eddig a pontig, ezért dolgozott bennem a paranoia rendesen, mert már arra számítottam, hogy "nem várt vendégeknek" jutott eszükbe most megkeresni. Szóval nyeltem egy nagyot, s leküzdöttem minden zavaró tényezőt, s előítéletet. Elmerültem a Zen-ben, majd felvettem a kaputelefont. Mindez kb. 5 másodperc alatt zajlott le, csak a nagy adrenalin dózistól kissé torzult az időérzékelésem. A telefon másik végén a "fogalmamsincsmianeve" futárszolgálat ember volt, s - minő véletlen! - csomagot hozott Varga Gábor részére. Micsoda véletlen egybeesés, engem is pont úgy hívnak! Így hát gyorsba' leugrottam a ház elé. Átvettem a csomagot, amely az új lépőmet tartalmazta, majd visszafutottam, s egy kisgyermek lelkesedésével bontottam ki, fűztem be a cipőmet. Az első teszt nap után azt kell, hogy mondjam: Nagyon pöpec a kis csuka. Picit még szorosabb a kelleténél, de idővel felveszi a lábam formáját, és akkor aztán világvége lesz. Egy szó mint száz, élőben is van akkora nagy királyság mint a képeken volt.

A cipős kaland után főztem ebédet. A menü krumplipüré és rántott sajt volt. Mindenkinek ízlett, bár én nem voltam vele maximálisan megelégedve - de mindenesetre örülök neki, hogy elnyerte a család tetszését. Főzés után nyílván én is leültem kajázni. Már az utolsó falatoknál jártam, amikor Motoros rámcsörgött, hogy ugorjak át, mert mindjárt szívrohamot kap. Levajaztuk, hogy átmegyek egy olyan fél óra múlva, addig meg csak kibírja mindenféle rohamok nélkül. A szívinfarktus oka a Resident Evil 4 volt. Szóval a nap hátralévő részében lőttük a zombi-szerűségeket. Öröm!

N. M. Darky

Something...

Kezdem egyre jobban úgy érezni, hogy belül valami szépen fokozatosan, de annál határozottabban meghalni készül. Ez az érzés már nagyon régóta bennem van, csak eddig nem tanúsítottam neki különösebb figyelmet, mert annyira jelentéktelennek tűnt a dolog. Úgy fogtam fel, hogy biztos csupán a képzeletem játszadozik velem. Az elmúlt napok eseményei ezt a folyamatot mintha kissé felgyorsították volna, szóval így az alaphangulatom elég erőteljesen a sötétségbe kezdett el zuhanni. Próbálom legyűrni ezt magamban, de sajnos nem érzem úgy, hogy van nekem ehhez elég erőm. Mivel egyebet nem tudok csinálni, ezért nincs más választásom mint az, hogy dacolok ezzel a rákfenével.

A mai napon megtudtam, hogy nagyfateromat elvileg(!) holnap kiengedik a kórházból. Az jó, mert ez azt jelenti, hogy az öregnek mégsincs olyan komoly baja. Megjöttek továbbá húgom felvételi eredményei is. A TÁSI gimnáziumba fog járni. Természetesen a nappalira - vicces is lenne ha nem így lenne.

N. M. Darky

No Way Back?

Vizelettel keveredő emberi fekália szag, tisztítószer, illetve áporodott, fülledt testszag. Ez volt az első dolog amivel szembe találkoztam, amikor beléptem a kórházba. Próbáltam ignorálni a hányinger keltő bűzt, s igyekeztem eljutni ahhoz a kórteremhez, ahol öregapámat elszállásolták. Több folyóson is keresztül haladtam, miközben végig csak vénembereket láttam, akik nagyjából már fél lábbal a sírban voltak. Egész ott létem alatt végig a levegőben keringett a közeledő halál orrfacsaró bűze. Sajnos ezt már nem igazán tudtam leküzdeni, annyira átható volt. Mivel nem igazán találtam meg a betegosztályon az öreget, ezért megszólítottam az egyik nővérkét, aki kicsit kedvetlenül elirányított az intenzív osztály felé, mondván, akkor ott lesz. Amikor beléptem az intenzív osztályra, az első dolog amit meghallottam az nagyfaterom kissé rekedtes, mély hangja volt. Na, most megvagy - gondoltam magamban, majd céltudatos léptekkel beléptem a szobába. Azt hiszem az M2-es szoba volt az. Az első dolog ami szemeim elé tárult - ó, bárcsak ne tárult volna! - az az öregem egyik szobatársa volt, aki egy kék ingén és a katéterén kívül semmit sem viselt. Vagyis de, volt még rajta papucs. Amilyen gyorsan csak tudtam, behunytam a szemem, és ellavíroztam a vén szatír mellett. Leültem ősöm mellé, és meg kellett, hogy állapítsam, nem festett valami túl jól. Bár ez nem olyan meglepő, hiszen tegnap - vagyis már tegnapelőtt - műtötték meg. Eredetileg leesett a létráról, ami belső vérzést okozott, ám az igazi csavart a történetben csak a műtét után tudta meg. A húgyhólyagjában találtak egy daganatot, amiről egyenlőre még nem tudni, jó vagy rossz indulatú volt e. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

Elbeszélgettem vele egy olyan jó másfél órát, de több ideig már nem voltam képes ottmaradni, mert egyszerűen kezdtem rendesen becsavarodni a légkörtől. Egyszerűen nem tudom elviselni. Bár ami legalább jó hír volt, hogy az öregem már nincs annyira rosszul, mint egy-két napja volt. Sokat javult az állapota, csak a magányt lehet érzékelni viselkedéséből. A kórház után átugrottam Motoros kollégához, akivel elcsacsogtunk egy darabig, majd hazamentem kajálni, meg elintézni ezt azt.

Sajnos a délután folyamán sikerült megbántanom egy nagyon kedves lányt. Noha nem állt szándékomban ilyesmit tenni, mert tényleg angyali egy teremtés. Szívből sajnálom, hogy így alakult, bár ez vajmi keveset számít már...

Este 10-re visszamentem Tamáshoz, akivel megnéztük a Kaszinó című filmet. Az kérem, egy kult film, mindenkinek kötelező a megtekintése. A film nézést egy kiadós, kellemes beszélgetéssel zártuk.

S lám, most itt ülök törökülésben a gép előtt, ölemben a billentyűzettel, s miközbene sorokat gépelem, Shiva kutya hangosan szuszogva fészkelődik a ruhásszekrényemben. Valamiért most azt tette meg főhadiszállásának.

N. M. Darky

Thoughts From The Inside

A tegnapi nap - hiába viccelgettem el magamban - tényleg kurva szar volt. Nem csak a másnaposság gyötrő érzése pörgött bennem, mert attól azért el tudok vonatkoztatni. Inkább az volt a baj, hogy előjött bennem az, hogy tulajdonképpen mennyire tehetetlen is vagyok. Annyi dolog van ami ellen tennék - de ezek olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni. Egy fecske nem csinál nyarat - szokták volt mondani. Ez sajnos igaz is.

Ami még kissé felkavart, hogy öregapám - akiért ugyan nem rajongom annyira, de... - tegnap előtt leesett a létráról, miközben a birtokon tevékenykedett, és hát... szóval csúnya volt a leérkezése fogalmazzunk úgy. Szóval nagyfateromat tegnap műtötték meg, mert belső vérzései voltak, és a belső szerveit kissé összeroncsolta a földet érés. A műtét ugyan sikeres volt, és elvileg komplikációk nélkül lezajlottak - de faterom szerint öregapám megőrült. Azt mondta, valami iszonyú furán viselkedett. Délután asszem bemegyek a vén csókához, meglesem, mi van vele. De hát mit is mondhatnék még? A kibaszott gép most ezt dobta.

N. M. Darky

Hangover 13

Nos előzetes jóslatom valóban bejött. Úgy nézek ki mint egy disznó, és még brutálisan másnapos is vagyok. Hiába a lefekvés előtti liter tej, meg nemsokkal az ébredés utáni újabb lityi tej. Nagyon csúszik a pofám még mindig, de hát, így jár az aki alkohollal pusztítja amúgy is csekély agysejt állományát. Végülis mindegy, ez véget már hiába fáj a fejem - hahaha.

Viszont egy nagyszerű hírem! Sikerült megjavítani a "főnök fotelt!" Apám, a hatalmas géniusz rájött, hogy a régi forgós székünknek pontosan ugyanolyan a karfája, mint a mostaninak. Szóval én, mint az ezermesterek gyöngye, neki is ugrottam, hogy jól szétszereljek mindent. Még azt is szétszereltem, amit nem kellett volna. Fülig olajosan, mocskosan, de büszkén kijelenthetem: sikerült meggyógyítanom a székemet. A műtét komplikációk nélkül, sikeresen lezajlott - csak 2 nővér halt meg szívrohamban a művelet végigvitele közben. De utóbbi már csak statisztika.

Az imént - úgy kb 10 perce - adtam fel rendelésemet, hogy lehozzák nekem azt a gyönyörűséges cipellőt, amit kinéztem magamnak. Elvileg jövő héten már abban nyomulhatnék, de mint azt mindnyájan tudjuk, a netes rendelés sajnos korántsem ilyen megbízható. Legalábbis nem mindig az. Remélem most az lesz.

Ohh, ma péntek tizenharmadika van. Úgyhogy...

Let's Panic!!

Well, at least that's what I'm going to do now...

N. M. Darky

Drunk-o-Rama

This entry is brought to you by drunken vision - where everything is twice as good as in reality.

Ma délután felhívott kereszttesóm, azaz Mr. Cs. hogy jön be, mondom jól van, úgysem tehetek mást, mint hogy belemegyek. Szóval olyan 2 fele össze is futottunk. Beszélgettünk egy keveset, majd bevitt a Domus parkolóig, mivel eredeti terv szerint össze kellett hogy fussak Freakkel, akitől amúgy sikeresen késtem is durván egy negyed órát. Ami amúgy tulajdonképp be se figyelt volna, ha tesóm nem olyan lassan készülődik, mint holmi nő. Végülis mindegy, a lényeg, hogy végül eljutottam a célállomásra. Én úgy terveztem a Freakkel való találkozást, hogy beszélgetünk egy kicsit, és benézzük a szerelmemet. Azt az elbűvölő teremtményt, aki elrabolta kicsiny, törött szívemet. Tulajdonképp mindkettő összejött, bár a találkozás nagyon rövidre sikerült, mert kicsiny Freakem rosszul volt, szóval éppen hogy csak összefutottunk az én kis kedvesemmel, majd vártam egy buszt Freaknek, hogy hazamenjen, és kipihenje magát. [Remélem már rendbejöttél!] Ha már úgy is ennyit beszéltem róla, akkor már mutatnék pár képet az én gyönyörűségemről.

Íme:

Miután felraktam a kis apróságot a buszra, felhívtam Mr. Cs.-t hogy merre van. Akkor még egy ismerősével beszélgetett, szóval megbeszéltük, hogy a kocsijánál ütközünk. A találkozás után feljöttünk hozzánk, megnéztünk egy nagyon nagyon durva filmet, ami a Futball maffia [ Rise ofthe Footsoliders] címet viseli. Iszonyúan beadta a hangulatot az a film. Nagyon megvolt a maffia hangulata. Aki bírja az ilyen típusú filmeket annak kötelező mű. De tényleg!

A film után elmentünk a tescoba némi rágcsáért és szeszért, majd visszajöttünk hozzánk, és hát rendesen leöntöttünk a garatra. Megittunk egy pár sört, ittunk pár felest a Fekete Méregből - vagy fekete abszintból [80 fokos üccsi] - amit még megfejeltünk egy üveg jóféle pezsgővel. Hát így ez a sok innivaló után kissé... hát érdekes mozgás koordinációval kezdtem el rendelkezni. Most is elég érdekesen nézek ki. Nagyjából úgy, mint egy 3 napja döglött görény - csak nem vagyok olyan szagos. A mai nap során én tulajdonképp nagyon jól éreztem magam, mindössze az egyetlen dolog ami beárnyékolja mindezt az az, hogy az általam kinézett cipőből sajnos nem volt az üzletben a méretemben. Mondjuk ez sem akkora nagy probléma, mivel netről tudok magamnak rendelni. Megjegyzem, ha netről rendelem be a lépőt, akkor még olcsósabb is, mintha a boltba venném meg... szóval nincs semmi baj, csak néha rámtör a maximalista énem. Szerencsére azért nem olyan gyakran van ilyenem.

Hiába a jó kis iszogatás, a fejemben ott ordít a Félelem és Reszketés a holnapi ébredésem miatt, mert szerintem csúnya másnaposság vár majd rám...

Ui: Ha netán előfordulnának hibák az írásomban akkor mindenről az alkohol tehet. Ő a hibás. Szemét dög az. Bizony ám.

N. M. Darky

"Good" Morning...

Úgy érzem valamit nagyon rosszul csinálok mostanában. Valahogy a sok apró hülyeség kezd egyre többször és többször megnyilvánulni, és már kezd kicsit kimenni a hajam. De lehet, hogy most csak az ébredés utáni nyűgösségem vett rajtam erőt.

Tegnap éjjel nagy nehezen elaludtam, de vagy 100x felébredtem egy halom különböző okból. Ám a kegyelem döfést őseim feat. zümmögő bogár adták. Anyámék visítoztak kinn a szobám előtt, mert nekik vicces az ilyesmi korán reggel, - már ekkora tele volt az összes nemi szervem - és amikor már épp a rituális öngyilkosságon gondolkoztam, egyszer csak felbukkant kb. a semmiből egy bogár, ami olyan hangerővel kezdett el zümmögni a fülembe, hogy hirtelenjében azt hittem, hogy megtámadtak bennünket. De akkor aztán végképp betelt a pohár. Felkeltem.

Mivel visszaalvásra már esélyem nincs, és mert már kurvára untam a törött székemet - mert tegnapelőtt a vicc kedvéért a főnök fotelom is megadta magát - ezért nemes egyszerűséggel idetoltam a fotelágyamat a gép elé, - ami amúgy a vendégek számára van fenntartva - szóval most itt ücsörgök törökülésben. Meglepő módon egész kellemes, csak még elég szokatlan. Viszont most így kicsit neccesebb lesz megoldani a vendégek elhelyezését, de ezen most nem akarok kattogni. A végén még visszatérnék a rituális öngyilkosság gondolatához.

Oh, és most már biztos, hogy elhagytam a vihargyújtómat, ami már szinte védjegyemmé vált. Közel egy évig - vagy talán több ideig is - hűségesen szolgált, s gyújtott meg mindent amit kellett. Szerintem ilyen egy igazi jó barát. Emlékezzünk egy perc néma csenddel tiszteletére. Most már talán a mennyben gyújtja éppen valakinek a cigarettáját...

N. M. Darky

So Sleepy... Zzz... Zzz... Zzz...

Tegnap este kissé izgatottan hajtottam álomra a fejem. Nem aludtam sokat, és az is felületes alvás volt. 5 óra magasságában a kutyám vinnyogására keltem fel, mivel tesóm nem engedte ki a szobából. Így plusz egy óra alvás maradt ki, ami egyébként később meg is bosszulta magát. Mivel kiverte a szememből az álmot a kutya, és az elmém is pusztító hurrikánként tombolt a fejemben, lehetetlenné téve így számomra az alvást. Szóval letusoltam, és átöltöztem. Kicsit ücsörögtem a gép előtt, aztán miután a "sofőröm" rámtelefonált, lementem a házunk elé, ahol pár pillanatnyi várakozás után fel is tűnt a várva várt autó. Beugrottam a kocsiba és már süvítettünk is Somogyvámos felé. Az út kb másfél órás volt, de elég gyorsan eltelt ez az idő, mert végig jól elbeszélgettünk. Célállomásunk Somogyvámoson belül Krisna-völgy volt. Egy szupertitkos projektre tettem rá magam, amit eleinte titkoltam, de mivel egy embernek elárultam magam, ezért úgy érzem úgy lenne fair, ha "mindenki" elé tárnám a mostani agybajomat. Van egy fotópályázat, amin szeretnék indulni, és arra mentem fotókat készíteni. A pályázat témája tulajdonképpen a bocik, szóval Krisna-völgy egy ideális hely ezen jámbor állatkák fotózására, meg már amúgy is régen volt itt, ezért két legyet ütöttem egy csapásra. Készítettem egy halom képet, bár csak kettő olyan, ami használható is. Ezek a képeket a deviantArt profilomon fellelhetőek, szóval hajrá! A látogatás egyébként nagyon rövidkére sikerült sajnos, mert Gyuszinak még akadt egy csomó elintéznivaló dolga. Ám ami érdekes volt, hogy durván 2 órám volt a fotózgatásra, az a két óra úgy eltelt, mintha kb 2 perc lett volna. De tényleg. Félelmetesen gyorsan száguldott az idő. Mondjuk ez miatt kissé csalódott vagyok, mert elidőzgettem volna még egy jó darabig, de hát sajnos ez nem így megy. Gyuszit szólított a munka, úgyhogy nem volt kecmec, menni kellett. A visszaút is nagyon hamar elrepült, mert ismét sikerült egy jót elbeszélgetnénk. A délután folyamán beugrottam egy rövid időre a városba, de az álmosság csúnyán megbosszulta magát. A buszon ücsörögtem, álmosan tekingettem ki az ablakon. Figyeltem a busz sebességétől, és a fáradtságtól összemosódó tájat, miközben a fejhallgatómból God is an Astronaut szólt. Az egyik megállónál felszállt a buszra egy csaj, aki úgy dobta le magát mellém, hogy gy.k. majd' az ölembe ült bele. Ez felébresztett egy kicsit, de még így is csak nagyjából félálomba sikerült csak felkelnem. Éreztem, hogy a fejem előrecsuklik, szemeim hosszas ellenállás után végül rendre becsukódnak. Az egyik bukkanónál akkorát pattant a busz, hogy izomból lestukkoltam az előttem lévő korlátot. Utána vagy egy 20 percen keresztül ott figyelt egy vörös csík a homlokom közepén. A tanulság ebből az, hogy a buszon nem szabad kummantva utazgatni, mert könnyedén lefejelhetsz egy csövet.

N. M. Darky

Apocalypse

A tegnapi nap nagyon életkedv gyilkos volt. Kapásból ébredés után már éreztem, ez egy szar nap lesz. Noha lehet csak túl sok jelentőséget társítottam ehhez a gondolathoz, ami a nap folyamán mélyem belém idegződött, rám telepedett. Függetlenül attól, hogy mi is volt a helyzet - a napom nagyon fárasztó volt. No, nem azért mert olyan tevékenységeket űztem volna, hanem mert egyszerűen az emberek, akikkel volt "szerencsém" találkozni, kommunikálni - majdnem kivétel nélkül mind - totálisan leépítettek mentálisan. Mintha mindenki direkt erre utazott volna. Ezt az egész világvége hangulatot csak még tovább tetézte, hogy egész nap teljesen sötét volt, mivel az eget baljósan sötét fellegek takarták, melyekből rendíthetetlenül szakadt az eső jóformán egész nap, így még drámaibbá téve ezt az amúgy is apokaliptikus hangulatot. Végül már annyira tele lett az összes nemi szervem ezzel az egész nappal, hogy elpumpáltam fél doboz cigit. Ez azért nagy szám nálam mert átlagosan egy hétre, másfél hétre elég nekem egy doboz. Szóval elég szarul lettem már végére - de legalább kissé lehiggadtam. Olyan hajnali 2-3 felé betompultam annyira, hogy le bírjak már feküdni aludni. Nem aludtam túl sokat, mindössze 5 órát, de azt is nagyon éberen töltöttem. Számtalanszor felébredtem, nehezen aludtam vissza, és rémálmok is gyötörtek. Pihentető egy nap volt, mondhatom. Remélem mostanában nem nagyon lesz ilyen kis tripem, mert akkor aztán végképp nagyon morcos leszek.

Hogy írjak valami jót is, íme az aktuális favoritom:

Dj Shadow - The Organ Donor

N. M. Darky

Bloodsuckinfreakshow

Reggel sikerült nem elaludnom az ébresztőmet, szóval fél 7-kor keltem fel. Méla undorral kellett konstatálnom: ma bizony randim van a vámpírokkal. Hogy próbáljak elmenekülni a gondolattól, azt a szociális döntést hoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudok visszaalszok. Nagyszerű tervem füstbe ment sajnos, mivel faterom nem felejtett el felkelteni. Nem volt mit tenni, így hát rettentő álmosan, hatalmasakat kummantva elindultam, hogy letusoljak - azt majd észhez térít gondoltam. Na, igen. Ugyanolyan álmos maradtam mint voltam - micsoda meglepetés! De szeretek azért itthon korán kelni, mivel néha érdekes anomáliákba futni ilyentájt. Főleg apám szokott elemében lenni ilyenkor, mert amikor az öreg fáradt, akkor csak úgy dől belőle a hülyeség, ami sokszor jobban ki tudja ütni az embert mint a jó öreg xanax + pálinka kombó. Persze mentális értelemben vett kiütésről van szó. Viccen kívül volt már rá példa nem is egyszer, hogy totálisan életvidáman ébredtem fel, olyan kipihent voltam, mintha egy hétig aludtam volna a Kaukázusi friss levegőn, amit végül egy erős kávéval is megfejeltem, és akkor megjelent apám, aki 24 órás szolgálatból jött haza, és annyira lefárasztott az aktuális agymenéseivel, hogy visszamentem aludni...

Szóval a pancsikolás után beöklöztem egy pohár vizet, elindultam otthonról, feldobtam a fejhallgatóm, bedobtam valami jó kis agyszakító zenét, végül felöltöztem. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Már félúton járhattam, amikor eszembe jutott, - deja vu... - hogy hát a beutaló, az bizony nincs nálam. Ismét otthon maradt. Miután ki szitkozódtam magam, sietős léptekkel visszaindultam. Pont sikerült még otthon elcsípnem az iskolába igyekvő húgomat, aki volt olyan kedves és lehozta nekem a beutalómat. Milyen praktikus egy teremtés, nem? Tulajdonképpen nem, mert csak ritkán ilyen jóarc. Szegénykém kicsit kezd elbutulni.

No, de immáron a beutalóval a birtokomban ismét elrajtoltam a rendelő felé, hogy végre, valahára túllessek ezen a rohadt vérvételen. Beléptem a rendelőbe, és úgy nézett rám mindenki, mintha Jézus éppen az orruk előtt mászott volna le a keresztről. De csak én voltam. Sajnos ezt dobta a gép. Szóval bedobtam a kartonozóba a papirosom, majd a 49-es számmal a kezemben helyet is foglaltam. A P.O.D.-től a Youth of the Nation című számot se tudtam végighallgatni, olyan hamar behívtak - pedig most is akár stage divingolhattam volna, annyian voltak. Nem értem ezt a rendszert, de mindenesetre a lényeg az, hogy hamar bejutottam. Amikor beléptem a vámpírok lakóhelyére - legalábbis a rendelőjükbe - rögtön a kezembe nyomtak egy kis poharat - azt hittem először, hogy koktélozni fogunk, de sajnos könyörtelenül összezúzták reményeimet. Abba bizony dobnom kellett egy sárga szivárványt. A pislantás után betessékeltek egy másik szobába, ahol egy enyhén múmia szerű, borzasztóan kisminkelt hölgy pikk-pakk levette a vérem. Végülis jófej volt, és elsőre el is találta a vénámat. Öröm!

Lecsapolás után egy pár percig még kinn ücsörögtem a váróteremben arra várva, hogy elálljon a vérzés. Miután megszűnt a szivárgás, feldobtam a pulóverem és a fejhallgatóm, majd elindultam hazafelé. Útközben valami trottyost annyira megbotránkoztattam pusztán a megjelenésemmel, hogy levegő után kapkodva mutogatott rám. Hát van ez így. Sajnos ezzel a fejjel születtem. Ezt dobta a gép.

Most itt ülök a gép előtt, Tool-t hallgatok, és iszonyúan zsibbad a karom - gondolom a vérvétel miatt. És mivel ma még semmit se ettem, ezért most szerintem elmegyek és lövök magamnak némi eleséget.

N. M. Darky

Fun for the Whole Family

Szeretem ezt a lakást. Miután tegnap a fő lefolyórendszer adta meg magát - totálisan elárasztva a fürdőszobát ezáltal - ma délelőtt kihívtuk a vízvezeték szerelőket, hogy oldják meg a problémánkat. Nos, hát ki is jöttek, ahogy mondták, és végülis pikk-pakk meg is oldották a helyzetet. Ám a mókás ebben az, hogy mi volt a probléma fő forrása! Az előző lakó, amikor beszereltette a új "kagylóját," nem tudta, hogy egy igazi "szaktekintélyt" kért fel a művelet elvégzésére. A nagy eszű "szakember" egy szimpla csavarozás helyett nemesi egyszerűséggel bebetonozta a wc-t a kívánt helyre. Ügyes. De még azt a rohadt betonozást se tudta normálisan megcsinálni, mivel a lé idővel szivárogni kezdett a kagyló mellett. Szeretem, hogy ennyi ilyen kis eldugott móka van ebben a lakásban. Az egyik kedvencem ezek közül például a dupla szappantartó a fürdőkád fölött. Tesóm szerint buzogány pornó filmeket forgattak ott, és azért van két darab belőle. Nekem nincs tippem, én a mai napig döbbenten állok a kérdés előtt. De a festő aki kifestette a lakásunk az is az "őstehetség" kategóriába sorolható. Olyan pocsék munkát végzett, hogy röpke egy év alatt annyira lepukkant, lekopott, lepergett a festék, mintha már vagy 50 év lett volna kifestve. De pl ez a festő mesternek volt ám még egy pár rejtett vicce. A kedvencem, aminek majdnem be is dőltem, az az volt, hogy nem rakta vissza a konnektor aljzatát, én meg pár centi híján pont bele is nyúltam. Megrázó élményben lett volna részem, az egyszer biztos. Kezdem úgy érezni, hogy mégse volt akkora nagy biznisz ez a lakás.

Szóval most egész napra itthon ragadtam, mert várnom kell a szerelőket, hogy hozzanak egy új kagylót, ami azt jelenti, hogy addig vissza kell tartanom a szükségleteimet. Ez azért nagyszerű hír, mert a poén kedvéért mindenféle szükségletek rámjöttek. Nagyon móka ez a mai nap eddig! Továbbá, mivel mára terveztem, hogy elmegyek vérvételre, meghagytam 2 embernek is, hogy ébresszenek fel reggel, mert ha nyitás körül megyek, akkor talán nem lesznek olyan sokan a laborban, ergo hamar túllehetnék a rohadt vámpírokon. Kíváncsi vagyok mit tartogat még számomra a mai nap...

N. M. Darky

Disquisition

Vasárnap elhatároztam, hogy amilyen gyorsan csak lehet túlesem ezeken a vizsgálatokon, szóval korán - 9-kor hahaha - felkeltem, letusoltam, felöltöztem, de ezúttal kihagytam a reggelit, mivel vérvétel is volt a "to do" listámon. Épp a lépőmbe akartam beleugrani, amikor eszembe jutott, hogy a telefont le kéne halkítani már most, nehogy később elfelejtsem, mivel ugyebár orvosi rendelőbe készülök, vagy mi a fene, aztán nehogy valami idiótának akkor jusson eszébe hívogatni. Nem telt el fél perc, máris csörögni kezdett a telefonom. Arcomon széles vigyorral vettem fel. A vonal másik végéről a Tábornok jelentkezett, aki mint kiderült épp a ház előtt ütötte fel táborát. Gondoltam, üsse kavics, menjünk együtt orvoshoz, így legalább egyikünk se fog unatkozni. Így is tettünk. Ám, amikor odaértünk a rendelőhöz, akkor vettem csak észre, hogy otthon felejtettem a beutalóimat. Öröm! Ez se az én napom lesz, gondoltam magamban - később hangosan is. Így hát kénytelenek voltunk visszaballagni értük. Miután ismét odaértünk a rendelőhöz, szembetalálkoztunk a második problémával. Merre van a labor? Tamás megfellebbezhetetlenül állította, fent az emeleten. Jól van, én hittem neki. Nos, nem kellett volna. A biztonsági őrtől megtudtuk, hogy hát az bizony a földszinten van. Rendben, el is zarándokoltunk oda, de amilyen látvány fogadott ott minket! Ha a vároteremben tulajdonképpen éppen koncert lett volna, akkor akár teljes lelki nyugodtsággal Stage Diving-olhattam volna egyet, mivel annyian voltak ott. Szóval egy gyors seregszemle után hátat is fordítottunk a labornak, mivel valahogy semmi humorom nem volt végigvárni azt a rengeteg emberkét. Oh, de nagyon nem volt nekem ahhoz kedvem! Így hát felkúsztunk az EKG-hoz, hogy akkor legalább a küldetés felét csináljuk már meg. Hiába zárta el az utunkat egy öreglány, aki hatalmas eszével - hol máshol? - az út közepén állomásozott, s mikor rosszallóan benéztem, dühösen hümmögött egyet maga elé. De lehet azt csak alapjáraton magától csinálja, amolyan pótcselekvésként, mint más öreglányok a cuppogást, fejrázást, vagy a nyögdécselést. Szóval egy csinos leányzó melett helyet is foglaltunk. Rövid várakozás után be is jutottam, pillanatok alatt le is zavarták a vizsgálatot, bár amikor a nő lekapta rólam azokat a vákuumos cuccokat beijedtem egy pillanatra, mert egy mozdulattal tépte le rólam mindegyiket. Félelmetesen és főleg váratlanul cuppantak egy hatalmasat. Szóval a vizsgálat és a visszaöltözés után visszacsüccsentem Tamás és az Enikő nevű, felettébb szemet gyönyörködtetően csinos lenyázó mellé, majd Tábornok szavaival élve felvettem a csontváz pozicíót. Olyan kb óra, másfél óra várakozás után megkaptam a leletem, s szélnek is eresztettek.

Tamással még sétálgattunk és beszélgettünk egy-két órát, de az éhség és a szívem szúrása arra ösztönzött, hogy hazalépjek harapni valamit, no meg, hogy bedobjam a gyógyszerem. Utóbbi problémát könnyedén megoldottam, de az evés kissé már problémákba ütközött, mivel nem volt mit, így hát nekiálltam, hogy süssek magamnak valami nagyon egészségeset. Kaja után - mivel Freak bemondta az unalmast - ütköztem egy másik cimborámmal. Este miután mindenkivel "végeztem" ledőltem kicsit animézni, majd később játszottam picit.

Ma délután Jocóval ütköztem. Ettünk egy mexikói minőségű, chilis, tortilla cihpset - tök egészséges - majd gy.k. futás közben legurítottunk egy-egy üveg sört, mivel elkezdett esni az eső, és Jocó, a Hegyiember, gazol az esőtől, ezért hamar véget ért a móka mára.

Jocót elkísértem az édesanyja munkahelyére, majd hazamentem. Lazultam egy kicsit, majd átugrottam Tamáshoz. Elbarmoltuk a délután hátralévő részét, majd úgy 9 fele elkezdtem készülödni, hogy hazamenjek, épp a cipőmért indultam, amikor történt valami. Szinte alig bírom feldolgozni, hogy nekem ekkora szerencsém lehet... - figyelem, még mindig a lakásban vagyok - ...beleléptem. Egyenesen a fekália közepébe. Erre varrjon gombot, aki tud. Én ilyen mázlis vagyok. Bár utólagosan az a kérdés merül fel benne, ki volt az elkövető? Mivel, hogy több állat is lakik a lakásban.

A: Betty, a kutya
B: A vérszomjas macska
C: Tamás, a Tábornok
D: A Postás, aki "rossz csomagot" hozott
E: Jocó, a Hegyiember

Kérem, lehet tippelni.

A mai nap során volt lehetőségem megfigyelni igen mókás anomáliát is, amire faterom hívta fel a figyelmemet. Hallottam már róla ezt-azt, de még soha nem láttam, hallottam, tapasztaltam saját érzékszerveimmel. Azt tudtam, hogy a mi kis háziasított tengeri disznónk tud vicces dolgokat produkálni, de azért ez már túl sok volt nekem. A kis csöppségnek a kedvenc mókája mostanság az, hogy kiszabadul a ketrecéből - ami mondjuk nem olyan nehéz, tekintve, hogy általában nyitva a ketrec ajtaja - és kisunnyog az előszobába, és Shiva kutya tálkáinak tartalmából kezd el falatozni. Nagyon sokszor elcsíptem már, amikor épp benn ücsörög a tálkában, és az utolsó, száraz kutyakaja darabkákat ropogtatja. Olyankor mindig annyira meg tud szeppenni szegénykém. Na, szóval, amire az öreg felhívta a figyelmem az az, hogy a kis dög, mindig egy jellegzetes nevetés szerű hanggal jelzi, hogy kiszökött és elindult a kutya tálja felé. Ezt a "nevetős muttyogást" mindig akkor hallatja, amikor átugrik a küszöb fölött. No, ezt ma volt szerencsém pont elcsípni, és hát az valami hatalmas. Annyira aranyos volt, ahogy "kuncogva" elindult a kutya tálkája felé, hogy egyszerűen már nevetnem kellett rajta. Haláli, ahogy ugrik és sunyin felnevet, az ember szinte elképzeli, ahogy közben arra gondol, hogy ő most milyen jót fog lakmározni a kutya kajájából, majd megdörzsöli a kis mancsait. Iszonyat nagy figura. Kár, hogy allergiás vagyok rá, és ha sokáig mozgok vele, akkor fulladó roham jön rám. Hát, ezt dobta a gép.

N. M. Darky