Steamy Hell and Heaven

Délután olyan 4 óra magasságában kezdtem készülődni a délutáni szalagavatóra. Lefürödtem, meg borotválkoztam, kifényesítettem a bakancsomat. Az acélosat. Beleugrottam a laza, fekete bőnadrágomba - ami azóta "bő" amióta kissé lefogytam - magamra húztam azt a pólómat amin egy nagy koponya van, körülötte csillagokkal, s a koponya alatt a "pig" szócska figyel. Arra ráhúztam apám öltönyének felső részét, amit még megfejeltem az elengedhetetlen fejhallgatómmal. Eléggé polgár pukkasztóan néztem ki véleményem szerint - és bátyám véleménye szerint is! - az öltözékemnek már-már olyan punk-os kinézete volt. Azért választottam ezt a design-t, mert ha sima ruháimba mentem volna, azért lógtam volna ki a sorból, ha full öltönyben mentem volna, úgy néztem volna ki, mint egy strici - így maradt a kettő közötti átmenet, ami nekem mocskosul bejött. De hát, mindennek megvan a maga ára. Ennek az elegánsan elvadult külsőnek ez. De ilyen áldozatokat azért néha vállalni kell...

Indulásom előtt olyan 2 órával az eső a vicc kedvéért szakadni kezdett, így kabátot is húznom kellett, mert nem mertem bevállalni apám vad, tüzes dühét, ha esetleg eláztattam volna az öltönyét. Ha azt megtettem volna, minden bizonnyal nyomban kasztráltatott volna.

Fél 6-kor találkoztam a meglepetés karakterrel, Jocóval a parasztnál. Eléggé sietnünk kellett, hogy odaérjünk 6-ra a... milyen kolesz is volt az? No, mindegy, a lidl mellé kellett mennünk. Az eredeti terv szerint Freak szülei lepasszolták volna nekem a személyre szóló meghívómat, - jah bocsi, igazán nem kéne beszólni nekem - de sajnos mire odaértünk, a telefon már le volt halkítva, így nem kaptam meg időben a belépőt, szóval kemény 300 pénzért kellett vennem egy nem névre szólót. Utólag azért megkaptam! Most is ott figyel az ágyam mellett, szóval minden reggel ébredés után az első dolgom az lesz, hogy gyönyörködöm kicsit a névre szóló meghívómban. Említettem már, hogy ez a meghívó névre szóló volt? Ha nem, akkor most megemlíteném. Névre szóló volt. Úgy biza. És még most is névre szól.

Tekintve, hogy a szalagavató a volt iskolám rendezvénye volt, rengeteg ismerőssel találkoztam ott. Nagyon sokkal. Nem győztem kezelni a sok emberkével - Kötél legnagyobb "örömére." Hát igen, a hírnév átka ugye. Vagy azé, hogy 3 évig nyomultam abban szutyok iskolában. De mindenesetre mindenki kitörő örömmel fogadott, ami be kell, hogy valljam nagyon meglepett. Olyan figurák jöttek oda hozzám dumálni, akikről a legkevésbé gondoltam volna. Bár azért felmerül bennem egy kérdés - megjegyzem, jogosan - ha ilyenkor ilyen jó tag vagyok, akkor minek kellett engem fikázni a hátam mögött, miután elléptem a suliból? Viszont azért móka, hogy még a mai napig emlegetnek. Muhahaha!

Behatolásunk után becserkésztem a ruhatárat, hogy lepasszoljam a kabátom. A 60-as számú foga lett az enyém. Öröm! A kabát-akció után egyenesen behatoltunk magába a fülled halszagú pokolba. Nagyon meleg volt ott bent! Továbbá ilyen brutális heringpartyban már elég rég voltam. Annyira valahogy nem hiányzott, de hát ezt dobta a gép. A rendezvény maga simán lezajlott, bár engem különösebben csak egy osztály érdekelt, ahova a kicsiny Freak jár. A 12/D. Bár a többi osztály is jó volt a maga műfajában, mégis a D vitte nálam messze a prímet. ;)

A szalagtűzés és a táncok után az igazgató mondott egy csöpögős beszédet, majd beszabadultunk egy terembe, aminek a közepén volt egy bazi nagy asztal - vagy több kisebb összetologatva - rogyásig pakolva étellel, itallal. Én ugyan nem csipegettem az ételekből, mivel egyik sem volt menyétáriánus, így csak Freak-anyuka sütijét pusztítottam. Ami nem meglepő módon finom volt. De hát ez alap tőle. A figyelmem középpontjába inkább az italok kerültek. Természetesen főleg az alkoholmentesek. Mint a kóser-pia, a Traubi. De azért még lecsúszott ez-az...

Oh, és egy hatalmasat táncoltam Freakkel. Hiába a teljesen szimmetrikus gömbtest, igazán ügyesen táncolt.

Mindent összevetve, nem bántam meg, hogy elmentem, igencsak jól szórakoztam. Rengeteget visítottam, bár ennek azért sokan nem nagyon örültek, de hát az engem legkevésbé sem érdekel.

Sajna hamar el kellett lépni, mert Józs.FM-nek ment a busza, így 3/4 9-kor elhajóztunk a helyszínről, s utunkat az uránsvárosi buszvég felé vettük. Ott egy igencsak érdekes - és felettébb irritáló - anomáliába ütköztünk. Rágyújtottam egy szál cigarettára, s elégedetten ízlelgetve pöfékelgettem a gyengéden aromás füstöt, amikor is megjelent előttem egy kiskölök, aki egyébként egy 6-7 fős csordáról szakadt le. A beszélgetés a következőképp zajlott.

- Bocsi, nem tudnál adni egy szál cigarettát?

Arcomra fájdalmas megdöbbenés, és idegesség költözött. Szemeim fenyegetően kiguvadtak.

- Te ember, hány éves vagy? - kérdeztem félelemkeltően komoly hangon.
- Tizenkettő. - felelte a kissrác kissé félénken.
- Hát nem mész te akkor anyád büdös picsájába? - tört ki belőlem dühömben.
- De. - vágta rá teljesen megrémülve.
- De nem nekem kéne... - tette hozzá sietve.

Ekkor megjelent a "vezérhím," nőstényével kézen fogva. Ez a kölök se lehetett több 14-nél.

- Na, mi van? Cigit tarhálunk? - vetette oda valami primitív dialektusban az "alfahím," csicskásának.
- Jah, neked! - ugrált oda kissé zavartam vihorászva a kis sutyerák, aki az imént megpróbált lehúzni engem.

Hát igen. 2009. Itt tartunk.

N. M. Darky