Pray for Rain

Hmm... November 10.-e. Egy esős, szomorkás napnak indul ez a mai. Már nem várom úgy ezt a napot, mint régen. Már nem nem tölt el ez a nap oly heves izgalommal, mint mikor még csak kisgyerek voltam. Érdekes, milyen gyorsan, mintha csak egy pillantás lett volna, úgy szaladt el ez a 20 év. Nem számít nagy kornak ez a két évtizednyi élettartamom, de hé! Ez az én személyes rekordom!

A hetem nagyon jó volt. Szerda estétől egészen tegnap reggelig itt volt Zsófim, ami garancia arra, hogy fülig ér a szám egész nap. Igazából annyira extra dolgok nem nagyon történtek, leszámítva a szombatot, de a többi nap úgy telt, mintha egy vidám kis család lennénk. Zsófi, az aprócska termetű, de gondoskodó anyuka, én a néha morgolódó, de alapvetően mókás apuka, és Vori a mexikói bevándorló. Tisztára mint egy tv-só.
Szombaton egy spontán ötlettől vezérelve Zsófival elmentünk az Apacs-ba, és vettünk fültágítókat. Ő magának egy 4 mm-eset vett én meg két 10 mm-est. Hazafelé menet Zsófim szervált két szeletet a kedvenc sütijéből, amit otthon be is kóstoltunk rögvest. Igazán nagyon finom volt, csak volt egy nagy hibája: hamar elfogyott. Oh, ez a sütemény egyébként a Marlenka névre hallgat.
A süteményezés után nekiláttunk, hogy betoljuk az új ékszereket. Még csak épp az előkészületeknél tartottunk, amikor Vori is befutott, így hát lett nézőközönségünk is. Felhúztam a gumikesztyűmet - olyan Dr. Mengele-ésen (és rajosan!) pózolva - és elkezdtem a kínzást.
Első áldozatom Zsófi volt. Nála 2 mm-ről ugrottunk 4 mm-re. Emlékszem, amikor anno még magamnak csináltam azt a szakaszt fültágítós karrieremben. Én is nagyon megszenvedtem. Igaz ami igaz, én 2-ről ugrottam 5-re. Szegény Zsófimnak nagyon fájt, mert végig úgy kapaszkodott a lábamba, s sikoltott, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Nagyon fájó volt nézni, már csak azért is, hiszen én okoztam neki azokat a kínokat. De másnapra már nem volt a fülével gond, szóval leapadt a gyulladás, és ahogy levettem, nagyon örül, s szereti az új fülesét.
Zsófi után én is behelyeztem magamnak az új ékszeremet, amit most nem fogok rajosan villantani, mert lusta vagyok képet készíteni, de nagyon tutin néz ki. Maga a "műtét" számomra semmilyen fájdalommal nem járt, hiszen nekem már eléggé nyúlik a fülem, így könnyen beült a helyére az ékszer. Szóval Laki fiam, ez annyit tesz, hogy növeltem az előnyöm, jobb lesz ha belehúzol! *Sátáni kacaj*
A régi ékszereim Vori fülében kaptak helyet, amelyeket szintén sikerült könnyedén betolnom a helyükre. Vori azt mondta nem nagyon fájt neki, majd később hozzátette: "talán már csak megszoktam ezt a fajta fájdalmat és nem tűnik fel."
A tágítás után elhatároztuk, hogy elmegyünk kávézni egyet, mert olyan feelinges, és meg mert olyan rég voltunk - én legalábbis biztos.
Ezen küldetésünk viszont már nem járt sikerrel, mert nem találtunk normális kávézót, vagy ha mégis, akkor az zárva volt már. Így hát vettünk inkább instant capuccino port, és abból csinált a babym nagyon finom, sufnituningolt capuccinot.
Olyan este 5 fele kb átjött Barna, és Miki. Mivel ők - és Vori - mentek este bulizni, ezért itt nálunk tartottak egy kis "bemelegítőt" amiben én is részt vettem természetesen. Pipázgattunk, műsorozgattunk, aztán olyan 7 felé kb elrajtoltak a buliba. Mi meg asszonykámmal elmentünk a tékába, kivettünk a Simpson család movie-t - bár eredetileg a Brüno-t akartuk, de az nem volt benn - aztán elmentünk a tecsóba némi kaktusz pálinkáért, és kettesben megcsináltuk mi is a kis saját bulinkat. Nagyon frankóra sikerült egyébként - csak én vittem kicsit túlzásba a végén, aminek meg is lett az eredménye. Egész vasárnap agonizálhattam a saját hülyeségem miatt. Dehát, ez a karma törvénye. Nem lehet elkerülni.
Hétfő. Na, aki erről a napomról kérdez, azt lelövöm. Komolyan. Régen volt ilyen elcseszett napom - legalábbis ami a nap 90%-át illeti. Az aznapi kedvenc számom a Limp Bizkit - Break stuff. Hallgasd meg és megérted miért az lett nálam a "nap száma."
Két pozitív dolog történt velem egyedül aznap. Az egyik, hogy Vori őseinek - tehát mamájának, nagyapjának, s édesanyjának - sikerült baromira meglepniük születésnapom alkalmából. Az ajándékuk egy csomag édesség, és egy nagy könyv a háromdimenziós fotózásról, ami a Térbe zárt pillanat címet viseli. Annyira megilletődtem ezen a nemes gesztuson, hogy újfent "köpni-nyelni" nem tudtam. Ez a Szász család már csak ilyen. Kifejezhetetlenül kedvesek, s törődöek. Köszönöm szépen!
A másik pozitív dolog, hogy ismét mentem a Govindába segíteni. Jót beszélgettem a bhaktákkal mosogatás, illetve törölgetés közben. Az a durván egy óra szinte elrepült. Segítségemet most is természetesen rengeteg finom étellel honorálták. Szóval mondhatjuk, hogy amilyen szarul indult e nap, olyan jó lett a vége.

Viszont, van egy bejelentésem. Pécsi emberek figyelem! Csütörtökön baljós események fognak történni! Nem fogjátok elhinni, de... olyan borzasztó, hogy leírni is alig merem. Szóval... visszaugrom Pécsre. No, persze csak limitált időre, de amíg lent vagyok, szeretnék azért összefutni Veletek. Aki ráérne az jelezzen nekem valahogy! Iwiw, sms, itt komment - ahogy jólesik. Mivel msn-en nem igen tudom, hogy leszek e addig.

Ui: van egy pattanás a könyökömön, és KURVÁRA idegesít, hogy nem tudok miatta könyökölni. Nááágyon irritáló.

N. M. Darky