The UranCity Chronicles III

Amikor reggel felkeltem, éreztem, hogy ez a mai nap valahogy ki fog lógni a szürke hétköznapok, nyomasztó egyhangúságából. De ez csak akkor tudatosult bennem igazán, amikor apám szólt nekem, hogy el kéne ugranom a Szociális bolthálózat hozzánk legközelebbi boltjába. A bevásárlás maga nem műsoros, olyat máskor is csináltam már. De ezek a szociális boltok... Ezekben az a tréfás, hogy ezek az üzletek az adrenalin narkós, akciónyuggerek kedvenc megjelenési helyei, ami annyit tesz köznyelvre fordítva, hogy ha idemész bevásárolni, akkor majdnem biztos, hogy egy ilyen véglény megtalál magának.
Jelen esetben sem volt ez másképp, de hiszen ez már szinte gyanítható volt, legalábbis azok számára, akik már ismerik valamennyire élet történetemet. Szóval miután apám kiadta az ukázt a bevásárlással kapcsolatban, még megkajáltam, felöltöztem, és dobtam fel új zenéket az mp3-asomra, majd útnak indultam.
Ez volt az első alkalom, hogy ilyen boltba mentem, úgyhogy szívem kissé hevesen vert a várható izgalmak miatt. A bolt maga kicsi volt, és zsúfolt. A termékek elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után, de azért elég sokminden kapható itt olcsón, szóval ettől az aprócska szépséghibától nyugodtan el tudok tekinteni. Szóval összeszedegettem mindent, ami a listámon volt, majd beálltam a sorba. Ekkor lépett be egy idős hölgy az üzletbe, akiről még nem is sejtettem, hogy ő lesz a mostani droidom. Sorra kerülök. Feldobom a kosarat a pultra, majd nekiállok elmagyarázni a pultosnak, hogy mi is van a kosaramban. Fizetek, majd megkérem a pénztárost, hogy legyen kedves és adjon nekem egy zacskót, mert nem hoztam az olajnak, mivel én azért nem szeretem, ha a táskám olajos lesz.
Szóval amíg a fickó elugrott a zacskóért, hirtelen megjelent a korábban említett öreglány is, aki szelíden odébb lökte a kosaramat, majd felrakta az ő kosarát a pultra, mivel ő siet, végül magától teljesen elszállva, pökhendien elém vet egy ilyen szöveget hogy:

- Na végre, így már el lehet férni!

Na ezt nem hagytam szó nélkül, mert mégis kinek képzeli magát a vén szatyor.

- Talán nem kéne itt lökdösni a cuccaim, hiszen már épp vittem volna el innen, de különben se hinném, hogy egy perc várakozásba eddig bárki is belehalt volna. Kegyed nem hallotta még a híres mondást, "Türelem rózsát terem?" - feleltem kissé gunyoros hangnemben, arcomon széles mosollyal.
- Ne engem, hanem az anyját oktassa! - rivallott rám dühösen.
- Pedig úgy látom, inkább maga szorul rá. - felem még mindig mosolyogva.
- Különben is, mit képzel magáról, maga csak egy fiatal taknyos! - sikoltja fülrepesztően magas hangon.
- Maga szerint melyik a jobb? Egy fiatal taknyos, vagy egy 80 és a halál között álló aszott múmia? Mert szerintem a fiatal! - feleltem, majd kacagva kisétáltam az üzletből, hiszen közben végeztem a cuccok táskába pakolásával.

Miután kiértem a boltból még fél füllel hallottam, ahogy épp azt jegyzi meg a boltos srácnak, - aki amúgy 30 év körül lehetett - hogy milyen pimaszok ezek a mai fiatalok. Szerintem meg az öregek azok.
A vásárlás után rögtön hazafutottam, lepakoltam amit vettem, majd indultam is a keró felé, hiszen találkozóm volt Jocóval. A szokásos műsorunkat csináltuk, azaz vettünk sört, és leültünk inni valahova. Ez a mostani alkalom annyiban volt rendhagyó, hogy az eredeti terv alapján az első sör után beültünk volna a Cooltour Cafe-ba, mert állítólag nagyon hangulatos kis hely, és én nagyon kíváncsi voltam rá. Józsefet is sikerült rábeszélnem, így hát a második körünket már ott akartuk leküldeni, ám amikor beléptünk a cafe-ba két dologgal kellett szembesülnünk. Az egyik, hogy valami beszarás mód hangulatos a hely. Nagyon jó. Egyszer mindenkinek érdemes oda belesnie. A másik dolog viszont az volt, hogy az árak valami iszonyúan elcseszettek. Vannak dolgok, amik irreálisan olcsóak - pl: tequila, koktélok - de olyan alap dolgok, mint a sör, méreg drágák. Ha koktélozni akar az ember, akkor simán megéri ide beülni, de aki inkább sör párti - mint mondjuk mi - annak nagyon nem éri meg. Vagyis lehet, hogy van aki megengedheti magának, hogy 500 Ft-ot kidobjon egy sörért, ami azért annyira nem csúcskategóriás - de én sajnos nem tartozom ebbe a körbe. Szóval pár percnyi itallap böngészés után ráébredtünk, hogy ez a hely most nekünk nem fog feküdni, megegyeztünk, hogy máshol fogjuk lejátszani a második felvonást. Már majdnem kijutottunk a kerthelyiségből, amikor megállított bennünket egy fiatal srác - az egyik csapos - hogy mit szeretnénk rendelni. Tömören vázoltam neki, hogy ezek az árak nagyon nem kóserek, és hogy sajnos nem engedhetjük meg ezt most magunknak. Erre legnagyobb meglepetésemre nem lenéző arcot, és csórózást vágott hozzám, hanem egyetértően bólogatott, és elmagyarázta, hogy ő sem ért egyet ezekkel az árakkal, mert ez így kissé szerinte is nonsense. Adtunk némi tippet a srácnak, hogy szerintünk hol kéne meghúzni a vonalat az áraknál, de hát sajnos nem az ő hatásköre az ilyesmi, viszont azt mondták, hogy dolgoznak az ügyön a főnökségnél. Mindenesetre gratulálni tudok a főnöknek, amiért ilyen vacak árakat dolgozott ki. Ez egy nagyon súlyos fekete pont.
A beszélgetés után illedelmesen elbúcsúztunk, és elindultunk, hogy valahol máshol gurítsunk le torkunkon még egy kis aranyszínű nedűt. A döntésünk végülis az uránvárosi teszkóra esett, ahol vettünk 2-2 sört és kiültünk azt elfogyasztani az üzlet mögötti parkban. Szomjoltás közben megvitattunk pár dolgot Kötéllel, de miután elfogyott az üdítőnk, elindultunk a buszmegálló felé, hiszen lassan közeledett a buszindulás ideje. A buszmegállóban ácsorogva kiszúrtuk az egyik volt általános sulis osztálytársunkkat, akivel nem igazán akartunk smúzolni, mert szegénykém hülye egy kicsit. De végül csak észrevett minket és odajött hozzánk bratyizni. Öröm!
Mesélt nekünk mindenféle kalandjairól, hogy ő micsoda nagy züllött egyénként viselkedett, és hogy ő bizony sokáig - 2 évig - dohányzott is. Meg lógott az iskolából. TejóIsten! Milyen menő a srác. Kőkemény dolgokat vitt véghez. No, de hát ez van, neki kicsit más a mércéje, mint nekem. Számára ezek meredek dolgok - nálam nem igazán. De mivel én nagyon nem bírom a hülyéket, mert energiavámpírok - köszi a szót, Jocc! - és nagyon meg tudják sütni az agyam, így hát úgy érzem, kompenzálnom kell valahogy. Szóval ilyenkor többnyire baromságokat kitalált dolgokkal bombázom őket, és jókat mulatok azon, ahogy megeszik az agymenésem termékét.
Ezt a szokásomat most is kénytelen voltam bevetni, de úgy érzem, kegyetlenül megérte. Az elején - mint afféle teszt, hogy megfigyelhessem, mennyire kapja be a csalit - beadtam neki, hogy másfél évig voltam Japánban, mert megnyertem valamilyen ösztöndíjat. Mindenféle fake élményemről meséltem neki, amit egyértelműen végig bezabált. Jocó mellettem közben persze hülyére röhögte magát az egész szituáción - cseppet sem levágóssá téve a helyzetet. De neki így sem esett le a tantusz.
Aztán ahogy folyt tovább a beszélgetés, valahogy szóba jött a Márkó is, az én tetovált cimborám is, aki Subi szerint új tetkót akar magának. Biztos, hogy akar magának újat, én ugyan nem tudok róla, hogy az öreg medve ilyesmiben sántikálna, de mindenesetre ezt a tökéletes lehetőséget nem hagyhattam ki - meg kellett lovagolnom ezt a témát is. Összenéztünk Jocóval, majd elkezdtem neki olyan dolgokról vetíteni, hogy persze, én is úgy tudom, hogy akar újat magának, csak kérdéses, hogy van e rajta még hely. Hiába nagydarab a jó öreg Márkó, ő már bizony teljesen szétvarratta magát. Emberünk ezen nagy meglepődött, úgyhogy muszáj volt tovább ütnöm a vasat, hiszen kőkeményen izzott.

- Hát nem vágtad? A Márkó egész háta ki van varrva, de annyira, hogy már nincs is rajta hely! - mondtam vigyorogva, hiszen alig bírtam már álcázni a nevethetnékemet.
- Huu... tényleg? - kiált fel Subi teljes döbbenetében.
- Bizony ám! De nem csak az egész háta, de a mellkasa is totálisan ki van ám tetoválva! Ilyen... összefüggő Yakuza mintákkal. Igen, Yakuza, tudod, a kínai meg a japán mítoszkör összemosódása a Yakuza. - A valósgában mondjuk nem éppen ez, de az most részletkérdés.
- Igen igen! - kiabál közbe hangosan röhögve Jocó - Még a kis mellbimbói is ki vannak varrva!!
- De kemééééény! - Ámuldozik Subi.
- Jaja! - felelem már én is nevetve - Emlékszel még Jocó, mennyit basztattuk ez miatt?
- Hajjaj! - Kontráz rá Jocó kuncogva.

Mivel Subi teljes ámulatban volt még mindig, gondoltam nem állok még meg, ütöm tovább a vasat.

- Te Jocó, mennyibe is kerültek a tetoválások? 250 ropi volt a mellkasán lévő, és 300 a a hátán lévő? Hogy is volt ez, már annyira nem emlékszek. - hogy visszafogjam röhögésem, kicsit be kellett dobnom színészi tehetségem, és nagyon elgondolkozó arckifejezést erőltettem az arcomra, de szerintem egy-két vigyor azért így is kicsúszott.

Már nem emlékszem pontosan, hogy mire jutottunk, melyik mennyibe került, de egy darabig még azon vitatkoztunk a Jocóval, aztán végül megjelent a busz, szóval Kötélnek el kellett hagynia a csapatot. No, meg mivel én se akartam kettesben maradni ezzel az értelmiségivel, ezért elindultam én is haza. De mivel éreztem, hogy van még kraft a helyzetben, ezért miután elbúcsúztunk Jocótól, még etettem egy kicsit hülyeségekkel a srácot.

- Te Subi, szereted a tetkókat? Van neked, vagy szeretnél egyet esetleg?
- Áhh... a barátnőm megölne érte. És, neked van?
- Persze, - feleltem, majd ismét kiszaladt a számon egy, a győzelemtől mámoros vigyor, hiszen ismét ráharapott a csalimra - érdekel, hogy milyen?
- Hogyne!
- Hát én az egész farkamat tetováltattam ki! - kezdtem büszke hanglejtéssel az újabb hazugságomat.
- Baszki, az kemény! - sápadozik a döbbenettől Subi.
- Jah, és még milyen fájdalmas! De hallod nagyon durva ám. Úgy néz ki a tetoválás maga, hogy a lágyékomtól indul egy kígyó, és végül úgy tekergőzik a minta, hogy pont körülöleli a brokkolimat, szóval úgy néz ki, mintha a farkam egy kobra lenne.
- Anyááááád! Mennyire durva! - kiált fel Subi.
- És hallod, tudod mennyire szeretik az ilyet a nők? Te, jajjj.... Simán megérte a sok fájdalom. - felem immáron már nevetve.

Subi kicsit mintha gondolkozóba esett volna e szavak hallatán, de sajnos nem tudtam meg már a gondolatait, hiszen elbúcsúztam tőle ezek a mondatok után, hiszen már rohadtul éhes voltam, és még főznöm is kellett. Remélem ez a szerencsés azért nem fogja kivarratni magát ott "ahol én is."

Ui: tegnap szedtem le egy új darkpsy zenét, amit ma kezdtem el hallgatni az mp3-asomról. Az élményeim vele kapcsolatban: "Huuu ez valami iszonyat kemény. Atom szét van effektezve, kurva beteg. Ha lenne bennem valami tudatmódosító, most biztos valami atom meredek tripem lenne tőle. Szerintem ellátnék vele a végtelenig. Látnám tőle a múltat a jelent, és a jövőt is egyszerre." Ezek és ehhez hasonló zakkant gondolatok pörögtek végig a fejemben miközben hallgattam, ezt az előadót. Aztán rájöttem, hogy a fejhallgatóm kábele meg van törve, és annak a torzulásai miatt hallottam olyan betegesnek a zenét. De így, miután gépen is meghallgattam, azért így is tetszett.

N. M. Darky