Project: Dawn Of The New Day

Party Mix 2: It's Crime-Time!

2010-05-02T07:33:00.008+02:00

A helyzetem úgy nagyjából változatlan, hiszen, továbbra sincs munkám. Illetve, ha úgy nézzük, azért mégis változott valami: mégpedig az, hogy immáron már tudom, az a nyári meló amire a legjobban alapoztam, tulajdonképp elúszott. No, nem az én hibámból, hanem mindenki kedvenc barátjának hibájából, akit úgy hívnak, "Gazdasági Válság." Nem is fecsérlem tovább a szót erre, a lényeg az, hogy ezt most megszívtam. De majd dob a gép mást.
A tegnap estém története viszont azért mókás volt, csak hogy valami szívderítőbbet is írjak, még így a Pestre indulásom előtt. No, nem felköltözni megyek, hanem pofavizitre. De az este története!Mint ugye azt mindenki tudja, ma - azaz május másodikán - anyák napja van, szóval ilyenkor illik a kedves szülőnket egy csokor virággal, és némi kedves, dicsérő szóval megajándékozni, mint amolyan hála, illetve tiszteletadás, amiért e világra hozott bennünket. Nos, bátyámmal mi is meg kívántuk lepni anyukánkat egy kedves kis virágcsokorral, úgyhogy az éj leple alatt elmentünk... khm... virágot kétszer venni. Észre és el. Hé, az nem bűn! Szóval olyan éjjel fél 11 magasságában elindultunk, bátyám egy gettó-szerelésben nyomta, míg én kicsit lazábbra vettem a figurát, és acapulco ingben küldtem. Csak később jöttem rá, hogy nem kicsit nézhettünk ki furán, hiszen még a stukkerem is ott mosolygott az oldalamon, ami elég érdekesen fest egy orgona-csokorral együtt. A virág begyűjtő műveletünk első állomása után elindultunk a vasúton túlra, mert bátyám ott is látott szép orgona bokrokat, és gondoltuk, onnan is szedünk még, hiszen a kedves mamának is vinni kívántunk.
A másik bokorhoz vezető úton belebotlottunk valami helyi csuriba is, aki épp a nőjének ecsetelt valami fantasztikus történetet, miközben cigány-walkmaneztek. Igen színvonalas muzsikákat hallgattak, amire a kölök időnként valami beatbox-félét akart produkálni, de kb úgy hangzott, mintha valami epilepsziás roham gyötörte volna csupán. Miután hangosan kiröhögtünk, abbahagyta. A kölöktől nem messze ringatózott a késő esti lágy szellőben a következő orgona bokor.
Ahogy ott vagdostuk metszőollóval a szép, illatos virágokat, halk léptek, s neszezés csapta meg a fülünket. Kezemet azonnal a pisztolytáskámra csúsztattam, s finoman kicsatoltam, hogy könnyebben hozzá tudjak férni, ha esetleg gáz lenne. Mivel a neszezés abbamaradt, ezért folytattuk tovább a küldetésünket, noha vérkeringésem továbbra is tekintélyes mennyiségű adrenalint termelt. S akkor, egyszercsak halk hörgés ütötte meg fülünket. Azonnal előrántottam a pisztolyt, s a hang vélt forrása felé irányítottam. Ugyanezen mozdulatsorral ki is biztosítottam, szóval ha ott van valami, akkor azonnal lőni is tudjak. Ahogy bátyám a telefonjával eloszlatta a sötétség fátylát, szemünk elé semmiféle állat nem tárult. Valószínűleg valamelyik kertben tartott kutya volt az, aki nem örvendezett késő esti látogatásunk miatt, de mivel nem tudtunk biztosra menni, ezért eljöttünk inkább onnan. Biztos ami biztos.
Visszafelé ugyanazon az úton jöttünk, így ismét elsétáltunk az a nőjének feszítő suttyó előtt is, ám ezúttal, gondoltuk megvicceljük őket.
Ahogy biztos távolban éreztük magunkat attól a morgó valamitől, tesómmal elkezdtünk műsorozni az egészen, hogy mennyire para volt ez az egész, és hogy mennyire, jó hogy ott volt a pisztoly. Mivel ez egy enyhe sokk hatás volt, ezért ilyenkor ugye az agy hajlamos a történet többszöri ismétlésére, nos, ezúttal se volt ez másképp. Persze, közben jókat röhögtünk rajta meg minden. Szóval ahogy egyre közeledtünk a sráchoz, elkezdtem a beszélgetést a pisztoly felé terelni, és hogy milyen szerencse, hogy nálam volt, és így tovább. A tag amint meghallotta a pisztoly szót, ledermedt, és feszülten figyelni kezdett minket. A félelem első szikráját akkor véltem felfedezni a tekintetében, amikor a fejében megpróbálta összerakni a képet, hogy mi is történhetett, ami miatt mi ilyen izgatottak vagyunk. Biztos arra gondolt, hogy jól betörtünk valahova, - és a virág csak egy rafinált álca - de a tulaj észrevett minket, ezért én pisztolyt rántottam, és őt így sakkban tartva elmenekültünk a helyszínről. A nevetésünket direkt sokkal betegebbé, ijesztőbbé torzítottuk, hogy még hatásosabbak legyünk. A kegyelemdöfést bátyám adta meg a srácnak, - aki ekkor már közel remegett - azzal, hogy nevetve azt mondta: "De legalább megvan amiért jöttünk!" Mire mégjobban felnevettünk mindketten. Ekkor a srácban valami megtört, mert a kerítést tartó alacsony kősorra rogyott a kis barátnője mellé - de ezt már csak a szemem sarkából láttam, hiszen, úgy adtuk elő ezt az egész kis színjátékot, hogy céltudatosan haladtunk egy irányba és mintha nem is vettük volna őket észre. Amint magába nyelt bennünket az éj setét leple, tesómmal hatalmasat röhögtünk - persze fojtott hangon, nehogy meghallják. Korábban a beszélgetésüket és zenélgetésüket már messziről hallani lehetett, de a jelenet amelyet levágtunk nekik, asszem megölte az estéjüket. Kisgyerekeknek olyankor már rég ágyban a helyük, nem az utcán!
Hazafelé menet, a szomszéd ház előtt, bátyám kiszúrt egy, a fűben hasaló lemezt, ami a Party Mix 2 címet viselte. Valahogy annyira abszurdan váratlan volt, hogy rettenetes módon felröhögtünk rajta. Miután kiröhögtük magunkat, jött az ötlet, hogy vigyük haza, és nézzük be a "Party Mix 2"-t. Már hazaértünk, mire abbahagytuk a röhögést.
Hát valami borzasztó számok voltak rajta. Aki ezekre tud partyzni, hát annak gratulálok. Kezdetnek rajta volt a "Numa numa" aztán folytatódott az Irigy Hónaljmiriggyel, majd zárult a Royal Gigolo-val, de érintett olyan művészeket is, mint a Belga, és Madonna. Szóval nagyon nagy party mixet kombináltak össze, az ízlés mindennemű nélkülözésével.
Ám tesóm amekkora paraszt, nem elégedett meg annyival, hogy szétvisítjuk magunkat rajtuk, ő tovább ütötte a vasat. Összefirkáltuk a lemezt mindenféle feliratokkal, visszamentünk a szomszéd ház elé, és ragasztószalaggal felragasztottuk a ház ajtajára. Készültek is erről fotók, amiket mindjárt fel is töltök ide jól. Íme:

Ugye, hogy jó móka volt? Na, én megmondtam. Egyébként anyukám nagyon örült a virágnak.

Peace!

N. M. Darky

8-bit Pain

2010-04-19T11:17:00.006+02:00

Jó napot. Itt ismét a könyörtelen valóság szinkronhangja beszél. Izé, ír.
Első "jelentésem" ez, amióta ismét Pécsen vagyok. Nem lesz egy túlzottan mélyreható írás, de azért mégis írjak már egy kicsit arról, hogy mégis mi történik itt.
Nos, amióta lejöttem, munkát igazából idáig még nem találtam, habár igyekszem keresni, és embereknél érdeklődni. Voltak, illetve vannak lehetséges, ám bizonytalan kilátásaim munkákra, de ezekkel nem foglalkoznék egyelőre, hiszen felesleges lenne. Tulajdonképp tegnap zártam ki egy ilyen lehetőséget, de lesz majd helyette más, majd úgyis dob valamit a gép. De egyébként talán jobb is, hogy így alakult. Nem mondom meg miért, mert így, a háta mögött nem kenyerem különösebben másokat kulázni. Megvan a véleményem az ilyen emberekről, maradjunk annyiban.
Most perpillanat a számlámra utalt segílykébü' tengetem mindennapjaimat, ami szerény véleményem szerint már nem fog túl sokáig nálam landolni. Jut eszembe, ezen apropóból következő hó legelején fel kell ugranom Pestre egy laza pofavizitre is.
De a Pécsi helyzetre visszatérve! A tervem - legalábbis irány amelyben haladni kívánok - az, hogy egyelőre leechelem még a segélyt, aztán a nyárra bepróbálkozom a régi melóhelyemre, miután lejátszottam egy deathmatchet a büszkeségemmel szemben, amelyet reményeim szerint én fogok megnyerni. Ha az bejön, akkor 1-3 hónapig - ideális esetben 3 hónapig - lenne munkahelyem, ami azért hozna némi pénzmagot a konyhára, ami nagyjából annyira lenne elég, hogy fenn tudnám magam belőle tartani, és be tudnám fejezni a biztonságiőrösdi papírjait. Mivel arra még el kell, hogy szórjak 30 ropit - de asszem erről már írtam. Szóval ha minden klappol, akkor őszre már akár mint személy-, vagyon-, és testőrként is állást foglalhatnék, ami úgy nem lenne rossz. (Tehát akinek ilyen-olyan okból kifolyólag testőr kéne, hát itt elérhet engem. Jutányos árakon felbérelhető vagyok. Az első 3 kuncsaft ajándékba kap egy széles mosolyt tőlem. Reklámot hallottak.) De ha az nem jönne össze - mármint hogy találok magamnak biztonságiőr melót - akkor is van már egy B tervem, ami elég kellemesen kihúzhat a csávából, de egyelőre az maradjon titok. Ha nyári meló sem jönne be, hát arra is van már egy backup plan, de azt is fedje egyelőre a tudatlanság oltalmazó sötétsége. Nagyjából ennyit a meló témáról.
Aztán van nekem ugye egy csodálatos barátnőm, akivel továbbra is nagyszerűen megvagyunk, ő az én egyetlen fénysugaram az életnek nevezett sötét éjszakában. Volt szerencsém már meglátogatnom őt szülővárosában, azaz Zalaegerszegen. Bemutatkoztam a szüleinek is, hogy én vagyok az a csúnya, gonosz gazember, aki alattomos, és előre megfontolt szándékkal elrabolta a lányuk szívét. (szóval igen, szervkereskedek.) Nos, ők bennem nem hagytak épp túlságosan jó benyomást, de tulajdonképp nem is miattuk megyek Zegre, szóval különösebben nem izgatnak. Őket - mármint a szüleit - leszámítva, egy csodálatos tavaszolást - ez a tavaszi nyaralást jelenti. most találtam ki, tetszik? - töltöttünk el együtt Zalaegerszeg dimbes-dombos ölén. Nagyon remélem hogy még sok-sok ilyen napom lesz veled, kicsim!
Ami meg az itthoni dolgokat illeti, hát, ismét eszembe lett juttatva, hogy miért is akartam elköltözni. Azt hiszem ez írja le legjobban a helyzetemet. Továbbá igazat kell adnom Kenji barátomnak: Igazad volt Ken, tényleg nem fog menni.
Zárásképp, az előző bejegyzésemet ignorálja nyugodtan mindenki, az egy értelmetlen alkoholálom volt. Utólag visszagondolva én magam sem értem teljesen, mit akartam azzal a bejegyzéssel, de azért fennhagyom, a saját okulásomra.
Ami pedig az elmúlt félév kiértékelését illeti, hát, az még várat magára egy picit. Van még pár elvarratlan szál, szóval amíg azoknak a végére nem járok, addig nem írok semmit, majd csak aztán fogok nyilatkozni.
Oh, és bocsi az extra-ritka jelentkezésért, de kicsit nehéz nekem mostanság összeszedni a gondolataimat. A fejemben ordító káosz ismét túlságosan nagyra duzzadt. Igyekszem jelentkezni, no. De fel a fejjel mindenki, hisz itt a tavasz, és dagad a fasz!

N. M. Darky

Raw Gonzoness

2010-04-14T21:14:00.002+02:00

Nos, hát ismét jelentkezem erről a Földnek nevezett sárgolyóról. A velem történt eseményekkel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoznék, hiszen nem vagyok épp teljesen beszámítható állapotban.
Konkrét célja nincs ezen írásomnak. De ha mindenképpen meg kéne jelölnöm valamiféle témakört, hát az a gonzó-életérzésről szólna. Hogy az mi is pontosan? Nos, ezen sajátságos értelmezésben a tények - avagy érzések, gondolatok - szavakba illesztése, formálása, materializálása tudatmódosító szerek hatása alatt. Jelen esetben alkoholról van szó, bár ha akartam volna, lehetett volna szerencsém máshoz is - de az a világ már inkább csak teher megsebzett lelkemnek, a múlt egy folyton-folyvást, csalfán kísértő darabkája, egy merő illúzió. Egy olyan dolog, amely jobb ha elvész a múlt jótékonyan, feledő homályában. Mint már említettem, ezen írásomnak se célja, se értelme, ez egy pusztán kapkodó egymásutánban, egymás mögé helyezett, látszólag egymáshoz illeszkedni látszó mondatok halmaza, amely az elmém egyfajta kivetülésének egy bizarr kivetülése. Számotokra jelentősséggel nem bíró dolgok ezek, számomra mégis, az eufóriához közeli élmény szavakba öntése. Minden egyes szó, amelyet legépelek, borzasztó, nem evilági örömöt okozó élvezet. Egy narkó. Tulajdonképpen ez az a bizinyos dolog, amit minden egyes drogos keres. A Hegy Csúcsa, amit soha nem érhetsz el, nem számít mennyi tudatmódosító mérget pumpálsz is magadba. Ez az az érzés amit mindenki érez, illetve érezni akar. Ez az a pont, amikor az eufória olyan szintre emelkedik, hogy azt hiszed, már csak pusztán egy karnyújtásnyira van tőled az a semmihez sem fogható gyönyör-örvény, ami gyakorlatilag magába szippantaná egész egzisztenciádat. Ez az a pont ahova mindenki, aki ilyen szerekkel él, el akar jutni. A végeérhetetlen út, amelyet mindenki hajt. Van aki a drogokon keresztül próbálja elérni, van aki a szesz töménytelen fogyasztása árán próbál ide eljutni, van aki a nemi élet töméntelen habzsolásában látja a megoldást, de soha, senkinek sem sikerül. Ez az illúzió, amelyet mind kergetünk, ez a Boldogság.
Ez az, amit soha nem érhetünk el itt, hiába törekszünk.
Kell lennie egy másik útnak ami végre áttöri ezt az áttörhetetlen falat, és végre eljuttat minket abba a bizonyos eufória-örvénybe. Szerintem valahol ezt jelenti a gonzóság, hisz tulajdonképp, mindnyájan ugyanazt keressük... a Boldogságot.

N. M. Darky

Liquid Paranoia

2010-03-03T06:56:00.003+01:00

Hogy is kezdjek most ebbe bele? Nehéz kérdés ez így, közvetlenül ébredés után, egy nagyon csúnya másnapossággal megfejelve. Alapvetően most ilyesmi fejem lehet, és itt most nem csak a pofám szőrösségére utalok. Szóval a lényeg az, hogy okkal nem írtam ennyi ideig. Eleinte többnyire a lustaság volt ez az ok, de aztán kissé felgyorsultak körülöttem az események, és meg akartam várni, hogy valamicskét nyugodtabb mederbe terelődjenek gondolataim, és valamiféle elhatározáshoz, megoldáshoz, vagy legalábbis megoldási tervig jussak el, ami tulajdonképpen meg is van, így hát jöhet az írás.
A szituáció a következő: adva vagyon egy mexikói - ez nem én vagyok - aki visszalátogat szülőhazájába. Nos, hogy egész pontosan fejezzem ki magam, nem oda, egy picivel odébbra megy, New Jersey-be. Ez idáig hibátlanul hangzik meg minden, de a probléma ott kezdődik, hogy azáltal, hogy ő átlépi a határt, elhagyván ezáltal az S. S. Sincave-t, e hajó muszáj, hogy lehorgonyozzon egy bizonytalan időre, hiszen a kapitány nem hajózhat az Első Tisztje nélkül. Már csak azért sem, mert a kapitánynak akkor albérletet kéne fizetnie az első tiszt édesanyjának, és az úgy meg most perpill elég rosszul jönne ki a kapitánynak. Tudjátok, a kalózkodás most már nem olyan könnyű, és jól fizető meló a műholdas figyelőrendszer feltalálása óta. Ez az albérletes helyzet nagyon nem kóser, mert túl jákár. Így hát vissza kell, hogy költözzek Pécsre, amivel tulajdonképp semmi problémám nincs is, csak nem tudtam, hogy az Áfonykám erre mit fog mondani.
Ha belegondolunk, tényleg nehezebb lesz ezt a kapcsolatot eztán is megtartani, így hát bevallom, kicsit fel voltam spannolva egy jó két hétig - de szerintem még több is volt az - hiszen annyi ideig nem tudtunk találkozni, ergo nem volt lehetőségünk, hogy megbeszélhessük ezt a kissé kellemetlen helyzetet. De asszonykám most hétfőn fel tudott hozzám jönni, és megbeszéltük, hogy továbbra is együtt maradunk, hiszen szeretjük egymást, így a legnehezebb terhet, amely idáig a szívemet nyomta, végre letehettem.
Szóval a végkonklúzió - úgy néz ki legalábbis idáig, de még elképzelhető, hogy mégis lesz egy megoldás, hogy maradhassak, de az... - az, hogy maradok még fenn egy hónapot - ha összejön az a meló project, amit Yuber/Blue/László barátomon keresztül próbálunk intézni - és utána, tehát olyan április elején visszamegyek, ha meg nem jön össze, akkor lehet, hogy előbb oldok kereket. Noha azt még pontosan nem tudom, hogy mégis hogy a jó viharban fogom én egyszerre lehozni az összes motyómat, de majd beoldom valahogy.
Még így zárógondolatként erről a témáról még leírnék annyit, hogy mennyire átérezhetően ironikus ez a bejegyzés az előző fényében. Úgy értem, ott épp azt boncolgattam, hogy még max egy év meg etc, de hát tulajdonképp ismét odáig jutottam, - mint idáig már olyan sokszor - hogy Ember tervez, Isten végez. Továbbá roppant mód meglepő volt számomra, hogy azon emberek, akiknek idáig elmondtam, hogy vissza fogok költözni, hogy reagáltak. A Pécsiek kivétel nélkül örültek neki, de egyúttal szomorkodtak is kicsit, mert hiába voltam távol tőlük, azért tudták, hogy nekem jó itt, mégis vissza kell, hogy jöjjek, míg a Pestiek, csak elszomorodtak, de mindegyikük szinte biztosított arról, hogy ha valamikor Pesten járnék, csak szóljak nekik, és intéznek nekem szállást meg minden. Hát na, nem vagyok én fából, szóval nagyon jólesett nekem, hogy így reagáltak az emberek. Ez tehát valószínűleg azt jelenti, hogy mégsem vagyok akkora seggfej, mint amilyennek érzem magam. Ha kicsit még talán több alkohol keringene még a véremben, akkor talán most még egy árva könnycseppet is elmorzsoltam volna, de mivel nem kering, így könnycsepp sincs. Heh... talán már megint túlságosan őszinte vagyok. Dehát ez van, ha iszok. Nos, ez a rész volt a szokásos "helyzetjelentés" és agymenés rovatom.
Most jönnie kéne valami blogolós, történeteket leírós résznek is mi? Jó, de csak ha a Vori még alszik. Ránéztem, alszik. Az a vicces ebben a szivarba, hogy akármikor nézek rá, mindig más és más lehetetlen pozícióban alszik. Én legalábbis jókat kuncogok itt magamban. Hehe.
Hát most így igazán nem nagyon jut eszembe semmi olyan, ami úgy különösebben említésre, elmesélésre lenne méltó. Ja, de. Volt egy Miki születésnap múlt pénteken, és nagyon ordas részegre ittam magam, szóval kiadtam magamból a bent tomboló feszültséget. Sokmindenre nem emlékszem, mert a filmszakadásokkal megtűzdelt estéből sok nem maradt meg, csak egymás mellé sorakoztatott, összefüggéstelennek tűnő képek sokasága pereg le a szemem előtt, amikor próbálom felidézni az azon az estén történteket. Egy valamire viszont kristálytisztán emlékszem, mégpedig arra, hogy a Lili - Vori barátnőjének az ikernővére - nem akarta lerakni a kalapácsot, de én kivettem a kezéből, és ezért ő fülön csapott. Persze kézzel, de a helixem azóta is fáj, és véres kissé, bár nincsenek kocsányon lógó szemeim - de bár lennének! milyen tréfás lenne már? hátra tudnék nézni még akkor is ha kapucni van rajtam! - ezért nem tudom nap mint nap figyelni a gyógyulás ütemét, de a lényeg, hogy nem egészséges a kinézete szegénykémnek.

Oh, és időközben félévesek lettünk asszonykámmal, szóval ezúton is szeretnék neki boldog féléves évfordulót kívánni! Köszönöm, hogy mellettem vagy, szeretlek! \o/

Történt mégvalami. Ez egy kicsit komolyabb flash, mint az eddigiek, szóval jól nyissátok ki az érzékelőiteket, meg tegyétek fel a 3d-s szemüvegeket is, mert úgy látványosabb, és meg mert ha minden igaz, mindent többször írtam le egymás mellé. De lehet csak az én szemem csal egy picit.
Na, de khm... *ujj ropogtatás, Vori alvópozíción röhögés* és íme a történet.
A Miki bulija után ittaludt nálunk a Barna, mert nem érezte jól magát - gy.k. egy róka családot hívott a világra és velük konzultált majd' egész este - így hát a szokásos, kihúzzuk a kanapét, ahol én szoktam úgy általánosságban aludni, meg a vendég ha van, de most a Barna állapota miatt nem ő aludt ott, hanem a Vori. Nos, ez magában említésre se nagyon méltó dolog, de ami az éjjel történt, miután lefeküdtünk aludni! Na, aki most azt hiszi, hogy most homár-soft-pornót fog olvasni, az szégyellje el magát de nagyon csúnyán, és érezze nyakoncsapva magát egy péklapáttal.
Szóval a szokásos esti műsorom volt, azaz sok-sok különböző, rövid álmom volt. Reggel úgy keltem fel, hogy "huu... baszki, az éjjel mennyire beteg álmom volt..." amire Vori a szokásos reggeli, "unom a világot" hangján válaszolt, hogy ő is hasonlóképp volt ezzel, és megkérdezte, hogy mit álmodtam. Elkezdtem leírni, és a sztori felénél átvette a szót és ő fejezte be, mert én nem vágom hogy, de pontosan ugyanazt álmodta. Halvány lila gőzöm nincs róla, hogy a francba sikerült ezt az egészet így összehoznunk, de szerintem valami bitang kemény. Az álom maga nem volt hosszú, ám annál betegebb volt.
Egy hatalmas elmegyógyintézethez hasonlatos helyen sétáltunk Vorival. Lassan, mégis céltudatos léptekkel haladtunk egy bizonyos irányba. Valakit kerestünk. A hely maga olyan volt, mint egy tervezési stádiumban ragadt rajzfilm. Egy végeláthatatlanul hatalmas, nyitott, szürkés fehéres placc hófehér égbolttal, ahol tudtad, hogy valahol ennek vége van, és hogy ott oszlopmagas, vastag betonfalakkal zárják, torlaszolják el a menekülési útját ezeknek az őrülteknek. Ahova néztünk, mindenhol ön- és közveszélyes elmebetegek voltak, olyanok, akiket az intézetek legmélyére szoktak rakni, ahol az életükben többet mégcsak napfény se éri őket, annyira nincsenek szem előtt.
Volt olyan, aki úgy mozgott, mintha a csuklója és a bokája törött lenne, és "zombit játszana," miközben habzó, nyáladzó szájjal gügyögve, hörögve céltalanul bolyongott a többi elmeroggyant között. Volt olyan, aki levegőben verte szét a fejét. Fejelte a levegőt, mintha az egy láthatatlan fal lenne. A legijesztőbb benne az volt, hogy láttam, ahogy ezen tevékenysége közben folyamatosan roncsolódik szét a feje. Időnként vért és fogakat köpött maga elé, alkalmanként pedig állatias hangon felmordult, és motyogott. A többieket nem írom le, mert azt hiszem ennyi is elég lesz, hogy jellemezni tudjam a környezetet amiben voltunk.
Szóval mi ezek a zizzentek között kerestünk valakit, aki valahol itt élt. Ezek a kreatúrák között úgy haladtunk, mintha árnyékok lettünk volna csupán. Semmiféle tudomást nem vettek rólunk, mintha nem is egy dimenzióban lettünk volna. Ismeretlen célunk felé haladtunk rendíthetetlenül, amikor is hirtelen kiszúrtunk egy emberkét, aki ennek a káosznak pontosan a közepén ült. Egy középkorú, szakállas férfi volt, aki a földön törökülésben ülve tejbe gabonapelyhet kanalazgatott. Ilyen kis pici, - valószínűleg fahéjas - karikák úszkáltak a valószínűleg tejben. Az egész álom során mindkettőnk tudata az abnormális nyugodtság óceánjában merült el, s ez fikarcnyit sem változott aztán sem, hogy rátaláltunk erre az emberre, aki vélhetőleg az oka volt annak, hogy ott voltunk, ahol. Közelebb léptem hozzá, és jobban szemügyre vettem az arcát, míg Vori tőlem egy kicsit hátrébb állt meg, és kissé elmélázva egy szál cigarettát gyújtott meg, s közben a távolba meredt. Nem keresett semmit, csak szimplán a messzeségbe szúrta tekintetét, mintha az ordító káosz nem is létezne, annyira ignorálta a közvetlen környezetét.
A szakállas fickó nem ide való volt. Egy kívülálló, mint mi, aki valahogy, valamilyen furcsa oknál fogva itt kötött ki. Beteges nyugodtság, és némi unalom sugárzott a szemeiből. Azon tanakodtam, hogy is kérdezhetném meg tőle, mit keres itt, vagy hogy egyáltalán hogy kezdjem vele a beszélgetést, amikor a fickó minden érzelem változás, figyelmeztetés, vagy arra utaló jel, illetve szó nélkül elővett egy pisztolyt, amit rögtön be is vett a szájába, és habozás nélkül meg is húzta a ravaszt. A tag koponyája szétnyílt, és parabola alakban mindenhova vér, agyvelő- és koponyadarabkák fröccsentek. Arról a képről nekem az jutott eszembe, hogy ha a pokolban van tornádó, akkor az pontosan így néz ki, csak sokkal hatalmasabb.
A pisztolydörrenés elhalásával egyidőben nézett oda Vori is, aki már csak azt látta, ahogy a fickó kezéből kiesik a pisztoly, és belesik a tálkájába. Ekkor Vorival összenéztünk, egy szót sem szóltunk, és két különböző irányba elindultunk.
Ezek után felteszem a kérdést, vajon egy ilyen jelenség egészségesnek számít? De ettől függetlenül ez a "közös álmodás" mi lehet? Vajon van e valami jelentése ennek az álomnak? Mindenesetre nagyon sick ez az egész.

N. M. Darky

Oldschool Ways

2010-02-15T09:33:00.003+01:00

Ismét Pesten vagyok egy tartalmas Pécsett eltöltött hét után. Nagyon sokmindenen gondolkoztam, amíg lent voltam, és mégtöbb dolgon, amíg utaztam felfelé, de hagyjuk a "csattanót" a végére!
Kedden este érkeztem meg szülővárosomba, ahol már várt rám tesóm és Csege. Nem terveztünk semmi programot aznapra, úgyhogy lassan hazasétáltunk. Útközben sokat meséltem a Pesti kalandjaimról, a fényes sikeremről a Személy- és Vagyonőr vizsgán, és még egy csomó más dologról. Egyébként a vizsga alapján a szakma hozzám legjobban illő ága a testőr lenne, de én pont az akarnék a legkevésbé lenni. Ez egy ilyen zárójeles mondat volt, megfűszerezve némi büszkélkedéssel.
Otthon volt nagy örömködés a megérkezésem miatt. A kutya pl már akkor nekiállt kiabálni, amikor még csak a másodikon lehettem, Anyám rögtön a nyakamba ugrott, húgom meg hogy leplezze egyértelmű örömét - mivel ő ilyen macho. van ennek a szónak egyáltalán női változata, vagy ez eleve egy ilyen unisex szó? - csak annyit mondott a teája fölött rámnézve, hogy "Hé, te már megint itt vagy?" Persze én se hagyhattam ezt szó nélkül, és rögvest megjelöltem a foglalkozását, - azaz kellemetlen illatú, foghíjas, a kisebbségi etnikumhoz tartozó prostituált - majd nyomtam a fejére egy hatalmas barackot - nem azt az obamásat! Micsoda szójáték, ha! Az este folyamán igazából nem nagyon történt semmi extra, igyekeztem mindenkivel beszélgetni, aztán amikor eljött az idő, lekísértem Csegét a buszmegállóba és vártam vele egy buszt.
Szerda. Teljesen oldschool flasshel indítottam - pont ugyanúgy, és ugyanabban a sorrendben csináltam mindent mintha fel sem jöttem volna. Mivel apám előző nap melózott, ezért csak most találkoztam vele, így hát jól eldumálgattam az öregemmel. Jópár órán keresztül beszélgettünk, aztán nekiálltam az ebéd elkészítésének, ami nem más volt mint sufni-tuningolt pestotészta Darky módra. A trükk annyi volt, hogy ez nem a szokásos piros fajta volt, aminek az elkészítését közel tökéletességre fejlesztettem Pesti lézengésem során, hanem a zöld, amivel még annyira nem kísérleteztem, szóval kissé pánikban voltam, hogy na, ezzel mit kezdjek. Azért az a csekély tapasztalat amit eddigi pályafutásom alatt szereztem a főzőtudomány égisze alatt, most nem jött rosszul. Hatalmas sikert aratott a főztem, olyannyira, hogy bátyám rögtön követelte anyámtól, hogy csináljon ő is ilyet, ami azért is elég nagy szó, mert bátyám nagyon válogatós, de hogy olyan huszonegyedikszázadiasan fejezzem ki magam, nagy ínyenc. Szóval totális siker volt.
Kaja után rohantam be a városba, mert találkozóm volt az én országos cimborámmal, Lakival. Első körben megvette magának a F. E. A. R.-t plusz a kiegjét egy csomagban, egy ezresé', majd elindultunk bank-vadászatra, hogy tudjak kivenni pénzt az ördögien gonosz terveinkhez. Miután azon is túlestünk, Laki bedobott egy gyrost, aztán egy nagy lélegzetvétel után, céltudatos léptekkel megindultunk a Tribal Tattoo felé, ahol csináltattunk egy közös, szimbolikus jelentéssel bíró piercinget, egy Helix-et, plusz a Laki kicseréltette egyformára az ajkában található 3 ékszert.
Miután mindezeken átestünk, jöhetett a jól megérdemelt piálás. A szépen felújított szétesegyházat "törtük be" immáron már mi is. Kb mire elfogyott a szesz, addigra Laki barátomnak mennie is kellett, szóval bevártam a buszát, majd fülfájósan hazaindultam. Egy lájtos vacsora után ledőltem aludni.
Csütörtök. Pokoli másnaposan keltem fel, pedig nem is ittam sokat. Igaz ami igaz, már "elég régen" ittam utoljára, szóval nem volt már annyira hozzászokva a szervezetem. Délelőtt találkoztam Sanyival, egy kis sétára meg beszélgetésre. Említette, hogy szeretne laptopot vagy pc-t venni, szóval gondoltuk, ha már úgy is sétálgatunk céltalanul, akkor belesünk olyan helyekre, mint a tesco meg e. world. A tescoban miután kinézelődtük magunkat, gondoltuk, átlényegülünk a következő állomásunkra, ám a következő anomáliába ütközünk: épp a kijáratnál voltunk - ahol az őr enged ki, nem a fő ki/bejáratra gondolok - amikor hirtelen, baromi erős, szúró és fojtogató bűz töltötte meg orrunkat, erős fulladást és köhögő rohamot előidézve. Amint megcsapta orromat a bűz rögtön visszafojtottam a lélegzetem, és meggyorsítottam lépteimet a kijárat felé. Sanyi szintén így tett.
A szúró fulladás, és a köhögő roham elviselhetetlen szintre fokozódott, pedig éppenhogy csak "beleszippantottam." Amikor odaértünk az őrhöz, nagy nehezen kipréseltem a tüdőmből, hogy "mi a jó kurva élet ez?" amire csak egy hülyén néző fejet kaptam válaszul, annyira mondjuk nem érdekelt a válasz, hogy percekig várjak rá amíg a tulok dekódolja eltorzult, s hörgő hangon feltett kérdésemet, így hát kirohantunk a friss, hideg, téli levegőre. A friss levegő percek alatt kipurgálta belőlünk azt a szart. De tulajdonképp mi lehetett az? Paprika/bors/gáz spray? A franc se tudja, de nem akarok mégegyszer ilyet átélni, viszont, legalább megtudtam, hogy milyen érzés abszurdisztában tüntetőnek lenni.
Miután jobban lettünk, benéztünk, még az elektromos világba, majd hazamentünk, mert Sanyi kicsit rosszul érezte magát. A délután hátralévő részét, otthoni punnyadással és alvással töltöttem.
Este ütköztem Motorossal, akivel szét mortál kolbászoltuk az agyunkat. Az őrület egészen olyan éjfél magasságáig tartott, utána hazamentem, mert neki másnap suli volt.
Péntek. Délután találkoztam Freakkel, akinek próbáltam segíteni ajándékot venni, de szerintem nem sokat tudtam segíteni. Beszélgettünk egy jót, de neki is hamar mennie kellett, mert megbeszélnivalója volt egy csoporttársával egy koprodukciót illetőleg. Így hát miután felraktam a buszára, én magam is felugrottam a sajátomra, és elugrottam az öreg tetovált medvéhez, Márkóhoz.
Eldumálgattunk egymás dolgairól, aztán amikor a beszélgetés kezdett már rámenni a politikára, megérkezett Kötél elvtárs is, aki szintén hamar magáévá tette a témakört, szóval elég gyorsan belengte a helyet a kocsmahangulat. Némi rendszer-szapulás után elhatároztuk, hogy nem fogunk inni, csak beütünk egy-két sört, szóval elindultunk a tescoba. Természetesen a sör helyett a szokásos whisky márkánk landolt a kosárban. Mellé vettünk még gyömbért, aztán elindultunk a béke parkba. Elég hamar elfogyott a nedű, mi meg hát elég erőteljesen be lettünk uhh... rúgva. Persze ezt akkor még nem éreztük különösebben, az a rész csak később érkezett el. De a történet ezen részét nem írnám le, mert hát elég para dolgok is voltak.
Ha ez egy trailere lenne valami filmnek, akkor olyan címszavakkal illetném, mint pl:
Majdnem lábtörés! Nyilvános vizelés! Rendőrök! Menekülés! Sör! Tüdüdüdümmm!!!
Szóval valamelyest el lehet képzelni.
Szombaton délelőtt meglátogattam a mamámat, akivel szintén politizálnom kellett. De ezt mondjuk nagyon bírom benne. Mindig úgy kezdi a beszélgetést, hogy "Na, most ne politizáljunk!" Aztán kb. 1 perc múlva már szidja is a rendszert. Nagyon poén!
Öreganyám után meglátogattam öregapámat is, aki ha így halad tovább, már szerintem nincs neki sok hátra. De attól függetlenül ez alkalommal teljesen normális volt, szóval rendesen el tudtam vele beszélgetni.
Öregapámtól egyenesen Janikáékhoz mentem, ahova hivatalos volt egy finom ebédre, és egy kis filmezésre. A finom ebéd egyértelműen nagyon finom volt, viszont a filmezés technikai okok miatt elmaradt, mert inkább kártyáztunk. De mivel valamiért kicsit rosszul éreztem magam, ezért nem tudtam túl sokáig maradni, szóval korán hazamentem.
Az úton elkísért Janika és Ildi is, mert nem nagyon akartak engem úgy elengedni, hogy egyedül vagyok és még kicsit rosszul is. Szóval kijöttek velem egészen uránvárosig. Ott sétálgattunk egy darabig még, és beszélgettünk, meg közben összefutottunk bátyámmal is de mivel az Ildi fázni kezdett, ezért nem maradtak túl sokáig, szóval mi is hazamentünk.
Tomival megnéztük a Macskajajt, ami egy nagyon súlyos film, én tényleg csak ajánlani tudom, de arra azért tessék felkészülni, hogy nagyon meg fogja enni az agyad ha megnézed. A film után ledőltem aludni, mert vasárnap, azaz tegnap utaztam vissza, és ahhoz korán kellett kelnem. Jó, relatíve korán. A búcsúzás elég gyorsra sikeredett, mert kicsit benéztem az időt, szóval gyakorlatilag futnunk kellett tesómmal, hogy elérjük a buszt, ami kivisz az állomásra. Ott még összefutottunk Csege Jánossal, aki kiugrott elénk, hogy elbúcsúzzon tőlem.

Az utazás maga unalmas volt. Alapvetően szeretek utazgatni, de most valahogy volt valami ami nyomasztott. Egész sokat olvasgattam, de mégtöbbet gondolkoztam. Nagyon sokmindenen átrágtam magam, és hát nem az, hogy konkrét elhatározásra jutottam vagy ilyesmi, de megmondom őszintén, a szívem Pécsre húz vissza. Pest egy szar. Gusztustalan város, az emberek képmutatóak, s köpönyegforgatók és rendkívül bunkók, tahók. Egyszerűen beteg vagyok már ettől a helytől. De mindezek ellenére is megvannak a maga előnyei.
Tulajdonképpen a végső célja ennek az elköltözésnek az volt, hogy kipróbáljam a szárnyaimat. Azt hiszem ezt megtettem, és nem buktam bele. Képes vagyok rá, hogy önállóan, a saját lábaim megállva éljek, úgyhogy tulajdonképpen a Project S. S. Sincave-et gyakorlatilag sikeresnek lehet nevezni. Részemről. De! Vannak még itt olyan dolgok, amiket még ki akarok próbálni, meg akarok tenni, de nem nagyon tartom valószínűnek, hogy túlzottan sokáig akarok még itt fent időzni. Én úgy saccolnám, hogy ez az idő, amit még itt fent akarok eltölteni - ami még persze változhat!! - az úgy max még egy év. Most fél évnél járok lassan. De azt hiszem annyi idő bőven elég lesz nekem itt. De hogy az életem hogy alakul még itt és aztán, azt csakis Isten tudja.

Ui 1: köszönöm szépen minden Pécsi ismerősömnek, akikkel most volt szerencsém találkozni, hogy feltöltöttetek. Veletek könnyebb minden!

Ui 2: és persze köszönöm szépen az én egyetlen áfonykámnak a tegnapi napot, hogy végtelen kedvességével, aranyosságával, s szeretetével beragyogta sötét, fellegektől terhes egemet. Szeretlek!

N. M. Darky

Fear and Loathing in the Police Academy

2010-02-05T13:45:00.003+01:00

Hát a fejemben tomboló vihar némelyest csillapodott, de azért még koránt sem ért véget a móka. Kicsit tisztábban látom már a képet, noha vannak még akadályok előttem dögivel, de azért már legalább jobb. Egy kicsit.
A legutóbbi jelentésem óta nemsokminden történt velem. Nem nagyon moccantam ki itthonról, igyekeztem erre az őrvizsgára készülni, meg persze valamennyire helyreállítani a lelki háztartásom. Valahol útközben sikerült összeszednem egy kellemes kis tüdőgyulladást, ami hát... nem volt egy vidám trip. Több napon keresztül folyamatosan lázálmokat láttam, szóval elmentem orvoshoz. Átestem pár vizsgálaton, és végülis két nap alatt rájöttek, hogy tüdőgyulladásom van, amit komolyan kéne vennem. Természetesen így is tettem. Kiváltottam azt a kisebb méretű patikát - ugyanis majd' annyi gyógyszert írtak fel - és reggeltől estig teáztam, és feküdtem. Egy kis időre még asszonykám is feljött hozzám, hogy ápolgasson, ami borzasztó jólesett. Szerintem csakis az ő ápolgatása miatt léptem rá a gyógyulás útjára. Nagyon szépen köszönöm, kincsem!

Eddig nem említettem jóformán senkinek se a dolgot - mert lévén, hogy nem volt biztos a dolog - de most már nagyon úgy néz ki, hogy lesz munkám e hó közepétől. Egy bio- és reformétteremben fogok dolgozni, mint konyhai besegítő. Ez annyit tesz, hogy zöldségeket készítek elő, mosogatok, meg hasonlók. Nem mondom, hogy csúcskarrier, de valahol el kell kezdeni, és ez ugródeszkának több mint tökéletes.
Amikor még jobban beteg voltam, ami hogy egész pontos legyek 29.-ét takar, voltam egy ilyen megbeszélésen is a melóval kapcsolatban, ahol elmondták a fontosabb dolgokat, de sajnos az egészségügyi állapotom nem engedte meg, hogy végig maradjak, mert akkor még eléggé lázas voltam, szóval pont lemaradtam az étterem megleséséről. De az a lényeg, hogy úgy néz ki van munka.
Aztán aztán mi volt még... - ez a folyamatos punnyadás nagyon lezúzta a memóriám, és a kedvemet - oh, igen. Vori barátom egy évvel idősebb lett! Úgyhogy innen mégegyszer Boldog Születésnapot kívánok ennek a vénember-wannabe-nek! :)

Oh, meg túlestem most szerdán az írásbeli vizsgámon is. Ami hát... elég érdekesen sikerült. Úgy értem, nem az, hogy rosszul sikerült, hanem.... de inkább kezdjük az elejéről.
Reggel 8-ra mentünk Vorival a fogasig, ami egy ilyen hegyen-felfelé-menő-gondolom-fogaskerekes-vonat-szerűség, ahol ütköztem az osztálytársaimmal. Eredetileg Andréval találkoztam volna itt, de mások is úgy gondolták, hogy előbb jönnek kicsivel. A fogassal egészen a hegy tetejéig utaztunk, ugyanis ott van a rendőrtiszti főiskola - ahol nekünk vizsgáznunk kellene. Megmondom őszintén, kicsit olyan furcsán éreztem magam a disznó-képzőben, de végülis tartanivalóm nem volt semmi, úgyhogy tulajdonképpen teljesen nyugodt voltam, bár mégis olyan érdekes volt. A vizsga 9 órakor kezdődött, de mi már olyan félkor ott voltunk, szóval addig megittunk egy kávét, meg dumálgattunk. Pár perccel egész előtt egy rendőrtiszt jött be a termünkbe, aki - hogy ne eresszem bő lére a mondandómat - arról panaszkodott, hogy valakik a wc-ben dohányzott közülünk. Mármint a mi osztályunkból valakik, nem azok az emberek akik velem voltak - nekik több eszük van annál. Tulajdonképpen egyértelmű volt, hogy kik voltak azok a szerencsések, akik ismét - vagy először? - megízlelték a középiskolás éveket idéző feelinget, hiszen már messziről ki lehetett szúrni, hogy leányos zavarukban azt sem tudják merrefelé nézzenek, köpjenek e vagy nyeljenek. Végülis súlyosabb probléma nélkül megúsztuk a dolgot, de azért hangosan gratuláltam nekik, amiért ilyen értelmesek voltak. Aztán Andréval azon kezdtünk el kattogni, hogy mekkora cumi lenne, hogy ha az a tiszt lenne a vizsgabiztosunk. De hála az Égnek, nem ő volt az, hanem egy idősebb szivar, aki pár perccel az iménti kis közjáték után érkezett. Nagyon korrekt és konkrét egy figura. Úgy kezdte a dumáját, miután kiosztotta a papírokat, hogy, idézem: "Nos, mivel eredetileg 96 kérdés lett volna, de mivel maguk csak a felét kapták meg ennek, ezért segíteni fogok egy kicsit, hogy mindenkinek meglegyen az 51%. Szóval lássuk is az első kérdést..." És akkor a faszi elkezdte diktálni az első kérdésre a választ! Mindenkinek szinte leesett az álla a meglepetéstől, ám miután a szivar lediktálta az első mondatot, észrevette, hogy senki se ír, ezért elordította magát, hogy "Hát maguk meg mi a jó büdös francért nem írják?" amire mindenki szinte egy emberként elkezdte levésni a szavakat, melyek korábban elhagyták a vizsgabiztos úr száját. Nagyon komoly volt! Miután végzett a tag a válaszok 75%-nak lediktálásával, leült, és mindenki kedvére kipuskázhatta a fennmaradó kérdésekre a válaszokat. Szóval mondhatjuk úgy is, hogy megkockáztatom, elég jól sikerült a vizsgám. ;D Bár ettől függetlenül tanulok rendesen a szóbelire, mert ott már lehet, hogy kicsit más lesz a szitu. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy attól kicsit tartok, bár ha az is olyan lesz, mint az írásbeli... hát na, majd eldől.

Remélem senki se bánja, hogy ha közben töltök magamnak egy pohár vizet, mert kiszáradt a szám a sok írástól.

Hmm... Más nem nagyon jut eszembe, úgyhogy mesélek a mai napomról, hogy mi történt idáig. Mivel ugye elvileg egy konyhában fogok melózni, ezért el kellett/kell intéznem pár alkalmassági vizsgálatot, többek között gitt mintát is kell vizsgáltatom. Na, ezen estem túl ma - ami nem volt egy olyan könnyű feladat mint annak elsőre tűnik. No, a minta beszerzése nem volt nehéz, de az ántsz-hez való eljutás! Na, az kurva jó volt. Valamelyik netes útvonaltervező valami olyan utat adott meg, ami komplett szívatás tulajdonképp. Az Isten háta mögött kéne leszállni, és gyalogolni vagy fél óráig, és akkor lyukadnánk ki ott ahol kellene, viszont, ha egy megállóval korábban szállsz le, akkor 2 percnyi sétával már ott is vagy. Ez idáig oké, de annyi volt a bökkenő, hogy mi nemhogy a rossz megállóban szálltunk le, véletlenül az azt követő megállónál. Szóval egy nagyon kellemes kis séta várt ránk a bőven sípcsontig érő hóban. De hogy ne legyen ilyen egyszerű az élet, ma pont mindketten deszkás cipőben nyomultunk bakker helyett, mert arra gondoltunk, hogy úgyse kell majd a hóban sokat nyomulnunk. Aha, jah. Ilyen az én formám. Nos, végülis egy hosszú, hosszú kaland után végül eljutottunk a célállomásra ahol újabb akadályokkal kellett szembesülnünk. A háziorvosom, eredetileg nekem nagyon sok vizsgálatot jelölt be nekem, hogy végezzenek el a mintámon, ami nekem 24k-ba fájt volna. De a nő aki a mintát átvette, normál volt, és elmagyarázta, hogy ez így tulajdonképpen felesleges, szóval 3k-ból megúsztam a dolgot. Kicsit olcsóbb, mint a 24... Némi macera és papírkitöltögetés után végeztem ezzel is, szóval indultunk is hazafele. Itthon rögtön lefürödtem jó forró vízben, mert eléggé átfáztam.

Oh, és még valami. De csak azoknak akik végigolvasták, akik nem, azok ezt a részt nem olvashatják el. Pont.
Úgy tűnik, hogy 9.-én hazalátogatok, és 14.-ig maradok is Pécs cityben. Masletov!

N. M. Darky

Inner Chaos no 21.

2010-01-13T10:21:00.006+01:00

Már vagy egy éve, hogy nem írtam, szóval épp itt az ideje valami firkantgatásnak. Szerintem nem nagy spoiler, ha elárulom azért nem jelentkeztem ilyen sokáig, mert úgy túlzottan sok kedvem nincs. Úgy an block semmihez se. Sőt, megmondom őszintén, eléggé magamba fordultam. A fejem számtalan kérdés kering. Kissé úgy érzem, meg vagyok zavarodva. Az a helyzet, hogy annyira nem is nagyon tudom hova kötni a dolgot, noha azért vannak tippjeim. Ez a folyamatosan változó idő ad egy nagyszerű alapot a kedvemnek, amit csak tovább emel, hogy a helyzetem kezd kissé a kilátástalanság mocsarába süllyedni. Bár mindezen tényezők ellenére se veszítettem szem elől a reményt, sőt, igazából fogalmazhatunk úgy is, hogy van még pár trükk a tarsolyomban. Ám azokkal az az egyetlen probléma, hogy azok kivitelezéséhez, egy kis időre van szükségem. Ez most így első blikkre nagyon kaotikusnak, átláthatatlannak, zavarosnak tűnhet - de az az igazság, hogy az is. Nem baj, idővel remélem letisztul a fejemben tomboló katasztrófikus méretű vihar, s akkor majd alaposabban beszámolhatok a gondolataimról. Ez a bejegyzés is csak azért született, hogy "papíron" is láthassam egy részét. Hátha segít kicsit letisztulni.

Hogy írjak mást is - de csak azoknak a diehard rajongóknak, akiket tényleg érdekel - elvégre ölég régen jelentkeztem, s azért volna mit mesélni, noha túl nagy kedvet nem érzek magamban rá.
Amikor az utolsó bejegyzésemet írtam, akkor elejtettem egy olyan kifejezést, miszerint "apokaliptikus vihar." Akkor ez még csak egy pusztán mókás szóhasználat volt részemről - de tulajdonképpen valósággá vált. Itt voltunk vagy 10-en még az elején, aztán szépen lassan lemorzsolódtak, s a végére maradtunk 5-en. Nekem sikerült valami irtózatosan szétcsapnom magam. Hogy teljesen őszinte legyek, alkoholmérgezésem volt. Kettős látás, remegés, teleport, képszakadás, etc. Szóval sikerült "jól megünnepelnem" a Szilvesztert. Effektíve azért jó volt a buli, de azért egy pár dolgot azért kihagytam volna. Például néhány ember azért megtanulhatott volna viselkedni, meg azért vigyázhattak volna egy kicsit jobban a kecóra. Egy egész komoly kis katasztrófát kellett eltakarítanunk - Vori csinálta a nagyrészét. De csak azért mert mesterien takarít. Mondhatni, a vérében van - hahaha! De mondjuk azért a Miki arcára faszrajzolás azért kurva vicces volt. Arról azért nem teszek fel képet, mert az nagyon napiszar gyanús fotó, és nem akarok kibabrálni vele.
3.-án nekiugrottam a Személy- és Vagyonőr képzésnek. Idáig már túl vagyok két órán, és elég sok anyag van amit meg kéne tanulnom. Így hát igyekszem sokat tanulni, bár a nagyon ramaty kedvem miatt elég nehezen szánom rá magam. A suliról magáról nincs nagyon mit elmondani, egy sportkocsma hátsó termében tartják az órákat, és vagyunk vagy 25-en.
Sikerült lespanolnom 4 arccal, tehát azért az idő relatíve hamar elmegy, mert lehet velük műsorozgatni. A tanár valami olyan eszméletlenül lassan, és idegesítően beszél, hogy kb majd bealszol írás közbe. A végkonklúzió az, hogy azért nem annyira para ez az egész. A vizsgáktól azért tartok, de hát az még odébb van, ráérek majd a finishben parázni.
Az idei év eddigi csúcspontja, hogy most hétvégén itt volt asszonykám, aki jelenlétével beragyogta az egem, s a szenvedés sűrű, sötét fellegeit tovaűzte. Nagyon sokat javított a kedvemen, de az egyetlen probléma az volt, hogy nagyon hamar elment a hétvége. Oh, és kaptam tőle egy 12 mm-es fültágítót, szóval úgy nézek ki, mint egy elfuserált unikornis, akinek a a szarva a fülén van. (Áh, pusztán a babym említése is mennyit javított a kedvemen! :) )
Hétfőn feljött kereszttesóm - Csabi - Pestre, egy Depeche Mode koncert miatt, ami előtt még el akart menni vásárolni is, úgyhogy benéztünk pár boltot. De azért mondjuk nagyon szép egy csapat volt az. Ott volt ugye Csabi, aki külsőre olyan, mint egy igényes diszkós, Tibi, aki egy szana-szét tetovált srác, de úgy első blikkre olyan átlagosnak kinéző emberke, Csaba bá' a Csabi faterja, aki a szó szoros értelmében egy régi motoros, tehát full bőrszerkós, csizmás, láncos meg minden ami motoros kellék, így van, kettéválasztott szakálla is volt. De ott volt még a felesége is, a Csabi édesanyja is, aki meg hát egy tipikus középkorú nő, meg ugye én. Néha jókat kacagtam azon, hogy mennyire megnéztek minket az emberek.

Nagyjából ezek voltak azok a dolgok, amik így hirtelenjében eszembe jutottak. Majd még jelentkezem egyszer.

ui 1: Köszönöm mégegyszer Janika a múltkori, igazán nemes gesztusod. Nem fogom elfelejteni!

ui 2: Freak, ha ezt olvasod, akkor ez azt jelenti, hogy kurvára eltűntél, és nem adsz magadról életjeleket. Tessék már valami infót lőni!

N. M. Darky

Happy Jew Year!

2009-12-31T17:12:00.003+01:00

Nos, így, jóllakottan, nemrég ébredve, de lefürödve jelentkezem ismét Bukarest szívéből. Felértem. Élek meg minden. Majd egy másik postomban fogok részletesebben írkálni a gondolataimról, most viszont csak pár perc erejéig jöttem ide.
Kihasználván ezt a pár röpke pillanatot még így, az apokaliptikus vihar előtt, szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt kívánni! Köszönöm, hogy idáig soraim olvasásával pusztítottátok agysejtjeitek számát! Remélem, jövőre is így döntötök majd! ;)

N. M. Darky

Bear Caviar

2009-12-26T07:01:00.002+01:00

Ohh, micsoda ébredés volt ez a mai!
Amióta felköltöztem Pestre el is felejtettem, hogy milyen felemelő érzés úgy felébredni kora reggel, hogy ahogy próbálsz a guggoló majom pozícióból átmenni kérdőjelbe - mert nagyjából csak így tudok aludni, hiszen egy szőrös állat folyton odaköltözik az ágyamba, aki hál' Istennek nem a bátyám! - akkor váratlanul beléd hasít - szó szerint! - a felismerés, hogy egy kellemesen átfőtt, még szaftos disznó csülökre feküdtél rá. Ez nem egy szokványos Istenfélő jószág patalenyomata, erre nem lehet senki sem képes, csak ez a büdös jószág. A Shiva kuty... cica. Szóval így indult a napom.

24. Dél környékén meglátogattuk öreganyámat, ilyen kötelező karácsony környéki látogatás címén. Elbeszélgettünk egy pár órát vele, aztán hazacipeltünk a Tomival egy halom cuccot, amit anyám hagyott ott még korábban. Többek között egy porszívót is. Igazi nagy öröm ám azt egy gigantikus teszkós kék zöldszatyorban cipelni.
A cipekedés után nekiugrottunk a fa feldíszítésének, amivel egész hamar végeztünk is. Ezt a részét bírom a karácsonynak. A munkamegosztást. Apám felrakja az égőket, húgom a díszeket meg a szalonna cukrokat, én meg amíg ők pakolják tesómmal "szúrjuk" a szaloncukrokat. Mindeközben persze megy a televízió, amire persze senki se figyel, de hát így megy ez ebben a civilizált világban. A tv a család része. Mint mindig, most is valami atom hülyeség - vagy legalábbis nem az alkalomhoz illő - ment a tv-ben. Ezúttal a barna medvék téli táplálkozási szokásai voltak a fókuszban. Bátyámmal azon röhögtünk egy fél órán keresztül, hogy a kommentátor - aki azt leszámítva, hogy úgy vezette a műsort, mintha ez valami, nem is tudom, mintha valami izgalmas box meccs lenne - kissé félreérthetően fogalmazott, és annyit fogtunk csak fel tesómmal, hogy beszélnek valamit a halakról - a vörös lazacokról - meg a medvékről, és hát, amikor az ember félig figyel csak, akkor könnyen összemosódhatnak a mondatok, és így effektíve teljesen mást, az eredeti mondatoktól teljesen eltérő, merőben új dolgot ért ki belőle, mi valami olyasmi értettünk, hogy "a medvéket az ikrájukért halásszák."
Voltak még egyéb ilyen hülyeségek, de azok most így kora hajnalban nem nagyon jutnak eszembe.
A fa feldíszítése után egy kis keveredés támadt, mert mi Tomival hivatalosak voltunk a központ VIP bulijára, ezt persze mondtuk is itthon. A mi eredeti tervünk az volt, hogy feldíszítjük a fát, aztán elmegyünk a központba, és korán megjövünk - 7-8 fele - és akkor tartjuk magát az ünnepséget. Végül apám kívánsága alapján "legyünk rajta túl minél előbb, aztán akkor le van tudva a dolog." Így hát "túl lettünk rajta" hamar, és elmentünk a központba. Volt nagy karácsonyi feast, ami alatt jót beszélgettünk, meg sokat nevettünk. A központ után egy kis kitérővel hazakísértük Janikáékat, mert hazaugrottak az ünnepek miatt. (Jani és a bátyja "Madárka" már nem laknak otthon. Jani az asszonykájánál lakik, míg a testvére egy avatott szerzetes.) Aztán a Tomival mi is hazamentünk.

25. Kissé kaotikusan indult a tegnapi nap, hiszen minden nagyon az utolsó pillanatban derült ki, így hát össze-vissza kellett telefonálgatnom mindenfele. De végülis asszem sikerült mindent beoldani, sőt, még az öreg Tábornokot is meg tudtam látogatni, bár csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtam maradni.
Délelőtt - mivel a délelőtti programom elmaradt - a húgomat tanítottam verekedni, ha már a Pollack-ba jár ugyebár. Szegény pára ettől annyira fellelkesült, hogy azt hitte, mivel tanítottam neki pár dolgot, én már rögtön homokzsák vagyok, és folyton ütlegelni akart. Este mikor hazaértem, még akkor is azt hitte, hogy fából vagyok és továbbra is gyakorolni akart velem. Azért aranyos volt, ilyet szólt: "Gabi, gyere gyakorold velem a verekedést!" "Mondom, jól van, pakolj fel." "De úgy értem, hogy te nem ütsz vissza!" Hehe. Hát nem jött neki össze. Seggbe rúgtam.
No, de, eltértem az eredeti gondolatmenettől. Olyan 2 felé átugrottam a Motoroshoz, műsoroztunk egy jót, aztán megmutatta a Karácsonyi vízipipáját. Nagyon pöpec kis pájpja van. Frankó volt a hozzá lévő dohány, és a szén is. Szóval füstölögtünk egy kellemeset, aztán megjelent egy erőteljesen kopaszodó, csemege borostás egyén is, akit Laci néven szoktak emlegetni.
Kicsivel Laci megérkezése után a Motoros édesanyja utasítására kiment forralt bort készíteni. Mi meg csatlakoztunk Lacival, hogy mi majd segítünk. Hát nézni legalábbis néztük ahogy Tamás csinálja. Végülis nem is lett rossz, ahhoz képest, hogy ez volt az első, amit a Tábornok csinált. Miután megittam, észrevettem, hogy erőteljesen késésben vagyok a Józseftől. Így hát gyorsan beleugrottam a bakancsomba, és szélsebesen elvágtattam a parasztelosztó fele. Az út kb 70%-át lefutottam. Többre azért nem voltam képes, mert azt hittem, hogy ki fogom dobni a rókabőrt, annyit zötykölődött bennem a fentebb említett nedű. Végülis kevesebb mint 20 perces késéssel meg is érkeztem - az eredetileg számolt érkezéshez képest. A gyakorlat viszont az volt, hogy Jószef - direkt sz-el! - majd' egy órát várt rám, hisz annyival korábban érkezett meg a hajója. Igazából annyi ilyen Jocóval kapcsolatos történetet írtam már le, hogy ezt már nem fogom. Kb pont ugyanolyan mint az összes többi. Használjátok a fantáziátok egy kicsit. Annyit azért leírok, hogy nemsokkal a busz indulása előtt elkezdett szakadni az eső, szóval mire hazaértem csurom vizes lettem. Nagyjából ennyi volt az összes különbség a többi történethez képest. De így is rohadt jól éreztem magam. Tudjátok, ezek azok a feelingek, amik csak Pécsen vannak - Pesten nincsenek. Ebben soha a büdös életben nem lesz jobb egyetlen város sem. Nálam legalábbis biztos.

Vajon Gábor megnyeri e az 5-ös lottót? Vajon kiderül, Gábor mégis tud e repülni? Vajon savállóvá tesz e a túlzott 7up fogyasztás? Megtudhatják a következő bejegyzésből, vagy tőlem, ha találkoztok velem. Kellemes ünnepeket mindenkinek addig is! Peace!

N. M. Darky

I'm Back! Well, Temporarly.

2009-12-23T08:35:00.005+01:00

Ismét volt már egy ideje, hogy utoljára írtam valamit is. Ez a mostani bejegyzés viszont kissé különleges lesz. Meg retro. Nem nagyon. Csak egy picit. Ez annyit takar, hogy ismét Pécs lakosságát tartom rettegésben, s terrorban megszállásommal. Öröm! Szóval aki ráér, és ütközne velem, az ne habozzon, keressen! (ez itt a reklám helye volt. de hey, ez az én blogom, itt azt reklámozok, ami nekem jólesik!)

Múlt héten pénteken tiszteletét tette nálunk asszonykám, s egészen hétfőig maradt. Még megérkezése napján átugrott pár cimbora, akikkel pókerezgettünk, meg pipázgattunk. Egy amolyan lazulós nap volt, bár szegény Zsófim szerintem nagyon fáradt lehetett már a nap végére, hiszen az előző este nem nagyon tudott aludni.
Szombaton egész nap otthon voltunk Zsófival. Kettesben, mert Vori karácsonyi ajándék-beszerző körúton volt. Nagyon jó volt ez a nap, mert már tényleg rég voltunk így együtt a kis apróságommal. Utoljára azt hiszem, akkor töltöttünk el ennyi időt kettesben, amikor Pécsre jött le hozzám, és az ő egyik ismerősének az ismerőse - hu de hülye szóösszetétel - kecójában voltunk.
Vasárnap mi dobtuk be magunkat Zsófival ajándék vásárlás terén, bár én kicsit nehéz helyzetben voltam, lévén, hogy nem voltam épp eleresztve "lével." Első körben Vori ajándékát akartuk elintézni, mert az tűnt problémásabbnak. A terv az volt, hogy szerválunk neki valami batman-es cuccot, mert mostanában nagyon rápörgött, - egy ideig az oldschool filmsorozat intro zenéje volt a csengőhangja - ám a valóságban nem olyan könnyű ám batman-es holmikat szerezni. Órákon át kerestük a neten, de végül egy fórumon keresztül találtam egy jó kapaszkodót, ahova el is száguldottunk iziben. Ez egy "akció figurákkal" és egyéb film/sorozat/rajzfilm/anime/játék holmikkal foglalkozó üzlet volt, ahol a Twilight-os párnahuzattól elkezdve, a Darth Vader-es alvós plüssig minden volt.
Az ötletem végülis jónak bizonyult, mert sikerült egy olyan istenverte figurát szerválnunk. Plusz asszonykámat is sikerült meglepnem egy kis apró ajándékkal.
Amíg keresgéltünk, Zsófi szabályosan rendet bontott, és mindenféle cuccokat magára aggatott, és úgy tűnt piszok mód élvezi, hiszen végig fülig ért a szája. Komolyan mondom, néha olyan mint egy rossz kisgyerek - de valamiért piszok mód jól áll neki ez az aranyosság! Engedelmeddel közölnék is két képet, amin megörökítettem Zsófi "tombolását."

Hát nem aranyos? Aki mást mond, az hazudik. (A sál, ami a nyakában van, azt tőlem kapta. :3)

A fizetéskor bevetettem titkos - na jó, annyira azért nem titkos. a pajeszem nem hagy sokat a képzeletnet - zsidó erőimet, és jól lealkudtam az árat. Majd' az áru feléért vittük el a cuccot. Jew Power!! \o/
Miután letudtuk a Vori ajándékát, elmentünk a Deák - vagy Vörösmarty? - térre, a karácsonyi vásárra, hogy a Zsófi a szüleinek is vegyen valamit. Az édesapjának végül sikerült ajándékot találni. Egy díszüveges bort kap, de meg ne mondjátok neki!
Este Zsófi találkozott egy barátnőjével, akivel elmentek egy koncertre, mi meg Vorival amíg az asszony szórakozni volt, újraraktuk a gépet, s közben boroztunk. Vindóz hét került rá. A gépet mintha teljesen kicserélték volna ettől. Csak úgy szakít mint a villám. Nagyon meg vagyok vele most elégedve! Mire a gépet felraktuk, a borunk is elfogyott, és kicsit be is rúgtam. Aztán elmentünk cigizni a Duna-partra, mit nekünk hó és fagy, minket fűt a hazaszeretet! Miután azt hittem elhagytam a lábujjaimat, visszamentünk, hogy felengedjünk. Olyan 20 perc olvadás után kimentünk asszonykám elé, hiszen ne mászkáljon késő este Bukarest utcáin egyedül. Hazaérkezés után Vori még elvégezte a gépen az utolsó simításokat, aztán eltettük magunkat hétfőre.
Hétfőn korán reggel keltünk a babyvel, mert sajnos mennie kellett haza. Szegénykém, mivel a koliból jött fel hozzám, a szünetre, ezért nagyon sok cucca volt, ami addig a pontig nem para, amíg Pesten van, mert addig viszem én a dolgokat, de... de sajnos mivel lejárt a bérletem, ezért csak a metrómegállóig tudtam csak kísérni, mivel már nem volt/van pénzem jegyre se. Visszafelé menet felfedeztem, hogy az mp3 lejátszóm kijelzője betört. Marhára örültem neki. De főleg az ami idegesít, hogy nem is vágom hogyan/mikor/miért történt. Egyszerűen lövésem sincs. Viszont arra jöttem rá, hogy amikor a Zsófi elutazik tőlem, akkor mindig rossz dolgok történnek velem valamiért. No, nem mintha a Zsófi elmenetele jó dolog lenne, de azon felül. Furcsa...
Délután átugrott a Miki, aztán felkerekedtünk, és vettünk egy kis kaját, meg fel akartunk adni egy csekket a Postán, ami sajnos nem jött össze, mert az a köcsög alkalmazott minden szó nélkül bebaszta nemsokkal előttünk az ablakát. És miután már így is vártunk a Postán vagy 20 percet, ezért nem volt már kedvünk átállni egy 5x hosszabb sorba, ahol kb legalább még egy jó órát állnunk kellett volna. Valamiért kihagytuk.
Hazaérkezés után én főztem egy egész ehető chilis babot - ez a kaja lassan már a védjegyem lesz! - amit legyűrvén pókereztünk egy kicsit. Pókerezés után benéztük a Félelem és Reszketést, ami alatt Vori is és Miki is bealudt, de én, mint diehard fan végignéztem rendíthetetlenül. Már csak azért is, mert nemrég olvastam ki a könyvet, és kíváncsi voltam a filmbeli ferdítésekre.
Tegnap - azaz Kedden - elintéztük Vorival a hétfői csekket - csak egy másik Postában ezúttal. Végül a nap hátralévő részét lazulással töltöttük. A Pécsre tartó hajóm háromnegyed 6-kor rajtolt el a keletiből, és a fél 8 helyett 9 órára érkezett meg. Marhára örültem neki. De az még hagyján, hogy nem volt hely a másodosztályon, elsőn osztályon kellett utaznom, és kb az egyetlen szembetűnő különbség az volt, hogy szlovákul volt kiírva minden, s az ülések szakadtabbak voltak.
No, de miután megéreztem, gondoltam, most jól visszakérem a pénzemet a késés meg egyebek miatt. És nem fogjátok elhinni mennyit adtak. 140 Ft-ot. 140! Hát az összes fejes a Mávnál leszophat egy taliga aprómajmot.
Szeretek Abszurdisztában élni. Olyan varázslatos hely.

Este, amikor itthon kikötöttem volt nagy örömködés, meg beszélgetés. Szóval jó érzés visszatérni.

N. M. Darky

Living Dead Superstar

2009-12-17T12:02:00.003+01:00

Nos, khm... Az előző postom mégsem aratott akkora sikert, mint terveztem - bár tulajdonképp nézőpont kérdése. Eredetileg csak egy poén volt, de - úgy látszik - annyira élethűen írtam le, hogy jópáran azt hitték eleinte, hogy valóban baj van. Persze később aztán rájöttek, hogy fake a dolog, de... szóval elnézést kérek mindenkitől az esetleges szívrohamok miatt, azok nem voltak betervezve. De mindenesetre azért jólesett, hogy ennyien aggódnak értem. Szóval többet ilyet - vagy akár hasonló írást - nem fogtok itt látni, mert ez így nem volt vicces annyira. Meg már csak azért sem, mert az asszony asszondta, hogy ez az írásom miatt meg fog verni.
Azóta, hogy függőbe helyezett nékem egy kiadós verést, egész nap a sarokban ülök és zokogok, s rettegem a holnapi napot, mert azt mondta, akkor eljön értem, s akkor aztán lesz nemulass!
Just kiddin'. De sry mégegyszer az esetleges agyvérzés/szívroham miatt! ^_^ V,,

A hideg idő miatt nem igazán szoktam itthonról kimozdulni, gyakorlatilag átmentem medvébe. Morgok, eszek és alszom. Az összes kimozdulásom nagyjából az élelem beszerzésére szűkül le, ami azon belül is a Govindában való mosogatást jelenti.
Épp oda tartottam a minap, amikor is a metróban ismét összehozott a sors pár véglénnyel. Rob Zombie-t hallgatva, s mit sem sejtve vártam a hajómra, amikor is észrevettem tőlem nem messze két ilyen nigger-wannabe-rapper-bögrét, akik nagyon keményen feszítettek. Ugyanúgy néztek mint a híp-hápos gyapotszedők - csak nőben. Szóval picsáig lehúzott gatya, - a mínusz 1-2 fokban, mert úgy a jó - nyújorkosegyenesfullcapoldaracsúsztatvaacsököttfejen, 6 kiló smink, és az ultra hangos "mert én olyan kemény vagyok" fekazene - de az a nágyon olcsó fajta. (Tudjátok az a fajta, amikor a rabszolga 40 kg arany fuxxal a nyakában szerencsétlenkedik, meg mutogat, és arról ugat, hogy milyen szar neki a gettóban, miközben a háttérben pár ringyó vonaglik egy merdzsó tetején.)
Láttam én már ilyet, mondhatni, veterán vagyok már. Rutinosan ignoráltam őket még mielőtt agyfaszt kapnék tőlük, szóval újra és újra elolvastam, hogy a interspártában most olcsó a tej. Épp időben futott be a hajó, mert már kezdtem tejesen - haha, ez olcsó volt. - becsavarodni a mellettem "keményen rappelő" bögréktől.
Felszállás után rögtön le is dobtam magam az egyik ajtó mellé, és épp készültem volna elmerülni Élőhalott Robi zakkant, hipnotikus ütemeiben, amikor kiszúrtam, hogy az iménti két Taigetosz pozitív szerencsés pontosan velem szemben telepedtek le. Ekkor úgy éreztem, valami össze fog bennem omlani, ha ez még sokáig fog tartani. A mini-sunák szerencsére a metróra felszállván abbafejezték a vinnyogást, és egy-egy fülesen keresztül hallgatták tovább azt az undorító 20 Forintos förmedvényt. Jólvan, gondoltam magamban, így még talán el tudom őket viselni, s azzal szembenéztem saját magammal, majd elmerültem a saját őrületemben.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik leányzó mintha epilepsziás rohamot kapott volna. Természetesen rögtön odakaptam a fejem, mert hát na, nem lenne szép, ha összehányná a járművet. De amikor kicsit jobban szemügyre vettem a szituációt, észrevettem, hogy nem rohama van, hanem "táncol." Jobban mondva úgy vonaglik, mintha baszná a kettőhúsz! Na, mondom, ez igen. Mivel a mozgása leginkább a seggrázásban ki is merült, ezért ez egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett - a nagyon letolt, méretének nem megfelelő gatya miatt - mintha egy miniatűr kan kutya közösülni kívánna valakinek a lábával. Ekkorra már tudtam. Késő. Az agyfasz már megjelent a fejemben. Gondoltam, innentől kezdve már minden mindegy, s jobban szemügyre veszem ezeket a szerencséseket, hogyha legközelebb látom őket, akkor tudjam, mire kell felkészülnöm.
Ekkor vettem észre, hogy engem stírölnek, s vígan kacsingatnak rám. Ez már teljesen letaglózott. A két bögre nekem nyomatná magát? - tettem fel magamban a költői kérdést. Körbenéztem. Az egész szerelvényen jóformán csak idősek voltak. Visszanézek rájuk. Még mindig úgy vonaglanak, mintha bekapcsolódott volna a zsebükben egy sokkoló, s továbbra is kacsingattak rám. Én meg csak ülök ott tovább, s úgy bambulok előre, mint egy agyhalott mókus. Egyszerűen nem tudtam/tudom hova tenni a szituációt.
Két megállón keresztül folytattuk ezt a tevékenységet. Ők vonaglottak, mint kukac a horgon, én meg bambultam magam elé, mint egy agyhalott rágcsáló. Aztán hála a jógének leszálltak. Van egy üzenetem az ilyen embereknek: Stay White!
Aztán miután én is leszálltam egy megállóval odébb, egy jó nyegyedórát sétálgattam a hidegben, hogy észheztérjek, kitisztítsam a fejemet. Ohh... és mégvalami. Azok a lányok 13-15 évesek voltak. Go! Go Mankind!

N. M. Darky

Broken Heart?

2009-12-11T11:22:00.005+01:00

A tegnapi nap megmondom őszintén, nagyon megviselt. Igazából nem is nagyon tudom hova tenni... Egyszerűen nem bírtam/bírom feldolgozni, hogy ez hogy is történhetett. Meg főleg, hogy miért is? Nem értem...
S most itt állok, összetört szívvel, s próbálom megemészteni a történteket. Gondolataim zavarosak, szívem tele szomorúsággal, s bánattal. Nem tudom, valaha fel fogom ezt tudni dolgozni....

Az egész úgy kezdődött, hogy elhatároztam, meglepem a Zsófit, és titokban leutazok Veszprémbe, és jól meglepem. Mivel kicsit korábban érkeztem meg, gondoltam körbenézek, fotózgatok is esetleg - ha már elcsórtam Vori fényképezőjét. Megnéztem a szerelmesek parkját, körbenéztem a Karácsonyi vásárban, majd elindultam a várhoz. Már majdnem odaértem a várfalhoz, amikor is egy borzasztóan ismerős alakot vettem észre. Először nem akartam, nem bírtam elhinni, amit látok. A szívem mintha egy pillanatra megállt volna, valósnak tűnt de mégis oly csalókának, hamisnak tűnt e látvány mely elém tárult. Mivel nem akartam hinni a szememnek, ezért gyorsan lefotóztam - hátha majd az elűzi e illúziót. De nem tette... a képen is pontosan az látszódott, ami a valóságban is elém tárult. Szinte teljesen felfoghatatlan volt számomra, hogy ez hogy lehetséges, dehát a kép nem hazudik... íme:

Elhiszitek ezt? Most komolyan. Gondoltátok volna, hogy a Zsófi és... Chewbacca?? Képzeljétek magatokat a helyembe. Leutazol titokban 112 km-t a szerelmedhez, csak azért hogy meglepd, és örömet okozz neki, és az a látvány kell, hogy fogadjon, hogy az asszony épp... Ráadásul pont Chewbaccával?? Feldolgozhatatlan...

Miután felocsúdtam, hogy amit látok az a könyörtelen valóság, dühömben odaordítottam, hogy "Húzzál vissza az Endorra, te büdös vuki!" Erre láthatóan nagyon dühös lett, s rögtön, ordítozva azon a jellegzetes hangján rohanni kezdett felém, miközben vadul lövöldözött az ég felé lézerágyújával. Persze, én is rögtön futásnak eredtem, de mivel pont diktafon üzemmódban volt az mp3 lejátszóm, ezért sikerült az ordítozásának egy részét is megörökítenem. Tessék a felvétel:

Sajnos ilyen keveset tudtam csak megörökíteni belőle, mert már nem volt több helyem.
Futás közben - mivel én ilyen médiageci vagyok - még sikerült egy utolsó, bár kissé rossz minőségű felvételt készítenem róla.

Még így is, hogy ennyire rossz minőségű a kép, tisztán kivehető az arcára kiült végtelen düh, és vérszomj.
A kép elkészülte után gyorsan elraktam a gépet, és veszett tempót diktálva rohantam az életemért, a nyomomban ezzel az illegális bevándorlóval. Hosszasan menekültem előle, végül egy zsákutcába - a hegyorom végén található keresztig - kergetett. Egészen a peremig hátráltam, s már azt hittem, itt a vég. Chewbacca egyre közelebb és közelebb jött hozzám, közben diadalittasan bömbölt valamit, furcsa, s torz nyelvén. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, amikoris megjelent az égen a Millennium Falcon. Szemem teljesen kikeredett, s egy pillanatra el is feledkeztem a karnyújtásnyira lévő haláltól. A Millennium Falcon ablaka lassan letekeredett, és Han Solo ordított ki rajta.

- Chewbiiiiiiii!!!

...De itt hagyom abba, mert ez már kezd rohadtul agyszívó lenni. Annak, akinek esetleg nem esett le - van olyan? :D - ez egy csak egy poén volt.
Bár igaz ami igaz, a chewbaccás részig szóról szóra igaz, azt kivéve, hogy nem titokban mentem le, és nem egyedül flangáltam a városban, hanem az én kis Áfonyámmal. No, meg azért kihagytam dolgokat is, csak hogy ne legyenek logikai bukfencek a történetben. Olyan események maradtak ki, mint például, hogy be lettem mutatva az egyik szobatársának - aki az Adri nevet viseli egyébként. Aztán a bemutatkozás után elmentünk ebédelni. Pontosabban a Zsófi evett, mi meg néztük az Adrival. Az ebéd közben adtam nekik tippeket, hogy hogyan lehet megszívatni a kollégistatársaikat. No, nem mintha alapjáraton félteni kéne őket ilyen téren, de azért az ötletek sosem árthatnak... *ez itt a kacsintás helye*
Az ebéd után nagyon furfangosan megpróbáltak engem bejuttatni a lánykoleszba, ahova értelemszerűen egy hímnemű egyén se juthat be. A terv - amelyet így név nélkül az Adri eszelt ki - az volt, hogy lehoz utazóbőröndöt, és hogy azt kéne nekem segíteni felcipelni, mert hogy nehéz. Nos, ha az Adri nem a porta előtt haladt volna el a bőröndöt vígan lóbálva, - ergó, egyértelműen látszódott, hogy üres, vagy nagyon könnyű - akkor talán még sikerült is volna, de sajnos így elég hamar bebuktunk. Én próbáltam menteni a menthetőt, de a portás bá' szigorú volt, szóval vissza kellett somfordálnom. De mindenesetre vicces volt maga a szituáció.
Aztán aztán... Kóstoltunk ízesített mézeket a karácsonyi vásárban. Ettünk bodzásat, citromosat, mentásat, levendulásat, fahéjasat, cappuccinósat, csokisat, meggyeset, és áfonyásat. Hát egytől egyik nagyon durvák voltak. Megmondom őszintén, én egészen eddig a pontig, nem is gondoltam volna, hogy ilyen mézek léteznek. Úgy értem, a méz magában is zseniálisan finom, szóval eszembe se jutott volna, hogy ízesítsem. Lehet ez másnak nem újdonság, nekem az volt. De még milyen finom újdonság!

Nagyon jó volt a tegnapi napom, igazi felüdülés volt számomra. A depresszióm is drasztikusan csökkent. Most már olyan "elviselhető" szinten van, amiről szerintem továbbra is az időjárás tehet, hiszen nagyon rühellem. Köszönöm, kicsiny Zsófim a tegnapot!

N. M. Darky

Fun in the Rain

2009-12-01T17:38:00.002+01:00

Ez a mai nap se az én napom volt...

A történet úgy kezdődik, hogy tegnap lejárt a segélyem, de a hölgy aki az ügyemet kezelte, azt mondta, hogy ha elmegyek az önkormányzathoz, akkor ott kérvényezhetem, hogy támogassanak - ösztönözzenek - a munkakeresésben.
Hohó, csillant fel a fény biboldó szememben. El is határoztam rögvest, hogy nekem egy kis ösztönzésre van szükségem ahhoz, hogy melót keressek, így hát szőttem egy olyan ördögien egyszerű tervet, amit akár egy idióta is kitalálhatott volna: másnap - azaz ma - elmegyek az önkormányzathoz!
Így is történt, bár az első akadály leküzdése se ment problémamentesen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, elaludtunk de rohadtul. 11 körül keltünk fel, ami alapvetően nem is lenne annyira vészes, de Vorinak délután sulija van, szóval szűkös az időkorlátunk. Gyorsan elkészültünk, aztán elnyargaltunk a célállomásunk felé. Ám a kapun kiérve szembesülnünk kellett a könyörtelen valósággal: szar az idő. Szemerkélő eső, mindenhol víz, - és ezek következményében az utcákon már majd' folyékony állagú, állati(?) eredetű fekália csordogált mindenfele - s ehhez még természetesen hozzáadódik az amúgy sem lelkes kedélyállapotom is, tehát igen. Nagyszerű start volt.
De mindezen tényezők ellenére is, sikerült eljutnunk a Polgármesteri Hivatal Szocális Osztály részlegére, ahol előzetes félelmeim nem igazolódtak be. Ugyanis csak egy... khm... őszinte, s szorgalmas mexikói dolgozóval találkoztam - aki nem a Vori volt. Tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolkozzon el ezen a szituáción: Ti is azt vártátok volna hogy ez a részleg tulajdonképpen egy átjáró Afrika szívébe? Naaa... legyünk már őszinték. Nem? Hát, lehet, hogy csak én vagyok ennyire sztereotip? Ki tudja. No, szóval!
Szerény másfél órás várakozás után végre eljött az én időm is, ahol kb két mondat után hazaküldtek egy formanyomtatvánnyal, hogy töltsem ki, és hozzak el még pár papírt... Hmm. Rendben. Hazajöttünk, megreggel... akarom mondani ebédeltünk, aztán Vori el is hajózott suliba, ahonnan már így is késésben volt.
Mivel még ma el akartam intézni ezt a marhaságot, ezért gyorsban átrágtam magam a nyomtatványon, kitöltöttem amit ki kellett, összeszedtem a még hibádzó papírokat, s elindultam, hogy pontot tegyek az ügy végére. Ezúttal csak 3/4 órát kellett várnom a soromra, de oda se neki, Gabika nagyon kreatív volt, mert ezen alkalommal hozott magával könyvet is! Szinte csak úgy repült az idő, miközben az író fondorlatos szavain csüngtem a dallamosan síró, s ordító kisdedek hangjára, melyhez igazán relaxáló hatást keltve, további 20 ember összemosódó katoikus beszéde keveredett...
...de végülis minimális agyi károsodással túléltem a dolgot. A hölgy aki az ügyemet kezelte igazán kedves, készséges, és dagadt volt, így nagyon hamar, s könnyedén túljutottam az egészen. Közvetlenül eme kérvény elintézte után átugrottam az Okmányirodába is, ami egyébként a Szociális Osztály közvetlen szomszédságában található. Hétfőre kértem időpontot a személyigazolványom érvényességének meghosszabbításának céljából. Azért kértem hétfőre, mert addigra talán megérkezik az anyakönyvi kivonatom másolata. Talán. Azért vicces ez a szitu. Édesanyám csütörtökön már feladta elsőbbségivel Postán, de még mindig nem érkezett meg. Éljen a villámgyors Posta! \o/
Az időpont kérés után még fel kellett adnom egy csekket, szóval innen utam a Nyugati mellett található Posta felé vezetett. Útközben, a villamoson fennakadt a fülhallgatóm zsinórja egy öreglány kabátjának gombján. Senki se kérdezze, hogy azt hogy sikerült bealakítanom/unk, de gyakorlatilag majdnem masnit kötöttem a gombra a kábellel, mindezt úgy, hogy csak felszálltam a villamosra. Ezt überelje valaki!
A Postán sikerült - ismét - a legjobb sorba állnom. Valahogy nekem mindig sikerül kifognom a lehető legjobb sorokat mindenhol. Pl vásárlásnál. Ziher, hogy aki előttem van, az kuponnal, utalvánnyal ÉS kártyával fizeti ki a dolgait. Egyszerűen mindig ez van. Igazából már beletörődtem, és le sem írtam volna ezt a részt, de sajnos...
...Szóval ott állok már egy jó 20 perce, amikor is észreveszem, hogy az előttem álló sertés kissé pironkodva, de sunyin körbenézelődik, s mintha valamiféle reakciót keresne. Először nem értettem, mit keres ennyire lelkesen. Aztán megértettem. Épp akkor érkezett hozzám a coca értetlen tekintete, amire egy iszonyatosan gyötrelmes, arcom minden izmát igénybe vevő, görcs-szerű fintorral reagáltam. Ettől nagyon megijedhetett, hiszen nagyon hirtelen elkapta a tekintetét - nekem meg összerándúlt a gyomrom. Az a hízó a fullosan tömött, heringpartys Postán, hát én nem is tudom, hogy fejezzem ki magam... Tojássalátát szart. Ez nem lehetett egy szimpla "gázszivárgás," ez annál sokkal durvább, és áthatóbb volt. Azzal próbáltam magam lefoglalni, hogy más emberek arcain röhögök, hiszen, amikor ez a biológiai fegyver hozzájuk is elért, ők is hasonló arc-rándulással válaszoltak. Szóval végülis színes ásítás nélkül megúsztam a dolgot - de tulajdonképp nem sokon múlott.
Mire hazaértem beázott a cipőm, úgyhogy volt nagy öröm. És még mindig nincs vége a napnak... Arrghh...

ui: Freak! Épp a napokban gondolkoztam a pizza evésen! :O De nincs rá keret sajnos... :(
Úgyhogy addig be kell érnem ezekkel az első osztályú, indiai ételcsodákkal.... ;(

N. M. Darky

Paradox

2009-11-26T14:11:00.004+01:00

Hmm... Kissé nagy lett itt a csend, szóval azt hiszem, ideje, hogy kicsit "zajongjak."
Azért nem írtam mostanában, mert kissé magába szippantott ez a fránya időszakos depresszió, illetve hatalmába kerített az antiszociális magatartásforma. Ilyenkor szívem szerint elmenekülnék egy őserdőbe vagy barlangba - tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hova, csak messze, nagyon messze legyek minden embertől. No, ez nem azt jelenti, hogy bárkivel bármi bajom lenne vagy valami, sőt! Inkább nagyon is úgy érzem, hogy mindenkit hanyagolok - de egyszerűen valami mintha blokkolná bennem azt a fajta vágyat, hogy bárkit is keressek. Ami azért furcsa mert hiányoznak a barátaim/cimboráim. Szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy egy paradoxonnal állunk szemben.
Véleményem szerint valamennyire igazuk lehet azoknak az embereknek, akik a medvékhez szoktak hasonlítani, hiszen szívem szerint egész nap aludnék - és még sokszor brummogok is. Nos, nem tudom mi áll pontosan a dolgok hátterében, de mindenesetre elnézést kérek mindenkitől, amiért hanyagoltam őket.

"We have encountered technical difficulties, sorry for any inconvenience!"

Annak ellenére, hogy "remetéhez hasonlatos" életmódot folytatok, történtek errefelé érdekes és mókás dolgok. Múlt pénteken az eredeti tervek szerint Yuberrel találkoztam volna, hogy jól összeverjük egymást - persze virtuálisan. Nos, találkozni találkoztunk is, csak közben Voriék leszerveztek egy bulit, úgyhogy a virtuális hirig helyett inkább csoportosat ittunk. Pesten is megünnepeltük a 20. születésnapomat. Másodjára. Nálunk volt az összeröffenés, amelyen Barna, Vori, Zsigi és egy limitált ideig Miki is részt vett. Felavattuk az új vizipipa kerámiát is, ami Zsigitől kaptunk. A buli olyan fél 5-től hajnali 1-ig tartott kb és elég véresre sikerült. Elég tetemes mennyiségű folyékony agysejtmérget termeltünk be a banzáj során, dehát 7 óra fogyasztás alatt azért ez nem annyira meglepő. Két emberben elég mély nyomott - hehe, az irónia! - hagyott a party, hiszen mint már említettem folyt vér rendesen. Valamikor már eléggé este Vorinak eszébe jutott, hogy menjünk le sétálni a Duna-partra, mert hogy mennyire feeling lenne, és még fotózgatni is lehetne. Mindenki természetesen rábólintott, így hát felkerekedtünk, és elindultunk. A part kikötő részére mentünk, ami azon kívül, hogy hajók kötnek ott ki, úgy néz ki, hogy van egy sík betonplacc, és ahogy azon mész a víz felé, egyszer csak elkezd elég éles szögben lejteni, ami egészen a sziklatöltésig tart. A kettő között - mármint a töltés és a lejtő között - van egy kis szakasz ahol pont el lehet férni. Nos, a cél az a kis szakasz volt, ám azt két módon is meg lehet közelíteni. Az egyik, - ahogy egyébként én tettem pl. - lesétálsz a lépcsőn, míg a másik az, hogy lemész a lejtőn. A bátrabbak - Vori, Yuber, Barna - ott mentek le, ahol menetközben jól el is csúsztak. Persze rögtön fel is pattantak, szóval nem is foglalkoztunk különösebben vele. A töltés vízbe dobálása jobban lekötött bennünket. Amit Vori meg is örökített a gépével, bár én nem vettem észre. Úgy pár kép után odasereglettünk Vori köré, hogy megnézzük milyenek lettek a képek. Az egyik képen iszonyatosan elkezdtem röhögni, mert rohadt viccesnek tűnt számomra, hogy Yuber időközben vörösre festette a körmét. Pár perc röhögés után leesett, hogy befestette a körmét??! Na nézzük csak meg közelebbről azt a kezet! Amikor már fényben kezdtük el tanulmányozni a kezét jöttünk csak rá, hogy amikor jött le a lejtőn, esés közben beletenyerelt egy üvegszilánkba, ami elég durván elvágta a kezét. Na, akkor hatalmas pánik, hogy jaj, jaj, jaj, mi tévők legyünk? Meg fog halni? De nem halt meg, hanem gyorsan bekötötte az ujját, dehát addigra csurom véres lett a keze, meg a kabátját is beszínezte néhol. Miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, rádöbbentünk, hogy Barna is hasonlóképp járt, csak az ő keze nem volt annyira megsebesülve. Mikor aztán tényleg lehiggadtak a kedélyek, eszembe jutott a kép, meg a hozzá fűzött kommentem, és ismét valami iszonyatosan elkezdtünk röhögni. Készítettünk még pár képet, aztán hazamentünk, és elláttuk a sebeket, meg megetettük a sérülteket, majd folytattuk tovább az önpusztítást.

És most engedelmetekkel postolnám azt az ominózus képet is - de ha zavar letörlöm!

"Baszki, odanézz! Hogy ki van festve a körme!"

Viszont ezzel egyenlőre búcsúznék is, most ennyi tellett, de majd még idővel jelentkezem ismételten!

N. M. Darky

Drugs, Violence and Zombies.

2009-11-13T08:43:00.003+01:00

Szeretném azzal kezdeni eme bejegyzésemet, hogy köszönetet nyilvánítok. Köszönöm szépen annak a nagyon sok embernek akinek eszébe jutottam születésem 20. évfordulójának alkalmából! Igazán jólesett, hogy eszetekbe jutottam!

Hogy keddi napom további történéseit datáljam, így azon nap történéseivel kezdenék. Egész délután unatkoztam, és punnyadtam otthon. Már kínomban vizipipázgattam futurama nézés közben. Miután azt is meguntam, elmosogattam, s kitakarítottam a lakást. De mivel még semmi se akart történni ezért, unalmam és tétlenségem odáig fajult, hogy leültem ps-ezni. Végre fél 7-et ütött az óra, szóval leültem a számítógéphez, mivel Zsófi azt mondta, valami nagyon fontosat akar mondani. Kicsit megijedtem, hogy mi lehet az a nagyon fontos, de mivel azért az is bennem volt, hogy a Vori - aki sokszor olyan, mint egy pletykás vénasszony... - korábban többször is elejtett pár igencsak sokatmondó információ morzsát, így kicsit gyanakodni kezdtem.
Egy olyan órája beszélgethettem msn-en, amikor megszólalt a csengő. Arcomon egy széles mosollyal indultam az ajtó felé, s odaérkezvén finoman kinyitottam a kukucsot, s - tanulván a korábbi eseményekből - ezúttal kicsit alaposan körbenéztem. Ki is szúrtam egy felettébb ismerős zöld sálat az ablakban, s egy pár méterrel odább egy felettébb ismerős, guggoló alakot is. Kinyitottam az ajtót, s az az alak valóban elég ismerős volt aztán is, hiszen nem más volt, mint Zsófi, kezében egy nagy, gyertyákkal megtűzdelt, szív alakú tortával. Bevallom őszintén, eléggé meglepődtem, hiszen nem számítottam tortára - meg hát úgy an block a baby látogatására. Jó, kicsit azért gyanakodtam, de nem voltam biztos benne, hogy ő akar majd jól meglepni.
A tortán kívül kaptam még tőle egy sólámpát, és egy díszdobozos Fütyülőst is. A sólámpa méltó dísze lett a kecónak, passzol oda. Ha csak az a lámpa ég, akkor valami iszonyú hangulatos félhomályt varázsol a lakásba. Szóval umm... Köszönöm szépen itt is, kicsim!
Az ajándékátadás és némi beszélgetés után az asszony elment fürödni, mert útközben nagyon elázott. Pancsolás után kicsivel Vori is befutott, aztán együtt nekiugrottunk a tortának, ami teljes mértékben Zsófi-recept alapján készült. Tudom, hogy nem fejezzük ki magunkat így, mert nem illő, meg furcsán is hangzik egy tortával kapcsolatban, de beszarás mód finom volt. Ilyen narancsos-csokis volt, és huhh... de ennék most még belőle!
Tortázás után elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi lenne ha Zsófi már nem menne vissza Veszprémbe, hanem ottaludna nálunk. Nem írom le a gondolatmeneteket, mert hosszú lenne és én most lusta vagyok, meg éhes. Szóval a végkonklúzió az lett, hogy visszament Veszprémbe, - mert kellett neki váltóruha - de szerda hajnalban visszajött, s együtt leutaztunk Pécsre, hogy jól meglepjük az itthoniakat.
Nos, a hatás elsöprő volt. Nem is kívánhattam volna ennél jobb elrendezést.
Amikor beléptünk a lakásba, még mindenki mélyen aludt. Muhahahahaha! Először leraktam a cuccomat, s felébresztettem tesómat. Az arcára kiülő meglepetés megfizethetetlen volt. Szegény pára, hirtelen azt se tudta, hogy hol van, és mi történik! Mondjuk érthető, nem szokta meg, hogy hajnali 12 órakor keltsék fel.
Tesóm után anyámékhoz mentem be, s őket is felébresztettem. Édesanyámnak úgy elkerekedtek a szemei, hogy azt hittem menten kiugranak a helyükről. Volt nagy örömködés, meg miegyéb, majd elmondtam, hogy elhoztam magammal az én imádnivaló kis asszonykámat is, szóval rögvest be is mutattam nekik. Nagyon elnyerte a tetszésüket a "hozományom" azóta is mindig mondogatja anyám, hogy milyen helyes kis barátnőm van. Szóval: Totális siker.
Beszélgettem mindenkivel egy kicsit, ebédeltünk egy könnyedet, aztán sajnos kb indulnunk is kellett, mert Zsófi akart még mobilnetet venni, és azt mindenképp el akartuk intézni, szóval hiába próbáltak marasztalni minket, nem tudtunk sajnos tovább maradni. Meg különben is, asszonykámnak sulija van, onnan meg nem szabad lógni. Nem ám!
A netet sikerült végülis minimális várakozás után elintézni, tehát maradt időnk meginni egy kávét is. A Virág cukrászdában fogyasztottuk el a frissítőnket, miközben beszélgetünk egy jót. Sajnos nem volt sok időnk, a kávé után mennünk is kellett a paraszthoz, hogy elérjük a buszt. A könnyes búcsú után egyenesen a szokásos Laki-Freak találkozóhelyre siettem, ahol Freak már ott is volt. Hogy ne az esőben várjuk be a Lakit, bementünk a kádárba.
Laki hajója is hamar befutott, szóval beugrottunk a spártába kajáért és... egy kis üdítőért, hogy jobban csússzon a sajtos bagett(?). Aztán, mivel hogy esett az eső, ezért próbáltunk olyan helyre menni ahol van némi tető-szerűség a fejünk felett, így hát kikötöttünk a szokásos játszóterén. Ahol Jocó barátkozni akart a kukával. Így már asszem mindenki vágja, hogy melyikről van szó. Szóval lehorgonyoztunk ott és csaptunk egy laza martinizős partyt. Hiába tartott nagyon rövid ideig, - nagyon sajnos :/ - nagyon jól éreztem magam. Régen nevettem ennyit és ennyire szívből. Szóval köszi Laki, Freak!
Hazafele jövet blicceltem egy egészségeset a buszon. Ezt neked pk rt! ,,|,, ^^
Csütörtök. Azaz tegnap. A délelőtt és a délután egy része olyan volt mint egy flashback. Mintha fel se mentem volna Pestre, mintha minden pontosan ugyanabban a mederben folyt volna tovább. Nagyon durva érzés. Olyan, mintha a Pestre költözésem egy hosszú hosszú álom lett volna. Ennél jobban nem tudom leírni. Eszméletlen!
Olyan fél 5 magasságában átugrottam az én tetovált cimborámhoz, és beszélgettünk egy kiadósat, amíg meg nem érkezett Kötél is. Utána összeszedtük magunkat, és megünnepeltük a születésnapunkat. Mivel ugye Márkónak is nem olyan rég volt, és bepótoltuk azt is. A terítékre ezúttal egy Black Velvet whiskey került. Hát hogy mit alakítottunk, én nem merem leírni. Nagyon, nagyon, NAGYON csúnyán néztünk ki.
Sikerült ismét iszonyat sokat visítanom a sok hülye műsorunkon. Nagyon jó volt ez a nap is, baromi jól éreztem magam! Köszi Márkó és Kötél!
Itthon még este tesómmal is műsoroztunk egy csomót, és sikerült megint rohadt sokat röhögnöm. Iszonyat, hogy mennyit visítok itt... But I guess that's Pécs for ya!

Hogy mit tartogat a mai nap számomra, még nem tudom, de azt igen, hogy mit álmodtam mára virradóra. Az egész álmot nem fogom elmesélni, mert még azzal vádolnátok meg, hogy sablonosak az álmaim. Úgy tudnám jellemezni az álmom, hogy: Drugs, Violence and Zombies. (Hmm... ez jó lesz címnek is. Hahahaha!!) Álmom egy post-apokaliptikus rémálomba kalauzolt el (ismét). Az a lényeg, hogy ezúttal egy uránváros alatti titkos laboratóriumban voltunk, és hát na, gyüttek azok a fránya zombik. Történés történést követett - ez az a rész amit nem mesélek el, mert hosszú, és... igen. - és menekülőre fogtunk a dolgot. Egy olyan metró kinézetű, de síneken futó villamossal menekültünk uránváros utcáin - ahol nem voltak sínek, ám a jármű mégis süvített - egészen addig amíg nem karamboloztunk. Akkor menekülvén a zombi tenger elől, el akartuk lopni egy nő kocsiját, aki miután kitéptem az autóból, és elvettem a kocsi kulcsait, elkezdte hívni a rendőrséget, hogy neki bizony épp lopják a kocsiját. És akkor rögtön az ugrott be nekem, hogy a zombikra is ki kéne hívni a rendőröket - hiszen az élet közben pontosan ugyanúgy zajlott tovább, szóval mindenki ment dolgozni sétáltatta a kutyáját, stb. csak közben a zombik ölték az embereket, és hát úgy eleve "ott voltak," de láthatólag senkit se zavart ez a tény. - ők talán tudnának csinálni valamit. Bár eleve nem értem, hiszen állig fel voltunk fegyverezve - még asszonykámon egy is egy helikopterágyú figyelt - szóval mi is kézbe vehettük volna az ügyet, de mi inkább menekültünk. Szóval a gondolatmenet az volt, hogy ha azt mondom a disznóknak, hogy jöjjenek ki, mert itt zombik vannak és le kéne irtani őket, akkor kiröhögnének, úgyhogy azt mondtam nekik, hogy jöjjenek gyorsan, mert a Magyar Gárda vonul fel itt, és nagyon félek. Aztán felébredtem. Hát igen, na. Furcsákat álmodok.

Ui: Nagyon szépen köszönöm kicsim, hogy bevállaltad velem ezt a kis kalandot. Sokat jelent ez számomra. Köszönöm! <3

N. M. Darky

Pray for Rain

2009-11-10T09:30:00.003+01:00

Hmm... November 10.-e. Egy esős, szomorkás napnak indul ez a mai. Már nem várom úgy ezt a napot, mint régen. Már nem nem tölt el ez a nap oly heves izgalommal, mint mikor még csak kisgyerek voltam. Érdekes, milyen gyorsan, mintha csak egy pillantás lett volna, úgy szaladt el ez a 20 év. Nem számít nagy kornak ez a két évtizednyi élettartamom, de hé! Ez az én személyes rekordom!

A hetem nagyon jó volt. Szerda estétől egészen tegnap reggelig itt volt Zsófim, ami garancia arra, hogy fülig ér a szám egész nap. Igazából annyira extra dolgok nem nagyon történtek, leszámítva a szombatot, de a többi nap úgy telt, mintha egy vidám kis család lennénk. Zsófi, az aprócska termetű, de gondoskodó anyuka, én a néha morgolódó, de alapvetően mókás apuka, és Vori a mexikói bevándorló. Tisztára mint egy tv-só.
Szombaton egy spontán ötlettől vezérelve Zsófival elmentünk az Apacs-ba, és vettünk fültágítókat. Ő magának egy 4 mm-eset vett én meg két 10 mm-est. Hazafelé menet Zsófim szervált két szeletet a kedvenc sütijéből, amit otthon be is kóstoltunk rögvest. Igazán nagyon finom volt, csak volt egy nagy hibája: hamar elfogyott. Oh, ez a sütemény egyébként a Marlenka névre hallgat.
A süteményezés után nekiláttunk, hogy betoljuk az új ékszereket. Még csak épp az előkészületeknél tartottunk, amikor Vori is befutott, így hát lett nézőközönségünk is. Felhúztam a gumikesztyűmet - olyan Dr. Mengele-ésen (és rajosan!) pózolva - és elkezdtem a kínzást.
Első áldozatom Zsófi volt. Nála 2 mm-ről ugrottunk 4 mm-re. Emlékszem, amikor anno még magamnak csináltam azt a szakaszt fültágítós karrieremben. Én is nagyon megszenvedtem. Igaz ami igaz, én 2-ről ugrottam 5-re. Szegény Zsófimnak nagyon fájt, mert végig úgy kapaszkodott a lábamba, s sikoltott, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Nagyon fájó volt nézni, már csak azért is, hiszen én okoztam neki azokat a kínokat. De másnapra már nem volt a fülével gond, szóval leapadt a gyulladás, és ahogy levettem, nagyon örül, s szereti az új fülesét.
Zsófi után én is behelyeztem magamnak az új ékszeremet, amit most nem fogok rajosan villantani, mert lusta vagyok képet készíteni, de nagyon tutin néz ki. Maga a "műtét" számomra semmilyen fájdalommal nem járt, hiszen nekem már eléggé nyúlik a fülem, így könnyen beült a helyére az ékszer. Szóval Laki fiam, ez annyit tesz, hogy növeltem az előnyöm, jobb lesz ha belehúzol! *Sátáni kacaj*
A régi ékszereim Vori fülében kaptak helyet, amelyeket szintén sikerült könnyedén betolnom a helyükre. Vori azt mondta nem nagyon fájt neki, majd később hozzátette: "talán már csak megszoktam ezt a fajta fájdalmat és nem tűnik fel."
A tágítás után elhatároztuk, hogy elmegyünk kávézni egyet, mert olyan feelinges, és meg mert olyan rég voltunk - én legalábbis biztos.
Ezen küldetésünk viszont már nem járt sikerrel, mert nem találtunk normális kávézót, vagy ha mégis, akkor az zárva volt már. Így hát vettünk inkább instant capuccino port, és abból csinált a babym nagyon finom, sufnituningolt capuccinot.
Olyan este 5 fele kb átjött Barna, és Miki. Mivel ők - és Vori - mentek este bulizni, ezért itt nálunk tartottak egy kis "bemelegítőt" amiben én is részt vettem természetesen. Pipázgattunk, műsorozgattunk, aztán olyan 7 felé kb elrajtoltak a buliba. Mi meg asszonykámmal elmentünk a tékába, kivettünk a Simpson család movie-t - bár eredetileg a Brüno-t akartuk, de az nem volt benn - aztán elmentünk a tecsóba némi kaktusz pálinkáért, és kettesben megcsináltuk mi is a kis saját bulinkat. Nagyon frankóra sikerült egyébként - csak én vittem kicsit túlzásba a végén, aminek meg is lett az eredménye. Egész vasárnap agonizálhattam a saját hülyeségem miatt. Dehát, ez a karma törvénye. Nem lehet elkerülni.
Hétfő. Na, aki erről a napomról kérdez, azt lelövöm. Komolyan. Régen volt ilyen elcseszett napom - legalábbis ami a nap 90%-át illeti. Az aznapi kedvenc számom a Limp Bizkit - Break stuff. Hallgasd meg és megérted miért az lett nálam a "nap száma."
Két pozitív dolog történt velem egyedül aznap. Az egyik, hogy Vori őseinek - tehát mamájának, nagyapjának, s édesanyjának - sikerült baromira meglepniük születésnapom alkalmából. Az ajándékuk egy csomag édesség, és egy nagy könyv a háromdimenziós fotózásról, ami a Térbe zárt pillanat címet viseli. Annyira megilletődtem ezen a nemes gesztuson, hogy újfent "köpni-nyelni" nem tudtam. Ez a Szász család már csak ilyen. Kifejezhetetlenül kedvesek, s törődöek. Köszönöm szépen!
A másik pozitív dolog, hogy ismét mentem a Govindába segíteni. Jót beszélgettem a bhaktákkal mosogatás, illetve törölgetés közben. Az a durván egy óra szinte elrepült. Segítségemet most is természetesen rengeteg finom étellel honorálták. Szóval mondhatjuk, hogy amilyen szarul indult e nap, olyan jó lett a vége.

Viszont, van egy bejelentésem. Pécsi emberek figyelem! Csütörtökön baljós események fognak történni! Nem fogjátok elhinni, de... olyan borzasztó, hogy leírni is alig merem. Szóval... visszaugrom Pécsre. No, persze csak limitált időre, de amíg lent vagyok, szeretnék azért összefutni Veletek. Aki ráérne az jelezzen nekem valahogy! Iwiw, sms, itt komment - ahogy jólesik. Mivel msn-en nem igen tudom, hogy leszek e addig.

Ui: van egy pattanás a könyökömön, és KURVÁRA idegesít, hogy nem tudok miatta könyökölni. Nááágyon irritáló.

N. M. Darky

Munkásököl Vasököl, Oda Üt Ahová Köll!

2009-11-01T11:29:00.003+01:00

Nos, még élek. Azt hiszem. Átvészeltem ezt a hetet is, bár igaz, eddigi "tündöklésemet" kissé elhomályosítja a szerdai napon történt balesetem. De minden a maga idejében!
Hétfőn reggel - mint ugye minden rendes munkásember - melóba készülődés közben valamiért hirtelen rosszul lettem, és egy szép nagyot színeset ásítottam. Egy ilyen nagyszerű start után inkább szóltam a főnökömnek, hogy inkább nem mennék be aznap dolgozni, lévén, hogy a gyomrom tartalma "rossz nyíláson keresztül" távozott a szervezetemből, s mellette még a közérzetem is nagyon "toppon" van. Így inkább visszafeküdtem aludni, és egész nap pihentem, mert másnap már viszont mindenféleképpen menni akartam melózni.
Kedd. Tulajdonképp egy "szürke hétköznap" volt. Reggel felkeltem, összekészültem és elmentem dolgozni. Egész nap szigeteltem - ami nem épp egy hálás feladat. Aki még életében nem szigetelt - Oh, hogy irigylem őket! - azoknak leírnám, hogy mennyire kellemes eme feladat. Fogod a szigetelőanyagot, amit úgy kell elképzelni, mint egy bazinagy alufólia lapot, amit átfuttattak szövetszálakkal, s az egyik oldalára egy gyapotkeverék anyagot ragasztottak. Nos, ezt az anyagot kellett első körben méretre vágni, ami tulajdonképpen nem is para, de a felrakás! No, az egy merőben más tészta. Ha szimpla csövekről van szó, amik még nincsenek beépítve, akkor ez a művelet igazán könnyű, és néha még szórakoztató - szerintem legalábbis tök mókás ahogy ráfekszel a csőre és vele együtt gurulsz, miközben méretezed rá az anyagot - is tud lenni, de ha viszont már be van építve, akkor már kicsit nehezebb, mert általában ott már vannak nehezítő tényezők is, mint például a plafon, további csövek, kábelek, sinek, stb. de ezek többnyire még mindig relatíve könnyedén leküzdhető akadályok - csak sokszor sokat kell velük pepecselni. De az igazi jóság, amikor az úgynevezett "könyököt" kell beburkolni. Na, az Hardcore! Biztos én vagyok tapasztalatlan, és érzékem sincs hozzá, de ezekkel rohadt sokat szívóztam. A könyök maga a kanyarodó cső, ami ilyen kis szelvényekre van osztva. Ezekkel az a probléma, hogy iszonyúan lehetetlen helyeken találhatóak meg általában, és nagyon sokat kell velük szívózni. Megvan a maga technikája persze, de nekem elég sok fejtörést okoztak sokszor.
Nos, röviden és tömören összefoglalván, ezekkel szívóztam a múlt héten és ezen a héten is.
A szerdai nap az, amelyik tulajdonképpen említésre méltó még, hiszen akkor történt a balesetem. A kollégám utasítására le kellett volna szigetelnem egy csövet, ami épp akkor lett beállítva a helyére. Hogy egészen pontos legyek, nem is magát a csövet kellett volna leszigetelnem, hanem a bilincsek miatt kivágott részeket kellett ismét lefednem. Épp azon munkálkodtam, amikor egyszercsak egy tompa ütést éreztem a fejeztem, majd a karomon. S mikor ránéztem a kezemre, azt vettem észre, hogy egy furcsa, lilás színű, ragadós massza folyt szét a karomon, amely első pillantásra úgy festett, mintha fel akarta volna falni a kezemet. A már épp megkötni készülő purhab volt az. A vérnyomásom azonnal az eget kezdte el súrolni, s egy pillanatra még a vérem is megfagyott, amikor ráeszméltem: két ütést éreztem. Feszülten nyúltam fel hajamhoz, miközben szép lassan keltem fel az addigi, guggoló pozíciómból. Egy hatalmas gombócnyi lilás massza kuporgott a fejemen. A felismeréstől ajkaimat rögtön válogatott szitokszavak hagyták el, melyek olyannyira voltak dühtől fröcsögőek, s obszcének, hogy a körülöttem dolgozó kőművesek elégedetten csettintettek. Rögtön rohantam a kollégámhoz, hogy megtudjam, ilyenkor mégis mi a teendő, de ő csak annyit mondott, hogy gyorsan keressek valami csapot, és mossam le azt a kezemről, mert hamarosan megszilárdul. Mint az őrült ki letépte láncát, rohantam a legközelebbi csaphoz, s veszett tempóban kezdtem el ledörzsölni azt a ragadós szart magamról. Nem sok sikerrel. A víz egyáltalán nem akarta leszedni, sőt, inkább csak szétkentem magamon. Futottam vissza a kollégámhoz, hogy na most aztán ügyeskedjen nekem valamit, amivel le tudom szedni magamról. Hosszas keresgélés után egy festő srác szerzett nekem nitro hígítót, amivel valamennyire le tudtam szedni magamról - a bőröm egy rétegével együtt. Sajnos a hígító hamar elfogyott, hiszen alig volt az üvegben, de az az átkozott purhab viszont pillanatról pillanatra egyre jobban megkötött rajtam, égető, fájó érzést hozván magával. Olyan volt, mintha tűzbe raktam volna a kezem könyéktől az ujjaim végéig. Időközben - mivel külön keresgéltük a megoldást - előkerült a kollégám, s miután közöltem vele, hogy te bizony most hazaviszel engem kocsival, amire rögvest rá is bólintott.
Dél környékén értem haza. Miután leírtam Vorinak, hogy mi történt, rögtön át is ugrottunk hozzájuk. Vori nagyapja levágta a hajamban tomboló káoszt, aztán utána nekiláttam, hogy letépjem, illetve vágjam magamról a purhab azon részeit ami még ottmaradtak a kezemen. Olyan 3-4 órán keresztül tartott a "kínzásom," amibe azért beiktattunk egy finom ebédkét is, aztán úgy döntöttem, aznapra befejezem a kínzásomat, s hazamegyünk. Így hát megköszöntem a segítséget, s visszaindultunk. A végeredmény: a hajamon első blikkre semmi se látszik, viszont ha lehajtom a fejem, akkor azért eléggé kiszúrható, hogy hátul a forgómnál kb negyed akkora a hajam, mint másutt. A karomon díszelgő darabkák pedig távolról úgy festenek, mintha egy elbaszott non-figuratív tetoválás lennének.
Ha végülis jobban meggondolom, hogy mi is történt, tulajdonképpen hálás vagyok az Úrnak, hogy nem mondjuk a szemembe csöppent az a szutyok - azzal kicsit jobban befürödtem volna. Szóval jah, egész olcsón megúsztam, bár attól függetlenül, hogy a rőzsém nagyrésze megvan még, le fogom vágatni, mert rohadtul zavar az a kis "folt."
Csütörtök. Azt leszámítva, hogy mindenki, aki látta/hallotta mi történt odajött hozzám, hogy kérdezősködjön, vagy hogy csak viccelődjön egy kicsit velem, meg a purhabbal, pontosan ugyanolyan volt, mint a többi munkanapom. Meló után hazamentem, agonizáltam, fürödtem, ettem, lazultam kicsit, majd lefeküdtem aludni. Mondom, szürke hétköznap.
Péntek. A meló ugyanaz volt mint eddig. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Szigetelés. Mérés. Vágás. Anyázás. Mérés. Vágás. Stb.
Este viszont mikor hazaértem, egy kisebb méretű party volt itt, ami nem tartott sokáig, mert Voriék elmentek bulizni a Morrison's-ba, én meg ledőltem aludni, mert szombaton is meló volt.
Szombat. Laza nap volt. Délig dolgoztam csak, aztán kidobták a fizut is, úgyhogy volt öröm és bódottá! Délután elmentünk nagybevásárolni, aztán estig punnyadtunk. És korán lefeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam.

Viszont elvonatkoztatva a hét eseményeitől, és kicsit elmerülvén a gondolataimban, írnék kicsit most azokról is. Ez egy blog ugyebár, és abba ez is belefér még. Szóval azon gondolkoztam, hogy mennyiben változott meg a kapcsolatom a pécsi cimboráimmal, mióta felköltöztem. Tulajdonképpen iszonyú kevés emberke veszi a fáradtságot, hogy akármilyen szinten is érdeklődjön felőlem. Pedig anno hogy mondogatták, hogy így keresünk majd, meg úgy! Bah. Kicsit meglepődtem pár emberke viselkedésén. Az érem másik oldalához az is hozzátartozik, hogy én se nagyon vagyok elérhető msn-en különböző okokból kifolyólag - de az msn koránt sem az egyetlen út amivel el lehetne engem érni! Én igyekszem tartani a kapcsolatot, de rengeteg akadályt le kell küzdenem. Pl telefonálgatni nem nagyon tudok, hiszen már nem vagyok előfizetéses, már kártyás vagyok - s azt is én fizetem. Nehezebb ám úgy, hogy nem támogatnak már az ősök. Nem kell ezt feltétlenül szemrehányásnak tekinteni, hiszen nyílván én se teszek meg mindent, de Belőletek még a törekvés is hiányzik. Én legalább próbálok blogot vezetni, hogy lássátok, mi van velem, no de visszafele nem igen kapok visszajelzéseket. Kinek nem inge, ne vegye magára.

N. M. Darky

No Dogfood for Me Tonight!

2009-10-25T11:12:00.004+01:00

Túléltem az első melós hetet. Az eddigi tapasztalatok alapján elég húzós meló ez. Mint ugye korábban írtam már, egy építkezési vállalatnál dolgozom jelenleg, azon belül is egy légtechnikai cégnél. A munkálatok az Országos Idegsebészeti Intézetnél zajlanak, ami a Seychelle-szigeteki Nagykövetség és a zsidó kórház közvetlen szomszédságában található a 14. kerületben, az Amerikai úton. A dolgom idáig nagyjából minden nap más volt, de többségében leginkább csöveket szigeteltem, és szakmunkássegédkeztem. Ezek tulajdonképpen nem olyan veszélyes feladatok, sőt, rá lehetne fogni, hogy "könnyű," de én nem fogom rá. Egyrészt azért, mert igen tapasztalatlan vagyok e téren, másrészt mert tulajdonképp egész nap talpalok, nem igazán van időm/lehetőségem pihenni. Reggel negyed 7-re kell bejárnom, és egészen délután 5 óráig ottvagyok, ami azért - számomra - elég kimerítő, hiszen nagyon elszoktam már a munkától.
A napi bérem 6k, ami azért elég frankó szerintem, bár úgy érzem, megdolgozom érte. A fizetést hetente kapom, ami annyit jelent, hogy csütörtökön már meg is kaptam az első fizumat, szóval örülünk.
Elvileg a munkálatokra kapott munkatér még 1 hét erejéig szól, - amit mindenképp le szeretnék még nyomni! - de a helyzet az, hogy az az 1 hét édeskevés, hiszen sokszor nagyon lassan lehet csak haladni, és még amúgy is van munka bőséggel. Szóval elméletileg ez a munka tovább tartana, de nem biztos, hogy a fejesek rá fognak bólintani, hogy ez a cég vigye tovább a munkákat, így már viszont korántsem biztos, hogy ennél az 1 hétnél tovább fogok tudni itt dolgozni. Bevallom őszintén, én annyira nem is sajnálnám, hogy ha csak annyit tudnék dolgozni itt, mert valahogy nagyon nem fekszik nekem ez a meló, úgy érzem, hatalmas rajtam a nyomás - bár valószínű, csak én helyezem magamra ezt a nyomást. Sajnos én már csak ilyen vagyok. De tulajdonképp ha letelik még ez a hét, akkor onnantól kezdve már végülis jó leszek, mivel lesz annyi pénzem, hogy legalább egy hónapig fenn tudjam magam tartani, ergó bőven lesz lehetőségem, hogy munkát szerezzek magamnak.
A hetem maga effektíve majd' csak a melóból állt, így tulajdonképpen szinte semmit se csináltam azon kívül. A hét fénypontja a szerda volt, amikoris feljött Zsófim, aki bearanyozta a napom. Sőt, grátiszként még nagyon finom lecsót is főzött nekünk. Borzasztóan örültem látogatásának, számomra olyan volt, akár egy korty hűs víz, a pokolian perzselő sivatagot járó vándornak.
Pénteken - 23.-a révén - nem dolgoztam, úgyhogy egy lájtos koktélozás keretében lazultunk egyet Vorival, Mikivel, és Barnával.
Szombaton egész nap lazultam, kipihentem a hét fáradalmait, és főztem nagyon finom, és nagyon csípős chilis babot, és este megnéztük Vorival az Ellenség a Kapuknál című filmet.
A nap bónusza, ami teljesen váratlanul ért, - s különösebb okot se láttam/látok, hogy mivel érdemeltem ki - Vori és édesanyja megleptek engem egy pólóval. Nagyon megörültem neki, hiszen igazán nagyon jóleső a kedvességük, s maga a póló is nagyon babán néz ki. Szóval köszönöm szépen Vori és édesanyukája! ;)

Nálunk, Pesten, nagyon kicsavart az időjárás. Tegnap még 20 fok volt, ma már csak 5-6. Itt az ősz, s vele együtt ez az undorító hideg, szeles idő is. Nagyon nem szeretem ezt az időt, nagyon befordulok tőle, ilyenkor előbújik belőlem az időszakos depresszióra való hajlam, és az antiszociális magatartásforma is.
Igyekszem minnél előbb kijönni belőle, de ez nálam ilyentájt mindig elő szokott jönni, elég nehezen múlik csak el.

N. M. Darky

Growl.

2009-10-18T11:42:00.005+02:00

Ezt a bejegyzést már kedd óta húzom-halasztom. No, nem azért nem akartam megírni - pont ellenkezőleg. Rohadtul meg akartam már írni, csak mindig közbejött valami, valahogy, valamiért. S akkor most, mint egy vénember, megtömöm a pipám, és nekilátok, hogy elmeséljem mi minden történt velem mostanság, miközben elgondolkodó arcot vágva lágyan pöfékelem a füstkarikákat.

Annyi az elmaradásom, hogy hirtelenjében azt sem tudom hol kezdjem. Mondjuk múlt csütörtöknél, mert kb odáig emlékszem a történésekre. A sors fintora, hogy ugyebár mindenki tudja rólam, hogy nagyon feledékeny vagyok, amit nem direkt csinálok - egyszerűen ilyen vagyok, bár dolgozom rajta, hogy ez megváltozzék. Éppen ezen apropóból kezdtünk el szedni Vorival egy Ginkgobiloba nevű gyógynövény készítményt, aminek - elvileg - az a hatása, hogy mivel tágítja az agyban az ereket, ezáltal megnöveli az emlékezőkésséget. Nos, ez esetünkben pont hogy fordított hatást ért el - azaz feledékenyebbek vagyunk, mint előtte. No, de térjünk vissza az eredeti gondolatfűzérhez.
A csütörtöki nap maga átlagosan telt el, egészen késő délutánig, mert akkor érkezett meg Zsófim. A Népligeten találkoztunk, mert ott dobta le a hajója, ahonnan egyenesen a Tesco-ba mentünk, hogy bevásároljunk estére. Miután Vori hazajött megvacsorztáunk, majd utána a fentebb említett mexikói elugrott a videotékába, ahonnan kivette az Ananász Express című filmet amit 2 üveg bor társaságában megnéztünk.
A péntek reggel egy nem várt meglepétessel, kedveskedett. Hogy konkretizáljam a dolgot, elég keményen lebetegedtem. Lázasan ébredtem fel és ennek köszönhetően eléggé odavoltam. Mivel a láz miatt elég korán ébredtem fel, ezért fel kellett keltenem Vorit is, hogy legyen olyan kedves és ugorján át a szüleihez, hogy hozzon át egy lázmérőt, mert meg akartam tudni mennyire komoly is a helyzetem. Természetesen azonnal átsietett, és hozott még egy neocitránt is, amit a lázmérés után rögtön be is öklöztem. Akkor még nem volt súlyos az állapotom, csak egy lájtos kis lázam volt, olyan 38 fok körüli. Megreggeliztünk, majd Zsófival elmentünk laptopot venni, mivel nem hagyhattam, hogy egyedül menjen el. Ennek ő nem nagyon örült, mert igazság szerint a betegnek az ágyban a helye ugyebár. És végülis igaza is volt, de valamiért akkor se akartam elengedni egyedül.
Utunk az Oktogon felé vezetett, azon belül az Eötvös utca volt a célunk. Ahogy beléptünk abba az utcába, hirtelenjében azt hittem, hogy valahol Zimbabwébe kerültünk, annyi "rosszarcú" emberke gyűlt ott össze a lomtalanítás miatt. Némi keresgélés után végülis sikerült célbaérnünk, és küldetésünket siker koronázta.
Hazafelé menet még elugrottunk a Lehel-piacra is propoliszos mézért. A propoliszos mézet nagyon kedvező olyankor fogyasztani, amikor az ember beteg, mert számtalan betegségre gyógyír, így többek között a köhögésre és a lázra is.
Hazaérkezésünk után kicsit megbütyköltem Zsófi újdonsült gépét, bár túlzottan sokat nem tudtam rajta ügyeskedni a net hiánya miatt. Az itteni netet valami miatt nem lehet rákötni - nem vágom pontosan miért. Ha jól emlékszem valami jelszó kéne hozzá, de nem tuti. A nap hátralévő részét teázással és ágybanfekvéssel töltöttem.
Eredetileg az volt a terv, hogy elmegyünk a bébim egyik barátnőjének - Kingának - a koncertjére, de lévén, hogy így le voltam pukkanva nem mentünk el. Ami - ez most olyan furcsán hangzik, de nem nagyon tudnám máshogy leírni - "nagyon meglepett" hogy a Zsófi, ahelyett, hogy elment volna szórakozni, inkább azt választotta, hogy ittmarad velem, és gondomatviseli. Tulajdonképp nem az, hogy meglepődtem rajta, mert az úgy nem lenne teljesen helyes. Itt több érzelem kavargott bennem egyszerre. Meglepődtem, mert nem nagyon gondoltam volna, hogy van még olyan rendes ember, mint ő, aki ahelyett, hogy elmenne, és szórakozna, inkább mellettem marad, és szívből jövő odaadással dolgozik azon, hogy mihamarabb felgyógyuljak, s megdöbbentem, hogy egy ilyen személy a párom. Szavakba nem tudnám önteni, milyen jólesett nekem a törődése, s hogy milyen hálás vagyok neki. Köszönöm, kicsim!
Szombaton sajnos hamar el kellett Zsófinak mennie, mert dolga volt a szüleivel, így hát korán kellett kelnünk. Miután visszaértem a Zsófit villamosmegállóba kísérésből, visszadöglöttem az ágyba, és nagyjából egész nap ott is voltam, hiszen még eléggé magas volt a lázam.
A vasárnap is lábadozással telt, de már csak hőemelkedésre tellett, hála a rengeteg teának - gyakorlatilag csak azon éltem.
Hétfőre a torkom kezdett el rohadtul fájni, úgyhogy az miatt nem nagyon csináltam semmit, mert tartottam tőle, hogy visszaesek, szóval egész nap - még a lakásban is - sálba rohangáltam. Nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy túlbuzgó, kezdő terrorista. Este kivettük a tékából a Gran Torino című igencsak tanulságos filmet, amit ezúton is ajánlok minden kedves olvasómnak, mert egyszerűen beszarás az a film. Nekem nagy kedvencem lett az a film, s bizton állíthatom, sokan tanulhatnánk attól a vén tatától. (Csege, ezt a filmet ne hagyd ki!) A film után, a mexikói ötlete alapján leugrottunk falafelezni egyet. Hajnali 1-kor. Késő esti nasi - we are doin' it right.
Kedd. Eredetileg úgy volt, hogy találkozom egy volt munkatársammal, aki Pesten tanul, de a torokfájás miatt le kellett, hogy mondjam, hiszen nem akartam visszaesni. Úgy terveztem, ezt a napot is pihenéssel fogom tölteni, de történt valami igazán meglepő dolog. Épp Vorival lazultunk az erkélyen, amikor meghallottam, hogy csöngetnek. Bejöttem megnézni, ki lehet az. Kilestem a kukucson de semmi és senki nem volt ott. Egy hangos "Na, bazdmeg!"-el nyugtáztam, hogy csak a csengő szarakodik, vagy valaki szívat minket. Kicsit frusztráltan vágtattam vissza az erkélyre, s elkezdtem Vorinak azt ecsetelni, hogy ez a műsor már kezd rohadtul idegesítő lenni, ez a hülye csengő időről-időre megszólal. Szóval a konklúzió az, hogy valaki vagy szívat, vagy szar a csengő. Erre "Bang!" megszólal ismét. Na, itt fogyott el a cérnám, a fejemben egyetlen szó villogott szüntelenül, minden más egyéb gondolatot maga mögé utasítva: "Szívatnak." Mint egy felpaprikázott rinocéroz, végigsüvítettem a lakáson, ki se lestem a kukucson, csak majd' beletörtem a kulcsot a zárba, úgy nyitottam ki az ajtót, hogy na, most, egyszer s mindenkorra jól lerendezem azt a mocskot aki itt szívat minket. A zár nyelve visszahúzódik, s erőnek erejével tépem fel az ajtót és erre megpillantok egy vidáman mosolygó Zsófit, aki csak annyit azzal az édes hangjával, "Szia kicsim." Ha Zsófi elég figyelmes lett volna, észrevehette volna a "System Error" feliratot ami veszettül villogott a szememben, de csak annyit látott, hogy valami abban a pillanatban összedőlt bennem. Életemben nem lepődtem még ennyire. Az az arckifejezés priceless lehetett, ahogy rádöbbenek a valóságra, hogy mégis mi zajlott le az imént előttem. Zsófi eközben persze végig rajtam kuncogott. Percek kellettek hozzá, hogy megemésszem a történteket, majd miután ezt megtettem - ismétlem, vagy 5 perc is eltelhetett - halkan köszöntem neki én is. Most is, ahogy ezeket a sorokat írom, újra felrémlett előttem az a kép, ahogy ott áll az ajtóban, arcáról csak úgy sugárzik a vidámság, és kicsiny kezében a szivárvány minden színében pompázó esernyőjét szorongatja. Azt hiszem ez a jelenség bőven kimerítette a váratlan meglepetés fogalmát.
Nemsokkal Zsófi érkezése után Vorinak mennie kellett a suliba, így hát kettesben maradtunk. Megnéztük ismét vizipipázgatás közben a Gran Torino-t - amit ismét csak ajánlani tudok csak! - majd, miután a film után megnyugodtak a kedélyek, elmentem boltba, bébi meg nekilátott megfőzni az estebédet. A menü krumplipüré - ala Darky - mellé rántott karfiol, és sajt, ami még meg lett koronázva egy kis tejberizzsel. Zseniális.
Mivel Zsófi nagyon fáradtnak érezte magát, és meg mert nem akart késő este egyedül Veszprémben rohangálni, - amiért mondjunk és rajonganék - ezért ittaludt.
A sorban következő nap a szerda. Nemsokkal reggeli után elkísértem Zsófit a Népligetbe, mert korán vissza akart érni a koleszba, hogy még elérje az ebédet.
Csütörtökön találkoztam a volt munkatársammal, a Móriczon, majd onnan elmentünk egy koleszben található kricsmibe, ahol legurítottunk pár sört, meg eldumálgattunk. Olyan 5 fele hazaértem, és főztem ebédet, mert nagyon éhes voltam már.
A péntek általában a szórakozásé, ami most sem volt másképp. Délután felhívtam egy még Pécsről kapott, melóval kapcsolatos telefonszámot, ami egyenlőre úgy néz ki, hogy bejött. Egy kéthetes melóról van szó egyenlőre egy építkezési vállalatnál. Nem épp a legpihentetőbb meló, de legalább megfizetik - ami valljuk be, most nem jönne rosszul. Majd ha bővebb információm lesznek a dologról, tudósítani fogok róla.
Olyan 5 fele átjött a Miki, később a Barna is, aztán megkóstoltuk az új mézes bodzás fütyülőst. Miután az elfogyott, beütöttünk 2 sört, majd elmentünk a Morrison's-ba. Mindnyájan ittunk egy Long Island Ice Tea-t, aztán elmentünk pörögtünk egy kicsit, de mivel atom heringparty volt, annyira nem jött be a hely, így hát elég hamar eljöttünk onnan.
Tegnap átjött délután a Barna meg a Zsigi, akikkel pipázgattunk. Olyan 8 fele Vorival elmentünk boltba, hogy bevásároljunk, aztán a hazaérkezés után nekiláttam, hogy csináljak vacsorát, ami párolt zöldséges tészta lett. Szerintem elég finomra sikerült, amit az üres tányérok jócskán be is igazoltak.

Viszont most lépek kajálni, mert a gyomrom már türelmetlenkedik, hogy idáig még nem kapott semmit.

Ui 1: Tudom, hogy kicsit csúsztam, de ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni az én öreg tetovált cimborámnak, Márkónak! Legyen még sok ilyen, te vén trottyos! ;)

Ui 2: Szerda estefele Vorival elmentünk még az Örsre, mert nagybevásárolni akartunk az interspártában. Ám, mivel kint nagyon ramaty volt az idő, - szakadt a havaseső, és csípős hideg szél fúj, ráadásul olyan 5 fok körül mozgott a hőmérséklet - ezért úgy döntöttünk, mind a ketten acélbetétesben megyünk el, hiszen egyikünk se akarta, hogy beázzon a lépője. Innen az Örsre úgy tudunk a leggyorsabban és legkényelmesebben eljutni, hogy ha felszállunk a 3-as metróra, azzal elmegyünk a Deákig, és ott átszállunk a 2-es metróra, onnan meg már egyenes utunk van a boltig, szóval nincs más dolgunk, mint élvezni, a menetet. Most is ezen az útvonalon mentünk, - mert minek mentünk volna másikon? - zökkenőmentesen el is jutottunk a Deákig, ahol szinte zéró várakozás után meg is érkezett a metró, amire természetesen felugrottunk. Olyan szerencsénk volt, hogy nem hogy még ülőhelyünk is akadt, de annyira nem is voltak sokan a járaton. Ám, az élet sosem ilyen egyszerű, s mindig vannak emberek, akiknek semmi se jó. Így volt ezzel a velünk közvetlenül szemben ücsörgő, korosdó férfi is. Eleinte csak annyiban vettem szemügyre a már lassacskán aggastyánkorba érő embert, mert elég mogorva arccal méregetett. Ez nálam már megszokott dolog, úgyhogy szilárdan álltam a tekintetét. Hamar észrevette, hogy nem fogok el hátrálni az ő már-már állatias erőfitoktatásától, úgyhogy visszavett a tempóból, és meghúzta magát. Nem is szenteltem rá több figyelmet, egészen addig a pillanatig, amíg szegény párának melege nem lett. Amikor felállt, hogy levegye kaf.. kabátját, feltűnt, a tipikus, zsidók által viselt sál - utánanéztem, de nem találtam meg mi a neve sajnos. Nyomban kapcsoltam, és felhívtam rá Vori figyelmét is, és gondoltam magamban, na, most vicces leszek, és egyben tesztelem, mennyire is rettegnek ezek a szegény zsidók. Szóval fogtam magam, és kinyújtottam a lábamat, olyan közel a fickóhoz, hogy pont ne érjek hozzá. Szeretném elismételni, acélbetétes bakancs volt rajtam, és az ugye nácifasiszta dolog. Bizony. A fickó felfogta a célzásom, és alig észrevehetően, - de számomra könnyedén kiszúrhatóan - mégjobban összébbhúzta magát. Egy darabig hagytam, had főljön a saját levében a vén bibsi, aztán gondoltam, fokozom az izgalmakat, és továbblépek a következő szintre. Tehát fogtam magam és feldobtam a jobb lábamat a bal lábamra, úgy hogy a jobb bokám a bal térdemen pihenjen. A fickó szemei majd kiúgrottak a helyéről, úgy fennakadt rajta a tekintete. Majd szép lassan feljebb kúszott a pillantása, és találkozott az enyémmel. A félelem szikrái tisztán kivehetőek voltak a szemében, majd ez a jelentősgételjes pillanat után hirtelen elkapta a fejét, és mégjobban összehúzta magát. Úgy festett az öreg körülmetélt, mint egy kisiskolás, akit épp megszidott a tanító néni. Amint befutott a metró a Stadionok megállóba a biboldó úgy rohant, menekült le a metróról, mintha a járaton ücsörgő összes gój az ő vérét akarta volna meginni. Hahahaha! Ezek szerint tényleg rettegnek szegények!

N. M. Darky

Damn you, Ginseng!

2009-10-06T16:19:00.006+02:00

Egy kis dobozka kerül a kezem ügyébe, melyből finoman, lágy mentol illat szivárog ki, ami gyengéden megtölti orrlyukaimat kellemes, hűsítő illatával. Csippentek egy picikét a nedves dohányból, s a kerámia edénykébe helyezem, finoman elosztva azt. Alufólia zörgése töri meg a dub zene hipnotikusan punnyasztó ütemét. Finoman betakarom a dohányt, s a kerámia dohánytartó egységet, majd kiválsztok egy szimpatikus gombostűt, hogy lyukakat bökdössek a fóliára, majd ezen műveletsor elvégzése után ráhelyezek egy éjfekete szénkorongot az immáron lyukas fóliára. S ekkor döbbenek rá, hogy nincs itthon öngyújtó...

- You win again, Mexican! - Kiáltom az ég felé emelt öklökkel, miután ráébredtem arra a szomorú tényre, hogy most bizony nem lesz vizipipázás blogírás közben.

Nos, akkor vágjuk is bele. Hol is kezdjem, hisz' annyi mindenről tudnék most írni, de ajh, a bőség zavara! A változatosság kedvéért induljunk el visszafelé az időben. A mai nap említésre méltó(?) eseményeivel kezdek, aztán haladok szép lassan visszafelé. Én gond nélkül aludtam egész éjjel és valahogy még a reggeli kutya-ugatós-krízis-helyzetet is sikerült átvészelnem - nem úgy mint egyeseknek, hehehehe. Reggeli után kidekoráltuk kicsit a hűtőszekrényünket - igen, ennyire ráértünk ma - Pécsről hozott criminalskate-es matricákkal. Szerintem full jól néz ki. Sőt, szerintem kéne indítani egy műsort, "Pimp my Fridge" címmel, ami arról szólna, hogy hűtőszekrényeket turbóznak fel benne. Én most így teljesen el tudnék képzelni egy lángnyelves festésű, hifivel, tv-vel, dvd lejátszóval, és GPS-el feltuningolt hűtőszekrényt, amiben belül egy külön fotel van kialakítva, hátha valaki filmet szeretne nézni benne. Mennyire durva lenne, nem? Rohadtul fel lehetne vele vágni a spanok előtt. Vagy így elképzelem, hogy csajozásnál is mennyire plusz pont lehet. "Szia szépségem, nem volna kedved megnézni velem egy filmet a hűtőmben? ;)"
Na, de khm... olyan fél 1 magasságában elkísértem Vorit a nagyszüleihez, mert a mamájával mentek egy másik röntgeneshez, mivel akinél tegnap voltunk az... na, erről majd egy kicsit később.
A röntgen eredményéről még nem tudok semmit, mivel a vizsgálat után suliba is ment, szóval valszeg este fogom csak megtudni, hogy mitől is lilult be az Achilles-ínánál a lába.
Tegnap, tehát hétfő. Reggeli után elmentünk kórházba, hogy meglessék, mitől fáj még mindig a másfél-két hete történt balszerencsés kapuátugrás következménye. Elég sokáig tartott, mire megállapították, hogy Fastum géllel kell kenegetni a lábát. Úgy röpke 2 óriág, ami alatt kétszer is megröntgenezték a lábát. Éljen a magyar egészségügy. Gyors és halálpontos. Amíg ott evett minket a fene, találkoztunk egy igazi "celebbel" - hú, hogy én mennyire gyűlölöm ezt a kifejezést! - is, aki nem más volt, mint Hajós András személyesen. A találkozásunk végkonklúziója számomra az volt, hogy kiindulván abból, hogy egy kórházban találkoztunk, ezek a "celebek" mégiscsak emberek.
A kórház-kommandó után elmentünk a tesco-ba bevásárolni, ahonnan visszafelemenet megtaláltam a földön a Vori elhagyott leletét. Amiben az a vicces, hogy egészen addig észre se vettük, hogy elveszett!
A bevásárlás után egyenesen hazamentünk, én meg nekiálltam hogy főzzek valami ebédfélét. Az aznapi menü négysajtos mártásos tészta volt Darky módra. Kicsit szerintem sótlanra sikeredett, de azért még így is nagyon finom lett, így hát jó alaposan belakmároztunk belőle.
Vasárnap. Délelőtt, átjöt a Vori édesanyja, illetve öregapja. Megnézték a kecót, hoztak sütit, - \o/ - majd elmentünk együtt boltba. A bevásárlás után még beszélgettünk egy kicsit nálunk, aztán Vori elkísérte az édesanyját vasalót venni, mivel az előző megadta magát. Amíg ők elvoltak, én kertészkedtem. Átültettem a fűszernövényeinket a kis műanyag cserepükből egy nagyobb műanyag virágládába. Szóval most már köszönik szépen jólérzik magukat, hiszen most már tudnak kicsit terpeszkedni is - már ha akarnak.
Vori hazaérkezése után - mivel nem akartunk főzni - elmentünk falafelezni, ahol sikerült jól lespanolnom a tulajjal, aki megígérte nekem, hogy, külön a kedvemért hozat otthonról - Törökországból - egy valami extra brutálisan csípős paprikát, mert nem hiszi el, hogy én még nem találkoztam olyan étellel, ami annyira csípős lett volna, hogy én azt ne tudtam volna elfogyasztani, de azért sietve hozzátette, hogy azt a paprikát csak saját felelősségre szabad fogyasztani.. Nos, igaz, hogy azon szavak hallatán kicsit elszállt az önbizalmam, de attól függetlenül borzasztóan kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet az a paprika.
A kajálás után nemsokkal felugrott Barna, akivel Ps-eztünk, és az egekbe tornásztuk a vérnyomásunkat egy rohadt ellenség miatt a Tekken-ben. Agyvérzés ide, agyvérzés oda - nem sikerült lenyomnunk azt a rohadékot, így hát felhagytunk az önkínzással.
A szombati nap egy lazulós nap volt. Itthon punnyadtunk végig.
Péntek. Szintén egy laza nap volt. Délután átugrott Miki egy közös lazulásra, amit megfejeltünk egy kis Ps-ezéssel.
Csütörtökön az egyetlen említésre méltó dolog ami történt, az az asszonykám esti látogatása volt. Bemutatta nekem a két Pesti barátnőjét, Kingát és Íriszt. Ám ez a bemutatkozás nagyon gyorsra sikeredett, mivel a bemutatkozás után kb azonnal elmentek, - gondolom haza - hogy kettesben hagyjanak minket Zsófival. Ismét a Duna partra mentünk ücsörögni, és sétálgatni. Valahogy nagyon ottvan a feelingje a Dunának este. Olyan negyed 10 fele felugrottunk hozzánk, és közösen elfogyasztottuk a Zsófi által hozott meglepetés édességet. 10-kor viszont el kellett indulnunk, mert 50-kor indult a babym utolsó busza, szóval kikísértem a Népligethez. Visszafelé jövet sikerült annyira beleléptem egy "ajándékcsomagba" ami amúgy békésen pihengetett a földön, hogy majdnem elborultam. Azt mondják, ilyenkor szerencséje lesz az embernek, nos, ha viszont ez igaz, akkor most legalább nyernem kéne az 5-ös lottón, akkora volt az a "szeretetcsomag."
Nem tudom már pontosan melyik nap, de a lakásunk egy újabb taggal bővült, akit Grétanak hívnak és egy kétajtós szekrény. Majd rakok fel róla képet. Illetve, már most is tennék fel, csak nem tudom Vori hova pakolta el a fényképezőgépet. Anélkül meg ugye problémás lenne a képkészítés. Továbbá a falakra is került most már némi érték, két Szász Endre festmény formájában. Tudtátok, hogy Vori ennek a kiváló festőnek a rokona? Nem? Nos, egy pár nappal ezelőttig én se tudtam.

De viszont vége a mókának mára, zár a Darky móka-tára, mert már rohadtul éhes vagyok.

N. M. Darky

Scortisoare Macinat!

2009-09-30T09:07:00.003+02:00

Hűen a megbeszéltekhez, Vorival korán keltünk ma, és elmentünk a munkaügyi központ 13. kerületi kirendeltségébe. Egy órával annak nyitása előtt. De mindezek ellenére is legalább vagy 10-en voltak előttünk. Rohadt unalmasan telt el az az egy óra, de azért próbáltuk menteni a menthetőt, szóval műsorozgattunk Vorival. Némelyik beszólásunkon mások is felröhögtek, ami azért is jó volt, mert legalább láttuk, hogy nem egyedül unatkozunk. A nyitással egy olyan 5 percet csúsztak ugyan, de kárpótoltak a gyors ügyintézéssel, szóval relatíve hamar túlvoltam mindenen. Az egyetlen bökkenő már csak az, hogy fel kell hívnom a Pécsi központot, hogy ne Postai úton küldjék ki a segílykémet, hanem utalják inkább a bankszámlaszámomra - mert ugye nekem van olyan is. De még úgy is, hogy hamar el lett intézve az adatmódosítás, Vori így még sem tudta már megvárni velem, mivel haza kellett sietnie, mert mennek az öregapjával szekrényt nézni/venni. Ami annyit jelent, hogy hamarosan lesz szekrényünk - no, már ha minden igaz.
Amikor még ott ácsorogtunk a bejárat előtt, kiszúrtam, hogy a távolban igen sötét fellegek gyülekeztek az égen, és azon kezdtünk el viccelődni a Mexikóival, hogy esni fog az eső hamarosan, de szigorúan csak azután, hogy én kiértem a munkaügyiből. Ezen akkor jót röhögtünk, de baszki, tényleg nemsokkal azelőtt kezdett el esni az eső, hogy kiértem. Ám a sors iróniája, hogy abba is maradt, amint hazaértem. Erre mit lehet mondani? Tipikus? Jah. Kurvára. Bár azért jót mulattam az anomálián.
Miután hazaértem - gondoltam - most jól megoldom a már egy ideje húzódó problémámat, azaz lecserélem végre a telefonomon ezt a díjcsomagot, mert ez így nagyon szopik. Akármikor hívok akárkit, az nekem egy vagyonba kerül. Csúcsidőn kívül 72 pénzért hívom az "enyéim." Röhejes nem?
- Sok büdös pénzéhes biboldó, de mostjólkicseszekveletek! Muhahahahaha! - ültem le ezzel a csatakiáltással a géphez, s nekiálltam, hogy regisztráljam magam a témobíl honlapján, hogy majd itthonról, neten keresztül szúrhassak ki jól a kilincsorrúakkal.
Nagyon ügyesen, fél óra baszakodás után végül nyélbe is ütöttem a regisztrációt, majd nekiálltam megkeresni a díjcsomagokat. Meg is találtam a nekem megfelelőt, aztán hozzáláttam, hogy megrendeljem a csomagot. Jó, oké, be is léptem nagy nehezen, erre asszondja a rendszer, hogy "Error! Az oldal nem található." Ohh... Shhhhhit! Így hát mégsem sikerült még kiszúrnom jól ezekkel a bibsikkel, sőt, ők szivattak meg inkább engem.
Viszont azért szeretnék némi jóhírt is közölni. Jani barátom nekiállt blogolni, úgyhogy tessék olvasni. De ha már lúd, legyen kövér, itten van a János asszonykájának blogja is. A blogok a linkek közé is ki fognak kerülni. Kérem, lehet csemegézni.

Janiblog.

Ildiblog.

N. M. Darky

Fail.

2009-09-29T18:31:00.020+02:00

A mai napomat úgy terveztem, a munkaügyi központ 13. kerületi kirendeltségének meglátogatásával kezdem. Nos, így is történt, meglátogattam. Csak aztán hamar rájöttem, hogy ha én megszeretném azt várni, hogy itt sorra kerüljek, akkor kb több napra elég hideg élelmet kellett volna magammal hoznom. Így hát az lett a dolog végkifejlete, hogy Vorival megegyeztünk, majd holnap lessük be, de akkor pár órával nyitás előtt nézünk be. Úgy talán még ebben az életemben sorrakerülnék.
A délelőtt hátralévő részében néztem ahogy Vori takarít, és közben Ps-eztem. Olyan dél felé megcsináltam az ebédet - azaz kicsit "felturbóztam" a tegnapi chilis babot némi tésztával, hogy laktatóbb legyen. A célomat sikerült elérni, hiszen mindketten jóllaktunk belőle. Kaja után a mexikói származású szobatársam elugrott haza a szüleihez, majd onnan suliba ment. Én meg a délután nagyrészét idegeskedéssel töltöttem, hiszen nem hallottam tegnap délután óta semmit a barátnőm felől, és kezdtem már attól tartani, hogy történt vele valami. Számtalanszor próbáltam felhívni, de hasztalanul - sosem vette fel. Hogy kicsit eltereljem a gondolataim róla, megtömtem mentholos dohánnyal a vizipipát, és leültem Futuramát nézni.
Olyan 4 óra magasságában Zsófi küldött egy sms-t, hogy nem tud felhívni, mert valamiért kikapcsoltat jelez neki amikor hív. Ami azért érdekes, mert nekem folyamatosan be van kapcsolva a telefonom - még éjjel is sokszor!
Éppen azon töprengtem, hogy mégis mi lehet a gubanc, amikor csengetett valaki. Kicsit lassabban, olyan maximum 1 perc alatt értem oda az ajtóhoz, mivel időközben meglátogattam a wc-t, és hát na, vannak akadályok az életben amit mindenkinek le kell küzdenie. Ez is egy ilyen volt. Szóval dolgom végeztél rögtön az ajtóhoz siettem, de mire kilestem, már közel s távol senki nem volt. Deja vu. Ismét pontosan ugyanez a jelenség játszódik le. Ismét kedden, ismét ugyanezen időtájt. Hmm... Furcsa. Ez az anomália után rögvest küldtem Vorinak egy sms-t, hogy hívjon fel, amint tud. Egy sms-t küldött, hogy nem tud felhívni, mert elvileg ki vagyok kapcsolva. Deja vu.... Megint! Nosza, felhívtam inkább én őt, s elmeséltem neki ezt az érdekességet, majd megbeszéltük, hogy biza ide kelleni fog valami rács-szerűség, és hogy vigyem el a telefonom szervizbe, mivel nagyon valószínű, hogy valami megadta magát benne. A beszélgetés után felhívtam apámat is, akit megkértem, hogy hívjon fel, de nála is pontosan ugyanezt produkálta ez a szar. Hmm... Immáron bizonyos, hogy a telefonom a hunyó. Így hát, nem volt mit tenni, nekiindultam, hogy elvigyem szervizbe, hogy ott aztán majd jól meggyógyítsák szegénykét.
Ám a történet váratlan fordulathoz érkezett, hiszen mire odaértem a szervizhez, az mint kiderült, már zárva van. Kérdeztem az illetékest, hogy mikor zárt be a szerviz, amire azt a választ kaptam egy keserű mosoly kíséretében, hogy úgy kb 2 perce. Mivel 6-ig volt nyitva, én meg 6 után két perccel érkeztem... Ohh Shhh...it! Ezen a ponton kissé kiment a pofám. Ez már amolyan kegyelemdöfés volt. Nem elég, hogy lehet, hogy valaki figyeli a lakásunkat és mondjuk be akar törni hozzánk, vagy csak szimplán szivatnak, de ezen felül még a kibaszott telefonom is megadta magát. Arrrgghh!!
A hazafele úton az jutott eszembe, mint stresszoldó, hogy csinálok képeket a kecóról, és majd jól kiteszem őket ide, szóval így is tettem, és még a stressz is oldódott! Behold!

Előszoba cipőkiállítással.

Előszoba konyhával ÉS cipőkiállítással!

A csodálatos konyha. Ilyenkor vajon merre járhat a takarítóbrigád?

Titkos nasi-sziget.

Ahova még a király is gyalog jár...

A fürdőszoba belülről.

(A szemfülesebbek viszont észrevehetik, hogy a képen van egy kis furcsaság. Igen, az én vagyok, és nem az a vadonat új slip on cipő a zuhanykabin tetején.)

Ugyanaz a zuhanykabin csak de-Darkyzálva.

Csak azért mert trendy, és meg mert unatkoztam is.

A főszoba.

Főszoba kanapéval és tükörrel.

Viharsarok.

Rajság van meg pénz.

Babym féle olaszos tészta. (az én tányérom!)

Zsófim tálkája.

Vori szolidan (be)mutat(ja) az övét.

Utolsó. Grátisz. Kép. Segédkezem a szakácsnak.

Nos, remélem ezzel a sok-sok képpel mindenkinek kielégítettem a kíváncsiságát. Bár sajnos nem lettek olyan jók a képek véleményem szerint, de igaz ami igaz, sietnem kellett a képek készítésével, mivel alig volt már kraft a gépezetben. De azért végülis a célnak szerintem megfelelnek.

N. M. Darky

Jalapeño for Life!

2009-09-28T20:18:00.002+02:00

Nos, egy újabb helyzetjelentés érkezik innen a S. S. Sincave fedélzetéről. Immáron már 9. napja, hogy felköltöztem Budapestre. Igyekszem ráhangolni magam arra a pörgésre, ami itt van. Bevallom, számomra az a legszokatlanabb, hogy itt bármikor, bárhova néz az ember fia, mindenhol lát embereket. De tényleg. Amikor éjjel jövök haza, még akkor is találkozom az utcán - mellékutcákra gondolok most és nem főutcákra - kóborló emberekkel. Emlékszem, nálunk ilyen éjfél magasságában majdnem hogy már "senki se volt az utcákon." De itt? Ez a folyamatos nyüsgés lesz az szerintem amit a legnehezebben fogok majd tudni megszokni. A közlekedéssel már kezdek egész jól megbarátkozni, a környékünket kezdem kiismerni, kifigyelni azokat az apró, mások számára talán jelentéktelen jellegzetességeket, amelyeknek köszönhetően könnyen be tudom azonosítani a pozicíómat. No, ennyi lenne a "helyzetjelentés," szóval most a blog következik.

Pénteken tartottuk a lakásavató bulinkat. Olyan 5 óra magasságában kezdtek szivárogni a lakásba az emberek. Az első két ember egy Panka nevre hallgató csodalény volt, aki egy Miki nevű srác kíséretében érkezett meg a hajónk fedélzetére. A hölgyemény már rögtön az első két percben felkerült a fekete listámra, az iszonyatosan tenyérbemászó, és ostoba - hu, de még milyen ostoba! - stílusa miatt. Az inteligenciáját valahol az olajban sült krumpli és egy szobanövény közé saccolnám. Ő egyébként félt tőlem valamiért. Pedig nem is savaztam le nagyon. Pontosabban osztottam, csak nem értette a masszív oltásaimat. A "leányzó" általános viselkedését, illetve gondolatait ez a párbeszéd nagyon jól le fogja írni. Szóval adva van egy szituáció, ahol emberünk - Miki - mesél egy történetet, amelynek is már jócskán a közepén tart, amikor ez az iq huszár minden átmenet, és felvezetés nélkül megszólal egy olyat hogy:

- Jajj, én úgy szeretem a Miki stílusát, olyan kis aranyos!

Mindezt egy történet közepébe vágva ugye. Persze, ez buta abortuszmaradék szentül meg volt róla győződve, hogy ez minket rohadtul érdekel. Hát tulajdonképp nem. Én ezt már csak ignorálni mertem, mert félő volt, hogy hirtelen felindulásból kilógattam volna az erkélyről, ha netán mondott volna valami újabb butaságot arra, hogy én becinkelem. Szegény pára nem is tudta nagyon hova tenni, hogy senkit se érdekelt az ő kommentárja, úgyhogy csak bambán remegtette szempilláit, majd valószínűleg az operációs rendszere újraindult, hiszen utána vagy 5 percig csendben volt.
Szóval hogy megőrizzem hidegvérem, és ne kapjak agyfaszt, ezért inkább kerültem mindennemű kommunikációs formát ezzel kreatúrával, bár azért néha, hogy könnyítsek a fejemben uralkodó nyomáson, leoltottam párszor.
Olyan 6 óra fele megjelent Barna is, aki - az egyetlen személy! - végre képes volt teljesíteni egyetlen kérésünket a bulival kapcsolatban - azaz hozott némi innivalót, hogy mégse "babazsúr" legyen a buliból. Egy mézes szilvát hozott egyébként, amit rögtön be is dobtunk a hűtőbe. De mivel annyi embernek az kevés, ezért elmentünk Barnával a teszkóba, hogy magunkhoz vegyünk még némi folyadékot. Vettünk egy másik üveg fütyülőst, ami a változatosság kedvéért mézes málnás volt. Mire visszaérkeztünk már ott volt egy másik leányzó is, aki érkezésünk után maradt még egy olyan kb negyed órát, aztán elment egy másik buliba, mi meg megbontottuk a mézes szilvát. Hamar elfogyott. Aztán megjelent a fentebb említett iq harcosnak a barátja is aki ránézésre elég homárnak tűnt, de mivel van barátnője, ezért csak nem az. Azt követően, hogy eme két szerencsés egymásratalált, az ittartókodásuk hátralévő idejében végig a szoba legtávolabbi helyén töltötték, egymást eszegetve. Igazi partyarcok.
Mivel a kislánynak fájt a pocikája, ezért olyan 9 óra felé a hős lovag hazavitte. Úgy igazából, akkor oldódott fel mindenki, és attól a ponttól kezdve mindenkinek jókedve lett, amiért azért végülis tettünk is, hiszen immáron már csak 4-en - szóval Vori, Barna, Miki és jómagam - benyakaltuk a második üveg fütyülőst, meg egy üveg elég tuti bort is. Akkor már úgy kezdtük elég kellemesen érezni magunkat. Ennyi légkör után már kicsit elkezdett megcsúszni az időérzékem és persze a memóriám is, szóval már nem nagyon tudom visszavezetni, hogy az események hogy zajlottak pontosan.
A borozgatás után megjelentek Barna bátyjáék - akik amúgy nem voltak hivatalosak a bulira - ami ha jól emlékszem hét főt takart. Eztán megittunk mégegy üveg bort, meg pár(?) mini pezsgőt, majd elindultunk nyóckerbe valami másik házibuliba. Arra még emlékszem, hogy a villamossal mentünk odáig, aztán hogy a lakástulajdonosnak úgy mutatkoztam be nemes egyszerűséggel, hogy "Én meg zsidó vagyok." Ami valljuk be, igaz, hiszenezt a pajeszom is bizonyítja.
A buliban a velem együtt érkezőkön kívül senkit sem ismertem, viszont engem annál inkább. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a hírnevem megelőzött. Höhö! De nem fogalmazunk úgy, hiszen nem akarom egy egoista disznó képét festeni magamról. Nos, a bulin utólagos számítások alapján 3-4 órát lehettünk ott - nos, az nekem kb 10 percnek tűnt. Amolyan "Best of Házibuli." Ez a 10 percnyi anyag nekem tulajdonképpen látszólag összefüggéstelen képek sorozatából áll, mivel a többi valahogy kiesett.
Amire úgy nagyjából emlékszem, hogy miután megérkeztem lepacsiztam mindenkivel, majd átverekedtem magam az erkélyig, ahol elvoltam egy darabig, majd, a szobában rohangáltam erre-arra, majd elindulunk hazafelé. Ez a három állomás között volt egy pár - nahát! - piálós kép, néhány kép amelyiken osztok valakiket, akadt olyan is amelyen egy részeg embert - aki egy fürdőkádban feküdt - próbáltam helyrerakni, sajnos nem sok sikerrel, de mindezek között műsoroztam még kb mindenkivel. Voltam szinkron tolmácstól elkezdve békítő is. Tehát elég eseménydús egy party volt.
A másnap reggeli ébredés viszont nem tetszett már annyira. Bár annak ellenére, hogy szombaton iszonyú másnapos voltam, még elmentem este sörözni egyet egy régi cimborámmal, Yuberrel - avagy BlueMoonnal - és két csoporttársával Janival és... igen. Ez egy nagyon lazulós, sörözős, dumálgatós Underworld-ben ücsörgés volt, de azért nagyon beadta a péntek után.
Vasárnap feljött Zsófim Pestre. Ez egy nagyon ilyen Zsófizós, főzőcskézős, vizipipázós nap volt, amit még este megfejeltünk egy Duna-parton sétálgatással. Nagyon finom, olaszos tésztát főzött nekünk Zsófim, amibe egy kicsit én is belekontárkodtam - de az az étel lehengerlően finom volt. Brutális. Egyszerűen nincs rá jobb szó. Megettem vagy 4 tányérral, és még akkor se volt elég. Mondtam is neki, hogy jól elrabolom, itt fogom tartani, és arra fogom kényszeríteni, hogy ilyen finomakat főzzön nekem minden nap.
Mivel este ittaludt, ezért ma reggel korán kellett kelnünk, hiszen ő Veszprémbe jár suliba, és vissza kellett érnie a délben kezdődő órájára. Nagyon örültem, hogy itt volt, rettenetesen feldobta a napom a sugárzó aranyosságával.

Viszont mivel már eléggé fáradt vagyok, ezért most azt hiszem zárom is soraimat, majd next time folytatom, akkor már remélhetőleg fotókkal is szolgálhatok.

N. M. Darky

Ikea Men

2009-09-21T10:41:00.002+02:00

Nos, ez a pillanat is elérkezett. felköltöztem Pestre, a bűn városába. Igaz, hogy már szombat délután fenn voltam, de csak most sikerült időt szakítanom, a blogolásra. Szóval akkor azt hiszem csapjunk is a lecsóba.

A költözést megelőző pár napom elég szarul telt. Az a rengeteg búcsúzkodás az ismerőseimtől, eléggé megviseltek belül, hiszen azért hiányozni fognak. Édesanyám napok óta minden este sír(t) a költözésem miatt, ami cseppet sem könnyítette meg a dolgom, sőt. A pénteki, és a szombati napom nagy része a pakolászás jegyében telt. A végösszeg egy csordultig megpakolt bőrönd, egy majd' pukkadásig rakott sporttáska és a szakadás határig megtömött hátitáska lett, amit még megfejeltem egy hálózsákkal.
A vasútállomásra való eljutásom a kereszttesóm segítségével történt, aki kocsival vitt el odáig édesanyám és bátyám társaságában. Még mielőtt felszálltam volna a vonatra, édesanyám ismételten elsírta magát, amelynek látványától egy pillanatra elbizonytalanodtam, annyira szívbemarkoló volt a látványa, de végül megacéloztam az akaratomat, és az utazás mellett döntöttem. Hogy döntésem helyes volt e, az idővel elválik.
A vonaton a helyem - annyira tipikusan - az utolsó vagon utolsó helyére szólt. Az utazás maga hosszú volt, és unalmas. Végig zenét hallgattam, és olvastam a Droidzónából, amely miatt néha kissé hülyén néztek rám utastársaim, amiért időről időre fel-felnevettem.
A vonat - természetesen - a keleti pályaudvar legtávolabbi csücskébe futott be, szóval nagyon élvezetes volt onnan elbicegnem a pályaudvar kijáratáig azzal a sok holmival. Úgy néztem ki, mint egy mozgó karácsonya, amelyet mintha kissé ízléstelenül, bőröndökkel díszítettek fel. Kicsivel a kijárat előtt találkoztam Vorival, aki már messziről kiszúrt - nem volt nehéz mondjuk... - és jókat vigyorgott rajtam, ám mosolyát hamar letöröltem az arcáról, hiszen lepasszoltam neki párat a csomagjaim közül. Muhahahaha!
Először bérletet venni mentünk, hiszen anélkül kissé necces lett volna az utazgatás, aztán megtámadtuk a 76-os trolit, és jól befészkeltük magunkat a hátsó 4-es ülésre. Pár megálló után felszállt a járműre két darab citromképű nőstény, akik tizenpár évesek lehettek. Egyikük igényt tartott volna a csomagjaink helyére, ami valahol érthető is, de egy normális ember nem szól be a másiknak, amikor látja, hogy kurva sok cucca van. Nos, ő nem volt normális - nahát, micsoda meglepetés! - és rögtön nekiállt arcoskodni nekünk, hogy hát mit képzelünk magunkról, hogy odaraktuk a csomagjainkat. Egy szó mint száz, szóváltásba keveredtem a kis abortusz szökevénnyel, és mivel előbukkant egy idősebb hölgy is, aki szintén le akart volna ülni - csak ő tudott normálisan kérni is - ezért leült ő az egyik felszabadított helyre, amire a kis purdé csak egy gúnyos "Ezek a büdös magyarok!" felkiáltással válaszolt. Szívem szerint a helyszínen a karjait téptem volna ki a helyükről, de végül nem csináltam semmit, mert sajnos többet kapok érte mint egy emberért. Éljen soká Magyarország. Mindez egyébként a Pestre érkezésem után 1 órával se - ! - történt. De mindezen nehézségek ellenére is sikerült célba érnünk.
A lakásba érkezvén leültünk pihentünk egy sort, majd kipakoltam a cuccaim egy részét, és beleugrottam a vadonat új, acapulco ingembe.
Később elugrottunk boltba, meg jártunk egyet a környéken. Aztán estefele felhívtam az egyik utcaszomszédunkat, akit már amúgy gyermekkorom óta ismerek, és mellesleg kiwi névre hallgat, majd így, édeshármasban elmentünk sétálgatni egyet a környéken, meg leültünk dumálni a Duna-partra.
A vasárnap egy lazulós nap volt. Délelőtt átjött Vori édesanyja, akivel elbeszélgettünk egy kicsit a jövőnkről, majd elmentünk bevásárolni. A bevásárlás után a hűtőnk teljesen megtelt, alig fér már valami is. Délután Vorival Ps-eztünk, aztán koraeste elmentünk a tescoba, hogy vegyünk valami "innivalót." A bevásárlás eredménye egy mézes málnás fütyülős volt, amit otthon jól bedobtunk a fagyasztóba. Amíg hűlt a nedű, addig megvertem Vorit a Mortál Kolbászban. Aztán, miután kiverekedtük magunkat, elővettük a már jól behűtött üccsit, és leültünk filmezni. A Kaszinót néztük meg, ami alatt tulajdonképp el is fogyott az egész üveg. A film után még megnéztünk két South Park részt, majd nyugovóra tértünk.
A mai nap az ügyintézés jegyében fog eltelni, hiszen rengeteg dolgot el kell intézünk. Úgyhogy most azt hiszem zárom is soraim egyenlőre, később teszek fel képeket a kecóról, csak hogy mindenki láthassa, milyen baró kis helyen tengetem napjaimat. További szépeket mindenkinek addig is!

N. M. Darky

Nagyon

2009-09-11T04:01:00.001+02:00

rühellem a vodkát. És ő is engem.

The UranCity Chronicles III

2009-09-08T18:21:00.003+02:00

Amikor reggel felkeltem, éreztem, hogy ez a mai nap valahogy ki fog lógni a szürke hétköznapok, nyomasztó egyhangúságából. De ez csak akkor tudatosult bennem igazán, amikor apám szólt nekem, hogy el kéne ugranom a Szociális bolthálózat hozzánk legközelebbi boltjába. A bevásárlás maga nem műsoros, olyat máskor is csináltam már. De ezek a szociális boltok... Ezekben az a tréfás, hogy ezek az üzletek az adrenalin narkós, akciónyuggerek kedvenc megjelenési helyei, ami annyit tesz köznyelvre fordítva, hogy ha idemész bevásárolni, akkor majdnem biztos, hogy egy ilyen véglény megtalál magának.
Jelen esetben sem volt ez másképp, de hiszen ez már szinte gyanítható volt, legalábbis azok számára, akik már ismerik valamennyire élet történetemet. Szóval miután apám kiadta az ukázt a bevásárlással kapcsolatban, még megkajáltam, felöltöztem, és dobtam fel új zenéket az mp3-asomra, majd útnak indultam.
Ez volt az első alkalom, hogy ilyen boltba mentem, úgyhogy szívem kissé hevesen vert a várható izgalmak miatt. A bolt maga kicsi volt, és zsúfolt. A termékek elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után, de azért elég sokminden kapható itt olcsón, szóval ettől az aprócska szépséghibától nyugodtan el tudok tekinteni. Szóval összeszedegettem mindent, ami a listámon volt, majd beálltam a sorba. Ekkor lépett be egy idős hölgy az üzletbe, akiről még nem is sejtettem, hogy ő lesz a mostani droidom. Sorra kerülök. Feldobom a kosarat a pultra, majd nekiállok elmagyarázni a pultosnak, hogy mi is van a kosaramban. Fizetek, majd megkérem a pénztárost, hogy legyen kedves és adjon nekem egy zacskót, mert nem hoztam az olajnak, mivel én azért nem szeretem, ha a táskám olajos lesz.
Szóval amíg a fickó elugrott a zacskóért, hirtelen megjelent a korábban említett öreglány is, aki szelíden odébb lökte a kosaramat, majd felrakta az ő kosarát a pultra, mivel ő siet, végül magától teljesen elszállva, pökhendien elém vet egy ilyen szöveget hogy:

- Na végre, így már el lehet férni!

Na ezt nem hagytam szó nélkül, mert mégis kinek képzeli magát a vén szatyor.

- Talán nem kéne itt lökdösni a cuccaim, hiszen már épp vittem volna el innen, de különben se hinném, hogy egy perc várakozásba eddig bárki is belehalt volna. Kegyed nem hallotta még a híres mondást, "Türelem rózsát terem?" - feleltem kissé gunyoros hangnemben, arcomon széles mosollyal.
- Ne engem, hanem az anyját oktassa! - rivallott rám dühösen.
- Pedig úgy látom, inkább maga szorul rá. - felem még mindig mosolyogva.
- Különben is, mit képzel magáról, maga csak egy fiatal taknyos! - sikoltja fülrepesztően magas hangon.
- Maga szerint melyik a jobb? Egy fiatal taknyos, vagy egy 80 és a halál között álló aszott múmia? Mert szerintem a fiatal! - feleltem, majd kacagva kisétáltam az üzletből, hiszen közben végeztem a cuccok táskába pakolásával.

Miután kiértem a boltból még fél füllel hallottam, ahogy épp azt jegyzi meg a boltos srácnak, - aki amúgy 30 év körül lehetett - hogy milyen pimaszok ezek a mai fiatalok. Szerintem meg az öregek azok.
A vásárlás után rögtön hazafutottam, lepakoltam amit vettem, majd indultam is a keró felé, hiszen találkozóm volt Jocóval. A szokásos műsorunkat csináltuk, azaz vettünk sört, és leültünk inni valahova. Ez a mostani alkalom annyiban volt rendhagyó, hogy az eredeti terv alapján az első sör után beültünk volna a Cooltour Cafe-ba, mert állítólag nagyon hangulatos kis hely, és én nagyon kíváncsi voltam rá. Józsefet is sikerült rábeszélnem, így hát a második körünket már ott akartuk leküldeni, ám amikor beléptünk a cafe-ba két dologgal kellett szembesülnünk. Az egyik, hogy valami beszarás mód hangulatos a hely. Nagyon jó. Egyszer mindenkinek érdemes oda belesnie. A másik dolog viszont az volt, hogy az árak valami iszonyúan elcseszettek. Vannak dolgok, amik irreálisan olcsóak - pl: tequila, koktélok - de olyan alap dolgok, mint a sör, méreg drágák. Ha koktélozni akar az ember, akkor simán megéri ide beülni, de aki inkább sör párti - mint mondjuk mi - annak nagyon nem éri meg. Vagyis lehet, hogy van aki megengedheti magának, hogy 500 Ft-ot kidobjon egy sörért, ami azért annyira nem csúcskategóriás - de én sajnos nem tartozom ebbe a körbe. Szóval pár percnyi itallap böngészés után ráébredtünk, hogy ez a hely most nekünk nem fog feküdni, megegyeztünk, hogy máshol fogjuk lejátszani a második felvonást. Már majdnem kijutottunk a kerthelyiségből, amikor megállított bennünket egy fiatal srác - az egyik csapos - hogy mit szeretnénk rendelni. Tömören vázoltam neki, hogy ezek az árak nagyon nem kóserek, és hogy sajnos nem engedhetjük meg ezt most magunknak. Erre legnagyobb meglepetésemre nem lenéző arcot, és csórózást vágott hozzám, hanem egyetértően bólogatott, és elmagyarázta, hogy ő sem ért egyet ezekkel az árakkal, mert ez így kissé szerinte is nonsense. Adtunk némi tippet a srácnak, hogy szerintünk hol kéne meghúzni a vonalat az áraknál, de hát sajnos nem az ő hatásköre az ilyesmi, viszont azt mondták, hogy dolgoznak az ügyön a főnökségnél. Mindenesetre gratulálni tudok a főnöknek, amiért ilyen vacak árakat dolgozott ki. Ez egy nagyon súlyos fekete pont.
A beszélgetés után illedelmesen elbúcsúztunk, és elindultunk, hogy valahol máshol gurítsunk le torkunkon még egy kis aranyszínű nedűt. A döntésünk végülis az uránvárosi teszkóra esett, ahol vettünk 2-2 sört és kiültünk azt elfogyasztani az üzlet mögötti parkban. Szomjoltás közben megvitattunk pár dolgot Kötéllel, de miután elfogyott az üdítőnk, elindultunk a buszmegálló felé, hiszen lassan közeledett a buszindulás ideje. A buszmegállóban ácsorogva kiszúrtuk az egyik volt általános sulis osztálytársunkkat, akivel nem igazán akartunk smúzolni, mert szegénykém hülye egy kicsit. De végül csak észrevett minket és odajött hozzánk bratyizni. Öröm!
Mesélt nekünk mindenféle kalandjairól, hogy ő micsoda nagy züllött egyénként viselkedett, és hogy ő bizony sokáig - 2 évig - dohányzott is. Meg lógott az iskolából. TejóIsten! Milyen menő a srác. Kőkemény dolgokat vitt véghez. No, de hát ez van, neki kicsit más a mércéje, mint nekem. Számára ezek meredek dolgok - nálam nem igazán. De mivel én nagyon nem bírom a hülyéket, mert energiavámpírok - köszi a szót, Jocc! - és nagyon meg tudják sütni az agyam, így hát úgy érzem, kompenzálnom kell valahogy. Szóval ilyenkor többnyire baromságokat kitalált dolgokkal bombázom őket, és jókat mulatok azon, ahogy megeszik az agymenésem termékét.
Ezt a szokásomat most is kénytelen voltam bevetni, de úgy érzem, kegyetlenül megérte. Az elején - mint afféle teszt, hogy megfigyelhessem, mennyire kapja be a csalit - beadtam neki, hogy másfél évig voltam Japánban, mert megnyertem valamilyen ösztöndíjat. Mindenféle fake élményemről meséltem neki, amit egyértelműen végig bezabált. Jocó mellettem közben persze hülyére röhögte magát az egész szituáción - cseppet sem levágóssá téve a helyzetet. De neki így sem esett le a tantusz.
Aztán ahogy folyt tovább a beszélgetés, valahogy szóba jött a Márkó is, az én tetovált cimborám is, aki Subi szerint új tetkót akar magának. Biztos, hogy akar magának újat, én ugyan nem tudok róla, hogy az öreg medve ilyesmiben sántikálna, de mindenesetre ezt a tökéletes lehetőséget nem hagyhattam ki - meg kellett lovagolnom ezt a témát is. Összenéztünk Jocóval, majd elkezdtem neki olyan dolgokról vetíteni, hogy persze, én is úgy tudom, hogy akar újat magának, csak kérdéses, hogy van e rajta még hely. Hiába nagydarab a jó öreg Márkó, ő már bizony teljesen szétvarratta magát. Emberünk ezen nagy meglepődött, úgyhogy muszáj volt tovább ütnöm a vasat, hiszen kőkeményen izzott.

- Hát nem vágtad? A Márkó egész háta ki van varrva, de annyira, hogy már nincs is rajta hely! - mondtam vigyorogva, hiszen alig bírtam már álcázni a nevethetnékemet.
- Huu... tényleg? - kiált fel Subi teljes döbbenetében.
- Bizony ám! De nem csak az egész háta, de a mellkasa is totálisan ki van ám tetoválva! Ilyen... összefüggő Yakuza mintákkal. Igen, Yakuza, tudod, a kínai meg a japán mítoszkör összemosódása a Yakuza. - A valósgában mondjuk nem éppen ez, de az most részletkérdés.
- Igen igen! - kiabál közbe hangosan röhögve Jocó - Még a kis mellbimbói is ki vannak varrva!!
- De kemééééény! - Ámuldozik Subi.
- Jaja! - felelem már én is nevetve - Emlékszel még Jocó, mennyit basztattuk ez miatt?
- Hajjaj! - Kontráz rá Jocó kuncogva.

Mivel Subi teljes ámulatban volt még mindig, gondoltam nem állok még meg, ütöm tovább a vasat.

- Te Jocó, mennyibe is kerültek a tetoválások? 250 ropi volt a mellkasán lévő, és 300 a a hátán lévő? Hogy is volt ez, már annyira nem emlékszek. - hogy visszafogjam röhögésem, kicsit be kellett dobnom színészi tehetségem, és nagyon elgondolkozó arckifejezést erőltettem az arcomra, de szerintem egy-két vigyor azért így is kicsúszott.

Már nem emlékszem pontosan, hogy mire jutottunk, melyik mennyibe került, de egy darabig még azon vitatkoztunk a Jocóval, aztán végül megjelent a busz, szóval Kötélnek el kellett hagynia a csapatot. No, meg mivel én se akartam kettesben maradni ezzel az értelmiségivel, ezért elindultam én is haza. De mivel éreztem, hogy van még kraft a helyzetben, ezért miután elbúcsúztunk Jocótól, még etettem egy kicsit hülyeségekkel a srácot.

- Te Subi, szereted a tetkókat? Van neked, vagy szeretnél egyet esetleg?
- Áhh... a barátnőm megölne érte. És, neked van?
- Persze, - feleltem, majd ismét kiszaladt a számon egy, a győzelemtől mámoros vigyor, hiszen ismét ráharapott a csalimra - érdekel, hogy milyen?
- Hogyne!
- Hát én az egész farkamat tetováltattam ki! - kezdtem büszke hanglejtéssel az újabb hazugságomat.
- Baszki, az kemény! - sápadozik a döbbenettől Subi.
- Jah, és még milyen fájdalmas! De hallod nagyon durva ám. Úgy néz ki a tetoválás maga, hogy a lágyékomtól indul egy kígyó, és végül úgy tekergőzik a minta, hogy pont körülöleli a brokkolimat, szóval úgy néz ki, mintha a farkam egy kobra lenne.
- Anyááááád! Mennyire durva! - kiált fel Subi.
- És hallod, tudod mennyire szeretik az ilyet a nők? Te, jajjj.... Simán megérte a sok fájdalom. - felem immáron már nevetve.

Subi kicsit mintha gondolkozóba esett volna e szavak hallatán, de sajnos nem tudtam meg már a gondolatait, hiszen elbúcsúztam tőle ezek a mondatok után, hiszen már rohadtul éhes voltam, és még főznöm is kellett. Remélem ez a szerencsés azért nem fogja kivarratni magát ott "ahol én is."

Ui: tegnap szedtem le egy új darkpsy zenét, amit ma kezdtem el hallgatni az mp3-asomról. Az élményeim vele kapcsolatban: "Huuu ez valami iszonyat kemény. Atom szét van effektezve, kurva beteg. Ha lenne bennem valami tudatmódosító, most biztos valami atom meredek tripem lenne tőle. Szerintem ellátnék vele a végtelenig. Látnám tőle a múltat a jelent, és a jövőt is egyszerre." Ezek és ehhez hasonló zakkant gondolatok pörögtek végig a fejemben miközben hallgattam, ezt az előadót. Aztán rájöttem, hogy a fejhallgatóm kábele meg van törve, és annak a torzulásai miatt hallottam olyan betegesnek a zenét. De így, miután gépen is meghallgattam, azért így is tetszett.

N. M. Darky

Cracksman

2009-09-06T18:08:00.003+02:00

Hát ez egy igazán eseménydús hétvége volt. Ha nem velem történt volna meg, el se hinném, hogy ennyi minden megtörténhet valakivel. Azt gondolnám, hogy kamuzik, de hogy mivel az a helyzet, hogy az egészet én éltem át, úgy már más kicsit. No, de csapjunk is a lecsóba.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy... kurva szar éjszakám. Péntek este olyan irtózatosan nagy vihar volt, hogy szinte semmit se tudtam aludni. A szél sikoltás olyan hangos volt, hogy az már félelmetesnek hatott, de mellette olyan hátborzongató is volt e hang, hogy engem leginkább egy, az agóniájában hörgő nő sikolyaira emlékeztetett. Eszméletlenül durva volt, még életemben nem hallottam hasonló hangot. Ráadásul az eső is verte az ablakot, s mivel időnként még dörgött, villámlott is az Ég, ezért gyakorlatilag úgy éreztem magam, mintha egy véráztatta harcmező közepén próbáltam volna elaludni, ahol még mindig aktívan dúlt a háború. Nos, ebből azt hiszem, már kellően sejthető, hogy nem aludtam túl sokat. Reggelre azonban a vihar nagyrésze abbamaradt, így már volt némi lehetőségem az alvásra. De sajnos hamar fel kellett kelnem, hiszen mennem kell Janihoz, hogy közösen főzzünk, majd filmezzünk.
Nemsokkal az ébredésem után felhívott az Ildi - Jani barátnője - hogy tegyük át inkább délre a találkozót, mert kicsit elcsúsztak valahol. No, sebaj, gondoltam, szundítok egyet sunyiban, de már valahogy nem jött álom a szemeimre, így inkább valahogy elütöttem az időt, majd elindultam kertibe, a Janiékhoz.
A közös főzésből sajnos nem sok lett, mivel a munka dandárját már elvégezte az Ildi, így sajnos nem igazán tudtam segíteni. Az ebéd egyébként füstöltsajtos bableves, illetve tejszínes, zöldséges tészta volt. Nekem baromira ízlett.
Kaja után megnéztünk egy alacsony költségvetésű tini horrorfilmet, ami a Fejetlen lovas - angolul asszem Headless - nevet viselte. Hát szerintem ezt a filmet igazából vígjátéknak szánták, hiszen valami irdatlan nevetségesre sikerült. Ilyen gagyi filmet keveset láttam eddig. E műremek után megnéztük az Én és én, meg az Irén című - már tényleg - vígjátékot, ami szinte felüdülés volt az előzőhöz képest, bár rettenetesen fárasztó volt ez a film is.
A filmezés után lekísért Jani a buszmegállóba, ahol felugrottam a 6-os buszra, amivel bevágtattam a parasztelosztóra. Nagyszerű út volt, hiszen rögtön az első megállónál felszállt egy atom csöves, aki olyan rohadt büdös volt, hogy már komolyan azon kezdtem el gondolkozni, hogy - lévén a temetőnél szállt fel a buszra... - ő a leendő zombi hadsereg legelső tagja. Amikor ránéztem leépült arcára, lelki szemeimmel már szinte láttam, hogy harapásnyomok díszítik az arcát.
Ám végülis nem harapott meg az élőhalott fickó, sőt, Fedél Nélkül-t se kellett tőle vennem. Öröm! A parasztra érkezésem után pár perccel találkoztam Zsófival, majd leültünk egy közeli játszótéren - azon az ominózus játszótéren, ahol József enyhén ittas állapotban barátkozni akart egy kukával, csak amaz nem volt az a barátságos fajta, és amikor Jocó az ölébe vetette magát, az rögtön leszakadt állványáról, és az oldalán gurulva próbált menekülni, de pár méter múlva elfáradt és megállt, Józs.Fm meg nagy huppanással megölelte a földet. De ugyanitt esett meg, hogy Laki részegen elbotlott egy lépcsőben, s majdnem lereszelte az egyik mellbimbóját. Áhh... az a sok régi szép emlék! ;D - hogy intézkedjünk szállásügyben. Az eredeti terv alapján egy koleszben szálltuk volna meg, de Zsófi valami ismerősének van itt Pécsett egy ismerőse, aki olcsón ki szokta adni a házát. Nos, ezen ügyben próbáltuk meg elérni, a drága Olga mamát - tehát azt a bizonyos ismerős, ismerősét.
De nincs az a pénz, hogy én levezessem, hogy az öreglány miket hordott össze nekünk, hogy hova menjünk, s hova ne, az a lényeg, hogy akkora kavarodás lett belőle, hogy iszonyatos. Első körben azt mondta, menjünk el hozzá, és akkor majd elmondja a tudnivalókat meg miegyéb. Amikor odaértünk a házához, felhívtuk, hogy jó címnél vagyunk e - mint utóbb kiderült jó helyen voltunk - de erre ő átirányított minket a másik házához, csak azt felejtette el közölni velünk, hogy a másik kéró az nem abban az utcában van, ahol ő maga is lakik, hanem egy merőben másikban. Vagy egy órán át - de lehet csak nekem tűnt annak... - bolyongtunk erre-arra, mire végül felhívtuk Zsófinak azon barátnőjét aki beajánlott minket az idős hölgynél, hogy hátha ő majd segít nekünk tájékozódni. Na, ő inkább megadta a barátja számát, hogy majd ő elnavigál bennünket. Ő érthetően elmagyarázta merre leljük ezt az istenverte házat, ahova egyébként gond nélkül el is jutottunk. Miután megérkeztünk a házhoz, bohóckodtunk egy csomót a kulcsokkal, - amik egy nagyon titkos helyen voltak ám eldugva! - de végül kiderült, a konyhakulcs eleve nem volt rajta a kulcscsomón, ami a gyakorlatban azt jelentette nekünk, hogy se melegvizünk, se evőeszközünk nem lesz. Nagyszerű! Még szerencse, hogy nálam volt bicska.
Az egész éjszaka nagyon jó hangulatban telt el, összebújtunk, pezsgőztünk, miegymás.
Teljesen hibátlan volt, egészen.... hajnali 2 óra, fél 3 óra magasságáig. Már kissé félálomban feküdtünk egymás mellett az ágyon, amikor hirtelen neszezésre lettünk figyelmesek. Pár pillanatig magamhoz se tértem, a hangok csak tompa morajlásként, halk suttogásként jutottak el tudatomig. Valaki be akar ide jönni! Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, némi logikát keresni a helyzet mögött. "Áh, biztos csak a másik szintet bérlő fickó jött haza." - gondoltuk nagy naivan az elején, ám rá kellett döbbennünk, hogy a fickó tudatában van annak, hogy mi itt vagyunk az alsó szinten, így hát ő nem lehet a tettes. A valóságra eszmélésem hideg, és könyörtelen volt: egy betörő ólálkodott a ház előtt! Beleugrottam a nadrágomba, felkaptam az üres pezsgősüveget, odaadtam Zsófinak a telefonom, hogy hívja a yardokat, ha szólok neki, és megindultam kifelé, hogy jól átrendezzem a betörő arcszerkezetét. Kinyitottam az ajtót, s kiléptem a holdvilágos teraszra. Sehol senki. Mintha csak a képzeletem agyszüleménye lett volna az iménti neszezés, a zár matatásának jellegzetes hangja. A pezsgősüveget még mindig görcsösen szorongattam kezemben ütésre készen. Persze, hogy veszettül szorongattam, hiszen az adrenalin gyilkos kórként burjánzott a véremben. A nagy dózisú adrenalin veszettül kiélesítette a hallásomat, látásomat - úgy általában az érzékelésemet. Lélegzetemet visszafojtva, hangtalanul lépkedtem az udvaron, kerestem a betolakodót, de az egyetlen dolog amit hallottam, az a veszettül kalapáló szívem volt csupán. Elmenekült. Állapítottam meg pár percnyi keresés után, majd visszabattyogtam a lakásba. Rögtön bezártam minden ablakot, illetve ajtót. Zsófimat a wc-ben találtam meg, ahogy a telefonom szorongatta kicsiny kezében. Szegénykém úgy tűnt, nagy megijedt. Nem csoda, hiszen én is féltem kicsit, akkor képzelem ő hogy érezhette magát. Rögtön megöleltem, s megpróbáltam megnyugtatni. Elég nehézkesen nyugodott meg, hiszen az éjszaka még korántsem ért véget, s ilyenkor természetes, hogy az emberben benne van még a paranoia, hogy visszatérhet az illető. Az adrenalin tisztulásával arányosan kezdett megjönni az étvágyam, úgyhogy arra buzdítottam Zsófit is, egyen velem valamit, az majd segít neki megnyugodni. Végül sikerült rábeszélnem, s megettünk 1-2 sajtos szendvicset paradicsommal, majd visszadőltünk az ágyba. Eléggé éberen aludtunk, és sokszor fel is ébredtünk, de miután kivilágosodott, azért sikerült egy picit mélyebben is szunyókálnom.
A délelőtt tulajdonképp probléma mentesen telt el. Olyan 1 órával az indulásunk előtt felkeresett minket a felső szintet bérlő "szomszédunk" hogy hagyjuk a kulcsot a megbeszélt titkos helyen, mert délután jönnének költözni, és akkor nem kell majd az Olgi nénihez lemenniük. Megkérdeztem tőle, hogy ő az éjjel itt volt e, járt e erre, amire ő egy erős, nemleges fejrázással felelt. Erre én elmeséltem neki az esti történetünket, majd megkértem, hogy nézzen körbe a felső szinten, hiszen az az ő "territóriuma" szóval ha valaki igen, akkor ő tudni fogja, hogy járt e arra is a betörő, de szerencsére nem, szóval mindnyájan fellélegezhettünk, hogy tulajdonképp kár nem keletkezett. A "szomszéd" távozása után rendberaktuk a szintünket, majd elindultunk, hogy megköszönjük a lehetőséget az öreglánynak, s azon kívül hogy honoráljuk kedvességét, vettünk neki egy bonbont, mert tulajdonképp a nénike elengedte a szállási díjat nekünk, lévén hogy rengeteget futkostunk miatta, és mert el is tévedtünk.
Viszont, amikor felcsöngettünk hozzá, ő nem volt otthon, pedig azt mondta nekünk, hogy otthon lesz, szóval menjünk fel hozzá nyugodtan. Több ízben is hívtuk telefonon - kaputelefonon is csörögtünk neki - de egyszer sem válaszolt. Ekkora Zsófival úgy döntöttünk, hogy megeszünk egy fagyit, és majd utána ismét próbálkozunk. Olyan másfél órával a buszindulás előtt sikerült is elérnünk, szóval rögtön fel is szaladtunk hozzá, hogy átadjuk neki a hálacsokit, elmeséljük neki a betörést, és hogy megköszönjük neki a lehetőséget, amelyet biztosított nekünk. De hát, ez a baromi egyszerű dolog se ment probléma mentesen... A nénike elfelejtette, hogy az ajtaján melyik 3 zárat zárta be, és hogy azokat melyik kulccsal lehet kinyitni... szóval vagy egy fél órán keresztül vacakoltunk a zárak kinyitásával, mire végre nagy nehezen sikerült.
Miután mindent elmeséltünk neki, utunk egyenesen a parasztelosztóhoz vezetett, hiszen indult a Zsófi busza Veszprémbe. Könnyes búcsút vettünk egymástól, majd mindketten elindultunk. Nekem első utam Konzumi buszmegállóba vezetett, majd egy olyan negyedórás várakozás után eszembe jutott, hogy nem raktam el a bérletemet, szóval nem tudok buszon utazni. Hát elindultam haza gyalogszerrel. Alapvetően nincs bajom a nagy sétákkal, hiszen, nagyon szeretek sétálgatni, de most eléggé fáradt voltam a kevés alvás miatt, és az időjárás is kissé necces volt. Meleg volt az idő ugyan, de nagyon hideg szél fújt mellé. Amikor fújt a szél, fáztam, amikor abbahagyta, izzadtam a meleg miatt. Szóval mire hazaértem, teljesen átfáztam. Szóval hazaérkezésem után rögvest beugrottam a kádba és jó laposan megfürödtem, hajat mostam. Aztán leültem ide a gép elé, nyakig paplanba bugyolálva, fejemen egy törülközővel, és nekiálltam, hogy papírra vessem a hétvégémet. Hát, végszóként annyit mondanék még: tudom, hogy iszonyú röhejesen festek ebben a szerelésben, de legalább volt egy izgalmas és jó, ám igen fárasztó hétvégém.

N. M. Darky

Pigpen.

2009-09-02T18:08:00.004+02:00

Nos, mint azt korábban már megjósoltam, az a disznó, aki a múltkor szívózott velem, valóban bekaphatja. Voltam délután Ákos cimborámmal a disznóólban engedélyeztetni a lőfegyveremet, ami simábban ment, mint az ágyba szarás. Kifizettem két ezer magyar Forintot az engedélyért, majd kitöltöttem egy papírt, és beszélgettem egy kicsit az ügyintéző hölggyel, akivel mint kiderült, pár éve még napi szinten utaztam egy busszal. Milyen kicsi a világ, állapítottam meg neki is kacagva, és tényleg, hiszen ma még szerencsém volt az én kedvenc volt főnökömmel is találkozni, akit annyira szeretek, hogy egy kanál vízben is meg tudnám fojtani. De végülis miután elintéztem az engedélyemet - amire elvileg 3, de valószínűbb hogy csak 2 hetet kell várnom - megünnepeltük Ákossal e sikeres küldetést, és beöklöztünk 3, azaz három darab seritalt, miközben elbeszélgettünk jópár dologról. Viszont az a pár sör - lévén, hogy elszoktam az ivástól - a vártnál kicsit jobban megütött, úgyhogy jelen pillanatban felettébb kellemesen zsibbadtan érzem magam. Viszont zárom is soraimat, hiszen rántott sajt érkezik a kettes vágányon. Jó éjt mindenkinek!

N. M. Darky

Huckleberry

2009-09-02T08:57:00.002+02:00

Végre sikerült idáig is eljutnom. De nem is húzom nagyon tovább a szót, íme amiről még nem tudósítottam.

Hétvége - Nyaralás

Délelőtt összefutottam Tábornokkal egy olyan... hónap után először. Ám a találkozás elég lazára sikeredett, hiszen hamar mennem kellett be a városba, mert Valaki már egyenesen Pécs felé tartott. Fél 2-kor találkoztunk, majd el is mentünk bevásárolni a hétvégére, hiszen csak egy óránk volt a Siófokra tartó buszunk indulásáig.
Sikerült időben beszereznünk mindent, majd felültünk a buszra, s onnantól kezdve egy két és fél órás lazulás vette kezdetét, bár amikor már Siófok felé jártunk kicsit elkezdtünk aggódni, hogy jó helyen fogunk e leszállni, no meg hogy elérjük e a következő buszt, hiszen 5 percünk volt csak az átszállásra, és hát ugye a buszok nem igazán arról híresek, hogy pontosak lennének.... De végülis időben, és a jó helyen szálltunk le, így az átszállást is elértük.
Miután megérkeztünk a nyaralóhoz, szembesülnünk kellett az első nehézséggel, azaz nem volt villany. Nos, ez így önmagában annyira nem lett volna még olyan "hűdenagy" probléma, de azért praktikus dolog, ha az ezért mégis van. De mivel nem tudtuk sehogy sem helyrerakni a biztosítékok kapcsolgatásával a villanyt, ezért szóltunk a szomszédban lakozó ezermester fickónak, hogy legyen kedves és nézze meg a problémát. Megnézte, vakargatta a fejét, hogy na, mi lehet a gond, de végül csak megoldotta. Egy fordítva berakott kapcsoló volt a hiba. Miután azt átkapcsolta, megoldódott a helyzet. Öröm! Miután az öreg visszakecmergett a viskójába, mi nekiláttunk, hogy megcsináljuk estebédünket, aminek az elkészítése egy nos, eléggé mókás kis folyamat volt, de a végeredménye mindent megért. Én igazából jóformán csak segédkeztem, úgyhogy az érdem Zsófit illeti, aki a munka dandárját végezte, méghozzá nem is akár hogy! Olyan finom olaszos tésztát főzött, hogy az már szerintem bűn.
A főzőcskézés után elfogyasztottuk vacsoránkat, majd elindultunk le az "óceán" partjára, hogy meglessük a vizet. De mivel elég ramaty volt az idő, ezért nem vittünk magunkkal fürdő felszerelést, bár azért kicsit belelógattuk a lábunkat a vízbe, már csak a hangulat kedvéért is. Hiába nem tudtunk fürdeni, a Balaton éjszakai látványa mindenért kárpótolt. A telihold fénye kissé rejtélyesen szűrődött át a felhőkön, egy hatalmas, groteszk pillangót formálva, melynek ezüstös fénye lomhán terült szét a Balaton csendesen hullámzó vizén, majd ölelt körül minket. Egyszerűen varázslatos volt. Itt tisztáztuk Zsófival kapcsolatunkat, azaz nevén neveztük a gyereket: mi bizony együtt vagyunk. Egy darabig még beszélgettünk, de mivel elkezdett csöpörögni az eső, és meg mert Zsófi kicsit fázni kezdett, ezért visszamentünk a kecóba, s elfogyasztottuk az energia itallal kevert vörös pezsgőnket, és a gyertyafény mellett hosszan, az éjszakába nyúlóan beszélgettünk.
Másnap Zsófi reggelire készített nekem az ő titkos receptje alapján melegszendvicset, ami - nem meglepő módon - szintén iszonyú finom volt. Tulajdonképpen aznap már nem is csináltunk semmit, csak henyéltünk egész nap - no, ez nem teljesen igaz, hiszen Zsófi mosogatott és takarított, míg én a telezabáltságtól szenvedtem az ágyon. Olyan 2 óra magasságában viszont el kellett indulnunk a buszmegálló felé, hiszen 3 felé indult a buszom vissza Siófokra, onnan meg Pécsre. Amikor megérkezett a busz, könnyes búcsút vettünk egymástól, s én felszálltam. Az ő busza 2 órával később indult csak. Siófokon egy olyan órát kellett még várnom a buszomra, de feltaláltam magam, s kerestem addig magamnak egy kisboltot, ahol vettem magamhoz némi folyadékot, hiszen baromira kiszáradtam. Úton hazafelé sokmindenen elgondolkoztam, és elég sokmindent le sikerült játszanom magamban, de azt sajnálom az egészben egyedül, hogy nem volt nálam laptop, - mivel buszon papírra írni elég necces, én próbáltam már, és nagyon nem jött be - hogy ezeket a gondolataimat megőrizhessem írott formában is, hiszen nagyon lyukas már az agyam. Végkonklúzió: Baromi jól éreztem magam, igazán jó volt ez a kis nyaralás. Köszönöm, kicsiny áfonyám.^^

Hétfő - Leszámolás

Reggel 3/4 7-kor találkoztam egy volt munkatársammal, akivel együtt akartunk leszámolni a céggel... izé... cégnél. Be is mentünk, de mivel sokan voltak előttünk, ezért inkább kijöttünk, és úgy terveztük hogy elmegyünk inkább elintézzük addig az orvost, hogy később ne kelljen azzal szórakozni. Időközben egy másik volt kolléga is csatlakozott szerény ki csapatunkhoz. Elmentünk hát az orvosi rendelőbe, ahol Krissznek az az ötlete támadt, hogy igyunk már egy kávét. Nem szokásom, de egye fene, most én is bevállaltam. Odamentünk hát a rendelőben található automatához, ahol Krissz nagylelkűen felajánlotta, hogy mindenkit meghív egy kávéra. Hurrá! Míg ő az apróját kereste, én a kínálatot szemléltem. Hát volt ott mindenféle kávé, capuccino, olyan fajták is, amiről én még csak nem is hallottam.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Robi kissé érdeklődő hangon azt kérdezi, "Szerintetek mi az az egyenleg?" Rögvest megnéztem a kijelzőt, és valóban, ott vigyorgott egy felirat, miszerint "Egyenleg 70 Ft." Hmm... Hát nem voltam rest, feltoltam a plusz cukrot és a tejet, majd ráböktem a hosszúkávéra - ami pont 70 kreditbe fáj - és már fel is visított a gép erőlködve, köhögve, s már csordogált is ki a fekete folyadék egy műanyag pohárba. Erre nagyon felröhögtünk, hiszen tulajdonképpen megcsináltam valakit egy kávéval. De hát így jár az, aki ekkora vagyont hagy őrizetlenül egy automatában - lett egy jó napom miatta, hahaha!
Miután beittuk a kávét, és a dokit is elintéztük, visszamentünk az irodába, és megkezdtük a masszív várakozást. Unalmunkban már olyan hülyeségekkel kötöttük le magunkat, hogy mindenféle betörési forgatókönyveket költöttünk egy képen látható robbanó- illetve fegyverraktárhoz. De miután meguntuk ezt a műsorunkat kitaláltuk, hogy kolduljunk. Szóval fogtunk egy papírt, ráírtuk, hogy "Kávéra gyűjtünk, kérjük adakozzon!" A papír másik oldalán pedig a következő felirat díszelgett: "Éhes vagyok, aggyá'!!" (és itt-ott szivecskék is megfigyelhetőek voltak e felirat körül). Majd a papír mellé leraktunk egy szatyrot, ami beleszórtunk némi aprót - és egy ezrest - hogy az majd talán "fellendíti" az üzletet. Végül körbeültük a szatyrot. De pár csodálkozó, és röhögő arcon kívül mást nem igazán kaptunk. Jól van, no, valahogy el kellett ütnünk az időt, amíg várakoztunk.
Fél 1-kor végeztünk is, ami után Robi el is vitt haza kocsival, ha már úgyis arra felé ment. Egy kicsit időztem otthon, majd bevetettem magam a városba, hiszen találkozóm volt a Gárdista cimborámmal, Ákossal. Ő segített nekem a gázpisztoly vásárlásban. Elvégre Pestre megyek fel, és hát oda nem árt az ilyesmi. Száz szónak is egy a vége, szóval vásárlásom végeredménye egy Zoraki 914-es lett, ami mellé vettem természetesen lőszert, tokot is, no meg egy tisztító sprayt is. A vásárlás után elugrottunk Ákoshoz, aki megmutatta nekem a pisztoly kezelését, és ha már úgyis meg van töltve a pisztoly ki is próbáltuk. De majd bővebb leírást akkor adok a fegyverről, miután már meglesz az engedélyem, és lesz szerencsém jobban ki is próbálni.

Kedd - Munkaügy

10 óra magasságában találkoztam Janival, a Konzum lépcsőjénél, akivel első utunk a "disznóólba" vezetett, hogy kérjek egy formanyomtatványt a gázpisztoly bejelentéshez, de mivel nem volt nálam a pisztoly, ezért nem adtak semmit. Így hát inkább elmentünk, hogy bejelentsem magam a munkaügyi központban, hátha csurran-cseppen majd valami kis segílyke nekem is. Hát nem akarom leírni azt a rengeteg hülyeséget, amiben ott szerencsém volt, mert akkor igencsak bő lére ereszteném ezt az amúgy sem rövidke bejegyzést. De a nap tanulsága viszont az, hogy ha ismerkedni akarsz, menj a munkaügyi központba. Ingyenes, és talán még pénzt is adnak neked. Az a pár óra - 4-5 - alatt amíg ott voltunk, láthattuk, ahogy a szemünk előtt születnek barátságok, jönnek össze párok. Egyszerűen könnyfacsaró volt... De szerencsénk volt továbbá egy maximum 150 cm magas kertitörpéhez is, akinek hatalmas hangja volt - hogy észrevegyék mások, és ne tapossák el - és mindent kommentált, de miután beugattam neki, hogy ugyan már, vegye észre magát, akkor csak zavartam vigyorogni tudott azzal a gyógyegér fejével. Ám az egész napi munkaügyiben rohadásnak a végkonklúziója az, hogy 3 hónapig kaphatok 25k Forintot, mint munkanélküli segílyke. Ajvé!
Miután mindent elintéztünk, elmentünk a Forrás üzletházba, mert a kereszttesóm ajánlott egy fasza vitamin készítményt, ami minden vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, és elvileg nagyon érezni hogy használ. Nos, én úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. Egy kicsivel drágább csak az általam korábban szedett vitaminhoz képest, viszont másfélszer annyi van benne, tehát messze sokkal jobban megéri - már ha valóban használ. A "bevásárlás" után hazamentünk, ahol megfőztem az ebédem, kajáltam, majd átmentem a Tábornokhoz, és estig vele - meg egy ideáig Lalával, hiszen ő is ott volt - voltam, barmoltunk egy jót mint régen. Nincs is ezen mit annyira leírni. ;)

Ma meg elmegyek és végre tényleg elintézem a pisztolyom engedélyeztetését, és az a buzerántos disznó aki tegnap szívózott velem, az meg bekaphatja.

N. M. Darky

Nothing Unusual.

2009-08-27T17:30:00.003+02:00

Rá kell, hogy döbbenjek, valami nem stimmel nálam. Én világ életemben mindig is keveset alvó voltam, de az elmúlt 2 hétben több ízben is volt rá példa - amire korábban csak nagyon régen volt - hogy délután szundítottam egyet. És amikor este fekszem le aludni, akkor az amúgy átlagos reggeli 7-8 óra helyett van úgy hogy 10-ig elalszom, pedig nem fekszem le később, mint amikor 5 fele kelek. Véleményem szerint többet alszok mostanában mint egy egész nyugdíjasotthon.

Egyébként a mai napom merőben unalmas, és punnyadós volt egészen eddig a pontig - kötve hiszem, hogy ez változni fog később. Semmi különleges dolgot nem csináltam ma. Felkeltem, tusoltam, ettem, játszottam, szívószállal kitágítottam kereszttesóm fülét, filmet néztem. Szóval jah, semmi extra.

Ui: Többet nem blogolok msnezés közben, mert az msn-es beszélgetés leszívja a kreatív, írói energiáimat. Hmm... azt hiszem ez a mai nap tanulsága.

N. M. Darky

Guidance of Fate?

2009-08-26T09:57:00.005+02:00

Hiába jár az óra még csak 10 óra magasságában, én már itthon is vagyok és blogolok, hiszen ez a mai nap volt az utolsó munkanapom ennél a cégnél. Nos, igazából nem teljesen, mivel az elkövetkező 3 napban szabadságon leszek, és hétfőn - tehát 31.-én, szóval a szerződésemben foglalt végső határidő napján - még leszámolok, ami effektíve egy roppant laza dolog. Csak némi papírmunkát kell elintéznem, meg egy orvost kell meglátogatnom, és meg is vagyok. Onnantól fogva már csak annyi a dolgom, hogy hátradőljek és várjam a fizetésem, majd összeszedjem a holmimat és elinduljak Pest felé. Ami annyit tesz, hogy életem legnagyobb projektje - ami az S. S. Sincave fedőnevet viseli - nagyon hamarosan elindul, sőt, hogy pontos legyek, legkésőbb szeptember 20.-án életbe fog lépni. Ez már a végső időpontnak tűnik, hiszen minden tökéletesnek tűnik. Megvan a kellő mennyiségű pénz, a bűnbarlang is üzemképes már - hála az én jóbarátomnak Vorinak, és hű csatlósának, az édesanyjának - sőt, még a bolygók állása is ígéretesnek tűnik. Igen ám, de ez még nem minden!

Ma, miközben a felmondásomat igyekeztem elintézni, találkoztam egy kedves kollégámmal, "Malaccal" akivel amúgy általában csak pihent viccekkel szoktuk egymást fárasztani, ami alól a mostani találkozásunk se volt kivétel, de most ezúttal kicsit komolyabb témák is szóba kerültek a fárasztó viccek után. Száz szónak is egy a vége, az a lényeg, hogy a közeli jövőmről diskurálgattunk, s ő hatalmas nagylelkűségéről tanúbizonyságot adva felajánlotta, hogy amiben csak tud segít nekem. Először nagyon meglepődtem rajta, elvégre nem is ismerjük egymást olyan régóta, de mégis így felkínálta nekem a segítségét. Mivel a helyzetem eléggé instabil - no, annyira talán nem, de azért jobb biztosra menni - ezért megkérdeztem tőle, hogy munka terén tudna e nekem valamiféle segítséget nyújtani. Némi gondolkozás után eszébe jutott hogy a testvérének Pesten van valamiféle vállalkozása, ahova mindig keres jó munkaerőt, s rögvest be is ajánlott nála, egy próbaidő erejéig legalábbis. Aztán ha tetszik/bírom, és meg is vannak velem elégedve, akkor elképzelhető, hogy akár hosszabb távra is alkalmazzanak. Meg is adta a testvérének az elérhetőségeit, illetve mi magunk is számot cseréltünk. Malac még azt is hozzátette, hogy ennyivel ő még nem éri be, utánakérdez még másoknál is, aztán hogyha talál még más lehetőségeket is, feltétlenül kapcsolatba fog velem lépni.

Hát megmondom őszintén, köpni-nyelni nem tudtam. Még most is elég felfoghatatlan számomra ez az egész. És a történet akármilyen hihetetlen, még mindig kerek! Nemsokkal azután, hogy elkezdtem pötyögni eme blogbejegyzésemet, megszólalt a telefonom. Malac volt az. Egy másik munkalehetőséget is felkínált előttem, de ezúttal a Postánál lehetnék kézbesítő. Szinte hihetetlen, hogy fent se vagyok még Pesten, de már mondhatni, hogy van munkám, van lakás is, melyben lakhatok, sőt, elég sok ismerősöm is fellelhető lesz fent. Komolyan le vagyok döbbenve. Úgy látszik, Isten valamiért nagyon a kegyébe fogadott engem. Mondhatni, ez már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

Más. Tegnap sikerült megnéznem a Becstelen Brigantykat. Negyed 9-kor kezdődött a vetítés, és olyan 11 - 1/4 11 felé lett vége. Kicsit rányomta a kissé szomorkás hangulatom a bélyegét a filmnézésre, de ennek ellenére is ez a film azonnal felugrott a kedvenc filmjeim listájára, hiszen - szerintem - valami nagyon durvára sikeredett. De hát ez nem is olyan meglepő, hiszen Tarantio film. Aki szereti a jó filmeket, annak kötelező darab. Annyit mondanék csupán róla, hogy ne higgy az elejének, mert kicsit becsapós, de a vége... Huhh... Nagyon érdemes megnézni. ;)

N. M. Darky

Rest In Peace, My Little Friend!

2009-08-25T17:00:00.004+02:00

Fárasztó volt ez az elmúlt két nap. Izzasztó hőség és egész napos rohangálás a tűző napon. Ma is és tegnap is ugyanez volt a program. Hmm... igazán finom volt. Tegnap este úgy volt, hogy megnézzük a Becstelen Brigantykat kereszttesómmal. Nos, nem jött össze. Nem jött össze, mert 13, azaz 13 perccel lekéstük az utolsó vetítést... Bassza meg, gondoltam, aztán megvettük inkább a ma esti utolsó vetítésre a jegyünket. Aztán a filmezés helyett inkább pár óráig beszélgettünk, majd hazamentünk.

Mivel ugye ma is nagyon fáradt voltam, ezért úgy döntöttem - a buszon legalábbis elhatároztam, hogy így fogok tenni - hogy miután hazaérkeztem, lefekszem és alszom egyet. Ám alighogy beléptem a lakásajtón, édesanyám kissé szomorú arckifejezéssel fogadott. Kérdően emeltem rá tekintetemet, mire csak annyit felelt: "Ma délelőtt meghalt a malac. Valószínűleg rákos volt." Elhagyta tehát testét az én legapróbb barátom, Dróna. Szóval most már többet soha nem fogom hallani a kis punk tag mókás kis muttyogását, ahogy vidáman csócsálja az uborkát. Hiányzol, de remélem most már egy jobb helyen vagy, kicsiny Dróna!

Ha nem lenne meg már a jegyem, akkor ma már nem is mennék sehova sem, de lévén, hogy már kidobtam rá a pénzt, már nem akarom, hogy veszendőbe menjen, így hát moziba fogok menni este. Nincs hozzá semmi kedvem. De most úgy igazándiból semmihez se. Bár talán jobb is ez így, legalább elterelődik a figyelmem valami más felé...

N. M. Darky

Drugged while Sleeping.

2009-08-22T07:59:00.003+02:00

Az elmúlt két napom gyökeresen eltért az eddigi napjaimtól, hiszen "nem kellett" sehova se mennem, így hát itthon maradtam és lazítottam. Végre. Azt kell, hogy mondjam, végre, hiszen az elmúlt 3-4 hónapban pihenésre nem igazán jutott időm, hiszen mindig volt valami kis programom, amivel lényegében semmi probléma nincs, sőt, kifejezetten örültem/örülök neki, hogy ilyen eseménydúsan teltek/telnek "utolsó napjaim" itt, Pécs városában. Szóval gondolom, ez a hirtelen "váltás" is közrejátszik abban, hogy az elmúlt két napban nagyon furcsákat álmodok.

A tegnapelőtti álmomban egy eszméletlenül aranyos lány szerepelt, aki az asszisztensem szerepébe bújt, és egy hófehér laborköpenyben parádézott mellettem, ahogy kint mértünk terepen. A lány jellemét, kinézetét még édesebbé tette, hogy az a laborköpeny ami rajta volt - lévén, hogy a kishölgy aprócska termetű - a laborköpeny meg optimális esetben úgy térdmagasságig szokott érni, az nála kb bokáig ért, szóval így nagyon ilyen kis "gonosz segéd" feelingje volt a megjelenésének. Az álom úgy folytatódott, hogy a terepről valahogy visszaértünk a bázisra, ám a bázison valamiért épp egy hurrikán tombolt. Szóval ott álltunk egy ajtóban, és néztük, ahogy szépen lassan elpusztít mindent a vihar ereje. Székek, asztalok, szekrények, lombikok, kémcsövek repkedtek mindenhol, némelyikük olyan közel repültek el, hogy éppen hogy csak nem súrolták meg az arcunkat. De a szél minket valamiért nem bántott, csak a ruhánkkal járt táncot gyengéden. És nagyjából ez a pillanat után fel is ébredtem.

A tegnapi álmom viszont ennél jóval betegebb volt. A világ, amely helyszínéül szolgált aktuális agymenésemnek nem más volt, mint a post-apokaliptikus rémálom ötvözve a cyberpunk eltorzult jövőképével. Én valamiféle nomád csoportnak a vezetője voltam, ahol sok - a blogomban már többször szerepelt - veteránnak voltam a "főnöke." Ez csak amolyan névleges pozíció volt csupán, hiszen e kicsiny csapat úgy működött, mint egy kicsi, ám annál sokkal brutálisabb, és kegyetlenebb család. Abban a világban hatalmas hírnévnek örvendett kis csapatunk, amelyet sokszor könyörtelen fellépésünknek köszönhettünk. (Ám az a vicces az egészben, hogy ezt az információt "csak úgy tudtam," az álomban azonban nem szerepelt semmiféle könyörtelen magatartás, vagy brutalitás. Csak a harcedzett veteránjaim, akik amúgy nem mások voltak, mint Vori, Kötél, Laki, Freak - no, azért pedig azt megnéztem volna, hogy Freak könyörtelenül alakít valami nagyon brutálisat!) Csapatunk egy leszámolás után félreakart vonulni, hogy kicsit ellazulhasson, hogy kipihenhessük a munka fáradalmait, így hát a legközelebbi relaxcenterbe mentünk. Ezt a relaxációs centrumot úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, lepattant hangárt, ahol korábban - még az apokalipszis előtt - talán repülőgépeket javíthattak. Ez a valóban hatalmas helyiség tele volt emberekkel, és mindenféle implantátumokkal felszerelt "nővérkékkel" akik a számtalan mesterséges kiegészítő miatt már félúton jártak az ember és a robot között. A hangár tele volt a régbeli idők hűtőgépeivel, olyanokkal, amilyeneket a bevásárló központokban találhatsz manapság. Azokat kell elképzelni, amik ilyen téglalap alakúak, a földön fekve helyezkednek el - tehát felülről nyithatod csak ki a tolóajtóit. A hűtőben pedig ilyen fehér rácsok vannak, amelyeknek az a funkciójuk, hogy elszeparálják a termékeket. Na most itt nem az volt teljesen a funkciójuk. Itt a pihenni vágyókat szeparálták el egymástól. Mintha kis boxok lennének. Ha pihenni szerettél volna, csak odamentél az egyik ilyen hűtőhöz, odébb toltad a fedelét, és belefeküdtél, aztán mivel a nővérkék virtuálisan össze vannak kötve ezekkel a gépekkel, azonnal odajönnek hozzád, hogy beadják a relaxálást segítő anyagokat. A csapat összes tagja választott magának egy-egy ilyen boxot, ahova befeküdt, s türelmesen vártuk hogy a kiborgizált nővérkék hozzák az anyagot. Nem is vártunk sokáig, pár pillanat múlva meg is érkezett mindenkihez egy-egy "bájos" nővérke, és belenyomott mindenki kezébe egy-egy marék gyógyszert, és egy injekciós tűt. Rutinosan bemartam a gyógyszereket és lenyeltem őket. Már amennyire megjegyeztem, volt közötte tabletta formában eki, lsd, fű(!), ópium, pcp, és még rengeteg másik bogyó amelyeknek az identitásáról fogalmam nem volt. Miután lenyeltem a tablettákat belőttem magamnak intravénásan az injekciós tű tartalmát is, majd behunytam a szemem, és úgy ébredtem fel - a valóságban - hogy egész testemben el vagyok zsibbadva. Szimplán azért, mert elfeküdtem magam.

Szóval jah, tudok érdekeseket álmodni, de azt senki se kérdezze tőlem, hogy ezt hogy sikerült összehoznom, mert lövésem nincs róla. Ezt dobta a gép.

N. M. Darky

Link.

2009-08-14T23:39:00.003+02:00

Hmm... tulajdonképpen ma egy egész kellemes napot tudhatok a hátam mögött. Hiába indult a napom szakadó esővel és némi megázással, a sors mégis szerencsét kovácsolt belőle nekem. Azt nem írhatom le, hogy miért, mert ezt az információt akkor se adhatom ki, hogy ha a kezemet hátrakötözik, és a fejemhez egy pisztolyt szegeznek. Úgyhogy lépjünk is tovább.

Miután hazaértem, aludtam egy kicsit, majd bevágtattam a városba, ahol ledobtam a szervizbe az én super brutális Koss fülesemet, - mint már ugye korábban említettem, béke poraira - amiből előreláthatólag két hét múlva lesz valami. Remélem így is lesz, mert nehéz az életem nélküle. Basszusmentes legalábbis biztosan. A szervizből utam egyenest a parasztelosztóhoz vezetett, ahol némi várakozás után fel is szálltam a Komló felé tartó hajóra. Először is kereszttesómmal találkoztam (a jobbik félével), akivel Hatebreed koncert felvételeket nézegettünk, miközben söröztünk. A sörözés után elmentünk, és ütköztünk Lakival, és meg egy "hosszúhajú" emberkével. Egy üveg bor után kettévált a csapat, én Lakival tartottam egy kisebb összeröffenésre, míg kereszttesómék a Rockkorsóba mentek tovább inni - asszem. A mi csapatunk tulajdonképp majdnem hogy csak punkokból állt - kivéve engem. A teszkó mögötti sínek előtt telepedtünk le, s ott öntöttük magunkba a szomj oltó nedűt. Volt szerencsém megkóstolni egy jóféle házi meggybort, illetve mézes diólikőrt. Utóbbi olyan szinten volt beszarás finom, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Életem legfinomabb szeszes itala volt, bár a ízében nem lehetett a szesz ízét érezni, hiszen a mézes dió íze annyira erőteljesen zamatos volt, hogy minden egyéb mellékízt elnyomott. Egyszóval, zseniális. De miután elfogyott a likőr én be is fejeztem az ivászatot, hiszen nem is annyira a piálás miatt mentem le, hanem mert Laki barátommal akartam találkozni, akivel valószínűleg a közeljövőben most találkoztam utoljára a hazai pályáján. Az este tulajdonképp szerintem kellemesen lazára sikerült, én élveztem ezt a kis találkozót. Fél 11-kor felugrottam a buszomra, és lényegében fél éjfélre haza is értem. Most még kissé érzem magamban a "légkört" s épp soraimat készülöm zárni, csak közben kiugrottam a konyhába egy kisebb sajt darabkáért, amit most épp írás közben majszolgatok. Igazán ízletes.

Ám a nap tanulság még visszavan. A mai nap konzekvenciája a következő: "Éjjel soha ne hörögj All That Remains számokat hazafelé menet, mert könnyen menekülős pánikrohamot okozhatsz az épp békésen palotapincsit sétáltató nyuggereknél." Velem ez történt ma. Szegénykém úgy rohant, mint az őrült ki lehányta láncát. Ám a helyzet legkomikusabb pillanata az volt, ahogy szerencsétlen pincsit vonszolta maga után. De lehet ez csak nekem volt vicces, mert én ilyen csúnya, gonosz emberke vagyok.

N. M. Darky

We are Back On the Air!

2009-08-13T20:30:00.003+02:00

Hmm... Ma, miután elolvastam pár korábbi bejegyzésemet, ismét megjött a kedvem az íráshoz. Emlékszem, annyira élveztem papírra vetni a gondolataimat, megosztani Veletek, "diehard Darky fanokkal" az én unalmas, szürke hétköznapjaim, vagy hogy szimplán mosolyt csaljak arcotokra az épp aktuális baromságaimmal... Aww...
Elolvasván ezeket a régi bejegyzéseket nagyon megjött a kedvem, hogy ismét belevágjak a blogolósdiba. ;)

Bár egyenlőre még roppant mód bizonytalannak, törékenynek érzem magamban ezt a kedvet, de ez nagyban köszönhető a rajtam nehezedő nyomásnak, a rengeteg stressznek, ami napi szinten ér, de igyekszem kiküszöbölni ezt a problémát, még mielőtt az a "híresen nagy" szívem tényleg bemondja az unalmast. No, de!

Eltűnésemnek több oka is volt.
1. Elment a kedvem az írástól egy jópár dolognak köszönhetően.
2. Nem igazán volt rá időm/lehetőségem. Hiszen hiába az idő, ha van valami zavaró tényező, ami gátolja a kreativitásod...

...De ez a pech sorozat remélem most megszakad, s ismét a blogolás mezejére léphetek! Eltökéltségemet az is bizonyítja, hogy ma már másodjára futok neki az írásnak. Úgy amúgy meg már ötödjére vetemedtem írásra, csak azokat se sikerült befejeznem, bizonyos váratlanul felbukkanó problémák miatt. Nem tudom, mostantól milyen rendszerességgel fogok tudni ismét írni, mert a nyaram még igencsak pörgős lesz még, hiszen szeptembertől - legalábbis eddig nagyon úgy néz ki, hogy akkor - eltávozom az örök vadászmezők helyett Pest városába. És addig, amíg még van itt időm, inkább igyekszem az időmet a barátaim társaságában elütni, hiszen ha egyszer felköltözök Pestre, ezek a gangelések meg fognak szűnni...

Viszont azzal, hogy tulajdonképp elhagyni készülök eddigi életemet, s bele kívánok vágni egy merőben újba, számtalan lehetőség tárul fel előttem, amelyekre egyenlőre még kissé félve tekintek, hiszen hatalmas lépés ez számomra, s még ragaszkodom kissé az eddigi élet vitelemhez, de ahhoz, hogy megtaláljam a választ pár kérdésre, ez a lépés nélkülözhetetlen.

Ám, hogy írjak valami aktuálisat is, aminek már kicsit talán blogolás szaga is van, hát elmondom nektek, mi történt ma velem. Dolgoztam. Dolgoztam, és durván meleg volt egész nap. Ráadásul amikor jöttem hazafelé a céges busszal, döbbenten kellett, hogy konstatáljam, az én ultra szuper brutális fülhallgatómnak a bal oldala elnémult... Egy perc néma csenddel emlékezzünk meg róla.

*1 perc néma csend után*

Hát azt hiszem úgy hirtelenjében ennyi volna, mivel rohadtul fáradt és tompa vagyok már, de majd igyekszem hozni a régi stílusom és etc etc. Köszöntem szépen a figyelmet.

N. M. Darky

Chaos Soul

2009-04-25T11:45:00.003+02:00

A tegnapi napom elég pörgős és eseménydús volt. Ébredésem, és a reggeli szokásos tennivalók után szinte azonnal indulnom is kellett, hogy időben odaérjek Lalához, szellemvárosba. Mivel durván egy éve voltam náluk utoljára, ezért kissé gombóc volt a torkomban, hogy vajon tényleg jó helyen fogok e majd kilyukadni - de végül elsőre odataláltam hála a fotó-memóriámnak. Ám a házba való bejutás már kissé tesztes volt. A kaputelefon rendszere valami irdatlan gyökér volt. Rohadtul más mint az amihez eddig valaha volt szerencsém. De végülis kb 5 perc szarakodás után csak sikerült üzembe helyeznem a kicsikét, és így behatolhattam a Lala-lakba. Némi beszélgetés után eldöntöttük, hogy melyik minta fog rámkerülni, majd neki is ugrottuk, hogy a festékanyagot felhelyezzük bőrömre. Az első réteg után megnéztünk pár filmet amik hogy finom legyen nagyon durván megsütötték az agyamat. A második film után megfűztem Laurát, hogy dobja föl még a második réteget is, mert lassan indulnunk kell. Szóval elindítottuk a Wanted-et, és amíg azt csekkoltuk, a mintákat tökéletesen befejezte a művésznő. A film vége előtt kicsivel csörgött a telefon, hogy menni kéne, mert megérkezett a kocsi, amit le kéne pakolnunk. Így hát befejeztük a filmet és már nyargaltunk is utunkra. Olyan óra alatt el is jutottunk szellemvárosból az Isten háta mögé, ahol pikk-pakk kirámoltunk egy személygépkocsit, majd utána nekiugrottunk a telepakolt terepjárónak is. A púposan telepakolt teherautó kb akkor érkezhetett meg pont, amikor végeztünk a másik két autó kipakolásával. Innentől váltottunk át egy magasabb nehézségi fokozatra, mert a teherautón főleg csak bútorok voltak, amiknek ugye az jó szokásuk, hogy "jó" a fogásuk, és könnyűek. Végülis azért annyira nem lett volna vészes ez az egész rámolgatósdi, ha valaki nem pattogott volna folyamat, hogy mit, hogyan, merre... De végül megcsináltuk. Egy kis pihenő és kaja után viszont Motoros kollégával elindultunk hozzájuk mert a második forduló még visszavolt. Az mondjuk már csak egy kicsi kocsi volt, de azt azért szépen meg volt pakolva. Ebben a fordulóban volt még egy kis grátisz nehezítés - egy profi kuka-horgász, így nem lehetett a kocsit őrizetlenül hagyni, mert fennállt volna a veszélye annak, hogy nem a kukából fog kipecázni magának valamit, hanem a kocsiból. De végül ezt is megoldottuk. Hibátlanul. A segítségünket némi öreg, de annál finomabb whiskey-vel honorálták, ami igazán jólesett a hosszú és fárasztó nap után. A pakolászás után beszélgettünk még egy kicsit, majd mivel mindenki szinte kidőlt már a fáradtságtól, eloldalogtam haza, ahol útközben sikerült megúsznom egy tömegverekedést, mert a kokettások inkább egymás bökdösésével voltak elfoglalva, így fel tudtam szívódni a házak között. Így hát minden jó ha a vége jó, nem igaz? Csak hogy még mindig fáradtnak érzem magam, holott sokat aludtam nagyon is.

Ui: Igazából nem tetoválva lettem, hanem csak hennázva lettem. x3 De elég babán néz ám ki attól függetlenül! \o/

N. M. Darky

Rampage!

2009-04-23T08:20:00.005+02:00

S most had meséljek el egy történtet. Egy történetet, mely velem, s Tamással történt meg tegnap.
Minden, csak egy ártatlan DMC-ésnek indult...

Épp a Simpson családot nézve punnyadtam, amikor hirtelen bátyám rontott be, hogy hozzám vágja a telefonomat, melyből már javában ordított a System of a Down - Old School Hollywood. Motoros volt az. Szóval befejeztem az aktuális epizódot, majd átugrottam hozzá. Útközben a buszon kissé megbotránkoztattam az embereket, pusztán a megjelenésemmel. A babakocsi tárolóhoz pecóztam be magam, halál lazán, karjaimat ráfektetve az egyik korlátra. Nem mentem két megállónál többet, amikor is hirtelen heringparty lett a buszon, mivel az emberek hirtelenjében kiszabadultak a sulikból. Ennek a heringpartynak egyetlen jó oldala az volt csupán, hogy szinte csak bögrékből állt, akik amúgy elég keményen be is néztek maguknak. Amikor elértem a megállómhoz, ledobtam a fejhallgatómat a nyakamra, így hirtelen megtöltötte a közvetlen környezetemet a Rob Zombie - Feel so Numb című nótája, és kb mindenki valami iszonyat módon bestírölt, így észrevették, hogy én épp leszállni kívánok, s ezért szabályos folyosót nyitottak nekem, s ahogy haladtam az ajtó felé az emberek között totálisan olyan flashem volt, mintha a testőrségem állna ott. Mondjuk érdekes lenne csak női testőreim lennének... de hagyjuk az ilyesfajta vizióimat későbbre. Érkezésem a buszról sima, és zökkenőmentes volt, de egy öreglányt halálra rémisztettem. Szegény pára a szívéhez is kapott. Szal csak a szokásos műsorok.

Tamás nemsokkal a hozzá való becsapódásom után megmutatta a számaiban történt legújabb változásokat, majd rendeltünk pizzát. Amíg vártunk a futárra bedobtuk a DMC-t, s hadjáratot indítottunk a démonsereg ellen. Nagyjából egy óra után tömény hentelés után befutott a futár hajója, szóval tartottunk egy kis szünetet, amíg elfogyasztottuk a kissé kései ebédünket. Én 4-sajtos pizzát ettem, míg ő valami húsos lófaszt. (Igen. Diszkriminatív vagyok. Mert én megtehetem.) A táplálkozást megfejeltük egy kis önmérgezéssel - dohányzás - és egy kis beszélgetéssel, majd folytattuk végeláthatatlan küzdelmünket a démonhordával szemben. Amerre utunk vitt minket mindenütt patakokban folyó vérrel, levágott testrészekkel, ocsmány démonfejekkel, s gazdátlan fegyverekkel jeleztük - Mi voltunk az erősebbek. Mi volt a győztesek. De még további pár óra után már leszívta agyunkat az agresszió, szóval levittük Bettykét - ő egy szőnyegcírkáló - sétálni, amolyan fej kiszellőztetés címén. A séta után meg akartunk nézni a Brian élete című rekeszizom gyilkos szösszenetet, de őszinte sajnálatomra mivel nem volt éppen "túl hangos" a film - mondhatnám úgy is, hogy lószart se lehetett hallani max hangerőn se - ezért fülünket a hangszórókra tapasztva megnéztük a kedvenc pillanatainkat, és hatalmasakat visítottunk rajta. Miután kiműsoroztuk magunkat, Tábornok úr előkapott egy nagy üveg házibort. Ekkor indultunk el megállíthatatlanul a részegség lejtőjén. Pohár poharat követett, s az üveg hamarost kiürült. Amikor azon kezdtem volna el gondolkozni, hogy honnan szerzünk még innivalót, az ivópajtásom előkapott egy szép, kövér üveg jóféle Sangriát. Valamikor itt az iszogatás közben hangzott el a nap aranyköpése, ami valami hasonlóképp festett:

- Ezek mekkora geci nagy drogosok baszki... - tört ki belőlem kissé elismerő hangon.
- De profin tolják... - kontrázott rá Motoros szívből jövő elismeréssel.

Ez így lehet hogy már nem adja be azt a hangulatot ami akkor volt, de nagyon nyerítettünk rajta akkor. Az piázgatás során a részegség majdnem összes fázisán átestünk. Kezdetben kicsit szélesebb volt a mosolyunk mint szokott lenni. Akkor is nevettünk, amikor lényegében semmi vicces nem történt. Majd a hangunkat egyre jobban emeltük, s nevetéseink is sokkal hangosabbá, betegebbé váltak. A klimax akkor érkezett el amikor bedobtuk a Coal Chamber-től a Sway című számot. Tudatunk olyan szinten volt már a nagy dózisú alkoholtól, hogy együtt üvöltöttük, hörögtük Dez Fafarávál a szöveget. Miután lenyomtuk egymás után kétszer is ezt a számot, jöttünk csak rá, hogy az ablak tulajdonképp nyitva volt, mi meg hát izomból hörögtünk. Hát igen. Elég régen voltam már ennyire ordas készen. Ilyen tombolós bekészülésem utoljára valami koncerten volt még évekkel ezelőtt.

Mivel az idő az alkohol hatása miatt kissé eltorzult számomra, így nem tudom még csak megbecsülni se, hogy mennyi ideig tartott a totális lezüllésünk a teljesen állatias szintre, de idővel felülemelkedtünk ezen a szinten, s elértük a katarzist, és egy filozófiai beszélgetésben merültünk el. A filozófia alatt ténylegesen kemény filozófiát értek, és nem valami butaságot. Mivel az események kissé már kezdenek nekem kiesni, mindenesetre számomra a következő dolog az volt, hogy átmentünk a másik szobába és némi beszélgetés után ledőltünk aludni.

Szerintem nem kell különösebben kifejtenem, hogy milyen borzasztó volt az ébredés. Szabályosan úgy éreztem magam, mint egy vizihulla. Csak nem voltam vizes. Hulla viszont igen. És grátiszként még mindig enyhén ittas vagyok.
Amíg elkísértem Tamást a buszmegállóba, s vártam vele egy buszt - mivel neki még így, ezek után suliba is kell mennie - addig kitaláltunk valami mókásat, szóval nagyon valószínűnek látom, hogy hamarosan egy új project fog majd elindulni. Egyenlőre még nem mondanék róla semmit, mivel még nincsen lefixálva a dolog, de én személy szerint nagyon lelkes vagyok rá. Majd tájékoztatok mindenkit időben! ;D

Ui 1: Küsz küsz kicsiny Freakem! <3 x3

N. M. Darky

Mystic Forest

2009-04-22T09:30:00.003+02:00

Kissé kedvetlenül keltem fel reggel, amit valamelyest csak tovább fokozott, hogy merőben feleslegesen mentem el orvoshoz. Az úgy volt lehetséges, hogy anno, másfél hónappal ezelőtt időpontot kértem a szemészetre és a nő nekem akkor azt mondta, hogy 21.-én jöjjek vissza fél 1-re. Ezt kétszer is elismételte, szóval bizonyosra vettem, hogy akkorra kéne jönnöm. És most jön a csavar! A hölgy a beutalóm hátuljára is rávéste a dátumot, de a két dátum nem stimmelt, mivel ott az szerepelt, hogy 27.-e és negyed 1. Hmm... Hát mi tévő legyek, bementem a rendelőbe és megkérdeztem, hogy akkor most melyik időpont a nyerő. A 27. Nagyszerű! De most már legalább biztosan tudom hogy mikor kell mennem. Öröm!

Egyéb tennivalóm nem lévén hazaindultam. Nem sokkal megérkezésem után apám rögtön a nyakamba varrta az ebédjének elkészítését, mivel szegénykém annyira elmerült valami játékban. Hát végülis egyéb lehetséges opció nem lévén rábólintottam. Neki is láttam főzni, de szándékon kívül kibabráltam ősömmel, mert a tésztáját reflexből megsajtoztam, mivel időközben húgom nyaggatott hogy csináljak már sajtos tésztát. Nos, ez van, amikor az embernek furcsa berögződései vannak és túlságosan tompa, hogy időben észrevegye őket.

Nemsokkal kajálás után felhívott kereszttesóm, hogy ugorjak le. Összeszedtem magam, és elmentem a szokásos helyünkre - ami amúgy a garázssor előtti egyik lámpa alatt van. Amikor leértem Cs. már ott volt és izomból ordíttatta a kocsijából az új Depeche Mode lemezt, amit kb fél órával korábban vásárolt. Ő amúgy nagy DM buzi. Elmesélte a fantasztikus történeteit, hogy majdnem vett ennyiért ezt, meg azt, meg hogy nagyon gondolkozott azon, hogy mi lenne ha megvenné még azt a Depeche Mode pakkot ami egyébként 20 rongyba kóstál. Kissé viszi már a pofámat, hogy így felvág nekem a pénzével, amikor kurvára jól tudja, hogy nekem kibaszottul nincs, sőt, melóm se, de nekem itt ezzel feszül. Legközelebb elküldöm melegebb éghajlatra ez a faszsága miatt. De legalább jól kiröhögtem ma a hatalmas "mázlija" miatt. Ahogy épp ecsetelgette nekem a dolgait, feltűnt számomra, hogy valami iszonyú büdös szarszag van. Nézelődök, vajon mi lehet a szag forrása. Megnézem a lépőimet, nem e én léptem bele valami szeretet-csomagba, de nem én voltam. Viszont kiszúrtam, hogy a kocsi kereke egy hatalmas halom barna szeretet közepén pihenget. Szóltam a Csabinak, hogy mi történt, majd elkezdtem röhögni a tehetséges parkolásán. Egy jódarabig szidta a szituációt, majd mondtam neki, hogy nézze meg a talpát, nem ám belelépett ő is. Hát erre nem ott lapított a talpán is? Na, akkor méghangosabban kezdtem el visítani rajta, míg az ő agya egyre jobban kezdett eldurranni. Elment a fűbe, hogy levakarja magáról, de ezt olyan tehetségesen tette, hogy e művelet közben a másik lábával is belelépett egy másik nagy adag kutya pudingba. Én ekkor már sírvaröhögtem. 20 percnyi bohóckodás után sikerült lekaparnia magáról a lekvárt, aztán dühösen beugrott a kocsijába, és arrább parkolt.

Nemsokkal később megjelent bátyám is a helyszínen, aki miután elmeséltem neki a történetet szénné visított magát. Csacsogtunk egy picit, majd tesómnak bepattant a fejébe egy ötlet, hogy csináljunk már valami kalandosat. Élből rávágtam, hogy alap, mit csináljunk? Erre felvázolta nekünk, hogy van fent a Tettyén egy nagyon hátborzongató hely, és azt lessük be. Összekészültünk és felmentünk. Természetesen vittem magammal a fényképezőmet is.
Ez a hely a Tettye fölött található tulajdonképp az erdő közepén, ahova egy titkos bejáraton keresztül juthat el az ember. De annyira titkos ez a bejárat, hogy ha nem tudod, hogy hol keresd, szinte kizárt, hogy megtalálod. Mivel tesóm már járt ott párszor, ezért nem volt olyan nagy kihívás ezt megtalálni.

Ahogy alakunkat magába nyelték a fák, bevallom egy kissé baljós érzés kerített hatalmába. Ahogy átléptünk azon a "kapun" olyan érzésem támadt, mintha egy merőben másik világba csöppentünk volna bele. Igyekeztem minnél több képet készíteni, de nagyon furcsa volt, hogy a fényviszonyok nem voltak végső soron rosszak, mégis pocsék minőségű képek készültek. Sokféle beállítás variáció próbálkoztam, de hasztalan volt - a minőség nem változott. A hely már nem úgy volt ijesztő, mint ahogy azt korábban bátyám leírta, mivel azóta kicsit "rendbeszedték" a helyet, de véleményem szerint pont ez volt az egyik dolog ami ijesztővé tette, mivel csak úgy szelektíven tették helyre. Korábban volt egy csomó farönk a fákra ráhelyezve, amolyan kapu-félét formázva, nos, ezek eltűntek. Viszont rengeteg szemét volt. Ha valaki(k) lejött(ek) hogy rendet tegyen(ek), hát érdekes elképzelései(k) vannak a rendrakásról. Nem tudom leírni kellően, hogy milyen volt az a nyomasztó érzés ami egész idő alatt mintha "megakadt volna a torkomon." Végig olyan érzésem volt, mintha figyeltek volna - ám rajtunk kívül senki sem volt ott, semmiféle neszezést nem hallottunk. Találtunk szanaszét dobált cipőket, amelyeket valami kissé már megtépázott. De a cipőknek az elhelyezkedése is olyan fura volt. Továbbá megtaláltuk egy hajdani - vélhetőleg - kutyának a koponyáját, és még pár csontját. Tesóm furcsának találta, hogy a többi csontot - amelyeket még korábban látott - nem látta, viszont a koponya korábban nem volt még ott. Készítettem a koponyáról is pár fotót, aztán eljöttünk, mert már mindnyájunknak kezdtek egyre sötétebb gondolatai lenni.

A koponyáról készült képek lettek érdekes mód a legjobbak - legélesebbek, legtisztábbak - így az egyik fotót megdolgoztam kissé photoshoppal és felraktam DeviantArt-ra. Akit érdekel, ott megtalálhatja.

N. M. Darky

Ciganas Ataques

2009-04-21T09:15:00.003+02:00

Tegnap, miután hazaértem Tamástól, pont a gépnél találtam bátyámat. Volt délután kirándulni és borult egy szép nagyot. Azt mondta, úgy érezte, hogy egyszercsak eltűnt alóla a talaj, és bukfencezett kettőt. A legsúlyosabb sérüléseket a szemüvege szenvedte el, - az egyik lencse kiesett és egy kissé amorf kinézetett fett fel a keret - de a testi épsége megúszta néhány horzsolással, illetve zúzódással. Egy kis beszélgetés után feldobta a labdát, hogy elkísérném e benzinkútra cigit venni, mert hát nem igazán látna semmit. Rábólintottam, mivel mégse akarhatom, hogy esetleg eltévedjen itt nekem, nem? Szóval beleugrottunk a cipőnkbe és elballagtunk a kútra. Én mentem be, s vettem meg a dohányárut, mert tesóm kettőig se látott. Ahogy haladtunk visszafelé, öreganyámék háza melletti óvodánál járhattunk, amikor három kissé "érdekes akcentussal beszélő" - pontosabban ordibáló - alak jött velünk szemben. Különösebb figyelmet nem is tulajdonítottunk nekik, láttunk már ennél érdekesebb arcokat is életünk során. Ők azonban nem így gondolták.

- Hát mit szívól, jointot? Jointot szívsz mi? Az joint mi? Az egy joint innen látom! Nincs egy kis füvetek? Megveszem ám! - mondta már szinte kiabálva a degenerált abortuszmaradék.

- Áh, ez sima cigi, és különben sincs nekünk olyanunk. - mondtam halál nyugodtan, s közben egy percre se álltunk meg, haladtunk tovább.

Jóformán rájuk se pillantottunk, annyira szartunk a pofájukra, de ez a műsor kicsit rosszul esett egyikőjüknek, aki utánunk indult. De a cimborája visszafogta és berakta a kocsiba. Történt ez két háznyira az uránvárosi rendőrfőkapitányságtól. Oh, és szerintem nem lesz nehéz senkinek se kitippelnie a származását ennek a három fiatalnak. Akinek mégse menne, azoknak elárulom. Panelniggerek. Meglepődtél?

Egyébként szinte deja vu-m volt tegnap este mert egy dettó ugyanilyen eset történt meg velem szombaton, amikor kereszttesómmal a Tettyén jártunk. Csak akkor a kokettás a kocsiból kérdezősködött, de miután nemleges választ kapott, látványosan elkezdett minket méregetni, de végül jól döntött és elkoccolt. Szóval itt tartunk. Le akarnak húzni Téged, a saját otthonodban, és ha te ezt nem engeded, akkor meg ki akarnak ütni, meg akarnak ölni, ki akarnak rabolni? Ilyenkor hol a rendőrség? Akkor hol volt, amikor majdnem elütöttek fényes nappal a zebránál? Nos, akkor _pont_ ott volt egy rendőr, csak ő szimplán ignorálta amit látott, azaz hogy úgy húzott el mögöttem az autó, hogy elcsapta a táskámat. Majd később még a rendőrök néztek be engem. Most komolyan, hova halad ez az ország? Mi lesz itt még? A rendőrségre nem lehet számítani. Azok a bűnözőket védik. Eljött az az idő, amikor nekünk kell saját magunkat megvédeni, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja. Számomra ez a tanulság ebből. Szóval mindenki vigyázzon magára odakinn!

Ui: Kicsiny Freakem! Azokat a képeket már láttad. :) Az utolsó 3 képem volt az. De ha szerencsénk lesz, akkor a kereszttesóm látogatásakor készült képek közül fog talán azért kikerülni pár használható. ;3 Azoknak most fogok nekiállni. X3 <3

N. M. Darky

Time Distortion

2009-04-18T10:18:00.003+02:00

Volt már egy ideje, hogy írtam ide, szóval azt hiszem most épp itt az ideje. Bár eddig tulajdonképp semmi olyan dolog nem történt, amit úgy túlságosan meg kívánnék osztani a "nagyvilággal," de az is közrejátszik a nem írásomban, hogy említésre érdemes dolgok sem igazán történtek velem. Sajnos most ez egy ilyen unalmas időszak volt.

De! A mai nap - ezt már reggel megéreztem - kecsegtetni fog némi izgalommal. Nem sokkal ébredésem után összefutottam Jocóval, akivel némi séta - és egy csalódott boltlátogatás - után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az uránvárosi tesco-ba. Vettünk 1-1 sört és leültünk egy fa árnyékába iszogatni. Mivel Mr. J. ismét punnyadt volt, ezért a sör legurítása után nemsokkal el is lépett haza. Én is úgy tettem. Otthon egy darabig lazulgattam, aztán nekiláttam, hogy főzzek némi ebédet. Ami, halkan jegyezném meg: finom lett. Kaja után felkerestem Motorost, akivel utána hamarost ütköztünk is. Elhülyültünk egy darabig, majd elhatároztuk, hogy folytatjuk a fotósorozatot. "Hova menjünk? Mi legyen a háttér?" volt a dilemma. Szóval azt hiszem az én javaslatomra felmásztunk a házuk - tehát a PÉTÁV - tetejére. Rettentő hangulatos volt a tetőn nyomulni. Nagyszerű rálátásunk nyílt Uránvárosra. Onnét fentről nézvén még egész szépnek, hangulatosnak is tűnt, pedig már ismerem az igazi arcát, s az igazából nem is oly szép...

A nap lemenőben járt már amikor felmásztunk, így egy gyors terepszemle után nekiláttunk a fotók elkészítésének. Nagyon hangulatos volt ez a fotózás. Valahogy a régi szép időket idézte fel bennem, amikor még anno, jópár évvel ezelőtt a 10 emeletesek tetején barmoltunk. Hehe, azok a régi szép idők! Miután a nap elbújt a házak mögött, elrejtvén ezzel gyönyörű, narancsos sugarait előlünk, leültünk, és rágyújtottunk egy cigire. Nem akármilyen cigire - Blackre. Annak aki ismeri ezt a márkát, annak nem kell túlságosan bemutatnom milyen hangulatos olyat szívni. Aztán Tamásnak eszébe jutott, hogy hu, hát van még két söre, szóval leugrik értük. Amikor azt hittem ezt a pillanatot nem lehet már javítani, ismét eszébe jutott valami. A didgeridoo! Pikk-pakk ő is fent volt már a tetőn. Szóval fent ültünk a tetőn, cigiztünk, söröztünk, didgeridooztunk - főleg Tamás - s néztünk a naplementét és közben barmoltunk, műsorozgattunk. Az az érzés leírhatatlanul jó volt. De mint minden ebben a világban, semmi se tart örökké, így ez a nagyszerű pillanat is elromlott. Szinte a semmiből jelent meg egy maréknyi szerelő, akik lezavartak minket a tetőről, mivel valami akciónyugdíjasnak szúrta a szemét, hogy fent voltunk a tetőn. Nem tudom, hogy szimplán hülyének néztek bennünket, mert hogy majd jól leugrunk/esünk onnan, mert ugyan tény, ott figyeltek a sörösüvegek, de székhelyünket a tető közepén helyeztük el, így ha onnét leesnénk, akkor tényleg megérdemelnénk a földbecsapódást. De mi van, ha valaki azért hívta ki az embereket értünk, mert azt hitte, hogy be akarunk törni a lakásokba. Hát ha valaki ezt gondolta, annak tényleg gratulálni tudok, mert aki erre gondolt, az egy nagyon okos személy. Én valószínűleg úgy törnék be valahova, hogy előtte a háztetőn sörözni, illetve zenélgetni kezdek a cimborámmal, aztán majd miután kellően jó lesz a hangulatunk, utána jól betörünk. Hát mindenesetre letessékeltek minket, szóval a partynak ennyi lett. De mindenesetre én nagyon nagyon sokáig emlékezni fogok még erre. Köszi, Tamás! ;)

Hümm... igazság szerint ezt a bejegyzést, még szerdán este - valamikor hajnali egy óra fele - írtam meg úgy nagyjából félig, de miután bealudtam egy pár percre a billentyűzeten, ezért inkább elmentettem, és most fejeztem csak be, mert eddig valahogy nem volt erőm írni. De most befejeztem, így most mindenki örülhet. Az szövegben lévő időelcsúszással ne foglalkozzatok, csak könyveljétek el úgy magatokban, hogy ezt szerdán olvastátok.

N. M. Darky

Lil' Rolling Mental Crumbs

2009-04-09T23:29:00.004+02:00

A tavaszi szünet örömére elterveztük Tamással, hogy elmegyünk kirándulni és fotózgatni egyet. Amit ma meg is tettünk. De bizony ám! Uticélunk a Malomvölgyi-tó volt. Az időjárás csodálatosan szép volt. A nap végig fényesen ragyogott, ezáltal kellemes meleget biztosított - és nem elhanyagolandó az a tény is, hogy jó fényviszonyokat biztosított, így jobb volt fotózni is!

Olyan fél dél magasságában indultunk el Tamástól. Busszal elmentünk a kertvárosi tesco-ba, ahol feltankoltuk magunkat némi hűsítő nedűvel, majd tovaindultunk a messzi vadvilág irányában. Talán olyan 1 óra és 2 óra között érhettünk ki a helyszínre. Olyan kb. 4 óráig fotózgattunk és barmoltunk, ami közben elkészítettem 200 képet kereken, és borultam is egy szépet, aminek eredményeképpen tiszta fű lett a nadrágom, ergó most már nyugodtan mondhatom magamra, hogy füves vagyok. Hahahaha! Micsoda szójáték, Istenem!

A kirándulás után hazaértem, gyorsan letusoltam, és ettem egy pizzát, majd siettem ki a vasútállomásra, mivel egy Pösti ösmerős jött le látogatóba a szüleihez, így hát megdumáltuk, hogy összefutunk. Elcsacsogtunk egy pár órát aztán hazaléptem, mert úgy éreztem magam, mint egy zöld kígyó, amin átment egy kamion.

Itthon - jobb dolgom nem lévén - nekiálltam, hogy kicsit megdolgozzam a képeket PS-ban. A végkonklúzió tehát az, hogy sikerült 7 darab - szerintem - elég pofás kis képet készítenem. Melyeknek elkészítésében Tamás cimborám is segített építő jellegű tippjeivel. Köszönöm ezúton is őket. ;)

És mivel gondoltam már régen írtam ide, ezért úgy döntöttem felhasználom kreativitásom és fizikai erőm utolsó morzsáit, és firkantok ide valami nagyon okosat. Hátha elolvassák. Hátha.

N. M. Darky

Loner

2009-04-03T10:37:00.003+02:00

Tegnap elég mozgalmas napom volt, ami olyannyira fárasztó volt, hogy estére a harci potenciám egy vizihulla szintje alá süllyedt. Az egész úgy indult, hogy felkeltem, elintéztem a szokásos dolgaimat, majd nekiálltam főzőcskézni. Kajálás után elmentem sétálni egy picit, mivel annyira csábító volt a tavaszi hangulat. Idén először küldhettem 3/4-es nadrágban és pólóban. Yay!

Mivel senkinek se volt kedve/ideje velem ütközni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek kirándulni. Úgy jó magányosan. Szóval felugrottam az első buszra ami jött, - egy 2-es volt az - és behaladtam vele Pécs város szívébe. Ott sikerült elcsípnem egy 33-ast, és felnyomultam vele Tettyére. Onnan első utam a havihegyi templom felé vezetett. Számomra kissé meglepő volt, de szabályosan tömeg volt fent. Biztos a jóidő volt az oka. A templomnál fotózgattam egy kicsit, itt sikerült készítenem olyan 30-40 képet, de ebből csak 2 lett "használható." Elmentem és mászkáltam egy kicsikét a házak között is, hátha látok valami érdekes fotóalanyt. De nem találtam. Ezért úgy döntöttem, bevetem magam az erdőbe. Elég sokáig bolyongtam ott. Találkoztam pár elég furcsa alakkal, de betudtam a jóidőnek, hogy még néhány monitorfejűnek is eszébe jutott kirándulni egyet. Bár vicces volt, ahogy ott sétálgatnak, és gyakorlatilag kiabálva beszélgetnek - holott egymás mellett mentek - ám beszélgetésükben lépten nyomon befigyelhetőek voltak a tipikusan kocka-nyelvrendszerből származó nevetséges kifejezések. Például a vérkomoly arccal elkövetett - de "elvileg" humoros környezetben használt - 'lol' meg 'rofl' és még sorolhatnám. Mindenesetre kiröhögtem őket. Ők meg megijedtek. Muhaha!

Szerencsére az erdőben annyira már végülis nem volt tömeg, mint másutt, így volt lehetőségem elmerülni a gondolat-óceánomban, ahol úgy érzem, sikerült lematekoznom pár, eddig még függőben maradt, megoldatlan kérdést. Néha kissé szomorkás eredmény jött ki, dehát ez a világ korántsem olyan szép, színes, és boldog, így nem ért különösebb meglepetés. Mindenesetre mégha a kedvemen végső soron rontottak is ezek a dolgok, akkor is könnyebbnek érzem magam, mivel legalább ezeken a szarokon már túlvagyok.

Az erdei séta során sikerült sok szép képet készítenem, szintén olyan 30-40-et, de valahogy egyikükben se láttam meg azt, amit kerestem, így belőlük sajnos egy sem kerül feltöltésre DA-ra.

Olyan 7 óra magasságában elindultam hazafelé, de mivel pont lekéstem a buszomat - amit így utólag visszagondolva cseppet se bántam meg - ezért inkább elindultam gyalog. Lefelé menet döbbenten konstatáltam: elvitték azt a csúszdát, ahol egyszer - még "fiatalkoromban" - eltöltöttem egy éjszakát. Viszont észrevettem, hogy megnyílt - lehet ez csak nekem újdonság - a Mecseki Mésztufa Barlang, ahova mindenféleképpen el akarok jutni, mert baromira felcsigázott. [Volnának egyébként jelentkezők akiket szintén érdekelne? Bár minek is kérdezem...] Gyorsan le is kaptam a nyitvatartásának idejét, így már azt is tudom.

Ahogy haladtam tovább lefelé utamon, észrevettem - hogy is felejthettem el?! - hogy ott a tettyei patak is. Van hozzá vízlépcső meg minden. Hangulatos kis helyecske. Ott is megpróbáltam alkotni valamit, de kissé csalódottan kellett tapasztalnom, a gépem elég kevés egy vízlépcső fotózásához. Majd ha lesz valami erősebb gépem, akkor aztán lesz itt nemulass!

Végül 8 óra magasságában hazaértem. Talán olyan 2 órát is elvacakoltam a képek photoshopolgatásával, de azt hiszem megérte. A 3 képből mindhárom nagyon tetszik nekem - de remélem mások számára is bejövősek lettek!

Oh, és kiderült, hogy öregapám rákos.

Ui: Ez volt a 108. bejegyzésem. Hey, de régóta írom már ezt a szart!

N. M. Darky

Photo of the Day

2009-03-29T12:56:00.003+02:00

Épp Vori ismerősei között nézelődtem iwiwen, amikor is megtaláltam egy bizonyos hölgyeményt, aki kellően felkeltette az érdeklődésemet ahhoz, hogy meglessem a profilját. A képei között pedig ezt találtam:

Annyira felnyerítettem rajta, hogy leborultam a fotelágyamról, és még a földet érésem után is hosszasan, agonizálva visítottam ezen a képen. Hát én már komolyan nem tudom mikor nevettem ilyen erőteljesen utoljára. Ohh, annak aki esetleg nem venné ki, ez egy tengeri malac piros, (tequilás) műanyag sombreroval a fején. A felirat pedig magáért beszél, de a szavat adom rá, hogy nem ért írtam oda. Köszönöm ennek a szemrevaló kis hölgyeménynek hogy így sikerült megnevetettetnie!

N. M. Darky

Last Revelation

2009-03-28T23:32:00.008+01:00

Ma este ahogy jöttem haza a belvárosból, egy igen érdekes anomáliába ütköztem. Ez az anomália nem más volt, mint hogy a belváros nagy részén meghalt a közvilágítás, így hát nem volt kérdés utam merre fog vezetni. Nem én lennék, ha ezt a ritka lehetőséget kihagynám. Szóval lépteim a sötét, kihalt utcák felé vezettek.

- Na, ez jó lesz! - gondoltam magamban, majd arcomra széles mosoly kúszott, s szép lassan magába ölelt jótékony takarásával az éj sötétsége.

Tempómon semmit sem változtattam, csak sétálgattam nyugodtan, zsebre vágott kézzel, miközben jóféle melodic death metalt hallgattam. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladtam a sötét utcában egyre magasabbra hágott az adrenalin szintem. Noha, nem azért, mert féltem volna, csak annyira vártam, hogy történjen végre valami, ami felpezsdítené kissé végre milliónyi szilánkra hasadt szívemet. Mindegy, hogy micsoda, csak végre valami igazán mókás dolog. Épp ezen járt akkor is az agyam, amikor megpillantottam, hogy a távolban mintha jönnének velem szemben. Gondoltam, most jól megtréfálom.

Légzésemet visszafolytva haladtam felé az éj sötétének leple alatt rendíthetetlenül. Próbáltam úgy kiszámítani a lépteimet és az övét, hogy pont egy bizonyos helyen, s időben legyünk nagyjából kartávolságra egymástól. Minnél közelebb értem hozzá, annál tisztábban láttam, hogy ki lesz az áldozatom. Nos, a sors nagyon kegyes volt hozzám, mert nem egy ember jött velem szemben, hanem egy fiatal párocska, akik gyakorlatilag egymásba voltak gabalyodva annyira intenzíven smárolgattak.

- Hibátlan... - suttogtam magam elé alig hallhatóan.

Kicsit meggyorsítottam a lépteimet, s a falhoz lapulva haladtam tovább, mert a távolság vészesen csökkent, és félő volt, hogy elhibázom, mert észrevesznek, vagy mert rossz lesz az időzítés. Mindenütt továbbra is a végtelen sötétség dominált. Még az ég is vészesen komor volt a vastag felhőtakarótól, ami elrejtette az összes parányi kis csillagot, így csupán egyetlen egy lámpácska volt az, amely némelyest elűzte a sötétséget. Ez a kis lámpácska egy garázsajtónak a narancssárga színű, folyamatosan villódzó, figyelmeztető fénye volt. Áldozatomra pont a lámpa alatt igyekeztem lecsapni. A párocska változatlan sebességgel közeledett felém továbbra is - még mindig mit sem sejtve. No, de mit is várhatnánk, amikor annyira el vannak foglalva egymás nyálának cserélgetésével.

Már csak 3 lépés...

Már csak 2 lépés...

Már csak egyetlen lépés...

...MOST!!

S azzal a lámpa fénye kialudt. Ismét eluralkodott a teljes sötétség. Kiléptem a fal árnyai közül, s azzal a mozdulattal le is dobtam fejemről a fejhallgatót vállaimra, s visszaraktam a kezemet a zsebembe. Ahogy elmozdult a fejemtől a fejhallgató, a belőle üvöltő zene - Zao - pont abban a pillanatban érte el klimaxát - vagyis a szám lehető legbrutálisabb részét. Ahogy elmémben lefutott ez a kép, arcomra egy betegesen torz vigyor költözött, s ekkor lépett be elém a pár. A lámpa felvillant egy röpke másodpercre, s akkor ott álltam én, halál lazán, arcomon beteges vigyorral, mintha a pokol legmélyebb, legsötétebb bugyraiból másztam volna elő, hogy elhozzam az örök sötétséget, miközben a háttérből masszív gitárzúzás és hörgés hallatszik. A lámpa kialudt. Döbbent csend, csak hörgés volt hallható egyedül. Mintha a levegő is megfagyott volt, olyan drámai volt megjelenésem. A lámpa ismét felvillant. Arcomon talán még szélesebb vigyorral bámulok bele teljes életnagyságban a sápadt kis pofikájukba. Tekintetük rémült volt. Arcuk falfehér. S a lámpa lekapcsolt. Majd felharsant két hangos, félelemtől terhes sikoltás, mely olyan mély, szívből jövő, gonosz nevetést váltott ki belőlem, hogy azt már nem bírtam magamba fojtani, szóval utat engedtem neki, s felnevettem. Nevetésemtől kiáltásuk még riadtabbá vált, s futásnak eredtek. Én meg visszatoltam a fejhallgatóm, és folytattam tovább az utamat a buszmegálló felé.

Huuu... de gonosz tudok lenni néha. Sajnos ez van, ha az embernek vannak antiszociális hajlamai. Mindenesetre én jót nevettem az egészen - ha már ilyen fejjel áldott meg az Élet, akkor már kihasználom az általa nyújtott lehetőségeket. Meg különben is, mindenkinek kell valami hobby. Hahaha!

Ui: Umm... *hugs Freak* - hátha segít. <3 x3 \o/

N. M. Darky

Retroflash

2009-03-24T22:54:00.004+01:00

Tegnap a móka kedvéért ellátogattam a volt sulimba, a Zipibe. 3 elég érdekes évet küzdöttem ott le. Az egyetlen értelmes dolog amit az iskolától kaptam az két barát volt. Noha, nem mintha az nem lenne elég!

Szívem kissé nosztalgikusan, izgatottan zakatolt, amikor az iskola kapujának hatalmas kilincsét megragadtam. Vettem egy mély levegőt, s kinyitottam az ajtót. Megnyugodtam, hogy még mindig ugyanazok az élőhalott-szerű portások vannak, mint régen. Meg se fordult a fejükben, hogy megkérdezzék mi keresnivalóm az iskolában - pedig nyilvánvaló volt, hogy nem ide járok. Bár igazából teljesen mindegy. Legalább megspóroltam magamnak egy kisebb magyarázkodást. Utam az udvarra vezetett először - hiszen ez az iskola szociális gócpontja amikor szünet van. Rögtön ki is szúrtam egyik volt osztálytársamat, így oda is mentem, és beszélgettem vele egy picit. A beszélgetést egy artikulálatlan "Hééé öcsém, hátte itt?" ordítás szakította félbe, melyet a vidék gyöngye, Szűcs - szintén volt osztálytárs - hallatott a kosárpályáról. Oda is mentem hozzá dumálni egy kicsit. Éppen tesi órájuk volt, szóval ott volt a komplett osztály is. Mindenki elhalmozott kérdésekkel - ilyen alap dolgokkal, hogy pl: mit csinálok? miért vagyok itt? és hasonlók. Majd megjelent Motoros kolléga is. Akivel egy villámgyors kezelés után teljesen el is gettósítottuk az egész környéket. Időközben megszólalt az óra végét jelző csengő is, szóval az emberek elkezdtek kiözönleni az udvarra dohányozni, és egyéb tevékenységeket folytatni. Hát a felhozatal cseppet sem javult, sőt romlott. Nagyon lepukkant arcok nyomulnak már csak itt szinte, kevés az olyan akiben látni némi fantáziát. Az egyetlen ilyen személy talán a Rapid csúfnéven emlegetett nagyon pörgős, de emellett laza, jófej kiscsaj. Neki azért voltak mókás műsorai - én legalábbis jókat flashelgettem a kis mini showján. Ő egyébként breakel szabadidejében.

A szünet után beültem az utolsó osztályom osztályfőnöki órájára - ahol egy kisebb meglepetést - vagy sokkot - okoztam a "kedves" volt osztályomnak, illetve osztályfőnökömnek. Nagyon sokan gyűlölködő pillantásokkal illettek - de szerencsére ők voltak kisebbségben. Mindenesetre vicces volt látni retardált pofájukat, ahogy pillantásukkal legszívesebben megöltek volna - de mellette még mindig a mi - Laki és én - műsorainkat tolják. Még mindig. Immáron két éve, hogy nem járok oda, de még mindig a mi műsorainkon vannak rajta. Sőt sokan mások - az osztályon kívül - is el-el engedtek egy-két "ismerős" szöveget. Hát mit is mondhatnék? Arcok vagyunk Lakival? Nem kizárt. Maradandót alkottunk volna? Lehet. De én inkább mégis azt mondanám, hogy a vakok közt a félszemű már császár - csak hogy ne hasítson fel az egekbe az egóm. Mindenesetre nosztalgikus volt újra visszahallani a régi hülyeségeket.

Ahogy bent ücsörögtem az órákon, figyeltem, mit csinálnak azok az emberek akikkel régen minden nap egy levegőt kellett szívnom, és összevetettem az akkori magamat a mostanival, és arra kellett rájönnöm, hogy elmondhatatlanul sokat változtam, komolyodtam. De ők? Kétség kívül változtak, de a többségük még mindig nagyon gyerek. Az első óra végülis gyorsan eltelt - amit azért nem éreztem anno túl gyakran. A szünetban ismét lementünk az udvarra. Ezúttal is sikerült elműsorozgatni lenn, de ezúttal annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy sikeresen késtünk is pár percet a következő óráról - ami egyébként töri volt. Amikor beléptünk az ajtón reflexől mondtam a szokásos mentegetőző mantrákat - hogy elkerüljem az esetleges büntetést. De csak az után kapcsoltam, hogy milyen helyzetben is vagyok, miután leültem. Nagyon kinevettem utánna magamban magamat. Hát igen, ezek a csúnya beidegződések. Ezen az órán viszont tapasztaltam valami igen furcsát. Először ment le úgy egy óra, hogy az anyag hiába nem érdekelt különösebben, mégis nagyon lekötött, és szívesen tettem magvas megjegyzéseket, hozzáfűzéseket az anyaghoz - hiába volt gyakorlatilag teljesen ismeretlen számomra az anyagrész. Nem tudom, hogy ez minek volt köszönhető, de mindenesetre először éreztem életemben, hogy tényleg élveztem egy órát, annak ellenére, hogy a sok retardált abortusz-maradék végig ordította az órát. Az oka az lenne, hogy komolyodtam azóta? Talán. Szimplán csak nem volt tulajdonképp semmi tétje és azért? Meglehet. Mindenesetre érdekes érzés volt.

Az óra után maradtunk még egy picit Motorossal és beszélgettünk még egy kicsit Rapiddal, majd mivel a hölgynek órája volt, és mert a Tábornok éhes is volt, ezért elég hamar kikötöttünk a tábornoki lakosztályon. Ahol - valóban meglepő módon - RE 4-eztünk, majd olyan 4 felé hazamentem, mert főznöm kellett. Hazafelé menet bevásároltam az ebédhez. A kaja nagyszerűen sikerült - bár a jobb kezemen található bunda bánta kissé. Egy apró malőr miatt, leégettem róla a szőrt. De az ilyesmi jobb helyeken is megesik, szóval nyugalomra semmi ok.

Ez nap akkor lehett volna csak teljesebb, ha összefutottam volna Freakkel is, akit amúgy szintén meg akartam lepni érkezésemmel, de sajnos nem volt már addigra benn, mire odaértem. Nagy kár. :(

A mai nap során is ismét nekem kellett főznöm. Ezúttal falafel-tál volt az ebéd, Darky módra. Finom lett. De hát mit is várunk? A nevem garancia a jó minőségre. (höhö ego-flash)
Ebéd után meglátogattam Tamást, és végre befejeztük az RE 4-et. Szóval elkezdtük elölről ismét. Majd megnéztük a Biohazard: Degeneration című animációs filmet - ami tulajdonképp egy Resident Evil film. Na, erre aztán már végképp senki nem számított, mi? Tulajdonképp én se. Viszont ideje zárni soraimat, mert ahogy hallom, a tengeri disznó ismét elszabadult és a kutya kajájának dézsmálására készül. Viszont tessék egy kis zene:

Guano Apes - Big in Japan

N. M. Darky

Broken Butterfly

2009-03-20T14:58:00.005+01:00

- A kurva életbe! - kiáltottam fel dühömben magam elé, ám kiáltásomra a kastély visszhangja felelt csupán, ahogy újra és újra ismételte dühödt kiáltásomat, mintha csak provokálni akarna vele.

Nagyszerű. Egyszerűen csak nagyszerű. Nem elég, hogy itt vagyok egy isten háta mögötti településen, ahol mindenki teljesen meg van őrülve, akik ha meglátnak azzal támadnak rám ami épp a kezük ügyébe akad. Ó, nem! Ez nem elég. Ashley drága, miért vagy ilyen hülye? Látod most milyen bajba kerültél? Tessék, ide vezet a ostoba, női logikád. Óh, persze, ebből a balhéból egyedül nem tudsz kimászni. És, ki lesz az szerencsés, aki meg kell, hogy mentse a formás kis segged? Na ki? Oh, hát persze, hogy én. Ki más. A francba, hogy nem tudsz bírni magaddal! Grr! Na, és az a kalapos gyíkarc? Kinek hiszi ez egyáltalán magát, Napóleonnak? Hehe, azt meg kell hagyni, röhejes egy szerelése van. Komolyan mondom, ha még egyszer rámászik a rádió frekvenciámra, golyót röpítek abba a sunyi kis pofájába. Oh, de szép is lenne... megfojtani a saját beleivel! Hmm... Kicsit kezdem magam elragadtatni. Ideje a munkára koncentrálnom. Mit is mondott, a csatornába vitték? Jól van Ashley, maradj nyugton, és bírd ki amíg odaérek, mert ha nem teszed, akkor az elnök golfozni fog a golyóimmal. No, ideje indulnom, mert azok a csuhások bármelyik pillanatban itt lehetnek utánpótlással, aminek most valahogy nem örülnék.

- De vajon merre is lehet a csatorna lejárata? - suttogom halkan magam elé. - Áh! Az lesz az! - kiáltok fel örömömben, s sietve el is indultam a csapóajtó felé.

Éppen hogy odaértem a létrához, arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögötti teremből hangok szűrődnek át. Azoknak az eszeveszett szerezeteseknek a félelmetes mantrázása volt az, amit hallottam, s a hangok egyre közelebbről, s közelebbről voltak hallhatóak...

- A francba! Nincs nekem erre időm! - S azzal le is ugrottam a csatornába. Egy nagy bukfenccel és némi horzsolásokkal végül sikeresen leérkeztem. Gyorsan a falhoz lapultam, s vártam, vajon utánam jönnek e. A mantravibráció egy ideig még zavartalanul hallató volt, ám hirtelen elhallgatott. Lélegzetem is visszafolytottam, annyira füleltem. A néma csend, mely hirtelen a kastélyra telepedett szinte fülsértőnek hatott. Nem tudom, meddig várhattam ott, lélegzetvisszafojtva, saját szívverésemet hallgatva. Számomra az idő kereke fájdalmas lassúsággal haladt csak előre. Úgy éreztem talán, órák teltek el, ám valójában egy röpke pillanat telt csak el. S ekkor egy velőtrázóan félelmetes röhögést engedett meg magának az egyik csuhás, majd becsapta és bezárta azt a csapóajtót, ahonnét az imént leugrottam. S ekkor, mintha a szemem világát vették volna, oly sűrű sötétség nyelte magába a csatornát. Felkapcsoltam a zseblámpámat. Vajmi keveset ér ez a kis fénycsóva a sötétség tengerével szemben, ám azért valamivel több a semminél. A zseblámpa fényénél leellenőríztem a pisztolyom. Teli a tár. Hibátlan. Fél kézzel a falat simítva elindultam a sötétségben, miközben a lámpával világítottam magam elé. A folyosó felénél járhattam, amikor hirtelen futó léptek zajára lettem figyelmes. Kezem, mely eddig a falat támasztotta, rögvest a pisztolyért nyúlt. Tekintetemmel próbáltam bemérni a hang forrását. Előröl? Hátulról? Honnét jöhetett ez a hang? Megdermedtem. Szívem annyira vert, hogy tisztán kivehető volt ütemes dobogása. Lélegzetemet is visszafolytottan, csak hogy jobban tudjak a hang forrására összpontosítani. Nem jöhetett a csapóajtó felől, mert hallottam volna, ha kinyílik. Akkor honnan jöhetett volna még? S akkor, még a vér is megfagyott ereimben a felismeréstől.

Fölöttem! Azonnal hátrébb ugrottam, s tekintetemet a plafon felé irányítottam. Amit akkor láttam... Négy baljóslóan világító zöld szempár tekintett le rám a plafonról, melyek egy entitáshoz tartoztak. Ennek a kiszúrásához lámpa sem kellett - oly gonoszul parázslottak a szemei. Egy röpke pillanat erejéig azt hittem, most itt a vég. A szívem, úgy éreztem, rögvest túl fog pörögni, és meg fog állni. De nem! Elmémben egy hang azt ordította veszettül: "Lőjj! Lőjj már!! Mire vársz öcsém, meg akarsz halni?" E szavak hatására, valahogy sikerült leküzdenem a félelem szoros béklyóit. Megacéloztam akaratomat, s reszkető kezeimmel erősen megszorítottam a pisztolyom és a lény pofájára irányítottam. Támadóm ekkor döntött úgy, hogy befejezi ezt a kis színjátékot, és egy nem evilági üvöltést hallatva rámvetette magát. Ám ugyanabban a pillanatban sült el a pisztolyom is. Broken Butterfly szája tüzet okádott, s a szörny jópár métert hátravágódott. Hirtelen eltűnt a szemeim elől. Lámpámmal végigpásztáztam azt a helyet ahova kb érkezhetett, de egyszerűen semmi. Nem találtam sehol. Már épp a plafont akartam végignézni, hátha visszaugrott, amikor hirtelen ismét észrevettem a zölden ragyogó szemeket. Ám ezúttal nyolc helyett csak három darab volt. Ezek szerint túlélte. A mutáns egy fülrepesztően hangos, elszánt üvöltést hallatva végső, elkeseredett rohamra szánta el magát. Pisztolyomat két kézzel előretartottam, hogy csökkentsem kezeim remegését. Célbavettem a fejét, s tüzet nyitottam. Broken Butterfly okádta magából a halált. Az első töltény mélyen a jobb melső lábába fúródott, szóval kissé megbicsaklott futás közben. Ez miatt félrerántotta a fejét, így a második lövés nem talált célt, az lepattant az egyik falról. A lény utolsó erejéből elrugaszkodott a földtől s egyenesen felém száguldott. Kattant a ravasz, s a harmadik golyónak is szárnyai nőttek, melyek szélsebesen, süvítve repültek, hogy beteljesítsék kívánságom. A fej szétrobbant, s ragyogó szemei, melyek eddig fejét díszítették akár a legszebb drágakövek, kialudtak, s a földön tompán koppanva megpihentek.

Légzésem még mindig nehéz, a szívem veszettül ver. Testemet elborította az izzadtság.

- Nyugalom, már vége. Megdöglött. - Suttogtam magamnak a sötétben, bár a pisztolyt még mindig nem eresztettem le.

Percekig álltam még ott a pisztolyt maga elé tartva, de végül megnyugodtam, s leeresztettem hű társamat, ki már oly régóta szolgált mellettem. Belenyúlok a zsebembe, s kiveszek egy szál cigarettát. Meggyújtom, s beleszívok egy hatalmasat. Kifújom a lomhán szálló füstöt, majd lassacskán továbbindulok. Még mindig meg kell, hogy mentsem Ashleyt. Elvégre azért vagyok itt. Ez a küldetésem. Újratöltöm a pisztolyom, majd visszateszem a helyére, s tovaindulok. Útközben még belerúgtam egyet ebbe a rohadékba, aki időközben már teljes egészében láthatóvá vált. Bár ne tette volna...

A folyosó egy jobbos kanyar után folytatódott tovább. Majd úgy 30 méter után egy balos kanyar következett. A kanyar egy hatalmas szobába torkollott, amelyben térdmagasságig ért a víz nagyjából mindenütt. A szoba felénél tartottam, amikor hirtelen neszezésre lettem figyelmes. Lámpámat a zaj vélt irányába fordítottam, ám hirtelen valami elrohant közvetlenül előttem, s kivágta kezemből a lámpát, ami nagyot csobbanva elmerült a vízben, s szinte azonnal a becsapódás után ki is kapcsolt. Azonnal kezembe vettem a pisztolyomat, s láthatatlan támadóm felé lőttem. Szerencsém volt. A golyó átszakította a koponyáját, s a lény hangosan agonizálva elterült a földön. Pár pillanatig még hörgött, s haláltusáját vívta, de végül megtalálta az örök nyugalmat általam. Csend költözött a szobára. Épp indultam volna tovább, amikor hirtelen ismételten neszezésre lettem figyelmes, csak ezúttal egyszerre nagyon sok irányból. Tekintetem végigfuttattam a szobán, s amit láttam, az nem tetszett. A szobában teljes sötétség honolt, csak zöld és vörös szempárokat lehetett látni... Mindenütt.

---

Ez kérem a tegnapi Resident Evil hatása volt. Mivel nagyon unatkoztam, gondoltam összedobok belőle valamit. Hát, ez lett belőle. Remélem azért lesz akinek tetszeni fog. :)

Ebéd - amint ismét én főztem - után összefutottam Freakkel, aki szerencsére már jobban volt, szóval minden szép és jó volt - egyedül azt sajnálom, hogy csak olyan rövid ideig ért csak rá, ami mondjuk érthető, mivel ma dogát írt, szal fel kellett rá készülnie. [Remélem jól sikerült a doga! x3] Freak után Motoroshoz mentem át, aki megmutatta a frissen írt számait, majd elmerültünk az RE-ben. Jó móka ez így, csak néha tényleg lehet gazolni a játék alatt.

Olyan 1 óra magasságában jöttem el Tamástól, mert ugye neki mégiscsak suliba kell mennie. Amikor nagyjából félúton lehettem - tehát az Uránvárosi SZTK-nál voltam - amikor arra lettem figyelmes, hogy egy elég szép darab németjuhász keverék kutya egyedül - szal gazdi nélkül - egy bokor körül szaglászgat. Először ügyet se vetett rám, de végül csak észrevett, s közeledni kezdett felém. A magatartásából, és a mozgásából arra következtettem, hogy barátságos, szóval elkezdtem magamhoz hívni. Utólag jöttem rá, hogy hiba volt. Odajött, s egy gyors szagminta után totálisan oda lett értem, és folyamat játszani akart. Nagyon kedves, aranyos egy jószág volt - csak sajna eszméletlenül hiperaktív, és büdös. Ahogy ugrabugrálgatott körülöttem, észrevettem, hogy van biléta a nyakán. Na, akkor egy jó negyed óráig tartott mire lebirkóztam és le tudtam olvasni a blöki nevét, s gazdájának telefonszámát. Felhívtam a tulajt, de lévén, hogy már hajnali fél 2 óra volt, nem volt túlzottan meglepő, hogy a szám nem volt elérhető. Szóval nem volt mit tenni, mentem tovább haza. Bodza kutya pedig hűségesen jött mellettem, és mindenki más embert akivel találkoztunk megugatott. Érdekes egy teremtés. Végül amikor búcsúzóilag megsimogattam annyira belelkesült, hogy lefejelt. De annyira, hogy letörte a már amúgy kissé meglazult piercingem egyik "fejét." Szóval most kénytelen vagyok venni egy másikat magamnak. Nagyszerű, pont a legjobbkor. De az ebnek szerencsére azért nem lett baja. Miután felértem elmeséltem bátyámnak Bodza kutyával való találkozásomat, kiderült, hogy ő már egyszer visszajuttatta gazdájának az ebet. Úgy látszik ismét megszökött. Tényleg fura ez a kutya.

Ma délelőtt még sétáltam egy nagyot a hóviharban(!), hátha meglelem a kutyust, de sajnos nem találtam meg. Remélem visszajut(ott) a gazdájához.

És akkor a végére még egy kis vidámság, de elég lesz belőlem most egy időre, mivel elég hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. Íme az új orvosotok:

Doctor Steel's Back an Forth

The Dr. Steel Show: Episode 1

N. M. Darky

Black Milk

2009-03-19T10:00:00.002+01:00

Tegnap valamiért nagyon kelendő voltam, olyan 5-6 emberke is találkozni akart velem. Ennyi emberre természetesen nem volt se időm, se kedvem, mindenesetre azért meglepett, hogy ma hirtelen mindenkinek eszébe jutottam. Máskor persze sehol senki - de hát így szokott ez már csak lenni.

A napom ugyanúgy indult mint bármelyik másik. Elvégeztem a szokásos teendőimet, de mivel elég sok tennivaló volt kiírva erre a napra ezért nem ücsörögtem a gépnél sokáig, hanem megtettem amit meg kellett tennem. Ebédet főztem. Nagy kár, hogy végül csak én ettem belőle - no, nem azért mert olyan rossz volt, vagy ilyesmi. Nem. A többieknek volt más kajájuk, csak azt én valamiért nem kedvelem, ezért kihagytam. Az étel nevét leírni is félek, annyira nem bírom. Derelye. Aaaarrrrghhh!!

Alighogy befejeztem az ebédemet, a kaputelefon fülsértően felsikoltott. Ettől annyira megrémültem - inkább attól, hogy ki csöröghetett fel, nem is a váratlan hangtól - hogy rögvest levert a víz. Nos, a rémületem nem volt alaptalan. Egy ufóka volt az. Pont aki hiányzott. Öröm! Végül lementem a ház elé, és beszélgettem vele arról, hogy ő meg akar őrülni. Nos a beszélgetés végére már nem akarta azt csinálni. Vagy lehet, hogy mégis - nála sosem lehet tudni. A földönkívüli látogatása után hazaugrottam a leleteimért, majd elmentem tesómmal az orvoshoz.

Meglepő módon senki nem volt a váróteremben, ezért majdnem mindenféle kopogás, érdeklődés nélkül visszafordultunk, mondván, biztos mégsincs rendelés. Végül megnéztük és van rendelés, csak most pont egy olyan nap volt, amikor pangás van. Szóval kényelmesen elhelyezkedtünk a székekben, amelyek ugye egytől egyik túristamentesek voltak, s várakozó álláspontra süllyedtünk. Pár perc várakozás után be is hívtak minket - már komolyan kezdtem azon gondolkozni, hogy ez valami átverés lesz, és keresni kezdtem a kamerákat. De nem voltak. Viszont kaptam beutalót további kivizsgálásokra. Marhára örülök neki, mert megint vissza kell mennem a sok rohadt, haldokló beteg közé.

Az orvos után gondoltam még hazaugrok egy picit, mert még volt időm a Freakkel való találkozás előtt, ám időközben kaptam tőle egy sms-t, hogy tegyük át mára, mert rosszul van. [Remélem már jól vagy! x3] Szóval mivel ez a program ki lett lőve, ezért átmentem Motoroshoz. A napom hátralévő részét nála töltöttem. Resident Evil-öztünk, cigiztünk, barmoltunk, boroztunk és még főztünk is. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Olyan 3/4 11 felé eljöttem, mert neki holnap sulija volt, és hát nem ártana aludnia is egy keveset. Mivel már én is eléggé offon voltam, ezért nagyjából úgy terveztem a nap hátralévő nagyon csekély részét, hogy hazalépek és bedöglök aludni. De mivel volt még egy szál cigim, ezért úgy döntöttem azt még elszívom a kedvenc helyemen, azaz a házunk előtti játszótéren, a favonat tetején. A bagó felénél járhattam, amikor felhívott kereszttesóm... Parancsoló hangon közölte velem, hogy menjek oda ahol ő van, mert. Szóval komótosan elszívtam a cigimet, majd szép lassan elcammogtam felé. Hogy mi volt neki ilyen fontos? Semmi olyasmi, amit nem lehetett volna normálisan közölni. Szimplán megint beütött nála "az én vagyok a világ közepe" mentalitás program, és ilyenkor ő a faszacsávó. Ezt nagyon gyűlölöm benne. Ha nem lenne ez a műsora, atom jótag lenne, de így... Szóval a totális lefárasztás határának elérése előtt még pont sikerült leráznom. Miután elhúzott, rögtön bedőltem az ágyba és el is aludtam. Most meg fáj a fejem. Minek iszik aki nem bírja ugye...

Ui: Boldog szülinapot Omi! ;)

N. M. Darky

Creeps

2009-03-18T10:17:00.003+01:00

A tegnapi napom fénypontja akkor jött el, amikor délután - olyan 2-3 óra magasságában - megcsörrent a kaputelefon. Kissé remegve, adrenalintól túltengve indultam el, hogy felvegyem, mert féltem, hogy ki lesz a vonal másik oldalán. Azért gazoltam, mert a napom tulajdonképp elég szar volt egészen eddig a pontig, ezért dolgozott bennem a paranoia rendesen, mert már arra számítottam, hogy "nem várt vendégeknek" jutott eszükbe most megkeresni. Szóval nyeltem egy nagyot, s leküzdöttem minden zavaró tényezőt, s előítéletet. Elmerültem a Zen-ben, majd felvettem a kaputelefont. Mindez kb. 5 másodperc alatt zajlott le, csak a nagy adrenalin dózistól kissé torzult az időérzékelésem. A telefon másik végén a "fogalmamsincsmianeve" futárszolgálat ember volt, s - minő véletlen! - csomagot hozott Varga Gábor részére. Micsoda véletlen egybeesés, engem is pont úgy hívnak! Így hát gyorsba' leugrottam a ház elé. Átvettem a csomagot, amely az új lépőmet tartalmazta, majd visszafutottam, s egy kisgyermek lelkesedésével bontottam ki, fűztem be a cipőmet. Az első teszt nap után azt kell, hogy mondjam: Nagyon pöpec a kis csuka. Picit még szorosabb a kelleténél, de idővel felveszi a lábam formáját, és akkor aztán világvége lesz. Egy szó mint száz, élőben is van akkora nagy királyság mint a képeken volt.

A cipős kaland után főztem ebédet. A menü krumplipüré és rántott sajt volt. Mindenkinek ízlett, bár én nem voltam vele maximálisan megelégedve - de mindenesetre örülök neki, hogy elnyerte a család tetszését. Főzés után nyílván én is leültem kajázni. Már az utolsó falatoknál jártam, amikor Motoros rámcsörgött, hogy ugorjak át, mert mindjárt szívrohamot kap. Levajaztuk, hogy átmegyek egy olyan fél óra múlva, addig meg csak kibírja mindenféle rohamok nélkül. A szívinfarktus oka a Resident Evil 4 volt. Szóval a nap hátralévő részében lőttük a zombi-szerűségeket. Öröm!

N. M. Darky

Something...

2009-03-16T21:27:00.002+01:00

Kezdem egyre jobban úgy érezni, hogy belül valami szépen fokozatosan, de annál határozottabban meghalni készül. Ez az érzés már nagyon régóta bennem van, csak eddig nem tanúsítottam neki különösebb figyelmet, mert annyira jelentéktelennek tűnt a dolog. Úgy fogtam fel, hogy biztos csupán a képzeletem játszadozik velem. Az elmúlt napok eseményei ezt a folyamatot mintha kissé felgyorsították volna, szóval így az alaphangulatom elég erőteljesen a sötétségbe kezdett el zuhanni. Próbálom legyűrni ezt magamban, de sajnos nem érzem úgy, hogy van nekem ehhez elég erőm. Mivel egyebet nem tudok csinálni, ezért nincs más választásom mint az, hogy dacolok ezzel a rákfenével.

A mai napon megtudtam, hogy nagyfateromat elvileg(!) holnap kiengedik a kórházból. Az jó, mert ez azt jelenti, hogy az öregnek mégsincs olyan komoly baja. Megjöttek továbbá húgom felvételi eredményei is. A TÁSI gimnáziumba fog járni. Természetesen a nappalira - vicces is lenne ha nem így lenne.

N. M. Darky

No Way Back?

2009-03-15T03:26:00.003+01:00

Vizelettel keveredő emberi fekália szag, tisztítószer, illetve áporodott, fülledt testszag. Ez volt az első dolog amivel szembe találkoztam, amikor beléptem a kórházba. Próbáltam ignorálni a hányinger keltő bűzt, s igyekeztem eljutni ahhoz a kórteremhez, ahol öregapámat elszállásolták. Több folyóson is keresztül haladtam, miközben végig csak vénembereket láttam, akik nagyjából már fél lábbal a sírban voltak. Egész ott létem alatt végig a levegőben keringett a közeledő halál orrfacsaró bűze. Sajnos ezt már nem igazán tudtam leküzdeni, annyira átható volt. Mivel nem igazán találtam meg a betegosztályon az öreget, ezért megszólítottam az egyik nővérkét, aki kicsit kedvetlenül elirányított az intenzív osztály felé, mondván, akkor ott lesz. Amikor beléptem az intenzív osztályra, az első dolog amit meghallottam az nagyfaterom kissé rekedtes, mély hangja volt. Na, most megvagy - gondoltam magamban, majd céltudatos léptekkel beléptem a szobába. Azt hiszem az M2-es szoba volt az. Az első dolog ami szemeim elé tárult - ó, bárcsak ne tárult volna! - az az öregem egyik szobatársa volt, aki egy kék ingén és a katéterén kívül semmit sem viselt. Vagyis de, volt még rajta papucs. Amilyen gyorsan csak tudtam, behunytam a szemem, és ellavíroztam a vén szatír mellett. Leültem ősöm mellé, és meg kellett, hogy állapítsam, nem festett valami túl jól. Bár ez nem olyan meglepő, hiszen tegnap - vagyis már tegnapelőtt - műtötték meg. Eredetileg leesett a létráról, ami belső vérzést okozott, ám az igazi csavart a történetben csak a műtét után tudta meg. A húgyhólyagjában találtak egy daganatot, amiről egyenlőre még nem tudni, jó vagy rossz indulatú volt e. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

Elbeszélgettem vele egy olyan jó másfél órát, de több ideig már nem voltam képes ottmaradni, mert egyszerűen kezdtem rendesen becsavarodni a légkörtől. Egyszerűen nem tudom elviselni. Bár ami legalább jó hír volt, hogy az öregem már nincs annyira rosszul, mint egy-két napja volt. Sokat javult az állapota, csak a magányt lehet érzékelni viselkedéséből. A kórház után átugrottam Motoros kollégához, akivel elcsacsogtunk egy darabig, majd hazamentem kajálni, meg elintézni ezt azt.

Sajnos a délután folyamán sikerült megbántanom egy nagyon kedves lányt. Noha nem állt szándékomban ilyesmit tenni, mert tényleg angyali egy teremtés. Szívből sajnálom, hogy így alakult, bár ez vajmi keveset számít már...

Este 10-re visszamentem Tamáshoz, akivel megnéztük a Kaszinó című filmet. Az kérem, egy kult film, mindenkinek kötelező a megtekintése. A film nézést egy kiadós, kellemes beszélgetéssel zártuk.

S lám, most itt ülök törökülésben a gép előtt, ölemben a billentyűzettel, s miközbene sorokat gépelem, Shiva kutya hangosan szuszogva fészkelődik a ruhásszekrényemben. Valamiért most azt tette meg főhadiszállásának.

N. M. Darky

Thoughts From The Inside

2009-03-14T09:14:00.003+01:00

A tegnapi nap - hiába viccelgettem el magamban - tényleg kurva szar volt. Nem csak a másnaposság gyötrő érzése pörgött bennem, mert attól azért el tudok vonatkoztatni. Inkább az volt a baj, hogy előjött bennem az, hogy tulajdonképpen mennyire tehetetlen is vagyok. Annyi dolog van ami ellen tennék - de ezek olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni. Egy fecske nem csinál nyarat - szokták volt mondani. Ez sajnos igaz is.

Ami még kissé felkavart, hogy öregapám - akiért ugyan nem rajongom annyira, de... - tegnap előtt leesett a létráról, miközben a birtokon tevékenykedett, és hát... szóval csúnya volt a leérkezése fogalmazzunk úgy. Szóval nagyfateromat tegnap műtötték meg, mert belső vérzései voltak, és a belső szerveit kissé összeroncsolta a földet érés. A műtét ugyan sikeres volt, és elvileg komplikációk nélkül lezajlottak - de faterom szerint öregapám megőrült. Azt mondta, valami iszonyú furán viselkedett. Délután asszem bemegyek a vén csókához, meglesem, mi van vele. De hát mit is mondhatnék még? A kibaszott gép most ezt dobta.

N. M. Darky

Hangover 13

2009-03-13T14:42:00.003+01:00

Nos előzetes jóslatom valóban bejött. Úgy nézek ki mint egy disznó, és még brutálisan másnapos is vagyok. Hiába a lefekvés előtti liter tej, meg nemsokkal az ébredés utáni újabb lityi tej. Nagyon csúszik a pofám még mindig, de hát, így jár az aki alkohollal pusztítja amúgy is csekély agysejt állományát. Végülis mindegy, ez véget már hiába fáj a fejem - hahaha.

Viszont egy nagyszerű hírem! Sikerült megjavítani a "főnök fotelt!" Apám, a hatalmas géniusz rájött, hogy a régi forgós székünknek pontosan ugyanolyan a karfája, mint a mostaninak. Szóval én, mint az ezermesterek gyöngye, neki is ugrottam, hogy jól szétszereljek mindent. Még azt is szétszereltem, amit nem kellett volna. Fülig olajosan, mocskosan, de büszkén kijelenthetem: sikerült meggyógyítanom a székemet. A műtét komplikációk nélkül, sikeresen lezajlott - csak 2 nővér halt meg szívrohamban a művelet végigvitele közben. De utóbbi már csak statisztika.

Az imént - úgy kb 10 perce - adtam fel rendelésemet, hogy lehozzák nekem azt a gyönyörűséges cipellőt, amit kinéztem magamnak. Elvileg jövő héten már abban nyomulhatnék, de mint azt mindnyájan tudjuk, a netes rendelés sajnos korántsem ilyen megbízható. Legalábbis nem mindig az. Remélem most az lesz.

Ohh, ma péntek tizenharmadika van. Úgyhogy...

Let's Panic!!

Well, at least that's what I'm going to do now...

N. M. Darky

Drunk-o-Rama

2009-03-13T02:03:00.005+01:00

This entry is brought to you by drunken vision - where everything is twice as good as in reality.

Ma délután felhívott kereszttesóm, azaz Mr. Cs. hogy jön be, mondom jól van, úgysem tehetek mást, mint hogy belemegyek. Szóval olyan 2 fele össze is futottunk. Beszélgettünk egy keveset, majd bevitt a Domus parkolóig, mivel eredeti terv szerint össze kellett hogy fussak Freakkel, akitől amúgy sikeresen késtem is durván egy negyed órát. Ami amúgy tulajdonképp be se figyelt volna, ha tesóm nem olyan lassan készülődik, mint holmi nő. Végülis mindegy, a lényeg, hogy végül eljutottam a célállomásra. Én úgy terveztem a Freakkel való találkozást, hogy beszélgetünk egy kicsit, és benézzük a szerelmemet. Azt az elbűvölő teremtményt, aki elrabolta kicsiny, törött szívemet. Tulajdonképp mindkettő összejött, bár a találkozás nagyon rövidre sikerült, mert kicsiny Freakem rosszul volt, szóval éppen hogy csak összefutottunk az én kis kedvesemmel, majd vártam egy buszt Freaknek, hogy hazamenjen, és kipihenje magát. [Remélem már rendbejöttél!] Ha már úgy is ennyit beszéltem róla, akkor már mutatnék pár képet az én gyönyörűségemről.

Íme:

Miután felraktam a kis apróságot a buszra, felhívtam Mr. Cs.-t hogy merre van. Akkor még egy ismerősével beszélgetett, szóval megbeszéltük, hogy a kocsijánál ütközünk. A találkozás után feljöttünk hozzánk, megnéztünk egy nagyon nagyon durva filmet, ami a Futball maffia [ Rise ofthe Footsoliders] címet viseli. Iszonyúan beadta a hangulatot az a film. Nagyon megvolt a maffia hangulata. Aki bírja az ilyen típusú filmeket annak kötelező mű. De tényleg!

A film után elmentünk a tescoba némi rágcsáért és szeszért, majd visszajöttünk hozzánk, és hát rendesen leöntöttünk a garatra. Megittunk egy pár sört, ittunk pár felest a Fekete Méregből - vagy fekete abszintból [80 fokos üccsi] - amit még megfejeltünk egy üveg jóféle pezsgővel. Hát így ez a sok innivaló után kissé... hát érdekes mozgás koordinációval kezdtem el rendelkezni. Most is elég érdekesen nézek ki. Nagyjából úgy, mint egy 3 napja döglött görény - csak nem vagyok olyan szagos. A mai nap során én tulajdonképp nagyon jól éreztem magam, mindössze az egyetlen dolog ami beárnyékolja mindezt az az, hogy az általam kinézett cipőből sajnos nem volt az üzletben a méretemben. Mondjuk ez sem akkora nagy probléma, mivel netről tudok magamnak rendelni. Megjegyzem, ha netről rendelem be a lépőt, akkor még olcsósabb is, mintha a boltba venném meg... szóval nincs semmi baj, csak néha rámtör a maximalista énem. Szerencsére azért nem olyan gyakran van ilyenem.

Hiába a jó kis iszogatás, a fejemben ott ordít a Félelem és Reszketés a holnapi ébredésem miatt, mert szerintem csúnya másnaposság vár majd rám...

Ui: Ha netán előfordulnának hibák az írásomban akkor mindenről az alkohol tehet. Ő a hibás. Szemét dög az. Bizony ám.

N. M. Darky

"Good" Morning...

2009-03-11T06:51:00.002+01:00

Úgy érzem valamit nagyon rosszul csinálok mostanában. Valahogy a sok apró hülyeség kezd egyre többször és többször megnyilvánulni, és már kezd kicsit kimenni a hajam. De lehet, hogy most csak az ébredés utáni nyűgösségem vett rajtam erőt.

Tegnap éjjel nagy nehezen elaludtam, de vagy 100x felébredtem egy halom különböző okból. Ám a kegyelem döfést őseim feat. zümmögő bogár adták. Anyámék visítoztak kinn a szobám előtt, mert nekik vicces az ilyesmi korán reggel, - már ekkora tele volt az összes nemi szervem - és amikor már épp a rituális öngyilkosságon gondolkoztam, egyszer csak felbukkant kb. a semmiből egy bogár, ami olyan hangerővel kezdett el zümmögni a fülembe, hogy hirtelenjében azt hittem, hogy megtámadtak bennünket. De akkor aztán végképp betelt a pohár. Felkeltem.

Mivel visszaalvásra már esélyem nincs, és mert már kurvára untam a törött székemet - mert tegnapelőtt a vicc kedvéért a főnök fotelom is megadta magát - ezért nemes egyszerűséggel idetoltam a fotelágyamat a gép elé, - ami amúgy a vendégek számára van fenntartva - szóval most itt ücsörgök törökülésben. Meglepő módon egész kellemes, csak még elég szokatlan. Viszont most így kicsit neccesebb lesz megoldani a vendégek elhelyezését, de ezen most nem akarok kattogni. A végén még visszatérnék a rituális öngyilkosság gondolatához.

Oh, és most már biztos, hogy elhagytam a vihargyújtómat, ami már szinte védjegyemmé vált. Közel egy évig - vagy talán több ideig is - hűségesen szolgált, s gyújtott meg mindent amit kellett. Szerintem ilyen egy igazi jó barát. Emlékezzünk egy perc néma csenddel tiszteletére. Most már talán a mennyben gyújtja éppen valakinek a cigarettáját...

N. M. Darky

So Sleepy... Zzz... Zzz... Zzz...

2009-03-10T19:11:00.005+01:00

Tegnap este kissé izgatottan hajtottam álomra a fejem. Nem aludtam sokat, és az is felületes alvás volt. 5 óra magasságában a kutyám vinnyogására keltem fel, mivel tesóm nem engedte ki a szobából. Így plusz egy óra alvás maradt ki, ami egyébként később meg is bosszulta magát. Mivel kiverte a szememből az álmot a kutya, és az elmém is pusztító hurrikánként tombolt a fejemben, lehetetlenné téve így számomra az alvást. Szóval letusoltam, és átöltöztem. Kicsit ücsörögtem a gép előtt, aztán miután a "sofőröm" rámtelefonált, lementem a házunk elé, ahol pár pillanatnyi várakozás után fel is tűnt a várva várt autó. Beugrottam a kocsiba és már süvítettünk is Somogyvámos felé. Az út kb másfél órás volt, de elég gyorsan eltelt ez az idő, mert végig jól elbeszélgettünk. Célállomásunk Somogyvámoson belül Krisna-völgy volt. Egy szupertitkos projektre tettem rá magam, amit eleinte titkoltam, de mivel egy embernek elárultam magam, ezért úgy érzem úgy lenne fair, ha "mindenki" elé tárnám a mostani agybajomat. Van egy fotópályázat, amin szeretnék indulni, és arra mentem fotókat készíteni. A pályázat témája tulajdonképpen a bocik, szóval Krisna-völgy egy ideális hely ezen jámbor állatkák fotózására, meg már amúgy is régen volt itt, ezért két legyet ütöttem egy csapásra. Készítettem egy halom képet, bár csak kettő olyan, ami használható is. Ezek a képeket a deviantArt profilomon fellelhetőek, szóval hajrá! A látogatás egyébként nagyon rövidkére sikerült sajnos, mert Gyuszinak még akadt egy csomó elintéznivaló dolga. Ám ami érdekes volt, hogy durván 2 órám volt a fotózgatásra, az a két óra úgy eltelt, mintha kb 2 perc lett volna. De tényleg. Félelmetesen gyorsan száguldott az idő. Mondjuk ez miatt kissé csalódott vagyok, mert elidőzgettem volna még egy jó darabig, de hát sajnos ez nem így megy. Gyuszit szólított a munka, úgyhogy nem volt kecmec, menni kellett. A visszaút is nagyon hamar elrepült, mert ismét sikerült egy jót elbeszélgetnénk. A délután folyamán beugrottam egy rövid időre a városba, de az álmosság csúnyán megbosszulta magát. A buszon ücsörögtem, álmosan tekingettem ki az ablakon. Figyeltem a busz sebességétől, és a fáradtságtól összemosódó tájat, miközben a fejhallgatómból God is an Astronaut szólt. Az egyik megállónál felszállt a buszra egy csaj, aki úgy dobta le magát mellém, hogy gy.k. majd' az ölembe ült bele. Ez felébresztett egy kicsit, de még így is csak nagyjából félálomba sikerült csak felkelnem. Éreztem, hogy a fejem előrecsuklik, szemeim hosszas ellenállás után végül rendre becsukódnak. Az egyik bukkanónál akkorát pattant a busz, hogy izomból lestukkoltam az előttem lévő korlátot. Utána vagy egy 20 percen keresztül ott figyelt egy vörös csík a homlokom közepén. A tanulság ebből az, hogy a buszon nem szabad kummantva utazgatni, mert könnyedén lefejelhetsz egy csövet.

N. M. Darky

Apocalypse

2009-03-08T10:50:00.003+01:00

A tegnapi nap nagyon életkedv gyilkos volt. Kapásból ébredés után már éreztem, ez egy szar nap lesz. Noha lehet csak túl sok jelentőséget társítottam ehhez a gondolathoz, ami a nap folyamán mélyem belém idegződött, rám telepedett. Függetlenül attól, hogy mi is volt a helyzet - a napom nagyon fárasztó volt. No, nem azért mert olyan tevékenységeket űztem volna, hanem mert egyszerűen az emberek, akikkel volt "szerencsém" találkozni, kommunikálni - majdnem kivétel nélkül mind - totálisan leépítettek mentálisan. Mintha mindenki direkt erre utazott volna. Ezt az egész világvége hangulatot csak még tovább tetézte, hogy egész nap teljesen sötét volt, mivel az eget baljósan sötét fellegek takarták, melyekből rendíthetetlenül szakadt az eső jóformán egész nap, így még drámaibbá téve ezt az amúgy is apokaliptikus hangulatot. Végül már annyira tele lett az összes nemi szervem ezzel az egész nappal, hogy elpumpáltam fél doboz cigit. Ez azért nagy szám nálam mert átlagosan egy hétre, másfél hétre elég nekem egy doboz. Szóval elég szarul lettem már végére - de legalább kissé lehiggadtam. Olyan hajnali 2-3 felé betompultam annyira, hogy le bírjak már feküdni aludni. Nem aludtam túl sokat, mindössze 5 órát, de azt is nagyon éberen töltöttem. Számtalanszor felébredtem, nehezen aludtam vissza, és rémálmok is gyötörtek. Pihentető egy nap volt, mondhatom. Remélem mostanában nem nagyon lesz ilyen kis tripem, mert akkor aztán végképp nagyon morcos leszek.

Hogy írjak valami jót is, íme az aktuális favoritom:

Dj Shadow - The Organ Donor

N. M. Darky

Bloodsuckinfreakshow

2009-03-06T08:07:00.002+01:00

Reggel sikerült nem elaludnom az ébresztőmet, szóval fél 7-kor keltem fel. Méla undorral kellett konstatálnom: ma bizony randim van a vámpírokkal. Hogy próbáljak elmenekülni a gondolattól, azt a szociális döntést hoztam, hogy amilyen gyorsan csak tudok visszaalszok. Nagyszerű tervem füstbe ment sajnos, mivel faterom nem felejtett el felkelteni. Nem volt mit tenni, így hát rettentő álmosan, hatalmasakat kummantva elindultam, hogy letusoljak - azt majd észhez térít gondoltam. Na, igen. Ugyanolyan álmos maradtam mint voltam - micsoda meglepetés! De szeretek azért itthon korán kelni, mivel néha érdekes anomáliákba futni ilyentájt. Főleg apám szokott elemében lenni ilyenkor, mert amikor az öreg fáradt, akkor csak úgy dől belőle a hülyeség, ami sokszor jobban ki tudja ütni az embert mint a jó öreg xanax + pálinka kombó. Persze mentális értelemben vett kiütésről van szó. Viccen kívül volt már rá példa nem is egyszer, hogy totálisan életvidáman ébredtem fel, olyan kipihent voltam, mintha egy hétig aludtam volna a Kaukázusi friss levegőn, amit végül egy erős kávéval is megfejeltem, és akkor megjelent apám, aki 24 órás szolgálatból jött haza, és annyira lefárasztott az aktuális agymenéseivel, hogy visszamentem aludni...

Szóval a pancsikolás után beöklöztem egy pohár vizet, elindultam otthonról, feldobtam a fejhallgatóm, bedobtam valami jó kis agyszakító zenét, végül felöltöztem. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Már félúton járhattam, amikor eszembe jutott, - deja vu... - hogy hát a beutaló, az bizony nincs nálam. Ismét otthon maradt. Miután ki szitkozódtam magam, sietős léptekkel visszaindultam. Pont sikerült még otthon elcsípnem az iskolába igyekvő húgomat, aki volt olyan kedves és lehozta nekem a beutalómat. Milyen praktikus egy teremtés, nem? Tulajdonképpen nem, mert csak ritkán ilyen jóarc. Szegénykém kicsit kezd elbutulni.

No, de immáron a beutalóval a birtokomban ismét elrajtoltam a rendelő felé, hogy végre, valahára túllessek ezen a rohadt vérvételen. Beléptem a rendelőbe, és úgy nézett rám mindenki, mintha Jézus éppen az orruk előtt mászott volna le a keresztről. De csak én voltam. Sajnos ezt dobta a gép. Szóval bedobtam a kartonozóba a papirosom, majd a 49-es számmal a kezemben helyet is foglaltam. A P.O.D.-től a Youth of the Nation című számot se tudtam végighallgatni, olyan hamar behívtak - pedig most is akár stage divingolhattam volna, annyian voltak. Nem értem ezt a rendszert, de mindenesetre a lényeg az, hogy hamar bejutottam. Amikor beléptem a vámpírok lakóhelyére - legalábbis a rendelőjükbe - rögtön a kezembe nyomtak egy kis poharat - azt hittem először, hogy koktélozni fogunk, de sajnos könyörtelenül összezúzták reményeimet. Abba bizony dobnom kellett egy sárga szivárványt. A pislantás után betessékeltek egy másik szobába, ahol egy enyhén múmia szerű, borzasztóan kisminkelt hölgy pikk-pakk levette a vérem. Végülis jófej volt, és elsőre el is találta a vénámat. Öröm!

Lecsapolás után egy pár percig még kinn ücsörögtem a váróteremben arra várva, hogy elálljon a vérzés. Miután megszűnt a szivárgás, feldobtam a pulóverem és a fejhallgatóm, majd elindultam hazafelé. Útközben valami trottyost annyira megbotránkoztattam pusztán a megjelenésemmel, hogy levegő után kapkodva mutogatott rám. Hát van ez így. Sajnos ezzel a fejjel születtem. Ezt dobta a gép.

Most itt ülök a gép előtt, Tool-t hallgatok, és iszonyúan zsibbad a karom - gondolom a vérvétel miatt. És mivel ma még semmit se ettem, ezért most szerintem elmegyek és lövök magamnak némi eleséget.

N. M. Darky

Fun for the Whole Family

2009-03-04T10:58:00.003+01:00

Szeretem ezt a lakást. Miután tegnap a fő lefolyórendszer adta meg magát - totálisan elárasztva a fürdőszobát ezáltal - ma délelőtt kihívtuk a vízvezeték szerelőket, hogy oldják meg a problémánkat. Nos, hát ki is jöttek, ahogy mondták, és végülis pikk-pakk meg is oldották a helyzetet. Ám a mókás ebben az, hogy mi volt a probléma fő forrása! Az előző lakó, amikor beszereltette a új "kagylóját," nem tudta, hogy egy igazi "szaktekintélyt" kért fel a művelet elvégzésére. A nagy eszű "szakember" egy szimpla csavarozás helyett nemesi egyszerűséggel bebetonozta a wc-t a kívánt helyre. Ügyes. De még azt a rohadt betonozást se tudta normálisan megcsinálni, mivel a lé idővel szivárogni kezdett a kagyló mellett. Szeretem, hogy ennyi ilyen kis eldugott móka van ebben a lakásban. Az egyik kedvencem ezek közül például a dupla szappantartó a fürdőkád fölött. Tesóm szerint buzogány pornó filmeket forgattak ott, és azért van két darab belőle. Nekem nincs tippem, én a mai napig döbbenten állok a kérdés előtt. De a festő aki kifestette a lakásunk az is az "őstehetség" kategóriába sorolható. Olyan pocsék munkát végzett, hogy röpke egy év alatt annyira lepukkant, lekopott, lepergett a festék, mintha már vagy 50 év lett volna kifestve. De pl ez a festő mesternek volt ám még egy pár rejtett vicce. A kedvencem, aminek majdnem be is dőltem, az az volt, hogy nem rakta vissza a konnektor aljzatát, én meg pár centi híján pont bele is nyúltam. Megrázó élményben lett volna részem, az egyszer biztos. Kezdem úgy érezni, hogy mégse volt akkora nagy biznisz ez a lakás.

Szóval most egész napra itthon ragadtam, mert várnom kell a szerelőket, hogy hozzanak egy új kagylót, ami azt jelenti, hogy addig vissza kell tartanom a szükségleteimet. Ez azért nagyszerű hír, mert a poén kedvéért mindenféle szükségletek rámjöttek. Nagyon móka ez a mai nap eddig! Továbbá, mivel mára terveztem, hogy elmegyek vérvételre, meghagytam 2 embernek is, hogy ébresszenek fel reggel, mert ha nyitás körül megyek, akkor talán nem lesznek olyan sokan a laborban, ergo hamar túllehetnék a rohadt vámpírokon. Kíváncsi vagyok mit tartogat még számomra a mai nap...

N. M. Darky

Disquisition

2009-03-03T21:22:00.002+01:00

Vasárnap elhatároztam, hogy amilyen gyorsan csak lehet túlesem ezeken a vizsgálatokon, szóval korán - 9-kor hahaha - felkeltem, letusoltam, felöltöztem, de ezúttal kihagytam a reggelit, mivel vérvétel is volt a "to do" listámon. Épp a lépőmbe akartam beleugrani, amikor eszembe jutott, hogy a telefont le kéne halkítani már most, nehogy később elfelejtsem, mivel ugyebár orvosi rendelőbe készülök, vagy mi a fene, aztán nehogy valami idiótának akkor jusson eszébe hívogatni. Nem telt el fél perc, máris csörögni kezdett a telefonom. Arcomon széles vigyorral vettem fel. A vonal másik végéről a Tábornok jelentkezett, aki mint kiderült épp a ház előtt ütötte fel táborát. Gondoltam, üsse kavics, menjünk együtt orvoshoz, így legalább egyikünk se fog unatkozni. Így is tettünk. Ám, amikor odaértünk a rendelőhöz, akkor vettem csak észre, hogy otthon felejtettem a beutalóimat. Öröm! Ez se az én napom lesz, gondoltam magamban - később hangosan is. Így hát kénytelenek voltunk visszaballagni értük. Miután ismét odaértünk a rendelőhöz, szembetalálkoztunk a második problémával. Merre van a labor? Tamás megfellebbezhetetlenül állította, fent az emeleten. Jól van, én hittem neki. Nos, nem kellett volna. A biztonsági őrtől megtudtuk, hogy hát az bizony a földszinten van. Rendben, el is zarándokoltunk oda, de amilyen látvány fogadott ott minket! Ha a vároteremben tulajdonképpen éppen koncert lett volna, akkor akár teljes lelki nyugodtsággal Stage Diving-olhattam volna egyet, mivel annyian voltak ott. Szóval egy gyors seregszemle után hátat is fordítottunk a labornak, mivel valahogy semmi humorom nem volt végigvárni azt a rengeteg emberkét. Oh, de nagyon nem volt nekem ahhoz kedvem! Így hát felkúsztunk az EKG-hoz, hogy akkor legalább a küldetés felét csináljuk már meg. Hiába zárta el az utunkat egy öreglány, aki hatalmas eszével - hol máshol? - az út közepén állomásozott, s mikor rosszallóan benéztem, dühösen hümmögött egyet maga elé. De lehet azt csak alapjáraton magától csinálja, amolyan pótcselekvésként, mint más öreglányok a cuppogást, fejrázást, vagy a nyögdécselést. Szóval egy csinos leányzó melett helyet is foglaltunk. Rövid várakozás után be is jutottam, pillanatok alatt le is zavarták a vizsgálatot, bár amikor a nő lekapta rólam azokat a vákuumos cuccokat beijedtem egy pillanatra, mert egy mozdulattal tépte le rólam mindegyiket. Félelmetesen és főleg váratlanul cuppantak egy hatalmasat. Szóval a vizsgálat és a visszaöltözés után visszacsüccsentem Tamás és az Enikő nevű, felettébb szemet gyönyörködtetően csinos lenyázó mellé, majd Tábornok szavaival élve felvettem a csontváz pozicíót. Olyan kb óra, másfél óra várakozás után megkaptam a leletem, s szélnek is eresztettek.

Tamással még sétálgattunk és beszélgettünk egy-két órát, de az éhség és a szívem szúrása arra ösztönzött, hogy hazalépjek harapni valamit, no meg, hogy bedobjam a gyógyszerem. Utóbbi problémát könnyedén megoldottam, de az evés kissé már problémákba ütközött, mivel nem volt mit, így hát nekiálltam, hogy süssek magamnak valami nagyon egészségeset. Kaja után - mivel Freak bemondta az unalmast - ütköztem egy másik cimborámmal. Este miután mindenkivel "végeztem" ledőltem kicsit animézni, majd később játszottam picit.

Ma délután Jocóval ütköztem. Ettünk egy mexikói minőségű, chilis, tortilla cihpset - tök egészséges - majd gy.k. futás közben legurítottunk egy-egy üveg sört, mivel elkezdett esni az eső, és Jocó, a Hegyiember, gazol az esőtől, ezért hamar véget ért a móka mára.

Jocót elkísértem az édesanyja munkahelyére, majd hazamentem. Lazultam egy kicsit, majd átugrottam Tamáshoz. Elbarmoltuk a délután hátralévő részét, majd úgy 9 fele elkezdtem készülödni, hogy hazamenjek, épp a cipőmért indultam, amikor történt valami. Szinte alig bírom feldolgozni, hogy nekem ekkora szerencsém lehet... - figyelem, még mindig a lakásban vagyok - ...beleléptem. Egyenesen a fekália közepébe. Erre varrjon gombot, aki tud. Én ilyen mázlis vagyok. Bár utólagosan az a kérdés merül fel benne, ki volt az elkövető? Mivel, hogy több állat is lakik a lakásban.

A: Betty, a kutya
B: A vérszomjas macska
C: Tamás, a Tábornok
D: A Postás, aki "rossz csomagot" hozott
E: Jocó, a Hegyiember

Kérem, lehet tippelni.

A mai nap során volt lehetőségem megfigyelni igen mókás anomáliát is, amire faterom hívta fel a figyelmemet. Hallottam már róla ezt-azt, de még soha nem láttam, hallottam, tapasztaltam saját érzékszerveimmel. Azt tudtam, hogy a mi kis háziasított tengeri disznónk tud vicces dolgokat produkálni, de azért ez már túl sok volt nekem. A kis csöppségnek a kedvenc mókája mostanság az, hogy kiszabadul a ketrecéből - ami mondjuk nem olyan nehéz, tekintve, hogy általában nyitva a ketrec ajtaja - és kisunnyog az előszobába, és Shiva kutya tálkáinak tartalmából kezd el falatozni. Nagyon sokszor elcsíptem már, amikor épp benn ücsörög a tálkában, és az utolsó, száraz kutyakaja darabkákat ropogtatja. Olyankor mindig annyira meg tud szeppenni szegénykém. Na, szóval, amire az öreg felhívta a figyelmem az az, hogy a kis dög, mindig egy jellegzetes nevetés szerű hanggal jelzi, hogy kiszökött és elindult a kutya tálja felé. Ezt a "nevetős muttyogást" mindig akkor hallatja, amikor átugrik a küszöb fölött. No, ezt ma volt szerencsém pont elcsípni, és hát az valami hatalmas. Annyira aranyos volt, ahogy "kuncogva" elindult a kutya tálkája felé, hogy egyszerűen már nevetnem kellett rajta. Haláli, ahogy ugrik és sunyin felnevet, az ember szinte elképzeli, ahogy közben arra gondol, hogy ő most milyen jót fog lakmározni a kutya kajájából, majd megdörzsöli a kis mancsait. Iszonyat nagy figura. Kár, hogy allergiás vagyok rá, és ha sokáig mozgok vele, akkor fulladó roham jön rám. Hát, ezt dobta a gép.

N. M. Darky

Organ Donor

2009-02-27T23:34:00.002+01:00

Az éjjel már megint valami nagyon érdekeset sikerült álmodnom. Az álmom mint mostanában oly sokszor, ismét egy post-apokaliptikus rémálom volt. A mostani álomban annyi volt a különbség a többihez képest, hogy ez egy picit tudathasítóbb a korábbiakhoz képest. Ebben az álomban egyszerre két valóság létezett. A mostani világ - melyben elcseszett életünket tengetjük napjainkban - , ami még nincs annyira ugyan elpusztulva, bár már azért láthatóan haldoklik, s a post-apolkalpiktus világ, mely teljesen el van pusztulva, életnek szinte semmi jele, mindenhol a múlt elcsökevényesedett maradványai lelhetőek fel. Az emberek nagy része teljesen visszavedlett állati szintre. Mészárlás, vér, brutalitás. Ezek jellemzik a legjobban a világ ezen formáját. Szóval ez a két világ, folyamatosan váltogatja magát. Ezt úgy kell elképzelni, mintha valaki két csatorna között kapcsolgatna unottan. A két világ folyamatosan, pszichedelikus módon váltogatja egymást, ám a cselekmény zökkenőmentesen zajlik, és ami a legtudathasítóbb az egészben, hogy az egyetlen ember akinek feltűnik ez, egyedül én vagyok... Nos, nem kívánok annyira belemenni az álmom történetébe, mert hát nem kicsit brutális, és különösebben értelme sincs nagyon - legalábbis egy külső szemlélő számára. Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy billentyűzetet ragadok, az az, hogy az álmomban volt egy nagyon mókás tényező. Mégpedig az, hogy volt rajtam egy tetoválás. Ez így önmagában még nem is akkora nagy durranás, mert ilyet már biztos, hogy mindenki álmodott már. De itt most maga a tetkó a poén. A minta a jobb lapockámon foglalt helyet, s két szereplőből állt. Az egyik, egy magas, és vékony, rasta hajú figura, oldschool, fekete deszkás cipőben. Lábain egy lepukkant bőnadrág van, amit megfejelt egy szintén oldschool kockás inggel, amelynek az ujjai fel voltak tűrve. Az ingen egyébként pedig egy csurom véres hentes köpeny hord. Alkarját végig agyszakítóan beteg nonfiguratív minták díszitették, melyek valószínűleg folytatódnának a teste többi részén is. Szemei végtelen unalmat és nemtörődömséget tükröznek, ám ajkain betegesen torz, pszichopata vigyor ül - leírhatatlanul beteggé, s groteszké téve ezt az amúgy is abszurd képet. A figura jobb kezében egy hatalmas, véres kasza van, amire mint valami hatalmas sétabotra támaszkodik. Bal kezében pedig egy - ugyan színtelen volt a tetoválás, én mégis így vélem - piros lufi van. A másik karakter a tag mellett, közvetlenül a bal oldalánál foglalt helyet, s nem más, mint egy zombi teknős, aki a két hátsó lábán áll, míg a másik két kis lábát "karba teszi." Feje mereven a kasza irányába tekint, nem tudom, vajon azt nézi e, vagy csak a távolt fürkészi. Ohh... és egy septum figyel be nála. (további infó a septumról itt.) Nem tudom, kinek hogy tetszett e tetoválás, de nekem személy szerint nagyon bejött.

A mai napom egyébként "nagyon izgalmasan" telt. A délelőttömet a upc szidalmazásával - mivel már sokadjára nem volt net - illetve a blogom írásával töltöttem, de sajnos félbe kellett hagynom az írást - pont a klimaxnál - mivel lépnem kellett az orvoshoz. Mivel ugye már nem vagyok gyermek, ezért már ugye evidens, hogy nem gyermekorvoshoz kell járnom, így hát átiratkoztam egy másik orvoshoz. A rendelő várótermében röpke 2 és fél órát kellett várnom, ami kis híján áttaszított a totális őrület peremén. Noha a várakozás még csak-csak elviselhető lenne úgy magában... de amikor az ember motyogó és "kocsma-hangulatot-teremtő-és-kormány-szidalmazó" öregekkel van összezárva, akkor bizony minden egyes perc órákká nyúlik. De amikor úgy érzed, ennél jobban már nem vághatják tönkre az amúgy is meggyötört elmédet, akkor bizony tévedsz, mert megjelenik egy gy.k. agyhalott öreglány, aki úgy néz ki, és úgy viselkedik mint egy zombi - legalábbis nálam ez volt. De tényleg! Ha nem rángatózott volna a feje olyan ritmusosan, és nem cuppogott volna rendszeresen, akkor az ember fia tényleg könnyedén bezsákolhatta volna az öreglányt, azt gondolván, hogy szegény pára már temető érett. Ám kínzásom ennyivel még nem ért véget! Amikor már épp azzal akartam múlatni az időt, hogy megnézzem az öreglány él e még, belépett egy jól szituált, öltönyös öregúr, akinek az öltöny nadrágja - ami mellesleg hózentrógeres volt - mellmagasságig volt felhúzva. Hát amikor megláttam, el kellett futnom a mosódba kiröhögni magam, mert nem bírtam megemészteni a látványt. Miután ki-sírvaröhögtem magam, visszaraktam magamra a mogorva arckifejezés maszkomat, és visszaültem a helyemre. Akkor döbbentem rá, hogy hatalmas hibát követtem el. Ez az öregúr a "folyton-beszélek-ha-akarod-ha-nem" kategóriába tartozott, szóval megállás nélkül mesélte nekem az élettörténetét. Baromi izgalmas volt, mondhatom. Noha alapvetően értelmes, jó szándékú, normális figura az öreg, de valahogy én nem voltam kíváncsi az önéletrajzára. Fél óra hallgatás és bólogatás után végre szólítottak, szóval sietve bementem. Elmondtam a problémámat, elvégeztek rajtam pár rutin vizsgálatot, majd sikeresen felvették az adataimat. A végkonklúzió egyenlőre az, hogy kaptam két beutalót: egyet a laborba, vérvételre, és mégegyet ÉKG-ra. Nagyszerű! De a doki legalább jófej. Mondhatnám úgy is, hogy egy igazi angyal az öreg. De tényleg! Hiszen úgy hívják, Dr. Angyal Károly. Háháhá! Ez egy szar szójáték volt. Tudom.

N. M. Darky

Yesterday Is The Day When I Almost Died...

2009-02-22T11:51:00.003+01:00

A tegnap délutánom felettébb kellemesen telt. Viszonylag hosszú idő után összefutottam a Tábornokkal, akivel csaptunk egy görbe délutánt. Söröztünk, barmoltunk és gameltünk. A gaming asztal terítékére ezúttal némi Devil May Cry 3, illetve Quake III került. Utóbbi csúnyán odavert a retro műsornak. Emlékszem, régen pár cimborámmal mekkorákat Quake-eztünk multiban. Aww... Micsoda cinkek mentek akkoriban. Jó volt ezeket az régi emlékeket ismét magamba szívni. Kár, hogy azokkal a figurákkal már eléggé eltávolodtunk egymástól. De hát ezt dobta a gép. Nincs nagyon mit tenni. A sörözös-gamelős műsor után hazacammogtam. Útközben sikerült megrémisztenem ismét valakit. Ezúttal egy 18-20 év körüli leányzó volt az áldozatom. Noha, semmiféle rossz szándék nem dolgozott bennem, szimplán csak sétálgattam. Ez van, ha az ember kissé ijesztően néz ki.

Miután hazaértem csacsogtam pár arccal msnen, majd úgy döntöttem eleget teszek üres gyomrom követeléseinek, s eszek valamit. A kissé kései vacsorám után, úgy gondoltam mókás lenne ha megmérném a vérnyomásom, mivel kíváncsi voltam, hogy mennyit változott azóta, hogy már 10 kg-mal könnyebb vagyok. Szóval felraktam magamra a karszalagot, s elkezdtem pumpálni a levegőt. Elsőre nem jött össze, mert rosszul raktam fel. Megigazítottam, s az után már rendesen pittyegett, ahogy azt kell neki. Az eredmények amik kijöttek kissé ijesztőek voltak. A vérnyomás 197 volt, a pulzusom 76. Nos, a poén ebben mindössze az, hogy teljesen nyugodt voltam, semmi idegesség frusztráció nem dolgozott bennem. Semmi olyat nem csináltam/használtam/tettem ami vérnyomás emelkedéshez vezetett volna, mégis egy ilyen magas érték jött ki. A 200 feletti vérnyomás már akár halálos kimenetelű is lehet, úgyhogy bevallom, egy pillanat erejéig megijedtem, hogy itt valami nagyon nagy para van, de szerencsére a gondolataim higgadtak maradtak. Ha elengedtem volna magam, s hagytam volna hogy a pánik, és a félelem teljesen elborítsa elmémet, akkor könnyedén elképzelhető lenne, hogy most nem írogatnék ide...
Hogy az esetleges infarktust elkerüljem, szélsebesen beöklöztem a vérnyomás csökkentő gyógyszerem, ami hamarosan hatott is, így minden rendesen helyreállt.

A végkonklúzió az, hogy úgy látszik lehet valami tényleg nem stimmel nálam ami a szívügyeimet illeti. Biztos azért vannak ezek a defektek nálam, mert már annyiszor összetörték a kicsiny szívem. Hahaha! Csak vicceltem. Szerintem egy genetikai hulladék vagyok. Bár tökmindegy melyik az igaz, nagyon sürgősen el kell mennem orvoshoz. Nem ám itt a végén ilyen gyorsan kihalok. De a világnak úgysincs akkora mázlija, így én személy szerint nem gazolok.

N. M. Darky

Overshadowed

2009-02-20T12:05:00.002+01:00

Nos, majdnem egy hete, hogy írtam ide. Az oka ennek is megvan - mint mindennek. Kicsit... hogy is mondjam... elszaladt velem a ló - pont a rossz irányba. Annyira nem voltam "tip-top" hogy amikor egyik nap ránéztem az órámra, s miután megállapítottam, hogy fél 7 van, csak annyit mondtam magam elé, már-már reflex-szerűen: "Aww... még csak fél hét van, de már most meg akarok halni." Tesóm ezen hatalmasat nevetett, majd miután végiggondoltam a helyzet komikumát, én is nagyot nevettem rajta. De amikor kimondtam, abban a pillanatban azt nagyjából úgy is gondoltam. Nyugalomra semmi ok - nem tervezek semmi ilyesmit. Úgy túl könnyű lenne. Szóval egész hetem nagyjából hasonló hangulatban telt, bár már jól érzem magam. Ezért is írok.

A hétvégéről még tartozom egy leírással, hogy milyen volt. Nehogy már az én jó öreg Vori cimborám Pécsi látogatása maradjon ki. Szóval Vori vonata 10 perc késéssel, de rendben megérkezett. A Nagykövet úr elsőre nem ismert fel, de amikor hirtelen ott találta magát, hogy egy nagydarab fejhallgatós, piercinges arc hesszel bele az arcába, akkor kénytelen volt rá, hogy felismerjen. A formális üdvözlések után megvettük a vonatjegyét, hogy azért holnap haza tudjon majdan menni, majd lépteinket az interspárta felé irányítottuk, hogy azért szomjan ne haljunk a nap során. A kosárba befigyelt egy Portoricoi rum, 2 sör, és... hát biztos volt még ott valami, csak már nem emlékszek rá. Szenilis vagyok.

A bevásárlást egy kellemes falafelezés követte. Mindketten megettünk egy-egy falafel tálat. Így utólagosan visszagondolva, végülis jó volt, finom volt... de én akkor is pita párti maradok. Úgy a true. Az ebédünket egy kisebb séta követte, végül letelepedtünk az "Új Parkban." Elsörözgettünk, és eldumálgattunk sokmindenről, hiszen volt miről bőséggel.

Sörözgetés után úgy döntöttem, megveszem azt a cipőt, amit előző nap kinéztem magamnak Freakkel, de sajnos mire odaértünk már nem volt a méretemben. Hát, most ezt dobta a gép, de majd legközelebb másként lesz. E kudarc után, s a hóvihar nyomására felhívtam bátyámat, hogy nem lenne e gáz, ha bevackolnánk magunkat oda hozzánk, amire végülis rábólintott, de voltak vendégei, így hát úgy döntöttünk Vorival, hogy beülünk Dante-ba. Egyből befoglaltam a kedvenc fotelemet, majd rendeltünk 2 Portoricoi rumot citromos zöldteával. De finom is volt az! De hogy a pillanatot még tovább fokozzuk, Vori barátom előkapott a táskájából egy szivart. Na annak hamar neki is ugrottam - szivarvágó híjján - a bicskámmal, s lekaptam a végét. Hihetetlen nagy hangulat volt abban a nagy dög fotelban ücsörögni, szivarozni, s rumos teát szürcsölgetve beszélgetni, miközben lágy jazz zene szól a háttérben. Leírhatatlan érzés.

A nagyon kellemes lazulás után úgy döntöttünk, hogy lépjünk el hozzánk, de végülis út közben a tervet megváltoztattuk egy tesco-s bevásárlásra. Felszerelkeztünk jó alaposan egy mozizós estéhez, majd hazajöttünk. Lepakoltuk a cuccainkat, dumáltunk tesómmal egy darabig, majd megnéztük az új Futurama mozit. Beszarás mód kemény volt. Nagyon tetszett! A movie végére a nikotion-hiány hívása már túlságosan csábító volt, szóval engedtünk a gaz csábítónak, s lementünk rágyújtani. Figyelem, ez általában úgy néz ki, hogy leugrunk a ház elé, elszívunk egy szál cigit, és feljövünk. Na, ez a mostani helyzet kicsit rendhagyó volt. Lementünk, s a cigi mellett annyira jól elbeszélgetünk, hogy az első cigit mégegy, majd mégegy, majd... és így tovább amíg a teljesen szűz doboz közel 70%-át elszívtuk egyhuzamban. Máskor ettől már régen a sarokba ültem volna a rosszulléttől, de akkor valahogy semmi rosszullétet nem generált bennem. Nagyon régen volt már szerencsém ilyen hosszú, s kiadós beszélgetéshez, szóval nagyon örültem neki, hogy ez is megadódhatott számomra.

A cigizés után még további futurama részeket nézegettünk, és persze iszogattuk a rumot is, szóval végig jókedvünk volt. Majd olyan 3-4 fele aludni tértünk.

A vasárnap túlnyomó része egy régimódi, "piálós-gamelős" nap volt. Nincs ezen nagyon mit firtatni, játékosan berúgtunk. Pont. Végül fél 5 felé elindultunk a vasút felé, hogy a nagykövet úr nehogy lekésse a hazafelé tartó vonatát. Útközben is beszélgettünk egy jót. Összességében egy teljesen jó hétvégéhez volt szerencsém, maximálisan élveztem minden egyes pillanatát. Remélem Vori nem bántad meg hogy lejöttél. ;D

Ami talán némi árnyékot vet a hétvégére az az, hogy bizonyos emberek kissé segget csináltak a szájukból, ezáltal kellemetlen helyzetbe hozván engem. Srácok, ez nem esett jól.

A hét egyéb történései közül a két talán említésre méltó dolog, hogy rühellem a upc-t amiért már 3. napja majdnem egész nap nincs net, míg a másik hogy az az illető aki lógott nekem kidobta a cashem, szóval nem kellett begorombulnom. Szóval minden jó, ha a vége jó. Nem igaz?

Ui: A bejegyzés írás közben épp a The Witcher játékzenéjét hallgattam, amikor a lejátszó programom váratlanul - mivel shuffle módban volt - bedobta a harcok alatt szóló zenét, s az első gondolatom az volt, hogy "Te jó Isten, megtámadott egy szörny?" s vad fejforgatásba kezdtem, hogy merre van a "támadtóm," de csak a kutyám nyújtozkodott egyet álmosan a vendégágyon... Hát hatalmasat nevettem saját magamon, majd odamentem és megsimogattam a kis álmos buksiját a kutyámnak. Tanulság: Nem szabad hagyni egy játék ennyire megkaparintsa az elmédet, mert könnyen úgy járhatsz mint én.

N. M. Darky

Snowrush

2009-02-14T11:00:00.004+01:00

Tegnap péntek 13 volt. Távol álljon tőlem, hogy babonásnak tituláljanak, mivel nem vagyok az. Sőt, felettébb nevetségesnek találom azt. Mégis péntek 13.-a számomra sosem volt egy túlzottan jó élmény. Mindig volt valami olyan dolog, ami kivitte keményen a pofámat. Nem kívánok példákkal élni, mivel már csak ha rájuk gondolok is, felhúzom magam. De! A mostani péntek 13 elég lazára vette a figurát - hála az Égnek! Mondhatnánk úgy is, hogy olyan volt ez a nap, mint az összes többi.

Annyi a különbség csak talán, hogy picit mozgalmasabb volt számomra, mint egy átlagos napom. A délelőttömet az adóbevallásom kitöltögetésével töltöttem, amit ugyan sikerült - elvileg - helyesen kitöltenem, leadni mégsem tudtam, mert bezárt az a szutyok, mire odaértem. Hogy szakadnának meg. Így más egyéb tennivalóm hiányában odaköltöztem a konzumhoz, és várakozó álláspontot vettem fel, hiszen még volt fél órám a Freakkel való találkozás vélt időpontjáig. Ez a fél óra a hóviharban, nos, finoman fogalmazva is elég lassan telt, bár időközben felbukkant egyik volt osztálytársam, akivel azért el tudtam barmolni, szóval nem olyan vészes a várakozás. Miután nagyon olybá tűnt a dolog, hogy az én kis imádnivaló gömböm nem igazán akar jönni, úgy döntöttem felhívom. Nos, ő felvilágosított, hogy hát biza a hiba az én készülékemben van, mivel 1 órával előbb mentem a megbeszélt helyre... Ohh shit! Hát az idő fennmaradó részét már valahogy nem akartam kint a hidegben eltölteni, ezért bemenekültünk az árkádba. Ott legalább meleg van. És sok hiperpigmentált sárga színű déligyümölcs is. Bár utóbbiakat elkerültük azért. Thomasz nem tudta megvárni velem Freaket, mert ment a busza, így lekísértem a paraszthoz, és megvártam vele, majd komótos léptekkel visszaindultam a konzumhoz, mivel már majdnem idő volt.

Pár perc ácsorgással és néhány szcientológus elkergetésével később meg is érkezett a stylistom. Ismét sikerült szerintem 2 újabb frankó ruhadarabbal bővítenem a kollekcióm. A "nagy" bevásárlás után még időztünk ott egy picit Józsefre várva, aki sajnos nem bukkant fel. Biztos elrabolták a buckalakók. Szóval így, József-hiányosan, de nadrágban túltengve elmentünk Freakhez, mivel elég ramaty volt az idő a kint időzéshez. Beszélgettünk egy nagyot, amire sajnos nem nagyon volt mostanság időnk. Felettébb feldobott a dolog, mert már kezdtem tényleg lassan teljesen elvénemberesedni.

Tegnap éjjel olyan orbitálisan nagy baromságokat álmodtam, hogy már csupán a gondolatától is kiráz a hideg, szóval aludni nem igazán tudtam, ami a mai nap során nem fog épp előnynek számítani, mivel ma látogat el hozzám a Mexikói-Magyar Nagykövet. Remélem ez a 4-5 óra alvás után nem az lesz, hogy menet közben hirtelen elalszom valahol.

A kevés alvás miatt ugye már elég korán - 8 fele - fenn voltam. Mivel volt egy kevés időm, a nagykövet megérkezéséig, elhatároztam, fotózgatok párat az éjjel leesett hó tiszteletére. Nos, készítettem jópár képet, de azokat még ki kell szelektálnom, szóval azokból valamikor talán vasárnap este, vagy hétfőn lesz csupán valami is - már ha készültek elfogadható képek. Viszont most már nekiállok készülődni, mivel az időm már csaknem elment, s nem akarok elkésni.

Mivel már egy ideje nem volt zene ajánlva, ezért most enyhíteném ezt a fájó hiányt:

The Pixies - Where is my Mind?

Ui: József, te büdös, tróger, citromképű lajhár. Ezért kérvényezni fogom a heréid orvosi úton való eltávolítását. De azért majd mesélj, hogy "mi folyt Gyönyösön!" ;D

N. M. Darky

Evil Unleashed

2009-02-12T23:37:00.002+01:00

Ma elvoltam fotózgatni kicsit. A mai főproject az ég volt. Kicsit kiábrándítóak lettek az eredmények számomra. Egyetlen olyan pillanatot sem sikerült úgy megörökítenem, hogy látszódott volna benne az, amit akartam, hogy ott legyen. Hát néha vannak, hogy így sikerülnek a dolgok. Most ezt dobta ugyan a gép, de ez kedvemet cseppet sem szegi. Majd legközelebb ügyesebb leszek. Tapasztalat ez is.

Továbbá este Vori a legszebb ajándékot adta nekem, amit egy ember adhat egy zene-függő személynek mint én. Egy linket, ami az új Zeromancer albumra mutat. Aki egy picit is ismeri zenei világom, az tudhatja, most mit érzek. Szívemet az öröm mámora könny-ócsenban füröszti, hogy végre valahára meghallgathatom az új Zeromancer albumot, ami a Sinners International címet viseli. Zseniális lett. Most is épp azt hallgatom, és az extázis tavában fürdök, annyira jó ez a zene. Erre már inkább nem is a "zene" szót használnám. Ez már narkó. Színtiszta drog. Az. E felől nincs kétség. Köszönöm Vori. ;)

Ám az este még tartogatott számomra érdekes pillanatokat. Édesanyám kitalálta, hogy most - szóval 11 óra felé - hajózzunk el bátyámmal a boltba, mert elfelejtett venni ezt-azt. Jól van. Igaz, hogy kint olyan az idő, hogy jóérzésű ember a kutyáját se engedné ki, de nekünk nem volt más választásunk. Miután megvettük amit kellett, beálltunk a pénztárhoz, hogy fizessünk. Már csak egyetlen pénztár volt csupán nyitva, így elég nagy sor volt ahhoz képest, hogy az idő fél éjfél felé járt már. Alighogy leraktam a kosarat, kinyitották az egyik szomszédos pénztárat. A pénztáros hölgy oda is kiáltott, hogy ide is lehet már jönni. No, hát uccu neki, felkaptam a kosarat és meg is indultam az üres kassza felé - mivel hülye lennék egy óráig várni, amíg a ferdeszeműek kifizetik azt halom cuccot. Szóval azt a kb 10 métert, ami elválasztott célomtól jóformán 3 lépésből meg is tettem, akkora lendülettel indultam meg. Ahogy megérkeztem a futószalaghoz, hallottam, hogy a hátam mögött egy csemegebajszos fószer sunyin maga elé mormog, hogy "basszátok meg!" Mondta azt ugye nekünk, mivel mi voltunk a gyorsabbak. Miután leraktam a kosarat, arcomat megkeményítve visszafordultam, s mélyen, fenyegetően a szemébe néztem, majd azt mondtam:

- Tessék? - kérdésem feltétele után, a kosaram felé fordultam és elkezdtem kipakolni.
- Áh, kérlek tessék csak... - felelte arcán roppant mód erőltetett "udvarias" mosollyal, miközben valami meghajlás félét produkált.
- Mintha az előbb teljesen mást mondtál volna... - feleltem vészjósló hangon, miközben számra szép lassan beteges vigyor ült ki, s belehajoltam az arcába.
- De hát én... de hát... az úgy volt... khm... - nyöszörögte elfúló hangon, miközben a padló figyelmes tanulmányozgatásába kezdett.

Erre már csak legyintettem. Minek emberkedik az, aki mikor épp cselekvésről lenne szó beszarik és lapítani kezd? Szánalmas. Hát, legalább nem volt unalmas a vásárlás. Ennyire legalább jó volt ez a csemegebajszos veréb. Habár a vicc az, hogy a csóka bőven 30-on felül volt...

Kicsit mintha mostanában agresszívebb lennék mint szoktam lenni alapjáraton. Vagy ez csak nekem tűnik így?

N. M. Darky

Steamy Hell and Heaven

2009-02-07T22:33:00.004+01:00

Délután olyan 4 óra magasságában kezdtem készülődni a délutáni szalagavatóra. Lefürödtem, meg borotválkoztam, kifényesítettem a bakancsomat. Az acélosat. Beleugrottam a laza, fekete bőnadrágomba - ami azóta "bő" amióta kissé lefogytam - magamra húztam azt a pólómat amin egy nagy koponya van, körülötte csillagokkal, s a koponya alatt a "pig" szócska figyel. Arra ráhúztam apám öltönyének felső részét, amit még megfejeltem az elengedhetetlen fejhallgatómmal. Eléggé polgár pukkasztóan néztem ki véleményem szerint - és bátyám véleménye szerint is! - az öltözékemnek már-már olyan punk-os kinézete volt. Azért választottam ezt a design-t, mert ha sima ruháimba mentem volna, azért lógtam volna ki a sorból, ha full öltönyben mentem volna, úgy néztem volna ki, mint egy strici - így maradt a kettő közötti átmenet, ami nekem mocskosul bejött. De hát, mindennek megvan a maga ára. Ennek az elegánsan elvadult külsőnek ez. De ilyen áldozatokat azért néha vállalni kell...

Indulásom előtt olyan 2 órával az eső a vicc kedvéért szakadni kezdett, így kabátot is húznom kellett, mert nem mertem bevállalni apám vad, tüzes dühét, ha esetleg eláztattam volna az öltönyét. Ha azt megtettem volna, minden bizonnyal nyomban kasztráltatott volna.

Fél 6-kor találkoztam a meglepetés karakterrel, Jocóval a parasztnál. Eléggé sietnünk kellett, hogy odaérjünk 6-ra a... milyen kolesz is volt az? No, mindegy, a lidl mellé kellett mennünk. Az eredeti terv szerint Freak szülei lepasszolták volna nekem a személyre szóló meghívómat, - jah bocsi, igazán nem kéne beszólni nekem - de sajnos mire odaértünk, a telefon már le volt halkítva, így nem kaptam meg időben a belépőt, szóval kemény 300 pénzért kellett vennem egy nem névre szólót. Utólag azért megkaptam! Most is ott figyel az ágyam mellett, szóval minden reggel ébredés után az első dolgom az lesz, hogy gyönyörködöm kicsit a névre szóló meghívómban. Említettem már, hogy ez a meghívó névre szóló volt? Ha nem, akkor most megemlíteném. Névre szóló volt. Úgy biza. És még most is névre szól.

Tekintve, hogy a szalagavató a volt iskolám rendezvénye volt, rengeteg ismerőssel találkoztam ott. Nagyon sokkal. Nem győztem kezelni a sok emberkével - Kötél legnagyobb "örömére." Hát igen, a hírnév átka ugye. Vagy azé, hogy 3 évig nyomultam abban szutyok iskolában. De mindenesetre mindenki kitörő örömmel fogadott, ami be kell, hogy valljam nagyon meglepett. Olyan figurák jöttek oda hozzám dumálni, akikről a legkevésbé gondoltam volna. Bár azért felmerül bennem egy kérdés - megjegyzem, jogosan - ha ilyenkor ilyen jó tag vagyok, akkor minek kellett engem fikázni a hátam mögött, miután elléptem a suliból? Viszont azért móka, hogy még a mai napig emlegetnek. Muhahaha!

Behatolásunk után becserkésztem a ruhatárat, hogy lepasszoljam a kabátom. A 60-as számú foga lett az enyém. Öröm! A kabát-akció után egyenesen behatoltunk magába a fülled halszagú pokolba. Nagyon meleg volt ott bent! Továbbá ilyen brutális heringpartyban már elég rég voltam. Annyira valahogy nem hiányzott, de hát ezt dobta a gép. A rendezvény maga simán lezajlott, bár engem különösebben csak egy osztály érdekelt, ahova a kicsiny Freak jár. A 12/D. Bár a többi osztály is jó volt a maga műfajában, mégis a D vitte nálam messze a prímet. ;)

A szalagtűzés és a táncok után az igazgató mondott egy csöpögős beszédet, majd beszabadultunk egy terembe, aminek a közepén volt egy bazi nagy asztal - vagy több kisebb összetologatva - rogyásig pakolva étellel, itallal. Én ugyan nem csipegettem az ételekből, mivel egyik sem volt menyétáriánus, így csak Freak-anyuka sütijét pusztítottam. Ami nem meglepő módon finom volt. De hát ez alap tőle. A figyelmem középpontjába inkább az italok kerültek. Természetesen főleg az alkoholmentesek. Mint a kóser-pia, a Traubi. De azért még lecsúszott ez-az...

Oh, és egy hatalmasat táncoltam Freakkel. Hiába a teljesen szimmetrikus gömbtest, igazán ügyesen táncolt.

Mindent összevetve, nem bántam meg, hogy elmentem, igencsak jól szórakoztam. Rengeteget visítottam, bár ennek azért sokan nem nagyon örültek, de hát az engem legkevésbé sem érdekel.

Sajna hamar el kellett lépni, mert Józs.FM-nek ment a busza, így 3/4 9-kor elhajóztunk a helyszínről, s utunkat az uránsvárosi buszvég felé vettük. Ott egy igencsak érdekes - és felettébb irritáló - anomáliába ütköztünk. Rágyújtottam egy szál cigarettára, s elégedetten ízlelgetve pöfékelgettem a gyengéden aromás füstöt, amikor is megjelent előttem egy kiskölök, aki egyébként egy 6-7 fős csordáról szakadt le. A beszélgetés a következőképp zajlott.

- Bocsi, nem tudnál adni egy szál cigarettát?

Arcomra fájdalmas megdöbbenés, és idegesség költözött. Szemeim fenyegetően kiguvadtak.

- Te ember, hány éves vagy? - kérdeztem félelemkeltően komoly hangon.
- Tizenkettő. - felelte a kissrác kissé félénken.
- Hát nem mész te akkor anyád büdös picsájába? - tört ki belőlem dühömben.
- De. - vágta rá teljesen megrémülve.
- De nem nekem kéne... - tette hozzá sietve.

Ekkor megjelent a "vezérhím," nőstényével kézen fogva. Ez a kölök se lehetett több 14-nél.

- Na, mi van? Cigit tarhálunk? - vetette oda valami primitív dialektusban az "alfahím," csicskásának.
- Jah, neked! - ugrált oda kissé zavartam vihorászva a kis sutyerák, aki az imént megpróbált lehúzni engem.

Hát igen. 2009. Itt tartunk.

N. M. Darky

Relaxin'

2009-02-06T23:24:00.002+01:00

Az időjárás ma kifejezetten kellemes volt. 23 fok, felhőtlen ég, ragyogó napsütés. Pompás! Ez a kiváló klíma meghozta a kedvemet a kirándulgatásra, így ismét elhatároztam, elmegyek fotózgatni. Ezúttal a Tettyére mentem fel. Nagyon megvolt ez a lazítós, hangulat nálam, ami igazi gyógyír volt háborgó lelkemnek. A kis kirándulás édes gyümölcse pár - szerintem - egész jó képecske. Aki kíváncsi rájuk a szokott helyen fellelheti őket.

Igazán pihentető volt ez a mai nap. Örülök neki, hogy felkeltem.

N. M. Darky

Shakin' it Up

2009-02-05T19:12:00.003+01:00

Délután egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy elmegyek fotózgatni. Szóval magamhoz vettem mindent ami egy fotózáshoz csak kellhet: Egy fejhallgatót, egy Cowon iAudio 7-et, Ganga Giri-t, és persze a fényképezőgépemet.

Kiléptem az ajtón s egy hatalmasat szippantottam a finom, friss levegőből. Nagyon kellemes volt az idő, mondhatni pont ideális egy "téli" fotózgatáshoz. Úgy 17 fok volt, a nap szépen sütött, tehát világos volt, ami nem hátrány, ha az ember ilyen akciókra készül. Lépteimet először a Kresz-park felé irányítottam, majd később ellátogattam a Béke-parkba is. A mostani kiruccanásom kicsivel kalandosabb volt mint a többi, ami igazi felüdülés volt a négy fal szürkés unalmassága után. Volt részem mindenféle földi jóban: Kerítés mászásban, árok ugrálásban, mocsárban gázolásban, végül toxikus anyagok inhalálásában, amit egy kisebb futás követett, mert egy csöves nem örült neki, hogy készítettem pár képet elég szerény hajlékáról. A futóverseny győztese én voltam. A csövesen kifogott a tabisbor, és pár lépés után akkorát borult, hogy öröm volt nézni. Szegény pára pont belefejelt egy vakondtúrásba. Ami után rögtön felpattant, és hangosan, artikulálatlanul, valami primitív dialektusban káromkodni kezdett, végül bölcsebbnek látta visszaaraszolgatnia a kannás borocskájához. Váljék egészségére.

Miután úgy éreztem eleget fotózgattam, meglátogattam öreganyámat, aki nagyon örült a látogatásomnak. Egy jót beszélgettünk, majd hazaindultam, hogy magamhoz vegyek valami ehetőt is, mivel addig még nem ettem semmit. Miután belakmároztam, épp dvd-t akartam írni, és mellesleg kidolgozgatni valamelyest a képeimet, amikor merő véletlenségből kitekintettem az ablakon, ahol egy lélegzetelállítóan gyönyörű naplemente tárult a szemeim elé. Hagytam is a csudába az összes gondolatomat, s tennivalómat! Szélsebessen beleugrottam a cipőmbe, feldobtam a fejhallgatómat, felkaptam a fényképezőgépet, és lélekszakadva száguldottam lefelé az utcára, hogy elcsípjem ezt a gyönyörűséget. A túl nagy sietség miatt, megcsúsztam az egyik lépcsőn, ezért kénytelen voltam ugrani egy hatalmasat, hogy elkerüljem a totális borulást, ami valószínűleg több csontom eltörésével végződött volna, így viszont csak az egyik szomszéd ajtajában találtam magam, aki ha látta volna a földet érésemet, valószínűleg nagyon megrémült volna. De nem látta. Szóval becsapódásom után töretlen elszántsággal vágtattam kifelé a lépcsőházból, majd rohantam egyenesen a "vasúton túlra," a szántóföldek felé. Sikerült ugyan pár képet készítenem, de őszinte sajnálatomra a képek nem tudják visszaadni azt bámulatosan szép tájat. Ebben az is közrejátszik sajnos, hogy nem kapcsoltam időben, így lemaradtam a naplemente nagy részéről.

Az egész napi termésből 8 kép került ki győztesen, amelyeket bárki megtekinthet deviantart profilomon. Link jobb oldalt és picit lejjebb.

S most elégedetten dőlök hátra a főnök fotelban, s kortyolok egy nagyot a tonicomból. Hibátlan.

N. M. Darky

Economic Crisis

2009-02-05T08:23:00.002+01:00

Nos, ma reggel ismét megpróbáltam a lehetetlent, és ellátogattam a volt munkahelyemre, mivel a legutóbbi küldetésem csúfos kudarcba fulladt. A mai sem járt különösebb sikerrel sajnos, mivel azt hallottam csak, amire amúgy is számítottam. Leves a dolog. Nincs meló. Nem mintha ez különösebben meglepett volna. Az meg főleg nem ért váratlanul, hogy mennyire közhelyes oka volt ennek. 3-at találhattok, hogy mi volt az. Nem, nem a globális felmelegedés. Nem, nem az volt az oka, hogy zsidó vagyok. Igen, a gazdasági válság. Meglepő. Bár azért a tisztelt főnök úr próbált azzal hitegetni, hogy majd később elképzelhető, hogy lesz még meló, úgy március-április felé. Én erre már cseppet sem alapozok, bár mint - még ha csekély is ugyan - lehetőség, nem fogom kihagyni. Sosem tudni, mit hoz a holnap - szokták ugye mondani. Bár ez a jelen szituáció azt jelenti, hogy kénytelen vagyok más irányokban is gondolkozni munka terén. Valószínű, hogy a napokban meg fogom látogatni a munkaügyi központot. Hátha lesz ott valami nékem. Még ha munka mondjuk nem is, hát legalább valami képzést talán sikerül elcsípnem. Idővel úgyis megtudom, mit tartogat számomra még a sors.

N. M. Darky

This Sick World We Live In

2009-02-04T13:25:00.005+01:00

Ahogy telnek múlnak a napok, azt veszem észre, hogy ez a világ napról napra egyre rohadtabb, gusztustalanabb. Nem, ez nem az a "depressziós-vagyok-ezért-szar-a-világ" hangulat. Aki nem így látja a világot, azzal szerény véleményem szerint nagy gondok vannak, vagy egy burokban él és vak, hogy nem látja ezt a határtalan degenerációt, züllést. Ez a világ rothad. Ezt bátran bevallhatja mindenki. A társadalom alapvetően "emberekből" áll. Ám milyen társadalom az ilyen? Az ember szót nem véletlenül tettem idézőjelbe. Nézzétek meg, mit csinálnak már ezek az állatok. Vágóhidak millióit üzemeltetik, ahol állatok millióit mészárolják le naponta. Normális ez? Tényleg van ahhoz joga bárkinek is, hogy elvegye egy másik élőlény életét? Ez egy olyan kérdés, amiért az emberek 99%-ban lehurrognak, mivel a "hús kell a szervezetnek" meg "ez így van rendjén" és sorolhatnám a végtelenségig ezeket az ostoba érveket, amikkel az emberek merőben csak nyugtatgatják magukat. Nem, ez így nagyon nincs rendjén! Ahhoz senkinek sincsen joga, hogy önző gondolatoktól irányítva elvegye egy másik élőlény életét! Nem! Ez így nincs rendjén. Noha tudom, ilyenkor én vagyok hülyének nézve, mert hogy merem én kritizálni a húsevőket, és etc. Sokáig - 14 éves koromig - húsevő voltam jómagam is. Sokáig nem is gondoltam abba bele, hogy az ami tulajdonképpen az asztalra kerül, mi is, és hogy került az oda. Nos, idővel kinyíltak a szemeim, s rájöttem, ez így nagyon nem helyes, s azóta vegetáriánus vagyok, aminek idestova lassan 5 éve. Köszönöm szépen jól vagyok. Nem, nem "haltam éhen," illetve nem, nem őrültem meg. Továbbá teljes, egészséges Embernek érzem magam. Tudja valaki, az embert mi emeli az állatok fölé? Nos, az intelligenciája. Ami azért van, hogy használjuk. Ha használod azt, akkor emelkedhetsz csak fel az állati szintről az emberire. Az állatok nem tesznek mást, csak esznek, párzanak, s védekeznek. Az ember pontosan ugyanezt teszi finom szinten, azzal a különbséggel, hogy ő közben brutálisan pusztítja a környezetét és önmagát is. De említhetném azt is, hogy állatok - hiába "csak" állatok! - sosem ölnek ok nélkül. Az ember még erre se képes sok esetben!

Egy másik példa az emberi életszínvonal lecsúszottságára. Nézzük meg, a mostani szülőknek miből is áll a "gyermek nevelés." Megfogják a szerencsétlen kölköt és lerakják a tv elé. "Az majd úgyis leköti a gyereket." - gondolja okosan a kedves szülő. Valóban, tényleg leköti. De nézzük meg az eredményét! A gyerekeknek már nem az az élet ami anno nekem volt. Nem vagyok öreg csóka, 19 éves vagyok, de csupán ilyen kevés idő alatt is mennyivel csökkent ez a színvonal! Míg nekem 8, 9, 10 évesen a legnagyobb vágyam a fagyi és a barátaimmal való játék, továbbá a kirándulás volt, addig ennek a generációnak? A szex, a drogok, a pia. Nem egy olyan esettel találkoztam eddig életem során, ahol ennyi idős kiskölkök narkóztak, piáztak. Sőt volt olyan is, hogy engem akartak megkérni rá, hogy szerezzek nekik drogot vagy szeszt. És ami a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy ezek nem a szélsőséges esetek, hanem ez már az átlag hangulata ennek a korosztálynak. A dohányzás meg már teljesen alap. Sokkalta nagyobb természetességgel gyújtanak rá ezek a srácok, mint mondjuk jómagam. (No, nem mintha bölcs dolog volna a dohányzás részemről. Bár már több mint egy hónapja nem gyújtottam rá.)

Január hónapban csak 3-4 olyan cikket, illetve hírt olvastam - úgy, hogy csak néha-néha ránéztem valamelyik hírportálra - ahol 10 év körüli gyerekek 2-5 fős csoportban nemi erőszakoltak. És ezek csak magyarországi esetek. Akkor most dőljünk hátra és gondolkozzunk el, hogy ezen az egész világon hány ember is él? Ebből mennyi a gyerek? Akkor most a nagy számok törvénye alapján hányan vannak akik ennyi idősen már ilyen betegen viselkednek? Nagyon sokan. De mit is várunk egy olyan világtól, ahol az interneten már olyan blogok/siteok vannak ahol pl.: nők vidám pózolnak, mosolyognak, mutogatnak a kamerába, miközben nyilvános helyen letolt gatyával vizelnek? Hogy a rape-porn nevű pornó műfajról már ne is beszéljünk. (Aki nem értené, hogy az micsoda, akkor annak most gyorsan vázolnám. Felveszik videóra, ahogy valaki - vagy valakik - megerőszakolnak valakit.) Pont egy ilyen fentebb említett cikk volt az, ami ezen bejegyzés megírására inspirált. A cikk lényege a következő volt: két 12 éves kislány megerőszakolt egy 10 éves kislányt egy wc kefével. Amit ők azért csináltak, mert "hülyéskedtek." Nem beteg ez már egy picit? No, és ez vajon minek az eredménye? Úgy hiszem, itt globális szintű, radikális megoldásokra van szükség, hogy visszafordítsuk ezt az igen beteg, és groteszk irányba fordult szekeret. De vajon menne? Én azt mondom nem, mert az emberekből már kihalt az összefogás, és mert az emberek tulajdonképpen nem látják át, hogy ez így rossz.

Szóval itt tartunk. Ez a mai világ. Hová fog ez még süllyedni? Én mindenesetre nem merek belegondolni.

Bár lehet, a baj bennem van, amiért olyannak születtem, akit ezek a "hétköznapi dolgok" zavarnak.

N. M. Darky

The Glad Roach

2009-02-03T19:42:00.006+01:00

A mai napom talán egyetlen említésre méltó dolga az volt, hogy negyed 2-kor találkoztam József cimborámmal. Ismét a Keronál találkoztunk. Hát ismét volt szerencsém látni egy halom hmm... felettébb érdekes kinézetű, illetve viselkedésű embert. Valami kölöknek aki egy 4 főből álló citrom hordában ácsorgott nagyon felcsigáztam az érdeklődését, pusztán a megjelenésemmel, amit úgy kívánt a tudtomra adni újra és újra, hogy hátrafelé - azaz felém - nyújtózkodott, torna gyakorlatokat végzett, köhögött, orrot fújt miközben "én-nem-nézek-ám-oda-de-azért-mégis-sunyin-odasasolok" fejjel nézegetett magának. Bár később már az egész galeri figyelmét magaménak tudhattam - legnagyobb örömömre. De azért a kedvencem akkor is az a hölgyemény volt, aki annyira megbámulta a pólómat, meg úgy engem, hogy ha nem dobok egy piruettet, akkor fellöktem volna szegénykémet. Mondjuk eléggé vicces képet vágott, amikor felocsúdott, hogy hoppá, mennyire elbambult. Tényleg ennyire feltűnő jelenség lennék?

Mivel József éhes volt, ezért beugrottunk a törzshelyünkre, a Sahara nevű gyoroszosba. Én kivételesen nem ettem falafelt, mert nem volt rá pénzem. (Hát igen, tényleg kéne már valami munka.) Miután Jocó elfogyasztotta gyrosát, elindultunk, hogy megigyuk a sörünket, ám időközben elkezdett esni az eső, így a színház fedett garázsában húztuk meg magunkat, ahol nyugodtan megittuk a sörünket, miközben kidumáltuk a dolgainkat, illetve elnosztalgiázgattunk pár mókásabb műsorunkon. Jó volt ismét hatalmasakat nevetni, már eléggé hiányzott ez az életemből. Egyszóval: nagyon jól éreztem ma magam, hiába nem állt ma az oldalunkra a szerencse, s esett szüntelen egész délután az eső. De legalább nem volt hideg! Viszont azt továbbra se értem, hogyan érthette Józs.Fm az "itt most egy gyors jobbos kanyag közeledik"-et "Itt egy csótány örvendezik"-nek...

Jocó szerint így örvendezhet egy csótány:

Ver 1.0

Örvendező csótány és "Jocóék" (avagy Jocó és én - gondolom.)

Kész Picasso a srác, mi? Nos, szerintem igen kiválóan sikerült megörökítenie a bal oldali személy tekintetét. Igazán érezni benne a kitörő örömöt. De annak a jobboldali fickónak - aki egyébként vélhetőleg szemüveges - szintén nagyon eltalálta az arckifejezését. Szinte táncolni támad kedvem az örömtől amit az arca sugároz.

N. M. Darky

Sunking

2009-02-01T04:26:00.003+01:00

Nos, úgy döntöttem, hogy fél óra masszív agonizálás, illetve szédülés és méla undor után felkelek. Az óra most 4:25-öt mutat. Kissé korai ez az ébredés. Valahogy nem erre számítottam, amikor lefeküdtem aludni. De hát, szokás mondani, ne igyon az, ki nem bírja. Nos, én ebbe a hibába estem bele. Méghozzá eléggé. Mondhatnánk úgy is, hogy úgy néztem ki mint egy disznó, és még be is rúgtam. Emlékképeim a tegnap estéről eléggé zavarosak, összefolytak, illetve kiesett számos dolog. Például nem tudom, hogy jutottam haza. Mindenesetre most itthon vagyok. A sors mókás iróniája, hogy miután leírtam az utolsó mondatomat, a biztonság kedvéért azért körülnéztem. Csúnya lett volna, ha másképp van. De nem volt.

Tegnapi napom nagy részét a fények városában, avagy Komló cityben töltöttem. A fél 4-es busszal hajóztam le, ami fittyet hányva a sok hóra, rekord sebességgel ért célba. Kökönyösben - legalábbis asszem ott voltam - szálltam le, ahol pár perces várakozás után ütköztem kereszttesómmal. Utunk először hozzájuk vezetett, de útközben betértünk az egyik kisboltba, ahol magunkhoz vettünk némi muníciót. Balázséknál csacsogtunk egy keveset, és beöklöztük a sörünket, majd elhatároztuk, hogy borozni fogunk. Ez már csak így megy nálunk. Szóval lassacskán összeszedelőzködtünk, s elindultunk a lidl felé. Út közben ismét betértünk ugyanabba a kisboltba, ahol ismételten magunkhoz vettünk némi szomj oltót. Csak hogy ne maradjon száraz a torkunk addig se. A lidlig való lejutás is kalandosnak ígérkezett, mivel már nagyon picit kezdtem érezni az alkohol mámorát a fejemben, ami annyira volt csak elég, hogy elbizonytalanodjak kissé lépteimben, ami valljuk be, nem éppen pozitívum amikor az ember egy nagyon nagyon hosszú lépcsősoron kíván lemenni, ami mellesleg tiszta hó, illetve jég. De végül csak lejutottunk. Esés nélkül méghozzá! Bár tény, érdekesen festhettünk...

Lidlben vettünk 2 üveg bort és egy kis kólát is. Ezt a vasútállomáson bekevertük, és megiszogattunk. Bár viccesen jött ki a szituáció, mivel a vasútállomás azon része ahol szomjunkat oltottuk egy eléggé félreeső helyen van, ezért ugye nem igazán vagyunk szem előtt. Ez maga még nem akkora móka, de az kissé komikus volt, hogy míg mi borozgatunk és dumálgatunk a placc egyik oldalán - néha egészen érdekes témákról - addig a másik oldalán egy párocska "romantikázott." Hát nem tudom. Én nem éppen magunkat választottam volna mint aláfestő zene. De amikor elkezdtek hozzánk csapódni még páran "hosszú hajú emberkék" akkor valamiért elpárologtak. Pedig aztán mi semmi rosszat nem terveztünk velük. Miután elfogyott a bor, elindultunk, hogy vegyünk még, de ez úttal asszem a Penny felé. Nos, igen. Addigra már kissé kezdtem beoffolni. A feltankolás után - aminek az eredménye 4 üveg bor lett - a Jenő névre hallgató kocsma felé indultunk meg. Útközben elfogyott egy üveg bor, a kocsma előtt szintén. Innentől viszont már csak ködös képek élnek csupán elmémben a történtekről.
Nemsokkal a beérkezésünk után arra lettem figyelmes, hogy a pár hiperpigmentált citromképű erősnek érezte magát, s bekóstolta a kis csapatunkat. Én beálltam a csaj elé, hogy védjem őt. Nem tudom ki, megkért, hogy vigyem le a csajt a buszmegállóba, s vigyázzak rá. Következő kép lent vagyunk a buszmegállóban, s hívom kereszttesómat, hogy mi történik. Azt mondta, nem volt balhé, mindenki jól van. Kérdeztem, mi legyen, menjek e vissza, mire azt a választ kaptam, hogy menjek nyugodtan haza, úgyis pont jött a buszom, meg már amúgy is eléggé bekészültem már.

És most itt írok... Hogy közben mi történt, nem tudom. Elég csúnya látvány vagyok még mindig, de valamiért mégse jön álom a szememre, pedig most nagy szükségem lenne az alvásra. Lehet ennek az a fő oka, hogy úgy érzem magam, mintha egy hordóban lennék, ami éppen vígan gurul lefelé egy domboldalon...

Ui: A pénteki meló-akcióm sajnos csúfos kudarcot vallott, mivel nem tudtam elérni az illetékes urat. A végső választ még ugyan nem tudom, de a volt főnököm azt mondta ne reménykedjek semmi jóban, mert létszám stop lépett érvénybe. Ennek ellenére "már csak azért is" bemegyek a jövő héten valamikor, s biztosra megyek.

N. M. Darky

Weather - Me: 2-0

2009-01-29T20:25:00.004+01:00

A napjaim továbbra is unalmasan telnek, semmi új dolog nem történik. Ez mondjuk az időjárás hibája, mivel már egy jó ideje nagyon ramaty, így esélyem sincs rá, hogy kimozduljak otthonról. A minap el akartam menni fotózni, de az időjárás csak nem hagyta abba féktelen tombolását, hiába tűnt úgy még az előző este... Megmondom őszintén, már tiszta melankolikus vagyok ettől a sok hóeséstől, illetve esőtől. Hiába van olyan ismerősöm, aki az ilyen időért van oda, én mégsem vagyok képes megérteni az ízlését.

Viszont a holnapi napom már kecsegtet némi kalanddal, ugyanis elzarándokolok ismét a volt munkahelyemre, hogy utánaérdeklődjek valami lehetséges állásnak. Én ugyan nem reménykedek már benne túlságosan erősen, holott terveim végrehajtásának most már csak én vagyok - jobban mondva a pénz hiánya - az egyetlen akadálya. Szóval mindenkit arra kérnék, aki szeretné, hogy ördögien gonosz terveim összejöjjenek, azt arra kérem, szorítson értem holnap. Mint már írtam, nem fűzök túl sok reményt a holnaphoz, mégis megpróbálok teljes lélekjelenlétemmel azon meditálni, hogy összejöjjön valami. Nagy szarból húzna az most ki engem.

N. M. Darky

Just for Fun*

2009-01-26T19:32:00.003+01:00

Nos, a délután során aludtam egyet, aminek köszönhetően, most kb egész éjjel fent leszek, de sebaj. Ez a tény nem olyan fontos, hogy külön bejegyzést szánjak neki. Nem is ezért írok. Akkor meg minek írtam le? Mindegy. Részletkérdés.

Szóval khm... miután felébredtem anyámék, hát elég hangos "kommunikációjára," kimásztam, hogy igyak egy kicsit, amikor is apám hozzám vágott egy értesítést, hogy hajózzak be a Postára, mert ajánlott levelet kaptam. A volt munkahelyemről. Mivel már késő volt, mire megkaptam, ezért nem volt lehetőségem átvenni. Majd holnap bepótolom.

De felmerül bennem a kérdés - vajon mit akarhatnak? Na, és most jön az a rész, amikor lehet küldeni a tippeket. A kommenteknél várom a ti megoldásaitokat. Az én válaszom: Azért írtak, mert annyira hiányzom nekik, és azt akarják, hogy visszamenjek hozzájuk - mint vezérigazgató. Na jó, nem. Szerintem az adóbevallással kapcsolatban küldtek valamit. És szerinted? *mélyreható tekintet*

*Update: Nos, hát először is, mindenki szégyellje magát, s miután ennek eleget tett, bekaphatja a bal fülem tövét. Másodszor pedig az én tippem volt a nyerő. A munkahelyem csak az adó bevalláshoz szükséges papírokat küldte ki, mégse akarnak visszavenni, mint vezérigazgató. Pedig 50% esély volt rá számításaim szerint. No, mindegy. Majd holnapután bemegyek és személyesen fogok utánajárni a meló ügynek, ugyanis közeleg már a hó vége. Most aztán mindenki szorítson nekem keményen, mert nagy szükségem lesz rá.

N. M. Darky

Elderly Mexican

2009-01-26T14:11:00.005+01:00

Hát pajtás, egy újabb év eltelt el számodra, s lettél ezért egy évvel ismét öregebb. Tudom, hiába vásárolhatsz immáron legálisan szeszt, illetve dohányt magadnak, de sovány vigasz ez, mivel innentől fogva teljes mértékben büntethető lettél. Felnőttél. Ami azt jelenti, hogy végre van valaki, aki eljön majd velem a pécsi nudibárba! Éljen! Még sok sok újabb évet kívánok neked, fiam. Majdan ha végre betalálsz Pécsre, kőkeményen megünnepeljük majd születésnapodat. Legalább annyira, mint anno az enyémet. ;) Boldog szülinapot, te Mexikói! ;D \o/

És hogy megragadjam a lehetőséget, ajánlanék zenét is. Ezt külön neked, Vori. Nekem hatalmas kedvencem lett e gitárvirtuóz, kívánom, hogy neked is annyi csodálatos pillanatot okozzon játéka, mint amennyit nekem okozott. Tekintsd ezt amolyan "elő-ajándéknak." ;)

Andy McKee - Drifting

Yasunori Mitsuda - Scars of Time

Ez a személyes kedvencem mostanság. A Chrono Cross című nagyszerű rpg játék intrója, illetve annak zenéje ez.

N. M. Darky