Good Morning!

Ma reggel valamiért kivételesen nem bal lábbal keltem fel. Az okát nem tudom, csak feltűnően érezhető a különbség. Nem motyogok az "bajszom" alatt, hogy a franc essen bele, már megint mennem kell dolgozni. Nem idegeskedek azon, hogy már megint ki fogja vinni a sérómat az a diplomás rém. (Na, ez a bizonyos diplomás rém nem semmi egy figura. Majd egyszer írok róla.) Nem kattogok azon, hogy lehet inkább vissza kéne feküdni aludni. Egyszerűen nem érdekel most egyik sem. Ez ugyan nem az időjárásnak köszönhető, mivel az nagyon borús, és sötét. Olyan lehangoló, melankolikus. Szerintem az végett kezdődik "ilyen jól" ez a nap, mert végre, 4 hónap után talán először érzem magam úgy, hogy rendesen kialudtam magam. Meglepően sokat javult a kedvem. Remélem ez nem fog hamar elmúlni!
Oh! Egyébként, ma szabin vagyok, mert orvoshoz megyek. Ortopédiára. Ma talán kiderül végre, hogy mégis mi van a térdeimmel, amik mostanában kissé már az őrületbe kergetnek, s amik miatt gyakorlatilag fájdalomcsillapítókon élek. Bár ami kissé illúzió romboló, hogy eddig ahány orvos nézte meg a lábam, annyi féle variációt hallottam arra, hogy mi is a baja. De sajnos, egy dologban minden orvos véleménye egyezett: Ha az általuk felírt gyógyszeres kezelés nem használ, akkor meg kell műteni. Öröm! Most viszont egy pillanat türelmet kérnék, nagyon csábító az a muffin az asztalomon... Harapok egy belőle. Kértek ti is?

Mmmm... barack lekváros. Finom. Hol is tartottam? Ja, igen. A legrosszabb variáció nem is akarok gondolni egyenlőre, de ha már minden kötél szakad, akkor kénytelen leszek kés alá feküdni. Hagyjuk is inkább ezt a témát.
Kissé kezdem már magam úgy érezni, mintha valami nyugger lennék, annyit járok már orvoshoz. Az elmúlt 2-3 héten - ha jól emlékszem - Kardiológiára jártam a szívem miatt. Kissé kalandos volt. A panaszom az volt, hogy zsibbadt a bal karom, és szúrt a szívem - kb. egész nap. Mivel a szív nem vicces téma, el is mentem a háziorvosomhoz, aki átirányított a Kardiológiára. A történet érdekes része itt következik. Találkoztam az én Freakemmel és elmentünk, hogy megvizsgálhassanak. Bekopogok, kijön egy kissé erősebben kisminkelt hölgy, akinek odaadtam a beutalót, és elmondtam neki, hogy mi a bajom. Azt mondta várjunk. Röpke fél óra múlva máris kijött, hogy "Hát maguk még mindig itt vannak? El is felejtettem, hogy itt várnak." Hát ez igazán kedves - gondoltam - de nem tettem semmi túlzottan csípős megjegyzést a dologra. Adott a hölgy egy időpontot a következő hétre. S lám, eljött a következő hét, és megjelentem. Huhhh... ismét időt kérek, befejezem a muffint.

Na, kérem, ez finom volt! Szóval bekopogtam, elmondtam ismét a panaszaimat, majd mondta is a hölgy a szokásos mantrát, hogy várjak. Jó, leültem várni, de most cseles voltam, mert vittem magammal könyvet is. Muhahaha! Khm... szóval egy röpke egy órás olvasgatás után kijött a orvos asszisztense, és beinvitált az egyik rendelőbe. Ott rám akasztott egy vérnyomásmérőt, ami nappal fél óránként, este óránként mérte a vér nyomásomat 24 órán keresztül. Baromira élveztem. Azt képzeld el, hogy aludni akarsz, és mire már-már majdnem elalszol, erre egyszer csak mintha BOING 727-es akarna felszállni az ágyadról, miközben úgy szorítja a karod, hogy pár röpke másodperc után már nem is érzed azt. Végül is túléltem, amint láthatjátok. Egy hét múlvára kaptam ismét időpontot, szóval ismét tiszteletemet tettem ott. Megkaptam a leleteket, és az lett nekem mondva hogy menjek el a háziorvosomhoz, és ő majd felírja a vér nyomáscsökkentőket. Elvittem hozzá, ő visszaküldött hozzájuk, hogy írják fel ők. Haha. Nagyon vicces volt. Visszamentem, és akkor felírták nekem ők. Öröm! Azóta se szedtem be egyszer se, de ma szerintem beöklözök egyet, mert a délután eléggé idegesítő lesz, meg mert miért ne?

Nocsak... azért egész sokat írtam, ahhoz képest, hogy pár mondatot akartam írni. Nem baj, jó ez így.

N. M. Darky