Jalapeño for Life!

Nos, egy újabb helyzetjelentés érkezik innen a S. S. Sincave fedélzetéről. Immáron már 9. napja, hogy felköltöztem Budapestre. Igyekszem ráhangolni magam arra a pörgésre, ami itt van. Bevallom, számomra az a legszokatlanabb, hogy itt bármikor, bárhova néz az ember fia, mindenhol lát embereket. De tényleg. Amikor éjjel jövök haza, még akkor is találkozom az utcán - mellékutcákra gondolok most és nem főutcákra - kóborló emberekkel. Emlékszem, nálunk ilyen éjfél magasságában majdnem hogy már "senki se volt az utcákon." De itt? Ez a folyamatos nyüsgés lesz az szerintem amit a legnehezebben fogok majd tudni megszokni. A közlekedéssel már kezdek egész jól megbarátkozni, a környékünket kezdem kiismerni, kifigyelni azokat az apró, mások számára talán jelentéktelen jellegzetességeket, amelyeknek köszönhetően könnyen be tudom azonosítani a pozicíómat. No, ennyi lenne a "helyzetjelentés," szóval most a blog következik.

Pénteken tartottuk a lakásavató bulinkat. Olyan 5 óra magasságában kezdtek szivárogni a lakásba az emberek. Az első két ember egy Panka nevre hallgató csodalény volt, aki egy Miki nevű srác kíséretében érkezett meg a hajónk fedélzetére. A hölgyemény már rögtön az első két percben felkerült a fekete listámra, az iszonyatosan tenyérbemászó, és ostoba - hu, de még milyen ostoba! - stílusa miatt. Az inteligenciáját valahol az olajban sült krumpli és egy szobanövény közé saccolnám. Ő egyébként félt tőlem valamiért. Pedig nem is savaztam le nagyon. Pontosabban osztottam, csak nem értette a masszív oltásaimat. A "leányzó" általános viselkedését, illetve gondolatait ez a párbeszéd nagyon jól le fogja írni. Szóval adva van egy szituáció, ahol emberünk - Miki - mesél egy történetet, amelynek is már jócskán a közepén tart, amikor ez az iq huszár minden átmenet, és felvezetés nélkül megszólal egy olyat hogy:

- Jajj, én úgy szeretem a Miki stílusát, olyan kis aranyos!

Mindezt egy történet közepébe vágva ugye. Persze, ez buta abortuszmaradék szentül meg volt róla győződve, hogy ez minket rohadtul érdekel. Hát tulajdonképp nem. Én ezt már csak ignorálni mertem, mert félő volt, hogy hirtelen felindulásból kilógattam volna az erkélyről, ha netán mondott volna valami újabb butaságot arra, hogy én becinkelem. Szegény pára nem is tudta nagyon hova tenni, hogy senkit se érdekelt az ő kommentárja, úgyhogy csak bambán remegtette szempilláit, majd valószínűleg az operációs rendszere újraindult, hiszen utána vagy 5 percig csendben volt.
Szóval hogy megőrizzem hidegvérem, és ne kapjak agyfaszt, ezért inkább kerültem mindennemű kommunikációs formát ezzel kreatúrával, bár azért néha, hogy könnyítsek a fejemben uralkodó nyomáson, leoltottam párszor.
Olyan 6 óra fele megjelent Barna is, aki - az egyetlen személy! - végre képes volt teljesíteni egyetlen kérésünket a bulival kapcsolatban - azaz hozott némi innivalót, hogy mégse "babazsúr" legyen a buliból. Egy mézes szilvát hozott egyébként, amit rögtön be is dobtunk a hűtőbe. De mivel annyi embernek az kevés, ezért elmentünk Barnával a teszkóba, hogy magunkhoz vegyünk még némi folyadékot. Vettünk egy másik üveg fütyülőst, ami a változatosság kedvéért mézes málnás volt. Mire visszaérkeztünk már ott volt egy másik leányzó is, aki érkezésünk után maradt még egy olyan kb negyed órát, aztán elment egy másik buliba, mi meg megbontottuk a mézes szilvát. Hamar elfogyott. Aztán megjelent a fentebb említett iq harcosnak a barátja is aki ránézésre elég homárnak tűnt, de mivel van barátnője, ezért csak nem az. Azt követően, hogy eme két szerencsés egymásratalált, az ittartókodásuk hátralévő idejében végig a szoba legtávolabbi helyén töltötték, egymást eszegetve. Igazi partyarcok.
Mivel a kislánynak fájt a pocikája, ezért olyan 9 óra felé a hős lovag hazavitte. Úgy igazából, akkor oldódott fel mindenki, és attól a ponttól kezdve mindenkinek jókedve lett, amiért azért végülis tettünk is, hiszen immáron már csak 4-en - szóval Vori, Barna, Miki és jómagam - benyakaltuk a második üveg fütyülőst, meg egy üveg elég tuti bort is. Akkor már úgy kezdtük elég kellemesen érezni magunkat. Ennyi légkör után már kicsit elkezdett megcsúszni az időérzékem és persze a memóriám is, szóval már nem nagyon tudom visszavezetni, hogy az események hogy zajlottak pontosan.
A borozgatás után megjelentek Barna bátyjáék - akik amúgy nem voltak hivatalosak a bulira - ami ha jól emlékszem hét főt takart. Eztán megittunk mégegy üveg bort, meg pár(?) mini pezsgőt, majd elindultunk nyóckerbe valami másik házibuliba. Arra még emlékszem, hogy a villamossal mentünk odáig, aztán hogy a lakástulajdonosnak úgy mutatkoztam be nemes egyszerűséggel, hogy "Én meg zsidó vagyok." Ami valljuk be, igaz, hiszenezt a pajeszom is bizonyítja.
A buliban a velem együtt érkezőkön kívül senkit sem ismertem, viszont engem annál inkább. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a hírnevem megelőzött. Höhö! De nem fogalmazunk úgy, hiszen nem akarom egy egoista disznó képét festeni magamról. Nos, a bulin utólagos számítások alapján 3-4 órát lehettünk ott - nos, az nekem kb 10 percnek tűnt. Amolyan "Best of Házibuli." Ez a 10 percnyi anyag nekem tulajdonképpen látszólag összefüggéstelen képek sorozatából áll, mivel a többi valahogy kiesett.
Amire úgy nagyjából emlékszem, hogy miután megérkeztem lepacsiztam mindenkivel, majd átverekedtem magam az erkélyig, ahol elvoltam egy darabig, majd, a szobában rohangáltam erre-arra, majd elindulunk hazafelé. Ez a három állomás között volt egy pár - nahát! - piálós kép, néhány kép amelyiken osztok valakiket, akadt olyan is amelyen egy részeg embert - aki egy fürdőkádban feküdt - próbáltam helyrerakni, sajnos nem sok sikerrel, de mindezek között műsoroztam még kb mindenkivel. Voltam szinkron tolmácstól elkezdve békítő is. Tehát elég eseménydús egy party volt.
A másnap reggeli ébredés viszont nem tetszett már annyira. Bár annak ellenére, hogy szombaton iszonyú másnapos voltam, még elmentem este sörözni egyet egy régi cimborámmal, Yuberrel - avagy BlueMoonnal - és két csoporttársával Janival és... igen. Ez egy nagyon lazulós, sörözős, dumálgatós Underworld-ben ücsörgés volt, de azért nagyon beadta a péntek után.
Vasárnap feljött Zsófim Pestre. Ez egy nagyon ilyen Zsófizós, főzőcskézős, vizipipázós nap volt, amit még este megfejeltünk egy Duna-parton sétálgatással. Nagyon finom, olaszos tésztát főzött nekünk Zsófim, amibe egy kicsit én is belekontárkodtam - de az az étel lehengerlően finom volt. Brutális. Egyszerűen nincs rá jobb szó. Megettem vagy 4 tányérral, és még akkor se volt elég. Mondtam is neki, hogy jól elrabolom, itt fogom tartani, és arra fogom kényszeríteni, hogy ilyen finomakat főzzön nekem minden nap.
Mivel este ittaludt, ezért ma reggel korán kellett kelnünk, hiszen ő Veszprémbe jár suliba, és vissza kellett érnie a délben kezdődő órájára. Nagyon örültem, hogy itt volt, rettenetesen feldobta a napom a sugárzó aranyosságával.

Viszont mivel már eléggé fáradt vagyok, ezért most azt hiszem zárom is soraimat, majd next time folytatom, akkor már remélhetőleg fotókkal is szolgálhatok.

N. M. Darky