Party Mix 2: It's Crime-Time!

A helyzetem úgy nagyjából változatlan, hiszen, továbbra sincs munkám. Illetve, ha úgy nézzük, azért mégis változott valami: mégpedig az, hogy immáron már tudom, az a nyári meló amire a legjobban alapoztam, tulajdonképp elúszott. No, nem az én hibámból, hanem mindenki kedvenc barátjának hibájából, akit úgy hívnak, "Gazdasági Válság." Nem is fecsérlem tovább a szót erre, a lényeg az, hogy ezt most megszívtam. De majd dob a gép mást.
A tegnap estém története viszont azért mókás volt, csak hogy valami szívderítőbbet is írjak, még így a Pestre indulásom előtt. No, nem felköltözni megyek, hanem pofavizitre. De az este története!Mint ugye azt mindenki tudja, ma - azaz május másodikán - anyák napja van, szóval ilyenkor illik a kedves szülőnket egy csokor virággal, és némi kedves, dicsérő szóval megajándékozni, mint amolyan hála, illetve tiszteletadás, amiért e világra hozott bennünket. Nos, bátyámmal mi is meg kívántuk lepni anyukánkat egy kedves kis virágcsokorral, úgyhogy az éj leple alatt elmentünk... khm... virágot kétszer venni. Észre és el. Hé, az nem bűn! Szóval olyan éjjel fél 11 magasságában elindultunk, bátyám egy gettó-szerelésben nyomta, míg én kicsit lazábbra vettem a figurát, és acapulco ingben küldtem. Csak később jöttem rá, hogy nem kicsit nézhettünk ki furán, hiszen még a stukkerem is ott mosolygott az oldalamon, ami elég érdekesen fest egy orgona-csokorral együtt. A virág begyűjtő műveletünk első állomása után elindultunk a vasúton túlra, mert bátyám ott is látott szép orgona bokrokat, és gondoltuk, onnan is szedünk még, hiszen a kedves mamának is vinni kívántunk.
A másik bokorhoz vezető úton belebotlottunk valami helyi csuriba is, aki épp a nőjének ecsetelt valami fantasztikus történetet, miközben cigány-walkmaneztek. Igen színvonalas muzsikákat hallgattak, amire a kölök időnként valami beatbox-félét akart produkálni, de kb úgy hangzott, mintha valami epilepsziás roham gyötörte volna csupán. Miután hangosan kiröhögtünk, abbahagyta. A kölöktől nem messze ringatózott a késő esti lágy szellőben a következő orgona bokor.
Ahogy ott vagdostuk metszőollóval a szép, illatos virágokat, halk léptek, s neszezés csapta meg a fülünket. Kezemet azonnal a pisztolytáskámra csúsztattam, s finoman kicsatoltam, hogy könnyebben hozzá tudjak férni, ha esetleg gáz lenne. Mivel a neszezés abbamaradt, ezért folytattuk tovább a küldetésünket, noha vérkeringésem továbbra is tekintélyes mennyiségű adrenalint termelt. S akkor, egyszercsak halk hörgés ütötte meg fülünket. Azonnal előrántottam a pisztolyt, s a hang vélt forrása felé irányítottam. Ugyanezen mozdulatsorral ki is biztosítottam, szóval ha ott van valami, akkor azonnal lőni is tudjak. Ahogy bátyám a telefonjával eloszlatta a sötétség fátylát, szemünk elé semmiféle állat nem tárult. Valószínűleg valamelyik kertben tartott kutya volt az, aki nem örvendezett késő esti látogatásunk miatt, de mivel nem tudtunk biztosra menni, ezért eljöttünk inkább onnan. Biztos ami biztos.
Visszafelé ugyanazon az úton jöttünk, így ismét elsétáltunk az a nőjének feszítő suttyó előtt is, ám ezúttal, gondoltuk megvicceljük őket.
Ahogy biztos távolban éreztük magunkat attól a morgó valamitől, tesómmal elkezdtünk műsorozni az egészen, hogy mennyire para volt ez az egész, és hogy mennyire, jó hogy ott volt a pisztoly. Mivel ez egy enyhe sokk hatás volt, ezért ilyenkor ugye az agy hajlamos a történet többszöri ismétlésére, nos, ezúttal se volt ez másképp. Persze, közben jókat röhögtünk rajta meg minden. Szóval ahogy egyre közeledtünk a sráchoz, elkezdtem a beszélgetést a pisztoly felé terelni, és hogy milyen szerencse, hogy nálam volt, és így tovább. A tag amint meghallotta a pisztoly szót, ledermedt, és feszülten figyelni kezdett minket. A félelem első szikráját akkor véltem felfedezni a tekintetében, amikor a fejében megpróbálta összerakni a képet, hogy mi is történhetett, ami miatt mi ilyen izgatottak vagyunk. Biztos arra gondolt, hogy jól betörtünk valahova, - és a virág csak egy rafinált álca - de a tulaj észrevett minket, ezért én pisztolyt rántottam, és őt így sakkban tartva elmenekültünk a helyszínről. A nevetésünket direkt sokkal betegebbé, ijesztőbbé torzítottuk, hogy még hatásosabbak legyünk. A kegyelemdöfést bátyám adta meg a srácnak, - aki ekkor már közel remegett - azzal, hogy nevetve azt mondta: "De legalább megvan amiért jöttünk!" Mire mégjobban felnevettünk mindketten. Ekkor a srácban valami megtört, mert a kerítést tartó alacsony kősorra rogyott a kis barátnője mellé - de ezt már csak a szemem sarkából láttam, hiszen, úgy adtuk elő ezt az egész kis színjátékot, hogy céltudatosan haladtunk egy irányba és mintha nem is vettük volna őket észre. Amint magába nyelt bennünket az éj setét leple, tesómmal hatalmasat röhögtünk - persze fojtott hangon, nehogy meghallják. Korábban a beszélgetésüket és zenélgetésüket már messziről hallani lehetett, de a jelenet amelyet levágtunk nekik, asszem megölte az estéjüket. Kisgyerekeknek olyankor már rég ágyban a helyük, nem az utcán!
Hazafelé menet, a szomszéd ház előtt, bátyám kiszúrt egy, a fűben hasaló lemezt, ami a Party Mix 2 címet viselte. Valahogy annyira abszurdan váratlan volt, hogy rettenetes módon felröhögtünk rajta. Miután kiröhögtük magunkat, jött az ötlet, hogy vigyük haza, és nézzük be a "Party Mix 2"-t. Már hazaértünk, mire abbahagytuk a röhögést.
Hát valami borzasztó számok voltak rajta. Aki ezekre tud partyzni, hát annak gratulálok. Kezdetnek rajta volt a "Numa numa" aztán folytatódott az Irigy Hónaljmiriggyel, majd zárult a Royal Gigolo-val, de érintett olyan művészeket is, mint a Belga, és Madonna. Szóval nagyon nagy party mixet kombináltak össze, az ízlés mindennemű nélkülözésével.
Ám tesóm amekkora paraszt, nem elégedett meg annyival, hogy szétvisítjuk magunkat rajtuk, ő tovább ütötte a vasat. Összefirkáltuk a lemezt mindenféle feliratokkal, visszamentünk a szomszéd ház elé, és ragasztószalaggal felragasztottuk a ház ajtajára. Készültek is erről fotók, amiket mindjárt fel is töltök ide jól. Íme:


Ugye, hogy jó móka volt? Na, én megmondtam. Egyébként anyukám nagyon örült a virágnak.

Peace!

N. M. Darky

8-bit Pain

Jó napot. Itt ismét a könyörtelen valóság szinkronhangja beszél. Izé, ír.
Első "jelentésem" ez, amióta ismét Pécsen vagyok. Nem lesz egy túlzottan mélyreható írás, de azért mégis írjak már egy kicsit arról, hogy mégis mi történik itt.
Nos, amióta lejöttem, munkát igazából idáig még nem találtam, habár igyekszem keresni, és embereknél érdeklődni. Voltak, illetve vannak lehetséges, ám bizonytalan kilátásaim munkákra, de ezekkel nem foglalkoznék egyelőre, hiszen felesleges lenne. Tulajdonképp tegnap zártam ki egy ilyen lehetőséget, de lesz majd helyette más, majd úgyis dob valamit a gép. De egyébként talán jobb is, hogy így alakult. Nem mondom meg miért, mert így, a háta mögött nem kenyerem különösebben másokat kulázni. Megvan a véleményem az ilyen emberekről, maradjunk annyiban.
Most perpillanat a számlámra utalt segílykébü' tengetem mindennapjaimat, ami szerény véleményem szerint már nem fog túl sokáig nálam landolni. Jut eszembe, ezen apropóból következő hó legelején fel kell ugranom Pestre egy laza pofavizitre is.
De a Pécsi helyzetre visszatérve! A tervem - legalábbis irány amelyben haladni kívánok - az, hogy egyelőre leechelem még a segélyt, aztán a nyárra bepróbálkozom a régi melóhelyemre, miután lejátszottam egy deathmatchet a büszkeségemmel szemben, amelyet reményeim szerint én fogok megnyerni. Ha az bejön, akkor 1-3 hónapig - ideális esetben 3 hónapig - lenne munkahelyem, ami azért hozna némi pénzmagot a konyhára, ami nagyjából annyira lenne elég, hogy fenn tudnám magam belőle tartani, és be tudnám fejezni a biztonságiőrösdi papírjait. Mivel arra még el kell, hogy szórjak 30 ropit - de asszem erről már írtam. Szóval ha minden klappol, akkor őszre már akár mint személy-, vagyon-, és testőrként is állást foglalhatnék, ami úgy nem lenne rossz. (Tehát akinek ilyen-olyan okból kifolyólag testőr kéne, hát itt elérhet engem. Jutányos árakon felbérelhető vagyok. Az első 3 kuncsaft ajándékba kap egy széles mosolyt tőlem. Reklámot hallottak.) De ha az nem jönne össze - mármint hogy találok magamnak biztonságiőr melót - akkor is van már egy B tervem, ami elég kellemesen kihúzhat a csávából, de egyelőre az maradjon titok. Ha nyári meló sem jönne be, hát arra is van már egy backup plan, de azt is fedje egyelőre a tudatlanság oltalmazó sötétsége. Nagyjából ennyit a meló témáról.
Aztán van nekem ugye egy csodálatos barátnőm, akivel továbbra is nagyszerűen megvagyunk, ő az én egyetlen fénysugaram az életnek nevezett sötét éjszakában. Volt szerencsém már meglátogatnom őt szülővárosában, azaz Zalaegerszegen. Bemutatkoztam a szüleinek is, hogy én vagyok az a csúnya, gonosz gazember, aki alattomos, és előre megfontolt szándékkal elrabolta a lányuk szívét. (szóval igen, szervkereskedek.) Nos, ők bennem nem hagytak épp túlságosan jó benyomást, de tulajdonképp nem is miattuk megyek Zegre, szóval különösebben nem izgatnak. Őket - mármint a szüleit - leszámítva, egy csodálatos tavaszolást - ez a tavaszi nyaralást jelenti. most találtam ki, tetszik? - töltöttünk el együtt Zalaegerszeg dimbes-dombos ölén. Nagyon remélem hogy még sok-sok ilyen napom lesz veled, kicsim!
Ami meg az itthoni dolgokat illeti, hát, ismét eszembe lett juttatva, hogy miért is akartam elköltözni. Azt hiszem ez írja le legjobban a helyzetemet. Továbbá igazat kell adnom Kenji barátomnak: Igazad volt Ken, tényleg nem fog menni.
Zárásképp, az előző bejegyzésemet ignorálja nyugodtan mindenki, az egy értelmetlen alkoholálom volt. Utólag visszagondolva én magam sem értem teljesen, mit akartam azzal a bejegyzéssel, de azért fennhagyom, a saját okulásomra.
Ami pedig az elmúlt félév kiértékelését illeti, hát, az még várat magára egy picit. Van még pár elvarratlan szál, szóval amíg azoknak a végére nem járok, addig nem írok semmit, majd csak aztán fogok nyilatkozni.
Oh, és bocsi az extra-ritka jelentkezésért, de kicsit nehéz nekem mostanság összeszedni a gondolataimat. A fejemben ordító káosz ismét túlságosan nagyra duzzadt. Igyekszem jelentkezni, no. De fel a fejjel mindenki, hisz itt a tavasz, és dagad a fasz!

N. M. Darky

Raw Gonzoness

Nos, hát ismét jelentkezem erről a Földnek nevezett sárgolyóról. A velem történt eseményekkel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoznék, hiszen nem vagyok épp teljesen beszámítható állapotban.
Konkrét célja nincs ezen írásomnak. De ha mindenképpen meg kéne jelölnöm valamiféle témakört, hát az a gonzó-életérzésről szólna. Hogy az mi is pontosan? Nos, ezen sajátságos értelmezésben a tények - avagy érzések, gondolatok - szavakba illesztése, formálása, materializálása tudatmódosító szerek hatása alatt. Jelen esetben alkoholról van szó, bár ha akartam volna, lehetett volna szerencsém máshoz is - de az a világ már inkább csak teher megsebzett lelkemnek, a múlt egy folyton-folyvást, csalfán kísértő darabkája, egy merő illúzió. Egy olyan dolog, amely jobb ha elvész a múlt jótékonyan, feledő homályában. Mint már említettem, ezen írásomnak se célja, se értelme, ez egy pusztán kapkodó egymásutánban, egymás mögé helyezett, látszólag egymáshoz illeszkedni látszó mondatok halmaza, amely az elmém egyfajta kivetülésének egy bizarr kivetülése. Számotokra jelentősséggel nem bíró dolgok ezek, számomra mégis, az eufóriához közeli élmény szavakba öntése. Minden egyes szó, amelyet legépelek, borzasztó, nem evilági örömöt okozó élvezet. Egy narkó. Tulajdonképpen ez az a bizinyos dolog, amit minden egyes drogos keres. A Hegy Csúcsa, amit soha nem érhetsz el, nem számít mennyi tudatmódosító mérget pumpálsz is magadba. Ez az az érzés amit mindenki érez, illetve érezni akar. Ez az a pont, amikor az eufória olyan szintre emelkedik, hogy azt hiszed, már csak pusztán egy karnyújtásnyira van tőled az a semmihez sem fogható gyönyör-örvény, ami gyakorlatilag magába szippantaná egész egzisztenciádat. Ez az a pont ahova mindenki, aki ilyen szerekkel él, el akar jutni. A végeérhetetlen út, amelyet mindenki hajt. Van aki a drogokon keresztül próbálja elérni, van aki a szesz töménytelen fogyasztása árán próbál ide eljutni, van aki a nemi élet töméntelen habzsolásában látja a megoldást, de soha, senkinek sem sikerül. Ez az illúzió, amelyet mind kergetünk, ez a Boldogság.
Ez az, amit soha nem érhetünk el itt, hiába törekszünk.
Kell lennie egy másik útnak ami végre áttöri ezt az áttörhetetlen falat, és végre eljuttat minket abba a bizonyos eufória-örvénybe. Szerintem valahol ezt jelenti a gonzóság, hisz tulajdonképp, mindnyájan ugyanazt keressük... a Boldogságot.

N. M. Darky

Liquid Paranoia

Hogy is kezdjek most ebbe bele? Nehéz kérdés ez így, közvetlenül ébredés után, egy nagyon csúnya másnapossággal megfejelve. Alapvetően most ilyesmi fejem lehet, és itt most nem csak a pofám szőrösségére utalok. Szóval a lényeg az, hogy okkal nem írtam ennyi ideig. Eleinte többnyire a lustaság volt ez az ok, de aztán kissé felgyorsultak körülöttem az események, és meg akartam várni, hogy valamicskét nyugodtabb mederbe terelődjenek gondolataim, és valamiféle elhatározáshoz, megoldáshoz, vagy legalábbis megoldási tervig jussak el, ami tulajdonképpen meg is van, így hát jöhet az írás.
A szituáció a következő: adva vagyon egy mexikói - ez nem én vagyok - aki visszalátogat szülőhazájába. Nos, hogy egész pontosan fejezzem ki magam, nem oda, egy picivel odébbra megy, New Jersey-be. Ez idáig hibátlanul hangzik meg minden, de a probléma ott kezdődik, hogy azáltal, hogy ő átlépi a határt, elhagyván ezáltal az S. S. Sincave-t, e hajó muszáj, hogy lehorgonyozzon egy bizonytalan időre, hiszen a kapitány nem hajózhat az Első Tisztje nélkül. Már csak azért sem, mert a kapitánynak akkor albérletet kéne fizetnie az első tiszt édesanyjának, és az úgy meg most perpill elég rosszul jönne ki a kapitánynak. Tudjátok, a kalózkodás most már nem olyan könnyű, és jól fizető meló a műholdas figyelőrendszer feltalálása óta. Ez az albérletes helyzet nagyon nem kóser, mert túl jákár. Így hát vissza kell, hogy költözzek Pécsre, amivel tulajdonképp semmi problémám nincs is, csak nem tudtam, hogy az Áfonykám erre mit fog mondani.
Ha belegondolunk, tényleg nehezebb lesz ezt a kapcsolatot eztán is megtartani, így hát bevallom, kicsit fel voltam spannolva egy jó két hétig - de szerintem még több is volt az - hiszen annyi ideig nem tudtunk találkozni, ergo nem volt lehetőségünk, hogy megbeszélhessük ezt a kissé kellemetlen helyzetet. De asszonykám most hétfőn fel tudott hozzám jönni, és megbeszéltük, hogy továbbra is együtt maradunk, hiszen szeretjük egymást, így a legnehezebb terhet, amely idáig a szívemet nyomta, végre letehettem.
Szóval a végkonklúzió - úgy néz ki legalábbis idáig, de még elképzelhető, hogy mégis lesz egy megoldás, hogy maradhassak, de az... - az, hogy maradok még fenn egy hónapot - ha összejön az a meló project, amit Yuber/Blue/László barátomon keresztül próbálunk intézni - és utána, tehát olyan április elején visszamegyek, ha meg nem jön össze, akkor lehet, hogy előbb oldok kereket. Noha azt még pontosan nem tudom, hogy mégis hogy a jó viharban fogom én egyszerre lehozni az összes motyómat, de majd beoldom valahogy.
Még így zárógondolatként erről a témáról még leírnék annyit, hogy mennyire átérezhetően ironikus ez a bejegyzés az előző fényében. Úgy értem, ott épp azt boncolgattam, hogy még max egy év meg etc, de hát tulajdonképp ismét odáig jutottam, - mint idáig már olyan sokszor - hogy Ember tervez, Isten végez. Továbbá roppant mód meglepő volt számomra, hogy azon emberek, akiknek idáig elmondtam, hogy vissza fogok költözni, hogy reagáltak. A Pécsiek kivétel nélkül örültek neki, de egyúttal szomorkodtak is kicsit, mert hiába voltam távol tőlük, azért tudták, hogy nekem jó itt, mégis vissza kell, hogy jöjjek, míg a Pestiek, csak elszomorodtak, de mindegyikük szinte biztosított arról, hogy ha valamikor Pesten járnék, csak szóljak nekik, és intéznek nekem szállást meg minden. Hát na, nem vagyok én fából, szóval nagyon jólesett nekem, hogy így reagáltak az emberek. Ez tehát valószínűleg azt jelenti, hogy mégsem vagyok akkora seggfej, mint amilyennek érzem magam. Ha kicsit még talán több alkohol keringene még a véremben, akkor talán most még egy árva könnycseppet is elmorzsoltam volna, de mivel nem kering, így könnycsepp sincs. Heh... talán már megint túlságosan őszinte vagyok. Dehát ez van, ha iszok. Nos, ez a rész volt a szokásos "helyzetjelentés" és agymenés rovatom.
Most jönnie kéne valami blogolós, történeteket leírós résznek is mi? Jó, de csak ha a Vori még alszik. Ránéztem, alszik. Az a vicces ebben a szivarba, hogy akármikor nézek rá, mindig más és más lehetetlen pozícióban alszik. Én legalábbis jókat kuncogok itt magamban. Hehe.
Hát most így igazán nem nagyon jut eszembe semmi olyan, ami úgy különösebben említésre, elmesélésre lenne méltó. Ja, de. Volt egy Miki születésnap múlt pénteken, és nagyon ordas részegre ittam magam, szóval kiadtam magamból a bent tomboló feszültséget. Sokmindenre nem emlékszem, mert a filmszakadásokkal megtűzdelt estéből sok nem maradt meg, csak egymás mellé sorakoztatott, összefüggéstelennek tűnő képek sokasága pereg le a szemem előtt, amikor próbálom felidézni az azon az estén történteket. Egy valamire viszont kristálytisztán emlékszem, mégpedig arra, hogy a Lili - Vori barátnőjének az ikernővére - nem akarta lerakni a kalapácsot, de én kivettem a kezéből, és ezért ő fülön csapott. Persze kézzel, de a helixem azóta is fáj, és véres kissé, bár nincsenek kocsányon lógó szemeim - de bár lennének! milyen tréfás lenne már? hátra tudnék nézni még akkor is ha kapucni van rajtam! - ezért nem tudom nap mint nap figyelni a gyógyulás ütemét, de a lényeg, hogy nem egészséges a kinézete szegénykémnek.

Oh, és időközben félévesek lettünk asszonykámmal, szóval ezúton is szeretnék neki boldog féléves évfordulót kívánni! Köszönöm, hogy mellettem vagy, szeretlek! \o/

Történt mégvalami. Ez egy kicsit komolyabb flash, mint az eddigiek, szóval jól nyissátok ki az érzékelőiteket, meg tegyétek fel a 3d-s szemüvegeket is, mert úgy látványosabb, és meg mert ha minden igaz, mindent többször írtam le egymás mellé. De lehet csak az én szemem csal egy picit.
Na, de khm... *ujj ropogtatás, Vori alvópozíción röhögés* és íme a történet.
A Miki bulija után ittaludt nálunk a Barna, mert nem érezte jól magát - gy.k. egy róka családot hívott a világra és velük konzultált majd' egész este - így hát a szokásos, kihúzzuk a kanapét, ahol én szoktam úgy általánosságban aludni, meg a vendég ha van, de most a Barna állapota miatt nem ő aludt ott, hanem a Vori. Nos, ez magában említésre se nagyon méltó dolog, de ami az éjjel történt, miután lefeküdtünk aludni! Na, aki most azt hiszi, hogy most homár-soft-pornót fog olvasni, az szégyellje el magát de nagyon csúnyán, és érezze nyakoncsapva magát egy péklapáttal.
Szóval a szokásos esti műsorom volt, azaz sok-sok különböző, rövid álmom volt. Reggel úgy keltem fel, hogy "huu... baszki, az éjjel mennyire beteg álmom volt..." amire Vori a szokásos reggeli, "unom a világot" hangján válaszolt, hogy ő is hasonlóképp volt ezzel, és megkérdezte, hogy mit álmodtam. Elkezdtem leírni, és a sztori felénél átvette a szót és ő fejezte be, mert én nem vágom hogy, de pontosan ugyanazt álmodta. Halvány lila gőzöm nincs róla, hogy a francba sikerült ezt az egészet így összehoznunk, de szerintem valami bitang kemény. Az álom maga nem volt hosszú, ám annál betegebb volt.
Egy hatalmas elmegyógyintézethez hasonlatos helyen sétáltunk Vorival. Lassan, mégis céltudatos léptekkel haladtunk egy bizonyos irányba. Valakit kerestünk. A hely maga olyan volt, mint egy tervezési stádiumban ragadt rajzfilm. Egy végeláthatatlanul hatalmas, nyitott, szürkés fehéres placc hófehér égbolttal, ahol tudtad, hogy valahol ennek vége van, és hogy ott oszlopmagas, vastag betonfalakkal zárják, torlaszolják el a menekülési útját ezeknek az őrülteknek. Ahova néztünk, mindenhol ön- és közveszélyes elmebetegek voltak, olyanok, akiket az intézetek legmélyére szoktak rakni, ahol az életükben többet mégcsak napfény se éri őket, annyira nincsenek szem előtt.
Volt olyan, aki úgy mozgott, mintha a csuklója és a bokája törött lenne, és "zombit játszana," miközben habzó, nyáladzó szájjal gügyögve, hörögve céltalanul bolyongott a többi elmeroggyant között. Volt olyan, aki levegőben verte szét a fejét. Fejelte a levegőt, mintha az egy láthatatlan fal lenne. A legijesztőbb benne az volt, hogy láttam, ahogy ezen tevékenysége közben folyamatosan roncsolódik szét a feje. Időnként vért és fogakat köpött maga elé, alkalmanként pedig állatias hangon felmordult, és motyogott. A többieket nem írom le, mert azt hiszem ennyi is elég lesz, hogy jellemezni tudjam a környezetet amiben voltunk.
Szóval mi ezek a zizzentek között kerestünk valakit, aki valahol itt élt. Ezek a kreatúrák között úgy haladtunk, mintha árnyékok lettünk volna csupán. Semmiféle tudomást nem vettek rólunk, mintha nem is egy dimenzióban lettünk volna. Ismeretlen célunk felé haladtunk rendíthetetlenül, amikor is hirtelen kiszúrtunk egy emberkét, aki ennek a káosznak pontosan a közepén ült. Egy középkorú, szakállas férfi volt, aki a földön törökülésben ülve tejbe gabonapelyhet kanalazgatott. Ilyen kis pici, - valószínűleg fahéjas - karikák úszkáltak a valószínűleg tejben. Az egész álom során mindkettőnk tudata az abnormális nyugodtság óceánjában merült el, s ez fikarcnyit sem változott aztán sem, hogy rátaláltunk erre az emberre, aki vélhetőleg az oka volt annak, hogy ott voltunk, ahol. Közelebb léptem hozzá, és jobban szemügyre vettem az arcát, míg Vori tőlem egy kicsit hátrébb állt meg, és kissé elmélázva egy szál cigarettát gyújtott meg, s közben a távolba meredt. Nem keresett semmit, csak szimplán a messzeségbe szúrta tekintetét, mintha az ordító káosz nem is létezne, annyira ignorálta a közvetlen környezetét.
A szakállas fickó nem ide való volt. Egy kívülálló, mint mi, aki valahogy, valamilyen furcsa oknál fogva itt kötött ki. Beteges nyugodtság, és némi unalom sugárzott a szemeiből. Azon tanakodtam, hogy is kérdezhetném meg tőle, mit keres itt, vagy hogy egyáltalán hogy kezdjem vele a beszélgetést, amikor a fickó minden érzelem változás, figyelmeztetés, vagy arra utaló jel, illetve szó nélkül elővett egy pisztolyt, amit rögtön be is vett a szájába, és habozás nélkül meg is húzta a ravaszt. A tag koponyája szétnyílt, és parabola alakban mindenhova vér, agyvelő- és koponyadarabkák fröccsentek. Arról a képről nekem az jutott eszembe, hogy ha a pokolban van tornádó, akkor az pontosan így néz ki, csak sokkal hatalmasabb.
A pisztolydörrenés elhalásával egyidőben nézett oda Vori is, aki már csak azt látta, ahogy a fickó kezéből kiesik a pisztoly, és belesik a tálkájába. Ekkor Vorival összenéztünk, egy szót sem szóltunk, és két különböző irányba elindultunk.
Ezek után felteszem a kérdést, vajon egy ilyen jelenség egészségesnek számít? De ettől függetlenül ez a "közös álmodás" mi lehet? Vajon van e valami jelentése ennek az álomnak? Mindenesetre nagyon sick ez az egész.

N. M. Darky

Oldschool Ways

Ismét Pesten vagyok egy tartalmas Pécsett eltöltött hét után. Nagyon sokmindenen gondolkoztam, amíg lent voltam, és mégtöbb dolgon, amíg utaztam felfelé, de hagyjuk a "csattanót" a végére!
Kedden este érkeztem meg szülővárosomba, ahol már várt rám tesóm és Csege. Nem terveztünk semmi programot aznapra, úgyhogy lassan hazasétáltunk. Útközben sokat meséltem a Pesti kalandjaimról, a fényes sikeremről a Személy- és Vagyonőr vizsgán, és még egy csomó más dologról. Egyébként a vizsga alapján a szakma hozzám legjobban illő ága a testőr lenne, de én pont az akarnék a legkevésbé lenni. Ez egy ilyen zárójeles mondat volt, megfűszerezve némi büszkélkedéssel.
Otthon volt nagy örömködés a megérkezésem miatt. A kutya pl már akkor nekiállt kiabálni, amikor még csak a másodikon lehettem, Anyám rögtön a nyakamba ugrott, húgom meg hogy leplezze egyértelmű örömét - mivel ő ilyen macho. van ennek a szónak egyáltalán női változata, vagy ez eleve egy ilyen unisex szó? - csak annyit mondott a teája fölött rámnézve, hogy "Hé, te már megint itt vagy?" Persze én se hagyhattam ezt szó nélkül, és rögvest megjelöltem a foglalkozását, - azaz kellemetlen illatú, foghíjas, a kisebbségi etnikumhoz tartozó prostituált - majd nyomtam a fejére egy hatalmas barackot - nem azt az obamásat! Micsoda szójáték, ha! Az este folyamán igazából nem nagyon történt semmi extra, igyekeztem mindenkivel beszélgetni, aztán amikor eljött az idő, lekísértem Csegét a buszmegállóba és vártam vele egy buszt.
Szerda. Teljesen oldschool flasshel indítottam - pont ugyanúgy, és ugyanabban a sorrendben csináltam mindent mintha fel sem jöttem volna. Mivel apám előző nap melózott, ezért csak most találkoztam vele, így hát jól eldumálgattam az öregemmel. Jópár órán keresztül beszélgettünk, aztán nekiálltam az ebéd elkészítésének, ami nem más volt mint sufni-tuningolt pestotészta Darky módra. A trükk annyi volt, hogy ez nem a szokásos piros fajta volt, aminek az elkészítését közel tökéletességre fejlesztettem Pesti lézengésem során, hanem a zöld, amivel még annyira nem kísérleteztem, szóval kissé pánikban voltam, hogy na, ezzel mit kezdjek. Azért az a csekély tapasztalat amit eddigi pályafutásom alatt szereztem a főzőtudomány égisze alatt, most nem jött rosszul. Hatalmas sikert aratott a főztem, olyannyira, hogy bátyám rögtön követelte anyámtól, hogy csináljon ő is ilyet, ami azért is elég nagy szó, mert bátyám nagyon válogatós, de hogy olyan huszonegyedikszázadiasan fejezzem ki magam, nagy ínyenc. Szóval totális siker volt.
Kaja után rohantam be a városba, mert találkozóm volt az én országos cimborámmal, Lakival. Első körben megvette magának a F. E. A. R.-t plusz a kiegjét egy csomagban, egy ezresé', majd elindultunk bank-vadászatra, hogy tudjak kivenni pénzt az ördögien gonosz terveinkhez. Miután azon is túlestünk, Laki bedobott egy gyrost, aztán egy nagy lélegzetvétel után, céltudatos léptekkel megindultunk a Tribal Tattoo felé, ahol csináltattunk egy közös, szimbolikus jelentéssel bíró piercinget, egy Helix-et, plusz a Laki kicseréltette egyformára az ajkában található 3 ékszert.
Miután mindezeken átestünk, jöhetett a jól megérdemelt piálás. A szépen felújított szétesegyházat "törtük be" immáron már mi is. Kb mire elfogyott a szesz, addigra Laki barátomnak mennie is kellett, szóval bevártam a buszát, majd fülfájósan hazaindultam. Egy lájtos vacsora után ledőltem aludni.
Csütörtök. Pokoli másnaposan keltem fel, pedig nem is ittam sokat. Igaz ami igaz, már "elég régen" ittam utoljára, szóval nem volt már annyira hozzászokva a szervezetem. Délelőtt találkoztam Sanyival, egy kis sétára meg beszélgetésre. Említette, hogy szeretne laptopot vagy pc-t venni, szóval gondoltuk, ha már úgy is sétálgatunk céltalanul, akkor belesünk olyan helyekre, mint a tesco meg e. world. A tescoban miután kinézelődtük magunkat, gondoltuk, átlényegülünk a következő állomásunkra, ám a következő anomáliába ütközünk: épp a kijáratnál voltunk - ahol az őr enged ki, nem a fő ki/bejáratra gondolok - amikor hirtelen, baromi erős, szúró és fojtogató bűz töltötte meg orrunkat, erős fulladást és köhögő rohamot előidézve. Amint megcsapta orromat a bűz rögtön visszafojtottam a lélegzetem, és meggyorsítottam lépteimet a kijárat felé. Sanyi szintén így tett.
A szúró fulladás, és a köhögő roham elviselhetetlen szintre fokozódott, pedig éppenhogy csak "beleszippantottam." Amikor odaértünk az őrhöz, nagy nehezen kipréseltem a tüdőmből, hogy "mi a jó kurva élet ez?" amire csak egy hülyén néző fejet kaptam válaszul, annyira mondjuk nem érdekelt a válasz, hogy percekig várjak rá amíg a tulok dekódolja eltorzult, s hörgő hangon feltett kérdésemet, így hát kirohantunk a friss, hideg, téli levegőre. A friss levegő percek alatt kipurgálta belőlünk azt a szart. De tulajdonképp mi lehetett az? Paprika/bors/gáz spray? A franc se tudja, de nem akarok mégegyszer ilyet átélni, viszont, legalább megtudtam, hogy milyen érzés abszurdisztában tüntetőnek lenni.
Miután jobban lettünk, benéztünk, még az elektromos világba, majd hazamentünk, mert Sanyi kicsit rosszul érezte magát. A délután hátralévő részét, otthoni punnyadással és alvással töltöttem.
Este ütköztem Motorossal, akivel szét mortál kolbászoltuk az agyunkat. Az őrület egészen olyan éjfél magasságáig tartott, utána hazamentem, mert neki másnap suli volt.
Péntek. Délután találkoztam Freakkel, akinek próbáltam segíteni ajándékot venni, de szerintem nem sokat tudtam segíteni. Beszélgettünk egy jót, de neki is hamar mennie kellett, mert megbeszélnivalója volt egy csoporttársával egy koprodukciót illetőleg. Így hát miután felraktam a buszára, én magam is felugrottam a sajátomra, és elugrottam az öreg tetovált medvéhez, Márkóhoz.
Eldumálgattunk egymás dolgairól, aztán amikor a beszélgetés kezdett már rámenni a politikára, megérkezett Kötél elvtárs is, aki szintén hamar magáévá tette a témakört, szóval elég gyorsan belengte a helyet a kocsmahangulat. Némi rendszer-szapulás után elhatároztuk, hogy nem fogunk inni, csak beütünk egy-két sört, szóval elindultunk a tescoba. Természetesen a sör helyett a szokásos whisky márkánk landolt a kosárban. Mellé vettünk még gyömbért, aztán elindultunk a béke parkba. Elég hamar elfogyott a nedű, mi meg hát elég erőteljesen be lettünk uhh... rúgva. Persze ezt akkor még nem éreztük különösebben, az a rész csak később érkezett el. De a történet ezen részét nem írnám le, mert hát elég para dolgok is voltak.
Ha ez egy trailere lenne valami filmnek, akkor olyan címszavakkal illetném, mint pl:
Majdnem lábtörés! Nyilvános vizelés! Rendőrök! Menekülés! Sör! Tüdüdüdümmm!!!
Szóval valamelyest el lehet képzelni.
Szombaton délelőtt meglátogattam a mamámat, akivel szintén politizálnom kellett. De ezt mondjuk nagyon bírom benne. Mindig úgy kezdi a beszélgetést, hogy "Na, most ne politizáljunk!" Aztán kb. 1 perc múlva már szidja is a rendszert. Nagyon poén!
Öreganyám után meglátogattam öregapámat is, aki ha így halad tovább, már szerintem nincs neki sok hátra. De attól függetlenül ez alkalommal teljesen normális volt, szóval rendesen el tudtam vele beszélgetni.
Öregapámtól egyenesen Janikáékhoz mentem, ahova hivatalos volt egy finom ebédre, és egy kis filmezésre. A finom ebéd egyértelműen nagyon finom volt, viszont a filmezés technikai okok miatt elmaradt, mert inkább kártyáztunk. De mivel valamiért kicsit rosszul éreztem magam, ezért nem tudtam túl sokáig maradni, szóval korán hazamentem.
Az úton elkísért Janika és Ildi is, mert nem nagyon akartak engem úgy elengedni, hogy egyedül vagyok és még kicsit rosszul is. Szóval kijöttek velem egészen uránvárosig. Ott sétálgattunk egy darabig még, és beszélgettünk, meg közben összefutottunk bátyámmal is de mivel az Ildi fázni kezdett, ezért nem maradtak túl sokáig, szóval mi is hazamentünk.
Tomival megnéztük a Macskajajt, ami egy nagyon súlyos film, én tényleg csak ajánlani tudom, de arra azért tessék felkészülni, hogy nagyon meg fogja enni az agyad ha megnézed. A film után ledőltem aludni, mert vasárnap, azaz tegnap utaztam vissza, és ahhoz korán kellett kelnem. Jó, relatíve korán. A búcsúzás elég gyorsra sikeredett, mert kicsit benéztem az időt, szóval gyakorlatilag futnunk kellett tesómmal, hogy elérjük a buszt, ami kivisz az állomásra. Ott még összefutottunk Csege Jánossal, aki kiugrott elénk, hogy elbúcsúzzon tőlem.

Az utazás maga unalmas volt. Alapvetően szeretek utazgatni, de most valahogy volt valami ami nyomasztott. Egész sokat olvasgattam, de mégtöbbet gondolkoztam. Nagyon sokmindenen átrágtam magam, és hát nem az, hogy konkrét elhatározásra jutottam vagy ilyesmi, de megmondom őszintén, a szívem Pécsre húz vissza. Pest egy szar. Gusztustalan város, az emberek képmutatóak, s köpönyegforgatók és rendkívül bunkók, tahók. Egyszerűen beteg vagyok már ettől a helytől. De mindezek ellenére is megvannak a maga előnyei.
Tulajdonképpen a végső célja ennek az elköltözésnek az volt, hogy kipróbáljam a szárnyaimat. Azt hiszem ezt megtettem, és nem buktam bele. Képes vagyok rá, hogy önállóan, a saját lábaim megállva éljek, úgyhogy tulajdonképpen a Project S. S. Sincave-et gyakorlatilag sikeresnek lehet nevezni. Részemről. De! Vannak még itt olyan dolgok, amiket még ki akarok próbálni, meg akarok tenni, de nem nagyon tartom valószínűnek, hogy túlzottan sokáig akarok még itt fent időzni. Én úgy saccolnám, hogy ez az idő, amit még itt fent akarok eltölteni - ami még persze változhat!! - az úgy max még egy év. Most fél évnél járok lassan. De azt hiszem annyi idő bőven elég lesz nekem itt. De hogy az életem hogy alakul még itt és aztán, azt csakis Isten tudja.

Ui 1: köszönöm szépen minden Pécsi ismerősömnek, akikkel most volt szerencsém találkozni, hogy feltöltöttetek. Veletek könnyebb minden!

Ui 2: és persze köszönöm szépen az én egyetlen áfonykámnak a tegnapi napot, hogy végtelen kedvességével, aranyosságával, s szeretetével beragyogta sötét, fellegektől terhes egemet. Szeretlek!

N. M. Darky

Fear and Loathing in the Police Academy

Hát a fejemben tomboló vihar némelyest csillapodott, de azért még koránt sem ért véget a móka. Kicsit tisztábban látom már a képet, noha vannak még akadályok előttem dögivel, de azért már legalább jobb. Egy kicsit.
A legutóbbi jelentésem óta nemsokminden történt velem. Nem nagyon moccantam ki itthonról, igyekeztem erre az őrvizsgára készülni, meg persze valamennyire helyreállítani a lelki háztartásom. Valahol útközben sikerült összeszednem egy kellemes kis tüdőgyulladást, ami hát... nem volt egy vidám trip. Több napon keresztül folyamatosan lázálmokat láttam, szóval elmentem orvoshoz. Átestem pár vizsgálaton, és végülis két nap alatt rájöttek, hogy tüdőgyulladásom van, amit komolyan kéne vennem. Természetesen így is tettem. Kiváltottam azt a kisebb méretű patikát - ugyanis majd' annyi gyógyszert írtak fel - és reggeltől estig teáztam, és feküdtem. Egy kis időre még asszonykám is feljött hozzám, hogy ápolgasson, ami borzasztó jólesett. Szerintem csakis az ő ápolgatása miatt léptem rá a gyógyulás útjára. Nagyon szépen köszönöm, kincsem!

Eddig nem említettem jóformán senkinek se a dolgot - mert lévén, hogy nem volt biztos a dolog - de most már nagyon úgy néz ki, hogy lesz munkám e hó közepétől. Egy bio- és reformétteremben fogok dolgozni, mint konyhai besegítő. Ez annyit tesz, hogy zöldségeket készítek elő, mosogatok, meg hasonlók. Nem mondom, hogy csúcskarrier, de valahol el kell kezdeni, és ez ugródeszkának több mint tökéletes.
Amikor még jobban beteg voltam, ami hogy egész pontos legyek 29.-ét takar, voltam egy ilyen megbeszélésen is a melóval kapcsolatban, ahol elmondták a fontosabb dolgokat, de sajnos az egészségügyi állapotom nem engedte meg, hogy végig maradjak, mert akkor még eléggé lázas voltam, szóval pont lemaradtam az étterem megleséséről. De az a lényeg, hogy úgy néz ki van munka.
Aztán aztán mi volt még... - ez a folyamatos punnyadás nagyon lezúzta a memóriám, és a kedvemet - oh, igen. Vori barátom egy évvel idősebb lett! Úgyhogy innen mégegyszer Boldog Születésnapot kívánok ennek a vénember-wannabe-nek! :)

Oh, meg túlestem most szerdán az írásbeli vizsgámon is. Ami hát... elég érdekesen sikerült. Úgy értem, nem az, hogy rosszul sikerült, hanem.... de inkább kezdjük az elejéről.
Reggel 8-ra mentünk Vorival a fogasig, ami egy ilyen hegyen-felfelé-menő-gondolom-fogaskerekes-vonat-szerűség, ahol ütköztem az osztálytársaimmal. Eredetileg Andréval találkoztam volna itt, de mások is úgy gondolták, hogy előbb jönnek kicsivel. A fogassal egészen a hegy tetejéig utaztunk, ugyanis ott van a rendőrtiszti főiskola - ahol nekünk vizsgáznunk kellene. Megmondom őszintén, kicsit olyan furcsán éreztem magam a disznó-képzőben, de végülis tartanivalóm nem volt semmi, úgyhogy tulajdonképpen teljesen nyugodt voltam, bár mégis olyan érdekes volt. A vizsga 9 órakor kezdődött, de mi már olyan félkor ott voltunk, szóval addig megittunk egy kávét, meg dumálgattunk. Pár perccel egész előtt egy rendőrtiszt jött be a termünkbe, aki - hogy ne eresszem bő lére a mondandómat - arról panaszkodott, hogy valakik a wc-ben dohányzott közülünk. Mármint a mi osztályunkból valakik, nem azok az emberek akik velem voltak - nekik több eszük van annál. Tulajdonképpen egyértelmű volt, hogy kik voltak azok a szerencsések, akik ismét - vagy először? - megízlelték a középiskolás éveket idéző feelinget, hiszen már messziről ki lehetett szúrni, hogy leányos zavarukban azt sem tudják merrefelé nézzenek, köpjenek e vagy nyeljenek. Végülis súlyosabb probléma nélkül megúsztuk a dolgot, de azért hangosan gratuláltam nekik, amiért ilyen értelmesek voltak. Aztán Andréval azon kezdtünk el kattogni, hogy mekkora cumi lenne, hogy ha az a tiszt lenne a vizsgabiztosunk. De hála az Égnek, nem ő volt az, hanem egy idősebb szivar, aki pár perccel az iménti kis közjáték után érkezett. Nagyon korrekt és konkrét egy figura. Úgy kezdte a dumáját, miután kiosztotta a papírokat, hogy, idézem: "Nos, mivel eredetileg 96 kérdés lett volna, de mivel maguk csak a felét kapták meg ennek, ezért segíteni fogok egy kicsit, hogy mindenkinek meglegyen az 51%. Szóval lássuk is az első kérdést..." És akkor a faszi elkezdte diktálni az első kérdésre a választ! Mindenkinek szinte leesett az álla a meglepetéstől, ám miután a szivar lediktálta az első mondatot, észrevette, hogy senki se ír, ezért elordította magát, hogy "Hát maguk meg mi a jó büdös francért nem írják?" amire mindenki szinte egy emberként elkezdte levésni a szavakat, melyek korábban elhagyták a vizsgabiztos úr száját. Nagyon komoly volt! Miután végzett a tag a válaszok 75%-nak lediktálásával, leült, és mindenki kedvére kipuskázhatta a fennmaradó kérdésekre a válaszokat. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy megkockáztatom, elég jól sikerült a vizsgám. ;D Bár ettől függetlenül tanulok rendesen a szóbelire, mert ott már lehet, hogy kicsit más lesz a szitu. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy attól kicsit tartok, bár ha az is olyan lesz, mint az írásbeli... hát na, majd eldől.

Remélem senki se bánja, hogy ha közben töltök magamnak egy pohár vizet, mert kiszáradt a szám a sok írástól.

Hmm... Más nem nagyon jut eszembe, úgyhogy mesélek a mai napomról, hogy mi történt idáig. Mivel ugye elvileg egy konyhában fogok melózni, ezért el kellett/kell intéznem pár alkalmassági vizsgálatot, többek között gitt mintát is kell vizsgáltatom. Na, ezen estem túl ma - ami nem volt egy olyan könnyű feladat mint annak elsőre tűnik. No, a minta beszerzése nem volt nehéz, de az ántsz-hez való eljutás! Na, az kurva jó volt. Valamelyik netes útvonaltervező valami olyan utat adott meg, ami komplett szívatás tulajdonképp. Az Isten háta mögött kéne leszállni, és gyalogolni vagy fél óráig, és akkor lyukadnánk ki ott ahol kellene, viszont, ha egy megállóval korábban szállsz le, akkor 2 percnyi sétával már ott is vagy. Ez idáig oké, de annyi volt a bökkenő, hogy mi nemhogy a rossz megállóban szálltunk le, véletlenül az azt követő megállónál. Szóval egy nagyon kellemes kis séta várt ránk a bőven sípcsontig érő hóban. De hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, ma pont mindketten deszkás cipőben nyomultunk bakker helyett, mert arra gondoltunk, hogy úgyse kell majd a hóban sokat nyomulnunk. Aha, jah. Ilyen az én formám. Nos, végülis egy hosszú, hosszú kaland után végül eljutottunk a célállomásra ahol újabb akadályokkal kellett szembesülnünk. A háziorvosom, eredetileg nekem nagyon sok vizsgálatot jelölt be nekem, hogy végezzenek el a mintámon, ami nekem 24k-ba fájt volna. De a nő aki a mintát átvette, normál volt, és elmagyarázta, hogy ez így tulajdonképpen felesleges, szóval 3k-ból megúsztam a dolgot. Kicsit olcsóbb, mint a 24... Némi macera és papírkitöltögetés után végeztem ezzel is, szóval indultunk is hazafele. Itthon rögtön lefürödtem jó forró vízben, mert eléggé átfáztam.

Oh, és még valami. De csak azoknak akik végigolvasták, akik nem, azok ezt a részt nem olvashatják el. Pont.
Úgy tűnik, hogy 9.-én hazalátogatok, és 14.-ig maradok is Pécs cityben. Masletov!

N. M. Darky

Inner Chaos no 21.

Már vagy egy éve, hogy nem írtam, szóval épp itt az ideje valami firkantgatásnak. Szerintem nem nagy spoiler, ha elárulom azért nem jelentkeztem ilyen sokáig, mert úgy túlzottan sok kedvem nincs. Úgy an block semmihez se. Sőt, megmondom őszintén, eléggé magamba fordultam. A fejem számtalan kérdés kering. Kissé úgy érzem, meg vagyok zavarodva. Az a helyzet, hogy annyira nem is nagyon tudom hova kötni a dolgot, noha azért vannak tippjeim. Ez a folyamatosan változó idő ad egy nagyszerű alapot a kedvemnek, amit csak tovább emel, hogy a helyzetem kezd kissé a kilátástalanság mocsarába süllyedni. Bár mindezen tényezők ellenére se veszítettem szem elől a reményt, sőt, igazából fogalmazhatunk úgy is, hogy van még pár trükk a tarsolyomban. Ám azokkal az az egyetlen probléma, hogy azok kivitelezéséhez, egy kis időre van szükségem. Ez most így első blikkre nagyon kaotikusnak, átláthatatlannak, zavarosnak tűnhet - de az az igazság, hogy az is. Nem baj, idővel remélem letisztul a fejemben tomboló katasztrófikus méretű vihar, s akkor majd alaposabban beszámolhatok a gondolataimról. Ez a bejegyzés is csak azért született, hogy "papíron" is láthassam egy részét. Hátha segít kicsit letisztulni.

Hogy írjak mást is - de csak azoknak a diehard rajongóknak, akiket tényleg érdekel - elvégre ölég régen jelentkeztem, s azért volna mit mesélni, noha túl nagy kedvet nem érzek magamban rá.
Amikor az utolsó bejegyzésemet írtam, akkor elejtettem egy olyan kifejezést, miszerint "apokaliptikus vihar." Akkor ez még csak egy pusztán mókás szóhasználat volt részemről - de tulajdonképpen valósággá vált. Itt voltunk vagy 10-en még az elején, aztán szépen lassan lemorzsolódtak, s a végére maradtunk 5-en. Nekem sikerült valami irtózatosan szétcsapnom magam. Hogy teljesen őszinte legyek, alkoholmérgezésem volt. Kettős látás, remegés, teleport, képszakadás, etc. Szóval sikerült "jól megünnepelnem" a Szilvesztert. Effektíve azért jó volt a buli, de azért egy pár dolgot azért kihagytam volna. Például néhány ember azért megtanulhatott volna viselkedni, meg azért vigyázhattak volna egy kicsit jobban a kecóra. Egy egész komoly kis katasztrófát kellett eltakarítanunk - Vori csinálta a nagyrészét. De csak azért mert mesterien takarít. Mondhatni, a vérében van - hahaha! De mondjuk azért a Miki arcára faszrajzolás azért kurva vicces volt. Arról azért nem teszek fel képet, mert az nagyon napiszar gyanús fotó, és nem akarok kibabrálni vele.
3.-án nekiugrottam a Személy- és Vagyonőr képzésnek. Idáig már túl vagyok két órán, és elég sok anyag van amit meg kéne tanulnom. Így hát igyekszem sokat tanulni, bár a nagyon ramaty kedvem miatt elég nehezen szánom rá magam. A suliról magáról nincs nagyon mit elmondani, egy sportkocsma hátsó termében tartják az órákat, és vagyunk vagy 25-en.
Sikerült lespanolnom 4 arccal, tehát azért az idő relatíve hamar elmegy, mert lehet velük műsorozgatni. A tanár valami olyan eszméletlenül lassan, és idegesítően beszél, hogy kb majd bealszol írás közbe. A végkonklúzió az, hogy azért nem annyira para ez az egész. A vizsgáktól azért tartok, de hát az még odébb van, ráérek majd a finishben parázni.
Az idei év eddigi csúcspontja, hogy most hétvégén itt volt asszonykám, aki jelenlétével beragyogta az egem, s a szenvedés sűrű, sötét fellegeit tovaűzte. Nagyon sokat javított a kedvemen, de az egyetlen probléma az volt, hogy nagyon hamar elment a hétvége. Oh, és kaptam tőle egy 12 mm-es fültágítót, szóval úgy nézek ki, mint egy elfuserált unikornis, akinek a a szarva a fülén van. (Áh, pusztán a babym említése is mennyit javított a kedvemen! :) )
Hétfőn feljött kereszttesóm - Csabi - Pestre, egy Depeche Mode koncert miatt, ami előtt még el akart menni vásárolni is, úgyhogy benéztünk pár boltot. De azért mondjuk nagyon szép egy csapat volt az. Ott volt ugye Csabi, aki külsőre olyan, mint egy igényes diszkós, Tibi, aki egy szana-szét tetovált srác, de úgy első blikkre olyan átlagosnak kinéző emberke, Csaba bá' a Csabi faterja, aki a szó szoros értelmében egy régi motoros, tehát full bőrszerkós, csizmás, láncos meg minden ami motoros kellék, így van, kettéválasztott szakálla is volt. De ott volt még a felesége is, a Csabi édesanyja is, aki meg hát egy tipikus középkorú nő, meg ugye én. Néha jókat kacagtam azon, hogy mennyire megnéztek minket az emberek.

Nagyjából ezek voltak azok a dolgok, amik így hirtelenjében eszembe jutottak. Majd még jelentkezem egyszer.

ui 1: Köszönöm mégegyszer Janika a múltkori, igazán nemes gesztusod. Nem fogom elfelejteni!

ui 2: Freak, ha ezt olvasod, akkor ez azt jelenti, hogy kurvára eltűntél, és nem adsz magadról életjeleket. Tessék már valami infót lőni!

N. M. Darky