Stormlighter

Tegnap visszavittem a hibás kis csomagocskát az üzletbe, ahol meglepő módon teljesen korrekt emberekbe botlottam, akik végtelenül rendesek, segítőkészek voltak. Pikk-pakk lerendeztünk mindent. Mivel több nem volt már az üzletben, ezért visszaadták a pénzem. Sőt, 10 kőkemény Forinttal többet is adtak vissza! Öröm! Bár azért nagyobb lett volna az öröm, ha egy teljes, és hibátlanul működő verziót nyomnak a kezembe. De ez van, ezt dobta a gép. Lesz ez majd még így se.

Az üzletből kiérve a számba helyeztem egy szálat kedvenc cigarettámból, meggyújtottam és elégedetten pöffentettem ki számból a lágy aromájú füstöt. Egy darabig még figyeltem ahogy a számból lomhán előtörő füstöt messze röpíti a hideg, téli szél, majd komótosan cammogva elindultam hazafelé. Útközben eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom egy keleti gyümölcsre erősen asszociáló nevű ismerősömet (Kiwi -> Vivi), hogy össze kéne bizony futnunk, ha már éppen pont Pécsen eszi a fene. Össze is futottunk. Beszélgettünk egy jót és vízipipázgattunk egy nagyon kellemeset azon iskola előtti kis téren ahol már oly sok minden történt. Arra a térre gondolok, ahol bizonyos emberek enyhén ittas állapotban, nos, elég érdekes magatartást tanúsítottak a téren található tárgyakkal. Itt most konkrétan egy kukát és egy lépcsőt kívánok megjelölni... Azok a régi szép emlékek, ugye srácok? ;)

Ajh. Ezt szeretem - s egyben gyűlölöm - Pécsben, hogy oly sok jó - s persze rossz - emlék fűz ehhez a városhoz. Nehézkes lesz majd az a pillanat, amikor el kell, hogy hagyjam e várost. Talán nem is akkor lesz majd nehéz az elválás, amikor elindulok más utakon, hanem amikor már épp kezdeném megszokni az új helyet, akkor fognak majd szívembe marni igazán a home vágy (Hú, de szép magyar szó.) keserű agyarai. De egyenlőre ez még csak a távoli jövő halk zenéje. Addig még úgyis oly sok minden fog megváltozni mind bennem, mind ebben a rothadó világban.

N. M. Darky