Cracksman

Hát ez egy igazán eseménydús hétvége volt. Ha nem velem történt volna meg, el se hinném, hogy ennyi minden megtörténhet valakivel. Azt gondolnám, hogy kamuzik, de hogy mivel az a helyzet, hogy az egészet én éltem át, úgy már más kicsit. No, de csapjunk is a lecsóba.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy... kurva szar éjszakám. Péntek este olyan irtózatosan nagy vihar volt, hogy szinte semmit se tudtam aludni. A szél sikoltás olyan hangos volt, hogy az már félelmetesnek hatott, de mellette olyan hátborzongató is volt e hang, hogy engem leginkább egy, az agóniájában hörgő nő sikolyaira emlékeztetett. Eszméletlenül durva volt, még életemben nem hallottam hasonló hangot. Ráadásul az eső is verte az ablakot, s mivel időnként még dörgött, villámlott is az Ég, ezért gyakorlatilag úgy éreztem magam, mintha egy véráztatta harcmező közepén próbáltam volna elaludni, ahol még mindig aktívan dúlt a háború. Nos, ebből azt hiszem, már kellően sejthető, hogy nem aludtam túl sokat. Reggelre azonban a vihar nagyrésze abbamaradt, így már volt némi lehetőségem az alvásra. De sajnos hamar fel kellett kelnem, hiszen mennem kell Janihoz, hogy közösen főzzünk, majd filmezzünk.
Nemsokkal az ébredésem után felhívott az Ildi - Jani barátnője - hogy tegyük át inkább délre a találkozót, mert kicsit elcsúsztak valahol. No, sebaj, gondoltam, szundítok egyet sunyiban, de már valahogy nem jött álom a szemeimre, így inkább valahogy elütöttem az időt, majd elindultam kertibe, a Janiékhoz.
A közös főzésből sajnos nem sok lett, mivel a munka dandárját már elvégezte az Ildi, így sajnos nem igazán tudtam segíteni. Az ebéd egyébként füstöltsajtos bableves, illetve tejszínes, zöldséges tészta volt. Nekem baromira ízlett.
Kaja után megnéztünk egy alacsony költségvetésű tini horrorfilmet, ami a Fejetlen lovas - angolul asszem Headless - nevet viselte. Hát szerintem ezt a filmet igazából vígjátéknak szánták, hiszen valami irdatlan nevetségesre sikerült. Ilyen gagyi filmet keveset láttam eddig. E műremek után megnéztük az Én és én, meg az Irén című - már tényleg - vígjátékot, ami szinte felüdülés volt az előzőhöz képest, bár rettenetesen fárasztó volt ez a film is.
A filmezés után lekísért Jani a buszmegállóba, ahol felugrottam a 6-os buszra, amivel bevágtattam a parasztelosztóra. Nagyszerű út volt, hiszen rögtön az első megállónál felszállt egy atom csöves, aki olyan rohadt büdös volt, hogy már komolyan azon kezdtem el gondolkozni, hogy - lévén a temetőnél szállt fel a buszra... - ő a leendő zombi hadsereg legelső tagja. Amikor ránéztem leépült arcára, lelki szemeimmel már szinte láttam, hogy harapásnyomok díszítik az arcát.
Ám végülis nem harapott meg az élőhalott fickó, sőt, Fedél Nélkül-t se kellett tőle vennem. Öröm! A parasztra érkezésem után pár perccel találkoztam Zsófival, majd leültünk egy közeli játszótéren - azon az ominózus játszótéren, ahol József enyhén ittas állapotban barátkozni akart egy kukával, csak amaz nem volt az a barátságos fajta, és amikor Jocó az ölébe vetette magát, az rögtön leszakadt állványáról, és az oldalán gurulva próbált menekülni, de pár méter múlva elfáradt és megállt, Józs.Fm meg nagy huppanással megölelte a földet. De ugyanitt esett meg, hogy Laki részegen elbotlott egy lépcsőben, s majdnem lereszelte az egyik mellbimbóját. Áhh... az a sok régi szép emlék! ;D - hogy intézkedjünk szállásügyben. Az eredeti terv alapján egy koleszben szálltuk volna meg, de Zsófi valami ismerősének van itt Pécsett egy ismerőse, aki olcsón ki szokta adni a házát. Nos, ezen ügyben próbáltuk meg elérni, a drága Olga mamát - tehát azt a bizonyos ismerős, ismerősét.
De nincs az a pénz, hogy én levezessem, hogy az öreglány miket hordott össze nekünk, hogy hova menjünk, s hova ne, az a lényeg, hogy akkora kavarodás lett belőle, hogy iszonyatos. Első körben azt mondta, menjünk el hozzá, és akkor majd elmondja a tudnivalókat meg miegyéb. Amikor odaértünk a házához, felhívtuk, hogy jó címnél vagyunk e - mint utóbb kiderült jó helyen voltunk - de erre ő átirányított minket a másik házához, csak azt felejtette el közölni velünk, hogy a másik kéró az nem abban az utcában van, ahol ő maga is lakik, hanem egy merőben másikban. Vagy egy órán át - de lehet csak nekem tűnt annak... - bolyongtunk erre-arra, mire végül felhívtuk Zsófinak azon barátnőjét aki beajánlott minket az idős hölgynél, hogy hátha ő majd segít nekünk tájékozódni. Na, ő inkább megadta a barátja számát, hogy majd ő elnavigál bennünket. Ő érthetően elmagyarázta merre leljük ezt az istenverte házat, ahova egyébként gond nélkül el is jutottunk. Miután megérkeztünk a házhoz, bohóckodtunk egy csomót a kulcsokkal, - amik egy nagyon titkos helyen voltak ám eldugva! - de végül kiderült, a konyhakulcs eleve nem volt rajta a kulcscsomón, ami a gyakorlatban azt jelentette nekünk, hogy se melegvizünk, se evőeszközünk nem lesz. Nagyszerű! Még szerencse, hogy nálam volt bicska.
Az egész éjszaka nagyon jó hangulatban telt el, összebújtunk, pezsgőztünk, miegymás.
Teljesen hibátlan volt, egészen.... hajnali 2 óra, fél 3 óra magasságáig. Már kissé félálomban feküdtünk egymás mellett az ágyon, amikor hirtelen neszezésre lettünk figyelmesek. Pár pillanatig magamhoz se tértem, a hangok csak tompa morajlásként, halk suttogásként jutottak el tudatomig. Valaki be akar ide jönni! Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, némi logikát keresni a helyzet mögött. "Áh, biztos csak a másik szintet bérlő fickó jött haza." - gondoltuk nagy naivan az elején, ám rá kellett döbbennünk, hogy a fickó tudatában van annak, hogy mi itt vagyunk az alsó szinten, így hát ő nem lehet a tettes. A valóságra eszmélésem hideg, és könyörtelen volt: egy betörő ólálkodott a ház előtt! Beleugrottam a nadrágomba, felkaptam az üres pezsgősüveget, odaadtam Zsófinak a telefonom, hogy hívja a yardokat, ha szólok neki, és megindultam kifelé, hogy jól átrendezzem a betörő arcszerkezetét. Kinyitottam az ajtót, s kiléptem a holdvilágos teraszra. Sehol senki. Mintha csak a képzeletem agyszüleménye lett volna az iménti neszezés, a zár matatásának jellegzetes hangja. A pezsgősüveget még mindig görcsösen szorongattam kezemben ütésre készen. Persze, hogy veszettül szorongattam, hiszen az adrenalin gyilkos kórként burjánzott a véremben. A nagy dózisú adrenalin veszettül kiélesítette a hallásomat, látásomat - úgy általában az érzékelésemet. Lélegzetemet visszafojtva, hangtalanul lépkedtem az udvaron, kerestem a betolakodót, de az egyetlen dolog amit hallottam, az a veszettül kalapáló szívem volt csupán. Elmenekült. Állapítottam meg pár percnyi keresés után, majd visszabattyogtam a lakásba. Rögtön bezártam minden ablakot, illetve ajtót. Zsófimat a wc-ben találtam meg, ahogy a telefonom szorongatta kicsiny kezében. Szegénykém úgy tűnt, nagy megijedt. Nem csoda, hiszen én is féltem kicsit, akkor képzelem ő hogy érezhette magát. Rögtön megöleltem, s megpróbáltam megnyugtatni. Elég nehézkesen nyugodott meg, hiszen az éjszaka még korántsem ért véget, s ilyenkor természetes, hogy az emberben benne van még a paranoia, hogy visszatérhet az illető. Az adrenalin tisztulásával arányosan kezdett megjönni az étvágyam, úgyhogy arra buzdítottam Zsófit is, egyen velem valamit, az majd segít neki megnyugodni. Végül sikerült rábeszélnem, s megettünk 1-2 sajtos szendvicset paradicsommal, majd visszadőltünk az ágyba. Eléggé éberen aludtunk, és sokszor fel is ébredtünk, de miután kivilágosodott, azért sikerült egy picit mélyebben is szunyókálnom.
A délelőtt tulajdonképp probléma mentesen telt el. Olyan 1 órával az indulásunk előtt felkeresett minket a felső szintet bérlő "szomszédunk" hogy hagyjuk a kulcsot a megbeszélt titkos helyen, mert délután jönnének költözni, és akkor nem kell majd az Olgi nénihez lemenniük. Megkérdeztem tőle, hogy ő az éjjel itt volt e, járt e erre, amire ő egy erős, nemleges fejrázással felelt. Erre én elmeséltem neki az esti történetünket, majd megkértem, hogy nézzen körbe a felső szinten, hiszen az az ő "territóriuma" szóval ha valaki igen, akkor ő tudni fogja, hogy járt e arra is a betörő, de szerencsére nem, szóval mindnyájan fellélegezhettünk, hogy tulajdonképp kár nem keletkezett. A "szomszéd" távozása után rendberaktuk a szintünket, majd elindultunk, hogy megköszönjük a lehetőséget az öreglánynak, s azon kívül hogy honoráljuk kedvességét, vettünk neki egy bonbont, mert tulajdonképp a nénike elengedte a szállási díjat nekünk, lévén hogy rengeteget futkostunk miatta, és mert el is tévedtünk.
Viszont, amikor felcsöngettünk hozzá, ő nem volt otthon, pedig azt mondta nekünk, hogy otthon lesz, szóval menjünk fel hozzá nyugodtan. Több ízben is hívtuk telefonon - kaputelefonon is csörögtünk neki - de egyszer sem válaszolt. Ekkora Zsófival úgy döntöttünk, hogy megeszünk egy fagyit, és majd utána ismét próbálkozunk. Olyan másfél órával a buszindulás előtt sikerült is elérnünk, szóval rögtön fel is szaladtunk hozzá, hogy átadjuk neki a hálacsokit, elmeséljük neki a betörést, és hogy megköszönjük neki a lehetőséget, amelyet biztosított nekünk. De hát, ez a baromi egyszerű dolog se ment probléma mentesen... A nénike elfelejtette, hogy az ajtaján melyik 3 zárat zárta be, és hogy azokat melyik kulccsal lehet kinyitni... szóval vagy egy fél órán keresztül vacakoltunk a zárak kinyitásával, mire végre nagy nehezen sikerült.
Miután mindent elmeséltünk neki, utunk egyenesen a parasztelosztóhoz vezetett, hiszen indult a Zsófi busza Veszprémbe. Könnyes búcsút vettünk egymástól, majd mindketten elindultunk. Nekem első utam Konzumi buszmegállóba vezetett, majd egy olyan negyedórás várakozás után eszembe jutott, hogy nem raktam el a bérletemet, szóval nem tudok buszon utazni. Hát elindultam haza gyalogszerrel. Alapvetően nincs bajom a nagy sétákkal, hiszen, nagyon szeretek sétálgatni, de most eléggé fáradt voltam a kevés alvás miatt, és az időjárás is kissé necces volt. Meleg volt az idő ugyan, de nagyon hideg szél fújt mellé. Amikor fújt a szél, fáztam, amikor abbahagyta, izzadtam a meleg miatt. Szóval mire hazaértem, teljesen átfáztam. Szóval hazaérkezésem után rögvest beugrottam a kádba és jó laposan megfürödtem, hajat mostam. Aztán leültem ide a gép elé, nyakig paplanba bugyolálva, fejemen egy törülközővel, és nekiálltam, hogy papírra vessem a hétvégémet. Hát, végszóként annyit mondanék még: tudom, hogy iszonyú röhejesen festek ebben a szerelésben, de legalább volt egy izgalmas és jó, ám igen fárasztó hétvégém.

N. M. Darky