Living Dead Superstar

Nos, khm... Az előző postom mégsem aratott akkora sikert, mint terveztem - bár tulajdonképp nézőpont kérdése. Eredetileg csak egy poén volt, de - úgy látszik - annyira élethűen írtam le, hogy jópáran azt hitték eleinte, hogy valóban baj van. Persze később aztán rájöttek, hogy fake a dolog, de... szóval elnézést kérek mindenkitől az esetleges szívrohamok miatt, azok nem voltak betervezve. De mindenesetre azért jólesett, hogy ennyien aggódnak értem. Szóval többet ilyet - vagy akár hasonló írást - nem fogtok itt látni, mert ez így nem volt vicces annyira. Meg már csak azért sem, mert az asszony asszondta, hogy ez az írásom miatt meg fog verni.
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,

A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!

N. M. Darky