2009. január 15., csütörtök

First Snow

Pár napja sikerült elég jól lebetegednem. Kezdetben egy szimpla náthának és köhögésnek indult, de ma már ott tartok, hogy semmi étvágyam, folyton hányingerem van, lázas vagyok, és khm... az anyagcsere folyamataim meglepően gyorsak. A legutóbb megnevezett probléma miatt a tegnapi éjszakám teljes egészét ébren töltöttem, mivel érthető okokból nem tudtam aludni. Annak ellenére, hogy csupán másfél órát aludtam összességében, nagyon fittnek érzem magam - no, relatíve a helyzetemhez mérten. Hamar átestem a holtponton, szóval így nem volt különösebben nehéz.

Bár összességében szar volt a tegnapi napom, azért mégis voltak jó pillanataim. Például, ami egyébként felettébb meglepett, hogy egy régi barátom is "elkezdett" blogolni. Tulajdonképpen nem most kezdte, csak most tette publikussá. Nagyon örülök neki, mivel legalább lesz még olvasnivalóm. Lehet, ez az én egyéni perverzióm, de szeretek blogot olvasni. Remélem jó sokat fogsz majd írni! És itt most burkoltan céloznék 2 emberkére, hogy nyugodtan példát vehetnének a fentebb említett Brigi névre keresztelt, igazán szemrevaló hölgyről. A Ti blogotokat is nagyon szívesen olvasnám ám! Úgyhogy, nincs kecmec, írnotok kell. Hogy miért? Mert azt majd én szabályzom! Mwhahahaha!!

Továbbá tegnap este - pontosabban leginkább hajnal tájt - leesett az idei, illetve a tavalyi év első "komolyabb" hó mennyisége. Legalábbis itt Pécs városában az első. Mondjuk azért ez a hó mennyiség nem akkora nagy mennyiség, mint ahogy azt talán elsőre gondolná az ember. Leginkább csak olyan, mintha enyhén megszórták volt Pécs város utcáit porcukorral. Kellemesen hangulatos, bár igazán elmúlhatna már végre ez a hideg idő. Nagyon befordít már. Bár így hóval már egy picivel könnyebben tolerálható. De hogy ha jobban belegondolok, a havas táj elképesztően gyönyörű tud lenni, szóval ilyenkor érdemes lenne meglovagolni a lehetőséget, és elmenni fotózgatni. A baj csupán az, hogy a tegnapelőtti ónos esőzés miatt a földet jégpáncél védi, gyakorlatilag életveszélyessé téve a közlekedés minden formáját. Napom további része nem tudom, hogyan fog alakulni, hogy mit is fogok csinálni pontosan, de szerintem dacára a veszélynek, egy kiadós séta erejéig akkor is el fogok menni itthonról. Nagyon unom már, hogy folyton itthon vagyok. Jó, tudom, most épp beteg vagyok, de egyszerűen akkor is bennem van ez a mehetnék. Azt akarom, hogy történjen végre már valami. Kíváncsi vagyok, ma lesz e valami!

N. M. Darky

1 megjegyzés:

Brigi (www.sosemfeladni.blogspot.com) írta...

Szemrevaló lennék? köszönöm szépen :$