Good Afternoon!

Ez az ortopédiai látogatásom sajnos nem olyan volt mint ahogy én arról korábban titkon ábrándoztam. Jócskán rosszabb volt, mint vártam - no, de ez várható volt, elvégre továbbra is Magyarországon vagyok.
A bejegyzett idő előtt pár perccel már ott voltam. Ez a kórház kb. olyan, mint egy labirintus, de végül is csak sikerült megtalálnom a kartonozót, ahol jeleztem, hogy itt vagyok, meg persze magát az ortopédiai rendelőt is - némi utánajárás után. A rendelő váró terme nagyon le volt pukkanva. Szürkés, nikotin sárga falak és koszos padló. A padlóban az egyetlen dolog ami jó volt, hogy volt rajta a székem lábához közel egy smiley alakú sérülés, amit amikor megláttam nagyon kivisítottam. Mondanom sem kell, hogy a puszta megjelenésem is már felettébb figyelem felkeltő, de gondolhatjátok, hogy miután bevisítottam, hogy néztek rám utána... Na mindegy.
Olyan negyed órája ücsörögtem, amikor kijött az orvos asszisztense és közölte, hogy a betegeket érkezési sorrendben fogják ellátni, és nem az időpontok alapján. Hmm... így a 3. helyről rögtön visszaestem a kb 7. helyre. Csodálatos kezdés. Szóval több mint 2 órán keresztül vártam, mire sorra kerültem. Nagyszerű volt 2 órán keresztül nem csinálni semmit, csak nézni, ahogy a körülöttem lévő majdnem haldokló öregek szenvednek, mocorognak, és motyognak magukba. Jaj, és had ne felejtsem ki, hogy ez mellett még volt a közvetlen szomszédságomban egy cigó-kölök, aki _folyamatosan_ engem bámult, és amikor előkaptam a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő, vagy ha épp számot váltottam az mp3-asomon, éhesen, lopásra készen méregette az érték tárgyaimat. Öröm! De végül is bejutottam. Élve.
A dokinak elmagyaráztam a panaszaimat, majd megvizsgálta a lábaimat. És ugyan azt nem mondta, hogy mi is a bajom, de azt tanácsolta, hogy végezzek egy bizonyos gyakorlatot 1 hónapon keresztül, naponta 2x10 percig, majd egy hónap múlva menjek vissza kontrollra.

N. M. Darky