Evil Unleashed

Ma elvoltam fotózgatni kicsit. A mai főproject az ég volt. Kicsit kiábrándítóak lettek az eredmények számomra. Egyetlen olyan pillanatot sem sikerült úgy megörökítenem, hogy látszódott volna benne az, amit akartam, hogy ott legyen. Hát néha vannak, hogy így sikerülnek a dolgok. Most ezt dobta ugyan a gép, de ez kedvemet cseppet sem szegi. Majd legközelebb ügyesebb leszek. Tapasztalat ez is.

Továbbá este Vori a legszebb ajándékot adta nekem, amit egy ember adhat egy zene-függő személynek mint én. Egy linket, ami az új Zeromancer albumra mutat. Aki egy picit is ismeri zenei világom, az tudhatja, most mit érzek. Szívemet az öröm mámora könny-ócsenban füröszti, hogy végre valahára meghallgathatom az új Zeromancer albumot, ami a Sinners International címet viseli. Zseniális lett. Most is épp azt hallgatom, és az extázis tavában fürdök, annyira jó ez a zene. Erre már inkább nem is a "zene" szót használnám. Ez már narkó. Színtiszta drog. Az. E felől nincs kétség. Köszönöm Vori. ;)

Ám az este még tartogatott számomra érdekes pillanatokat. Édesanyám kitalálta, hogy most - szóval 11 óra felé - hajózzunk el bátyámmal a boltba, mert elfelejtett venni ezt-azt. Jól van. Igaz, hogy kint olyan az idő, hogy jóérzésű ember a kutyáját se engedné ki, de nekünk nem volt más választásunk. Miután megvettük amit kellett, beálltunk a pénztárhoz, hogy fizessünk. Már csak egyetlen pénztár volt csupán nyitva, így elég nagy sor volt ahhoz képest, hogy az idő fél éjfél felé járt már. Alighogy leraktam a kosarat, kinyitották az egyik szomszédos pénztárat. A pénztáros hölgy oda is kiáltott, hogy ide is lehet már jönni. No, hát uccu neki, felkaptam a kosarat és meg is indultam az üres kassza felé - mivel hülye lennék egy óráig várni, amíg a ferdeszeműek kifizetik azt halom cuccot. Szóval azt a kb 10 métert, ami elválasztott célomtól jóformán 3 lépésből meg is tettem, akkora lendülettel indultam meg. Ahogy megérkeztem a futószalaghoz, hallottam, hogy a hátam mögött egy csemegebajszos fószer sunyin maga elé mormog, hogy "basszátok meg!" Mondta azt ugye nekünk, mivel mi voltunk a gyorsabbak. Miután leraktam a kosarat, arcomat megkeményítve visszafordultam, s mélyen, fenyegetően a szemébe néztem, majd azt mondtam:

- Tessék? - kérdésem feltétele után, a kosaram felé fordultam és elkezdtem kipakolni.
- Áh, kérlek tessék csak... - felelte arcán roppant mód erőltetett "udvarias" mosollyal, miközben valami meghajlás félét produkált.
- Mintha az előbb teljesen mást mondtál volna... - feleltem vészjósló hangon, miközben számra szép lassan beteges vigyor ült ki, s belehajoltam az arcába.
- De hát én... de hát... az úgy volt... khm... - nyöszörögte elfúló hangon, miközben a padló figyelmes tanulmányozgatásába kezdett.

Erre már csak legyintettem. Minek emberkedik az, aki mikor épp cselekvésről lenne szó beszarik és lapítani kezd? Szánalmas. Hát, legalább nem volt unalmas a vásárlás. Ennyire legalább jó volt ez a csemegebajszos veréb. Habár a vicc az, hogy a csóka bőven 30-on felül volt...

Kicsit mintha mostanában agresszívebb lennék mint szoktam lenni alapjáraton. Vagy ez csak nekem tűnik így?

N. M. Darky