The UranCity Chronicles I

Tudjátok, 1-2 héttel ez elött, megajándékozott engem az Élet egy csodálatos ajándékkal. Egy új háziállatkával. Egy szőke, kertitörpe nagyságú ősemberrel. Szegénykém csúnya is, meg buta is. De legalább mókás. ;)

Ha a bátyám teóriája helyes - miszerint alapvetően két embertípus létezik. Az egyik az, aki nem lúzer, ezért baszogathat, míg a másik, a lúzer, ezért baszogathatják. - akkor ő méltán tartozik a második típusba, azaz, elég keményen lúzer. Ohh, de nem az a fajta, aki ezt tudja is magáról, ezért inkább elkerüli a figyelmet. Nem, ő folyton a figyelem középpontjában akar lenni, ezért nagyon sokan cseszegetik ez miatt, mivel ugyebár nem esik le neki, hogy ezt valahogy nagyon nem így kéne. Szegény pára, pont mindig a lehető legrosszabb embereknél próbál bevágódni. Így volt ez ebben az esetben is. Aki egy picit is ismer, az tudja, hogy nem bírom elviselni az ostoba emberek társaságát. Vagy szimplán elzavarom, vagy nagyon ráműsorozok valamit.

Emberünk valamiért folyton a házunk elött lézeng, várja az alkalmat, hogy találkozhasson velünk és jól jöhessen puncsolni nekünk(nekem és bátyámnak). Az egyik találkozás alkalmával tudtuk meg többek között, hogy New Yorkban, vámpírklánok élnek. Én nem tudom. Ha ő mondja, biztos úgy van.
Igazából, ez a kis megszólalása után keltette csak fel igazán a figyelmünket ez a kis anomália, így eldöntöttük, megtartjuk és eljátszogatunk vele. (Meglehet, hogy egy szemét vagyok, de mostanában más örömöm nem nagyon lelem semmiben sem. Eleget szívtam/szívok mostanában... kell egy kis kikapcsolódás néha.) A vele való alapjáratú beszélgetés, eléggé idegesítő, mert minden mondatod után hozzáteszi, hogy: "Aha", "Az fasza", "Uhh... az de durva", "Ez mennyire kemény...", ... stb, csak azért hogy mégjobban "bevágódjon" nálad. Nálam ezzel csak pont ellentétes hatást ér el, de hát sebaj. De az a legizgalmasabb és legviccesebb az egészben, hogy az illetőnek baromi sok mókás, és fiktív dolgot be lehet adni. Egyik alkalommal például beadtuk neki, hogy a kutyánk (egy normál méretűnél egy picivel nagyobb, hosszúszőrű tacsi, aki amúgy jóformán úgy viselkedik, mint valami cica. baromi édes meg minden... de csak nagyon nagy jóindulattal nevezném csak kutyának.) a Malomvölgyi tóban kifogott egyedül, úszás közben egy 3,3 kg-os pontyot. Amiről onnan tudjuk, hogy 3,3 kg, mert lemérettük egy épp ott horgászó, veterán horgásszal. :D Ez csak egy lájtosabb story volt, amit beadtunk neki.

A húzósabbik az ma történt meg. Épp lementem tesómmal a ház elé rágyújtani még így, a vihar elött, amikoris pont szembejött velünk. Milyen meglepő. Leültünk, rágyújtottunk, majd elkezdtünk beszélgetni. Fogalamam sincs, hogy hogyan, de szóbajöttek a deguk. A deguk, tulajdonképpen, rókaszerű, és nagyságú lények, amelyek a sivatagban és/vagy a hegyekben, hegyvidékeken élnek. Testük igazán különleges, mondhatni, az állatvilág egyik csodája. Teste olyan könnyű és izmos, hogy könnyedén szökell akár 9 méteres magasságokba is. Ennek titka csontvázában rejlik, ami azért oly könnyű, mert lyukacsos, és feledtébb rugalmas. Pont olyan mint a madaraké. Mivel a degu ragadozó állat, húst kell fogyasztania. Áldozatait, a kígyókéhoz hasonlatos méregfogaival harapja meg, majd idegrendszeri bénulást okozó mérget jutott prédája szervezetébe, ami pár pillanat alatt megöli az áldozatot.


Amit az imént leírtam a degukról, azt baromi sűrgősen felejtsétek el! Az, amit fentebb írtam... nos, kedves barátunk, most azt hiszi, hogy a fent ábrázolt állat, az a degu. A deguk igazából Dél-Amerikából származó, az emlősök osztályába tartozó rágcsáló, és mindössze 15-20 cm nagyságúra nől meg. Egyesek szerint a degu a legjobb szendvicsállat, de ezt a részét hagyjuk. Az egy teljesen másik ember agymenése. (kívánságra leírom a történetet.) A degukról bővebben itt olvashattok. Érdemes. ;)

A srácnak vannak még érdekes dolgai, majd egyszer mesélek még nektek. =) Remélem tetszett amit írtam, és remélem, legalább egy mosolyt azért minden kedves olvasóm arcára csalt ez a kis szösszenet... :)

Köszönöm szépen a figyelmet! Jó éjt mindenkinek.

N. M. Darky