Szemeim felpattannak, adrenalin szintem felugrik. Testem reflexszerűen előre dől, megközelítőleg derékszöget alkotva lábaimmal. Az oldalamon békésen szuszogó véreb is felkapja a fejét, s furcsállóan néz körbe. Keresi a váratlan zaj forrását. A Sonic Syndicate Jailbreak című száma jelzi: reggel 5 óra van és ideje volna felkelni. A bajszom alatt halkan elmormolok egy bassza meget, majd álmosan pislogva visszadőlők.
- Bah... fel kéne kelni... - suttogom magam elé a sötét szobában.
Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mégis mit, s milyen sorrendben kéne csinálnom. Szóval letusoltam, s megreggeliztem, majd elvégeztem egy kis zene-frissítést az én szépséges kis Cowonomon. Végül belebújtam a kabátomba, s elindultam, hogy el ne késsem a buszom Kővágószőlősre, mivel vissza kívántam látogatni a volt munkahelyemre, némi kajajegy és egy válasz reményében.
Jó volt újra találkozni a sok volt kollégával. Szinte mindenki próbált marasztalni, hogy jöjjek vissza melózni. A gond ezzel csupán csak annyi, hogy ezen kérdés nem rajtam áll sajnos. Nem én döntök ezen kérdésben. Ez volt a másik ok amiért bementem ma, hogy megtudjam, lesz e itt még jövőm. Sajnos egyenlőre nemleges választ kaptam, de e hónap végééig a türelmemet kérték, mert nagy a kavarodás még, szóval várni kéne még egy keveset, leülepedjenek a dolgok. Én türelmes ember lévén úgy döntöttem, hogy várok a hó végééig, s majd akkor ismét belátogatok. Addig viszont nekiállok valami egyéb állás után nézelődni, mert ilyen bizonytalan válaszra, sajnos nem építhetek. A beszélgetés után elbúcsúztam a volt kollégáktól, s hazavitettem magam a radiometria Hiluxával. S most itt ülök, nyugizenét hallgatva, írogatva.
N. M. Darky
2009. január 13., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése