God Has a Strange Sense of Humour...

Tegnap véget vetettem önkéntes száműzetésemnek, és eldöntöttem, kimoccanok otthonról végre,mert kezdtem már nagyon megszokni a négy fal látványát. Karácsony lévén eldöntöttem továbbá azt is, hogy amolyan utó-ajándék címszóval meglepem magam valamivel. Ez a valami nem más, mint az én nagyon nagy kedvenc játékom, a The Witcher. Jobban mondva annak egy bővített verziója. Nos, aki egy picit is ismer az tudja, hogy én bizony legfeljebb egy üres dvd áránál nem igen szoktam többet költeni játékokra, mert feleslegesnek vélem az akkora pénzköltést, amibe egy játék kerülne. De ez a helyzet más volt. Számomra ez a játék megér annyit, amennyit kóstál. Szóval felkerekedtem, és elindultam a városba, ahol be is vetettem magam a kádárba. Nem volt szerencsém, már elfogyott az összes. Hmm. Akkor irány vissza az Uránvárosi Vadas Parkba! Majd ott biztosan lesz. Épp a buszmegállóban ácsorogtam, amikor a zsebemben megszólalt a Sonic Syndicate - Jailbrake című nótája, jelezvén, hogy a Tábornok beszélni kíván velem. Megbeszéltük, hogy összefutunk, és majd együtt nézünk utána szívem vágyának: a Witchernek.

Utam ezért először Tamáshoz vezetett, aki tartott nekem egy igazán hangulatos didgeridoo előadást az új hangszerén, amit karácsonyra kapott. Igazán sokat fejlődött az utolsó találkozásunk óta. Egyre nagyobb kedved érzek arra, hogy én is belevágjak ebbe a zenélgetésbe.

Olyan másfél-két óra múlva elindultunk az elektrowörld felé, ahol meg is leletem az oly nagyon vágyott kis dobozkát. Az utolsót, ami a polcon figyelt. Öröm! Kifizettük majd Tamás unszolására elindultunk feléjük, hogy DMC-zünk egy kellemeset. No, nem mintha olyan sokat kellett volna unszolni...

Olyan kb. fél 6-6-tól 9-ig aprítottuk felváltva a démonokat. De retro-flash volt! Rég volt már ilyen kaland, szóval nagyon bejött ez a kis móka. 9 óra magasságában elindultam haza, mert valamiért borzasztóan elkezdett fájni a fejem, de fogalmam nincs, hogy miért.

Végül nagy nehezen hazaértem a homlokráncoló hidegben, és már-már örömkönnyekben törtem ki, hogy végre leülhetek játszani a frissen vásárolt drágasággal. *Itt az író durva költői túlzásokba merült.* Szóval kényelmesen elhelyezkedtem a "főnök-székben" és elkezdtem telepíteni. A telepítés után beregisztráltam a játékot és... ... ... nem indul! Áh, biztos csak valami gubanc van, újraindítom a gépet, az majd helyrerakja szegénykémet. A gép újraindult ahogy kell, beütöttem a jelszavamat és ismét megpróbálkoztam a játék elindításával. Bang! Nem indul most sem! Ó, hogy a jó ... !! Nagyon kiment a hajam, hogy egyszer veszek egy nyomorult eredeti játékot, és az is el van kúrva. Mivel már későre járt, nem erőltettem a dolgot tovább, lefeküdtem aludni. Idegesen nem tudok mindent jól átgondolni.

Eljő hát a reggel, na, most megváltom a világot, - gondoltam én oly naivan - de csak nem akart összejönni a dolog. Szóval letöröltem a gépről. De délután visszamegyek az üzletbe, és rendet teszek hogy hát a jó édes drága anyucikájukkal szívózzanak. Szinte hihetetlen, hogy nekem pont egy ilyen verzió jut. Ez annyira tipikusan én vagyok. Velem mindig ilyen hülyeségek szoktak történni. Bár, már nem lepődöm meg semmin. Túl könnyű lett volna, ha minden simán, és elsőre összejön. De ha megnézem a dolgot a másik oldalról is, akkor viszont legalább van miről írnom. Öröm!

N. M. Darky