Lifeless Life

Reggel negyed 7 óra magassága környékén, ahogy a buszon ültem a melóhelyem felé, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a út közepén két azaz kettő darab rendőrautó villog. Mivel ez egy eléggé szokatlan jelenség volt, ezért nyomban rátapadtam az üvegre, hogy jobban szemügyre vehessem a történéseket. Egy kissé testesebb, magas, enyhén borostás rendőr a forgalmat terelgeti. Túl a két rendőrautón egy - úgy emlékszem, de koránt sem vagyok ebben biztos - fehér szuzuki, aminek a szélvédője nagyon csúnyán pókhálósra törött össze, és a kocsi motorháztetején egy hatalmas deformáció éktelenkedett. Az autó előtt 2 rendőr beszélgetett egy 30 év körüli nővel, aki véleményem szerint a kocsi sofőrje lehetett. De ahogy haladt a busz, a szemem is tovasiklott az utat és a baleset helyszínét fürkészve, amikor is észrevettem egy erősen deformált, természetellenesen kicsavarodott pózban fekvő tetemet, ami egy hatalmas fehér lepellel volt letakarva. A fehér lepel sok helyütt átázott már a vértől, így igazán beteggé tette a képet. Az emberi tetem mellett mindent egy hatalmas vértócsa igyekezett bekebelezni, ahogy szép lassan kicsordogált a lepel alól. A váratlan képek sokkoló ereje azért rám is jócskán hatással volt, így egy pillanatra tekintetem megbénult, s a hullára szegeződött. A busz vígan döcögött tovább, el e borzalmas helytől. Amikor olyan 20-30 méterre lehettünk már odébb, észrevettem, hogy két láthatósági mellényes rendőr épp az áldozat csomagját, s cipőit rajzolták körbe. Igen, 20-30 méterre a halottól. Nos igen, ez a jelenet valahogy jobban felébresztett mint egy csésze kávé. Nos, az arc szarabbul járt. Ilyenkor azért megnyugszom, hogy nekem mennyivel jobb a helyzetem. De viszont tanulságos a történet: Átkeléskor körül kell nézni alaposan!


N. M. Darky