Az éjjel végül is egész jól aludtam, ami elég nagy előrehaladás volt az elmúlt pár naphoz képest. Ám ez a 6 óra alvás még így is édes kevés volt ahhoz, hogy "élőnek" nevezhessem magam. Szóval ilyen agyhalott hangulatban hajóztam el a munka helyemre, ahol egy nagyszerű hír fogadott. Nem kell az iszap szörnnyel együtt dolgoznom - ugyan is szabin van. Öröm! Ami tulajdonképpen azért érdekes, mert már ellőtte az összes szabiját... No, mindegy. Ő diplomás, szóval megoldja. Viszont, "cserébe" hogy ő rusnyasága a mai napon nem volt jelen, és meg mert a főnök elénk tálalt egy sürgős munkát, nem az eredetileg eltervezett feladatot végeztük el. Ez így még ugyan nem hangzik valami túl kalandosnak, de kicsit kifejtem, hogy érthető legyen, mi is volt ez a sürgős feladat, és miért is volt ez izgi. A volt II-es Üzem meddőhányóján éppen rekultivációs tevékenységek zajlanak, szóval oda kellett mennünk, és el kellett végeznünk pár dozimetriai vizsgálatot. Bónusz feladatként pedig egy eddig észrevétlenül(?) maradt kis erdő sávot is fel kellett térképeznünk gamma sugárzásra, ami egyébként a két meddőhányó domb között húzódik. Ez ugyan így, elsőre nem tűnik valami nagy kihívásnak - a dozimetriai rész, valóban roppant egyszerű, az igaz. - de az erdőben való kalandozás! Hohó! Na AZ izgalmas volt. No, kérem szépen, úgy kell elképzelni ezt a szakaszt, mint kb. egy őserdőt. Egy átkozott dzsungelt, ahol nagyjából minden 10. méteren ember nagyságú és több cm vastag ágakkal rendelkező tüskés bokrok leselkednek az arra járókra. Hogy tovább nehezítsék az életemet, ez az igen pompás kis esőerdő egy hegy oldalában húzódik, ami annyit tesz, hogy egy kb. 60 fokos lejtőn ücsörög ez a kis erdőcske, melynek talaján 10-15 cm-s avar réteg figyel, ami mellesleg teljesen vizes és csúszós volt a folyamatos esőzések miatt. Remélem elég szép képet kapott a kedves olvasó arról, hogy micsoda fergeteges mókázásban volt ma részem, röpke 6-7 órán keresztül. Öröm!
Hogy ne ússzam meg ilyen "olcsón" a mai napot, megtudtam továbbá azt is, hogy mégse fogok - legalábbis a jelen helyzet alapján, ami ugyan változhat még, de... - szénpénzt kapni. Ami cirka 40-70k pénz. Így egy újabb álom tűnik el a süllyesztő sötét mélyében. Viszont, ha kapnék még egy hónapos hosszabbítást, akkor viszont minden tökéletesen végződne, ám ez sajnos elég valószínűtlennek tűnik. Mindenesetre én még nem adtam fel a reményt, mert még mindig látom magam előtt a célt, ami ugyan még kissé távolinak tűnik, de ha ezt most elveszítem, oda lesz minden hitem, amit az Életbe vetettem. Így vagy úgy, kitartok, s remélem a legjobbakat. Továbbá remélem, Isten rám mosolyog majd utamon.
N. M. Darky
2008. december 2., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése