Fine Again

A mai nap során ellátogattam a Magyar Honvédség pétávi kirendeltségéhez, ahol is találkoztam egy Tábornokkal. A Tábornokkal mutatott nekem egy hangszert, melynek neve didgeridoo. Ez egy igen érdekes, hosszú, rúd alakú hangszer. Az iménti linkre kattintva sok mindent megtudhattok róla. Szóval ezen bejegyzésem célja az lenne, hogy kijelentsem, Didgeridoo-n akarok játszani. A mai nap során olyan hirtelen és erőteljesen belém égett ez a vágy, hogy nem bírom egyszerűen kordában tartani. Végre kezdek valamit az életemmel, és valami kreatív dologgal foglalom el magam, ahelyett, hogy bizonyos emberek hülyeségein idegeskedjek. Ennek most kimondhatatlanul örülök. Ezt az érzést akkor tudnám már csak tetézni, ha e hangszer mellé még be tudnék szerezni egy fényképező gépet. No, akkor aztán totálisan világvége lenne. Felszerelném magam egy jó adag kajával, innivalóval, meg egy jó nagy adag vidámsággal, megfognám egykét cimborámat, akik bevállalnának egy akár több napos kalandot valahol a természetben. Elmenni, és élvezni a természet adta gyönyörűséges tájat, szabadjára engedni a bennünk lakozó művészt, had szárnyalhasson, s élvezni mézédes gyümölcsét. És persze közben jókat beszélgetni, műsorozgatni. Ajh, belefájdul a szívem amikor erre gondolok, annyira rajta lennék már ezen! Huhh! Úgy érzem, életem hatalmas fordulatot vett. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a folytatás! Addig itt egy videó, egy igazán tehetséges didgeridoo-bűvölőről:

N. M. Darky