Link.

Hmm... tulajdonképpen ma egy egész kellemes napot tudhatok a hátam mögött. Hiába indult a napom szakadó esővel és némi megázással, a sors mégis szerencsét kovácsolt belőle nekem. Azt nem írhatom le, hogy miért, mert ezt az információt akkor se adhatom ki, hogy ha a kezemet hátrakötözik, és a fejemhez egy pisztolyt szegeznek. Úgyhogy lépjünk is tovább.

Miután hazaértem, aludtam egy kicsit, majd bevágtattam a városba, ahol ledobtam a szervizbe az én super brutális Koss fülesemet, - mint már ugye korábban említettem, béke poraira - amiből előreláthatólag két hét múlva lesz valami. Remélem így is lesz, mert nehéz az életem nélküle. Basszusmentes legalábbis biztosan. A szervizből utam egyenest a parasztelosztóhoz vezetett, ahol némi várakozás után fel is szálltam a Komló felé tartó hajóra. Először is kereszttesómmal találkoztam (a jobbik félével), akivel Hatebreed koncert felvételeket nézegettünk, miközben söröztünk. A sörözés után elmentünk, és ütköztünk Lakival, és meg egy "hosszúhajú" emberkével. Egy üveg bor után kettévált a csapat, én Lakival tartottam egy kisebb összeröffenésre, míg kereszttesómék a Rockkorsóba mentek tovább inni - asszem. A mi csapatunk tulajdonképp majdnem hogy csak punkokból állt - kivéve engem. A teszkó mögötti sínek előtt telepedtünk le, s ott öntöttük magunkba a szomj oltó nedűt. Volt szerencsém megkóstolni egy jóféle házi meggybort, illetve mézes diólikőrt. Utóbbi olyan szinten volt beszarás finom, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Életem legfinomabb szeszes itala volt, bár a ízében nem lehetett a szesz ízét érezni, hiszen a mézes dió íze annyira erőteljesen zamatos volt, hogy minden egyéb mellékízt elnyomott. Egyszóval, zseniális. De miután elfogyott a likőr én be is fejeztem az ivászatot, hiszen nem is annyira a piálás miatt mentem le, hanem mert Laki barátommal akartam találkozni, akivel valószínűleg a közeljövőben most találkoztam utoljára a hazai pályáján. Az este tulajdonképp szerintem kellemesen lazára sikerült, én élveztem ezt a kis találkozót. Fél 11-kor felugrottam a buszomra, és lényegében fél éjfélre haza is értem. Most még kissé érzem magamban a "légkört" s épp soraimat készülöm zárni, csak közben kiugrottam a konyhába egy kisebb sajt darabkáért, amit most épp írás közben majszolgatok. Igazán ízletes.

Ám a nap tanulság még visszavan. A mai nap konzekvenciája a következő: "Éjjel soha ne hörögj All That Remains számokat hazafelé menet, mert könnyen menekülős pánikrohamot okozhatsz az épp békésen palotapincsit sétáltató nyuggereknél." Velem ez történt ma. Szegénykém úgy rohant, mint az őrült ki lehányta láncát. Ám a helyzet legkomikusabb pillanata az volt, ahogy szerencsétlen pincsit vonszolta maga után. De lehet ez csak nekem volt vicces, mert én ilyen csúnya, gonosz emberke vagyok.

N. M. Darky