Time Distortion

Volt már egy ideje, hogy írtam ide, szóval azt hiszem most épp itt az ideje. Bár eddig tulajdonképp semmi olyan dolog nem történt, amit úgy túlságosan meg kívánnék osztani a "nagyvilággal," de az is közrejátszik a nem írásomban, hogy említésre érdemes dolgok sem igazán történtek velem. Sajnos most ez egy ilyen unalmas időszak volt.

De! A mai nap - ezt már reggel megéreztem - kecsegtetni fog némi izgalommal. Nem sokkal ébredésem után összefutottam Jocóval, akivel némi séta - és egy csalódott boltlátogatás - után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az uránvárosi tesco-ba. Vettünk 1-1 sört és leültünk egy fa árnyékába iszogatni. Mivel Mr. J. ismét punnyadt volt, ezért a sör legurítása után nemsokkal el is lépett haza. Én is úgy tettem. Otthon egy darabig lazulgattam, aztán nekiláttam, hogy főzzek némi ebédet. Ami, halkan jegyezném meg: finom lett. Kaja után felkerestem Motorost, akivel utána hamarost ütköztünk is. Elhülyültünk egy darabig, majd elhatároztuk, hogy folytatjuk a fotósorozatot. "Hova menjünk? Mi legyen a háttér?" volt a dilemma. Szóval azt hiszem az én javaslatomra felmásztunk a házuk - tehát a PÉTÁV - tetejére. Rettentő hangulatos volt a tetőn nyomulni. Nagyszerű rálátásunk nyílt Uránvárosra. Onnét fentről nézvén még egész szépnek, hangulatosnak is tűnt, pedig már ismerem az igazi arcát, s az igazából nem is oly szép...

A nap lemenőben járt már amikor felmásztunk, így egy gyors terepszemle után nekiláttunk a fotók elkészítésének. Nagyon hangulatos volt ez a fotózás. Valahogy a régi szép időket idézte fel bennem, amikor még anno, jópár évvel ezelőtt a 10 emeletesek tetején barmoltunk. Hehe, azok a régi szép idők! Miután a nap elbújt a házak mögött, elrejtvén ezzel gyönyörű, narancsos sugarait előlünk, leültünk, és rágyújtottunk egy cigire. Nem akármilyen cigire - Blackre. Annak aki ismeri ezt a márkát, annak nem kell túlságosan bemutatnom milyen hangulatos olyat szívni. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy hu, hát van még két söre, szóval leugrik értük. Amikor azt hittem ezt a pillanatot nem lehet már javítani, ismét eszébe jutott valami. A didgeridoo! Pikk-pakk ő is fent volt már a tetőn. Szóval fent ültünk a tetőn, cigiztünk, söröztünk, didgeridooztunk - főleg Tamás - s néztünk a naplementét és közben barmoltunk, műsorozgattunk. Az az érzés leírhatatlanul jó volt. De mint minden ebben a világban, semmi se tart örökké, így ez a nagyszerű pillanat is elromlott. Szinte a semmiből jelent meg egy maréknyi szerelő, akik lezavartak minket a tetőről, mivel valami akciónyugdíjasnak szúrta a szemét, hogy fent voltunk a tetőn. Nem tudom, hogy szimplán hülyének néztek bennünket, mert hogy majd jól leugrunk/esünk onnan, mert ugyan tény, ott figyeltek a sörösüvegek, de székhelyünket a tető közepén helyeztük el, így ha onnét leesnénk, akkor tényleg megérdemelnénk a földbecsapódást. De mi van, ha valaki azért hívta ki az embereket értünk, mert azt hitte, hogy be akarunk törni a lakásokba. Hát ha valaki ezt gondolta, annak tényleg gratulálni tudok, mert aki erre gondolt, az egy nagyon okos személy. Én valószínűleg úgy törnék be valahova, hogy előtte a háztetőn sörözni, illetve zenélgetni kezdek a cimborámmal, aztán majd miután kellően jó lesz a hangulatunk, utána jól betörünk. Hát mindenesetre letessékeltek minket, szóval a partynak ennyi lett. De mindenesetre én nagyon nagyon sokáig emlékezni fogok még erre. Köszi, Tamás! ;)

Hümm... igazság szerint ezt a bejegyzést, még szerdán este - valamikor hajnali egy óra fele - írtam meg úgy nagyjából félig, de miután bealudtam egy pár percre a billentyűzeten, ezért inkább elmentettem, és most fejeztem csak be, mert eddig valahogy nem volt erőm írni. De most befejeztem, így most mindenki örülhet. Az szövegben lévő időelcsúszással ne foglalkozzatok, csak könyveljétek el úgy magatokban, hogy ezt szerdán olvastátok.

N. M. Darky