Drugged while Sleeping.

Az elmúlt két napom gyökeresen eltért az eddigi napjaimtól, hiszen "nem kellett" sehova se mennem, így hát itthon maradtam és lazítottam. Végre. Azt kell, hogy mondjam, végre, hiszen az elmúlt 3-4 hónapban pihenésre nem igazán jutott időm, hiszen mindig volt valami kis programom, amivel lényegében semmi probléma nincs, sőt, kifejezetten örültem/örülök neki, hogy ilyen eseménydúsan teltek/telnek "utolsó napjaim" itt, Pécs városában. Szóval gondolom, ez a hirtelen "váltás" is közrejátszik abban, hogy az elmúlt két napban nagyon furcsákat álmodok.

A tegnapelőtti álmomban egy eszméletlenül aranyos lány szerepelt, aki az asszisztensem szerepébe bújt, és egy hófehér laborköpenyben parádézott mellettem, ahogy kint mértünk terepen. A lány jellemét, kinézetét még édesebbé tette, hogy az a laborköpeny ami rajta volt - lévén, hogy a kishölgy aprócska termetű - a laborköpeny meg optimális esetben úgy térdmagasságig szokott érni, az nála kb bokáig ért, szóval így nagyon ilyen kis "gonosz segéd" feelingje volt a megjelenésének. Az álom úgy folytatódott, hogy a terepről valahogy visszaértünk a bázisra, ám a bázison valamiért épp egy hurrikán tombolt. Szóval ott álltunk egy ajtóban, és néztük, ahogy szépen lassan elpusztít mindent a vihar ereje. Székek, asztalok, szekrények, lombikok, kémcsövek repkedtek mindenhol, némelyikük olyan közel repültek el, hogy éppen hogy csak nem súrolták meg az arcunkat. De a szél minket valamiért nem bántott, csak a ruhánkkal járt táncot gyengéden. És nagyjából ez a pillanat után fel is ébredtem.

A tegnapi álmom viszont ennél jóval betegebb volt. A világ, amely helyszínéül szolgált aktuális agymenésemnek nem más volt, mint a post-apokaliptikus rémálom ötvözve a cyberpunk eltorzult jövőképével. Én valamiféle nomád csoportnak a vezetője voltam, ahol sok - a blogomban már többször szerepelt - veteránnak voltam a "főnöke." Ez csak amolyan névleges pozíció volt csupán, hiszen e kicsiny csapat úgy működött, mint egy kicsi, ám annál sokkal brutálisabb, és kegyetlenebb család. Abban a világban hatalmas hírnévnek örvendett kis csapatunk, amelyet sokszor könyörtelen fellépésünknek köszönhettünk. (Ám az a vicces az egészben, hogy ezt az információt "csak úgy tudtam," az álomban azonban nem szerepelt semmiféle könyörtelen magatartás, vagy brutalitás. Csak a harcedzett veteránjaim, akik amúgy nem mások voltak, mint Vori, Kötél, Laki, Freak - no, azért pedig azt megnéztem volna, hogy Freak könyörtelenül alakít valami nagyon brutálisat!) Csapatunk egy leszámolás után félreakart vonulni, hogy kicsit ellazulhasson, hogy kipihenhessük a munka fáradalmait, így hát a legközelebbi relaxcenterbe mentünk. Ezt a relaxációs centrumot úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, lepattant hangárt, ahol korábban - még az apokalipszis előtt - talán repülőgépeket javíthattak. Ez a valóban hatalmas helyiség tele volt emberekkel, és mindenféle implantátumokkal felszerelt "nővérkékkel" akik a számtalan mesterséges kiegészítő miatt már félúton jártak az ember és a robot között. A hangár tele volt a régbeli idők hűtőgépeivel, olyanokkal, amilyeneket a bevásárló központokban találhatsz manapság. Azokat kell elképzelni, amik ilyen téglalap alakúak, a földön fekve helyezkednek el - tehát felülről nyithatod csak ki a tolóajtóit. A hűtőben pedig ilyen fehér rácsok vannak, amelyeknek az a funkciójuk, hogy elszeparálják a termékeket. Na most itt nem az volt teljesen a funkciójuk. Itt a pihenni vágyókat szeparálták el egymástól. Mintha kis boxok lennének. Ha pihenni szerettél volna, csak odamentél az egyik ilyen hűtőhöz, odébb toltad a fedelét, és belefeküdtél, aztán mivel a nővérkék virtuálisan össze vannak kötve ezekkel a gépekkel, azonnal odajönnek hozzád, hogy beadják a relaxálást segítő anyagokat. A csapat összes tagja választott magának egy-egy ilyen boxot, ahova befeküdt, s türelmesen vártuk hogy a kiborgizált nővérkék hozzák az anyagot. Nem is vártunk sokáig, pár pillanat múlva meg is érkezett mindenkihez egy-egy "bájos" nővérke, és belenyomott mindenki kezébe egy-egy marék gyógyszert, és egy injekciós tűt. Rutinosan bemartam a gyógyszereket és lenyeltem őket. Már amennyire megjegyeztem, volt közötte tabletta formában eki, lsd, fű(!), ópium, pcp, és még rengeteg másik bogyó amelyeknek az identitásáról fogalmam nem volt. Miután lenyeltem a tablettákat belőttem magamnak intravénásan az injekciós tű tartalmát is, majd behunytam a szemem, és úgy ébredtem fel - a valóságban - hogy egész testemben el vagyok zsibbadva. Szimplán azért, mert elfeküdtem magam.

Szóval jah, tudok érdekeseket álmodni, de azt senki se kérdezze tőlem, hogy ezt hogy sikerült összehoznom, mert lövésem nincs róla. Ezt dobta a gép.

N. M. Darky