Bloodsuckinfreakshow

Reggel sikerült nem elaludnom az ébresztőmet, szóval fél 7-kor keltem fel. Méla undorral kellett konstatálnom: ma bizony randim van a vámpírokkal. Hogy próbáljak elmenekülni a gondolattól, azt a szociális döntést hoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudok visszaalszok. Nagyszerű tervem füstbe ment sajnos, mivel faterom nem felejtett el felkelteni. Nem volt mit tenni, így hát rettentő álmosan, hatalmasakat kummantva elindultam, hogy letusoljak - azt majd észhez térít gondoltam. Na, igen. Ugyanolyan álmos maradtam mint voltam - micsoda meglepetés! De szeretek azért itthon korán kelni, mivel néha érdekes anomáliákba futni ilyentájt. Főleg apám szokott elemében lenni ilyenkor, mert amikor az öreg fáradt, akkor csak úgy dől belőle a hülyeség, ami sokszor jobban ki tudja ütni az embert mint a jó öreg xanax + pálinka kombó. Persze mentális értelemben vett kiütésről van szó. Viccen kívül volt már rá példa nem is egyszer, hogy totálisan életvidáman ébredtem fel, olyan kipihent voltam, mintha egy hétig aludtam volna a Kaukázusi friss levegőn, amit végül egy erős kávéval is megfejeltem, és akkor megjelent apám, aki 24 órás szolgálatból jött haza, és annyira lefárasztott az aktuális agymenéseivel, hogy visszamentem aludni...

Szóval a pancsikolás után beöklöztem egy pohár vizet, elindultam otthonról, feldobtam a fejhallgatóm, bedobtam valami jó kis agyszakító zenét, végül felöltöztem. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Már félúton járhattam, amikor eszembe jutott, - deja vu... - hogy hát a beutaló, az bizony nincs nálam. Ismét otthon maradt. Miután ki szitkozódtam magam, sietős léptekkel visszaindultam. Pont sikerült még otthon elcsípnem az iskolába igyekvő húgomat, aki volt olyan kedves és lehozta nekem a beutalómat. Milyen praktikus egy teremtés, nem? Tulajdonképpen nem, mert csak ritkán ilyen jóarc. Szegénykém kicsit kezd elbutulni.

No, de immáron a beutalóval a birtokomban ismét elrajtoltam a rendelő felé, hogy végre, valahára túllessek ezen a rohadt vérvételen. Beléptem a rendelőbe, és úgy nézett rám mindenki, mintha Jézus éppen az orruk előtt mászott volna le a keresztről. De csak én voltam. Sajnos ezt dobta a gép. Szóval bedobtam a kartonozóba a papirosom, majd a 49-es számmal a kezemben helyet is foglaltam. A P.O.D.-től a Youth of the Nation című számot se tudtam végighallgatni, olyan hamar behívtak - pedig most is akár stage divingolhattam volna, annyian voltak. Nem értem ezt a rendszert, de mindenesetre a lényeg az, hogy hamar bejutottam. Amikor beléptem a vámpírok lakóhelyére - legalábbis a rendelőjükbe - rögtön a kezembe nyomtak egy kis poharat - azt hittem először, hogy koktélozni fogunk, de sajnos könyörtelenül összezúzták reményeimet. Abba bizony dobnom kellett egy sárga szivárványt. A pislantás után betessékeltek egy másik szobába, ahol egy enyhén múmia szerű, borzasztóan kisminkelt hölgy pikk-pakk levette a vérem. Végülis jófej volt, és elsőre el is találta a vénámat. Öröm!

Lecsapolás után egy pár percig még kinn ücsörögtem a váróteremben arra várva, hogy elálljon a vérzés. Miután megszűnt a szivárgás, feldobtam a pulóverem és a fejhallgatóm, majd elindultam hazafelé. Útközben valami trottyost annyira megbotránkoztattam pusztán a megjelenésemmel, hogy levegő után kapkodva mutogatott rám. Hát van ez így. Sajnos ezzel a fejjel születtem. Ezt dobta a gép.

Most itt ülök a gép előtt, Tool-t hallgatok, és iszonyúan zsibbad a karom - gondolom a vérvétel miatt. És mivel ma még semmit se ettem, ezért most szerintem elmegyek és lövök magamnak némi eleséget.

N. M. Darky