Dreams That I Hate

Azt gyűlölöm az álmodásban, amikor reggelre elfelejteted. Mármint tisztában vagy vele, hogy álmodtál valamit, és miután felkeltél, még egy darabig - nálam ez sokszor pár percet jelent - emlékszel rá pontosan, hogy mi történt. Úgy villannak fel előtted a képet, mint ha tényleg minden megtörtént volna, s pont a szemeid előtt zajlott volna le az egész esemény.

Felébredtem, tudtam, hogy mi történt, és nagyon tetszett az ötlet, így elhatároztam, hogy az álmomat ma le fogom írni. Szóval ott feküdtem az ágyamon, s épp azon gondolkoztam, hogyan fogalmazhatnám meg a legszebben, a legválasztékosabban. Lehet a mostanság hízó kúrán lévő egóm az, ami ezt az elfogult véleményt suttogja folyton folyvást az elmém valamely eldugott sarkából, de szerintem valami nagyon tutira sikerült megfogalmaznom az egész történetet. Ami szerintem valóban érdekes is volt.

- Na, ezt most leírom! - szinte kiáltottam a takaró alól.

Szemeim felpattantak, s nyúltam is a szemüvegemért, hogy a világ ne csak egy nagy többé-kevésbé színes folt legyen csupán. Kinyitottam a szemüvegem tokját, s felhelyeztem arcomra a szemüvegem. A világ immáron normálisan materializálódott a szemem előtt. Amiért ilyen ügyesen végrehajtottam ezt a nehéz műveletet, gondoltam megengedhetek magamnak egy kis kutya simogatást. Az eb simogatása után felkeltem - mivel hogy ott aludt mellettem a büdös dög - elindultam, hogy eleget tegyek a fejemben ordító utasításoknak, amikor...

- Mit is akartam leírni? Mit is álmodtam? - suttogtam magam elé, miközben hirtelenjében minden mintha megfagyott volna.

Kérdésemre mintha válaszolni akart volna, kutyám halk szuszogásba kezdett, s álmosan nyújtózkodott egyet, bátyám pedig elégedetten horkantva a fal felé fordult. * A másodpercek mintha súlyos órákká váltak volna. Lassan körvonalazódni kezdett tudatomban a válasz: Elfelejtettem.

Hogy csalódottságomat, s a szívemben tomboló vihart enyhítsem, visszaültem az ágyamra, s újra megsimogattam a kis jószágot. Valamennyit segített Shiva simogatása, de belül még mindig idegesít, hogy erre se vagyok képes. No, nem mintha megállt volna a világ. Fogok én még sokszor álmodni.

Az álmaimmal kapcsolatban csak azt nem értem, hogy miért tűnnek fel mostanában szinte csak olyan személyek bennük, akik számomra már semmit sem jelentek, vagy éppen olyan személyek, akiket mélységesen megvetek - de alap járaton nem gondolok rájuk. Azok az idők már rég mögöttem vannak, amikor még jelentettek nekem valamit. Mégis, ezekben az álmokban minden olyan volt, mint régen - bár tisztában vagyok vele, hogy mit csináltak, s mégis úgy állnak előttem, mintha nem félnék haragom. Az a legrosszabb az egészben, hogy azokban az álmokban hiába szerepelek én, hiába tudom, mit csináltak azon személyek, mégse tehetem meg azt, amire bennem lakozó démon már oly régóta feni a fogát. Gyökeres ellentétben állnak a cselekedeteim azokkal, amiket a valóságban tennék. Amivel még magában nem is lenne feltétlenül baj, csak egyedül az zavar, hogy nem tudom irányítani az álmomat. Olyan, akár egy film, amit kötelező megnézned - ha akarod, ha nem.

*Ilyenkor, alvás közben tesóm egyébként iszonyú viccesen néz ki, nagyon sokszor van az, hogy úgy indítom a napom, hogy felkelek, és sírva röhögök egyet rajta, majd csak az után megyek el tenni a tennivalóm. Szóval, Tomi nagyon fázós típus, ezért télen hálózsákban alszik, amire még rádob egy takarót is. Amit többnyire reggelre le is rugdos magáról, ezért abban a hálózsákban és a testét félig fedő takaróban úgy néz ki, mint egy gigantikus csont-hernyó, ami éppen bebábozódni készül, és mivel mostanában sokszor magzat-pózban alszik, ezért a hatás sokkal intenzívebb. - Csak ez nem illett volna abba a szöveg környezetbe.

N. M. Darky