Liquid Paranoia

Hogy is kezdjek most ebbe bele? Nehéz kérdés ez így, közvetlenül ébredés után, egy nagyon csúnya másnapossággal megfejelve. Alapvetően most ilyesmi fejem lehet, és itt most nem csak a pofám szőrösségére utalok. Szóval a lényeg az, hogy okkal nem írtam ennyi ideig. Eleinte többnyire a lustaság volt ez az ok, de aztán kissé felgyorsultak körülöttem az események, és meg akartam várni, hogy valamicskét nyugodtabb mederbe terelődjenek gondolataim, és valamiféle elhatározáshoz, megoldáshoz, vagy legalábbis megoldási tervig jussak el, ami tulajdonképpen meg is van, így hát jöhet az írás.
A szituáció a következő: adva vagyon egy mexikói - ez nem én vagyok - aki visszalátogat szülőhazájába. Nos, hogy egész pontosan fejezzem ki magam, nem oda, egy picivel odébbra megy, New Jersey-be. Ez idáig hibátlanul hangzik meg minden, de a probléma ott kezdődik, hogy azáltal, hogy ő átlépi a határt, elhagyván ezáltal az S. S. Sincave-t, e hajó muszáj, hogy lehorgonyozzon egy bizonytalan időre, hiszen a kapitány nem hajózhat az Első Tisztje nélkül. Már csak azért sem, mert a kapitánynak akkor albérletet kéne fizetnie az első tiszt édesanyjának, és az úgy meg most perpill elég rosszul jönne ki a kapitánynak. Tudjátok, a kalózkodás most már nem olyan könnyű, és jól fizető meló a műholdas figyelőrendszer feltalálása óta. Ez az albérletes helyzet nagyon nem kóser, mert túl jákár. Így hát vissza kell, hogy költözzek Pécsre, amivel tulajdonképp semmi problémám nincs is, csak nem tudtam, hogy az Áfonykám erre mit fog mondani.
Ha belegondolunk, tényleg nehezebb lesz ezt a kapcsolatot eztán is megtartani, így hát bevallom, kicsit fel voltam spannolva egy jó két hétig - de szerintem még több is volt az - hiszen annyi ideig nem tudtunk találkozni, ergo nem volt lehetőségünk, hogy megbeszélhessük ezt a kissé kellemetlen helyzetet. De asszonykám most hétfőn fel tudott hozzám jönni, és megbeszéltük, hogy továbbra is együtt maradunk, hiszen szeretjük egymást, így a legnehezebb terhet, amely idáig a szívemet nyomta, végre letehettem.
Szóval a végkonklúzió - úgy néz ki legalábbis idáig, de még elképzelhető, hogy mégis lesz egy megoldás, hogy maradhassak, de az... - az, hogy maradok még fenn egy hónapot - ha összejön az a meló project, amit Yuber/Blue/László barátomon keresztül próbálunk intézni - és utána, tehát olyan április elején visszamegyek, ha meg nem jön össze, akkor lehet, hogy előbb oldok kereket. Noha azt még pontosan nem tudom, hogy mégis hogy a jó viharban fogom én egyszerre lehozni az összes motyómat, de majd beoldom valahogy.
Még így zárógondolatként erről a témáról még leírnék annyit, hogy mennyire átérezhetően ironikus ez a bejegyzés az előző fényében. Úgy értem, ott épp azt boncolgattam, hogy még max egy év meg etc, de hát tulajdonképp ismét odáig jutottam, - mint idáig már olyan sokszor - hogy Ember tervez, Isten végez. Továbbá roppant mód meglepő volt számomra, hogy azon emberek, akiknek idáig elmondtam, hogy vissza fogok költözni, hogy reagáltak. A Pécsiek kivétel nélkül örültek neki, de egyúttal szomorkodtak is kicsit, mert hiába voltam távol tőlük, azért tudták, hogy nekem jó itt, mégis vissza kell, hogy jöjjek, míg a Pestiek, csak elszomorodtak, de mindegyikük szinte biztosított arról, hogy ha valamikor Pesten járnék, csak szóljak nekik, és intéznek nekem szállást meg minden. Hát na, nem vagyok én fából, szóval nagyon jólesett nekem, hogy így reagáltak az emberek. Ez tehát valószínűleg azt jelenti, hogy mégsem vagyok akkora seggfej, mint amilyennek érzem magam. Ha kicsit még talán több alkohol keringene még a véremben, akkor talán most még egy árva könnycseppet is elmorzsoltam volna, de mivel nem kering, így könnycsepp sincs. Heh... talán már megint túlságosan őszinte vagyok. Dehát ez van, ha iszok. Nos, ez a rész volt a szokásos "helyzetjelentés" és agymenés rovatom.
Most jönnie kéne valami blogolós, történeteket leírós résznek is mi? Jó, de csak ha a Vori még alszik. Ránéztem, alszik. Az a vicces ebben a szivarba, hogy akármikor nézek rá, mindig más és más lehetetlen pozícióban alszik. Én legalábbis jókat kuncogok itt magamban. Hehe.
Hát most így igazán nem nagyon jut eszembe semmi olyan, ami úgy különösebben említésre, elmesélésre lenne méltó. Ja, de. Volt egy Miki születésnap múlt pénteken, és nagyon ordas részegre ittam magam, szóval kiadtam magamból a bent tomboló feszültséget. Sokmindenre nem emlékszem, mert a filmszakadásokkal megtűzdelt estéből sok nem maradt meg, csak egymás mellé sorakoztatott, összefüggéstelennek tűnő képek sokasága pereg le a szemem előtt, amikor próbálom felidézni az azon az estén történteket. Egy valamire viszont kristálytisztán emlékszem, mégpedig arra, hogy a Lili - Vori barátnőjének az ikernővére - nem akarta lerakni a kalapácsot, de én kivettem a kezéből, és ezért ő fülön csapott. Persze kézzel, de a helixem azóta is fáj, és véres kissé, bár nincsenek kocsányon lógó szemeim - de bár lennének! milyen tréfás lenne már? hátra tudnék nézni még akkor is ha kapucni van rajtam! - ezért nem tudom nap mint nap figyelni a gyógyulás ütemét, de a lényeg, hogy nem egészséges a kinézete szegénykémnek.

Oh, és időközben félévesek lettünk asszonykámmal, szóval ezúton is szeretnék neki boldog féléves évfordulót kívánni! Köszönöm, hogy mellettem vagy, szeretlek! \o/

Történt mégvalami. Ez egy kicsit komolyabb flash, mint az eddigiek, szóval jól nyissátok ki az érzékelőiteket, meg tegyétek fel a 3d-s szemüvegeket is, mert úgy látványosabb, és meg mert ha minden igaz, mindent többször írtam le egymás mellé. De lehet csak az én szemem csal egy picit.
Na, de khm... *ujj ropogtatás, Vori alvópozíción röhögés* és íme a történet.
A Miki bulija után ittaludt nálunk a Barna, mert nem érezte jól magát - gy.k. egy róka családot hívott a világra és velük konzultált majd' egész este - így hát a szokásos, kihúzzuk a kanapét, ahol én szoktam úgy általánosságban aludni, meg a vendég ha van, de most a Barna állapota miatt nem ő aludt ott, hanem a Vori. Nos, ez magában említésre se nagyon méltó dolog, de ami az éjjel történt, miután lefeküdtünk aludni! Na, aki most azt hiszi, hogy most homár-soft-pornót fog olvasni, az szégyellje el magát de nagyon csúnyán, és érezze nyakoncsapva magát egy péklapáttal.
Szóval a szokásos esti műsorom volt, azaz sok-sok különböző, rövid álmom volt. Reggel úgy keltem fel, hogy "huu... baszki, az éjjel mennyire beteg álmom volt..." amire Vori a szokásos reggeli, "unom a világot" hangján válaszolt, hogy ő is hasonlóképp volt ezzel, és megkérdezte, hogy mit álmodtam. Elkezdtem leírni, és a sztori felénél átvette a szót és ő fejezte be, mert én nem vágom hogy, de pontosan ugyanazt álmodta. Halvány lila gőzöm nincs róla, hogy a francba sikerült ezt az egészet így összehoznunk, de szerintem valami bitang kemény. Az álom maga nem volt hosszú, ám annál betegebb volt.
Egy hatalmas elmegyógyintézethez hasonlatos helyen sétáltunk Vorival. Lassan, mégis céltudatos léptekkel haladtunk egy bizonyos irányba. Valakit kerestünk. A hely maga olyan volt, mint egy tervezési stádiumban ragadt rajzfilm. Egy végeláthatatlanul hatalmas, nyitott, szürkés fehéres placc hófehér égbolttal, ahol tudtad, hogy valahol ennek vége van, és hogy ott oszlopmagas, vastag betonfalakkal zárják, torlaszolják el a menekülési útját ezeknek az őrülteknek. Ahova néztünk, mindenhol ön- és közveszélyes elmebetegek voltak, olyanok, akiket az intézetek legmélyére szoktak rakni, ahol az életükben többet mégcsak napfény se éri őket, annyira nincsenek szem előtt.
Volt olyan, aki úgy mozgott, mintha a csuklója és a bokája törött lenne, és "zombit játszana," miközben habzó, nyáladzó szájjal gügyögve, hörögve céltalanul bolyongott a többi elmeroggyant között. Volt olyan, aki levegőben verte szét a fejét. Fejelte a levegőt, mintha az egy láthatatlan fal lenne. A legijesztőbb benne az volt, hogy láttam, ahogy ezen tevékenysége közben folyamatosan roncsolódik szét a feje. Időnként vért és fogakat köpött maga elé, alkalmanként pedig állatias hangon felmordult, és motyogott. A többieket nem írom le, mert azt hiszem ennyi is elég lesz, hogy jellemezni tudjam a környezetet amiben voltunk.
Szóval mi ezek a zizzentek között kerestünk valakit, aki valahol itt élt. Ezek a kreatúrák között úgy haladtunk, mintha árnyékok lettünk volna csupán. Semmiféle tudomást nem vettek rólunk, mintha nem is egy dimenzióban lettünk volna. Ismeretlen célunk felé haladtunk rendíthetetlenül, amikor is hirtelen kiszúrtunk egy emberkét, aki ennek a káosznak pontosan a közepén ült. Egy középkorú, szakállas férfi volt, aki a földön törökülésben ülve tejbe gabonapelyhet kanalazgatott. Ilyen kis pici, - valószínűleg fahéjas - karikák úszkáltak a valószínűleg tejben. Az egész álom során mindkettőnk tudata az abnormális nyugodtság óceánjában merült el, s ez fikarcnyit sem változott aztán sem, hogy rátaláltunk erre az emberre, aki vélhetőleg az oka volt annak, hogy ott voltunk, ahol. Közelebb léptem hozzá, és jobban szemügyre vettem az arcát, míg Vori tőlem egy kicsit hátrébb állt meg, és kissé elmélázva egy szál cigarettát gyújtott meg, s közben a távolba meredt. Nem keresett semmit, csak szimplán a messzeségbe szúrta tekintetét, mintha az ordító káosz nem is létezne, annyira ignorálta a közvetlen környezetét.
A szakállas fickó nem ide való volt. Egy kívülálló, mint mi, aki valahogy, valamilyen furcsa oknál fogva itt kötött ki. Beteges nyugodtság, és némi unalom sugárzott a szemeiből. Azon tanakodtam, hogy is kérdezhetném meg tőle, mit keres itt, vagy hogy egyáltalán hogy kezdjem vele a beszélgetést, amikor a fickó minden érzelem változás, figyelmeztetés, vagy arra utaló jel, illetve szó nélkül elővett egy pisztolyt, amit rögtön be is vett a szájába, és habozás nélkül meg is húzta a ravaszt. A tag koponyája szétnyílt, és parabola alakban mindenhova vér, agyvelő- és koponyadarabkák fröccsentek. Arról a képről nekem az jutott eszembe, hogy ha a pokolban van tornádó, akkor az pontosan így néz ki, csak sokkal hatalmasabb.
A pisztolydörrenés elhalásával egyidőben nézett oda Vori is, aki már csak azt látta, ahogy a fickó kezéből kiesik a pisztoly, és belesik a tálkájába. Ekkor Vorival összenéztünk, egy szót sem szóltunk, és két különböző irányba elindultunk.
Ezek után felteszem a kérdést, vajon egy ilyen jelenség egészségesnek számít? De ettől függetlenül ez a "közös álmodás" mi lehet? Vajon van e valami jelentése ennek az álomnak? Mindenesetre nagyon sick ez az egész.

N. M. Darky